NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

MNF beharangozó 2014/3. hét

Elõször játszik otthon primetime meccset a Jets a nevezetes Buttfumble óta.

MNF beharangozó 2014/3. hét

New York Jets - Chicago Bears
2014. szeptember 23, 02:30, Metlife Stadium, East Rutherford

A két csapat ellentétes utat járt be a múlt héten, míg a Jets 21-3-as elõnyrõl kapott ki a Packerstõl, addig a Bears 17-0-s hátrányból fordított a 49ers ellen. Így a motiváció adott mindkét oldalon, a Bearsnél gyõzelmi szériát szeretnének elkezdeni, míg a Jetsnél meg akarják mutatni, hogy le tudnak gyõzni komolyabb csapatokat is.
A medvék a passzjátékban bíznak majd, hiszen Ryanék secondaryje enyhén szólva is sebezhetõ. Dee Milliner összeszedett a bokasérülése mellé egy másikat is edzésen, az õ pályára lépése valószínûtlen, nélküle kell megállítaniuk a Bears félelmetes elkapósorát. Bár Jeffery és Marshall játéka is kérdéses, a Niners ellen láthattuk, hogyha pályán vannak, még sérülten is nagy dolgokra képesek, gondolva itt fõleg az utóbbira, aki 3 TD-t is leszedett, köztük egy fantasztikus egykezest. Az említett elkapópáros mellett még Martellus Bennett és az ex-Jet Santonio Holmes várja majd a labdákat, szóval alaposan tesztelve lesz az Jets másodvonala. Fõleg, ha a pass rush nem lesz képes konzisztensen siettetni Cutlert. A Packers elleni meccs fõ problémája az volt, hogy a 2. félidõre szinte eltûnt a pass rush és Rodgers szabadon dobálgathatott, aminek láthattuk, hogy végül mi lett az eredménye. A Bears offense futásoknál a sztár Matt Fortében bízik, akire a 49ers ellen folyamatosan két ember figyelt, de most sem lesz könnyû dolga, mivel a Sheldon Richardson fémjelezte futás elleni védekezés jelenleg elsõ a ligában. 
A Jets fõleg a futójátékra épít majd, amiben szintén ligaelsõk eddig, köszönhetõen a CJ?K-Ivory párosnak, de nem lesz könnyû dolguk, hiszen a Bears védõfal megmutatta múlt héten, hogy mire képes és bár Jay Ratliff sérülés miatt nem lesz bevethetõ a helyére beugró Ego Ferguson- Will Sutton páros biztató játékot hozott. Ha a futójátékot sikerülne megállítania a Lance Briggs vezette Bears defensenek, akkor komoly gondban lennének a reptériek, hiszen Geno Smith egyre több pozitív jelet mutat, még mindig nem képes egyedül meccseket nyerni. Ráadásul kedvenc célpontja Eric Decker játéka kérdéses, ha õ nem játszik, akkor jelentõsen könnyebb dolga lesz a Bears secondarynek. Amit a múlt héten nagy érvágás ért, hiszen Charles Tillmannek újból elszakadt a tricepsze és lehet, hogy utoljára láttuk pályán a Bears ikonját. Öröm az ürömben, hogy a helyére beálló újonc Kyle Fuller remek játékával és két interceptionjével nagyban hozzájárult a 49ers elleni gyõzelemhez. Most valószínûleg jóval könnyebb dolga lesz neki és társának Tim Jenningsnek, hiszen Deckeren kívül egyedül Jeremy Kerley tartozik a veszélyesebb játékosok közé, David Nelson és Greg Salas eddig nem nagyon hálálta meg a beléjük vetett bizalmat. Ezért ha Decker nem játszik nagy szerep hárul majd a TE Jeff Cumberlandre és a 2. körös újonc Jace Amarora, aki eddig még nem tudta megmutatni, miért is tartották az egyik legjobb TE prospectnek az idei drafton. Nagyon fontos lesz még Jets szempontból, hogy mennyire tudnak fegyelmezettek maradni, hiszen az eddigi két meccsen rengeteg büntetést kaptak, ráadásul a Packers ellen még verekedést is provokáltak, ennek eredményeképp Wilkersont ki is állították arról a meccsrõl. Sokkal higgadtabbnak kell lenniük, hiszen meccsek mehetnek el ilyen hibákon.
Összességében véleményem szerint a meccs legfontosabb párharca a Cutler vs Jets secondary lesz, ha sikerül a Bears irányítójának kihasználnia az említett egység gyengeségeit, akkor komoly feladat elõtt állnak majd Rex Ryanék.

 

Demján Adalbert (Wester)