New Orleans Saints - Green Bay Packers
több mint 3 éve
Azt írtam, hogy az "ARod-balhé". Ebben szerintem vastagon benne van Rodgers, kétségtelen, de nem állítom, hogy övé a teljes felelősség.Miből gondolod, hogy Arod demoralizálta a csapatot? (Az értékelhető játékosaink kb tőle teszik függővé a maradásukat, de minimum mellette állnak) -ha a front office gusztustalan módon bassza el az offseasont, az "motiválja Rodgerst és csak ez hozta ki belőle az MVP szezont "....Tőlem senki ne várja, hogy dicsérni fogom a DC-t, de nagyobb bajt látok: az ARod-balhé demoralizálta a csapatot. Elsülhetett volna fordítva is a dolog, sajnos, a rossz forgatókönyv jött be.nem most jött rá, a 19es szezon utan azt hitte hogy itt a vége, de a gute nem engedte el akkor sem. kedvelem rodgerst meg alapvetően az ő partját fogom ebben a vitában, de ma ő se játszott jól, ahogy kb senki sem. ellenben az hogy a védelem ennyire lehangolóan játszott, az a dc hibája. illetve azé aki úgy gondolta hogy egy 0-16-os dc bármire jó, ami nem kávéfőzés.Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
nagylaza
Fontos_Vidra
nagylaza
twitch(4thline)
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
ok, de akkor miért nem engedték el? mert mostmár persze könnyű lesz ráfogni a demoralizálás miatt. egy jó gm tudja, hogy ez lesz, ha faszkodsz a franchise qb-vel. nálunk gute valahogy képtelen volt ezt előre felmérni.Tőlem senki ne várja, hogy dicsérni fogom a DC-t, de nagyobb bajt látok: az ARod-balhé demoralizálta a csapatot. Elsülhetett volna fordítva is a dolog, sajnos, a rossz forgatókönyv jött be.nem most jött rá, a 19es szezon utan azt hitte hogy itt a vége, de a gute nem engedte el akkor sem. kedvelem rodgerst meg alapvetően az ő partját fogom ebben a vitában, de ma ő se játszott jól, ahogy kb senki sem. ellenben az hogy a védelem ennyire lehangolóan játszott, az a dc hibája. illetve azé aki úgy gondolta hogy egy 0-16-os dc bármire jó, ami nem kávéfőzés.Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
nagylaza
Fontos_Vidra
nagylaza
több mint 3 éve
Miből gondolod, hogy Arod demoralizálta a csapatot? (Az értékelhető játékosaink kb tőle teszik függővé a maradásukat, de minimum mellette állnak) -ha a front office gusztustalan módon bassza el az offseasont, az "motiválja Rodgerst és csak ez hozta ki belőle az MVP szezont "....Tőlem senki ne várja, hogy dicsérni fogom a DC-t, de nagyobb bajt látok: az ARod-balhé demoralizálta a csapatot. Elsülhetett volna fordítva is a dolog, sajnos, a rossz forgatókönyv jött be.nem most jött rá, a 19es szezon utan azt hitte hogy itt a vége, de a gute nem engedte el akkor sem. kedvelem rodgerst meg alapvetően az ő partját fogom ebben a vitában, de ma ő se játszott jól, ahogy kb senki sem. ellenben az hogy a védelem ennyire lehangolóan játszott, az a dc hibája. illetve azé aki úgy gondolta hogy egy 0-16-os dc bármire jó, ami nem kávéfőzés.Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
nagylaza
Fontos_Vidra
nagylaza
több mint 3 éve
Tőlem senki ne várja, hogy dicsérni fogom a DC-t, de nagyobb bajt látok: az ARod-balhé demoralizálta a csapatot. Elsülhetett volna fordítva is a dolog, sajnos, a rossz forgatókönyv jött be.nem most jött rá, a 19es szezon utan azt hitte hogy itt a vége, de a gute nem engedte el akkor sem. kedvelem rodgerst meg alapvetően az ő partját fogom ebben a vitában, de ma ő se játszott jól, ahogy kb senki sem. ellenben az hogy a védelem ennyire lehangolóan játszott, az a dc hibája. illetve azé aki úgy gondolta hogy egy 0-16-os dc bármire jó, ami nem kávéfőzés.Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
nagylaza
Fontos_Vidra
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
mivel ennél jobban (valószínűleg) nem vernek el az idényben, legalább tudjuk kik vernek el minket az NFC döntőben. ennek tudatában tét nélküli az idény 😀
több mint 3 éve
Megették a védelmünket és kiszarták, azt pedig felzabáltattak a támadóinkkal.Rengeteget kell javulnunk, hogy legalább szarok legyünk! De ennél lejjebb egész biztosan nincs!
Lesz ez jobb is.
Tactful Cactus
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
nem most jött rá, a 19es szezon utan azt hitte hogy itt a vége, de a gute nem engedte el akkor sem. kedvelem rodgerst meg alapvetően az ő partját fogom ebben a vitában, de ma ő se játszott jól, ahogy kb senki sem. ellenben az hogy a védelem ennyire lehangolóan játszott, az a dc hibája. illetve azé aki úgy gondolta hogy egy 0-16-os dc bármire jó, ami nem kávéfőzés.Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
nagylaza
több mint 3 éve
Most jött rá, hogy elege van Gute-ból? És miatta nem edzett? Ilyen egész egyszerűen: nincs. (És mégis van.)Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
Pep71
több mint 3 éve
Pep71
2 618
Nem akart már GB-ben maradni, Gute miatt, nem engedték el, egész nyáron nem edzett, inkább elment nyaralni stb, mit vártál? azért mert zseni vagy, edzeni még kéne...csikánó lesz itt, nem last dance... 😀Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
nagylaza
több mint 3 éve
Tactful Cactus
13 985
Megették a védelmünket és kiszarták, azt pedig felzabáltattak a támadóinkkal.Lesz ez jobb is.
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 3 éve
Semmi jelét nem adta annak, hogy "vezér" lenne a pályán. Itt nem arról van szó, hogy kikaptunk, hanem az történt, hogy egy megalázó vereséget szenvedtünk, egyetlen percig se voltunk meccsben. 3 pontot sikerült feltenni a táblára.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
Pep71
több mint 3 éve
Kampman
28 465
amúgy a saints d line visszavett vagy javult a fal?
Fontos_Vidra
garbage time
hage
több mint 3 éve
amúgy a saints d line visszavett vagy javult a fal?két kivétellel a csere front 7 van fent
Fontos_Vidra
több mint 3 éve
garbage time
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
amúgy a saints d line visszavett vagy javult a fal?
több mint 3 éve
Pep71
2 618
Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
ameddig a D# bottom5, addig mind1 mit csinál Rodgers.
ma ő is ritka szar volt, de hasonlítsd össze a két védelmet. ARod szinte végig nyomás alatt volt, Winston meg wide open embereknek dobált.
Arod utolsó éve lesz tényleg, nagyon úgy néz ki. Nagy baj nem lenne ez , megy az idő, a nagyobb baj az, hogy Gute kezében lesz ez a csapat...
több mint 3 éve
Kampman
28 465
Mint a legtöbb zseni, biztosan ő is egy kiállhatatlan drama queen, de ha jövőre mondjuk Denverben döntögeti a rekordokat, mi meg hozunk egy 4-13-as szezont (most csak egy nem teljesen elképzelhetetlen szcenáriót vázoltam fel), akkor azért látszani fog, hogy kinek volt nagyobb felelőssége, hogy elszaródtak a dolgok.Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
nagylaza
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
mert nagyon nem szeretem őket 😀rettentő rosszul érint, hogy pont a saints bánik így el velünkMert bemutatják, hogyan kell előre lemenedzselni egy HOF irányító visszavonulása utáni utódlást, anélkül, hogy látványosan visszaesnének?
Fontos_Vidra
Kampman
meg persze az is benne van, amit mondasz
több mint 3 éve
Kampman
28 465
rettentő rosszul érint, hogy pont a saints bánik így el velünkMert bemutatják, hogyan kell előre lemenedzselni egy HOF irányító visszavonulása utáni utódlást, anélkül, hogy látványosan visszaesnének?
Fontos_Vidra
több mint 3 éve
Viccet félretéve, fejétől(FO, Gute) bűzlik a hal.Gondolod, hogy Rodgersnek ebben semmi szerepe/felelőssége nincs?
-Arod-al való viszony, bohóckodás,marad-nem marad, viszzavonul saga.
-DC kiválasztás...
- gyenge draft és Fa igazolások, illetve azok hiánya
ez egyszerre kicsit soknak tűnik, meg is látszodótt egy picin a csapaton..
Pep71
több mint 3 éve
Itt mi folyik?Totogyilkossag
KeyG
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Fontos_Vidra
1 489
rettentő rosszul érint, hogy pont a saints bánik így el velünk
Szerkesztette: Fontos_Vidra
több mint 3 éve
Hát ja, most ébredtem fel, erre ez az eredmény! Még jó h nem GB fan vagyok /jelenleg/ 😃Hát ez mi a szar?durva mi? soknak tűnik.
Már bocsánat, de 3 pont
steelwolf
Tactful Cactus
több mint 3 éve
Tactful Cactus
13 985
Hát ez mi a szar?durva mi? soknak tűnik.
Már bocsánat, de 3 pont
steelwolf
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 3 éve
Hát ez mi a szar?Sokallod?
Már bocsánat, de 3 pont
steelwolf