Denver Broncos

48 feliratkozó

2 hónapja
Bozontron Denver Broncos 401
Tekintve hogy az egész védelmi terv vélhetően borult a második driveban PS kiesésével, így arra nem mondanék semmi rosszat, bár valami elképesztően frusztráló volt, hogy szinte minden lehetetlen helyzetes harmadik kísérletből ki tudott jönni a Chargers. Offense oldalon én Nix bizonytalansága helyett megint balfék elkapáspróbálkozásokat, összeomló falat (szintén védhető) és egy bravúrosan menekülő Nixet láttam.

Próbálok pozitívan előre tekinteni, de a mai “irányító nélküli” Saints azért nem lesz egyszerű, most kicsit utálom, hogy csütörtök éjjel játszunk.

Ellenben akármilyen siralmasan nézett ki a meccs négy ötöde, ha a végén defenzív holding és automatikus első kísérlet helyett labdaszerzéssel jöhetünk, akkor nem is kellett volna a végén az onside kick, maradt volna bent időkérés is, stb stb. Szóval amennyire távolinak tűnt ennek a meccsnek a megnyerése, tulajdonképpen annyira nem volt messze a végén.
2 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 262 — #officialBoliever
Hat 1 negyednyi játékkal sajnos nem lehet nyerni.

3-3, így is bármi lehet meg. Péntek hajnalban pedig lehet is javitani. Bár Surtain nélkül nem lesz könnyű, de hátha.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
Általános Doktor Denver Broncos 2 040 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Akik bármit is gondoltak Nixbe azok lassan remélen rájönnek hogy ez egy újabb zsákutca.

Persze tudom OL szar, skill sor szar. De az ember kurvalassan olvas, nem elég jo a karja h barmilyen vedelmet megijesszen és a legkisebb nyomasra összeroggyan.

Nem lehet ezt így. A D ismet birja szezon feléig.
Patrik007
Srácok, hány meccsen belüli / meccsek közötti hullámvölgy-hullámhegy kell h ilyen szélsőséges véleményt soha többet ne írjatok le?

3-3, de ez a Bolts egy jó csapat, mérsékelten értem h hogy miért ilyen a mérlegük: normális irányítójuk van, korrekt D#, jó edző. Korábban kellett volna kelni az O#-nek, meg PS2 sérülése is nyilván sokat nyomott, van ilyen.

A kövi két meccs nyerhető, előre az 5-3-ra, aztán majd oxigén.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
2 hónapja
Patrik007 Denver Broncos LSU Tigers 342
Akik bármit is gondoltak Nixbe azok lassan remélen rájönnek hogy ez egy újabb zsákutca.

Persze tudom OL szar, skill sor szar. De az ember kurvalassan olvas, nem elég jo a karja h barmilyen vedelmet megijesszen és a legkisebb nyomasra összeroggyan.

Nem lehet ezt így. A D ismet birja szezon feléig.

Szerkesztette: Patrik007
2 hónapja
- JC6 Denver Broncos 7 071
Playoff…….. 😊
2 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 131 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hat vhogy volt egy megérzésem, h ez egy igazi csapda meccs lesz, és eddig sajnos bejön.

Offense szokás szerint nincs a pályán, de most legalább a védelem se. Zsír. Nyilván PS2 kiesése nem segített, de egyelőre a Bolts szetszedi őket.

Nix-nek meg egy jó dobása volt, de azt is visszafujjak nyilván. Szörnyű. Megint rossz nézni is. Az elmúlt hetek fejlődése után olyan, mintha megint visszalépett volna kettőt legalább.
rob3r7o
Talent nélkül nehéz konzisztensen jól játszani. Ez van építeni kell a használható embereket tovább

2 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 262 — #officialBoliever
Hat vhogy volt egy megérzésem, h ez egy igazi csapda meccs lesz, és eddig sajnos bejön.

Offense szokás szerint nincs a pályán, de most legalább a védelem se. Zsír. Nyilván PS2 kiesése nem segített, de egyelőre a Bolts szetszedi őket.

Nix-nek meg egy jó dobása volt, de azt is visszafujjak nyilván. Szörnyű. Megint rossz nézni is. Az elmúlt hetek fejlődése után olyan, mintha megint visszalépett volna kettőt legalább.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
Zalán Denver Broncos 4 190 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A tamadofalra kiváncsi leszek így. Backup C, backup/backup OT…. Tesztelve lesz a depth rendesen.

A wr sorra is kiváncsi leszek Reynolds hiányában. Mondjuk így Humphrey tuti nagyobb szerepet fog kapni, amit nem bánok, mert szerintem kimondottan jó szezont hoz eddig. És remelem Mims és Franklin is gyakrabban lesznek fent, jó lenne már őket többet használni. Plusz remelem az új szerzemény Perry is lát majd pályát, nekem ő most surrano pályás kedvencem lett, SP kezei alatt én látnék benne fantáziát. 😊
rob3r7o
Hátradőlni,szívni-fújni,nem idegeskedni.....Nem mindegy? 😀
Foresz
Evés közben megjött étvágy esete forog fenn.. 😉

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
2 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 262 — #officialBoliever
Wattenberg és Reynolds is IR, ugyh egy darabig meg nem lesznek.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 262 — #officialBoliever
A tamadofalra kiváncsi leszek így. Backup C, backup/backup OT…. Tesztelve lesz a depth rendesen.

A wr sorra is kiváncsi leszek Reynolds hiányában. Mondjuk így Humphrey tuti nagyobb szerepet fog kapni, amit nem bánok, mert szerintem kimondottan jó szezont hoz eddig. És remelem Mims és Franklin is gyakrabban lesznek fent, jó lenne már őket többet használni. Plusz remelem az új szerzemény Perry is lát majd pályát, nekem ő most surrano pályás kedvencem lett, SP kezei alatt én látnék benne fantáziát. 😊
rob3r7o
Hátradőlni,szívni-fújni,nem idegeskedni.....Nem mindegy? 😀
Foresz
Hat ha mindegy lenne nem foglalkoznánk vele ennyit szerintem. 😊

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
Foresz Denver Broncos 574 — Broncos

Szerkesztette: rob3r7o

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
Vonster Denver Broncos 1 082
Reynolds is out
2 hónapja
Zalán Denver Broncos 4 190 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Watta ember és Pálcza nem játszik. Kissé roncs lesz az O-fal. Ez így bonyolult lesz Bosaék ellen. Két nagyon komoly D lesz a pályán. Tavaly én Jimbo bácsit szerettem volna nagyon HC-nek. Körbenyaldostuk. De ő packázott velünk. Jött Sean. Ma már örülök. És akkor is azt becsültem benne, hogy vállalta a sokkal rizikósabb feladatot. Nyakába vette Wilsont és a szerződését, a draftcetlihiányt, a félremenedzselt keretet, és egy minden szempontból nagyon lenn lévő franchise-hoz jött. Igazából ezt becsültem benne, s ez volt a szememben az első pozitív gondolat/érzés vele szemben. Nem tudom mire lehetünk képesek a Chargers ellen, akik időnként maguk ellen is képesek játszani. Ők egy nagyot pihentek előttünk, felkészültek lesznek. A tavalyi edzőkeresősdi után jó lenne Jimbo bácsinak kellemetlen perceket okozni, de még jobb lenne folytatni azt, amit a múlt héten elkezdtünk, akarom mondani, jó lenne ha Black úgy értékelne hétfőn újra, hogy már nem óvatosan várja a következő vasárnapot. 🥹

Szerkesztette: Zalán

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
2 hónapja
Zalán Denver Broncos 4 190 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Van realitása hogy 6-2-vel álljunk nemsokára, de az 5-3 abszolut benne van.

Ilyen helyzetben mi vevők leszünk, nem eladók...
Általános Doktor
legyen meg a 4-4 és boldog leszek
Negritis, a vajda
Detto. Saints és Ravens meleg, Pantherst szinte kötelező ütni, Charges meg veszélyes… 5-3, legrosszabb esetben 4-4..
- JC6
A Saintsnek jelenleg nincs irányítója. A Ravenssel picit túlszaladtál. Ők a 6-2 után jönnek… 🥹. Chargers veszélyes. (Időnként önmagára is.). Mi is veszélyesek lettünk. Jó meccs lesz..

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
2 hónapja
- JC6 Denver Broncos 7 071
Van realitása hogy 6-2-vel álljunk nemsokára, de az 5-3 abszolut benne van.

Ilyen helyzetben mi vevők leszünk, nem eladók...
Általános Doktor
legyen meg a 4-4 és boldog leszek
Negritis, a vajda
Detto. Saints és Ravens meleg, Pantherst szinte kötelező ütni, Charges meg veszélyes… 5-3, legrosszabb esetben 4-4..
2 hónapja
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 262 — #officialBoliever
Szerintem ez a Chargers meccs lesz a legnehezebb, legalábbis most ezt érzem. Ez ilyen tipik trap game-nek tűnik, amiken az elmúlt években rendbe kikaptunk.

De ha most nyerünk a héten szerintem sem kizárt a 6-2, de most a héten biztos vagyok benne, h nem fog beleferni, ha megint adunk egy negyednyi előnyt, ugyh jó lenne a labda mindkét oldalán erősen kezdeni.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
2 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 45 727 — The Mathematician
Van realitása hogy 6-2-vel álljunk nemsokára, de az 5-3 abszolut benne van.

Ilyen helyzetben mi vevők leszünk, nem eladók...
Általános Doktor
legyen meg a 4-4 és boldog leszek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Általános Doktor Denver Broncos 2 040 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Van realitása hogy 6-2-vel álljunk nemsokára, de az 5-3 abszolut benne van.

Ilyen helyzetben mi vevők leszünk, nem eladók...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
2 hónapja
Vonster Denver Broncos 1 082
Nem várt jó szereplés eddig, de azért még simán elboltolnám az idősebbeket a deadline környékén ha jön érdeklődés. Legalább sikerült kicsit feljebb tornázni az értéküket.

A talent hiányt eddig a jó coaching és a lelkesedés pótolja, de a szintlépéshez több top prospect kell majd.
FLZOLI
Kik azok az idősebbek, akiket elboltolnál, akiknek értéke is van, és akikre kereslet is lehet? Gondolom Suttonnal fog kezdődni a sor. De hogyan folytatódik nálad?
Zalán
Sutton, Bolles, valamelyik DT.
De passz, hogy kire van/lehet valódi kereslet. Top piaca max Surtain-nak lehetne, a többiek vagy most bontogatják a szárnyaik vagy max nagyon hátsó pick jönne értük akkor meg minek eladni ha olcsón van itt.
FLZOLI
Lassan kezd összeállni a csapat, Nix is fejlődik (még ha nem is rohamléptekkel), esély nyílik arra, hogy a playoffért harcoljunk, és erre el kellene adnunk a legértékesebb játékosainkat? Szerintem ez most borzasztó döntés lenne. Ha így folytatódik a szezon, és összeáll a csapat az év végére, akkor pont hogy ők fognak kelleni ahhoz, hogy jövőre már a szezon elejétől a PO legyen a cél. Ezen felül egy jó offseason kellene, és akkor már egészen elfogadható keret lenne itt.

Ha tök szar lenne minden, akkor tudnám adni azt, amit mondasz, így viszont egyenesen felháborítana.

Szerkesztette: Vonster
2 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 131 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Nem várt jó szereplés eddig, de azért még simán elboltolnám az idősebbeket a deadline környékén ha jön érdeklődés. Legalább sikerült kicsit feljebb tornázni az értéküket.

A talent hiányt eddig a jó coaching és a lelkesedés pótolja, de a szintlépéshez több top prospect kell majd.
FLZOLI
Kik azok az idősebbek, akiket elboltolnál, akiknek értéke is van, és akikre kereslet is lehet? Gondolom Suttonnal fog kezdődni a sor. De hogyan folytatódik nálad?
Zalán
Sutton, Bolles, valamelyik DT.
De passz, hogy kire van/lehet valódi kereslet. Top piaca max Surtain-nak lehetne, a többiek vagy most bontogatják a szárnyaik vagy max nagyon hátsó pick jönne értük akkor meg minek eladni ha olcsón van itt.

Szerkesztette: FLZOLI

2 hónapja
Zalán Denver Broncos 4 190 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Nem várt jó szereplés eddig, de azért még simán elboltolnám az idősebbeket a deadline környékén ha jön érdeklődés. Legalább sikerült kicsit feljebb tornázni az értéküket.

A talent hiányt eddig a jó coaching és a lelkesedés pótolja, de a szintlépéshez több top prospect kell majd.
FLZOLI
Kik azok az idősebbek, akiket elboltolnál, akiknek értéke is van, és akikre kereslet is lehet? Gondolom Suttonnal fog kezdődni a sor. De hogyan folytatódik nálad?

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
2 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 131 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Nem várt jó szereplés eddig, de azért még simán elboltolnám az idősebbeket a deadline környékén ha jön érdeklődés. Legalább sikerült kicsit feljebb tornázni az értéküket.

A talent hiányt eddig a jó coaching és a lelkesedés pótolja, de a szintlépéshez több top prospect kell majd.

2 hónapja
- JC6 Denver Broncos 7 071
Picit finombban bánnék még azzal a szóval, hogy playoff...
  Felkapott fórum témák