Hall of Fame 2010 - 5. rész: Russ Grimm

Russ Grimm 1959. május 2-án született egy Pittsburghtől 79 kilométerre elhelyezkedő kisvárosban, Scottdale-ben. Édesapja a helyi papírgyárban, édesanyja pedig egy ruhaboltban dolgozott, Russ számára hamar világossá vált hogy a sport jelentheti az egyetlen kiutat a középszerűségből. Már középiskolában (Southmoreland High School) kitűnt hihetetlen fizikai adottságaival, a futball csapatban linebacker, quarterback és punter, míg a kosarasok között center poszton mozgott. Az atlétika pályán is gyakran látott vendég volt, különösen a gerelyhajítás volt kedvére, az azonban sosem volt kétséges, hogy a focipálya az ő igazi otthona.

Pittsburgh-i párducként

Az egyetemi évek közeledtével Grimm minden vágya a Linebacker U, azaz a Penn State volt, azonban ott visszautasították, így a West Virginia és a Pittsburgh ajánlata között vacillált. Végül a Panthers mellett döntött, beilleszkedése azonban nem volt zökkenőmentes. Russ álom pozíciója mindig is a középső linebacker volt, kisgyermekként Jack Lambertet és Dick Butkust bálványozta, így amikor Jackie Sherrill, a Pittsburgh akkori főedzője közölte vele hogy centerként számít rá, minden volt, csak boldog nem. El is kezdte hanyagolni az edzéseket, és feltett szándéka volt hogy transfert kér a West Virginiába. Fel is hívta Joe Pendry-t, a WVU segédedzőjét, ekkor azonban egy váratlan dolog történt. Foge Fazio, a Panthers egyik edzője rábeszélte Sherrill-t, hogy alkalmazzák Pendry-t, mint offensive line coach. Fazio nevét azóta is áldhatják Pittsburghben, ugyanis Pendry elfogadta az ajánlatot, és amikor a következő edzésre nagy nehezen lecsalogatták Grimmet, Pendry-t látva a maradás mellett döntött, és vonakodva bár, de megbarátkozott új posztjával. Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, milyen jól is döntött. Rendkívül gyorsan asszimilálódott új feladatköréhez, és tagja lehetett egy olyan legendás Panthers támadófalnak, amiben két nagyszerű tackle, a később a Redskinsben is csapattárs kiválóság Mark May és a profik között Chicagoban fényes karriert futó Jim Covert is játszott. Legfényesebb diadaluk az 1980-as Gator Bowl megnyerése volt a South Carolina ellenében. Szintén ehhez a mérkőzéshez kötődik a történet, amely remekül szemlélteti Grimm küzdőszellemét és elhivatottságát. A Gamecocks Emanuel Weaver személyében kiváló nose tackle-el rendelkezett akkoriban. A meccs előtti edzéseken Joe Moore, a támadófal edzője (ő váltotta időközben Pendry-t) kiadta feladatként a guardoknak hogy emlékeztessék Grimmet, ha baj van, bármikor besegíthetnek Weaver blokkolásában. Őt ez természetesen állandóan felbőszítette, elérkezett az a pont amikor már csak annyit sziszegett a csapattársai felé hogy “Ne gyertek a közelembe!”...Végül a történet szépen végződött, a Panthers sima 37-9-es győzelmet aratott, nagyban köszönhetően Grimm-nek, aki mindenfajta segítség nélkül lemosta a pályáról Weaver-t.

The Hogs - támadófalemberek rivaldafényben

Joe Bugel, a Washington Redskins támadófalának edzője az 1981-es draft előtt Pittsburghbe igyekezett. 2 játékos megfigyelésére is utasítást kapott Joe Gibbs mestertől: Mark May, a kiváló offensive tackle, és a hasonlóan ígéretes center, Russ Grimm is a Rézbőrűek célkeresztjében volt. Pozitív élményekkel távozott a Panthers edzéséről, így elhatározták, mindkét játékos megszerzése cél lesz a játékosbörzén. A tervet sikerült is végrehajtani, az első körben May, a harmadik körben (a 69. pickkel) pedig Grimm csatlakozott a csapathoz, ezzel megkezdődött egy sikerekkel teli időszak a Redskins történelmében. Rendkívül fiatal egység formálódott, May és a szintén újonc Joe Jacoby volt a két tackle, az akkor második évét kezdő Jeff Bostic látta el a center feladatát, Grimm-re bal oldali guardként számítottak, míg a csapatrész legrutinosabb tagja a right guard George Starke volt. Egy ilyen fiatal fallal Gibbsék öngyilkosságnak látták a passzjáték erőltetését, így a futójáték került előtérbe. Hamar bebizonyosodott hogy ennél jobban nem dönthettek volna. Az 1981-es szezon nem kezdődött ugyan fényesen (és akkor még finoman fogalmaztunk, 0-5-el nyitott a Skins), az évad második felére azonban szépen összerázódott a társaság, és a végére 8-8-as mérleget sikerült összehozni.

1982-ben aztán robbantott a csapat. A játékossztrájk miatt megcsonkított szezonra tökéletesen összeállt a támadófal, és ligaszerte csodált futójáték bontakozott ki a fővárosban. A running back John Riggins viszonylag csendes alapszakasz után a rájátszásban hihetetlen számokat produkált, a Detroit, a Minnesota és a Dallas elleni meccseken összesen 444 yardot futott, ami leginkább Grimmék hengerelésének volt köszönhető. A döntő volt a csúcspont. A Miami ellen a Redskins összesen 276 yardott futott (ebből a mérkőzés MVP-jének is megválasztott Riggins 166-ot), a mérkőzést végül 27-17-re nyerte a Washington. A következő szezonban tovább folytatta brillírozását a csapat. Az alapszakaszban tornádó módjára söpörtek végig a mezőnyön, 14 győzelem mellett mindössze 2 meccset elveszítve. 2625  futott yard állt a Skins neve mellett, Riggins karrierjének legszebb éve volt ez, 1347 yard mellett 24 TD-t tett be a közösbe. A playoffban a Rams és a 49ers testén keresztül ismét eljutott a Super Bowlba a csapat, ott azonban a Raiders ellen nem volt ellenszer, a Fosztogatók a running back Marcus Allen vezetésével 38-9-re legázolták Grimméket. Szezon végén hősünket karrierje során először választották be a Pro Bowl keretbe. 1984-ben ismét (sorozatban harmadszor) az NFC East trónjára ült a gárda 11-5-ös mérlegüknek köszönhetően, azonban az idényüknek idejekorán végeszakadt, hiszen a playoff első körében a Chicago megálljt parancsolt. A legendás támadófal (The Hogs néven emlegették és emlegetik a mai napig őket) legöregebb tagja, George Starke az évad végén a visszavonulás mellett döntött, így felbomlott az 1981 óta állandó egység. Az 1985-ös szezon csalódás volt a fővárosiaknak. 10-6-os mutatójuk ellenére nem jutottak a rájátszásba a bivalyerős csoportnak köszönhetően, ráadásul ebben az évben történt Joe Theismann tragikus ütközése is Lawrence Taylorral, ami véget vetett az irányító karrierjének. Mellette John Riggins is a sisak szögre akasztása mellett döntött. Ennek ellenére a franchise továbbra is megmaradt az élmezőnyben. 1986-ban egy 12-4-es alapszakaszt követően visszatért a Skins a rájátszásba, ám miután két körön magabiztos játékot bemutatva túljutott a csapat, (a Rams és a Bears volt a szenvedő fél) a főcsoportdöntőben a Giants legyőzhetetlen akadályt jelentett Grimméknek. Ebben a szezonban mulasztott meccset egyébként először a klasszis (79 mérkőzésen át tartott a sorozata), innentől kezdve végigkísérték hátralévő pályafutását a kisebb-nagyobb sérülések. 1987-ben aztán újra felért a csúcsra a Redskins. Immár Doug Williams kezében volt a karmesteri pálca, Riggins utódja pedig George Rogers lett. Az NFC East sokkal gyengébbnek bizonyult, mint az ezt megelőző években, a Washington 11-4-e volt az egyetlen pozitív mérleg a csoportban, így jöhetett a rájátszás. Előbb a Chicago, majd a Minnesota vonult le vesztesként a pályáról, a döntőben aztán a Denver várt a fővárosiakra. Nem kezdődött jól a meccs, 10-0-ás vezetésre tett szert a Broncos, innentől azonban nem hibázott a Skins, és az NFL történelmének egyik legnagyobb “one-shot wonderét” produkálva az újonc futó Timmy Smith 203 futott yarddal segítette hozzá a bajnoki címhez a csapatot. Ettől az évadtól kezdték komolyan megnehezíteni Grimm dolgát a sérülések, összesen 6 meccsen tudta vállalni a játékot, a Superbowlon is a cserepadról szállt be.

A következő szezon szintén gyötrelmekkel teli volt, főként a térde hátráltatta, 5 pályára lépésig jutott, ami pedig még jobban bánthatta, hogy a csapat szenvedett, pályafutása során először negatív, 7-9-es mérleggel zárt, így lemaradt a rájátszásról. Az ezt követő évben szintén kívülállóként figyelhette a Redskins a postseasont, bár a 10-6-os alapszakasz mutató már adhatott okot némi önbizalomra. 1990-ben aztán visszatért az elitbe a Washington. A 10 győzelem ezúttal wild card helyet ért, ahol a Philadelphiát saját otthonában sokkolta a Skins 20-6-al véget vetve a csoportrivális idényének. Egy héttel később jött a San Francisco, de Jerry Rice-ék már túl nagy falatnak bizonyultak, 18 ponttal múlták felül a fővárosiakat. Ekkor már inkább amolyan mentorként számítottak Grimm-re Gibbsék, azonban az “öreg” alaposan megcáfolta az őt már leíró hangokat, és utolsó évében még egy nagy dobáshoz segítette csapatát, főként a cserék közül beszállva. Már az alapszakaszban látszott hogy a Washingtonnal nagyon komolyan számolni kell, 11 győzelemmel kezdték az évet, a hátralévő meccseken ugyan becsúszott 2 vereség (az első volt különösen fájó a szurkolóknak, hiszen a veretlenségről szőtt álmaiknak pont az ősi ellenség Cowboys vetett véget), de a playoff kezdetére már mindenki tisztában volt azzal hogy a Redskins a legnagyobb tényező. A Falcons és a Lions könnyed félresöprése után a Super Bowlon  a sorozatban második döntőjére készülő Buffalo volt az ellenfél. A meccset tulajdonképpen a második negyedben eldöntötte a Skins egy 17-0-ás rohamot produkálva, onnantól kezdve nem volt kérdéses a győztes kiléte. A Bills az utolsó negyedben még kozmetikázott az eredményen, így “csak” 37-24 állt lefújáskor az eredményjelzőn. Nem sokkal a döntő után Grimm bejelentette visszavonulását.
 

Edzői karrier

Nem sokat tétlenkedett ezután, azonnal belevágott az edzősködésbe. A Redskins örömmel alkalmazta, mint TE edző. 5 éven keresztül töltötte be ezt a posztot, de a Richie Petitbon majd Norv Turner által vezetett Redskins gyenge éveket futott akkoriban. 1997-ben aztán végre átvehette a támadófal irányítását. Egyértelmű volt hogy ez a neki való munkakör. 2000-ig dolgozott a Redskins-szel, hatalmas szerepe volt abban hogy Chris Samuels és Jon Jansen olyan játékosokká váljanak amilyenné végülis sikerült nekik. Következő állomáshelye gyermekkori álomcsapata, a Pittsburgh volt, természetesen ott is az offensive line trenírozása volt a feladata. A stabil futójáték mindig is a Steelers egyik jellemzője volt, ez Grimm ottléte alatt sem volt másként.

A 2003-as év kivételével minden szezonban a top 10-ben helyezkedett el a csapat e kategóriában. 2004-ben előléptették assistant head coach-á, amellett hogy a támadófalért továbbra is ő felelt. Szintén ebben az évadban merült fel először a neve mint főedző, a Chicago Dick Jauron távozása után komoly jelöltként tekintett rá, de az állást végül Lovie Smith kapta. 2005-ben edzői karrierje első Super Bowl gyűrűjének örülhetett Pittsburgh-ben. 2007-ben Bill Cowher visszavonulása után ismét esélyes volt egy főedzői állásra. Rajta kívül Mike Tomlin és Ken Whisenhunt nevét emlegették. Közeli források szerint rendkívül szoros befutó volt Tomlin és Grimm között, sőt egyes rossz nyelvek szerint az állást már odaígérték Grimm-nek, amikor az NFL a Rooney Rule-ra hivatkozva (mely bevezetése a Steelers tulajdonosának Dan Rooney-nak köszönhető, és ami kimondja hogy a csapatok főedzői és egyéb magasabb rendű állás meghirdetésénél köteles legalább 1, kisebbségbe tartozó jelöltet is meginterjúvolni) meggyőzte a Pittsburgh vezetőségét hogy változtassák meg döntésüket. Ami biztos, az állást Tomlin kapta. Whisenhunt eközben az Arizona head coach-a lett, Grimm pedig úgy döntött követi őt Glendale-be segédeként, így 2007-től már a Cards OL-ét dirigálta. Egészen újszerű feladat állt előtte, hiszen a Pittsburgh futásra termett támadófala után ezúttal egy erősen passzorientált offense alapját kellett felépítenie. Nem vallott kudarcot az egység, Kurt Warner irányítása alatt jól működő passzjáték jellemzi a Cards-ot a mai napig. Valószínűleg csak idő kérdése tehát hogy Grimm head coach-ként is kipróbálhassa magát az NFL-ben, és eddigi eredményeit látva nem lenne meglepő ha sikeres lenne abban a pozícióban is.

A "Hogs" első tagja a Hall of Fame-ben -  Russ Grimm

Hogy milyen személyiség is volt Russ Grimm, azt pár egykori csapattársat, edzőt, kortársat, vagy éppen őt magát idézve lehet leginkább érzékeltetni.

“Véleményem szerint bármelyik offensive line poszton Hall of Famer lehetett volna. Ennyire sokoldalú és különleges játékos volt.” - Joe Theismann, Washington Redkins quarterback, 1974-1985

“Rendkívül akaratos játékos volt, és emellett nagyon szenvedélyes is. Nem engedte hogy a sérülései bármilyen szinten is elgyengítsék. Nem egyszer láttam ahogy arconvágták, majd levitték a pályáról, összevarrták a sebeit. Csöpögött róla a vér, de biztos lehettél benne hogy 10 percen belül ott lesz melletted a huddle-ben.” - Donnie Warren, Washington Redskins tight end, az eredeti “Hogs” tagja

“Az első naptól kezdve, pusztán abból amilyen büszkén viselte a mezét, ahogy járt-kelt a csapaton belül, mindenki azt mondta: “Hé, ez a srác komolyan gondolja...”  Nem lehet csak úgy odamenni valakihez és közölni vele hogy akkor te leszel a csapat vezére. Ezt ki kell érdemelni. Ő már az első napon kiérdemelte.” - Joe Bugel, Washington Redskins offensive line coach, 1981-1989

“Valószínűleg az egyik legintelligensebb játékos volt aki valaha játszotta ezt a játékot.” - Joe Jacoby, Washington Redskins offensive tackle

“Amikor először idekerült, azt gondoltam sok mindent tudok már, és csináltunk bonyolult dolgokat már ezelőtt. Aztán elkezdtünk vele dolgozni, és ez a véleményem teljesen megváltozott. Hihetetlen mértékben nőtt a játéktudásunk neki köszönhetően.” - Alan Faneca, Pittsburgh Steelers guard

“Nem igazán lehet felmérni annak a tapasztalatnak és vezetői képességnek az értékét amit ő tett hozzá a csapathoz. Bárki aki ismeri Russ Grimmet tudja, hogy az előző évtized egyik legjobb játékosáról beszélünk” - Jim Hanifan, Washington Redskins offensive line coach 1990-1996

“Tudta hogy nem vagyok boldog. Nem tetszett a posztváltás. De egyik nap behívott az irodájába, leültetett, és közölte hogy mint játékos, a legjobb amit tehetek hogy hallgatok rájuk és ott játszok ahol ők a legmegfelelőbbnek tartják. Azt is mondta hogy nincs annál jobb érzés mint valakit az akarata ellenére A pontból B pontba eltolni. Kipróbáltam. Tetszett. Úgyhogy maradtam az offensive line-ban.” - Russ Grimm, Joe Moore-ral, a Pittsburgh Panthers OL edzőjével folytatott társalgásáról, ami sok mindent megváltoztatott.



Végezetül álljon itt Russ Grimm karrierje számokban:

140 NFL mérkőzés, ebből 114 kezdőként
4-szeres Pro Bowler (1983, 1984, 1985, 1986)
4-szeres 1st Team All-Pro választott (1983, 1984, 1985, 1986)
4-szeres Super Bowl győztes (1982, 1987, 1992, 2005- utóbbi edzőként)
1980-as évek legjobb csapatának tagja, mint kezdő left guard

Borsik Tamás (Tomeee)