New York Giants

50 feliratkozó

9 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 15 956
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.
KeyG
Ööö hát Hurts nem jobb mint Dart, de ez csak szvsz, az viszont hétszentség, hogy Penixnél sokkal jobb. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy lenne jobb a Giants D mint az O?! A védelmünk minden fontos mutatóban a legrosszabbak közt van, és összesen 3 jó játékos található itt (az is mind a DL-ben), meg max 2-3 átlagos. Az O viszont kifejezetten biztató még Nabers és Skattebo nélkül is, és ezt a számok is igazolják. A Denver, Chargers, Eagles elit védelmét is szétszedték.
vanek úr
Lehet top 10 simán, azt írtam. 😊
Szerintem nagy tálent van a D-be a DL és az EDGE sor bármikor ligaelit lehet.
Az Offense nagyon tetszetős volt igen a sérültekig és haladtak is, viszont én még nem mondanám azt, hogy Dart Hurts szintjén van. És nálam a legnagyobb kérdések Dart kapcsán az az egy agyrázkódás illetve hogy vizsgálták már legalább 4-5-ször emiatt.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
9 hónapja
ozibozi New York Giants 22 538
Lehet ez már csak egy megszokás,de valamiért én nem várok ettől nagy csodát…persze értelmes OC-DC párost,sőt bárkit könnyebb aláíratni egy bizonyított (??) névvel mint ha egy friss hús hívja…
Vobox
Az is kérdés, hogy amellett hogy Haribo lesz a legjobban fizetett edző, mekkora budget marad a többi koordinátorra.
ozibozi
Ezen nem hiszem,hogy spórolnánk!Azért még ha szarok is vagyunk a kasszába van pénz lóvéra.
Vobox
Amen
9 hónapja
Vobox New York Giants 662

GJohnny74 New York Giants 711
9 hónapja
ozibozi New York Giants 22 538
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/615873667_3129335640587303_7121950604711938231_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=V4xMRqyienQQ7kNvwGSKrsM&_nc_oc=AdpWHTRaoGhJhKtMIqoRsAAFeLbxqKAQi0xpHitzRWcAvR56USdfvndogpN5u1MDDdw&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=s-YPqfuTqt8MQDn8HtzKdA&_nc_ss=7b20f&oh=00_AQOs8jYqQe-A-7Qy8tdM6AZm6zOjZT_rOp194clwBYjX_Q&oe=6AD892CE
657.826 Aufrufe · 10.000 Reaktionen | NFL Memes on Reels
9 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 582 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.
KeyG
Ööö hát Hurts nem jobb mint Dart, de ez csak szvsz, az viszont hétszentség, hogy Penixnél sokkal jobb. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy lenne jobb a Giants D mint az O?! A védelmünk minden fontos mutatóban a legrosszabbak közt van, és összesen 3 jó játékos található itt (az is mind a DL-ben), meg max 2-3 átlagos. Az O viszont kifejezetten biztató még Nabers és Skattebo nélkül is, és ezt a számok is igazolják. A Denver, Chargers, Eagles elit védelmét is szétszedték.
vanek úr
Velünk bezzeg egyik meccsen se boldogultak 😀
warr_b
Elit védelmekről volt szó 😊 ellenetek különben is RW irányított...
vanek úr
Dec. 14-én nem 😉
Jó, titeket meg akkor egy Mariota győzött le.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
9 hónapja
kristof New York Giants USC Trojans 9 198 — Browns GM
Dante Moore marad az egyetemen, ez nekünk nem annyira jó hír, de azért a Carnell Tate - Jordyn Tyson duóból az egyikre csak lesz esélyünk. lehet turbózni az O-t, aztán mehet a baszatás.

Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
9 hónapja
ozibozi New York Giants 22 538
na akkor mostantól reálisan lehet reménykedni, hogy 10+ év után végre változni fognak a dolgok..
Szesze
bizony. mostantol nem nagyon lehet kifogas (mar eddig sem lehetett sztem).

btw: enekeljuk meg John Marat is, aki mikozben kuzd az eleteert, rengeteg energiat tett ebbe a HC igazolasba. nyilvan megertenem, ha most az egeszsegere koncentralna, de neki eleg nagy respektje van ebben a korben szoval biztos sokat jelentett, hogy minket valasztott.
csebi
Vagy mivel Mara kijelentette, hogy /mindegy hogy miért most/ hátralép a vezetésből ezért lett vonzóbb az a poszt, amit az elmúlt 10 évben kerültek miatta is a komoly edzők.

Szerkesztette: ozibozi
9 hónapja
Zet New York Giants 2 135
en sem igazan ertem ezt az Atlanta felszopast amugy, egyetlen elonyuk az volt, hogy a csoport konnyebbnek tunik, de maga a csapat nem tunik jobbnak.
Állítólag valami régi jó barátság van Matt Ryan-nel, azért került képbe a Falcons.
De most már mindegy is, mert ha minden igaz, akkor végre tényleg franchise-changing dolog történik.
9 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 027 — Lucas Scott
na akkor mostantól reálisan lehet reménykedni, hogy 10+ év után végre változni fognak a dolgok..
Szesze
bizony. mostantol nem nagyon lehet kifogas (mar eddig sem lehetett sztem).

btw: enekeljuk meg John Marat is, aki mikozben kuzd az eleteert, rengeteg energiat tett ebbe a HC igazolasba. nyilvan megertenem, ha most az egeszsegere koncentralna, de neki eleg nagy respektje van ebben a korben szoval biztos sokat jelentett, hogy minket valasztott.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
9 hónapja
Szesze New York Giants 22 271 — Giants fan
na akkor mostantól reálisan lehet reménykedni, hogy 10+ év után végre változni fognak a dolgok..
9 hónapja
GJohnny74 New York Giants 711
Na most már biztos a megegyezés.

New York Giants agree to terms with John Harbaugh as next head coach
 giantswire-eu.usatoday.com/story/sports/nfl/giants/2026/01/15/new-york-giants-agree-terms-john-harbaugh-next-head-coach/88191895007/
9 hónapja
vanek úr New York Giants Syracuse Orange 2 388
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.
KeyG
Ööö hát Hurts nem jobb mint Dart, de ez csak szvsz, az viszont hétszentség, hogy Penixnél sokkal jobb. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy lenne jobb a Giants D mint az O?! A védelmünk minden fontos mutatóban a legrosszabbak közt van, és összesen 3 jó játékos található itt (az is mind a DL-ben), meg max 2-3 átlagos. Az O viszont kifejezetten biztató még Nabers és Skattebo nélkül is, és ezt a számok is igazolják. A Denver, Chargers, Eagles elit védelmét is szétszedték.
vanek úr
Velünk bezzeg egyik meccsen se boldogultak 😀
warr_b
Elit védelmekről volt szó 😊 ellenetek különben is RW irányított...
9 hónapja
GJohnny74 New York Giants 711
Az írják Jaxson Dart egy elég fontos tényező volt, hogy Harbaugh a csapatot választotta.
9 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 582 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.
KeyG
Ööö hát Hurts nem jobb mint Dart, de ez csak szvsz, az viszont hétszentség, hogy Penixnél sokkal jobb. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy lenne jobb a Giants D mint az O?! A védelmünk minden fontos mutatóban a legrosszabbak közt van, és összesen 3 jó játékos található itt (az is mind a DL-ben), meg max 2-3 átlagos. Az O viszont kifejezetten biztató még Nabers és Skattebo nélkül is, és ezt a számok is igazolják. A Denver, Chargers, Eagles elit védelmét is szétszedték.
vanek úr
Velünk bezzeg egyik meccsen se boldogultak 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
9 hónapja
vanek úr New York Giants Syracuse Orange 2 388
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.
KeyG
Ööö hát Hurts nem jobb mint Dart, de ez csak szvsz, az viszont hétszentség, hogy Penixnél sokkal jobb. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy lenne jobb a Giants D mint az O?! A védelmünk minden fontos mutatóban a legrosszabbak közt van, és összesen 3 jó játékos található itt (az is mind a DL-ben), meg max 2-3 átlagos. Az O viszont kifejezetten biztató még Nabers és Skattebo nélkül is, és ezt a számok is igazolják. A Denver, Chargers, Eagles elit védelmét is szétszedték.
9 hónapja
szaba San Francisco 49ers 13 368
Én örülök, hogy John az NFC-be megy.
9 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 027 — Lucas Scott
Sztem jó választás, mindkét oldal részéről.
Van fiatal QB olcsóért még 4 évig, van tehetség a védelemben, simán jönni fog a pozitív szezon elsőre. A Falcons QB és első kör nélkül nem gondolom, hogy jobb választás lett volna, még akkor is, ha a csoport gyengébb (egyébként ez is változik évről évre). Mellesleg idén se volt drasztikus különbség a két csoport között az Eagles Cowboys Commanders hármas 23 meccset nyert, a Panthers Bucs Saints hármas 22-t, szóval kb ugyanaz.
gabokocka
en sem igazan ertem ezt az Atlanta felszopast amugy, egyetlen elonyuk az volt, hogy a csoport konnyebbnek tunik, de maga a csapat nem tunik jobbnak.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
9 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 463 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Tegnap délután pont egy Giants-es sapis emberkével utaztam a metrón. Tehát akkor ez volt a jel. XD XD

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
9 hónapja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 529 — Keep pounding
Sztem jó választás, mindkét oldal részéről.
Van fiatal QB olcsóért még 4 évig, van tehetség a védelemben, simán jönni fog a pozitív szezon elsőre. A Falcons QB és első kör nélkül nem gondolom, hogy jobb választás lett volna, még akkor is, ha a csoport gyengébb (egyébként ez is változik évről évre). Mellesleg idén se volt drasztikus különbség a két csoport között az Eagles Cowboys Commanders hármas 23 meccset nyert, a Panthers Bucs Saints hármas 22-t, szóval kb ugyanaz.

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
9 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 15 956
Hát erre kíváncsi leszek, én Atlantába mentem volna.
Dart jelenleg mondjuk a 4. legjobb QB a csoportban és 2 csapat biztos előttük van, viszont a D az Top 10 simán lehet és a top 5 is bennük van.
OC-DC-re kíváncsi leszek.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
9 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 531 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nem mindenki Andy Reid 😏 pedig akkor a Chiefs semmivel nem volt jobb állapotban mint most ti...
dande2
Vagy mègis 🤪
9 hónapja
tenorx 14 248 — fő libsi
John Harbaugh and the Giants are working to finalize an agreement to make him New York’s next head coach and, barring a setback, a deal is expected, multiple sources tell ESPN.

The deal is not final and contract numbers still are being negotiated. “There still is a lot to work through,” one source said.

But barring any setbacks, Harbaugh is ready to accept the Giants’ deal and the Giants are expected to hire him as soon as possible, per sources.