Edzőtábor előzetes III.

Sorozatunk harmadik részeként tekintsük át az AFC South legfontosabb posztharcait is.

Houston Texans



Running back: Steve Slaton vs. Arian Foster vs. Ben Tate

A Texans a liga harmadik legjobban futó csapata volt tavaly. Hátulról. Ennek több oka van – erős passzjáték, ami elsőbbséget élvez, problémák a falban – de a legfőbb mégis a legkézenfekvőbb: nincs épkézláb running back Dél-Texas-ban. Steve Slaton a szép újoncidény után sérülésekkel bajlódott, amikor pedig egészséges volt, nem tudott olyan produktumot nyújtani, mint egy évvel korábban, ráadásul a fumble-kkel is akadtak problémái. Jelenleg is műtétből tér vissza, nagy kérdés, mennyire lesz ép, mert a 2008-ban látott Slaton bizony megoldást jelentene ezen a poszton. Ám, ahogy a mondás tartja, senki sem tökéletes – a rookie Slaton sem volt az, a red zone-ban ugyanis teljesen hatástalan volt, ezt a problémát pedig sikeres visszatérése esetén is meg kell oldania Gary Kubiak főedzőnek. Ezért is volt kézenfekvő az idei draft második körében kiválasztani Ben Tate-t az Auburn egyetemről. A kifejezett erőfutó testalkattal (180 cm, 100 kg) megáldott játékos rendkívül produktív volt az egyetemen, és ne legyenek kétségeink: a kezdő posztra feni a fogát. Kétségtelen, elbírja a terhelést is, de a Texans-nál kezdetnek azzal is megelégednének, ha a red zone-ban hatékonyan cipeli a lasztit. A helyzetet még tovább bonyolítja Arian Foster, aki tavaly draftolatlan újoncként robbant be Slaton sérülése után, és az idény utolsó két játékhetében 6,3 yardot átlagolt carry-nként. Mondhatnánk, hogy rettenetes háromfejű sárkánya van a Texans-nek RB poszton, de egyelőre még egy egyfejű Süsünek is örülnének, csak működjön. A potenciál azonban megvan ezekben a srácokban, hogy legalább a liga középmezőnyébe repítsék a Houston futójátékát.

Tipp: Az idény alatt is sokat fog még változni a helyzet, de alapvetően szerintem Slaton lesz a kezdő, Tate egyre több cipelést fog kapni, a szezon közepére már egyenrangúak is lehetnek, Foster pedig kiegészítő szerepet kap csak, ha egyáltalán valamit.

Offensive Guard: Kasey Studdard vs. Mike Brisiel vs. Antoine Caldwell vs. Wade Smith

A fal belsejében kaotikus a helyzet, ez a gyenge futójáték második számú indoka, és az edzőtábor egyik érdekes kérdése, hogy ki lesz a két kezdő guard. Az edzők kedvence évek óta Kasey Studdard, azonban eddig nem bizonyította, hogy élesben is olyan jó, mint az edzéseken. Mike Brisiel tavaly egy egész jó szezont kezdett el, csak közbeszólt a lába – októberben kényszerűen fejezte be az idényt. Kérdéses a fizikai állapota, és az is, hogy a jövőben el tudja-e kerülni a sérüléseket. A másodéves Antoine Caldwell tavaly három meccsen egész jól festett, főleg úgy, hogy az egyetemen centerként volt többnyire alkalmazva, idén további fejlődést várnak tőle. Wade Smith pedig tavaly a Kansas City-ben kezdő volt, és centercserének is hasznos lehet a veterán vándormadár.

Tipp: Caldwell elnyeri a trénerek bizalmát, és bizonyít is a jobb oldali guard posztján. Az edzőtáborban Stuaddard kivívja a kezdő pozíciót, de azt már az év elejére vagy az első hetekben elveszíti Wade Smith-szel szemben, így leülhet Brisiel mellé a kispadra.

Left Defensive End: Antonio Smith vs. Connor Barwin

Mario Williams túloldala elég kényelmes pozíció, sok a terület, de így nagy is a felelősség. A tavaly érkezett Antonio Smith megállta a helyét, de a sok hellyel nem élt mindig megfelelően, főleg a futás ellen hasznos, ami például a Colts ellen kevés. A tight endből átképzett Barwin viszont rohamléptekkel fejlődik, és egyre inkább érzi, mit kell a profik között csinálnia ahhoz, hogy nyomást helyezzen az ellenfél QB-jára. Másodévesen a kezdő posztra áhítozik, ehhez a futás ellen kell bizonyítani az edzőtáborban.

Tipp: Smith fog kezdeni, de a passzorientált csapatok ellen Barwin kap több játékidőt, és úgy általában foylamatosan nagyobb szerephez jut.

Kicker: Kris Brown vs. Neil Rackers

Kris Brown egy jó rúgó. Ez az állítás igaz volt, de tavaly tulajdonképpen rajta ment el a rájátszás – a Titans és a Colts ellen is fontos szituációkban hibázott, és egyébként sem tudta értékesíteni mezőnygólkísérleteinek kétharmadát sem. Így érkezett mellé az Arizonától Rackers, aki a liga legjobb rúgója titulust is birtokolta nem olyan régen, és tavaly sem volt rossz, csak sérülése miatt került lapátra – most is ez a fő kérdés vele kapcsolatban.

Tipp: Rackers egészséges lesz, és kiszorítja Brownt, aki egy másik csapatnál sikeres lesz az év folyamán.

A helyszín: Methodist Training Center, Houston, Texas
A kezdés: július 30.


Indianapolis Colts



Left Guard: Mike Pollak vs. Andy Alleman vs. Jacques McClendon vs. Tony Ugoh vs. Adam Terry

A Colts új támadófaledzője egy kicsit eltérő felfogású, mint elődje volt, így lesz némi variálás. A két guard posztján mindenképp, bár talán a jobb oldalon Kyle DeVan fixnek érezheti magát, az említett úriemberek az ő állására is hajtanak, amire ha nem vigyáz, elveszíti. A bal oldalon Ryan Lilja kirakásával viszont teljesen új lappal indulhat mindenki, lesz is versenyfutás bőven. Mike Pollak eddig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de ebből a versenyből akár győztesen is kikerülhet, hátránya, hogy méretei nem feltétlenül felelnek meg az elvárásoknak. Jacques McClendon draftolását tulajdonképpen senki sem értette a 4. körben, az egyetlen érv mellette hatalmas testtömege, ami az új filozófiába beillhet, bár valószínűleg még sokat kell tanulnia, míg eléri az NFL szintjét. Tony Ugoh és Adam Terry alapesetben cseretackle-k, de mivel elsődleges posztjukon nincs nagy sanszuk a kezdőbe kerülni, így beszállhatnak ebbe a versenybe. Andy Allemant pedig ráadásnak hozták be a szabadügynökpiacról, az ilyen játékosokra első ránézésre csak legyintenénk, de a Colts-nál sosem lehet tudni.

Tipp: A nagy káoszba még DeVan kiszorulása is bejátszhat, de egyelőre Pollak feltámadását vizionálom. Viszont ez tényleg az a szituáció, amikor bármi megeshet, az összes edzőtábor egyik legérdekesebb küzdelme lesz ez.

Slot WR: Anthony Gonzalez vs. Austin Collie

Miután Pierre Garcon tavalyi remeklésével kiérdemelte a második elkapó megtisztelő állását, a harmadik – illetve Dallas Clark miatt valójában negyedik – számú célpont titulusért küzdhetnek a fent említett úriemberek. Peyton Manning csapatában ez sem lényegtelen pozíció, 500 yard simán van benne. Collie tavaly mindenkit meglepett (pozitívan), igen hasznos célpontja volt már újoncként is a legendás tizennyolcasnak. Gonzalez viszont 2009-ben még második számú WR-ként vágott neki a szezonnak, miután tavalyelőtt igen hatékonyan kapdosta le a lasztikat, azonban egy térdsérülés az első héten megkurtította tavalyi idényét. Nagy kérdés, milyen az egészségi állapota.

Tipp: Collie kap majd több esélyt, de Gonzaleznek is meglesznek a lehetőségei, amennyiben nem sérül le.

A helyszín: Anderson University, Anderson, Indiana
A kezdés: augusztus 1.



Jacksonville Jaguars



2. számú WR
: Mike Thomas vs. Jarett Dillard vs. Troy Williamson

A Jax passzjátéka olyan, mint a magyar labdarúgás: évek óta olyan borzalmas, hogy bár az elvakult fanatikusok bíznak benne, a racionális emberek már egy félmosolyra sem méltatják. Különösen igaz ez az elkapósorra, amely kiöregedett, szinte semmire sem képes veteránokból, bustokból, valamint nímandokból állt a közelmúltban, és ez a szezon sem lesz kivétel valószínűleg. Tavaly a semmiből előkerült Mike Sims-Walker, akinek hála elsőszámú receivere van már Garrardnak, de a másik kezdő posztért nagy harc várható. Mike Thomas kicsit kilóg a sorból, tavalyi újoncévében nem is volt rossz, és feltehetően idén is sokat lesz használva, csak ő a slot posztot preferálja, így a szélre csak ritkán tehető ki. Marad Dillard, aki szintén másodéves, nem volt rossz, amikor véletlenül a pályára keveredett 2009-ben, de feltehetően nem véletlenül hagyták ki a play-ek túlnyomó többségéből, van hová fejlődnie. Williamson, az örök ígéret, évről évre képes csalódást okozni aktuális csapata szurkolóinak, tavaly sérült is volt, aki még bármit vár tőle, szerintem nem egészen komplett. Szélsőséges esetben a rendkívül képzetlen Tiquan Underwood tehetségét is kihasználhatják, és akkor ő is versenyben lehet ezért a posztért.

Tipp: Dillard lesz Sims-Walker túloldalán, azonban Thomas sokkal többet lesz alkalmazva slot pozícióból, Dillard inkább a red zone-ban lehet jelentős célpont. Williamson alulmúl minden eddigi borzalmat, amit művelt, és borzalmas játék után kerül sérültlistára a szezon közepe környékén.

Safety: Reggie Nelson vs. Gerald Alexander vs. Anthony Smith vs. Sean Considine

A Jaguárok secondary-je az elfogadhatatlan kategóriát is csak alulról karcolgatja, egyedül Rashean Mathis nevezhető jónak. A FS helyén Reggie Nelson lehet név alapján a befutó, bár ő sem lehet teljes biztonságban, viszont a három másik safety küzdhet a másik kezdő helyért. Alexander tavaly a Lions-ból érkezett, és egy jó backup/borzalmas kezdő szintet megütött. Smith annak idején a Pats elleni győzelem garanciájáról híresült el a Steelers-ben, de akkor sem volt kezdő, és azóta is csak vészmegoldás, akárhol is fordult meg. Considine annak idején az Eagles drukkereinek rémálma volt, mint Brian Dawkins helyettese. Beugrónak sem éppen tökély, kezdőnek még rosszabb – az egyetlen statisztika, amiben a liga élmezőnyébe tartozhat, az az elrontott tackle-k száma.

Tipp: Alexander lesz a kezdő, de Smith és Considine is kap elég játékidőt. Ennek megfelelően a secondary továbbra is borzalmas lesz. Ha Nelson folytatja azt,a mit tavaly csinált, az ő helyét is veszélyezteti Smith.

Offensive Guard/Center: Vince Manuwai vs. Uche Nwaneri vs. Justin Smiley vs. Brad Meester vs. Kynan Forney

Három posztért harcolnak majd öten, ami érdekesnek ígérkezik. Manuwai dolgának megnehezítésére hozták a Miami-ból Smiley-t, de a veterán Forney is beleszólhat a dolgokba. Bonyolítja a helyzetet, hogy Manuwai sérülékeny, ezért is volt szükség két tapasztalt róka behozására. Brad Meesternek is hasonló problémái vannak centerposzton, ráadásul öregszik is, így az ő helye sem fix. Nwaneri, az egykori ötödik körös pick hamar beletanult az NFL-be, és talán az ő helye a legbiztosabb, de azt nem tudni, hol.

Tipp: Manuwai lesz a LG, Nwaneri a center és Smiley a RG. Sok múlhat Meester egészségén, ha valóban a régi önmaga lesz, akkor ő lesz a center és Nwaneri a RG. Forney sikerében viszont nem hiszek.

A helyszín: Everbank Stadium, Jacksonville, Florida
A kezdés: július 29.



Tennessee Titans



2. számú CB: Jason McCourty vs. Tye Hill vs. Ryan Mouton vs. Alterraun Verner

Cortland Finengan társának nehéz dolga van, hiszen főleg rá mennek a passzok, ez különösen úgy gond, hogy évente kétszer kell szembenézni Matt Schaubbal és Peyton Manninggel is. Nick Harper távoztával és Rod Hood sérülésével a fenti kvartett pályázik erre a helyre. McCourty tavaly hetedik körösként került a keretbe, rendkívül agresszív játékos, akit azonban viszonylag egyszerű becsapni. Tye Hill egy sérülékeny bust, aki már St. Louis-ban sokat borzolta a szurkolók amúgysem nyugodt idegeit. Ryan Mouton tavaly érkezett a drafton, sokat vártak tőle, de a nagy fejlődés egyelőre elmaradt, idén többet várnak tőle. Az újonc Alterraun Verner eddig kiváló playmaker volt a UCLA egyetemen, kérdés, mit tud kezdeni a profi elkapókkal.

Tipp: McCourty lesz a kezdő év elején, de Verner idővel kiszorítja. Mouton is kap szerepet, Hill viszont vagy hamar lesérül, vagy alig-alig látjuk a pályán.

Defensive End: Jason Babin vs. Derrick Morgan vs. William Hayes vs. Jacob Ford

Négy jó, de nem kiemelkedő DE versenyzik a két kezdő pozícióért. Babin a Philadelphia-ból érkezett az idén, és nagy reményeket fűz hozzá az edzői stáb. Morgan az idei elsőkörös választás, aki a leggyorsabban alkalmazkodó DE lehet az idei class-ból. Hayes és Ford egyaránt fiatal passrusherek, akik már egy-két éve ott vannak a rotációban, és harcolni fognak az őket megillető helyért.

Tipp: Morgan és Hayes fog kezdeni, de ez lényegtelen lesz, mivel mind a négyen nagyjából egyenlő játéklehetőséghez jutnak majd.

2. számú DT: Jovan Haye vs. Jason Jones vs. Sen’Derrick Marks

Tony Brown helye biztos az egyik oldalon, de mellé még ezen trió közül bárki beférhet. Haye tavaly szabadügynökként érkezett, és elég sok játékidőhöz jutott, bár minden elvárásnak nem tudott megfelelni. Jason Jones hamar megsérült 2009-ben, így nem tudta bizonyítani, hogy jobb nála. Marks pedig újoncévében még nem tudott felnőni az NFL kihívásaihoz, de a hírek szerint töretlenül fejlődik, és idén már nagyobb szerep hárulhat rá.

Tipp: Haye lesz a kezdő, de legalább ugyanannyit lesz a pályán Jones, mint ő. Marks egyre nagyobb helyet fog magának követelni a rotációban, így Brown is pihenhet néha.

2. számú RB: Javon Ringer vs. Stafon Johnson vs. LeGarrette Blount vs. Alvin Pearman

Chris Johnson a lehető legtöbbet szeret a pályán lenni, de ha valamennyi terhet levesznek a válláról, még hatékonyabb lehet. Éppen ezért nem mindegy, ki lesz a második számú futó. Javon Ringer tavaly újoncként a preseasonben remekelt, de az alapszakaszban csak mutatóba került a pályára. Pearman a visszahordások miatt kerülhet rosterre, nem valószínű, hogy ő lesz a befutó. Johnson és Blount két idei draftolatlan újonc, akiknek sikeres egyetemi karrierjét ilyen-olyan problémák árnyékolták be (sérülés, balhé).

Tipp: Ringer lesz a második számú futó, de Blount is a keretben lesz. Valamivel több lehetőséget kapnak, mint tavaly White, de alapvetően a cserepadra lesznek kárhoztatva.

A helyszín: Baptist Sports Park, Nashville, Tennessee
A kezdés: július 31.

 

Rajnai Gergely (Rajna)