A Dolphins-Jets rivalizálás 1. - A Mud Bowl

A Dolphins-Jets rivalizálás emlékezetes momentumai 1. rész

Miami Dolphins – New York Jets, 1983. január 23. - „Mud Bowl”

A Miami Dolphins és a New York Jets több évtizedes rivalizálásának kétségtelenül nem a legemlékezetesebb epizódjai voltak a csapatok tavalyi összecsapásai. Mind a Dolphins, mind a Jets várakozásokon alul szerepelve, főcsoportjuk legalján végzett, az előbbi együttes ligautolsóként. A nemesebb hagyományokra a sportújságírók fanyar iróniával utaltak, amikor a két ősellenfél 2007. decemberi mérkőzését (az 1982-as emlékezetes „Mud Bowl”-ra célozva) „Dud Bowl”-ra keresztelték. Noha a Dolphins-Jets rivalizálás már az 1960-as évek második felében kezdetét vette az első, igazán legendás meccsnek az 1982-es AFC-döntőt (a „Mud Bowl”-t) tekinthetjük, amely egyben a két gárda mindezidáig egyetlen playoff találkozója volt.

Az 1982-es Miami Dolphins

Az 1972-ben és 1973-ban Super Bowl győzelemig masírozó Miami Dolphins az évtized második felében rendre alulmaradt a rájátszásban. 1980-ban a súlyos sérülést szenvedett Bob Griese-t David Woodley váltotta az irányítói poszton, és addigra a hajdan sikert sikerre halmozó együttes szinte teljesen kicserélődött. A folyamatosságot az edzőlegenda, Don Shula személye jelentette. 1981-ben „Woodstrock” névre keresztelt QB-tandemje (David Woodley és Don Strock) vezérletével a Delfinek újra eljutottak a rájátszásba, ahol azonban egy csak szuperlatívuszokkal illethető, „epikus” mérkőzésen Don Coryell és Dan Fouts San Diego Chargers-e megálljt parancsolt nekik.
Az 1982-es Dolphins annyiban hasonlított az 1972-es, tökéletes szezont produkáló gárdára, hogy fő ereje a szervezett védekezésben és a hatékony futójátékban rejlett. A hajdani védőegységet (Tom Landry után) „Noname Defense”-nek nevezték. Ez a megnevezés az 1982-esek esetében is helytálló volt, hiszen sziporkázó sztárok nélkül engedélyezte ellenfeleinek a legkevesebb yardot (2312) és a legkevesebb passzolt yardot (1027). Mivel azonban a 11 kezdő védőjátékosból 6 vezetékneve B-vel kezdődött a találóbb „Killer B(ee)s” névvel kezdték illetni őket. A D-line fő pillérét, a nose tackle Bob Baumhower-t karrierje során ötször választották be a Pro Bowlba. A defensive end Doug Betters egy évvel később az NFL legjobb védőjátékosa lett. A linebacker-sor legjobbja A.J. Duhe pass rush-ban és pass coverage-ben egyaránt kiváló volt. A secondary hatékonyságát pedig elsősorban a két safety, a Blackwood-testvérpár (Lyle és Glenn) szavatolta.
A csapat másik erényét a futójáték jelentette. A Dolphins a liga harmadik legtöbb futott yardot jegyző csapatának bizonyult. A támadóegység motorja, az erőteljes felépítésű Andra Franklin a csonka szezonban 700 yard fölött teljesített és 7 TD-t ért el. A robosztus Franklin-t (mint annak idején Csonkát Mercury Morris) remekül egészítette ki a fürge Tony Nathan, akire a passzjátékban is számítani lehetett. A remek futójáték egyik előfeltétele természetesen a még mindig kitűnő erőkből álló offensive line volt, a center Dwight Stephensonnal és a guard Bob Kuechenberggel.
A Miami gyenge pontja a Woodley vezette passzjáték volt. Ebben a kategóriában a gárda 1401 yarddal, 13 interception-nel szemben mindössze 8 TD-vel ligautolsó lett. A legjobb elkapó, Jimmy Cefalo mindössze 356 yardot könyvelhetett el. (Igaz csak 17 elkapásból, ami elkapásonként 20 yard-nál nagyobb átlagot jelentett.)

Az 1982-es New York Jets

A harmadik Super Bowl-on óriási meglepetésre győzelmet arató Jets történetében az 1970-es ligaegyesítést követően szűk évtized következett. A klub emblematikus fenegyerekének, Joe Namath-nek gyakori sérülései rendre megtépázták a Jets sanszait a playoffba kerülést illetően. 1973-ban egy szerény 4-10-es idényt követően előbb a sikeredző Weeb Ewbank távozott a klubtól, majd az 1976-os szezon után, az egykori önmagának árnyékaként 11 meccsen 4 TD passzt és 16 interception-t jegyző, Namath-től vált meg a zöld-fehér gárda. 1977-ben az új főedző, Walt Michaels irányítása alatt (aki korábban a Cleveland Browns linebackereként ért el két ligabajnoki címet, majd Ewbank alatt a Jets defensive coordinatora is volt) még csupán 3 győzelmet könyvelhetett el a csapat, de az 1978-as és 1979-es 8-8-as mutató már szembeötlő javulásról tanúskodott. 1980-ban a Namath örökébe lépett (és szintén az Alabama University-ről érkezett) Richard Todd karrierje mélypontját jelentő 30 interception-ös idényt produkált, ahová csapatát is magával rántotta. Michaels-nek kis híján állásába került a kudarcos szezon, de a 1981-ben, a bizalmat meghálálva, az NFL-hez való csatlakozás óta az első pozitív mérlegű idényre vezette játékosait. A playoff első körében a Jets a Buffalot fogadta és kis híján csodát vitt véghez, amikor 24-0-s hátrányból visszakapaszkodva, végül szoros végjátékban maradt alul riválisával szemben.
1982-re a New York Jets még erősebb és összeszokottabb lett. A gárda egyik fő erényét jelentette, hogy szinte minden csapatrészben rendelkezett egyénileg is kiváló kvalitású játékosokkal. A defensive coordinator, Joe Gardi „Swarm Defense-ének” egyik alapköve az agresszív védekező fal volt, mely olyan nyomást tudott gyakorolni az ellenfél irányítójára, hogy méltán érdemelte ki a találó „New York Sack Exchange” becenevet. A defensive end, Mark Gastineau minden idő egyik elismerten legjobb pass rushere. 1981-től kezdve zsinórban öt éven át választották be a Pro Bowl keretbe, 1982-ben a NEA szerint a liga legjobb védekező játékosa lett. Legjobb idényét 1984-ben érte el, amikor 2001-ig NFL-rekordnak számító 22 sacket jegyzett. Tíz éves pályafutása során összegyűjtött 107,5 „zsákolása” máig klubrekord. A D-line másik kiemelkedő egyéniségét, a több poszton is bevethető Joe Kleckot 1981-ben választotta a NEA az év védőjátékosának, amikor 20 és fél sack-kel vezette a ligát. Ebben a kategóriában a klub történetében Gastineau után ő a csapat második legeredményesebb játékosa. (Fia, Dan Klecko háromszoros Super Bowl-győztes, kétszer a Patriots-szal, majd egy ízben a Colts-szal.)
A „Swarm defense” másik pilléreként a két egykori Nittany Lions linebacker Greg Buttle és Lance Mehl egyaránt volt megbízható és kemény tackler, valamint kiváló labdaszerző. A secondary tagjai közül a legtöbb interceptiont (ötöt) a cornerback, Bobby Jackson gyűjtötte.
A támadógépezetet irányító Richard Todd tisztes idényt zárt. Kilenc találkozó után majd 2000 passzolt yarddal állt, 14 TD-je mellett csupán 8 INT-t dobott. Todd kedvenc célpontja, Wesley Walker pályafutása során másodszor lett Pro Bowler. Az egyik szemére világtalan játékos 1989-ben vonult vissza és mai napig a klubtörténet egyik legjobb mutatókkal büszkélkedő elkapója.
A támadójáték kiegyensúlyozottságáról a második szezonjában káprázatos teljesítményt nyújtó Freeman McNeil gondoskodott. A testcselei, gyors irányváltásai révén a korszak egyik legjobb „elusive runner”-ének tartott futó 786 futott yardjával ligaelső lett és (kellemes meglepetésre) a Jets egyik legveszélyesebb támadófegyverének bizonyult.

A Mud Bowl és az odáig vezető út

Az NFL 1982-es idénye rendhagyóan alakult. A játékosok 57 napos sztrájkja miatt a 16 fordulós alapszakasz 9 fordulósra rövidült. A változásokhoz idomulva a liga a rájátszás lebonyolítását is módosította. A két főcsoportból 8-8 csapat jutott be a playoff-ba és 3 forduló után alakult ki a Super Bowl párosítása.
A Jets és a Dolphins mindjárt a szezon első játéknapján összecsapott a Shea Stadiumban és a vendégek meggyőző, 45-28-as sikerrel távoztak New York-ból. Todd hiába adott 3 TD-passzt, mert két interceptionját Glenn Blackwood, majd Don McNeal váltotta Dolphins-touchdownra. A Miami egy punt return után is eredményes volt, sőt a futó Tony Nathan 15 yardos TD-passzt adott irányítójának, David Woodley-nak. Egy héttel később mindkét gárda sikert aratott, a Jets győzelmének azonban nagy ára volt. Joe Klecko számára súlyos sérülése miatt véget ért a szezon. Azt követően több mint két hónapra valamennyi csapat számára „véget ért” a szezon. A játékosok sztrájkja miatt a harmadik játéknapra csak november 21-én került sor. Az elkövetkező hetekben a Jets és a Dolphins fej-fej mellett haladt, majd a nevezetes foxboroi „Snow Plow Game” után (ahol a Patriots 3-0-ra verte a vendég Delfineket) a New York-i együttes tett szert karhossznyi előnyre. A riválisok idénybeli második összecsapása azonban újra a Miami javára billentette a mérleg nyelvét. A Dolphins a mérkőzés hajrájában értékesített Uwe von Schamann mezőnygóllal győzött 20-19-re. (Igaz ez a gól csak az egyenlítésre lett volna elég, ha másik oldalon Pat Leahy nem hibáz el egy extra pontot.)
Kilenc forduló után a Miami Dolphins 7-2-es mutatóval az AFC másodikjaként lépett a rájátszásba, ami legalább két hazai pályán játszandó összecsapást biztosíthatott, a New York Jets 6-3-as mérlege viszont csak a 6. helyre volt elegendő, s így valószínűnek tűnt, hogy a zöld-fehéreknek idegen környezetben kell majd kivívniuk a továbbjutást.

A playoff első körében a Dolphins magabiztosan vett revansot a Hazafiakon az évközi „Hókotrós találkozón” elszenvedett furcsa vereségért. A hazaiak négy hosszú, TD-t eredményező támadósorozattal tartották kezükben a mérkőzést. Woodley pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva 19 passzkísérletéből 16-ot értékesítve 246 yardot gyűjtött és két TD passzt adott a tight end, Bruce Hardy-nak.
A Jetsnek lényegesen nehezebb dolga volt a Riverside Stadiumban, a cincinnati „tigrisbarlangban” az előző Super Bowl-döntős Bengals vendégeként. Veterán QB-ja, Ken Anderson vezérletével a Bengals az első negyedben 14-3-as előnyre tett szert. A második játékrész viszont teljesen a new yorkiaké volt. Előbb Freeman McNeil adott TD passzt egy halfback option play-ből Derrick Gaffney-nek (aki Jabar Gaffney édesapja és Lito Sheppard nagybátyja), majd Todd találta meg Wesley Walkert egy passzal a célterületen belül. Leahy sikeres mezőnygólja a félidőre 20-14-re a Jets javára alakította az eredményt. A harmadik negyedben egy fieldgoal-váltást követően még lőtávolon belül maradt a Bengals, de a hajrára összezuhant a cincinnati alakulat. A negyedik felvonásban a játékvezetők a hazaiak egy 69 yardos TD passzát fújták vissza bemozdulás miatt, Jim Breech kihagyott egy 46 yardos mezőnygólt, Anderson pedig két interceptiont dobott, amelyek közül az egyiket a Jets safetyje, Darrol Ray touchdownra váltott. Végül a sokkal esélytelenebbnek tartott New York 44-17-re nyert.

A playoff második fordulójában a Dolphinsra újabb revans várt. Az előző postseason szenzációs összecsapását követően újra hazai pályán fogadta a San Diego Chargerst. A visszavágó ezúttal nem tartogatott izgalmakat. A miami védelem levette a pályáról a vendégek irányítóját, Dan Fouts-ot. Fouts passzainak kevesebb, mint felét tudta célba juttatni és a „Gyilkos Méhek” 5 labdaeladásba hajszolták. Ezzel szemben Woodley újra kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva két TD passzal és egy futott TD-vel vezette 34-13-as sikerre csapatát.
Az AFC első helyén végző Los Angeles Raiders otthonába látogató Jets-nek a második körben sem adtak sok esélyt a szakértők. Az első, labdaeladásokkal tarkított félidőt mégis a vendégek dominálták. Richard Todd Walkernek adott újabb TD-t érő átadása és Pat Leahy mezőnygólja után 30 perc után 10-0-ra vezetett a New York-i csapat. A folytatásra azonban Tom Flores (és nyilván Al Davis) ráncba szedte a Fosztogatókat. Előbb az ezüst-feketék zseniális újonca, Marcus Allen futott egy 3 yardos TD-t, majd Jim Plunkett adott egy, Davis által olyannyira kedvelt, hosszú, 6 pontot érő átadást Malcolm Barnwellnek. 14-10 a Raidersnek. Az eredmény egészen öt perccel a lefújásig nem változott, amikor Todd egy mérkőzésfordító hosszú passzt indított el Wesley Walker felé. Noha Walkert egy yarddal az endzone előtt földre vitték, de a következő playben Scott Dierking bebruszolta a labdát. 17-14 a Jetsnek. A hazaiaknak még rengeteg ideje maradt az egyenlítésre, sőt akár a fordításra, de a New York-iak linebackere, Lance Mehl három perc alatt Plunkett két passzát is lefülelve bebiztosította a Jets szenzációszámba menő diadalát. Bekövetkezett az, amire kevés hozzáértő számított: Dolphins-Jets összecsapás az AFC döntőjében.

A riválisok 1983. január 23-i csatájának kimenetelét nagymértékben meghatározták a szélsőséges időjárási körülmények. A megelőző hét és a meccs napjának óriási esőzései hatalmas sár- és víztengerré változtatták a miami Orange Bowl gyepszőnyegét. A Jets szimpatizánsai Don Shula számítását látták abban, hogy a Dolphins nem vonatott a találkozó előtt vízhatlan ponyvát a játéktérre. Szerintük a miami mestere ezzel gondolta kiküszöbölni a New York-i csapat gyorsaságbeli fölényét és Freeman McNeil fürge irányváltoztatásokon alapuló futójátékát. Akár húzódott ilyen számítás a történetek mögött, akár nem, a végeredmény a fondorkodást gyanítók igazát látszik alátámasztani. Noha a lehetetlen körülmények között az addig brillírozó Woodley 3 INT-t dobott, de a vetélytárs QB-ja, Richard Todd még csapnivalóbban szerepelve ötször adta el a labdát. Todd egyik interceptionje a harmadik játékrészben a találkozó első pontjait hozta. A.J. Duhe labdaszerzését (és egy unsportsmanlike conduct büntetést) követően Woody Bennett 7 yardos TD-futással juttatta 7-0-s előnyhöz a Delfineket. Az utolsó negyed elején Duhe (aki az 5 miami INT-ből 3-at jegyezhetett) egy screen-passt elcsípve és 35 yardról TD-re váltva pecsételte meg végleg a Jets sorsát. 14-0 maradt a végeredmény, mivel az flordiai ítéletidőben újabb pontok már nem születtek. Az előző két találkozón 303 yardot futó McNeil Miamiban csupán 46 yardra volt képes, míg a korábban ugyancsak remeklő elkapó, Wesley Walker-nek egyetlen jó, 0 (!) yardos elkapása volt.

A fájó vereség érthető csalódással töltötte el a csodában reménykedő Jets híveket. Joe Klecko karrierje legnagyobb kudarcaként értékelte a sárba fulladt AFC-döntőt. Nyilvánvalóan így érzett a Jets főedzője, Walt Michaels is, mert 17 nappal később benyújtotta a lemondását. Addigra már a Delfinek győzelem fölött érzett öröme is a múlté lett, a miami gárda ugyanis a XVII. Super Bowl-on 27-17-es vereséget szenvedett a Washington Redskinstől. A Jets híveket a káröröm érzésén túl talán az vigasztalhatta, hogy a csapat egykori játékosa, a Diesel (John Riggins) oroszlánszerepet vállalt a floridaiak legyőzésében.

Dorkó Szabolcs (Szabler)

Kapcsolódó cikk:
A Dolphnis-Jets rivalizálás 2. - A párbaj