Előszezon - 2. hét
1 feliratkozó
több mint 12 éve
stream:firstrownow.eu/sport/american-football.html
www.viponlinesports.eu/sports/american-football.html
több mint 12 éve
Komolyan ahogy elnézem idén a ligát a 32 csapatból 16-ban azon izgulnak csak le ne sérüljön a kezdő irányító, következő 2-3-ban talán ez nem olyan nagy probléma, megoldható a dolog (talán mi Sasok is ide fogunk tartozni 😀) a többiben meg nem izgulnak ezen mert nem láttak még olyat a csapatnál lévők között és sanszos, hogy nem is nagyon fognak 😛dandeOrton egyébként nem ekkora homály általában, de ebben a stadionban mondjuk szerintem még soha nem nyertünk, legalábbis az utóbbi két alkalommal nem. ebből az egyiken elveszett Romo 3 meccsre, meg a punter tízre (=IR).
több mint 12 éve
Orton büdös nagy katasztrófa. Szerintem ma már nem is szeretne játszani.danylyma már nem is fog.
5 TO egy félidő alatt az azért szépmunkabraxa88úgy látszik, ki van adva, hogy hagyni kell a védelmünket is gyakorolni.
az a szép, hogy a Cards D lényegében ötször jó helyen volt, emellett nem is tudom, volt-e olyan, ahol nem a QB dobta öt méterrel mellé. ja igen, egy, amikor Smith nagyon okosan holdingot csinált.
és azért valljuk meg, elég ritka, hogy négyből négyszer az egyik csapatnak kedvezően pattanjon a labda, de ma ez történt eddig.
több mint 12 éve
Komolyan ahogy elnézem idén a ligát a 32 csapatból 16-ban azon izgulnak csak le ne sérüljön a kezdő irányító, következő 2-3-ban talán ez nem olyan nagy probléma, megoldható a dolog (talán mi Sasok is ide fogunk tartozni 😀) a többiben meg nem izgulnak ezen mert nem láttak még olyat a csapatnál lévők között és sanszos, hogy nem is nagyon fognak 😛
több mint 12 éve
Ez viszont nagyon csúnya volt. Jó lezárása ennek a félidőnyi fociburleszknek.andreeén most rákaptam az ízére, megnézem a második félidőt is, legalább jókat röhögök majd 😊
több mint 12 éve
Tony Jefferson felkerült a térképreFucuRemélem az 53-ba is bekerül 😊
több mint 12 éve
DR. e w mögérdemelt vón egy tédét 😕

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
dallas driveok:fumble (ugye ez a drive elsem ekzdődött, mert a PR fumblizott), punt, fumble, fumble, int, punt, int
gyönyörű 😀
több mint 12 éve
naazért!!! csakberúgta, így már jobb a szájíz 😊)
több mint 12 éve
Tony Jefferson bazmeg 😮Dexxter Tailorez jó volt Feely Cowboys 9-0 😊
több mint 12 éve
Tony Jefferson felkerült a térképre
több mint 12 éve
Orton büdös nagy katasztrófa. Szerintem ma már nem is szeretne játszani.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 12 éve
gyerünk Doki rakbe!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
5 TO egy félidő alatt az azért szépmunka
több mint 12 éve
Orton második intjét durván leszedte Jefferson
több mint 12 éve
My man.
több mint 12 éve
Tony Jefferson bazmeg 😮

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
Ez viszont nagyon csúnya volt. Jó lezárása ennek a félidőnyi fociburleszknek.
több mint 12 éve
Taylor rendesen megdolgozik a helyéért.andreemeg is lesz az neki
Stanton meg egy sima checkdown passzt dob Kulabafi fölé
több mint 12 éve
naez ezaz INT méltó megkoronázása ennek a félidőnek...
több mint 12 éve
Taylor rendesen megdolgozik a helyéért.
több mint 12 éve
hú de nagyon nem megy ma a red zoneban... :/

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
namég egy gyors TD drive belefér...
több mint 12 éve
nahát, még ráfér egy kis gyakorlás...
több mint 12 éve
bázz, Feely, innen hibázni?

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
és a kicker battle újra ott van. 😊


