Gyűlölködjünk
38 feliratkozó
több mint 13 éve
Szinte minden szekta így indul.Te is űberelnél egyet?tehát, ha egy misztika köré építek egy központosított szervezetet (aka. Egyház) akkor az vallássá válik. Profánul egyszerűsítve: Ha azt mondom, hogy Amadeus az egyetlen élő isten, akkor az misztikum (hülyeség), de ha van elég pénzem és mocskos kis titok a kezemben amely segítségével ki tudok magamnak eszközölni egy legitim szervezetet (amihez találok elég hülyét, aki majd hisz is bennem) és még több pénzt, akkor vallássá válik. Onnantól kezdve pedig Isten (vagyis jelenesetben magam nevében) megtehetek kis túlzással mindent; ölhetek, elítélhetek, adót szedhetek, uralkodót mondathatok le és nevezhetek ki. Hiszen, ha sokan hisznek benne (fogadják el az én igazságom), akkor legitimmé válik. Amadeus91merez nem a tvájlájtzón. A misztika csak a rejtély, a vallás egy rendszersutianapés nono a miszticizmus nemegyenlő a vallással!sutianapmiért? Amadeus91
több mint 13 éve
tehát, ha egy misztika köré építek egy központosított szervezetet (aka. Egyház) akkor az vallássá válik. Profánul egyszerűsítve: Ha azt mondom, hogy Amadeus az egyetlen élő isten, akkor az misztikum (hülyeség), de ha van elég pénzem és mocskos kis titok a kezemben amely segítségével ki tudok magamnak eszközölni egy legitim szervezetet (amihez találok elég hülyét, aki majd hisz is bennem) és még több pénzt, akkor vallássá válik. Onnantól kezdve pedig Isten (vagyis jelenesetben magam nevében) megtehetek kis túlzással mindent; ölhetek, elítélhetek, adót szedhetek, uralkodót mondathatok le és nevezhetek ki. Hiszen, ha sokan hisznek benne (fogadják el az én igazságom), akkor legitimmé válik.merez nem a tvájlájtzón. A misztika csak a rejtély, a vallás egy rendszersutianapés nono a miszticizmus nemegyenlő a vallással!sutianapmiért? Amadeus91
több mint 13 éve
merez nem a tvájlájtzón. A misztika csak a rejtély, a vallás egy rendszerés nono a miszticizmus nemegyenlő a vallással!sutianapmiért? Amadeus91

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
ilyen alapon a kereszténység is misztikum. Misztikum az iszlám is. Ha mindent misztikumnak veszünk, akkor kapunk egy puritáni világot, ahol csak az tény (a valóság), amit matematikai egyenlettel fel lehet írni. Amadeus91az a valóság, amit te annak érzékelsz, a többit meg kipótolod az elméleti tudásodra alapozott képzeleteddel, a vallás meg segít a megmagyarázhatatlan dolgok racionalizálásában

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
és nono a miszticizmus nemegyenlő a vallással!sutianapmiért?
több mint 13 éve
A Sobrit Bibliával igazolni csak elsőre perverz?meraszondja:
"25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?"
ééés meg van a körmöskép is

és nono a miszticizmus nemegyenlő a vallással!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
ilyen alapon a kereszténység is misztikum. Misztikum az iszlám is. Ha mindent misztikumnak veszünk, akkor kapunk egy puritáni világot, ahol csak az tény (a valóság), amit matematikai egyenlettel fel lehet írni.sőt menjünk tovább, azt se tudta még senki megcáfolni, hogy az úton előtted áthaladó fekete macska nem hoz balszerencsét, míg a tükrökre különösen vigyázz, mert 7 év balsors leselkedik rád!Akármit is. Mert nekem van egy világnézetem, nem nézem le a másikat egy más világnézetért. Hogy ki miben hisz, az a saját döntése. Az Amazonas mellett, vagy Kongóban lehet hogy karóra tűzik a fejedet a zseblámpád miatt, mert az az ördögtől való. A távol-keleten, Délkelet-Ázsiában ebben a "civilizált" világban sem találsz túl sok ateista embert. Lehet hogy van túlvilág. Lehet hogy nincs. Te biztosan tudod? Mert én nem, bár ez biztos az én hibám. Még nem beszéltem olyannal aki ezt megtapasztalta. És ettől még akárhogy is vicceli el, Amadeusnak is lehet igaza...apeszosaddig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?jjncaa
a misztikum, a meg nem magyarázható dolgok kétségtelenül könnyebben eladhatóak, mint a józan észre való hajlam, ha nagyon hiszel benne pedig még igaz is lesz, így van ez jóljjncaa
több mint 13 éve
😊sőt menjünk tovább, azt se tudta még senki megcáfolni, hogy az úton előtted áthaladó fekete macska nem hoz balszerencsét, míg a tükrökre különösen vigyázz, mert 7 év balsors leselkedik rád!Akármit is. Mert nekem van egy világnézetem, nem nézem le a másikat egy más világnézetért. Hogy ki miben hisz, az a saját döntése. Az Amazonas mellett, vagy Kongóban lehet hogy karóra tűzik a fejedet a zseblámpád miatt, mert az az ördögtől való. A távol-keleten, Délkelet-Ázsiában ebben a "civilizált" világban sem találsz túl sok ateista embert. Lehet hogy van túlvilág. Lehet hogy nincs. Te biztosan tudod? Mert én nem, bár ez biztos az én hibám. Még nem beszéltem olyannal aki ezt megtapasztalta. És ettől még akárhogy is vicceli el, Amadeusnak is lehet igaza...apeszosaddig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?jjncaa
a misztikum, a meg nem magyarázható dolgok kétségtelenül könnyebben eladhatóak, mint a józan észre való hajlam, ha nagyon hiszel benne pedig még igaz is lesz, így van ez jóljjncaa
"Aki teljesen ateista, az a legteljesebb hithez vezető lépcső utolsó előtti fokán áll (aztán vagy túllép rajta, vagy nem), de a közönyösnek nincs semmilyen hite, legfeljebb a gyarló félelme, az is ritkán: csak ha érzelmes az illető."
Dosztojevszkij
több mint 13 éve
sőt menjünk tovább, azt se tudta még senki megcáfolni, hogy az úton előtted áthaladó fekete macska nem hoz balszerencsét, míg a tükrökre különösen vigyázz, mert 7 év balsors leselkedik rád!Akármit is. Mert nekem van egy világnézetem, nem nézem le a másikat egy más világnézetért. Hogy ki miben hisz, az a saját döntése. Az Amazonas mellett, vagy Kongóban lehet hogy karóra tűzik a fejedet a zseblámpád miatt, mert az az ördögtől való. A távol-keleten, Délkelet-Ázsiában ebben a "civilizált" világban sem találsz túl sok ateista embert. Lehet hogy van túlvilág. Lehet hogy nincs. Te biztosan tudod? Mert én nem, bár ez biztos az én hibám. Még nem beszéltem olyannal aki ezt megtapasztalta. És ettől még akárhogy is vicceli el, Amadeusnak is lehet igaza...apeszosaddig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?jjncaa
a misztikum, a meg nem magyarázható dolgok kétségtelenül könnyebben eladhatóak, mint a józan észre való hajlam, ha nagyon hiszel benne pedig még igaz is lesz, így van ez jól

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Érdekes felvetés.és, ha már váltottál egy apple gépre és nem kell a régi, akkor még azért pénzért próbálod eladni vagy odaadod ingyen annak, akinek az életet jelenti?én szerintem ősi idegenek látogattak meg minket az ókorban és a Paleoasztronautika képviselőivel egyetértésben azt gondolom, hogy ők alkották az embert és és és és és azért nincsenek piramisok már, mert elmentek az idegenek. De kik voltak ők? Miért jöttek? Hová mentek? magyar hangja Peter Griffin. Amadeus91Jogos a felvetés.
Mert ha például igaz az isteni tervezés elmélete, a kreacionizmus, és a testem egyfajta hardver a rajta futó szoftverhez, akkor pláne nem akarom, hogy bárki is elbitorolja a videókártyám, a monitorom, a joystickről nem is beszélve!Sobri Jóska
Istenek?! Aliens!
Amadeus91
Az előző telefonomat (a működőképes, de kicsit elergyadt HTC-t) elajándékoztam, de nem élet-halál kérdésről volt szó.
Viszont ha tudom, hogy pl. a lábkörmöm nekem már nem kellő darabkáival megmenthetem valakinek az életét, az azonnal szóljon, karitatív alapon bármikor postázom.
És ha bejön sutianap és Jézus esélye, akkor a feltámadáskor az összes botor mód levágott lábkörömdarabkám visszanő vajon rám? Jobb nem belegondolni...
több mint 13 éve
Akármit is. Mert nekem van egy világnézetem, nem nézem le a másikat egy más világnézetért. Hogy ki miben hisz, az a saját döntése. Az Amazonas mellett, vagy Kongóban lehet hogy karóra tűzik a fejedet a zseblámpád miatt, mert az az ördögtől való. A távol-keleten, Délkelet-Ázsiában ebben a "civilizált" világban sem találsz túl sok ateista embert. Lehet hogy van túlvilág. Lehet hogy nincs. Te biztosan tudod? Mert én nem, bár ez biztos az én hibám. Még nem beszéltem olyannal aki ezt megtapasztalta. És ettől még akárhogy is vicceli el, Amadeusnak is lehet igaza...addig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?jjncaa
több mint 13 éve
Oké, ha mindenki vágja a tuttifrankót, de ha csak 0,001% esélye van mondjuk Jézusnak? Hümm, igazság birtokosai, tudja valaki a biztosat?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
és, ha már váltottál egy apple gépre és nem kell a régi, akkor még azért pénzért próbálod eladni vagy odaadod ingyen annak, akinek az életet jelenti?én szerintem ősi idegenek látogattak meg minket az ókorban és a Paleoasztronautika képviselőivel egyetértésben azt gondolom, hogy ők alkották az embert és és és és és azért nincsenek piramisok már, mert elmentek az idegenek. De kik voltak ők? Miért jöttek? Hová mentek? magyar hangja Peter Griffin. Amadeus91Jogos a felvetés.
Mert ha például igaz az isteni tervezés elmélete, a kreacionizmus, és a testem egyfajta hardver a rajta futó szoftverhez, akkor pláne nem akarom, hogy bárki is elbitorolja a videókártyám, a monitorom, a joystickről nem is beszélve!Sobri Jóska
Istenek?! Aliens!
több mint 13 éve
én szerintem ősi idegenek látogattak meg minket az ókorban és a Paleoasztronautika képviselőivel egyetértésben azt gondolom, hogy ők alkották az embert és és és és és azért nincsenek piramisok már, mert elmentek az idegenek. De kik voltak ők? Miért jöttek? Hová mentek? magyar hangja Peter Griffin. Amadeus91Jogos a felvetés.
Mert ha például igaz az isteni tervezés elmélete, a kreacionizmus, és a testem egyfajta hardver a rajta futó szoftverhez, akkor pláne nem akarom, hogy bárki is elbitorolja a videókártyám, a monitorom, a joystickről nem is beszélve!
több mint 13 éve
jjncaa, látod, ha egyszer az ember rákap a diskurzus ízére, abba se tudja hagyni. 😊én sosem írtam, hogy trollkodnál, ha megszólítják az embert, arra meg illik válaszolni
Méghogy trollkodás...Sobri Jóska
abbahagyhattam volna már az első témával kapcsolatos kommentem után is (sőt még azelőtt, ha abszolút nem érdekelne mások véleménye), magamban nyugtázva a dolgot hogy mégpedig nekem van igazam és mindenki más hülye, de szeretek az enyémtől eltérő álláspontokat megismerni, még ha néha egyes oldalhajtás fel is bőszít
sajnos toleráns vagyok, csak empatikus nem

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
már hogyne építettek volnaéppen ezaz, hogy nem, az eredetiekben akkorák a kőtömbök, de majd szerzünk egy mérnökist aki mondja a frankót
és a fejlődés eredményeképp ezt már többek között világítással is megtoldották, de amúgy sem értem milyen nettó marhaságról beszélsz (ha csak az nem volt az, amit te írtál), hiszen az eredeti piramisokhoz hasonló építményt bármikor képes lenne már játszi könnyedséggel felhúzni az ember, sőt ennél kissé nehezebb építészeti feladatokat is sikerült már megoldanijjncaa

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
én szerintem ősi idegenek látogattak meg minket az ókorban és a Paleoasztronautika képviselőivel egyetértésben azt gondolom, hogy ők alkották az embert és és és és és azért nincsenek piramisok már, mert elmentek az idegenek. De kik voltak ők? Miért jöttek? Hová mentek? magyar hangja Peter Griffin.
több mint 13 éve
jjncaa, látod, ha egyszer az ember rákap a diskurzus ízére, abba se tudja hagyni. 😊Méghogy trollkodás...
több mint 13 éve
már hogyne építettek volna
és a fejlődés eredményeképp ezt már többek között világítással is megtoldották, de amúgy sem értem milyen nettó marhaságról beszélsz (ha csak az nem volt az, amit te írtál), hiszen az eredeti piramisokhoz hasonló építményt bármikor képes lenne már játszi könnyedséggel felhúzni az ember, sőt ennél kissé nehezebb építészeti feladatokat is sikerült már megoldani

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
pölö azóta se építettek piramist, így ez a folyamatos és rendszeres fejlődés is mondható nettó marhaság, főleg hogy rávilágítanék bruttó rasszizmus az előtted élt homosapiensek lebutázása, csak azért mert előbb születtek. De hát azért vannak az elméletek, hogy megdöntsék őket, és igen Darwinra is sor fog kerülni.addig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?jjncaa

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
addig más ember mást vesz alapul. apeszosmit is?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Ezzel egyet tudok érteni. Ám amíg te esküszöl a felvilágosult nézeteidre, addig más ember mást vesz alapul. És ez nem kicsi népesség. Lehet hogy a te nézeteid ellenkezője a világ egy olyan pontján van, ahol még ember nem járt. Hülyeség? Az. De nem lehetetlen. Ahogy "ez a lapos a föld" teória megdőlt, az idő előrehaladtával megdőlhet akár a te nézeted is.Az ősember is a halottai mellé tette a kőbaltáját, csak akkor nem mertek hozzányúlni. apeszoscsak azóta eltelt pár ezer év... én azt is megértem, hogy miért gondolták pár évszázaddal ezelőttig, hogy a Föld förög a Nap körül és hogy le lehet esni róla, sőt pl. 1000 éve, egy tőzegből épült viskóban élve, az erdő közepén a töksötétben baromi félelmetes lehetett egy villámcsapás (egészen annyira, hogy azt feltételezzék, ez bizony isteni eredetű), de míg az Ádám-Éva sztori egyeseknél a mai napig tartja magát az elméletileg "civilizált" világban is, addig nagyon nincs miről beszélnijjncaa
több mint 13 éve
Az ősember is a halottai mellé tette a kőbaltáját, csak akkor nem mertek hozzányúlni. apeszoscsak azóta eltelt pár ezer év... én azt is megértem, hogy miért gondolták pár évszázaddal ezelőttig, hogy a Föld förög a Nap körül és hogy le lehet esni róla, sőt pl. 1000 éve, egy tőzegből épült viskóban élve, az erdő közepén a töksötétben baromi félelmetes lehetett egy villámcsapás (egészen annyira, hogy azt feltételezzék, ez bizony isteni eredetű), de míg az Ádám-Éva sztori egyeseknél a mai napig tartja magát az elméletileg "civilizált" világban is, addig nagyon nincs miről beszélni

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Szerintem ennek semmi köze nincs a hithez. Az, hogy hiszek-e a túlvilágban, vagy hogy van-e lélek, és ha igen, mi történik vele a halálom után, az a testem szempontjából teljesen mindegy. Ez szimplán emberi faszság és önzőség. Most nem totál mindegy, hogy mi lesz a szerveiddel, neked már úgyse lesz szükséged rá. Esetleg máson még lehetne segíteni vele, ja nem, dögöljön meg az is. Ez a széttrancsírozás dolog is túlzás, akiből kiveszik a használható szerveit, az se felnyitva kerül a koporsóba. Akinek az a heppje, attól még nyugodtan lehet nyitott koporsós temetése is akár. DubNem ennyire egyoldalú ez. Szerintem is hülyeség /önzőség/ akármi ha nem adja oda a szerveit, bár inkább csak nem gondolja át a következményeit. Viszont azért vagyunk emberek és azért ilyen a társadalmunk mert mi dönthetünk. És ha valaki akármi miatt úgy dönt hogy a teste ne legyen másé akkor tehesse is meg.
Ui.:nem a vitába akartam beszállni csak erre a hszre reagáltam
több mint 13 éve
Maga a temetkezés bazi nagy üzlet, egy egész "iparág" épül rá.Tudom, mit beszélek, szegény édesanyám,nyugodjon, ő is benne dolgozott.Sokan, már elnézést a kifejezésért, de egy temetésből is "rongyrázást" csinálnak, aminek szerintem nincs értelme.A szervátültetés téma: aki nem akarja, hogy halála után a szerveit felhasználják, az nyilatkozzon róla, aki pedig hozzájárul az átültetéshez az tegye azt amit jónak lát.Én NEM fogom megtiltani, hogy embereken segítsenek, életeket mentsenek meg a szerveimmel.