A Bears és a Packers 10 legjobb meccse

Nagy vállalkozás kiragadni tíz kivételesen emlékezetes momentumot a Chicago Bears és a Green Bay Packers illusztris rivalizálásának történetéből. Hogy a magunk számára szabott keretek között maradjunk áttekintésünk kiindulópontját az 1950-es években kellett megállapítanunk, illetve egy-egy mérkőzés tárgyalása kapcsán elkerülhetetlen, hogy az adott derbi elő- és utóéletére utalva a két vetélytárs még több összecsapásáról említést tegyünk.

A stadionavató - 1957. szeptember 29., Chicago Bears (0-0) @ Green Bay Packers (0-0)

Nem árt eszünkbe vésni, hogy 1957-ig, amikor az NFL jelenlegi mezőnyéből 20 csapat még csak nem is létezett, ez a két rivális már 75 tétmeccsen csapott össze. (Egy ízben, az 1941-es alapszakasz végén, a playoffban is.) Az említett találkozó jelentősége elsősorban abban állt, hogy a Packers ezen vette birtokba azt a Lambeau Fieldet (akkor még City Stadiumnak nevezték), amely mai napig is otthona, és amelyet más csapattal szimpatizálók is az amerikai futball egyik szentélyének tartanak. A Green Bay-i stadionavatóra 30000-nél több néző volt kíváncsi és olyan hírességek tisztelték meg jelenlétükkel, mint az aktuális Miss America vagy az Egyesült Államok aktuális alelnöke, Richard Nixon. A negyedik negyedben 17-14-re még a vendégek vezettek, de a sérült Bart Starrt helyettesítő Babe Parilli egy 41 yardos, tért ölelő átadással megtalálta Billy Howtont a chicagói 8-asnál, majd a célterületen belül a labdát térdre esve is megszelídítő tight end, Gary Knafelcnek passzolt. Bár a Maciknak még 8 perce volt, hogy változtassanak az eredményen, de ezalatt egy interception és egy muffed punt révén kétszer is eladták a labdát. A Green Bay Packers meglepetésszerű 21-17-es diadallal ünnepelhette új stadionját.

Az első lépcsőfok – 1959. szeptember 27., Chicago Bears (0-0) @ Green Bay Packers (0-0)

A New York Giants egykori asszisztense, Vince Lombardi már évek óta várt arra, hogy főedző lehessen, s a lehetőséget az 1959-es idény előtt a Green Bay Packers-től kapta meg. Az egykor szebb napokat látott gárda 1958-ben 1-10-1-es évet produkált és az NFL sereghajtója volt. Lombardi óriási feladatra vállalkozott és Green Bay-i bemutatkozásán nem is lehetett volna nehezebb ellenfele, hiszen az örök rivális, a George Halas edzette Chicago Bears látogatott az új City Stadiumba, a később Lambeau Fieldnek keresztelt arénába. A derbi méltó volt a több évtizedes vetélkedés hagyományaihoz és kemény védelmek csatáját hozta. A sok hibával tarkított találkozó hajrájában úgy nézett ki, hogy a „Midway Szörnyetegei” képesek megőrizni a játék addigi képe alapján tetemesnek tűnő 6-0-ás vezetésüket. A viadal egy újabb Packers fumblival végképp eldőlni látszott, de a hazaiak szerencséjére centerük, Jim Ringo csapott le a labdára és a drive életben maradt. A sorozat végén Jim Taylor száguldott be 5 yardról a chicagói endzone-ba és Hornung extra pontjával a Packers átvette a vezetést. Két perccel később Max McGee egy klasszikus „coffin corner” punttal a saját 2 yardosukhoz szögezte a Bears támadóit, a Green Bay-i védőfalember, Dave Hanner pedig kisvártatva safety-t csinált az ellenfél kiszolgáltatott irányítóján, Ed Brownon. A 9-6-os siker után Lombardit vállaikra emelve ünnepeltek a Packers játékosai, s akkor még nem sejthették, legfeljebb remélhették, hogy az elkövetkező években ez a ceremónia még rengetegszer meg fog ismétlődni.

A free kick – 1968. november 3., Chicago Bears (3-4) @ Green Bay Packers (3-3-1)

A Lombardi-éra jó részében a Sajtfejűek a liga egészével egyetemben a Medvéket is dominálták. 1968-ban azonban a nagyhírű szakvezető már csak általános menedzserként tevékenykedett a Packers-nél, s a csapat meg is érezte edzői munkájának hiányát. A Chicago és a Green Bay az évi első (és összességében 100.) rangadóján a vendégek 13-10-re pipálták le a regnáló bajnokot. A találkozó utolsó percében a Bears kickere, Mac Percival ún. fair catch free kick révén volt eredményes, azaz miután a visszahordó Cecil Turner fair catchet jelezve elkapta Donny Anderson rövid puntját, a chicagóiak főedzője, Jim Dooley egy ritkán alkalmazott szabályt kihasználva azonnal a free kick elvégzésére utasította játékosát, aki 43 yardról nem hibázott. A találattal a Chicago Bears 13-10-re győzött, és ez volt az utolsóelőtti sikeres fair catch kick az NFL történetében és az utolsó, amely meccsnyerő megmozdulásnak bizonyult. Érdekes, hogy egy négy évvel korábbi Packers-Bears rangadón Lombardi is élt ezzel a módszerrel, igaz nem ilyen kiélezett körülmények, hanem az első félidő hajrájában, amikor Paul Hornung lövése 17-3-ra gyarapította a Green Bay vezetését. A megváltozott erőviszonyokat jelezte, hogy a két gárda 1968-as második összecsapása előtt már csak Bears volt versenyben a csoportgyőzelemért, amihez semmi mást nem kellett volna tenniük, minthogy legyűrjék a Sajtfejűeket. Ez azonban nem sikerült. A Macik hiába kapaszkodtak vissza 28-10-es hátrányból 28-27-re, mivel egy perccel a vége előtt Ray Nitschke interceptionje bebiztosította a Packers sikerét, s hogy a Chicago lemaradjon a rájátszásról.

Az utolsó pick és a kőműves – 1974. Green Bay Packers (3-2) @ Chicago Bears (2-3)

Az 1970-es években az örök riválisok kénytelenek voltak beérni a másodhegedűsi szerepkörrel a „Fekete-Kék csoport”-ot uraló Minnesota Vikings mögött, de viadalaik sokszor így is szoros és érdekes küzdelmet hoztak. A Bears és a Packers első hétfő esti rangadóján egyetlen pont döntött a hazaiak javára. A Sajtfejűek rendre felsültek a vörös zónában és csak három mezőnygólra futotta erejükből, míg a Macik összehoztak egy fontos touchdownt is. A hat pontot jelentő megmozdulás során a chicagói irányító Gary Huff 57 yardos bombával találta meg Charlie Wade-et, akit az 1973-as draft utolsó (szám szerint 442.) pickjével húzta be a Miami Dolphins és utóbbi gárda gyakorlócsapatából került a Bears-hez. A 10-9-es eredménnyel záruló meccs végelszámolásánál a korábban 23 yardos mezőnygólt értékesítő Mirro Roder (egy csehszlovák ex-kőműves) touchdown utáni extra pontja jelentette a különbséget. A Green Bay valamennyi pontját a korábban a Colts-szal, később a Raiders-szel Super Bowlt nyerő Hall of Famer linebacker, Ted Hendricks készítette elő egy-egy interceptionnel és blokkolt punttal.

A lepattanó – 1980. szeptember 7., Chicago Bears (0-0) @ Green Bay Packers (0-0)

Az 1980-nal induló évtizedbe fordulva mind a Green Bay, mind a Chicago sikerekben szűkölködő és eredménytelen szezonokat tudhatott a háta mögött, és szurkolóikban egyre halványabban élt a hajdani dicsőséges idők emléke. A Bears és a Packers első, évtizedbeli találkozója azonban rangadónak számított és emlékezetes meccset hozott. A rendes játékidőben csupán 2-2 mezőnygól született. A hosszabbításban aztán a Packers támadói az ellenfél célterületének közelébe jutottak. A hazaiak rúgója, a lengyel származású Chester Marcol addig már két 40 yardnál távolabbi field goal-t értékesített, így a 32 yardos kísérlet számára chipshotnak tűnt. A rúgást azonban a chicagóiak falembere, Alan Page (a korábbi minnesotai Lila Emberevő) blokkolta, a labda Marcol feje irányába pattant és a rúgó reflexszerű mozdulattal, elkapta azt, majd túlélő ösztöneitől és a chicagói védőktől hajtva az endzone-ba rohant vele. Ezzel győzött 12-6-ra a Packers!. A Soldier Field-i visszavágón aztán méltó revansot vett a Bears, és 61-7-es diadalt aratva gázolta le riválisát, ami a párharc máig legnagyobb különbségű eredménye.

1986 a Bears-Packers rivalizálás legsötétebb fejezetének éve volt. 1986. november 23-án lejátszott mérkőzésen Charles Martin, a Packers defensive tackle-je úgy lépett pályára, hogy törülközőjén öt szám szerepelt, Walter Payton, Jim McMahon, Willie Gault, Jay Hilgenberg és Dennis Gentry mezszáma. A számok úgy maradtak meg a futballtörténelmet ismerők emlékezetében, mint a „feketelista” (hit list). A második negyedben miután Mark Lee elcsípte Jim McMahon passzát, Martin a neki háttal álló és mit sem sejtő chicagói irányítót hátulról megragadta és teljes erejéből a földhöz vágta. A súlyos sportszerűtlenséget elkövető védőt azonnal kiállították, utóbb pedig 15000 dolláros pénzbüntetést kapott és két mérkőzésről eltiltották. A Bears linebackere, Otis Wilson úgy reagált Martin tettére, hogy „legszívesebben fogná a Magnumját és szétlőné a seggét.” A Soldier Field felháborodott közönsége sem fukarkodott az „égi áldással”. A Packers linebackere, Brian Noble emlékei szerint a pályáról levonuló Martint olyan sokan leköpték, hogy „annyira vizes lett, mint egy az autómosón keresztülhajtó gépkocsi.” Az indulatok a következő szezonra is átcsaptak. 1987-beni első összecsapásukon Green Bay-ben az utolsó percig a Packers vezetett 24-23-ra, a lefújás előtt azonban Jim McMahon még egy távoli mezőnygól kísérletig vezette a vendégeket, a Bears placekickere, Kevin Butler pedig 52 yardos győztes találata után jól láthatóan „bemutatott” az ellenfél főedzőjének, Forrest Greggnek.

Gregg az 1987-es szezon végén, miután ő sem volt képes átütő eredményt elérni Green Bayben, vette a kalapját és alma matere, a Southern Methodist University főedzője lett. Nagymértékben ennek is köszönhető, hogy 1988-ra alábbhagytak a két csapat legutóbbi mérkőzéseit kísérő indulatok. A Bears a szezon mindkét meccsét megnyerte (az egyiken ráadásul lenullázták a Packerst), s ezekkel a sikerekkel sorozatban nyolcszor múlták felül ősi riválisukat. A sorozat a csapatok első 1989-es randevúján emlékezetes körülmények között szakadt meg. A negyedik negyed hajrájában a kiválóan védekező Macik még 13-7-re vezettek, de előnyük az idény során már számos bravúros comebacket produkáló Cardiac Pack otthonában egy percig sem lehetett biztonságban. A Sajtfejűek irányítója, a „Majik Man”-nek becézett Don Majkowski ugyan a záró játékrészben kétszer is eladta a labdát a Bears térfelén (mindkétszer a Carolina Panthers újsütetű főedzője, akkor a Bears-t linebackerként erősítő Ron Rivera kaparintotta meg a játékszert), de az utolsó percben megint az ellenfél vörös zónájáig vezette a hazai támadóegységet. A gólvonaltól 14 yardra, 4th és goalnál Majkowskinak hamar ki kellett fordulnia a zsebből és két chicagói védőtől üldözve szinte kilátástalan helyzetben találta magát. Kedvenc célpontja, Sterling Sharpe sietett a segítségére, egy keresztmozgással tisztára játszotta magát, és Majkowski egy utolsó pillanatban elindított passzal meg is találta elkapóját a célterületen belül. A hazaiak touchdown fölötti öröme azonban rövid életű volt, mert a line judge, Jim Quirk bedobta sárga zászlaját. A bíró úgy ítélte meg, hogy a Green Bay-i irányító szabálytalanságot követett el, mert azután engedte útjára a labdát, hogy átlépte a line of scrimmage-t. Az ítélet természetesen érvénytelenítette a TD-t és a győzelem így a Bearsé lett volna. A dráma utolsó csavarjaként azonban a videóbíró, Bill Parkinson még vissza kívánta nézni a történteket. (A vitás jelenetek videón való visszanézésének és a bírói ítéletek utólagos korrekciójának lehetősége először 1986 és 1992 között élt az NFL-ben. Nem a ma ismert formájában, hiszen az edzői challenge még nem létezett.) A felvételek majdnem öt percig tartó visszanézését követően, a vezetőbíró végül felülbírálta a line judge döntését, és Majkowski TD-jét érvényesnek ítélte! Miután Chris Jacke berúgta a jutalompontot, a Packers megszerezte a vezetést és a 14-13-as győzelmet. A hazai játékosok örömtáncot jártak, a Lambeau Field-i stadion valósággal felrobbant a közönség ovációjától. A kedvencek megtörték a Bears elleni hosszú sikertelenségi szériát és idénymérlegük pozitívba fordult. A másik oldal játékosai és sportvezetői, különösen Ditka, ugyanakkor tajtékzottak a dühtől, és nehezen tudták lenyelni a mérkőzés kimenetelét befolyásoló bírói ténykedést, azaz a számukra kedvező ítélet utólagos megmásítását.

A kétpontos kísérlet – 1997. október 12., Green Bay Packers (4-2) @ Chicago Bears (0-6)

A Chicago 1994-től fogva sorozatban 10 zakót kapott a Packers-től. A lehangoló széria 1999-es lezárásában tagadhatatlanul közrejátszott, hogy a Medvék korszakos legendája, Walter Payton éppen a rangadót megelőző hétfői napon hunyt el májrákban, s Dick Jauron fiai ekként extra elánnal küzdöttek annak érdekében, hogy méltónak bizonyuljanak a Sweetness becenévvel illetett ikonikus futójátékos emlékéhez. Mielőtt a Macik útra keltek Green Bay-be, a csapat részt vett a Soldier Fielden Payton tiszteletére rendezett gyászszertartáson, és a ceremónia végén a stadionban megjelent több ezer Bears-drukker kórusban adott hangot abbéli kívánságának, hogy kedvenceik verjék meg Green Bay-t! A chicagóiak valóra váltották szurkolóik óhaját, és sokan úgy érezték ez nem sikerült volna a megboldogult Payton égi közbenjárása nélkül. A vendégek nélkülözni kényszerültek kezdő irányítójukat, Shane Matthewst, majd elvesztették cseréjét, Cade McNownt is, de a harmadik számú QB Jim Miller és főként állhatatos védelmük erőfeszítéseinek hála az utolsó percekig őrizték 14-13-as vezetésüket. A záró percekben aztán Brett Favre 73 yardos drive-ot vezetve könnyen értékesíthető mezőnygólt készített elő, ám a fordítás elmaradt, mert Ryan Longwell 27 yardos löketét a Bears kezdő defensive endje, Bryan Robinson megblokkolta. A Chicago 14-13-as bravúrgyőzelemmel tisztelgett Payton emléke előtt, maga Robinson pedig úgy nyilatkozott, hogy biztosan Payton emelte fel a sorsdöntő játék során, mivel ő képtelen lett volna olyan magasra ugrani.

Dorkó Szabolcs (Szabler)