NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2025
1 197
39
02:00 #24 North Texas @ #20 Tulane [AAC konfdöntő]
Érettségi és Felvételi
4 feliratkozó
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Jó, vannak viták mindenütt, de kevés olyan terület van, ami olyan vitatott lenne, mint az antiszemitizmus vagy a dualizmus nemzetiségpolitikája.Rajnaén ezt meg is szívtam, tökre nem úgy értelmeztem a kivándorlást, mint a megoldókulcs. a nacionalizmusnál pedig a forrás használatom tért el eléggé, de egy rendes javítótanárral egyiket sem lehet annyira lehúzni.
több mint 12 éve
hát a töri érettségiket megoldottam, egyáltalán nem volt nehéz egyik sem (mondjuk ez évek óta megy, pedig 2004-ben ballagtam el, azóta nem tanultam törit)... sőt az emelt számomra könnyebb volt talán, ezek az ábrák meg leolvasások hát szánalmas amúgy kb...az esszék meg az emelten végre érdekesek voltak!
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 12 éve
Jó, vannak viták mindenütt, de kevés olyan terület van, ami olyan vitatott lenne, mint az antiszemitizmus vagy a dualizmus nemzetiségpolitikája. Különösen úgy, hogy a tankönyvek erről nagyon keveset írnak, nincs igazi kánon belőle középsuliban (pl. hiába tudjuk évtizedek óta, hogy baromságot oktatnak pl. Spártáról középsuliban, mindenki tudja, hogy mi van a könyvben, így aszerint fogja javítani valsz). Még az ősmagyar cuccok ilyen vitatottak meg Trianon, bár utóbbi elég részletes anyaggal rendelkezik, szóval szerintem az sem vészes.mondjuk ilyen szempontból a magyar történelem a-tól z-ig egy büdös nagy lutri, hiszen nincs olyan korszaka, amely ne osztana meg minket legalább 3 felé.Amadeus91Antiszemitizmus meg aztán pláne ilyen, kerülhetsz jobbikos meg SZDSZ-es tanárhoz is aztán 19re húzzál lapot.Rajnatényleg voltak jó témák a feladatlapban; népvándorlás, cigányok, Lenin, Rákosi-rendszer, Mátyás király, Dualizmus, esszékben céhek (emelten!), Németország gazdasága és hatalmi politikája a XIX. - X. század fordulóján, antiszemitizmus, nemzetiségek helyzete a Dualizmus korában.Amadeus91Emelet töri nagy lutri, mert vannak nagyon geci javítók, akik lehúzhatják e legjobb esszét is.RajnaEz a mai töri elég lóf*sz volt, szerintem sima 90%mustaineemelten is.Amadeus91
több mint 12 éve
mondjuk ilyen szempontból a magyar történelem a-tól z-ig egy büdös nagy lutri, hiszen nincs olyan korszaka, amely ne osztana meg minket legalább 3 felé.Antiszemitizmus meg aztán pláne ilyen, kerülhetsz jobbikos meg SZDSZ-es tanárhoz is aztán 19re húzzál lapot.Rajnatényleg voltak jó témák a feladatlapban; népvándorlás, cigányok, Lenin, Rákosi-rendszer, Mátyás király, Dualizmus, esszékben céhek (emelten!), Németország gazdasága és hatalmi politikája a XIX. - X. század fordulóján, antiszemitizmus, nemzetiségek helyzete a Dualizmus korában.Amadeus91Emelet töri nagy lutri, mert vannak nagyon geci javítók, akik lehúzhatják e legjobb esszét is.RajnaEz a mai töri elég lóf*sz volt, szerintem sima 90%mustaineemelten is.Amadeus91
több mint 12 éve
Szerintem is baj, hogy esik az érettségi színvonala, bár szerintem ez elsősorban a mateknál jellemző. De az pedagógiailag szerintem jó, ha van 2-3 ingyenpont a százból, nem oszt, nem szoroz, de a vizsgadrukkból egy nagyon keveset levehet, ami jó az eredmények realitása miatt.Mindig van úgy 3-4 mentőkérdés a középszintű feladatsorokban, minden tárgyból. Olyan, amit illik egy olvasni tudó harmadikosnak is megoldania.RajnaNem akarok bezzegazénidőmbenezni, mert nem volt az nagyon rég, de olyan az érettségi reformja előtt lehetetlen lett volna, hogy ha valaki le tudja írni a nevét, az kvázi pontot kapjon rá.
Vesszőparipám, hogy a közép- és emelt szint bevezetése a legnagyobb lépés volt az érettségi elértéktelenítésének rendszerváltás óta tartó folyamatában, ezért is keresnek ma bölcsészeket kiemelt ügyfélszolgálatosnak.atapapa
több mint 12 éve
Én sem, vacillálok a sorrenden, mert van Pesten német egyetem, de csak mesterképzése van, amelyhez az igazgatás ugyanúgy jó, mint a jog, szóval lehet a 2 évért elcserélem a magyar jogot.Szintén jog? Én közép törit írtam 90-95 között számítom és emelt angolt. Mai sem volt vészes, felsőfokúval gyerekjáték kategória. Ha tényleg minden rendben ment és számításaim szerint alakulnak a dolgok, akkor a pluszpontokkal meg lehet a 465. Nem szeretnék pengetni 5 éven keresztül 😊Flacco5150 pont összesen az érettségi, ebből 60 a szóbeli, olyan 86-87%-ra tudod felhoznikristofaz nekem jelen rendszerben doszt elég. 90 lett a közepem 2 éve, csak azért csinálom most ezt az emeltet, mert valahol kötelezővé tették, de mivel nálam az államilag finanszírozott képzés amúgy sem játszik, bőven jó ez. Csak megugrom a 240 pontos fizetős helyeket.Amadeus91
Én 430-ra várom a pontjaim. Nyilván senki nem akar pengetni 5 éven át, de én úgy vagyok vele, hogy biztos megszegném a röghözkötős szerződést, szóval így is, úgy is fizetnem kell ezeknek a vigéceknek. Akkor már inkább előbb. (nem mintha 430-cal esélyem lenne államilag finanszírozott képzésre)
több mint 12 éve
Szintén jog? Én közép törit írtam 90-95 között számítom és emelt angolt. Mai sem volt vészes, felsőfokúval gyerekjáték kategória. Ha tényleg minden rendben ment és számításaim szerint alakulnak a dolgok, akkor a pluszpontokkal meg lehet a 465. Nem szeretnék pengetni 5 éven keresztül 😊150 pont összesen az érettségi, ebből 60 a szóbeli, olyan 86-87%-ra tudod felhoznikristofaz nekem jelen rendszerben doszt elég. 90 lett a közepem 2 éve, csak azért csinálom most ezt az emeltet, mert valahol kötelezővé tették, de mivel nálam az államilag finanszírozott képzés amúgy sem játszik, bőven jó ez. Csak megugrom a 240 pontos fizetős helyeket.Amadeus91
több mint 12 éve
150 pont összesen az érettségi, ebből 60 a szóbeli, olyan 86-87%-ra tudod felhoznikristofaz nekem jelen rendszerben doszt elég. 90 lett a közepem 2 éve, csak azért csinálom most ezt az emeltet, mert valahol kötelezővé tették, de mivel nálam az államilag finanszírozott képzés amúgy sem játszik, bőven jó ez. Csak megugrom a 240 pontos fizetős helyeket.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
150 pont összesen az érettségi, ebből 60 a szóbeli, olyan 86-87%-ra tudod felhozni
több mint 12 éve
na Amadeus, a javítókulcs után mit mondasz az emelt töriről? az első részben volt pár bődületesen gáz hibám, sajnos erre számítottam, ha jól emlékszem a megoldásaimra 11 pontot vesztettem, ebből minimum 6 elkerülhető lett volna :\kristoflepontoztam a teljesítményem kemény kézzel - mindenhol ahol véleményes választ adtam, esszéket is - inkább lefele pontoztam, az a biztos. Az első részben én is 10 pont körül vesztettem kb. ilyenen, hogy 3 évvel elnéztem Zrínyi (Miklós) téli hadjáratát...
78-79% az írásbeli. (sacperkábé)
mennyit hoz a szóbeli? (%-ban)
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
na Amadeus, a javítókulcs után mit mondasz az emelt töriről? az első részben volt pár bődületesen gáz hibám, sajnos erre számítottam, ha jól emlékszem a megoldásaimra 11 pontot vesztettem, ebből minimum 6 elkerülhető lett volna :\
több mint 12 éve
én még központi matekot írtam, és a Közgázon a főbejárat mögött, a lépcsők előtti platformon volt kifüggesztve a lista. soha nem értettem meg, hogy írhat valaki Közgázra készülve 100 pontos feladatsorból 1, 2 meg 3 pontosat...Mindig van úgy 3-4 mentőkérdés a középszintű feladatsorokban, minden tárgyból. Olyan, amit illik egy olvasni tudó harmadikosnak is megoldania.RajnaNem akarok bezzegazénidőmbenezni, mert nem volt az nagyon rég, de olyan az érettségi reformja előtt lehetetlen lett volna, hogy ha valaki le tudja írni a nevét, az kvázi pontot kapjon rá.
Vesszőparipám, hogy a közép- és emelt szint bevezetése a legnagyobb lépés volt az érettségi elértéktelenítésének rendszerváltás óta tartó folyamatában, ezért is keresnek ma bölcsészeket kiemelt ügyfélszolgálatosnak.atapapa
több mint 12 éve
Mindig van úgy 3-4 mentőkérdés a középszintű feladatsorokban, minden tárgyból. Olyan, amit illik egy olvasni tudó harmadikosnak is megoldania.RajnaNem akarok bezzegazénidőmbenezni, mert nem volt az nagyon rég, de olyan az érettségi reformja előtt lehetetlen lett volna, hogy ha valaki le tudja írni a nevét, az kvázi pontot kapjon rá.
Vesszőparipám, hogy a közép- és emelt szint bevezetése a legnagyobb lépés volt az érettségi elértéktelenítésének rendszerváltás óta tartó folyamatában, ezért is keresnek ma bölcsészeket kiemelt ügyfélszolgálatosnak.
több mint 12 éve
Mindig van úgy 3-4 mentőkérdés a középszintű feladatsorokban, minden tárgyból. Olyan, amit illik egy olvasni tudó harmadikosnak is megoldania. Általában az első 1-2 feladatba rakják be őket, hogy lenyugodjonak a versenyzők. Szerintem nem baj, hogy vannak ilyenek, persze ha az egész ebből áll, az gáz.en is kurva okos vagyok, megis romma szopatnanak barmilyen matekerettsegivel. es vannak meg ezzel igy egy joparan.MMMSEz a tábla töriérettségin volt
Én ilyet már a gimis felvételibe se tennék be.atapapa
több mint 12 éve
A matek emelet nehézségére utaltam.tenorxÉrtem én, de ha felkészült a srác és ráadásul okos is, akkor a nehéz érettségi ajándék, nem? Minél nehezebb, annál kevesebb az esélye, hogy idióták is jót írnak rajta. Én mindig örültem a nehezebb feladatlapoknak, ha a többi íróval versenyeztem, az érettséginél kifejezetten nem örültem annak, hogy könnyű volt.
több mint 12 éve
en is kurva okos vagyok, megis romma szopatnanak barmilyen matekerettsegivel. es vannak meg ezzel igy egy joparan.MMMSEz a tábla töriérettségin volt
Én ilyet már a gimis felvételibe se tennék be.
több mint 12 éve
A matek emelet nehézségére utaltam.
több mint 12 éve
Akkor gonolom nem készült fel vagy ilyesmi, nem "szopatták meg", mert pontosan ugyezt a "szopatást" kapta meg a többi érettségiző. Ha a jaívót geci, akkor lehet persze, de az még nem derült ki.Magára az emelt matekra céloztam, nem néztem meg, de állítása szerint max 50% (ezt úgy, hogy egy kurva okos srác...)tenorxTesómat jól megszopatták tegnap a matek emelten 😕tenorxMásik feladatlapot kapott, mint a többiek?Rajna
több mint 12 éve
A feladatlap az sosem szokott különösebben nehéz lenni, alig nehezebb az emelt töri mint a közép, főleg a magyarnál vagy mateknál lévő orbitális különbséghez képest.tényleg voltak jó témák a feladatlapban; népvándorlás, cigányok, Lenin, Rákosi-rendszer, Mátyás király, Dualizmus, esszékben céhek (emelten!), Németország gazdasága és hatalmi politikája a XIX. - X. század fordulóján, antiszemitizmus, nemzetiségek helyzete a Dualizmus korában.Amadeus91Emelet töri nagy lutri, mert vannak nagyon geci javítók, akik lehúzhatják e legjobb esszét is.RajnaEz a mai töri elég lóf*sz volt, szerintem sima 90%mustaineemelten is.Amadeus91
Az esszéknél nincs könnyű téma. Egyrészt a megoldókulcsokban is szoktak hajmeresztő dolgoakt kérni, másrészt minden a javítótól függ, lehet ritka geci és persze ritka jóarc is. Az enyém pl. gondolom olvasás nélkül mindegyik feladatom minden szegmensére fele pontot adott, egy tollvonást nem rakott a szövegbe vagy mellé, hogymi hiányzik vagy mi rossz. Pedig a témák jók voltak, a két kedvencem is köztük volt, pedig azok elég specifikusak (Bethlen-kori erdélyi kultúra és az amerikai polgárháború), szóval nem is az volt, hogy pont olyanokat fogtam ki, amiket nem annyira szeretek és ez süthetett az írásomból. Reklamációval szereztem 6 vagy 7 pontot asszem, annál többet nem nagyon fognak adni sztem senkinek, mert az gáz már nekik.
De egyik haverom meg asszem tévedett egy századot Caesarnál meg Augustust az első triumvirátusba írta és csak 1 pontot veszített. Javítófüggő.
Btw a nemzetiségek helyzete a dualizmusbant én tuti nem vállalnám be, ott nagyon komoly megosztottság van a tanárok között, vannak, akik szerint kemény elnyomás volt, mások szerint pedig hiperliberalizmus, én nemtom, mi kerül most a megoldókulcsba. Szárayban meg gondolom nem sokminden van a témáról, max annyi, hogy Trianonra már ki voltak akadva a nemzetiségek meg hogy hol laktak.
Antiszemitizmus meg aztán pláne ilyen, kerülhetsz jobbikos meg SZDSZ-es tanárhoz is aztán 19re húzzál lapot.
több mint 12 éve
szerintem az antiszemitizmusos esszére nagyon rá lehet faragni pl.az a baj az emelt törivel, hogy tényleg úgy érzi az ember, hogy ó hát ez nem is vészes, meg tök jól megírtam, aztán kijön a javítókulcs és pislog, hogy wtf, ilyeneket miért kellett volna beleírni. és ahogy Rajna is mondta vannak olyan drága jó tanárok, akik erre meg direkt rámennek és szopóznak. szóval majd akkor arcoskodjon mindenki amikor a kezében a kijavított.
több mint 12 éve
tényleg voltak jó témák a feladatlapban; népvándorlás, cigányok, Lenin, Rákosi-rendszer, Mátyás király, Dualizmus, esszékben céhek (emelten!), Németország gazdasága és hatalmi politikája a XIX. - X. század fordulóján, antiszemitizmus, nemzetiségek helyzete a Dualizmus korában.Emelet töri nagy lutri, mert vannak nagyon geci javítók, akik lehúzhatják e legjobb esszét is.RajnaEz a mai töri elég lóf*sz volt, szerintem sima 90%mustaineemelten is.Amadeus91
több mint 12 éve
en is kurva okos vagyok, megis romma szopatnanak barmilyen matekerettsegivel. es vannak meg ezzel igy egy joparan.MMMSAkkor ne mis vagy okos 😛 😀
több mint 12 éve
en is kurva okos vagyok, megis romma szopatnanak barmilyen matekerettsegivel. es vannak meg ezzel igy egy joparan.
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
Most komolyan pontot lehet kapni egy érettségin bármilyen tárgyból arra, ha valaki képes kiválasztani egy elé tett táblázatból a növekvő számsort? :rolleyes:atapapaKomolyan van aki még ezen csodálkozik ? 😀
Amúgy ez már bonyolult feladat, pl. kikeresni atlaszból egy évszámot az egyszerűbb 😀
több mint 12 éve
Magára az emelt matekra céloztam, nem néztem meg, de állítása szerint max 50% (ezt úgy, hogy egy kurva okos srác...)Tesómat jól megszopatták tegnap a matek emelten 😕tenorxMásik feladatlapot kapott, mint a többiek?Rajna