New York Jets

30 feliratkozó

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
A szezon immáron tegnap hivatalosan véget ért a számunkra, hogy mi vár ránk a mai napon?

Várhatóan menesztjük Sparanot OC posztról, míg a csapat egy neves emberkét fogadott fel, hogy segítse az új GM kutatását. Ami még intő jel az új GM mellett, hogy Tannenbaum nem besz részt ma Ryannel a szezon értékelőjén, ahogy minden évben eddig tette, miután véget ért a szezon számunkra.
Ryan nagy eséllyel marad még egy szezont és az ő kérésére érkezik új OC, aki nagy eséllyel Norv Turner lehet az eddigi információk alapján.

Nagy összegzésbe nem mennék bele, de lesz teendő az új GM-nek bőven, hiszen 20M-el vagyunk a cap felett és lejár Keller, Greene, Moore, Slauson, Schilens, DeVito, Thomas, Bell és Landry szerződése is a kezdők közül.
Adott a QB kérdés is, egy biztos Tebow jövőre nem lesz a Jets játékosa, míg Sanchezt a rossz szerződése tartja majd itt egy évig, remélhetőleg a padon.

Drafton a 9. helyen választunk majd az 1. körben. OL vagy OLB húzást várok, de ez még ráér.

A legfrissebb hír még, hogy mindenki türelmetlenül várakozik a Jets épületében, ugyanis eddig senkit nem informáltak még a menesztését illetően.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
nfl.comos highlight : Sanchez finds Bryan Scott who was wideopen 😀😀😀 haláliWester
Parádés INT ret TD passz volt, a barma nem látta vagy nem is értem Scottot, pedig sztem semmi nem gátolta h lássa a védőt h útban van. 😀
több mint 13 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 012 — Jó ötletnek tűnt!
nfl.comos highlight : Sanchez finds Bryan Scott who was wideopen 😀😀😀 haláli

Lesz ez még így se!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Sparano tuti h repül, míg Tannenbaum eddig mindig az uccso meccset követően média elé szokott állni, de ma csak Rex fog, ez is beszédes.
több mint 13 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 012 — Jó ötletnek tűnt!
Black Monday!!!!! Remélem GM és OC nélkül indulunk neki az offseasonnak 😀

Lesz ez még így se!
több mint 13 éve
Tomifinn Denver Broncos 948
Andy Reid out as Eagles coach

Owner Jeffrey Lurie told Reid of his decision Friday, and an official announcement is expected Monday
Tomifinn
Ez hogyan is kapcsolódik ide? :/Beki
Sorry, sorry, elnéztem a topikot... Nézd el nekem!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
A 9. helyen draftolunk majd áprilisban az 1. körben!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Beki!

Látom nagyon érdekel a draft pozíció. Hevenyészett matek után úgy tűnik, hogy a 9. hely akkor is megvan, ha nyer a Cards a 49ers ellen.DoM
Nos, őszintén a staffbeli változásokon mi piszkálhatná más egy Jets szurkoló fantáziáját, mint a köv. szezon és ezáltal a draft hely. 😊
Köszönöm szépen a gyors számításaidat! 😊
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Beki!

Látom nagyon érdekel a draft pozíció. Hevenyészett matek után úgy tűnik, hogy a 9. hely akkor is megvan, ha nyer a Cards a 49ers ellen.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Andy Reid out as Eagles coach

Owner Jeffrey Lurie told Reid of his decision Friday, and an official announcement is expected Monday
Tomifinn
Ez hogyan is kapcsolódik ide? :/
több mint 13 éve
Tomifinn Denver Broncos 948
Andy Reid out as Eagles coach

Owner Jeffrey Lurie told Reid of his decision Friday, and an official announcement is expected Monday
több mint 13 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 012 — Jó ötletnek tűnt!
No, eddig ami biztos h a forduló előtt a 12. helyen húztunk volna, mivel nyert a Tampa és a Titans is és a Bills vmilyen mutatók miatt jobb nálunk, így a 9. hely biztosnak tűnik már a drafton még a Cards meccse fontos a szempontunkból.Beki
Már megérte veszíteni 😀

Lesz ez még így se!
több mint 13 éve
Stylee New York Jets 480
Ez már történelem.. Felejtsünk
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
No, eddig ami biztos h a forduló előtt a 12. helyen húztunk volna, mivel nyert a Tampa és a Titans is és a Bills vmilyen mutatók miatt jobb nálunk, így a 9. hely biztosnak tűnik már a drafton még a Cards meccse fontos a szempontunkból.
több mint 13 éve
civilmanu New York Jets 362 — Jets fan
szar szar szar
majd a draft körül benézek
vagy előbb, ha kiderül kit rúgnak ki és kit hoznak
BUÉK mindenkinek

Go Jets!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Vereség, 6-10-es mérleg jó hír a draft szempontjából h a Tampa és a Panthers is nyert, míg este várhatóan az SD is, jövök a draft pozival mihelyst vége az összes számunkra érdekes meccsnek.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Na és ki lesz az új DC?Wester
Meglátjuk Pettine hosszabbít-e.
több mint 13 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 012 — Jó ötletnek tűnt!
Na és ki lesz az új DC?

Lesz ez még így se!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Jets RapidReports ‏@CBSJets
#Jets have hired Jed Hughes of Korn/Ferry - international, exec search firm - to lead their search for new GM.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Rich Cimini ‏@RichCimini
Jets owner Woody Johnson will not attend today's game. That certainly will add to the speculation. #Jets

Jason La Canfora ‏@JasonLaCanfora
Of that coaching group mentioned- Jets expected to pursue Turner for OC job...
több mint 13 éve
civilmanu New York Jets 362 — Jets fan
Na akkor idén utoljára:
Simán nyerünk!
J! E! T! S!
Jets! Jets! Jets!

Tony-t már korábban ki kellett volna

Go Jets!
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 496
New York Jets ‏@nyjets
#RL NYJ inactives: QB Greg McElroy CB Ellis Lankster LB Bryan Thomas C Caleb Schlauderaff TE Dustin Keller WR Chaz Schilens (6 inactives).Beki
Tebow?
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
New York Jets ‏@nyjets
#RL NYJ inactives: QB Greg McElroy CB Ellis Lankster LB Bryan Thomas C Caleb Schlauderaff TE Dustin Keller WR Chaz Schilens (6 inactives).
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Brian Costello ‏@BrianCoz
@adamschefter reporting that Tony Sparano will be fired. #nyj

Első lépés meg is van, remélem Tony-t tájékoztatták és nagyon motivált lesz ma...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Agyrázkódás gyanúja ellenére McElroy elutazott Buffaloba.