Egy adomány és egy tanulmány

Az NFL tegnapelőtt bejelentette, hogy 30 millió dollárt adományoz a Nemzeti Egészségügyi Intézetnek (National Institutes of Health) az idegrendszeri megbetegedések tanulmányozására. Jelenleg ugyanitt vizsgálják Junior Seau agyát is, s így az adományozás ténye máris tápot adott néhány összeesküvés-elméletnek. Kétségtelen azonban, hogy ez egy nagylelkű adomány, s a liga lépése dicséretre méltó.

Ám az időzítés talán tényleg nem volt véletlen.

Az NFL megpróbálja visszanyerni pozitív imázsát azt követően, hogy néhány egykori játékos öngyilkosságot követett el, más ex-játékosok kijelentették, hogy gyermekeiket nem engedik focizni, megint mások pedig azt állították, hogy a liga a kérdés kapcsán tanúsított magatartása őszintétlen.

Az Amerikai Neurológiai Akadémia (American Academy of Neurology) ugyancsak tegnapelőtt közzétett egy tanulmányt, amelynek legfontosabb megállapítása az, hogy azoknál a futballistáknál, akik legalább öt évet húztak le a ligában az általános népességhez képest háromszor nagyobb a valószínűsége, hogy idegrendszeri betegségben fognak elhalálozni.

A tanulmány a ligát perlő ex-játékosok számos állítását alátámasztja.

Először. Számos egykori játékost – pl. Pete Durankot vagy Wally Hilgenberget – eredetileg ALS-szel (amitropikus laterális szklerózis), közismertebb nevén Lou Gehrig-kórral diagnosztizálták. Most, a postmortem vizsgálatok után, úgy tűnik, hogy ezek az emberek is a CTE-nek nevezett neurodegeneratív betegségben szenvedtek. Ez továbbá azt valószínűsíti, hogy a CTE már korábban is számos áldozatot szedett.

Másodszor. A tanulmány némileg árnyalja a liga és játékos-szakszervezet korábban meglehetősen nagydobra vert adatait arról, hogy az exjátékosok várható élettartalma hosszabb, mint az átlag amerikai születéskor várható élettartama. Ez lehet, hogy így van, de sok exfocista életminősége az átlagosnál lényegesen rosszabb.

Harmadszor. A futball okozta agyi trauma neurokognitív rendellenességeket okoz. Legalább annyi egyre nagyobb biztonsággal kijelenthető, hogy az NFL-játékosok nagyobb az eséllyel halálozhatnak el idegrendszeri betegségben, mint az átlagemberek. Bár a tanulmány megerősíti a foci és az agykárosodások közötti összefüggést, a pereskedő játékosok számára komoly kihívást támaszt majd annak igazolása, hogy az NFL-ben, és nem az egyetemen, középiskolában vagy a pee wee ligában, elszenvedett ütközések vezettek agykárosodásukhoz. Ezt szinte lehetetlen lesz bizonyítaniuk.

Végül. Az AAN tanulmánya segítségére lehet a felpereseknek az esetleges kártérítések mértékének megállapításában, amennyiben az írás hangsúlyozza, hogy bizonyos posztokon játszó sportolók, mint az egykor a speciális csapatrészben vitézkedő „wedge buster”-ek, nagyobb kockázatnak voltak/vannak kitéve, mint egyéb játékosok, pl. falemberek, akik kisebb sebességgel mozognak. Ezt a hipotézist azonban más kutatások, mint az Amen Clinic vagy Robert Cantu tanulmányai megkérdőjelezik. Szerintük a „lövészárkokban” egymásnak feszülő, egymást „fejelő” falemberek legalább olyan mértékben ki vannak téve a neurodegeneratív betegségek kockázatának, mint bárki más.

Akármi legyen is a perek kimenetele, a futballban jelentkező agykárosodások megítélése és kezelése az utóbbi években a javára változott és reméljük, hogy az NFL továbbra is méltó marad a kutatásokkal kapcsolatos nagyvonalúságában is megmutatott „úttörő” szerepéhez ebben a kényes kérdésben.