Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 563 — "Grammar maci"
Ha mindenki ott volt, és ilyen jól tudja mi történt, kinek mekkora a felelőssége, milyen büntetést érdemel, akkor mi szükség van a bírósági tárgyalásra?
Bizonyíték, indíték, valomás?
Összevissza beszélnek, a saját korábbi vallomásukkal is ellentmondásba kerülvén.
Az indíték önmagában lófasz, semmi bizonyító ereje nincs.
A bizonyítékok súlyát és bizonyíték mivoltukat meg pont egy bírósági tárgyalásnak kell tisztáznia, mérlegelnie, ami 1 napja kezdődött, vagyis messze van még az ítélethirdetés.

De mit is várok tőled petey, hogy gondolkodj, mikor lehet acsarkodni is?!Sobri Jóska
Sőt lehet hogy négy év alatt sem sikerül!!!
petey ezt az ESETET tette ide a topicba. És minden embernek forog a gyomra és felhábárodik és jogosan vár retorziót. Szerintem nem ez a helyzet ahol liberáliskodnod kellene. Nem volt ott egyikünk sem, meg prejudikáció stb és igazad van, lehet, hogy a 3 embernek semmi köze az esethez és önmaguknak ellentmodó a vallomásuk. És lehet igazad van és Bence verte össze magát és utána elásta magát.diverdoc
az igazság az hogy szinte felesleges bizonyítani hogy ki tette, az hogy részt vettek egy ilyen ügyben már elég hogy többet ne érintkezzenek szabadon a civilizációval. Addig dolgoztatnám őket amíg ők kérik a halálbüntetést, de persze én egy állat vagyok.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Ha mindenki ott volt, és ilyen jól tudja mi történt, kinek mekkora a felelőssége, milyen büntetést érdemel, akkor mi szükség van a bírósági tárgyalásra?
Bizonyíték, indíték, valomás?
Összevissza beszélnek, a saját korábbi vallomásukkal is ellentmondásba kerülvén.
Az indíték önmagában lófasz, semmi bizonyító ereje nincs.
A bizonyítékok súlyát és bizonyíték mivoltukat meg pont egy bírósági tárgyalásnak kell tisztáznia, mérlegelnie, ami 1 napja kezdődött, vagyis messze van még az ítélethirdetés.

De mit is várok tőled petey, hogy gondolkodj, mikor lehet acsarkodni is?!Sobri Jóska
Sőt lehet hogy négy év alatt sem sikerül!!!
petey ezt az ESETET tette ide a topicba. És minden embernek forog a gyomra és felhábárodik és jogosan vár retorziót. Szerintem nem ez a helyzet ahol liberáliskodnod kellene. Nem volt ott egyikünk sem, meg prejudikáció stb és igazad van, lehet, hogy a 3 embernek semmi köze az esethez és önmaguknak ellentmodó a vallomásuk. És lehet igazad van és Bence verte össze magát és utána elásta magát.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 832 — Cowboys fan
Jól látom, hogy az téged se érdekel, hogy pontosan mi történt?
Ki gyilkolt, miképp, miért?
Ki hogyan került oda, mit csinált?
Vagy neked a Velvet 5 oldalas tudósításából minden világos?
Akkor kérlek foglald össze, mert én nem voltam ott a gyilkosság helyszínén, és hiába olvastam végig, nekem aztán nem világos, hogy mi is történt pontosan.
És majd elküldöm a bírónak, hagyhatja is a picsába a tárgyalást, az amúgy is csak egyfajta úri huncutság. Akasszunk egyből.Sobri Jóska
ne ferdíts, baszod.
természetesen joguk van a tárgyaláshoz, azt kapják éppen. más kérdés, hogy ha lehet, ezzel éppenhogy súlyosbítják a helyzetüket, mert ha csak megfojtják és elkaparják a gyereket, akkor kapnak mondjuk 15 évet, hát ennél kicsit több történt.
nyilván a Velvet tudósítása nem mérvadó, de azt lehet, hogy ők is meg tudják állapítani, hogy mindhárom vádlott egymásra mutogat, és hogy állandóan önellentmondásba keverednek. a végén biztos az is kiderül, hogy az igazi tettes a megyei rendőrfőkapitány, és a bűntudat miatt sírta el magát a sajtótájékoztatón.
sőt tudok jobbat: a kisgyerek miután többször fejbeütötte magát az ásóval, és többször megszúrta magát egy késsel, szintén többször nekiszaladt az említettek cipőjének teljes erőből, majd belefeküdt egy gödörbe, elásta saját magát, majd másnapra felkelt, kényszerítette a vádlottakat, hogy egy másik helyre átszállítsák, és szintén elásta magát.
az elsőrendű vádlott arra fókuszál, hogy a felbújtót dugta, és mindent a másodrendű csinált. a másodrendű vádlott azt mondja, hogy az első kényszerítette. a felbújtó meg... na erre inkább nem is mondanék semmit.
persze a védők mindent megpróbálnak, OJ-t is sikerült valahogy felmentetni, várjuk ki a végét. én azért reménykedem.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
Ha mindenki ott volt, és ilyen jól tudja mi történt, kinek mekkora a felelőssége, milyen büntetést érdemel, akkor mi szükség van a bírósági tárgyalásra?
Bizonyíték, indíték, valomás?
Összevissza beszélnek, a saját korábbi vallomásukkal is ellentmondásba kerülvén.
Az indíték önmagában lófasz, semmi bizonyító ereje nincs.
A bizonyítékok súlyát és bizonyíték mivoltukat meg pont egy bírósági tárgyalásnak kell tisztáznia, mérlegelnie, ami 1 napja kezdődött, vagyis messze van még az ítélethirdetés.

De mit is várok tőled petey, hogy gondolkodj, mikor lehet acsarkodni is?!

több mint 13 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 662 — Csodabogár
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.Sobri Jóska
Miért kellene ezen a hozzáálláson változtatni? Két mocskos hajléktalan, akik egy féltékeny kurva miatt megöltek egy kisgyereket. Az ilyet az első nap felakasztják a sitten, és kurvára jogosan.berger90
Elnézést Virágh elvtárs, ez az ítélet!

három felnőtt ember szövetkezett arra, hogy egy ártalmatlan, gyenge kis 12 éves gyereket olyan kegyetlenséggel öljenek meg, amilyet csak a legbetegebb elme tud elképzelni, és egyikükben sem volt annyi emberség, hogy azt mondja, ezt azért mégsem kéne.
a magyar jogrendszer nem ismer olyan tételt, ami a tettük súlyával akárcsak közelítőleg is összhangban lenne. ehhez még a kínaiak által alkalmazott tarkónlövés is túlzottan humánus módszer lenne.
talán az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha őket is agyonvernék, mint egy kutyát, mint ahogy azt ezzel a kisfiúvel tették - de ezt az nem érdemelné meg, akinek az ítéletet végre kell hajtania.
vigyék őket a Csillagba a tészesek közé, zárják össze őket, mondják el nekik, hogy n-3 adag kaja van csak, ők dönthetik el, hogy kié legyen.
ja, bár ugye a közvélemény nyomása most befolyásolhatja a bírót, szerintem az a minimum hogy mindegyikük tészt kapjon.slowmotion
Jól látom, hogy az téged se érdekel, hogy pontosan mi történt?
Ki gyilkolt, miképp, miért?
Ki hogyan került oda, mit csinált?
Vagy neked a Velvet 5 oldalas tudósításából minden világos?
Akkor kérlek foglald össze, mert én nem voltam ott a gyilkosság helyszínén, és hiába olvastam végig, nekem aztán nem világos, hogy mi is történt pontosan.
És majd elküldöm a bírónak, hagyhatja is a picsába a tárgyalást, az amúgy is csak egyfajta úri huncutság. Akasszunk egyből.Sobri Jóska
Most komolyan érdekel a legapróbb részletekig hogy hogyan ölték meg Bencét? hogy és milyen mélyre szúrták a kést? az ásó élével vagy vagy lapjával verték fejbe?
itt nem kérdéseket kell keresni hogy ugyan mit vacsorázott kivel, hanem hogy nem állt oda a kopasznak az a szerencsétlen másik, hogy ne tegyék meg...inkább befogta a pofáját és utólag mondja hogy rettegett tőle. megvan a bizonyíték, indíték, vallomás. ja nem, azt is kiverték belőlük biztos.

de mit is várok tőled Sobri, öleld őket a kebledre.

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.Sobri Jóska
Miért kellene ezen a hozzáálláson változtatni? Két mocskos hajléktalan, akik egy féltékeny kurva miatt megöltek egy kisgyereket. Az ilyet az első nap felakasztják a sitten, és kurvára jogosan.berger90
Elnézést Virágh elvtárs, ez az ítélet!

 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.Sobri Jóska
három felnőtt ember szövetkezett arra, hogy egy ártalmatlan, gyenge kis 12 éves gyereket olyan kegyetlenséggel öljenek meg, amilyet csak a legbetegebb elme tud elképzelni, és egyikükben sem volt annyi emberség, hogy azt mondja, ezt azért mégsem kéne.
a magyar jogrendszer nem ismer olyan tételt, ami a tettük súlyával akárcsak közelítőleg is összhangban lenne. ehhez még a kínaiak által alkalmazott tarkónlövés is túlzottan humánus módszer lenne.
talán az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha őket is agyonvernék, mint egy kutyát, mint ahogy azt ezzel a kisfiúvel tették - de ezt az nem érdemelné meg, akinek az ítéletet végre kell hajtania.
vigyék őket a Csillagba a tészesek közé, zárják össze őket, mondják el nekik, hogy n-3 adag kaja van csak, ők dönthetik el, hogy kié legyen.
ja, bár ugye a közvélemény nyomása most befolyásolhatja a bírót, szerintem az a minimum hogy mindegyikük tészt kapjon.slowmotion
Jól látom, hogy az téged se érdekel, hogy pontosan mi történt?
Ki gyilkolt, miképp, miért?
Ki hogyan került oda, mit csinált?
Vagy neked a Velvet 5 oldalas tudósításából minden világos?
Akkor kérlek foglald össze, mert én nem voltam ott a gyilkosság helyszínén, és hiába olvastam végig, nekem aztán nem világos, hogy mi is történt pontosan.
És majd elküldöm a bírónak, hagyhatja is a picsába a tárgyalást, az amúgy is csak egyfajta úri huncutság. Akasszunk egyből.

több mint 13 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 832 — Cowboys fan
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.Sobri Jóska
három felnőtt ember szövetkezett arra, hogy egy ártalmatlan, gyenge kis 12 éves gyereket olyan kegyetlenséggel öljenek meg, amilyet csak a legbetegebb elme tud elképzelni, és egyikükben sem volt annyi emberség, hogy azt mondja, ezt azért mégsem kéne.
a magyar jogrendszer nem ismer olyan tételt, ami a tettük súlyával akárcsak közelítőleg is összhangban lenne. ehhez még a kínaiak által alkalmazott tarkónlövés is túlzottan humánus módszer lenne.
talán az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha őket is agyonvernék, mint egy kutyát, mint ahogy azt ezzel a kisfiúvel tették - de ezt az nem érdemelné meg, akinek az ítéletet végre kell hajtania.
vigyék őket a Csillagba a tészesek közé, zárják össze őket, mondják el nekik, hogy n-3 adag kaja van csak, ők dönthetik el, hogy kié legyen.
ja, bár ugye a közvélemény nyomása most befolyásolhatja a bírót, szerintem az a minimum hogy mindegyikük tészt kapjon.
több mint 13 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 832 — Cowboys fan
40 rongyra és egy kerékbilincsre bűntettek amiért ma a hősök terei nagyparkolóban az oszlopok után (kb 50 autóssal egyetemben) parkoltam. Sem tábla, sem felfestés, semmi semmi nem tiltja az oda való behajtást. Pár oszlop ami közt egy kamion is elfér tudtommal nem jelent semmit. Az indoklás szerint behajtani tilos helyen parkoltam... Nem ismertem el a 30 ezres csekkel szóval most jöhet a levelezgetés...JayB
többieket büntették, vagy csak Téged tiszteltek meg?

engem egy hónapja vett le egy tízesre az újbudai 2061-es rendőr reject, mert az Allée mellett ún. tűzoltósági felvonulási területen parkoltam. ezzel csak az a baj, hogy azt egyértelműen ki kell jelölni, de nem volt kedvem a yarddal vitatkozni, hogy most egyértelműen történt-e, vagy nem.
 kepfeltoltes.hu/view/130514/F_nyk_p0272_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 kepfeltoltes.hu/view/130514/F_nyk_p0273_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a 272-es kép bal oldalán látható az említett tábla, valóban logikusan elhelyezve, hiszen mögüle jön ki a rámpától a kifelé közlekedő forgalom, ráadásul akikkel információt kellene közölnie, azoknak pont nem esik látómezőbe, kivéve, ha a két szemüket kaméleonként tudják forgatni (azért az ember a jobb oldalt vizslatja, hogy van-e parkolóhely).

felhívom a ktf-et, hogy szerintem nem kóser a dolog, mondják hát tábla van.
mondom de a kresz kimondja, hogy egyértelműen ki kell jelölni a helyet, meddig van kijelölve, mert én semmi ilyet nem láttam.
mondja a telefonos, hogy hát ott egy világos térkőből kirakott csík beljebb, gondolja odáig.
mondom az a csík az egyébként a végén erősen lépcsőzött, olyannal azért nem szoktak területet kijelölni
mondja mindegy, nem tudja, mit akart a kisköcsög, nem ő írta a jegyzőkönyvet, de már úgyis átküldték a yardra, csekk meg jön nekünk.
mondom fénykép vagy másolat nem jön-e véletlenül, mert ez így elég bemondásos.
mondja hogy nem, de ha gondolom, elmehetek a gittegyletbe megnézni a képet, valahol a Szt Imre kórháznál volt a cím, nyilván még vehettem is volna ki szabadságot, hogy megnézhessem a képet, aztán valahol teljesen máshol reklamálhassak.
beletörődtem, kifizettem a tízezret, mert úgy gondoltam, hogy ezek a meg van jelölve - nincs megjelölve esetek pont olyanok, ahol a rendőrség meg a ktf egymásra mutogat, az egyik nem jelöli ki de bírságol, a másiknak meg nem feladata a kijelölés, de beszedi a sápot, egyiknek sem érdeke, hogy meg legyen oldva a normális táblázás.
ha azt mondják, hogy a 272-es kép hátsó, hosszú csíkjáig tart a terület, akkor azt mondom jó, de akkor miért velem akar példát statuálni, miközben mindig tilosban várakozik ott legalább egy jármű, ha nem több? tovább megyek, miért nem úgy fordítják a táblát, hogy azt már messziről észrevehesse az autós, nem pedig csak akkor, amikor szinte a tábla alatt áll?

a legnagyobb hibám valószínűleg az volt, hogy kb másfél évvel tovább hagytam a T betűt a szekér farán, mert mondom akkor nem akar mögöttem senki sem jönni, annyival is kevesebb az esély arra, hogy valami esemesező köcsög benézzen a kocsiba a gyerek mögött, mert nem arra figyel, amire kellene. gondolom, 2061-es biztos arra gondolt, hogy itt egy 18 éves kisköcsög, majd jól megszívatjuk, úgyis szó nélkül fizet - legalábbis más magyarázatot nem találok arra, hogy tele van az utca tilosban parkolókkal, de eddig egyetlen másik cédulával találkoztam, az sem szlovák vagy német rendszámos, sőt nem is négykarikás vagy csillagos, vagy ilyen bömös jellegű vagy lexuskivitelű autón volt.

ui: a 273-as képen a Corsa mögött áll egy autó, na az az oldal, amire még az utca elején ki van téve egy megállni tilos tábla. ma is mentem arra, minimum hat autó parkolt ott, egyikre sem volt rátűzve a szerelmeslevél. mert éljen a következetesség.
ui2: természetesen levettem a T betűt, ez a gyáva tetű meg rohadjon meg.
több mint 13 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 979
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.Sobri Jóska
Miért kellene ezen a hozzáálláson változtatni? Két mocskos hajléktalan, akik egy féltékeny kurva miatt megöltek egy kisgyereket. Az ilyet az első nap felakasztják a sitten, és kurvára jogosan.

Mindig jövőre
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?apeszos
A hozzáállásodon.

több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?Sobri Jóska
Mert ha tudnám, az min változtatna?
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 010
 kurir.hu/bulvar/bulvar-hirek/itthon/2281-onkiszolgalo-temetest-javasol-a-belugy.html

Az elképzelés támogatható, de amit kérnek cserébe, az egy kicsit morbid.

Javítok : nem kicsit morbid.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgekpetey
Végigolvastam. Durva nagyon.
De te tudod valójában mi történt?
És főként miért?

több mint 13 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 662 — Csodabogár
 velvet.hu/sztori/2013/05/13/p._erika_targyalas/?p=0

kemény. mocskos férgek

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
...toxique
Amit írsz kb. Csurkára hasonlít, amikor még magánál volt.
A kritikai észrevételei neki is ültek nagyrészt, jól vázolta fel a problémát, de a megoldásnál ő is ugyanígy elakadt.
Van egy pont amíg sokakkal ugyanazt gondoljuk, veled is többször volt ilyen, hiszen azt mindenki látja, hogy egy példával éljek, hogy alattunk a sivatag, fent tűz a nap, balról jönnek a beduinok, lóbálják fegyvereik, jobbról az oroszlánok, és felzúg egy bombázórepülő hangja. (Persze az agyhalottak szerint azok nem oroszlánok, hanem báránykák, vagy nem a nap süt, hanem a zsidók babráltak valamit a fűtéssel, de ez mellékszál momentán.)
Ez mondhatni a kiindulópont.
A különbség abban van, hogy innen hogyan tovább.
Van aki azt mondja, a beduinok tehetnek mindenről, őket kell kiírtani mielöbb, van aki az oroszlánoktól fél igazán, és korlátozná a létezésüket, vagy napalmot szórna rájuk, mint frappáns megoldás. Van aki szerint meg eleve faszság egy sivatagban lenni, tűző nappal, és húzna Izlandra mielöbb.
Én igazából azt várnám, hogy akár te, akár a többi kritikus elárulja, hogy mi a megoldás?
Merre, hogyan, miként?
Mert addig maradok a saját metodikámnál, ahogy mindenki más, akinek van valamiféle. Még ha az nem is tökéletes, van akinél fájdalmas, másnál nem teljesen erkölcsös, törvényes, korrekt másokkal, stb.
És amíg nem mond senki hasznosabbat badarság is lenne ha nem így tennék.
Nemde?

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 035 — #NoStress
40 rongyra és egy kerékbilincsre bűntettek amiért ma a hősök terei nagyparkolóban az oszlopok után (kb 50 autóssal egyetemben) parkoltam. Sem tábla, sem felfestés, semmi semmi nem tiltja az oda való behajtást. Pár oszlop ami közt egy kamion is elfér tudtommal nem jelent semmit. Az indoklás szerint behajtani tilos helyen parkoltam... Nem ismertem el a 30 ezres csekkel szóval most jöhet a levelezgetés...JayB
Nézd meg a KRESZ melyik pontja alapján büntettek meg, és nézd meg mik a kivételek (műszaki ok, balesetveszély megelőzése, stb.), majd arra építs egy életszerű történetet.
😉

több mint 13 éve
JéBé Green Bay Packers 8 062
40 rongyra és egy kerékbilincsre bűntettek amiért ma a hősök terei nagyparkolóban az oszlopok után (kb 50 autóssal egyetemben) parkoltam. Sem tábla, sem felfestés, semmi semmi nem tiltja az oda való behajtást. Pár oszlop ami közt egy kamion is elfér tudtommal nem jelent semmit. Az indoklás szerint behajtani tilos helyen parkoltam... Nem ismertem el a 30 ezres csekkel szóval most jöhet a levelezgetés...
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Borsod, mint köztudott, a korlátlan lehetőségek földje.Itt aztán két kézzel kapkodnak a munkaerő után.Minél idősebb annál szívesebben alkalmazzák.
Vár a Bosch, vagy a Jabil, ha ez nem tetszik, akkor marad a közmunka.
Üdv mindenkinek Észak-Magyarországon!
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Sobri: Ember! Ne szólamokkal gyere! A megoldást kell keresni; az okés. Mindenki a megoldást keresi a való életben. A valóságunk pedig a piacgazdaságunkban van: mivel behálózza az életünket. Amúgy is: Te kérdezted, hogy ki a hibás? Én csak válaszoltam, hogy az, aki pozíciója révén szánt-szándékkal előidézi/fenntartja azt a kilátástalan helyzetet, amiben a szegény többség él. toxique
Vagyis a rút kapitalisták.
Ha te lennél a csúcson, nem ugyanezt tennéd?
De szívesen elolvasom, ha tudsz jobbat.
Anarchia? Kommunizmus? Írd csak.

100 dolláros tőkével akarsz indulni? Valutázol valami vackon 2 meccs között? 100 dollárral? 😀toxique
Én ugyan nem, de volt akinek ennyi is elég volt, hogy nekikezdjen az ebayen "seftelni", bankroll-t építeni a PS-on, alkalmazást, honlapot fejleszteni, nézett youtube csatornát indítani, stb.
Mint mondtam, a múltkor írtam pár életszerű megoldást akkora összegekre, melyek életszerűek, 20ezertől 800ezer forintig. Persze ha valaki nem másnak akar dolgozni, hanem magának.
Csak ugye ezekben az emberekben az a közös, hogy picsogás helyett a valóságra reflektáltak, és próbáltak boldogulni.
Az meg ugye mindig elég strapás.Sobri Jóska
Nem, Sobri, nem minden a politika. Akik a pozícióban vannak, azok nem politikai elveket követnek (eszméket, ha úgy tetszik), hanem simán csak lopnak. Ha a lopás/csalás egy szakma, akkor a politikus lét az. Nem a kapitalizmus a hibás, nem is a kommunizmus.és semmilyen izmus nem az. Lehet e mögé bújni, meg mutogatni, de a szájtépésnél nincs több értelme. A megoldás? Fogyasztás-ösztönzés. Ésszerű állami költekezés (pl.: munkahelyteremtés köré rendezett támogatási rendszerek). Ésszerű adópolitika (a közteherviselés illúziója nélkül). Gazdasági szektorok tudatos fejlesztése. Ez nem izmus kérdése: akaraté és tetteké. 10 normális közgazdászból 9 bármikor felépít neked egy izmus nélküli gazdasági-tervet, ami működik. Az más kérdés, hogy az ilyen tervek izmusok és politikai érdekek nélkül nem kellenek. + Nekem meg aztán mindegy, hogy milyen államformában ki királykodik, ameddig azt akarja, hogy másoknak is jó legyen (a posztjának az értelme, amiért Ő elvileg ott van).
Vedd észre, hogy nem buták/elesettek/tehetetlenek vs okosok/tehetségesek csatájáról beszélek, hanem helyzeti előnyös emberek vs. ezzel nem rendelkező emberekről. Az előbbi a szarból homokvárat épít, mert a pénz pénzt teremt (ha nem elég okos hozzá, akkor felvesz egy csórót aki elég okos), az utóbbi meg elvegetál a nihilben, mert nincsenek meg az eszközei az önmegvalósításhoz. A "rút kapitalisták" (láttam már pár magyar vállalkozót) javarészt nem tesznek mást, mint hogy pillanatnyi gazdasági fölényüket pénzre váltják (elképesztő ész és tehetség kell hozzá 😊 ) és hogy mit tennék? Kurvára mindegy, mert nem vagyok Isten (vagy Buddha, vagy B. Csaba 😊 ), nem tudom kiölni az emberekből egy csapásra a mohóságot és a nagyravágyást. De! Miért ne tarthatnám kordában? Ha elhivatott őre lennék annak a közösségnek ami erre a posztra választott, akkor - eleinte - megelégednék 2 dologgal: protekcionista berendezkedés a Magyarországon előállítható termékek teljes skálájára + teljes anyagi felelősségre vonhatóság az összes döntéshozatali szférában. Mi lenne a hatása? Mr Nyájki is csak lesne, ha nem importálhaná a sweatshop-okban előállított cuccát pl. a piacunkra (itt kellene előállítania amit itt akarna eladni; a fizetőképes kereslet miatt rá lenne kényszerítve (mivel Kínában nincs nagy keletje a 100 dolláros pólónak); munkahelyek, vásárlóerő, adóbevétel :-P. De ameddig a törvényhozást ők pénzelik :-P). Egyszerű ez, csak aki a tűz közelében táncikál, azok közül senkinek nem áll az érdekében. Ha kivonulna a Nyájki, akkor is mi lenne? Akinek kellene pippás ruci, az rendelne a netről és kifizetné rá a védővámot. Aki nem ragaszkodik a pippához, az vesz olyan márkát, amelyik hajlandó itt előállítani. Drágább úgysem lehetne, mint a Nyájki+védővám (ésszerűen; versenyezni akar azzal, hogy olcsóbb legyen ennél).
Akárhányszor szóba jön a részleges protekcionizmus, minden ellenlábas azt mondja, hogy ez visszafejlődés, de az okát nem tudja pl. nemzetgazdasági alapon alátámasztani ("néégy láb jóóó, kéét láb rossz" - és ennyike). A multiknak szar, az tuti, de rajtuk kívül? A világgazdaságban egy ideje már csak nekik jó ennek ellenére nincsen előrelépés. A legjobb példa a magyar gazdasági szabályozás. Tele van kétségbeesett, felismerhetetlen eredetű döntésekkel, lobbik eredményeivel, amiknek felismerhetetlenek a racionális piacgazdasági okai (tipikus példa a regadó és az autók piaca - fogták már minden problémára megoldásként, de egyet sem oldott meg közülük).

A youtube csatornák ugyanolyan divathullám-szerű biznisz, mint a trapéznaci. Az ebay már telitett piac, plusz a seftes-legendáit még senki nem bizonyította be. Ha megfigyeled; a piaca korlátos és folyamatosan szűkül. 2 okból: egyrészt azért, mert az Internet felhasználói köre folyamatosan szűkül (az Usa-ban a lakosság kb. 29,9%-a rendelkezik eléréssel és a válság kezdetétől ez a szám folyamatosan csökken) + legalább annyi tanulmány beszél a Netbizniszekben lévő nyilvánvaló keresleti oldalon jelentkező rizikóról mint amennyi bátorítja az embereket a nyitásra. Olyan ellentéteket szakértenek a szakértők, ami egy piacon értelmezve nyilvánvaló oximoron, de az igazság valahol a kettő között lehet. A bátorság erény, de vékony a határ közte és az butaság között. + ha megfigyeled ezen a piacon is az első üzletek érvényesülnek (ha nem piacgazdaságban élnénk akkor eszembe jutna a piac-monopolizáció fogalma), a másolók - általában - rövid életűek még az olyan kis piacokon is, mint a miénk. Az új termék bevezetése manapság már nagy befektetés (idő, pénz... főleg pénz), a szolgáltatás pedig keresletrizikós. A rizikót 2 dolog csökkenti: gondos tervezés és egy valag pénz (háttér). A reláció az "és", a "vagy"-ra csak ezer sebből vérző legendák vannak. De legyen igazad!
Nem mondom én sem, hogy dőljünk hátra és várjunk a semmire, hanem azt, hogy ésszel menjünk előre. Gondolom én, - ha máshogyan nem akkor - már hallottál olyan emberekről, akik egy ötletre rádobták a házat/egész élete munkáját, és nem jött be. A fáma a győztesekről szól, de a vesztesek sokkal többen vannak. Ha tudnám a receptet a csóriság ellen, elmondanám Neked esküszöm! De ez nem ilyen egyszerű, sajnos.
Visszatérve az eredeti példához: egy kétségbeesett, csóri varrónőt ugrasztanál bele olyan üzletbe, amit úgy kellene pörgetnie, hogy nem ismeri azt? Egyszerűen nincs az a reláció, amivel háttér nélkül győztesként jöhet ki belőle (mert az tuti, hogy ilyen felállással lesz 1-2-3 padlózása).
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Mondjuk nálam boltban is volt már hasonló

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
ma MÁV jegypénztárnál az előttem lévő párt pont fordított helyzetben baszták le, ők aprópénzzel fizettek, és nem akarta elfogadni a pénztáros, mert hogy azt neki kell megszámolni és herp derp...
(kevesebb volt annál, minthogy be kelljen rolnizni)
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
kurva MÁV. Egy hónapban 1szer mennék haza, akkor sem engednek 😀.
Ilyenkor mi a teendő, ha nem tud visszaadni a pénztáros 10ezresből, és emiatt nem tudtam jegyet venni?
Persze én megértően lemaradok a következő vonatra, ami természetesen felsővezeték-szakadás miatt 25percet már most késik, amivel lekésem a buszhoz a csatlakozásomat.MarioAna
Hát, 10 ezer az nagyon nagy pénz kis országunkban, ilyennel nagyon ritkán fizetnek és nincsenek felkészülve rá.
Komolyra fordítva a szót, nevetséges, hogy 10 ezerből nem tudnak visszaadni. Igazából semmit nem tehetsz, csak nevetsz kínodban.

Engem a kurva volánbuszon megbüntettek azért, mert a sofőr szar jegyet adott, és az ellenőrök nem fogadták el azt. Szóval a sofőr hibázott és én kaptam büntetést.
Csak nevetni tudtam az egészen.cartman023
Ilyen dolgoknak egyszerűen nem szabadna megtörténnie...Komoly szemléletváltás kellene ellenőröknél és egyéb dolgozóknál, hogy megkönnyítsék az utazást.
Nekem egyszer Győrben volt, hogy a nagy sietségben elfelejtettem havi buszbérletre ráírni diákom számát. 1 héttel később jött az ellenőr, mondja akkor megbüntet. Kérdeztem ezért már büntetés jár? Adjon egy tollat ráírom diákom számát és ennyi. Hát hogy én már voltam büntetve. Kérdeztem óó és mikor? Hát ott van rajta, március. 5. Mondom héé apafej...akkor vettem a bérletet 😀 Ebből is látszik, hogy az van a fejében, hogy büntetni és büntetni. Alapos szemléletváltozás kellene és akkor az utazók is sokkal kedvesebben állnának hozzájuk. Vonaton mondjuk volt több pozitív élményem is, igaz Gysev azért egy fokkal jobb, bár ahogy hallom itt is kezdenek megjelenni MÁV-os reflexek...

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 9 419 — Packers Suicide Squad
BKV, pótjegy és társai témában egy cikk - igaz, 10 éves, de a legtöbb megállapítása áll.

Arató - Cservák: Részvénytársaság egy hatóság képében
 jesz.ajk.elte.hu/arato14.html

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 979
kurva MÁV. Egy hónapban 1szer mennék haza, akkor sem engednek 😀.
Ilyenkor mi a teendő, ha nem tud visszaadni a pénztáros 10ezresből, és emiatt nem tudtam jegyet venni?
Persze én megértően lemaradok a következő vonatra, ami természetesen felsővezeték-szakadás miatt 25percet már most késik, amivel lekésem a buszhoz a csatlakozásomat.MarioAna
kellett volna íratnod vele gyorsan valami tanúsítványt, hogy nem tud visszaadni, a jegyedet meg megvetted volna a kallernél a vonaton (a tanúsítvány meg azért kellett volna, hogy ne tudjon pótdíjra megvágni)jjncaa
Ha a pénztár nem tud visszaadni tízezresből, akkor nincs garancia arra sem, hogy majd a jegyvizsgáló fog tudniGogo
Sőt, főleg ő nem fog.

A múltkor sokkal jobb volt: Szentendrére indultam hévvel, és a kallertől akartam békástól diákjegyet venni, mire közölte, hogy nem tud adni, mert nem hozták ki nekik a pénztárból (!!!). Visszakérdeztem volna valami nagyon csúnyát a logisztika és a vállalati hierarchia kérdéskörében, de nem volt kedvem fillérbaszónak tűnni.

Mindig jövőre
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
kurva MÁV. Egy hónapban 1szer mennék haza, akkor sem engednek 😀.
Ilyenkor mi a teendő, ha nem tud visszaadni a pénztáros 10ezresből, és emiatt nem tudtam jegyet venni?
Persze én megértően lemaradok a következő vonatra, ami természetesen felsővezeték-szakadás miatt 25percet már most késik, amivel lekésem a buszhoz a csatlakozásomat.MarioAna
kellett volna íratnod vele gyorsan valami tanúsítványt, hogy nem tud visszaadni, a jegyedet meg megvetted volna a kallernél a vonaton (a tanúsítvány meg azért kellett volna, hogy ne tudjon pótdíjra megvágni)jjncaa
Ha a pénztár nem tud visszaadni tízezresből, akkor nincs garancia arra sem, hogy majd a jegyvizsgáló fog tudniGogo
de legalább a vonaton vagy

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal