Comeback Kapitány Blitzburgh-ben

Az 1995-ös Pittsburgh Steelers
 

Az 1991-es szezon végén a sikeredző, Chuck Noll huszonhárom eredményekben gazdag év után felállt a Pittsburgh Steelers kispadjáról. A csapatot négy Super Bowl diadalra vezető mester távozása nagy horderejű, bár előre még nem látható előjelű változásokat ígért. A főedzői posztra kinevezett Bill Cowher korábban a Cleveland Browns-nál volt Marty Schottenheimer segítője (a special team és a secondary edzőjeként), majd követte mentorát Kansas Citybe és 1989 és 1991 között a Chiefs defensive coordinatoraként hívta fel magára a hozzáértők figyelmét. A Pittsburghtől hat kilométerre lévő Craftonban született Cowher kinevezésekor az NFL legfiatalabb vezetőedzőjének számított, de szakértelmét illető esetleges kételyeket hamar szertefoszlatta.
 

1992-ben a Steelers nyolc év után újra elhódította az AFC Központi Csoportjának elsőségét, ráadásul 11-5-ös mérlegével a konferencia top seedje is lett. (Cowhert az Év edzőjének választották.) A rájátszás azonban hamar véget ért az Acélosok számára, amikor a végül döntőig menetelő Buffalo Bills, sima 24-3-as diadallal távozott a Three Rivers Stadiumból. A következő idényben a Steelers, noha viszontagságosabb úton, újra eljutott a playoffba. Annak első állomása azonban megint végállomásnak bizonyult, amikor a Schottenheimer által edzett, és Joe Montanát is sorai között tudó, Chiefs egy hosszabbításos mezőnygóllal 27-24-re legyőzte a csapatot. Az 1994-es alapszakasz nagy részében a Pittsburgh megint parádésan játszott. 11 forduló alatt 10 győzelmet arattak, és 12-4-es mutatóval újból kivívták a csoportelsőséget, és bebiztosították a hazai pálya előnyét a rájátszásra. A Cowher-éra első playoff-sikere fölött érzett örömöt még jobban megédesítette, hogy a szenvedő fél a Bill Belichick által felkészített csoportrivális, a Cleveland Browns volt. Ezt követően az AFC döntőjében a Steelers azzal a San Diego Chargers-szel került szembe, akitől az alapszakasz utolsó fordulójában, egy akkor már tét nélküli meccsen, vereséget szenvedett. Ennek dacára a találkozó esélyesei a hazaiak voltak, és a harmadik negyedben már 13-3-ra is vezettek. A hajrá azonban a nagy játékokkal előrukkoló Chargers-é volt, és a vendégek két TD-vel 13-17-re alakították az állást. Az utolsó percekben a Steelers támadósorozata az ellenfél 3-as vonaláig jutott, de itt a döntő negyedik kísérletnél a San Diego linebackere, Dennis Gibson beleütött Neil O’Donnell passzába és bebiztosította csapata végső sikerét. A fiaskó sokkoló volt, és az eredményes alapszakaszra megint csalódásokkal teli utószezon következett.
 

1995-ben a „three more yards” kínzó emlékét feledtetni kívánó Steelers fő ereje újra remek védelmében rejlett. A korábban védőként játszó és védőket edző Cowher orientációján túl a kötelező erejű hagyományok (Steel Curtain) is azt diktálták, hogy a domináns védelem legyen a gárda arculatának meghatározó eleme. Sokak szemében a legendás Acélfüggönyt idézte az utódok játéka, de az agresszív, sok blitzzel operáló védekezési séma sikere új becenevet is szült: Blitzburgh. A siker egyik fő letéteményese a „zone blitz atyjaként” számon tartott Dick LeBeau volt, aki éppen 1995-ben lépett elő a secondary edzőjéből a védelem koordinátorává. A defense 1994-ben a második legkevesebb pontot engedélyezte, és noha produktivitása az új idényben némiképp visszaesett (köszönhetően az ellenfelek alaposabb felkészülésének), de kiszámíthatatlansága révén még mindig temérdek fejtörést okozott a riválisok számára.
 

A defensive line stabilitásáról a második éves Brentson Buckner és a csapat második számú sackelője, a veterán Ray Seals gondoskodott. Seals annak idején úgy lett NFL-játékos, hogy nem járt egyetemre. Nevét azzal is beírta a liga krónikáiba, hogy még a Tampa védőjeként beleütött Brett Favre első, sikeresnek bizonyuló (de -7 yardot hozó) passzkísérletébe, amit végül az irányító kaparintott meg.
 

A Blitzburgh D lelke a félelmetes linebacker-sor volt. Az NFL Network szakértői által minden idők hetedik legjobbjának választott LB-egység (és az egész védelem) motorja, Greg Lloyd sorozatban ötödik Pro Bowl meghívását kapta. Lloydot tisztelték és félték az ellenfelek, és (részben az előbbiek miatt) imádták a Steelers szurkolói. (Noha keresetlensége miatt nem volt a sajtó dédelgetett kedvence.) A szurkolók szavazatai révén bekerült a 75. évforduló kapcsán kihirdetett pittsburghi All-Time csapatba. A másik OLB, Kevin Greene ugyan csak három idényt játszott fekete-aranyban, de ez alatt kétszer lett Pro Bowler, és 1994-ben az egész liga sack-leaderének bizonyult. 1995-ben „csak” a csapat legjobb „zsákolója” lett 9 sackkel. (Kevin Greene-t nemrégiben nevezték ki a Green Bay Packers szélső linebackereinek edzőjévé.) A belső linebacker, Levon Kirkland hatalmas termete dacára rendkívüli mobilitásról tett tanúbizonyságot, és kiváltképpen a futások feltartóztatásában jeleskedett.
 

A secondary alappillére 1995-ben is Rod Woodson lehetett volna. A 11-szeres Pro Bowler és valószínűsíthetően leendő Hall of Famer azonban a Detroit Lions elleni nyitómérkőzésen térdszalag-szakadást szenvedett. Woodsont a tartalék cornernek, Willie J. Williams-nek kellett pótolnia, aki egészen addig csak egy meccsen kezdett két szezon alatt. Williams, karrierévet zárva, 7 interceptionnel és 69 szereléssel remekül teljesített, és az újabb parádés idényt záró safety/cornerback, Carnell Lake mellett a védelem kulcsjátékosává lépett elő.
 

A pittsburghi támadóegységet irányító Neil O’Donnell nem kényeztette el csapata híveit káprázatos és rekorddöntögető produkcióval, de megbízható game managerként ügyelt a labdára (az egész szezon során csupán hét interceptiont dobott), és hozta a fontos first downokat. (Azonban egy későbbi, sorsdöntő mérkőzésen jóvátehetetlen hibákat vétett.) O’Donnell első számú célpontja, Yancy Thigpen 1307 elkapott yarddal és 5 touchdownnal, pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva, vívta ki a Pro Bowlban való szereplés jogát.
 

A futójátékban az együttes egyik fő fegyverének számító Barry Foster (aki 1992-ben megdöntötte a klubcsúcsot az egy idény alatt futott yardok tekintetében, és akit ezért az AFC támadó MVP-jének választottak) a ligaújonc Carolina Panthershez távozott. (Ott már az edzőtábor alatt cutolták és végül visszavonult.) A Foster helyére Atlantából érkező Erric Pegram 813 yarddal a Steelers első számú futója lett. A kis termetű és fürge Pegramet a rövid és gólvonal közeli szituációkban remekül egészítette ki a második éves Bam Morris, aki kilenc futott touchdownt ért el. (Morris később inkább pályán kívüli zűrjeivel hívta fel magára a figyelmet, és 1996-ban, miután bűnösnek vallotta magát kábítószer-birtoklás vádjában, a Steelers megvált tőle.) A támadófal tengelyében továbbra is a remek center, Dermontti Dawson állt. Dawson egy legenda, Mike Webster helyét örökölte meg, de 1995-ben már javában saját legendáját építgette, és sorozatban negyedszer invitálták meg a Pro Bowlra. (Amit még további három meghívás követett.)
 

Ha a Steelers védőegységének egyik erénye a kiszámíthatatlan blitz-sémák sikeres alkalmazásában rejlett, akkor indokolt megjegyezni, hogy a támadó csapatrésznek is volt egy, az ellenfelek számára kifürkészhetetlenül robbanékony eleme az újonc Kordell Stewart személyében. Stewart a University of Colorado irányítójaként számos iskolai rekordot állított fel. Ottani legemlékezetesebb, a Michigan Wolverines elleni, mérkőzésén egy 64 yardos „Hail Mary” TD-passzal vezette sikerre csapatát. A Pittsburgh az 1995-ös draft második körében szerezte meg a nyilvánvalóan tehetséges és sokoldalú QB-t, de első évében még a helyét keresték, és igyekeztek sokoldalúságát minél jobban kiaknázni. Ennek eredményeképpen Stewart futóként, elkapóként és, nem utolsó sorban, irányítóként egyaránt bevetésre került. A merész húzás meghozta eredményét, mert az újonc számos nagy játékkal lendített csapata szekerén, és az idény végén passzolt, futott és elkapott TD-t is jegyezhetett. A felejthetetlen rádiókommentátor, Myron Cope nyomán (és az írásjelre utalva) a szurkolók Slashnek kezdték becézni új kedvencüket, rámutatva Stewart sok poszton való bevethetőségére (QB/RB/WR/P).
 

Woodson súlyos térdszalag-sérülése miatt már az 1995-ös idénynyitó is csak pürrhoszi győzelem volt a Pittsburgh számára. Houstonban a special team (punt return TD) és a védelem (két interception, az egyikből TD) még hozta a mérkőzést, de a Miami elleni hétfő esti rangadón megszületett az első vereség. Gyenge játéka miatt az addigi kezdő irányító, Mike Tomczak kispadra került, de a Minnesotától kapott még nagyobb zakó nyilvánvalóvá tette, hogy a helyére lépő (és három INT-t dobó) Jim Miller sem jelent üdvözítő megoldást. A Chargers elleni meccsen ugyan sikerült visszavágni az előző AFC döntőben elszenvedett fiaskóért, de nem a kezdőbe visszatérő Tomczak miatt, aki újra csak labdaeladásai számát gyarapította. A Jaguars ellen már O’Donnell kezdett, és noha a harmadik vereséggel 3-3-ra romlott a Steelers mérlege, az új QB, 282 passzolt yarddal, 1 passzolt touchdownnal és interception nélkül, jól játszott. A következő fordulóban újabb hidegzuhany érte Cowher csapatát. A négyes vereségszériával az Acélvárosba érkező csoportrivális, a Cincinnati Bengals az élete egyik legjobbját nyújtó Jeff Blake-Carl Pickens duó vezetésével lejátszotta a pályáról a hazaiakat. O’Donnell több mint 350 yardot passzolt, de a döntő pillanatokban csődöt mondott, így a Pittsburgh erejéből csak három mezőnygólra futotta a 27-9-es, megalázó kudarc alkalmával. Három győzelem mellett négy vereség állt a Steelers neve mellett, és a Super Bowl esélyesének kikiáltott gárda játékosainak hite kezdett megcsappanni. Bill Cowher egyrészt legendás motivátori adottságait segítségül hívva szedte ráncba fiait, másrészt ötlettelibb, nyílt sisakos támadójátékra tért át.
 

A Jacksonville-nek való visszavágást követően Chicagóba látogatott a csapat, és fordulatos, pontokban gazdag találkozón 37-34 arányú győzelmet aratott. Erric Pegram 3 TD-t futott, a hosszabbításban pedig Norm Johnson 24 yardos mezőnygólja hozta meg a sikert. A Cleveland elleni 20-3-as diadalon Kordell „Slash” Stewart karrierje első TD passzát dobta egy trükkös játék után. A következő héten a Bengalshoz látogatott a Steelers, és a harmadik negyedben 31-13-as hazai vezetésnél úgy tűnt még a korábbinál is megalázóbb fiaskó lehet a pittsburghiek sorsa. Még ebben a játékrészben azonban két TD-vel és egy sikeres két pontos akcióval egy mezőnygólra faragták hátrányukat a vendégek, majd a finisben Slash 71 yardos elkapott touchdownjával megfordították az állást. Végül még két Bam Morris TD-vel növelte előnyét a Pittsburgh, és sorozatban öt TD-t szerezve 49-31-re győzött. A lélektanilag rendkívül fontos győzelem után még inkább megtáltosodtak Cowherék és további négy sikerrel nyolcas győzelmi szériát építettek. Az utolsó fordulóra a Steelers már régen bebiztosította csoportgyőzelmét és a konferencia második seedjét, így a Green Bay-ben elszenvedett vereség nem szeghette kedélyüket.
 

Mint az AFC másodikja a Pittsburgh kihagyta a „wild card weekendet”, és a konferencia elődöntőjében a Buffalo Billst látta vendégül a Three Riversben. A hazaiak a félidőben már 23-7-re vezettek, és noha Jim Kelly-ék még feljöttek 26-21-re, de egy Bam Morris TD, majd Levon Kirkland labdaszerzése utáni újabb Morris futást követően végül 40-21-es, magabiztos diadalt arattak. A Steelers újabb, hazai közönség előtt játszott konferenciadöntőn feledtethette az előző évi kudarc emlékét.
 

Az 1995-ös Indianapolis Colts
 

Pittsburghöz hasonlóan az 1992-es év Indianapolisban is edzőváltással kezdődött. Bár az Acélvárosban kétséges volt, hogy az új és kipróbálatlan főedző képes-e a korábbi sikereket idéző eredményekre, addig a Colts-nál csak jobb jöhetett, mint a szégyenletes, 1-15-ös mutatóval zárt 1991-es szezon. Ráadásul az új mester régi ismerősnek számított, hiszen Ted Marchibroda az 1970-es évek második felében már edzette és három csoportelsőségre is vezette az akkor még Baltimoreban állomásozó Colts-ot. Cowherrel szemben Marchibroda a „labda másik oldaláról” jött, mivel 1987 és 1991 között Buffalóban koordinálta a Jim Kelly, Andre Reed és Thurman Thomas nevével fémjelzett robbanékony támadójátékot.
 

A Colts 1992-es éve már az előszezontól kezdve sem eseménytelennek mondható. Az első kör első két draftpickjével két védőt, a védekező falember Steve Emtmant és a linebacker Quentin Coryattet választották, és még a draft napján elcserélték nagyszerű, de karrierje zenitjén már túljutott, futójukat Eric Dickersont. (Véget vetve a sztár szerződése fölötti elnyúló hercehurcának.) Még az alapszakasz megkezdése előtt tragédia sújtott le a csapatra, amikor másodéves defensive endjüket, Shane Curry-t egy cincinnati nightclub előtt agyonlőtték. A Cleveland elleni idénynyitó ennek ellenére remekül sikerült (Bernie Kosart tízszer sackelték), de a 14-3-as győzelmet követően a csapat a szurkolók számára nehezen magyarázható módon cutolta a sikerben részes veterán irányítót, Mark Herrmannt. Az 1990-es draft első pickjével választott Jeff George újabb lehetőséget kapott, de az Indianapolis soron következő tíz meccséből csak hármat tudott megnyerni irányításával. (A hullámvölgy egyik fénypontja az újonc Emtman 90 yardos interception return TD-je volt a Dolphins ellen.) Az utolsó öt fordulóra Jack Trudeau-é lett a karmesteri pálca, és a Colts mind az öt mérkőzését megnyerte. A 9-7-es mérleg és figyelemre méltó javulás Marchibroda munkáját dicsérte (az edző ezt egyszer már megtette a Colts-szal, amikor 2-12-es idény után 10-4-es mutatót ért el 1975-ben), de a jó folytatás elmaradt. Az 1993-as év a döcögős támadójáték jegyében telt (a szezon egy szakaszában az offense húsz negyeden keresztül képtelen volt TD-t szerezni), így a csupán négy diadalt hozó alapszakasz újabb változtatásokat érlelt meg a klub menedzsmentjében.
 

A vezetés két remek döntése közül az első az egyre inkább draft bustnak bizonyuló, és frusztráltsága miatt a csapattal és a szurkolókkal egyaránt összekülönböző Jeff George Atlantába cserélése volt. George pótlására két jelölt pályázott: a Green Bay-ben Brett Favre színrelépésével háttérbe szoruló Don Majkowski és a Chicagóban jószerivel leírt Jim Harbaugh. A két veterán irányító szerepeltetése természetesen csupán rövid távú megoldásnak tűnt, de a vezetés másik lépése hosszú távon lendített a csapat akadozó futójátékán. Az 1994-es draft második választásával a Colts a San Diego State futóját, Marshall Faulkot szerezte meg, aki már egyetemi évei alatt igazolta, hogy elkapóként is kiváló. A máskülönben középszerű szezon során az Indianapolis szurkolói számára Faulk szereplése volt az év fénypontja. Az újonc 1282 futott yard és 11 TD mellett 522 elkapott yardot is jegyzett, és megérdemelten lett a liga legjobb újonc támadójátékosa, valamint a gárda egyetlen Pro Bowlere. Marshall Faulk sziporkázó teljesítménye ellenére azonban a Colts 8-8-as mérleggel csak az AFC Központi Csoportjának harmadik helyén végzett. Nyilvánvaló volt, hogy egy fecske Indyben sem csinál nyarat.
 

Faulk 1995-ben újra bizonyított. Több mint 1000 yardot futott, és ismét 11 touchdownt szerzett. Ehhez járult még félszáz elkapás és csaknem félezer elkapásokkal gyűjtött yard. Az eredményességben is megnyilvánuló áttöréshez azonban egy olyan irányító kiugró teljesítménye kellett, aki a nyitónapon még nem számított kezdőnek, és éppen ezért már-már visszavonulását fontolgatta. Jim Harbaugh-t nem csak azért kezdték el „Captain Comeback”-nek nevezni, mert a legendás Roger Staubachhoz hasonlóan számos izgalmas finissel vezette vesztett helyzetből győzelemre csapatát, hanem azért is, mert 1995-ben karrierjét szinte már a sírból hozta vissza. Passzolt yardok tekintetében Harbaugh ugyan nem alkotott nagyot (csupán 2500), de nem csupán higgadt game managerként remekelt (mindössze 5 INT-t vétett), hanem kiélezett helyzetekben, fiatalos lelkesedéssel csapattársait magával ragadva, is képes volt kiharcolni a győzelmet. 1995-ös teljesítményét nem csupán a Pro Bowlra szóló meghívással honorálták, de, stílszerűen, megkapta az Év Visszatérőjének és az AFC Legjobb Játékosának járó elismerést. (Ráadásul Brett Favre mögött másodikként végzett az MVP szavazáson.)
 

Bár a Colts nem büszkélkedhetett valódi sztárelkapókkal, de volt számos jó kvalitású támadója, amelyek közül akárki képesnek tűnt mérkőzésfordító playekre. Ilyen volt a sebessége és magassága miatt elsőrangú deep threatként számon tartott Sean Dawkins, a Marvin Harrison érkezése előtt a 88-as mezt viselő Floyd Turner, a visszahordásokban is jeleskedő Aaron Bailey, a remek újoncévet produkáló tight end, Ken Dilger, és, nem utolsó sorban, Marshall Faulk, aki az elkapások számának tekintetében vezette a támadóegységet.
 

Az Indianapolis védelmét szintén nem erősítették veretes nevű csillagok, de mint csapatrész, afféle „No Name Defenseként”, remekül megállta a helyét, és az idény során az ötödik legkevesebb pontot engedélyezte. A védőfal lelke a behemót és bohém defensive tackle Tony Siragusa volt. Goose később a Ravensszel nyert Super Bowlt, és manapság a FOX közvetítéseinek egyik kommentátorként találkozhatnak vele a focirajongók. A D-line legeredményesebb játékosa, a Packerstől érkezett veterán Tony Bennett 10 és fél sackkel és 3 kikényszerített fumble-lal nyújtott kiemelkedőt.
 

A linebackerek közül, az emlékezetes 1992-es drafton másodikként választott, de a választást eladdig csak részben igazoló Quentin Coryatten kívül, Steven Grant érdemel említést. Grant egyetemistaként, a West Virginia Mountaineers színeiben, már szembe került, a Steelers QB-jával, Neil O’Donnellel, aki akkoriban a Maryland Terrapins gárdáját irányította. Annak a találkozónak a hajrájában, amelyen a WV veretlen szezonja volt a tét, a freshman linebacker győzelmet érő szerelést hajtott végre az O’Donnell passza után kis híján TD-t szerző egyik Terrapins elkapón. Persze Grant kék-fehérben is bizonyított, és 1994-ben a csapaton belül a „Hard-Nosed Player of the Year” címmel jutalmazták. A secondary meghatározó tagjai a cornerbackek, a veterán közönségkedvenc Eugene Daniel és az 1994-ben öt egymást követő meccsen interceptiont jegyző Ray Buchanan voltak.
 

A Colts 1995-ös idénye egy hazai pályán a Cincinnati Bengalstól hosszabbításban elszenvedett vereséggel indult. A második fordulóban a Jets otthonába látogatott a csapat, és a harmadik negyedre már 24-3-as hátrányba került. A kilátástalannak látszó helyzetből azonban először Tony Bennett fumble után visszahordott TD-jével, majd Jim Harbaugh két, touchdownt érő átadásával kilábaltak a vendégek. Az Indianapolis Colts sorban második meccsén kényszerült ráadást játszani, de ezúttal Mike Cofer 52 yardos mezőnygóljának köszönhetően övék lett a győzelem. (A találat a liga történetének addigi legtávolabbi, hosszabbításos meccset eldöntő field goalja volt.)
 

Egy-egy győzelmet és vereséget követően a Miami Dolphins otthonában bekövetkezett az elképzelhetetlen, és megismétlődött a Jets elleni találkozó koreográfiája! Marinoék 24-3-as előny birtokában vonultak szünetre, de a Colts a második félidőben káprázatos feltámadással sokkolta a hazaiakat. Harbaugh három TD-passzt adott (kettőt Floyd Turnernek, az egyenlítő score-t pedig Aaron Baileynek), majd a hosszabbításban lényegesen könnyebben értékesíthető, 27 yardos mezőnygólig vezette játékostársait. A lehetőséget Cary Blanchard nem hibázta el, így az Indianapolis újabb 27-24-es sikerrel távozott másik csoportriválisa otthonából.
 

Blanchard-ra a következő játéknapon is komoly feladat hárult, amikor a Colts a bajnok San Francisco 49ers-t látta vendégül. Előbb a védelem alkotott nagyot, amikor 7-6-os 49ers vezetésnél az első félidő hajrájában szenzációs goalline-standdel állította meg Steve Youngékat. A harmadik negyedben aztán az újonc Ken Dilger első TD-elkapásával a támadók is letették a névjegyüket és 12-7-re fordították az állást. Néhány ütésváltást követően a finisre úgy fordultak a csapatok, hogy Blanchard 2 perc 36 másodperccel a vége belőtt egy 43 yardos mezőnygólt, és ezzel egy pontos, 18-17-es előnyhöz jutatta a hazaiakat. A San Franciscónak ugyancsak elég lett volna egy field goal a végső sikerhez, és noha a Colts védelmének erőfeszítései 46 yardos kísérleten tartották a vendégeket, erre a sikerre minden esély megvolt, tekintve, hogy Doug Brien korábban már berúgott egyet 51-ről. A kicker azonban ezúttal hibázott, és az Indianapolis a hét meglepetését szolgáltatta a címvédő legyőzésével.
 

A Colts alapszakaszának hátralévő része igazi hullámvasút volt, amelyben nem volt kettesnél hosszabb győzelmi vagy vereségsorozata. Némileg sokkoló volt a ligaújonc Carolina-tól elszenvedett 13-10-es vereség (amit az örökéletű John Kasay szállított), és a New Orleans-i fiaskó, amikor az időközben a Szentekhez igazolt Doug Brien revanssal felérő rúgásával alakult ki a 17-14-es végeredmény, de fontosabbnak tűnt, hogy a rivális Dolphins-t, Jets-et és Patriots-ot kétszer is legyűrte Marchibroda csapata. A záró fordulóban az utóbbi ellenfél legyőzése kellett a playoff részvételhez, és a sikerből megint oroszlánrészt vállalt a védelem, mely Drew Bledsoe három passzát kaparintotta meg. Az i-re a pontot ezúttal is Blanchard tette fel, és a 10-7-es diadal révén a Colts (9-7-es mutatóval) a csoport második és a konferencia ötödik helyén végezve (1987 óta először) bekerült a rájátszásba.

 

A playoff első körében az Indianapolis Colts a San Diego-i Jack Murphy Stadiumba látogatott. Az AFC West második helyén végzett Chargers volt a találkozó egyértelmű esélyese. Nem csak a hazai pálya, de a lélektani előny miatt is, hiszen a kaliforniaiak az alapszakaszban, ráadásul Indianapolisban, már legyőzték ellenfelüket. A vendégek sanszát tovább kisebbítette, hogy nem számíthattak a lábujjsérüléssel bajlódó Marshall Faulkra, akinek helyén az egész szezon során csupán egy futáshoz jutó újonc, Zack Crockett kapott lehetőséget. Az újoncok azonban nem vallottak szégyent. Ken Dilger 2 yardos TD-elkapása és Crockett 33 yardos futása révén a félidőben 14-10-re vezetett a Colts. A harmadik negyedben Stan Humphries Shawn Jeffersonnak adott passzával visszaszerezte az előnyt a Chargers, de Harbaugh erre válaszolva Sean Dawkins-t találta meg 42 yardról a hazaiak célterületén belül. Az utolsó 15 percben John Carney mezőnygólja 21-20-ra faragta a San Diego hátrányát, de Crockett újabb parádés, ezúttal 66 yardos TD-vágtával rukkolt elő és addigi legnagyobb előnyéhez juttatta csapatát. A Chargers már nem tudott kontrázni, mert a hazaiak válaszdrive-jában a safety Jason Belser lehalászta Humphries passzkísérletét, és egy 33 yardos visszahordással remek helyzetbe hozta Harbaugh-ékat. Az irányító maga vitte be a labdát az ellenfél endzone-jába, kialakítva a 35-20-as végeredményt. Zack Crockett kiválóan élt a kényszer folytán ölébe hullott lehetőséggel, és 147 yarddal sokkolta a belőle nyilvánvalóan felkészületlen Chargers-védelmet. A Colts védői annál jobban felkészültek Stan Humphries-ből, és az irányítót négy labdaeladásba hajszolták.
 

Bár a várakozásokat alaposan felborító siker némileg felsrófolta az Indianapolis ázsióját, de az AFC West elsőségét elhódító és a konferencia legjobb mérlegét kiharcoló Kansas City Chiefs pályájára a kék-fehérek végképp az esélytelenek nyugalmával léphettek. A liga egyik első számú védelme Derrick Thomas vezetésével nem is engedte kibontakozni a Colts támadójátékát, de az Arrowhead Stadium „sarkköri” körülményei között a vendégvédelem sem maradt adós a rendkívüli teljesítménnyel. A Chiefs irányítójának Steve Bononak 3 passzát csípték el, és a hazaiak támadógépezetét rendre mezőnygól-kísérleten tartották. Ezeket a kísérleteket pedig a KC rúgója, Lin Elliot rendre kihagyta. Elliot három field goalt hibázott el. Az utolsót 10-7-es Colts vezetésnél 37 másodperccel a mérkőzés vége előtt. „Captain Comeback” és társai a Chiefs legyűrésével, a liga igazi „sötét lovaként”, egészen a Super Bowl előszobájáig vágtattak. Az előzetesen valószínűtlennek tartott menetelés dacára a pittsburghi Three Rivers Stadiumban 1996. január 14-én megrendezett konferenciadöntő 11 pontos underdogja még mindig az Indianapolis Colts volt.
 

Az 1995-ös AFC döntő: Pittsburgh Steelers – Indianapolis Colts
 

Az első félidő
 

www.youtube.com/watch

 

A csapatok egy-egy fontos hiányzó (Ron Woodson és Marshall Faulk) nélkül léptek pályára a szokatlanul kellemes éghajlatú téli délutánon. A titkon mostohább, de számukra annál megszokottabb időjárásra számító hazaiak vezethették a mérkőzés első támadását. Az első first down megszerzésére elég volt egyetlen játék, mert az Erric Pegram 6 yardos futása után szerelő Colts cornerback, Ray Buchanan megrángatta a futó facemaskjét is. A második play viszont alaposan lehűtötte a Steelers-drukkerek lelkesedését. Neil O’Donnell passzába a line of scrimmage-nél beleütött Tony Siragusa, és az erejét vesztett átadás a középen zónázó linebacker, Jeff Herrod könnyű prédája lett. A Colts-é lett a labda az ellenfél 24-esénél! A vendégek három futással próbálkoztak, de 3. és 1-nél Greg Lloyd és Ray Seals közös erővel tartóztatta fel Lamont Warrent, és kényszerítette Indy-t mezőnygólra. A 34 yardos kísérletet Cary Blanchard a kapufa segítségével értékesítette. 0-3! A Pittsburgh következő támadása újra eredménytelenül zárult. Néhány sikeres középső futás után 2. és 1-nél egy false start büntetés 2. és 6-ot eredményezett. A Steelers irányítójának ezt követő passzába Siragusa megint beleütött (kis híján újabb INT-t okozva), majd 3.-nál Quentin Coryatt védekezte le remekül O’Donnell átadását. A hazaiak szerencséjére a Colts támadójátéka kezdetben meglehetősen fantáziátlan volt. Az előző rövid széria után megint két belső futással kezdték drive-jukat a liga második legjobb futás elleni védelme ellen. A 0 yardot eredményező kísérletek kifulladását követően végre lehetőséget kapott Jim Harbaugh is, de a jó emberfogás miatt nem volt célpontja, és inkább lenyelt egy sacket, mintsem eladja a játékszert. Three and out az első negyed felénél.
 

A Steelers kedvező helyzetből, saját 45-ösétől indíthatta újabb akcióját. Bam Morris futásait, legyen azok belsők vagy külsők, megállította az Indianapolis, de rövid, a futóknak adott checkdown passzokkal a hazaiak eljutottak az ellenfél vörös zónájához. 2. és 8-nál vitatható jelenet történt. O’Donnell, először a mérkőzésen, Kordell Stewartot célozta meg a Colts gólvonalánál, de Jason Belser nagy elánnal érkezve felöklelte a támadót, aki így kiejtette a labdát. A visszajátszás alapján úgy tűnt, hogy a saftey hajszállal előbb ért oda Slash-hez, mint a labda. A Pittsburghnek végül be kellett érnie a mezőnygóllal, és Norm Johnson 31 yardos lövését követően 3-3-ra alakult az eredmény.
 

Az utolsó négy játékukkal -7 yardot értek el a Colts támadói, de a következő hárommal (egy elkapó-screen, egy PA bootleg utáni Harbaugh-futás és egy sikeres PA passz Zack Crockettnak) megszerezték első két first downjukat. Így ért véget az első negyed. A következő nagyed első perceiben két futással a félpályáig jutottak Harbaugh-ék. 3. és 1-nél a kék-fehérek irányítója első tanújelét adta annak, hogy miért is érdemelte ki joggal a szezon végén neki ítélt számos elismerést. A jobbról blitzelő strong safety, Myron Bell elől fellépett a zsebbe, majd higgadtan balra mozgott és jó passzt adott az oldalvonal mellett álló Sean Dawkins-nak mielőtt a kamikaze módjára érkező Lloyd felöklelte. Az elkapó egy remek blokkot kihasználva közel 30 yardos játékot csinált, és a vendégek, ezúttal saját erejükből, újra eljutottak az ellenfél vörös zónájába. 3. és 9-nél a négy elkapóval felálló Colts az endzone-t célozta meg. A bal oldali slotból postot futó Floyd Turner üresen kaphatta volna a labdát középen, de a tőle lemaradó dimeback, Chris Oldham hatalmas bravúrral bele tudott annyira kapni a játékszerbe, hogy az ne jusson el a wide receiverhez. Újabb Blanchard mezőnygól következett, és az előny megint a vendégeké lett. 3-6!
 

A sor a hazaiakon volt, de O’Donnell kis híján rögtön interceptiont dobott az Ernie Mills route-jának alávágó safety-nek, David Tate-nek. Egy Kordell Stewart futás sem hozott három yardnál többet, így most az Indy védelme ért el bravúros three and outot. Az Indianapolis támadósorozata jól indult. Egy play action után „Captian Comeback” a felezővonalnál üresen álló Dawkins-nak passzolt. A következő célpont megint Dawkins volt, de játék ezúttal rövidre sikerült. 3. és 2-nél aztán a Blitzburgh védelme legkiválóbb erényeit csillogtatta meg, amikor az embereiket megverő külső linebackerek, Greene és Lloyd együttes erővel vitték földre az ellenfél irányítóját. Maradt a 3-6-os eredmény.
 

A defense parádés megmozdulásától is ösztönzött pittsburghi támadóegység a labda újbóli birtokbavétele után remek és türelmes drive-ot épített fel. Az offensive coordinator, Ron Erhardt kevés futást és rövid passzokat hívott, és mivel Neil O’Donnell ezúttal nem hibázott, a sorozat 16 play és 7 perc után a találkozó első touchdownjának kapujába jutott. A kulcsszereplő mégsem az irányító, hanem Kordell Stewart volt, aki három 3. és 1 szituációt váltott first downra. (Előbb QB-sneakkel, majd egy option play-jel, végül egy shotgunból O’Donnelltől kapott toss-szal.) Végül az akciót is Slash koronázta meg. 3. és gólnál O’Donnell eleinte nem talált célpontot, de aztán jó érzékkel jobbra iramodott, és végül az alapvonal mentén végigfutó és magát ezzel tisztára játszó Stewartnak passzolta a labdát az endzone sarkában. Touchdown! 10-6 a Steelersnek!

 

www.youtube.com/watch
 

A játék nagyobb fontosságúnak bizonyult, mint elsőre látszott. Szabad szemmel nem volt feltűnő, de a visszajátszások alapján egyértelművé vált, hogy Stewart, amikor végigfutott az alapvonal mentén legalább két olyan lépést is tett, amikor sarkával ténylegesen kilépett a célterületről. Márpedig azután már nem lett volna játékba hozható! Csak találgatni lehet, hogy a bíró, akinek ez az orra előtt történt miért nem vette észre, de a játékvezetői hiba sokba (legalább 4 pontba) került a vendégeknek. Hogy végül mennyire sokba azt 10-6-os félidei állásnál még nem lehetett tudni.
 

A második félidő

A harmadik negyed elején nagyon bekezdtek a téves bírói döntés miatt is motivált vendégek. Egy pazar play action fake után Harbaugh a középen üresbe futó tight endjének Ken Dilgernek passzolt, és ezzel a Colts máris a félpályánál járt. Egy újabb PA passz még 15 yardot hozott, majd 3. és 5-nél az Indy támadófala remekül vette fel Greene és Lloyd blitzét, elég időt hagyva irányítójának, hogy Aaron Bailey-t játékba hozva elérje a first downt és a vörös zónát. Két játékkal később viszont már nem sikerült feltartóztatni Buckner-Lake-Lloyd rohamozó trióját, és a harmadik Steelers-sack, valamint egy jól levédekezett passzkísérlet után megint csak mezőnygólt rúghatott a Colts. Blanchard 37 yardos találatával egy pontra zárkóztak fel. 10-9!
 

A következő néhány percet furcsa special team játékok dominálták. Előbb a Colts rúgója, Chris Gardocki küldte a kickoffot az oldalvonalon túlra, remek mezőnypozícióhoz juttatva a Steelerst saját 40-esénél. Miután a vendégvédelem three and outot ért el, a Pittsburgh puntolhatott, de Rohn Stark rúgása, miután az Indy 20-asán belül ért földet, visszapattogott egészen a 35-ös vonalig. Ezúttal a kék-fehérek kerültek remek helyzetbe. Harbaugh két 3. kísérletet is értékesített. Először kedvenc elkapóját, a drag route-ot futó, Dawkins-t találta meg, majd 1 yardról maga brusztolta tovább a labdát egy QB-sneakkel. Amikor harmadjára is 3rd downnal találta magát szembe a Colts, a csapat OC-je, Lindy Infante kicsit érthetetlen módon toss playt hívott, és a labdára kiválóan rajzó Steelers-védők fel is borították az oldalra futó Warrent, mielőtt elérhette volna a line of scrimmage-t. Mivel a 47 yardos field goalt Blanchard elhibázta, Dick LeBeau játékosai fontos részsikert könyvelhettek el. Az állás maradt 10-9 négy perccel a negyed vége előtt.
 

A kihagyott távoli mezőnygól természetesen megint ragyogó helyzetbe hozta O’Donnelléket, akik Yancy Thigpen bravúros elkapásával máris az ellenfél területén találták magukat. Egy trükkös játékban Stewart jött be irányítónak, de ahelyett, hogy maga futott volna a reverse-ben meginduló villámgyors elkapóhoz, Ernie Mills-hez játszott, akit azonban 4 yard után megállítottak. A következő játékban megint Mills lett a főszereplő, amikor a vele szemben defensive pass interference-t elkövető Ray Buchananre zászlót dobtak a bírók. A 16 yardos büntetés után a 20 yardosnál járt a fekete-arany támadóegység. 3. kísérletnél azonban remekül védekezett a Colts. Az öt elkapóval felálló Pittsburgh irányítójára két blitzelőt küldtek, és mivel egy linebackerrel remekül lefogták O’Donnell első opcióját, az kénytelen volt sietve szabadulni a labdától, amit Thigpen végül elejtett. A délután ötödik mezőnygólját értékesítve Norm Johnson visszaállította a négy pontos hazai vezetést. 13-9!
 

Az utolsó negyedbe fordulva úgy tűnt a legendás blitzburghi védelem kezébe veszi a találkozó irányítását. Bár turnovert nem sikerült kicsikarniuk, de jó futás elleni védekezéssel és pass rush-sal hamar puntra késztették riválisukat. A punt után pedig a visszahordó Andre Hastings alkotott nagyot. 33 yardos futása azt eredményezte, hogy újabb drive-ját már a Colts térfeléről kezdhette a Steelers. Ráadásul remekül. Előbb az underneath zone-ban keresztbefutó Thigpen szerzett first downt, majd az egész alapszakaszban elkapást sem jegyző Corey Holliday. A két sikeres akcióval az Indianapolis vörös zónájába masírozott a Pittsburgh. Itt azonban megint helytállt a vendégvédelem. Talán a hely szellemétől ihletve agresszív blitzeket vetettek be és három rossz, elhamarkodott passzra késztették O’Donnellt. Egy további false start büntetés miatt 40 yardról végezhetett el mezőnygólt az addig biztoslábú Norm Johnson. A rúgó ezúttal alaposan elvétette a célt, és lövése a kaputól messze jobbra szállt. Maradt a 13-9! Semmi sem dőlt el. 11 perc volt még hátra.
 

Hogy a védelem helytállása és a rivális elpuskázott sansza lélektanilag általában milyen hatást gyakorolhat az addig olykor botladozó támadókra, azt jól szemléltette a Colts következő akciója. Az első három playben Harbaugh higgadtan passzolt checkdown elkapóinak, és a játékok a felezővonalig vitték a támadást. A következő play-re két wide receiverrel állt fel az Indy, de a snap előtt még Lamont Warren is kifutott oldalra. A támadófal már nem először tartóztatta fel remekül a veszélyes pittsburghi blitzet, és időt adott az irányítónak, hogy a slotból előre futó, majd balra a „deep out zone” felé vágó és ezzel a „short zone”-t védő cornerek mögé kerülő Floyd Turnernek passzoljon. Mivel a strong safety, Darren Perry késő reagálta le Turnert, az elkapó egészen a célterületig futhatott nyakában védőjével. 47 yardos touchdown! 13-16! A történelem ismételni látszott önmagát. Egy éve a Chargers egy hasonlóan nagy játékkal vette át azt a vezetést, amit az akkori derbi végéig tartani tudott.

 

www.youtube.com/watch
 

A magához térni akaró Steelers választámadásában nem látszott, hogy kiheverte volna a sokkot, vagy hogy el tudna vonatkoztatni az egy éve történtektől. A Colts védekezésének sémái továbbra is zavarba hozták O’Donnellt, és noha egy 21 yardos DPI büntetés a pálya közepéig juttatta az offense-t, onnan egyelőre nem tudtak továbblépni. A Pittsburgh puntja ugyan saját 9-esükhöz szegezte a vendégeket, de már csak hat és fél perc maradt a lefújásig. Az Indianapolis hiába került nehéz pozícióba egy hihetetlen játékkal megszerezték a first downt. Lamont Warren a baloldalon nyitott tetemes résen átjutva eleve közel került a first downhoz, amikor a Steelers középső linebackere, Levon Kirkland kiütötte kezéből a labdát. A disznóbőr előre repült a safety Darren Perry felé, de annak lábán irányt változtatva mégis visszafelé pattant, és a hatalmas lélekjelenlétet és igyekezetet mutató indianapolisi guard, Joe Staysniak zsákmánya lett. Egy visszaszerzett fumble-lal szerzett nagyon fontos first downt a Colts! 3. és 1-nél már csak egy yard kellett, hogy újabb öles léptet tegyen a káprázatos meglepetés felé Ted Marchibroda fiatal csapata. A kiválóan ténykedő támadófal megint tekintélyes rést nyitott balra Warrennek, de a Steelers egész évben kiváló cornere Willie Williams a backside felől érkezve még idejében elkapta a futó bokáját. Borzasztóan fontos szerelés volt, mert a vezető vendégeknek így el kellett puntolniuk a labdát! A hazaiak 3 perccel a vége előtt egy utolsó lehetőséghez jutottak, hogy legalább egálra mentsék a meccset, és kiharcolják a hosszabbítást.
 

Nem volt kérdéses, hogy hazai publikum előtt Cowherék csakis a győzelemre játszanak. Két és fél perccel a lefújás előtt már a felezővonalnál álltak a támadók. 2. és 3-nál Neil O’Donnell újra passzolt és kevés híján eldobta a meccset. Coryatt, a Colts linebacker már majdnem kezében tartotta a labdát, és végül csak az mentette meg a Steelers-t az interceptiontől, hogy az eredetileg megcélzott elkapó, Ernie Mills kétségbeesetten utánakapott a játékszernek és sikerült kiütnie a védő markából. Egy újabb sikertelen átadás után 4. és 3 következett. Itt is elúszhatott volna a Pittsburgh szezonja. Ezúttal Andre Hastings érkezett csapata megmentésére, és O’Donnell 9 yardos passzal találhatta meg a zónák között egyetlen tiszta elkapóját. First down! A two minute warning alatt jutott némi idő Cowhernek és Erhardtnak, hogy átgondolják a lélektani előnyüket miként kamatoztassák. Nagy játékot hívtak! Ennek sikeréhez nagyon kellett a támadófal munkája. A kiszámított blitzet remekül felvették és O’Donnell várhatott arra, hogy a jobb szélen, kiszámítottan, egy-az-egyben maradó Mills egy double move-val befűzze emberét. A hosszú passz remekül ívelődött az előnybe kerülő pittsburghi elkapó elé, és Mills bámulatos mozdulattal vette birtokba a labdát, majd lépett ki a lendülettől az oldalvonalon túlra az 1 yardosnál. Hatalmas esélyhez jutott a hazai gárda, és noha Bam Morrist elsőre felborították, az erőfutó másodjára bepréselte magát a Colts célterületén belülre. 20-16! A szenzációs drive egyetlen szépséghibája az volt csupán, hogy másfél percet hagyott „Captain Comebacknek” és társainak a pontszerzésre.
 

A Colts drivejának első first downját Harbaugh 18 yardos passzának megszelídítésével Floyd Turner szállította, de nem sikerült kilépnie az oldalvonalon túlra, így az óra tovább ketyegett. A következő játékban az irányító senkit nem talált üresen ezért maga lódult meg középen, de 2 yarddal a first down megszerzése előtt szerelték a félpályánál. Indy-nek ki kellett kérnie utolsó idejét. 2. és 2-nél a nyomás alá került Harbaugh majdnem INT-t dobott, 3. és 2-nél pedig célpontja, Lamont Warren ejtette el a labdát. A Colts is 4. és rövid szituációba került, de a vendégek is kimásztak a csávából, amikor Sean Dawkins a bal szélen egy comeback route-ot futva elkapta a labdát és kilépett vele, hogy megállítsa az órát. 21 másodperc maradt. Az újabb playben az Indianapolis irányítójának újra futnia kellett az életéért. Harbaugh elszántan a Steelers 30-asáig iramodott, hogy ott egy spike-kal megint megállítsa az órát. 5 másodperc volt hátra. Egy játékra maradt idő, ami nem lehetett más, mint egy „Hail Mary”! Az ima majdnem meghallgatásra lelt. Jim Harbaugh hátralépett és magas ívben feldobta a labdát. Az pittsburghi célterületen belüli nagy tülekedésben természetesen a fekete-arany mezek domináltak, de egy kék-fehér mezes, Aaron Bailey csaknem megkaparintotta Harbaugh kétségbeesett passzát. A szoros őrizetben hanyatt eső elkapónak végül az ölében landolt a labda, amit azonban mégsem tudott birtokba venni és rajta továbbgurulva a földre pottyant. Talán centimétereken vagy a másodpercek töredékén múlt a Colts sikere és egy álommal felérő szezonja, de a hatalmas és sokáig emlékezetes küzdelmet a Pittsburgh Steelers nyerte 20-16 arányban!

 

www.youtube.com/watch
 

Az arizonai Tempe-ben rendezett XXX. Super Bowlban a Steelers szinte végig meccsben volt az esélyesebbnek tartott Dallas Cowboys ellen. Ám irányítójának két interceptionje, amely a lehető legkedvezőbb mezőnypozícióhoz juttatta a texasiakat, végül döntőnek bizonyult. Bill Cowher csapata 27-17-es vereséget szenvedett, és hiába tartották Pittsburgh-öt a döntő erkölcsi győzteseinek, azért a győzelemért nem osztottak sem trófeát, sem aranygyűrűket. Egy évvel később újra találkozott a rájátszásban a Steelers és a Colts, de a wild card mérkőzés ezúttal közel sem hozott akkora izgalmakat. A Pittsburgh 42-14 arányban gázolta le ellenfelét, hogy aztán hasonlóan egyoldalú derbin vérezzen el Foxboróban a főcsoport elődöntőjében. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy az Acélváros csapata újra eljusson a Super Bowlba, és ezúttal elhódítsa az elsőséget. Az 1995-ös Steelers játékosai közül addigra egyedül az a Willie J. Williams maradt a rosteren, aki a szépemlékű AFC-döntőben véghezvitt szerelésével akkor nagyon sokat tett a győzelemért.
 

Dorkó Szabolcs (Szabler)