Szabálytervezetek

1 feliratkozó

több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Cap space átviteli javaslat:

Minden évben lehetőség nyílna a sapka alatt el nem költött összeg átvitelére a következő szezonra, ez az összeg az adott szezonra vonatozó salary cap 10%-át jelentené. Így elkerülhető lenne, hogy az FA piac végén mindenki elköltse minden pénzét nem feltétlen az ésszerűség határán belül. Annyi megkötés lenne, hogy az így átvitt összeg csak a következő szezonban lenne felhasználható, ergo az nem működne, hogy minden évben öt millát spórolva öt év múlva 25 millás plusszal rendelkezzen egy csapat. Ezen felül a megtakarítás felhasználása csak akkor lenne lehetséges, ha a tárgyévi keretet túllépi a franchise.
Példa: idén ugye 97.5 millió a cap, egy csapat 92 millát költ el, átvisz 5.5 milliót jövőre.Teszem azt jövőre 100 millió lesz a cap, így elvileg csapatunk 105.5 milliót költhet. Azonban ha nem él ezzel a lehetőséggel és csak 98 milliót költ el, akkor az áthozott 5.5 milliót elveszíti, és 2015-re 2 milliót visz át. Ha 103 milliót költ el, akkor nem visz át semmit, mert az erre az évre vonatkozó sapkát teljesen kimerítette, és az előző évről áthozott tartalékból 3 milliót használt fel, a maradék 2.5 millió viszont elveszik.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
FA javaslat

Reálisan ha egy csapat megszerez egy offseasonban 3 sztárt (fizetése legalább a poszt franchise tag értékének 80%-a), 5 szolid kezdőt (fizetése legalább a poszt franchise tag értékének 50%-a) és 10 megfelelő back-up játékost (fizetésük nagyobb, mint a veterán minimum), akkor bőven-bőven megtette, amit free agency alatt meg lehet tenni szerintem.

Vagyis az én modellemben a fenti játékosmennyiségeket kicsit túllőve minden GM kapná az alábbi kreditmennyiséget:
4 sztárjátékosra 4x6 kredit = 24 kredit
6 szolid kezdőre 6x4 kredit = 24 kredit
12 megfelelő back-upra 12x2 kredit= 24 kredit

Vagyis mindenki összesen 72 kreditből gazdálkodhatna. Természetesen ez nem csak a fenti bontásban használható, ez csak a logikai levezetés, hogy hogyan jött ki a 72.

Ajánlattételek és kreditfogyások:
Aki szerződtet egy fenti kategóriájú játékost, annak a kreditkerete a fenti mennyiséggel csökken.
Aki ajánlatot tesz egy játékosra, de nem sikerül megszereznie, az a kreditérték felét bukja el (ez jelképezi a tárgyalásokra történő idő/energiaráfordítást).
A kreditfogyásnál a végső szerződés értéke számít, nem a játékosnak a csapat által tett ajánlat (vagyis hiába ajánlana valaki mondjuk Mario Williams-nek 1 millás szerződést, a 10.000.000$ feletti végösszegnek megfelelően bukna kreditet.

Tehát aki minden FA-körben 3-4 sztárra próbál ajánlatot tenni, az gyorsan ki fog fogyni a kreditekből (elbukik mondjuk 10-szer 3 kreditet), így mindenki jobban meg fogja gondolni, hogy kiért is száll versenybe, mert IRL sem úgy zajlanak a dolgok, hogy egy csapat hirtelen giga szerződést ajánl mondjuk 4-5 erős kezdő FA OL játékosnak. Versenybe száll 1-2 játékosért, és próbálja őket megszerezni, leigazolni, kockáztatva azt, hogy ha nem jön össze, közben a többi hasonló szintű sztárjátékos elszerződik máshova, és csak gyengébb játékosok jutnak.

Tehát eszerint mondjuk a gyakorlat így nézne ki:
Verzió 1:
A free agency alatt a GM versenybe száll 6 sztárért, ebből 2-t tud megszerezni: 4x3 kredit (bukott licitek) + 2x6 kredit (megnyert licitek) = 24 kredit
Szintén versenybe száll 14 szolid kezdőért, ebből 6 kerül a csapathoz: 8x2 + 6*4 = 40 kredit
Így szerzett 8 kezdő játékost, de nem nagyon maradt emellett lehetősége a keret feltöltésével foglalkozni, ugyanis csak 12 kreditje maradt, amiből mondjuk ajánl 9 back-upra, amiből 3-at tud megszerezni: 6x1 + 3x2 = 12 kredit
Összesen 72 kreditből 11 FA került a csapathoz, 3 sztár + 6 jó kezdő + 3 erős back-up megoszlásban.


Verzió 2:
A GM versenybe száll 3 sztárjátékosért, ebből 1-t megszerez: 2x3 + 1x6 = 12 kredit
Szintén benevez 18 szolid kezdőre, ebből 10-et leigazol: 8x2 + 10x4 = 56 kredit
Így csak 4 kreditje marad a back-up posztok feltöltésére, ajánl 3 játékosnak, 1-et megszerez: 2x1 + 1x2 = 4 kredit
Így összességében 12 játékost igazolt le, akiből ugyan csak 1 kiemelkedő van, de nagyon masszív lett a kezdősor, cserébe a tartalékokra kevesebb idő maradt.

Verzió 3:
Csak a sztárok kellenek, ajánl a GM 12 szerződést, ebből 4-et meg is tud szerezni: 8x3 + 4x6 = 48 kredit
A kezdőposztokra így már kevesebb figyelem jut, 9 játékos kap ajánlatot, ebből 3-at sikerül leigazolni: 6x2 + 3x4 kredit= 24 kredit
Ezzel a keret elfogyott, 7 játékos érkezett, ebből 4 igazi húzónév, viszont a többi posztra nem maradt annyi idő/energia, jöhet az imádkozás a drafton, meg jöhetnek az UDFA és vet.mines játékosok feltölteni a keretet.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Javaslat cut 2.0

Maradnak a százalékok és az értékhatárok, de minden büntetés az adott évre szól.
Ez alól kivételt képezhet kettő játékos akiknél a büntetés fel átvihető a következő évre.

Elviekben az 1.0 lett megszavazva, de gondoltam berakom ezt is, hátha így szezon közben/majd után a friss élmények miatt mégis a drasztikusabb verziót találja alkalmasabbnak a nép. Illetve elvileg volt egy harmadik verzió, azt nem lelem, ha vki megtalálja jöhet nyugodtan.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Javaslat cut 1.0

- Ha a szerződésből visszalévő évek száma max. 2 év, akkor az egész bünti az adott évre számít.
- Ha a szerződésből legalább 3 év van vissza, akkor a bünti eloszlik az aktuális és a következő év között 50-50%-ban.
A cuthatárokon is alakítanék kicsit:
- 1.500.000$-ig 10%
- 1.500.001$-tól 4.000.000$-ig 20%
- 4.000.001$-tól 30%
Ezzel az olcsó játékosokat nem "védenénk túl", viszont a nagyobb fizetésű FA-k túlfizetését kicsit meggondolná az ember.
Továbbá az eszetlen kerettúltöltéseket megakadályozandó, akit a szerződése évében vágnak ki, ott dupla cut penalty lenne, akit a következő évben, ott pedig 1,5-szeres lenne a szorzó. A vet.mines játékosokat viszont továbbra sem büntetném, mert IRL is tele vannak töltve az offseason keretek ilyen arcokkal.
A dupla és 1,5-szeres szorzók nem vonatkoznának az új GM-ekre, akik általában egy kevésbé jó állapotú csapatot vesznek át, sok felesleges ballaszttal, őket nem büntetném duplán.
Gyakorlati példák:
- évi 1.400.000$-os, 3 hátralévő éves szerződésű játékos cutja:
Össz cut bünti: 420.000$, ez elosztva 2 évre 240.000-240.000$.
- évi 1.400.000$-os, 2 hátralévő éves szerződésű játékos cutja:
össz cut bünti: 280.000$, mind az adott évre
- évi 1.400.000$-os, 3 hátralévő éves szerződésű játékos cutja a szerződtetést követő évben:
Össz cut bünti: 420.000$ x 1,5 = 630.000$, ez elosztva 2 évre 315.000-315.000$
- évi 6.000.000$-os, 3 hátralévő éves szerződésű játékos cutja:
Össz cut bünti: 5.400.000$, ez elosztva 2 évre 2.700.000$-2.700.000$ éves bünti
- évi 6.000.000$-os, 2 hátralévő éves szerződésű játékos cutja:
Össz cut bünti: 3.600.000$, mind az adott évre
- évi 6.000.000$-os, 3 hátralévő éves szerződésű játékos cutja a szerződtetést követő évben:
Össz cut bünti: 5.400.000$ x 1,5 = 8.100.000$, elosztva két évre évi 4.050.000$

A szorzók nem vonatkoznának a saját hosszabbításokra, csak a free agency-n megszerzett játékosokra, a hosszabbított játékosokra csak a cuthatárok és a %-ok lennének érvényesek.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Javaslat UDFA draft-ra

Az úgynevezett budget-rendszert javasolnám, ami az alábbi módon működne itt.
Minden egyes GM-nek $100 értékű UDFA budget-je van egy adott körben - ennyi "pénzt" ajánlhat a kintlévő UDFA-kért (ezt fel lehet fogni idő- vagy érdeklődésegységként is)

Példa:
Baltimore: $60 Tavon Wilsonnak, $30 Bryce Brownnak, $10 John Hughes-nak

A 32 csapatnak egyszerre kell megtenni az ajánlatait (egy fix határidőig) - ez egy "kör"
Ezeket aztán egyszerre hozzuk nyilvánosságra, megnézzük kire milyen ajánlatok érkeztek, a játékosok az ajánlatnak megfelelően vagy "elkelnek" vagy egyelőre nem választanak csapatot.

Akik elkeltek, azokat kivesszük az elérhető UDFA-k közül.. és új kör kezdődik, a GM-ek újból $100 értékű keretet oszthatnak szét az UDFA-k között. Ez így megy addig, amíg az összes GM meg nem unja/be nem jelenti, hogy nem akar többet UDFA-zni. Bejelentést, hogy többet nem UDFA-zol, nyilvánosan lehet a fórumban tenni az adott kör vége előtt.

A második/harmadik/n-edik körben viszont már nem licitálhat mindenki az összes UDFA-kra - ezzel kapcsolatban lásd a lentebbi szabályokat.
Minden UDFA el fog kell legkésőbb a három licitkörrel azután, hogy az első licit megérkezett rájuk (ha valakire a 3. körben érkezik licit először, akkor az 5. kör végére biztosan el fog kelni), megelőzendő a rétestészta licitek kialakulását - ehhez kellenek majd a különböző szabályok.

A legfontosabb technikai kérdés, az hogy az ajánlatok relatív viszonya alapján mikor kelnek/nem kelnek el játékosok, egyelőre az alábbi ötleteket dobtam össze (itt szívesen fogadok kritikát/örülnék ha mások is átgondolnák példákkal/ellenpéldákkal)

*IN PROGRESS*

1. Egy játékost már az első körben el lehet vinni (legmagasabb ajánlattal):
(A) ha ajánlatunk legalább 25-tel több, mint a második legmagasabb ajánlóé
pl. Ravens 80, Steelers 50, Pats 30, Chargers 20, Cards 15, Lions 10 - ebben az esetben enyém az UDFA
(B) ajánlatunk több, mint az összes többi ajánlat összege
pl. Ravens 80, Steelers 65, Lions 10 - ekkor is az enyém az UDFA

-kivétel a (B) szabály alól:
ha a játékosra adott maximális licit 25-nél kisebb - ilyenkor második kör következik:
pl. Ravens 15, Pats 5, Lions 5
pl. Ravens 15, Pats 12

(C) megjegyzés: második körben csak azok a csapatok licitálhatnak a már licitet kapó UDFA-kra, akik a maximális licit legalább harmadát megadták.
Példa (az 1A kicsit megváltoztatva)
Ravens 80, Steelers 60, Pats 30, Chargers 20, Cards 15, Lions 10 - ebben az esetben a játékos nem kelt el, de a második körben csak a 80/3 fölötti liciteket küldő csapatok folytathatják, vagyis a Ravens, Steelers, Pats.

kivétel: UDFA-k, akiknél a max licit kevesebb mint 25 - rájuk lehet bárkinek is licitálni a 2. körben, azzal a különbséggel, hogy akik már az első körben is tettek licitet, ők előnyben vannak.
Akik a második körben szálnak be, azoknak a licitje csak feleannyit fog érni (és a 2. kör az utolsó, amikor be lehet szállni, 3. körben már nem.)

példa:
1.kör Ravens 15, Pats 5, Lions 5
2.kör Chargers 80, Steelers 60, Ravens 50, Pats 50 - itt a Chargers, Steelers licitje feleannyit ér - ergo Ravens/Pats nyeri a második kört... és mivel én nyertem az első kört, a Ravens viheti az UDFA-t. (lásd a következő pontot)

2. másodszorra el lehet vinni valakit
(A) ha egymás után kétszer is te licitáltad a legnagyobb összeget (egyenlőségnél is ez a helyzet)
példa:
1. kör Ravens 80, Steelers 60, Pats 30
2. kör Ravens 90, Pats 90, Steelers 85 - itt elviszem a játékost (de ha a Pats 91-et licitálna, még mindig nem kelt volna el)

(B) az előbbi említett példa a 25 alatti UDFA-kra
1.kör Ravens 15, Pats 5, Lions 5
2.kör Chargers 80, Steelers 60, Ravens 50, Pats 50 - itt a Chargers, Steelers licitje feleannyit ér - ergo Ravens/Pats nyeri a második kört... és mivel én nyertem az első kört, a Ravens viheti az UDFA-t.

3. ha az első 2 kört különböző ember nyeri, akkor kerül sor a mindent eldöntő 3. körre azok közt, akik még benn maradtak a "versenyben" - és a 3. kör végén az viszi az UDFA-t, aki a három kört összeadva, a legtöbb "pontot" áldozta rá összeadva

példa 1:

1. kör Ravens 80, Steelers 60, Bears 40, Pats 30, Chargers 20, Cards 15, Lions 10 (Chargers, Cards, Lions kiestek)
2. kör: Steelers 90, Ravens 75, Pats 60, Bears 15 (Steelers nyerte a 2. kört, jöhet a harmadik - a Bears kiesett)
3. kör: Pats 100, Steelers 90, Ravens 80

Ravens 255, Steelers 250, Pats 190 pontot költött összesen az UDFA-ra -> Ravens viszi.
*Ha a Steelers a 3.körben 95-öt ajánlott volna, és mindkét csapat 255 pontot költ, akkor a lentebb említett döntetlen-szabály értelmében, ők viszik az UDFA-t.


példa 2 (25 alatti első körös UDFA-val - csak a 2. körben van felezés, a harmadikban már nincs - de a harmadikban már nem szállhat be új csapat)
1.kör Ravens 15, Pats 5, Lions 5
2.kör Chargers 90, Steelers 60, Ravens 35, Pats 30, Seahawks 20 - itt a Chargers, Steelers és Seahawks licitje feleannyit ér - marad az első 4 csapat, a Seahawks licitje túl alacsony, kevesebb mint a 45 pont (Chargers ajánlat fele)
3. kör Steelers 100, Chargers 70, Ravens 60, Pats 0 (nem ajánlottak)

Steelers 130 (0+ 60/2+100), Chargers 115 (0+ 90/2+70), Ravens 110 (15+35+60- első körben ajánlott, nincs felezés), Pats 35 (5+30+0 - nincs felezés, de 3. körben nem tett ajánlatot) - a Steelers viszi az UDFA-t.


3. egyéb kitételek:
*döntetlen esetén a tiebreaker a 3. körös, aztán a 2. körös ajánlat.
Ha nincs különbség egyik körben sem (tegyük fel, két csapatnak"mindenképp" ey UDFA, és végignyomnak 3 kört a maximális 100-100, 100-100, 100-100 licitekkel) - akkor a random.org alapján sorsoljuk ki a játékost a két csapat közt.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Azok.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.