A Bengals nyerte a hétfő esti AFC North rangadót

Írta: vassadi — 2013. szeptember 17., 08:14

A Cincinnati 20-10-es győzelmet aratott hazai pályán a Steelers ellen.

A Bengals a második forduló hétfő esti rangadóján megszerezte idei első győzelmét, miután többek között az újonc Giovani Bernard két touchdownjának is köszönhetően felülmúlták divízióriválisukat, a 2013-as idényt 0-2-es mérleggel indító Steelerst. A nagyszünetben még 10-10 volt az állás, de a kohászok támadóegysége már az első félidőben is kiábrándító teljesítményt nyújtott, a második félidőre pedig teljesen összeomlott a Todd Haley koordinálta offense. Nem csoda, hogy a védősor sem bírta a nyomást, alig tudtak pihenni, Andy Daltonék a mérkőzésen összesen közel 80 támadó playt indíthattak. A kiszolgáltatott helyzetben lévő acélvárosi védelem ellen Jay Gruden egysége további 10 pontot írt fel a táblára, így 20-10 arányú Bengals-sikerrel zárult a derbi. A Cincinnati javítani tudott nyitó fordulóbeli botlása után, míg az eddig látottak alapján a pittsburghiekre még a tavalyinál is nagyobb csalódás várhat ebben az idényben.