Alkoholok, italok

11 feliratkozó

több mint 14 éve
Mad Seattle Seahawks Oregon Ducks 496 — Ősembör
nekem a "legkedvesebb" bebaszásom pesten volt, pár haverral felmentünk bulizni, szépen be is kúrtunk aztán elfogyott a steksz de olyan szinten, hogy hazaútra sem maradt, még a jocinál volt 1-2 ezer pénz, csúfos állapotban voltunk, span öccse jött fel másnap reggel pestre és akkor tudott volna hozni nekünk pénzt, hogy hazahúzzunk de addig is mit csináltunk volna? hála az égnek nem tél volt, csatangoltunk picit a városban de aztán ráuntunk. joci nevü haverom akkor kitalálta, hogy gyerünk be egy buzibárként ismert szórakozóhelyre, van még nála 2-3 sörre pénz, meg van egy terve...nem nagyon avatott még minket be a dologba akkor de nem is érdeklődtünk túlságosan, én konkrétan fel sem fogtam, hogy hova megyünk de szimpatikus volt az ingyen sör. bementünk, kikértük a sört és szépen leültünk iszogatni közben a joci már a tánctéren verette egyedül, próbált ismerkedni, be is talált valami három tagú buzifiú brigádot akiket végül oda hivott az asztalunkhoz...akkor már leesett mindannyiunknak, hogy mit csinál ez a majom...a három kis köcsög meg spanoltak, gondolom azt hitték, hogy búzák vagyunk, a kupak reményébe jött is az isztok valamit kérdés..... 😀
jól rábasztak mert szomjasak voltunk, ahogy telt az idő úgy részegedtünk le egyre jobban és akkor már nem csak a joci csinálta egyedül a fesztivált, jöttek tőlünk az aranyos kérdések, pl.: a klasszikus messzi laktok innen? ezek azt hitték teljesen, hogy nyeregben vannak, ment a bánzáj, nagyon belejöttünk és tettük alájuk a lovat, aztán elmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, nincs egy forintunk sem mertelszlopáltuk, a búzák meg fizettek nekünk egész éjszaka, azt gondolhatták, hogy majd jól leitatnak és kupak vagy én nem tudom 😀 😀 😀
nem akarok hazudni de jó 20 rugóban lehet benne voltunk nekik...sörök meg a vége felé már a viszkikóla is bejátszott...6-7 felé már nagyon bekúrtunk, én konkrétan menni alig tudtam, alig vártam, hogy húzzunk a vérbe, picit még rá is paráztam a dologra, reggel szembesültem azzal, hogy mi a faszt csinálunk....na akkor gyors fel is álltunk és búcsút intettünk az új pajtásainknak. marasztaltak minket, jött a duma, hogy igyatok még valamit? nem kértek még valamit? erre a gyökér joci azt mondja " még egy doboz kék szofi jól jönne".... 😀 😀 😀

a brigádunkban ez a legnagyobb klasszikus, azóta is gyakran felevenitjük a közös sörözésekkor... 😀

@KJuraszik
több mint 14 éve
Rajna Tennessee Titans 7 998 — Nega Scott
Én valahogy még nem jutottam el oda, hogy ne emlékezzek az estére. iszom én eleget de nekem ilyen nincs.

Nem inni egyáltalán meg szar. Előbb-utóbb általában elkezdi az ember és akkor kitolódik a rookie mistakek sora, ami 16 évesen normális de 25 évesen kevésbé 😀

több mint 14 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
de elmesélik mások sajnos 😛haromt
reggel megyek Kaposvárra, ahol végre megtudom az összes részletét annak az államvizsgaemlék-törlő estének, amikor elfogyasztottam pár sört és 10 fényt, leöblítettem némi vodkával és pálinkával, majd elmentem bulizni. Az utolsó emlékem még a koliból van valamikor éjfél körüliről, a következő 3-4 óra teljesen kimaradt, viszont a másnap olyan kegyetlen volt, hogy azóta se ittam rendesen 😊

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
a múltkor sorba vettem hogy BP 23 kerületéből még melyikben nem kúrtam be. Rövid volt a lista 😊 (16-17-18-20-22-23)haromt
megyékre lebontott lista nincs? 😀 kíváncsi lennék arra is 😀eaglesmcnabb
nem vagyok egy nagy utazó. Ott az a kevesebb ahol már bekúrtam szerintem
Pest, Komárom-E, Győr-MS, Veszprém, Somogy, Baranya, BKK, Nógrád, Borsod, Csongrád, Zala
Ezzel kb mondjuk le is fedtem azokat a helyeket ahol jártam 😊
Na jó ahol voltam de nem sikerült bekúrni az Heves, Szolnok, Békés, Fejér
A maradék 4 megyében nem is voltam soha.
több mint 14 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 643 — je suis poloska
a múltkor sorba vettem hogy BP 23 kerületéből még melyikben nem kúrtam be. Rövid volt a lista 😊 (16-17-18-20-22-23)haromt
megyékre lebontott lista nincs? 😀 kíváncsi lennék arra is 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Na akkor már én is hozzácsapom a magamét 😊 Mi kb csak azért járunk Csopakra strandolni, mert ott van egy hely, ahol 400ér egy liter fröccsöt kapsz... Főleg strandról hazafele úgy, hogy le vagy fáradva, mert leszívott a víz, strandröpiztél, stb.. Isteni 😊

emberek, legdurvább bebaszós sztorik? rettentsük el Hurkát 😊JSanyo
nyugodtan, én élvezem a sztorikat 😀 bár sztem a legdurvább bebaszásokra általában nem emlékszik az ember 😛Hurka
de elmesélik mások sajnos 😛haromt
Ott a pont...én ilyenkor szoktam mondani, hogy inkább ne is mondjátok, nem akarok tudni róla. Így egyet konkrétan ki sem tudnék emelni, volt már sokminden feleség-kéréstől rendőrségig, de ezekkel inkább nem dicsekednék. 😛
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
a múltkor sorba vettem hogy BP 23 kerületéből még melyikben nem kúrtam be. Rövid volt a lista 😊 (16-17-18-20-22-23)
több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
Na akkor már én is hozzácsapom a magamét 😊 Mi kb csak azért járunk Csopakra strandolni, mert ott van egy hely, ahol 400ér egy liter fröccsöt kapsz... Főleg strandról hazafele úgy, hogy le vagy fáradva, mert leszívott a víz, strandröpiztél, stb.. Isteni 😊

emberek, legdurvább bebaszós sztorik? rettentsük el Hurkát 😊JSanyo
nyugodtan, én élvezem a sztorikat 😀 bár sztem a legdurvább bebaszásokra általában nem emlékszik az ember 😛Hurka
de elmesélik mások sajnos 😛haromt
egy ember itt is kivételt képez: TMHC 😀
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Na akkor már én is hozzácsapom a magamét 😊 Mi kb csak azért járunk Csopakra strandolni, mert ott van egy hely, ahol 400ér egy liter fröccsöt kapsz... Főleg strandról hazafele úgy, hogy le vagy fáradva, mert leszívott a víz, strandröpiztél, stb.. Isteni 😊

emberek, legdurvább bebaszós sztorik? rettentsük el Hurkát 😊JSanyo
nyugodtan, én élvezem a sztorikat 😀 bár sztem a legdurvább bebaszásokra általában nem emlékszik az ember 😛Hurka
de elmesélik mások sajnos 😛
több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
Na akkor már én is hozzácsapom a magamét 😊 Mi kb csak azért járunk Csopakra strandolni, mert ott van egy hely, ahol 400ér egy liter fröccsöt kapsz... Főleg strandról hazafele úgy, hogy le vagy fáradva, mert leszívott a víz, strandröpiztél, stb.. Isteni 😊

emberek, legdurvább bebaszós sztorik? rettentsük el Hurkát 😊JSanyo
nyugodtan, én élvezem a sztorikat 😀 bár sztem a legdurvább bebaszásokra általában nem emlékszik az ember 😛
több mint 14 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
Na akkor már én is hozzácsapom a magamét 😊 Mi kb csak azért járunk Csopakra strandolni, mert ott van egy hely, ahol 400ér egy liter fröccsöt kapsz... Főleg strandról hazafele úgy, hogy le vagy fáradva, mert leszívott a víz, strandröpiztél, stb.. Isteni 😊

emberek, legdurvább bebaszós sztorik? rettentsük el Hurkát 😊

több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Ha meg nem akarsz szarul lenni, ígyál whiskeyt, attól még én sem vagyok másnapos, csak fél liter fölött 😛haromt
Whiskeytől? :o Én attól vagyok a legjobban készen (de lehet hogy öregszem), főleg ha egy bizonyos "Jim" nevű régi barátommal találkozok és mellé kísérőnek megy valami jó kis cseh sör.Dub
nem szabad semmivel kisérni. ez a titok.
jég kell bele csak azt annyi. Én is Jim-et iszom legtöbbször, de Balival is működik. Csak tényleg nem szabad mellé semmi mást inni, csak a duplákat nyomni 😊haromt
Egyszer elég vidám állapotban, sikerült lenyelnem a whiskeyvel együtt a félig felolvadt jeget is. Na azóta soha nem kérek bele jeget. 😊
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
nem szokásom idióta facebook csoportokba belépni, de ez nagyon alap
http://www.facebook.com/pages/Every-good-story-starts-with-Well-we-were-drunk/321134064488
és témába vág jelenleg

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Ha meg nem akarsz szarul lenni, ígyál whiskeyt, attól még én sem vagyok másnapos, csak fél liter fölött 😛haromt
Whiskeytől? :o Én attól vagyok a legjobban készen (de lehet hogy öregszem), főleg ha egy bizonyos "Jim" nevű régi barátommal találkozok és mellé kísérőnek megy valami jó kis cseh sör.Dub
nem szabad semmivel kisérni. ez a titok.
jég kell bele csak azt annyi. Én is Jim-et iszom legtöbbször, de Balival is működik. Csak tényleg nem szabad mellé semmi mást inni, csak a duplákat nyomni 😊
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Ha meg nem akarsz szarul lenni, ígyál whiskeyt, attól még én sem vagyok másnapos, csak fél liter fölött 😛haromt
Whiskeytől? :o Én attól vagyok a legjobban készen (de lehet hogy öregszem), főleg ha egy bizonyos "Jim" nevű régi barátommal találkozok és mellé kísérőnek megy valami jó kis cseh sör.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
haromt, neked is jön nemsokára egy levél Boross kisasszonytól, hogy kiskorúakat taszajtasz erkölcsi züllésbe. Rosszabb vagy, mint Ice-T. 😊Sobri Jóska
tudom jól. én már kinéztem a zárkámat a Markóban. Mártírnak lenni menő 😊
több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 982 — #NoStress
haromt, neked is jön nemsokára egy levél Boross kisasszonytól, hogy kiskorúakat taszajtasz erkölcsi züllésbe. Rosszabb vagy, mint Ice-T. 😊

több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
a sört azért meg tudom inni néha, de más alkoholt nem igazán...
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
nem. kényszerből ne igyál. De egyszer próbáld élvezni és rájössz hogy nincs jobb dolog, mint a 30 fokban bedönteni 1-5 jéghideg sört, vagy a nagy hidegben egy felülmulthatatlan magyar pálinkát.
Nem kell feltétlen agyhalottra inni magad (na jó néha az is kell 😀 ), de totális elutasításnak sincs semmi értelme.
Nem is magáért a részegségért kell inni, hanem a finomságokért.
Ha meg nem akarsz szarul lenni, ígyál whiskeyt, attól még én sem vagyok másnapos, csak fél liter fölött 😛
több mint 14 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 643 — je suis poloska
A nők egy jelentős részét, egy bizonyos idő után, amúgy sem lehet alkohol nélkül elviselni. Másrészt Hurka, ha majd mondjuk odakerülsz egy főiskolára/egyetemre, nem árt, ha már edzésbe vagy. Kezd el készülni rá, mintha mondjuk egy Draft Combine-ra mennél. 😊 Előbb-utóbb akarva-akaratlanul majd belejössz (amikor már olyan ínyencségek jönnek, hogy hétköznap délelőtt már sörözöl a haverokkal, akkor nagyjából révbe értél 😀 ).Dub
hétköznap délelőtt MÉG mindig sörözöl 😛haromt
Lehet hogy igazatok van...Sőt, biztos... De aki nem szereti az alkoholt az azért igyon csak a többiekkel mert azt úgy illik? :rolleyes:

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
A nők egy jelentős részét, egy bizonyos idő után, amúgy sem lehet alkohol nélkül elviselni. Másrészt Hurka, ha majd mondjuk odakerülsz egy főiskolára/egyetemre, nem árt, ha már edzésbe vagy. Kezd el készülni rá, mintha mondjuk egy Draft Combine-ra mennél. 😊 Előbb-utóbb akarva-akaratlanul majd belejössz (amikor már olyan ínyencségek jönnek, hogy hétköznap délelőtt már sörözöl a haverokkal, akkor nagyjából révbe értél 😀 ).Dub
hétköznap délelőtt MÉG mindig sörözöl 😛haromt
Jogos 😉
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A nők egy jelentős részét, egy bizonyos idő után, amúgy sem lehet alkohol nélkül elviselni. Másrészt Hurka, ha majd mondjuk odakerülsz egy főiskolára/egyetemre, nem árt, ha már edzésbe vagy. Kezd el készülni rá, mintha mondjuk egy Draft Combine-ra mennél. 😊 Előbb-utóbb akarva-akaratlanul majd belejössz (amikor már olyan ínyencségek jönnek, hogy hétköznap délelőtt már sörözöl a haverokkal, akkor nagyjából révbe értél 😀 ).Dub
hétköznap délelőtt MÉG mindig sörözöl 😛
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
A nők egy jelentős részét, egy bizonyos idő után, amúgy sem lehet alkohol nélkül elviselni. Másrészt Hurka, ha majd mondjuk odakerülsz egy főiskolára/egyetemre, nem árt, ha már edzésbe vagy. Kezd el készülni rá, mintha mondjuk egy Draft Combine-ra mennél. 😊 Előbb-utóbb akarva-akaratlanul majd belejössz (amikor már olyan ínyencségek jönnek, hogy hétköznap délelőtt már sörözöl a haverokkal, akkor nagyjából révbe értél 😀 ).
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
miért van az, hogy én utálom az alkoholt?Hurka
én még sosem ittam 😉. (Na ezért kapok haromt-től egy éves bant 😀)eaglesmcnabb
Ez nem kívánságműsor 😀 adott időközönként inni kell.

Főleg, ha nőügy van, elvégre ha vízzel itatod akkor talpon marad.

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
miért van az, hogy én utálom az alkoholt?Hurka
mert hülye vagy 😛
ennyi idősen már rég be kéne baszni évente 4x az egészséges fejlődéshez.
többször nem kell, de ennyi a minimum.
aki egy osztálykiránduláson nem kúr be izomból az sikeres ember nem lehet. Társasági ember meg főleg.haromt
de jó apa lenne belőled 😂Hurka
jó ez az élethez tartozik nálam. semmit nem mondanék a gyerekemnek ha 16 évesen berúgna. de ha megtudnám hogy bármi más szart kipróbált a lelket is kiverném belőle.
az osztálykirándulásos berúgások szerintem a személyiségfejlődés fontos állomásai.

mcnabb: akkor te sem tudod milyen egy baráti sörözés. és hogy mennyivel szegényebb vagy emiatt