NCAA beharangozó, 6. játékhét

Írta: vassadi — 2013. október 4., 23:35

Túl vagyunk az alapszakasz harmadán, tovább élesedik a küzdelem.

NCAA beharangozó, 6. játékhét

A 6. forduló szombati játéknapján a szokottnál fél órával korábban kezdődik a futballdömping, 17:30-tól a Navy és az Air Force találkozójába tekinthetnek bele azok, akik kíváncsiak a két katonai akadémia rangadójára. 18:00-tól két Big Ten csoportmérkőzésre is érdemes lehet figyelni, melyek egyikén a Nebraska a meglepően jól rajtoló Illinois-t látja vendégül, míg a Michigan State-et az Iowa fogadja, amely múlt héten a Minnesota felülmúlásával életben tartotta bowl-reményeit, de az utószezonbeli szerepléshez egy upsetre még így is szüksége lesz a hátralévő konfmeccsek valamelyikén, erre pedig a Spartans ellen lehet talán a legjobb esélye Kirk Ferentz alakulatának. Az előző fordulóban a Virginia Tech legyűrte a Georgia Tech gárdáját, így pillanatnyilag a Hokies tűnik a Miami első számú vetélytársának az ACC Coastalban. Frank Beamer fiai most egy másik divíziórivális legyőzésére készülnek; a blacksburgiek ellenfele az egy héttel ezelőtt csúnyán megégő, immár 1-3-as mérleggel álló North Carolina lesz (18:30). A kora esti idősáv slágermeccsének azonban egy másik ACC-s csoportderbi ígérkezik...

Florida State Seminoles (8.) - Maryland Terrapins (25.)
Október 5., szombat, 18:00

Nagyszerűen kezdte az idényt a Maryland, sorozatban négy győzelmet arattak a teknősök, az ACC bajnoki címére pályázó Florida State-hez pedig már rangsoroltként látogatnak. Randy Edsall együttese számára biztató lehet, hogy múlt héten a Boston College is alaposan meglepte a Seminolest, jóllehet a sasok erejéből mindössze egy korrekt negyedre futotta, a második játékrészben már átvette az irányítást Jimbo Fisher legénysége. Ettől függetlenül megmutatkoztak a Noles védelmének bizonyos gyengeségei, melyeket a Terps offense is megpróbálhat kihasználni, elvégre C.J. Brown irányításával a marylandi támadógépezet eddig minden várakozást felülmúló hatékonysággal üzemel, nem mellesleg a másodéves Stefon Diggs személyében az egész FBS egyik legnagyobb playmakere is náluk játszik. Nagyobb kérdés, hogy mekkora ellenállást tanúsít a vendégek védőegysége a hazai támadósorral szemben, függetlenül attól, hogy országos szinten eddig a harmadik legkevesebb kapott pontot átlagolta a teknősök védelme, melyhez többek között egy West Virginia elleni shutout is hozzájárult. Jameis Winston végre egy komolyabb defense ellen is bizonyíthat, és bár a Terps két legjobb cornerbackje, Dexter McDougle és Jeremiah Johnson sérülés miatt nem lesz bevethető, az ő hiányukat valamennyire kompenzálja, hogy passzsiettetésben kimondottan eredményes a Marcus Whitfield vezette front seven. A Florida State szurkolói aligha számoltak azzal, hogy a Clemson elleni rangadó előtt még bármelyik ellenfél veszélyt jelenthet a gárda hibátlan mérlegére, Marylandben azonban ütőképes csapat állt össze erre a szezonra, melyet egyetlen csoportrivális sem vehet félvállról.

Akikre érdemes figyelni:
Florida State: Jameis Winston (QB), James Wilder (RB), Devonta Freeman (RB), Rashad Greene (WR), Cameron Erving (LT), Bryan Stork (C), Timmy Jernigan (NG), Christian Jones (MLB), Telvin Smith (WLB), Lamarcus Joyner (CB)
Maryland: C.J. Brown (QB), Brandon Ross (RB), Stefon Diggs (WR), Deon Long (WR), Cole Farrand (ILB), Marcus Whitfield (OLB), Matt Robinson (OLB), Yannik Cudjoe-Virgil (OLB)

Oklahoma State Cowboys (21.) - Kansas State Wildcats
Október 5., szombat, 21:30

Bill Snyder és Mike Gundy együttese számára sem indult jól a Big 12 idény: a Wildcats viszonylag simán kikapott a Texas otthonában, de ezt elkönyvelhetjük akár papírforma-eredményként is; ennél jóval nagyobb blama, hogy a Cowboys, mely az 5. forduló előtt a konferencia legmagasabban rangsorolt csapata volt, alulmaradt az addig egészen pocsék formában játszó West Virginiával szemben. A hazaiak ezen a mérkőzésen semmiképp sem hibázhatnak, ha a múlt heti botlás ellenére is versenyben akarnak maradni a főcsoport-elsőségért, míg a KSU esetében már a North Dakota State elleni fiaskó is azt vetítette előre, hogy a Big 12 címvédőjére középszerű idény várhat, mindenesetre nyilván úgy gondolkodnak, ha a Mountaineers meg tudta fricskázni a papíron jóval erősebbnek tűnő Pokest, akkor nekik is sikerülhet ugyanez. A hegylakók támadóegysége múlt héten sem tudott konzisztensen haladni, az OSU védelme azonban rendre engedett egy-egy nagy játékot, és noha Jake Waters vezetésével már korántsem annyira explozív a Wildcats offense, mint a Collin Klein érában, az ellenfél megingásait így is könyörtelenül ki tudják használni. A Kansas State védősora sem emlékeztet már a csapatnál tavaly működő rendkívül fizikális defense-re, amit ilyen játékosállománnyal az Oklahoma State támadói sem hagyhatnak kiaknázatlanul. Minden adott tehát egy klasszikus Big 12 adok-kapokhoz.

Akikre érdemes figyelni:
Oklahoma State: J.W. Walsh (QB), Jeremy Smith (RB), Josh Stewart (WR), Tracy Moore (WR), Charlie Moore (WR), Calvin Barnett (DT), Shaun Lewis (SLB), Justin Gilbert (CB), Daytawion Lowe (FS), Shamiel Gary (SS)
Kansas State: Jake Waters (QB), Daniel Sams (QB), John Hubert (RB), Tyler Lockett (WR), Tramaine Thompson (WR), Cornelius Lucas (LT), Keenan Taylor (RG), B.J. Finney (C), Tre Walker (SLB), Ty Zimmerman (FS)

A Miami (14.) múlt héten letudta non-konf meccseinek sorát, a Canes most a főcsoporton belül is nekiállhat gyűjteni a skalpokat, kezdésként a Georgia Tech felülmúlásával. Alapesetben a Yellow Jackets hívei, ha másban nem is, abban bízhatnának, hogy Al Golden együttesének védelmét zavarba hozhatja a triple option, de a Virginia Tech elleni vereség után maga a GT főedzője, Paul Johnson nyilatkozta, hogy most még ez sem működik. Ugyanekkor lép pályára a konferencia egy másik élcsapata is, a Clemson (3.) a Syracuse-hoz látogat; ez lesz az Orange első főcsoport-meccse az ACC-ben. A South Carolina után az LSU-t is felülmúló Georgia (6.) gárdájára ezúttal jóval egyszerűbbnek ígérkező feladat vár, Mark Richt tanítványai a Tennessee-nél vendégszerepelnek. A Michigan (19.) aktuális ellenfele az a Minnesota, melynek bowl-esélyei alaposan visszaestek az Iowától elszenvedett vereséget követően, de a Wolverines Akron és Connecticut elleni mutatványa után könnyen elképzelhető, hogy a Golden Gophers is megszorongatja a rozsomákokat. Utóbbi találkozó a Digi Sport 2-n is élőben kerül képernyőre. Mind a négy mérkőzés 21:30-kor kezdődik.

A Notre Dame otthonában aratott diadal és a rivális Oklahoma State múlt heti produkciója után az Oklahoma (11.) joggal tekinthető a Big 12 jelenlegi első számú bajnokaspiránsának; a telepesek a TCU legyőzésével próbálnak egy lépéssel közelebb kerülni a főcsoport trónjához. Az LSU (10.) a Mississippi State vendégeként javíthat múlt heti vereségét követően; a Tigers számára kötelező a siker, és a Florida (18.) játékosai is hasonlóképp tekinthetnek az Arkansas elleni konfmeccsre. A szezont egyaránt remekül kezdő Ole Miss (24.) és Auburn is beleszaladt egy kellemetlen vereségbe az elmúlt hetekben, egymás elleni találkozójukon azonban mindkét gárda arra számít, hogy támadóegysége újra formába lendül, az offense vezetésével pedig a csapat behúz egy újabb főcsoport-meccset. A négy említett mérkőzés kezdési időpontja 1:00, míg fél órával később rajtol egy másik SEC-derbi, melynek keretében az ingadozó formát mutató Vanderbilt azzal a Missourival találkozik, amely non-konf ellenfeleivel szemben meggyőzően teljesített (4-0 a Mizzou mérlege), és idén talán már a főcsoporton belül is képes lehet maradandót alkotni.

Arizona State Sun Devils (22.) - Notre Dame Fighting Irish
Október 6., vasárnap, 1:30

Eltérő hangulatban utazhat a Notre Dame és az Arizona State a két csapat Arlingtonban megrendezésre kerülő találkozójára: az Irish múlt héten a szezon során már másodszor szenvedett vereséget, ezzel szemben a Sun Devils a Stanfordtól kapott pofonból a USC elsöprésével tért magához. A holtidényben az volt az általános vélekedés, hogy az írek védőegysége Manti Te’o távozása után is képes lesz megőrizni elit státuszát, köszönhetően például (vagy mindenekelőtt) Stephon Tuitt és Louis Nix III jelenlétének, a defense két legnagyobb sztárjának játéka azonban meg sem közelíti tavaly nyújtott All-American szintű teljesítményüket (pass rush terén a legszembetűnőbb a formahanyatlás), és ezzel párhuzamosan a komplett védősor is csak árnyéka előző szezonbeli önmagának. A Cardinal ellen ugyan homokszem került a napördögök támadógépezetébe (pedig még csak nem is Arizonában játszották a mérkőzést), a Trojans addig jól működő védelmével szemben azonban gálázott a Taylor Kelly és Marion Grice vezette offense, a 62 szerzett pont pedig nem csak Lane Kiffin sorsát pecsételte meg, hanem a Notre Dame számára is egyértelmű jelzésként szolgált. Ha valamilyen pozitívumot keresnek az írek, leginkább abba kapaszkodhatnak, hogy a Tuitt-Nix pároshoz hasonlóan az ASU két legjobb védője, Will Sutton és Carl Bradford is elég csendes volt eddig. Ugyanakkor miközben a defense visszafogottságát Todd Graham együttesénél egy egészen kiváló támadóegység kompenzálja, addig Brian Kelly alakulatánál az offense állapota is igencsak lesújtó: a passzjáték hatékonyságáról elég annyit tudni, hogy Tommy Rees a gárda két vesztes meccsén összesen 5 interceptionnel ajándékozta meg a Michigant és az Oklahomát, míg futott yardok tekintetében az Irish épphogy csak befér az FBS első száz csapata közé. A Notre Dame-nek - látva játékerejüket és a hátralévő menetrendet - minimális esélye maradt a BCS Bowlos szereplésre, amihez mostantól minden egyes meccset meg kellene nyerniük, míg az Arizona State számára ugyan nem bír ekkora téttel ez a non-konf találkozó, de nyilván jól mutatna a napördögök rezüméjén az egyetemi futball egyik örökös powerhouse-ának skalpja.

Akikre érdemes figyelni:
Arizona State: Taylor Kelly (QB), Marion Grice (RB), D.J. Foster (RB), Jaelen Strong (WR), Chris Coyle (TE), Carl Bradford (DE/OLB), Will Sutton (DT), Chris Young (WLB), Osahon Irabor (CB), Alden Darby (S)
Notre Dame: Tommy Rees (QB), T.J. Jones (WR), DaVaris Daniels (WR), Zack Martin (LT), Chris Watt (LG), Christian Lombard (RG), Stephon Tuitt (DE), Sheldon Day (DE), Louis Nix III (NT), Prince Shembo (OLB)

Northwestern Wildcats (16.) - Ohio State Buckeyes (4.)
Október 6., vasárnap, 2:00

Az OSU múlt héten legyőzte egyetlen komolyabb vetélytársát a divízióban, így a Wisconsin elleni siker után a konferencia-menetrend további meccsei sokkal inkább a veretlen szezonról és nagydöntős fellépésről szőtt tervek miatt fontosak a Buckeyes számára, a Big Ten döntős szereplést már így is karnyújtásnyi közelségben érezhetik Urban Meyer tanítványai. A Northwestern után már csak az alapszakasz záró meccsén, a november utolsó napján esedékes Michigan elleni rangadón találkozik olyan ellenféllel az Ohio State, mely a B1G élmezőnyébe sorolható, így az OSU bukására váró vetélytársak egyik utolsó reménysége a Wildcats. Az upsethez Pat Fitzgerald alakulatának a Buckeyes 17 mérkőzésből álló győzelmi szériáját kellene megtörnie, mellesleg van még egy hosszúra nyúló sorozat, amely nem épp biztató a hazaiakra nézve: a két gárda legutóbbi 29 találkozóján 28 alkalommal az ohióiak diadalmaskodtak. Ezeknél a tényezőknél nyilván sokkal fontosabb lesz, hogy ténylegesen milyen játékerőt képvisel jelen állapotában az NU az ország egyik elit csapatához viszonyítva. A Wildcats igencsak középszerű védelemmel rendelkezik, így az Ohio State legtöbb ellenfeléhez hasonlóan az ő esélyeik is azon múlnak, hogy a támadóegység tartani tudja-e a lépést ponttermelésben Urban Meyer offense-ével. A vadmacskáknak ehhez feltétlenül szükségük van Venric Markra, és szerencséjükre az előző három meccset kihagyó játékos a jelek szerint felépült sérüléséből, így a Northwestern univerzális fegyvere ismét bevetésre kész. A Buckeyes védősorának a nem épp rettegett wisconsini légiveszély elhárításával is meggyűlt a baja (különösen látványos volt az ország egyik legjobb cornerbackjeként számon tartott Roby szenvedése Jared Abbrederis ellen, ráadásul az egyik kezdő safety, Christian Bryant bokasérüléssel kidőlt a szezon hátralevő részére), ez pedig biztató előjel a Colter-Siemian duó fémjelezte passzjáték számára, amely egyébként is hatékonyan üzemelt a korábbiakban. Kérdés persze, hogy mindez mire lesz elég a sérülésből visszatérve remekül teljesítő Braxton Millerrel és társaival szemben.

Akikre érdemes figyelni:
Northwestern: Kain Colter (QB), Trevor Siemian (QB), Venric Mark (RB), Christian Jones (WR), Brandon Vitable (C), Tyler Scott (DE), Chance Carter (DT), Damien Proby (MLB), Chi Chi Ariguzo (WLB), Ibraheim Campbell (S)
Ohio State: Braxton Miller (QB), Jordan Hall (RB), Devin Smith (WR), Corey Brown (WR), Jack Mewhort (LT), Andrew Norwell (LG), Noah Spence (DE/OLB), Ryan Shazier (LB), Bradley Roby (CB), C.J. Barnett (S)

Ugyancsak 2:00-kor kezdődik a Baylor (17.) és a West Virginia mérkőzése. A két csapat tavalyi összecsapása emlékezetes, 70-63-as végeredménnyel záruló pontzuhatagot hozott. Art Briles együttesének támadóegysége (idén is) egészen félelmetes formában teljesít, múlt héten pedig Dana Holgorsen fiai is életjelet adtak magukról az Oklahoma State legyőzésével, így ezúttal is szórakoztató meccsnek ígérkezik a Bears és a Mountaineers találkozója.

Stanford Cardinal (5.) - Washington Huskies (15.)
Október 6., vasárnap, 4:30 (TV: Digi Sport 2, élő)

A játéknap végére marad az egész forduló talán legérdekesebb mérkőzése. Tavaly épp a Washington volt az egyetlen olyan Pac-12 csapat, amely le tudta győzni a konferencia későbbi bajnokát; Steve Sarkisian alakulata 17-13 arányban múlta felül a Cardinalt Seattle-ben. Ezúttal ugyan nem a Huskiesnak kedvez a hazai pálya előnye, a washingtoni együttes azonban összességében (sokkal) erősebb, mint egy évvel ezelőtt. A skill posztokon nagyszerű állományt felvonultató offense-en túl ez a védelem váratlanul jó teljesítményének is köszönhető: a Justin Wilcox koordinálta defense 10.75 kapott pontot átlagol meccsenként úgy, hogy a U-Dub eddigi ellenfeleinek sorában fellelhető például a Boise State és a Rich Rodriguez vezette Arizona is. A Stanford fizikális támadósorának limitálása azonban egészen másfajta kihívást jelent majd, mint megállítani a szebb napokat látott Broncos offense-t és a RichRod-féle spread-optiont, ahogy ezúttal az ellenfél védelme sem lesz átjáróház. Bishop Sankey az FBS egyik legjobb running backjévé nőtte ki magát, valamint - a remek fegyverarzenálnak is köszönhetően - Keith Price is újra megbízhatóan teljesít, a Huskies támadóegységének azonban fel van adva a lecke, ha Palo Altóban az eddigiekhez hasonló eredményességgel akarnak ténykedni. A Cardinal defense két héttel ezelőtt az Arizona State, legutóbb pedig a Washington State ellen tartott erődemonstrációt; a garbage time beállta előtt a Sun Devils és a Cougars sem tudott fogást találni az All-Conference jelöltekkel teletűzdelt egységen. Ha a Washington ismét kibabrálna a Stanforddal, akkor nem csak a képzeletbeli „Év Meglepetéscsapata” díj fő várományosává lépne elő a Seattle-i gárda, hanem ami ennél is sokkal lényegesebb, háromcsapatossá bővíthetné a Pac-12 North első helyéért folyó versenyfutást, miközben David Shaw együttese számára értelemszerűen nem csak a divízión belüli hátrány elkerülése miatt fontos a győzelem; a Cardinalnak a nemzeti döntőért vívott harcban is jó ajánlólevél lehet a Huskies feletti diadal.

Akikre érdemes figyelni:
Stanford: Kevin Hogan (QB), Tyler Gaffney (RB), Cameron Fleming (RT), David Yankey (LG), Khalil Wilkes (C), Ben Gardner (DE), Shayne Skov (ILB), A.J. Tarpley (ILB), Trent Murphy (OLB), Ed Reynolds (FS)
Washington: Keith Price (QB), Bishop Sankey (RB), Kasen Williams (WR), Austin Seferian-Jenkins (TE), Danny Shelton (NT), John Timu (LB), Shaq Thompson (LB/S), Sean Parker (S)

Heti NCAA hírek:
- Nem csak a USC váltott vezetőedzőt az első osztályban: egy nappal Lane Kiffin kirúgása után a négy vereséggel kezdő UConn elbocsátotta Paul Pasqualonit; a csapatnál eddig támadókoordinátorként tevékenykedő T.J. Weist lesz a Huskies ideiglenes főedzője.
- Felépült ACL-sérüléséből a Virginia Tech kezdő cornerbackje, Antone Exum, és elképzelhető, hogy a North Carolina ellen már be is veti őt Buf Foster védőkoordinátor.
- Taylor Martinez továbbra is lábfejsérüléssel bajlódik, így az Illinois ellen újfent kezdőként lép pályára a Nebraska redshirt freshman irányítója, Tommy Armstrong.
- Connor Shaw múlt héten megsérült válla teljesen rendbejött, a Kentucky ellen kezdőként állhat csapata rendelkezésére a végzős QB.
- Clint Trickett dobókarja ugyan megsérült az Oklahoma State elleni mérkőzésen, de nincs komolyabb baj, így ismét a Florida State-ről transzferelő QB lesz a West Virginia kezdő irányítója.
- A UCLA támadófalának egyik alapemberére hosszú kényszerpihenő vár: a Bruins kezdő jobb oldali tackle-je, Torian White a csapat csütörtöki, Utah elleni győztes mérkőzésén bokatörést szenvedett.
- A múlt héten bokasérülést szenvedő De’Anthony Thomas kihagyja az Oregon hétvégi, Colorado elleni meccsét.
- Steve Spurrier - a csapatszabályzat megszegése miatt - a South Carolina következő két meccséről (Kentucky, Arkansas) is eltiltotta a Gamecocks egyik legjobb elkapóját, Shaq Rolandet, aki már legutóbb, a UCF otthonában sem léphetett pályára.
- Többmeccses eltiltásra számíthat az Alabama kezdő safety-je, HaHa Clinton-Dix is, akiről kiderült, hogy a Crimson Tide egyik asszisztensétől kapott néhányszáz dolláros kölcsönt.

A hétvége 10 legjobb párosítása
1. Stanford Cardinal (5.) - Washington Huskies (15.)
2. Northwestern Wildcats (16.) - Ohio State Buckeyes (4.)
3. Arizona State Sun Devils (22.) - Notre Dame Fighting Irish
4. Florida State Seminoles (8.) - Maryland Terrapins (25.)
5. Baylor Bears (17.) - West Virginia Mountaineers
6. Oklahoma State Cowboys (21.) - Kansas State Wildcats
7. Oklahoma Sooners (11.) - TCU Horned Frogs
8. Auburn Tigers - Ole Miss Rebels (24.)
9. Vanderbilt Commodores - Missouri Tigers
10. Miami Hurricanes (14.) - Georgia Tech Yellow Jackets

 

Vass Ádám (vassadi)