Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 932 — #NoStress
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
apeszos
Itt venném fel a beszélgetés fonalát, úgy érzem ezt követően már kissé félrement, dehát ne lepődj meg apeszos, ha kóstolgatod az embert. 😊

Tehát nem látom be miért kéne evidenciáról rendelkeznem. (Persze ha a törvény kimondja az más, már írom is a pontos útmutatást halálom esetére, mire nem jó egy amerikai focis fórum.)
Számomra evidens, hogy én az enyém vagyok, mondhatni testestül-lelkestül.
Életemben-halálomban.
Amiről nem rendelkezem (lakás, készpénz, bankbetét, kiskanál, könyvespolc, stb.) azok az utódaimra, elődeimre, hozzátartozóimra szállnak. A szívem is, az ádámcsutkám is.
Sokkal érdekesebb, amit késöbb írtál, hogy ha ugyan van nekem ilyen rendelkezésem, de az ugye csak a halál megállapítását követően pár munkanappal kerül napvilágra a hagyatéki eljárás során.
Ha pedig addigra széttrancsíroztak, már nincs mód érvényesíteni a végakaratomat.
Vagy az is lehet, hogy én egy olyan hittel élek, hogy a lelkem a bal herémben van, a kiegészítőlelkeim meg az egyéb testrészeimben, vagyis amíg azok életképesek, én élőnek tekintem magam, ne hordjanak szét.
jjncaa kezdő felvetése, hogy automatikusan kerüljek másba beépítésre ifjúi elhalálozásom esetén, úgy érzem alaposan körül lett járva, hogy balgaság.
De rájöttem a megoldásra: addig nem halok meg, míg szépen el nem használom a szerveimet saját magam, akkor nincs ilyen probléma.

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartásjjncaa
Én kötöttem bele? Nem sértődtem meg, ha azt teszem, nem is szólok többet. Ám a kioktató hangnem is igen érett magatartást mutat ez esetben, és nem is érzem jogosnak. Dühödben találtál egy kapaszkodót egy szerencsétlen viccnek szánt elszólásban, és ráakaszkodtál. Ettől még nem érzem úgy, hogy ki kellene oktatnod. De biztos igazad van, csak én értettem félre, hogy Sobri nem a testén kívül szeretné tudni a szerveit hanem változatlanul belül. apeszos
a XXVI. dinasztiában a szerveket visszatették a testbe

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartásjjncaa
Én kötöttem bele? Nem sértődtem meg, ha azt teszem, nem is szólok többet. Ám a kioktató hangnem is igen érett magatartást mutat ez esetben, és nem is érzem jogosnak. Dühödben találtál egy kapaszkodót egy szerencsétlen viccnek szánt elszólásban, és ráakaszkodtál. Ettől még nem érzem úgy, hogy ki kellene oktatnod. De biztos igazad van, csak én értettem félre, hogy Sobri nem a testén kívül szeretné tudni a szerveit hanem változatlanul belül.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 918 — capitaine du château de Vienne 1487
Visszakanyarózva - Sobri aszondja, amit az elején is mondtam, az amerikai modell szerint amiről nem rendelkeztél, hogy vihetik az nem nyúlkapiszka, itt fodított-országban, ha nincs nyilatkozat lehet pakolni., márpedig nem mondanám meg, hogy egy pármiskát nem nyúlnak le. Innentől akár lehetne előszerződéseket is kötni.

Egyébkét logice a piramidok ugye szintén a testbeni feltámadásra hajtottak, erről van a nagyfelirat is, de menetközbe rájöttek, hogy némi problematikája van a belső szervek megtartásának, és nagy ügy edunsztoljuk, azér mer a fárajónak bizony ott a végefelé kelleni fognak azok a bizonyos belső részek is.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
talán ha beírod, hogy "igazad van, nem volt rossz példa", vagy valami hasonlót, akkor nem húzom fel magam, de belekötöttél valamibe, utána meg játszod a megsértődött kisgyereket, rendkívül érett magatartás

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
a balzsamozásról hallottál már? ezen művelet során amúgy szívet a helyén hagyták, az eltávolított belső szerveket pedig preparálták és kanópuszokban a halott mellé helyezték, szóval még mindig nem értem, hogy ez miért egyenlő a "kukába dobással"jjncaa
Nagyon köszönöm a felvilágosítást mester. Örülök hogy sikerült belekötni valamibe, folytasd csak, hátha javul a kedélyállapotod. Sok mindenről hallottam már, a balzsmozáson kívül viccelődésről is, de azért csak taníts mester, megint csak stílszerűen holtig akarok tanulni.
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci

Kicsit bulvár,de nagyon jól leírja a régi egyiptomiak életét, halálát szokásait.A temetkezési dolgaikat is.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
igen, szerintem is ugyanaz a kettő

a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kukajjncaa
Látom te is a ballik lábaddal keltél... 😀 Ez is csak azt bizonyítja, hogy már akkor is fejlett volt a szelektív hulladékgyűjtés.apeszos
ó értem

a balzsamozásról hallottál már? ezen művelet során amúgy szívet a helyén hagyták, az eltávolított belső szerveket pedig preparálták és kanópuszokban a halott mellé helyezték, szóval még mindig nem értem, hogy ez miért egyenlő a "kukába dobással"

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
igen, szerintem is ugyanaz a kettő

a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kukajjncaa
Látom te is a ballik lábaddal keltél... 😀 Ez is csak azt bizonyítja, hogy már akkor is fejlett volt a szelektív hulladékgyűjtés.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
igen, szerintem is ugyanaz a kettő

a gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy balra a kanópuszláda, jobbra a kuka

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...apeszos
Ha neked a kanópusz egyenlő a kukával, akkor nem szóltamjjncaa
Mér nem az? A végeredmény szempontjából... 😛 Csak technikai kérdés. Akkor sem Montuhotep harmadik fiába tették át azt a bal herét, hanem egy edénybe. És azért csak kivették az emberkéből...
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...apeszos
Ha neked a kanópusz egyenlő a kukával, akkor nem szóltam

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
Nem hinném.. 😀 Sobri nem a karóráját szeretné maga mellett tudni, hanem a bal heréjét, amit vele is temetnék, mert kinek kell egy olyan elhasznált here? Annyi ribanc rágcsálta már... 😛 A fáraó rossz példa volt, mert elég fejlett társadalom főnöke volt, és a lóvéját tényleg vele temették, belőle viszont mindent kipakoltak, és nem másba helyezték a szerveit, hanem a kukába...
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott rólajjncaa
A cigányok mind a mai napig így temetkeznek.Márvánnyal kirakott, szőnyegekkel kibélelt sírgödör, tv, mobil, dvd lejátszó, ékszerek, pénz stb kerül a halott mellé.Pár éve meghalt Spéteren a helyi vajda, na, ott voltak csuda dolgok a temetésen.Két nappal később kifosztották a sírt.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
Apeszos félreértetted, Sobri "pragmatikusan" azt szeretné, hogy térjünk vissza a régi pogány, illetve a fáraók temetkezési szokásaihoz, tehát az elhunyt mellé temessük el az illető földi javait is, mert azt bizony az övé, és senkinek nem áll jogában használni, ha csak le nem mondott róla

Lakás esetén azt kellene átalakítani kriptává természetesen, mi alapon mászkál valaki az ÉN házamban, éltemben vagy holtomban oly mindegy

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Ugye rögtön megtalálja a zabriskie pointot, ugyanis a halál nemekzakt leírás. Az, hogy mi halott és miért az már meg van. Nos a szerint meg egy élő szervet szednek ki, mer senkinemsem szereti a halott szerveket magába műttetni. Na de azzal, hogy kiszedik a delikvens már tutti halott lesz és itt a kiskapuban már nem fog genyózni, hogy hát amit újrahasznosítottak belőle az ugye baszottul élő, tehát nem igazán álldogál meg a jogvesztése.sutianap
Ahogy mondtad, síkos a felület, könnyű elcsúszni rajta. A halál fogalma többféle definícióval bír, eléggé összetett fogalom. De elsősorban egy folyamat. A csúszkafelület széles, mert ugye ha a delikvens feje egy balesetből kifolyólag két méterre van a testétől, és nem azért mert ilyen hosszú a nyaka, megállapítható-e, hogy az elvtárs egyértelműen halott? Ám valamely szerve még működőképes, nosza, hasznosítsuk. Az idő is elég fontos tényező ilyenkor, nem állnak neki házkutatást tartani és nyomozni, van-e nyilatkozata. Utána viszont jogilag támadható hozzátartozók által, bár hogy stílszerű legyek, az alany szempontjából ez annyit ér mint halottnak a csók. Kicsit eltértem a tárgytól bocs... Jogilag az nevezhető halottnak, akit az arra jogosítvánnyal rendelkező szakember annak nyilvánít, a megfelelő vizsgálatok után.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 918 — capitaine du château de Vienne 1487
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.Sobri Jóska
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
apeszos
Ugye rögtön megtalálja a zabriskie pointot, ugyanis a halál nemekzakt leírás. Az, hogy mi halott és miért az már meg van. Nos a szerint meg egy élő szervet szednek ki, mer senkinemsem szereti a halott szerveket magába műttetni. Na de azzal, hogy kiszedik a delikvens már tutti halott lesz és itt a kiskapuban már nem fog genyózni, hogy hát amit újrahasznosítottak belőle az ugye baszottul élő, tehát nem igazán álldogál meg a jogvesztése.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.Sobri Jóska
Oké. Nézzük pragmatikusan, kapitalista módon. A tested a tiéd. Amíg meg nem halsz. Jelen esetben a halál jogvesztő tényező, halálod után nem tulajdonlod tovább a tested, amennyiben életedben nem rendelkezel másképp. Fogjuk fel végrendelkezési szerződésnek. Ha írsz róla nyilatkozatot még életedben, akkor ahhoz tartják magukat. Ha nem, akkor sorry, bárki örökölhet...
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 932 — #NoStress
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?jjncaa
Hagyjuk ki a lelket, nézzük racionálisan, mondhatni pargmatikus, kapitalista módon:
A testem az enyém. Most és mindörökké.
Én rendelkezem fölötte, és azt teszek vele amit akarok, mert az enyém.
Senki se tulajdonolhatja el, pusztán azért, mert meghaltam.
Ha én egészében a temetőben, vagy egy saját tulajdonú földben (betartva az ÁNTSZ előírásokat), vagy elhamvasztva akarom tudni akkor megtehetem, mert az enyém.
Szóval ne keverj bele vallást, lelket, semmi nem egzaktot, mert az teljesen elméletivé és bizonyíthatatlanná teszi az egészet.
Mert ha neked lenne igazad, és pusztán azért elvehetnék a testem, mert nem élek, és másnak kell a bal herém mondjuk, akkor ilyen logikával a pénztárcámat is elvehetnék, mivel biztos van aki éhezik, vagy gyógyszer kell neki, vagy effélék. De nem. Nem vehetik el a se a bal herém, se a pénztárcám, se éltemben, se holtamban. Semmimet se vehetik el, ha nem akarom.

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 918 — capitaine du château de Vienne 1487
Hát meginterjúvoltam néhány okost, ezekkel a kérdésekkel, egész pontos útmutató az egyiptomi halottak könyvében van, meg ugye tibeti lélekvezető van, elérhetőben meg az arany rózsakereszt. De ők zegények sátánisták, legalàbbis ezt mogyák a lojolai hívei, nos annál a kérdésnél, hogy ők mit is mondanak egész setétség mutatkozott, mert ugye az utolsó ítéletkor mindenki feltámad a testében, de hogy addig a lelke hun a bánatba van, arra precízen ugye mély animizmusba hanyatlunk, meg ugyan a faszé érdekelne bárkit is mikor megmondták, hogy a sarokpont az ítélet azt kuss. S még én vagyok a kutyafattya mikor visszapofázok, hogy mosmár tudom mér kellett megpingálni a purgatóriumot, hát emiatt a kérdések miatt. De legalább néznének körbe mer remek haverokat találnának konfucius földjén, ott legalább valamit kizzadtak ezügyben.

A temető az ősök tisztelete és a gyász feldolgozóüzeme abban ne is kötözködj.

És ha még azt is tudnád hány lélek van mindjárt izgalmasabb lenne az élet 😊

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
én jobban is le tudnám egyszerűsíteni a dolgot (mivel magát a temetőt is egy szánalmas dolognak tartom), de maradjunk a vallási megközelítésnél:

a test a lélekkel alkot egy egységet, halálodnál viszont utóbbi elhagyja porhüvelyét, ergo haszontalanná válik, mitől lesz az még a tied? lelked a mennybe szállt/pokolba került/új testet öltött/stb., mi célt szolgál még élettelen testedben az a máj, szív vagy vese, amit jó keresztény szeretetből önző módon inkább "magadnál" tartasz, mintsem segíts felebarátodnak?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 932 — #NoStress
számomra meg a donorkérdés nem volt sose kérdés, sőt egyenesen dühítőnek tartom, hogy egyáltalán lehetőség van ezt megtagadni/nem beleegyeznijjncaa
Ezt azért nem igazán értem.
A testem az enyém.
Attól, hogy meghalok, még nem lehet széttrancsírozni, feldarabolni, szétosztogatni.
Mert az enyém.
Miért vehetnék el tőlem, és milyen indokokra hivatkozva, ha meghalok?
Hogy valaki életveszélyben van?
Oké, nemes cél.
És ezzel az indokkal mondjuk elvehetik a házamat, vagy a pénzemet, mert másnak az életét lehet vele megmenteni?
És ha te mondjuk a májadat az öcsédre akarod hagyni?
Ezt felülírhatja bárki?
Vagy ha azt akarod, hogy szépen, egyben temessenek el a rákoskeresztúri temetőben?
Jön egy főorvos és azt mondja, kérem onnan a vesét, meg a bal szemgolyót?
Eléggé tiszteletlenség lenne.

És hogy megoldást is mondjak, a klónozást, a szervek klónozásának rendes kidolgozását, megvalósítását látom.
Orvos-biológus ismerősöm szerint egy ilyen program sikerének semmi technikai akadálya nincs jelenleg, csak a bigott agyhalottak hozzáállása az, ami miatt nincs mindenkinek egy saját egészséges veséje, mája, stb. valamelyik szervbankban.

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 918 — capitaine du château de Vienne 1487
én a rokonokat nem értettem soha... ha látod h van egy agyhallott ember, akinek a biológiai funkcióit már csak gépek tartják fenn, akkor minek kihúzni az egészet? Majd felébred?

briareos
számomra meg a donorkérdés nem volt sose kérdés, sőt egyenesen dühítőnek tartom, hogy egyáltalán lehetőség van ezt megtagadni/nem beleegyeznijjncaa
Hát mondjuk az valakinek az élő része amit átadna, csak legyen már beleszólása. A második kérdés, mégis mi van, ha mégis csak lesz testbeni feltámadás (ami ugye a jelenlegi két legelterjettebb vallás tézise) akkor Szabóbácsi feltámadása Kovácsnéniben iszonyatos gubancokat bír okozni.sutianap
A második kérdésed erősen szakrális kérdés, és a legjobb tudomásom szerint aki vallásos, nem nagyon támogatja a gépi életet, pláne nem a szervátültetést. Még a boncolást sem nagyon kultiválja.apeszos
Töhát a hospice, az más, teljesen, azzal teljes mértékben egyet tudok érteni, s ez a megoldás.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
én a rokonokat nem értettem soha... ha látod h van egy agyhallott ember, akinek a biológiai funkcióit már csak gépek tartják fenn, akkor minek kihúzni az egészet? Majd felébred?

briareos
számomra meg a donorkérdés nem volt sose kérdés, sőt egyenesen dühítőnek tartom, hogy egyáltalán lehetőség van ezt megtagadni/nem beleegyeznijjncaa
Hát mondjuk az valakinek az élő része amit átadna, csak legyen már beleszólása. A második kérdés, mégis mi van, ha mégis csak lesz testbeni feltámadás (ami ugye a jelenlegi két legelterjettebb vallás tézise) akkor Szabóbácsi feltámadása Kovácsnéniben iszonyatos gubancokat bír okozni.sutianap
A második kérdésed erősen szakrális kérdés, és a legjobb tudomásom szerint aki vallásos, nem nagyon támogatja a gépi életet, pláne nem a szervátültetést. Még a boncolást sem nagyon kultiválja.apeszos
Sőt aki még bigottabb, az még a gyógyszerekben sem "hisz", de ezekről már a jóízlés határain belül nem lehet nyilatkoznijjncaa
Jehova tanúi pl
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
én a rokonokat nem értettem soha... ha látod h van egy agyhallott ember, akinek a biológiai funkcióit már csak gépek tartják fenn, akkor minek kihúzni az egészet? Majd felébred?

briareos
számomra meg a donorkérdés nem volt sose kérdés, sőt egyenesen dühítőnek tartom, hogy egyáltalán lehetőség van ezt megtagadni/nem beleegyeznijjncaa
Hát mondjuk az valakinek az élő része amit átadna, csak legyen már beleszólása. A második kérdés, mégis mi van, ha mégis csak lesz testbeni feltámadás (ami ugye a jelenlegi két legelterjettebb vallás tézise) akkor Szabóbácsi feltámadása Kovácsnéniben iszonyatos gubancokat bír okozni.sutianap
A második kérdésed erősen szakrális kérdés, és a legjobb tudomásom szerint aki vallásos, nem nagyon támogatja a gépi életet, pláne nem a szervátültetést. Még a boncolást sem nagyon kultiválja.apeszos
Sőt aki még bigottabb, az még a gyógyszerekben sem "hisz", de ezekről már a jóízlés határain belül nem lehet nyilatkozni