Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 217
Ezek a telefonok max. egymáshoz képest “jók”.
Egy normális iPhonnal összevetve lassúak, fagyhatnak, sokszor halkak és alig hallani a beszélőt, eldobják a hálózatot, szarok a kiegészítőik (pl. az AirPodssal még a Galaxy Buds se veszi fel a versenyt), az android eleve körülményes és buta, telebaszódhatnak vírusokkal, a fizikai valójukban sérülékenyebbek, gyorsabban amortizálódnak, ésatöbbi.
(Második, harmadik telónak én is vettem ilyen eldobható androidosokat, nem lehet egy lapon említeni a lassan 4 éves 6S-emmel.)
Mintha az lenne a konklúzió, hogy a Fradi kurva jó, a Honvédhoz képest. Meglehet, csak nem a Real vagy Bayern szintjén. Onnan nézve egyszar mindkettő.
Sobri Jóska
Józsi, az iPhone is egy kalap szar. Legalább is az újabbak. Én még mindig az SE-t nyúzom, egyszerűen nem vesz rá a lélek, hogy 6-tól felfele bármelyiket elhozzam. Szar mind.

Stez, Huawei nagyon offos. Inkább Nokia fele nézelődj, ha ennyit akarsz rászánni.

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
Ezek a telefonok max. egymáshoz képest “jók”.
Egy normális iPhonnal összevetve lassúak, fagyhatnak, sokszor halkak és alig hallani a beszélőt, eldobják a hálózatot, szarok a kiegészítőik (pl. az AirPodssal még a Galaxy Buds se veszi fel a versenyt), az android eleve körülményes és buta, telebaszódhatnak vírusokkal, a fizikai valójukban sérülékenyebbek, gyorsabban amortizálódnak, ésatöbbi.
(Második, harmadik telónak én is vettem ilyen eldobható androidosokat, nem lehet egy lapon említeni a lassan 4 éves 6S-emmel.)
Mintha az lenne a konklúzió, hogy a Fradi kurva jó, a Honvédhoz képest. Meglehet, csak nem a Real vagy Bayern szintjén. Onnan nézve egyszar mindkettő.

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 865 — Whoops, looks like something went wrong.
Mobilt vennek, de a 65-80K-s arkategorianal nem szannek tobbet ra, igazabol mar ennyit sincs szivem adni egy telefonert. Erdekelne, hogy ki mit ajanl? Nem hasznalom tul a telefont, leginkabb a foto, video, net erdekel, illetve hogy ne legyen rohadt lassu, ne fagyjon be.

Ismerosom, aki allitolag nagyon durvan utananezett, mielott o vett volna telefont, most vett Huaweit. Elotte het evig volt iphone-os, de odaig van a Huaweiert, mondvan, siman kenderbe veri az iphone-okat. O a P20 Lite-ot javasolja, ahogy neztem, a 80K koruli iphone-oknal tobbet is tud.

De gondoltam, rakerdezek itt is, biztos vannak huawei-hasznalok, megbizhato telefon peldaul, birja? (Ebben tudomasom szerint messze az iphone a legjobb.) Illetve az iphone-t hasznalok velemenye is erdekel, persze mivel tobbet nem vagyok hajlando kiadni erte, igy nyilvan 2-3 eves telefon jon ki a penzbol, ami maximum talan Apple 6S lehetne.
Stez
P20 lite-om van. Kiváló telefon. Akksija másfél napot bír komoly használat mellett is, gyors, szép a kijelzője, a színek. A hangszórója is nagyon tisztán szól telefonáláskor.
Az egyetlen hibája, hogy csúszik mint a tükörjég.
Mikey
Koszi. Igen, azt olvastam, mondjuk en gondolkozom rajta, hogy veszek ra valami tokot, azzal remelhetoleg jobb lesz. Illetve az sem mellekes, hogy egyebkent mint latom, a Lite-nak most lement az ara jo 10-15 ezerrel, es 60-65 kozott mar siman kapok. Osszehasonlitottam a hasonlo arkategoriaju telefonokkal, aztan azokban, amiket en tobbet hasznalok (foto, video, net), abban veri a rivalisokat.

Ugyhogy jelenleg e fele huzok. Es koszi mindenkinek a valaszt.

több mint 6 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 577
Mobilt vennek, de a 65-80K-s arkategorianal nem szannek tobbet ra, igazabol mar ennyit sincs szivem adni egy telefonert. Erdekelne, hogy ki mit ajanl? Nem hasznalom tul a telefont, leginkabb a foto, video, net erdekel, illetve hogy ne legyen rohadt lassu, ne fagyjon be.

Ismerosom, aki allitolag nagyon durvan utananezett, mielott o vett volna telefont, most vett Huaweit. Elotte het evig volt iphone-os, de odaig van a Huaweiert, mondvan, siman kenderbe veri az iphone-okat. O a P20 Lite-ot javasolja, ahogy neztem, a 80K koruli iphone-oknal tobbet is tud.

De gondoltam, rakerdezek itt is, biztos vannak huawei-hasznalok, megbizhato telefon peldaul, birja? (Ebben tudomasom szerint messze az iphone a legjobb.) Illetve az iphone-t hasznalok velemenye is erdekel, persze mivel tobbet nem vagyok hajlando kiadni erte, igy nyilvan 2-3 eves telefon jon ki a penzbol, ami maximum talan Apple 6S lehetne.
Stez
P20 lite-om van. Kiváló telefon. Akksija másfél napot bír komoly használat mellett is, gyors, szép a kijelzője, a színek. A hangszórója is nagyon tisztán szól telefonáláskor.
Az egyetlen hibája, hogy csúszik mint a tükörjég.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
A csao mi telefonokat szandekosan adjak legjobb ar/ertem arannyal. Most nekik ez a strategiajuk.
Nemtom otthon kaphato-e, de az ilyen kinai brandeknek van leanyvallalata. A Xiaominak Pocophone neven fut. Azok mar tenyleg nagyon durvan alul vannak arazva, pedig belul ugyanaz a proci, memoria, stb van.
Nekem Pocophone van, es tokeletesen elegedett vagyok vele.
ulpianus
Nekem meg Meizu, hogy ne tévesszük össze tesómmal 😀
A családban viszont mindenkinek Xiaomi van, és azt kell hogy mondjam, hogy az még egy fokkal jobb. Kár hogy eustockon már nem lehet venni
eaglesmcnabb
Pontosítsunk: lehet rendelni, csak céges eu szám kell hozzá!
több mint 6 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 672 — je suis poloska
A csao mi telefonokat szandekosan adjak legjobb ar/ertem arannyal. Most nekik ez a strategiajuk.
Nemtom otthon kaphato-e, de az ilyen kinai brandeknek van leanyvallalata. A Xiaominak Pocophone neven fut. Azok mar tenyleg nagyon durvan alul vannak arazva, pedig belul ugyanaz a proci, memoria, stb van.
Nekem Pocophone van, es tokeletesen elegedett vagyok vele.
ulpianus
Nekem meg Meizu, hogy ne tévesszük össze tesómmal 😀
A családban viszont mindenkinek Xiaomi van, és azt kell hogy mondjam, hogy az még egy fokkal jobb. Kár hogy eustockon már nem lehet venni (szerk.) magánszemélyként

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A csao mi telefonokat szandekosan adjak legjobb ar/ertem arannyal. Most nekik ez a strategiajuk.
Nemtom otthon kaphato-e, de az ilyen kinai brandeknek van leanyvallalata. A Xiaominak Pocophone neven fut. Azok mar tenyleg nagyon durvan alul vannak arazva, pedig belul ugyanaz a proci, memoria, stb van.
Nekem Pocophone van, es tokeletesen elegedett vagyok vele.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Hol az életben keresse barna csokornyakkendőt a városban úgy, hogy találjak is? Valami ötletet kérnék, ahol 5k örül megúszom ezt a dolgot. Árkádban gyakorlatilag csak a kajáldában nem néztem. Még a druszám öltönyösében sem volt.
Holnapi esküvőre kellene, így rendelés nem játszik 😕
több mint 6 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
Nekem hüvelyem van és sztem kurva jó teló, hyors, nem fagy, egyszerű kezelni. Simán jobb mint az asszony szipi-szupi samsungja. Szép a kamerája is.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 498
Mobilt vennek, de a 65-80K-s arkategorianal nem szannek tobbet ra, igazabol mar ennyit sincs szivem adni egy telefonert. Erdekelne, hogy ki mit ajanl? Nem hasznalom tul a telefont, leginkabb a foto, video, net erdekel, illetve hogy ne legyen rohadt lassu, ne fagyjon be.

Ismerosom, aki allitolag nagyon durvan utananezett, mielott o vett volna telefont, most vett Huaweit. Elotte het evig volt iphone-os, de odaig van a Huaweiert, mondvan, siman kenderbe veri az iphone-okat. O a P20 Lite-ot javasolja, ahogy neztem, a 80K koruli iphone-oknal tobbet is tud.

De gondoltam, rakerdezek itt is, biztos vannak huawei-hasznalok, megbizhato telefon peldaul, birja? (Ebben tudomasom szerint messze az iphone a legjobb.) Illetve az iphone-t hasznalok velemenye is erdekel, persze mivel tobbet nem vagyok hajlando kiadni erte, igy nyilvan 2-3 eves telefon jon ki a penzbol, ami maximum talan Apple 6S lehetne.
Stez
Nekem a második Xiaomim van. De ha most kéne vennem valamit az is az lenne. Igazából a 3+ éve vásárolt Redmi 3S Prime-om, ami akkor volt 50, még simán tök jól elfutna akadásmentesen és le sem cseréltem volna, ha a szülinapomon nem esek el úgy, hogy pont a mikrofonnál horpadjon be a hátlap, ami így elkezdett hol működni, hol nem. 😀 (Később kicseréltem a modult és meg is oldódott a gond, csak addigra már megvolt a másik)

Szóval a fenti kritériumoknak egy 50 ezres Xiaomi tuti megfelel. Nekem most egy A2 Lite-om van.
+1 pont nekik, hogy a MIUI rohadt jó kezelőfelület. Sajnálom is, hogy ezen One van.

Ui.: Barátnőm vett egy Samsung A40-et, az is amúgy király telefon, csak az asszem 80 körül van.

több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Mobilt vennek, de a 65-80K-s arkategorianal nem szannek tobbet ra, igazabol mar ennyit sincs szivem adni egy telefonert. Erdekelne, hogy ki mit ajanl? Nem hasznalom tul a telefont, leginkabb a foto, video, net erdekel, illetve hogy ne legyen rohadt lassu, ne fagyjon be.

Ismerosom, aki allitolag nagyon durvan utananezett, mielott o vett volna telefont, most vett Huaweit. Elotte het evig volt iphone-os, de odaig van a Huaweiert, mondvan, siman kenderbe veri az iphone-okat. O a P20 Lite-ot javasolja, ahogy neztem, a 80K koruli iphone-oknal tobbet is tud.

De gondoltam, rakerdezek itt is, biztos vannak huawei-hasznalok, megbizhato telefon peldaul, birja? (Ebben tudomasom szerint messze az iphone a legjobb.) Illetve az iphone-t hasznalok velemenye is erdekel, persze mivel tobbet nem vagyok hajlando kiadni erte, igy nyilvan 2-3 eves telefon jon ki a penzbol, ami maximum talan Apple 6S lehetne.
Stez
Hát, nekem eddig Honorjaim voltak, amik már igazi okostelók, és gyakorlatilag semmi bajom nem volt velük. Ugye Huawei része ez is. Ár/értékben mégis mindig a Xiaomit szokták javasolni, jogosan. Csak nekem túl nagy telefonok. (méretre) És a kis Honor 9-emre gyakorlatilag 2 havonta jön is egy frissítés, szóval foglalkoznak vele.
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 865 — Whoops, looks like something went wrong.
Mobilt vennek, de a 65-80K-s arkategorianal nem szannek tobbet ra, igazabol mar ennyit sincs szivem adni egy telefonert. Erdekelne, hogy ki mit ajanl? Nem hasznalom tul a telefont, leginkabb a foto, video, net erdekel, illetve hogy ne legyen rohadt lassu, ne fagyjon be.

Ismerosom, aki allitolag nagyon durvan utananezett, mielott o vett volna telefont, most vett Huaweit. Elotte het evig volt iphone-os, de odaig van a Huaweiert, mondvan, siman kenderbe veri az iphone-okat. O a P20 Lite-ot javasolja, ahogy neztem, a 80K koruli iphone-oknal tobbet is tud.

De gondoltam, rakerdezek itt is, biztos vannak huawei-hasznalok, megbizhato telefon peldaul, birja? (Ebben tudomasom szerint messze az iphone a legjobb.) Illetve az iphone-t hasznalok velemenye is erdekel, persze mivel tobbet nem vagyok hajlando kiadni erte, igy nyilvan 2-3 eves telefon jon ki a penzbol, ami maximum talan Apple 6S lehetne.

több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Bécsi állatkertről vélemények?
tüsi91
Kicsit drága a belépő (20 EUR a felnőtt jegy), de nekem tetszett, különösen az akváriumos ház.
Én tavaly voltam, az oroszlánok mellett volt a sörkert, jó volt az Ottakringer és a kaja is jó volt.
empty taxi
Megerősíteni tudom. Nem nagy, de mégis annyi minden van ott, hogy ihaj 😊
Lehet forgolódni. Nekem nagyon tetszett. 20 EUR a belépő, de mellé még a kastély körül is lehet lófrálni. Minimum 1 napos program.
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
En megkozelitem ezt az emberi oldalrol. Pont ma van a 23. hazassagi evfordulonk. Az eskuvo utani egy-ket honapban neztuk a videot, majd eveken at nem. Aztan 10-13 ev utan megszaporodnak a nezesed. Kislanyom megkerdezi, hogy szep menyasszony volt anya? Es megmutatjuk. Tenyleg enekeltel anyanak? Igen es megmutatjuk. Es van meg egy fontos dolog: ott az egesz csalad es ok is a filmen lesznek. Telnek az evek es sajnos egyre tobben fognak tavozni. Meghal a dedi, de tudjuk, hogy ott volt velunk es meg tudjuk nezni.
Tapasztalatbol mondom, nagyon jo, ha minden meg van orokitve. Kivanom, hogy hosszu- boldog hazassagotok lesz es akkor majd kesobbiekben szamtalan szep, neha keseredes, neha feltotlenul boldog pillanatot fog okozni az a film.
Ha rovid a hazassagotok, akkor pedig lesznek nagyobb gondjaitok is mint a kidobott eskuvoi video penz.
Az eskuvo elviekben rolatok kettotokrol kell hogy szoljon. De altalaban arrol szol, hogy a nasznepnek mit viritsunk, illetve az mit virit nekunk. En a film arat mindenkeppen a kulcsin, a masok altal “ertekelt” viritas osszegen ( olcsobb torta, kevesebb lufi..... stb) hoznam vissza, ha az anyagiak a korlatok.
Szoval legyen jo videotok, es kivanom hogy majd a felesegeddel, gyerekeiddel, unokaiddal sok-sok ev mulva is egyutt tudjatok nezni
diverdoc
Szivemből szóltál 😊😊
Tudom nem csípazol meg az "ős ellenségnek is szurkolsz " de ami igaz az igaz ☝☝

Kiválóan összefoglaltad, ugyanígy érzem ezt az egészet.
A mai napig bánom, hogy nem volt videós. A gyerekek kérdezgetik, milyen volt, a nagyszülők meg már fentről mosolyognak ránk, nem bele a kamerába...
O1G
Nos, pont ezért nem szeretném ha nem lennének megörökítve profi által 😊
több mint 6 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 559
A mai napig bánom, hogy nem volt videós. A gyerekek kérdezgetik, milyen volt, a nagyszülők meg már fentről mosolyognak ránk, nem bele a kamerába...
több mint 6 éve
YoungZeeZee 9 410
Normál esetben az esküvő egy jogi aktus, ami arról szól, hogy lesz két embernek boldog x éve. Aztán persze lehet családdal, barátokkal ünnepelni, bulizni, jól érezni magát az embernek.
De persze mindig van olyan, akinek a "nagy nap" a fontos, nem az, amit valójában jelent, vagy amit hivatott jelenteni.
Ismerős ismerőse srác mennyasszonya 4 milliós esküvőben gondolkodik, mikor ez kábé egyévi fizuja a srácnak, és nem a lány papája fizeti. Ilyet hallva persze röhögne az ember, hogy amelyik pasi ilyen madár, az meg is érdemli, fizessen, hogy szokja, de ez is egyfajta fogyasztói társadalmi spirál, amibe a nők húzzák bele magukat, teljesen haszontalanul, így egyértelműen őket hibáztatni botorság, hiszen egy ilyen gigafaszsághoz, mint a többmilliós esküvő, két ember kell.
A környezetemben sok esküvő volt az elmúlt évtizedekben, de soha nem volt releváns kapcsolat az esküvő nagysága, bekerülési értéke, és a késöbbi boldog évek száma tekintetében. Legjobb barátaim esküvője teljesen egyszerű, normális volt (normális, személyes ajándékokkal, nem kötelezően átadott borítékokkal), és van akinek ez 20 éve történt, illetve voltam megapuccos esküvői parádén is, ami után 5 évvel már nem voltak együtt.
Szóval summázva nem ismerek egy nőt sem, akinek a szuper esküvője garancia lett volna a késöbbi harmóniára és boldogságra. (Főként, hogy sokukat eleve azért ismerhettem meg közelebbről, mert a boldogságukba hiba csúszott, és legalábbis egy részét másutt kívánták meglelni.)
Sobri Jóska
en olyat hallottam h a par megmondja h milyen "stilusu" eskuvo lesz ergo minden vendeg "oltozzon be, pl 40-es evek chicago, lila mamor stb...Ami jo es viccesen hangzik de bakker tobblet koltseg a vendegeknek egy olyan "ruhara "ami kb egyszer lesz felhasznalva.

Az ilyen puccoktol kivagyok.Az eskuvo szervezesenek az idegtepo mindennapjai.persze ki lehet adni szervezonek de az meg tobb penz.En ilyen kulcsinyekre sajnalom a dellat.
több mint 6 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
En megkozelitem ezt az emberi oldalrol. Pont ma van a 23. hazassagi evfordulonk. Az eskuvo utani egy-ket honapban neztuk a videot, majd eveken at nem. Aztan 10-13 ev utan megszaporodnak a nezesed. Kislanyom megkerdezi, hogy szep menyasszony volt anya? Es megmutatjuk. Tenyleg enekeltel anyanak? Igen es megmutatjuk. Es van meg egy fontos dolog: ott az egesz csalad es ok is a filmen lesznek. Telnek az evek es sajnos egyre tobben fognak tavozni. Meghal a dedi, de tudjuk, hogy ott volt velunk es meg tudjuk nezni.
Tapasztalatbol mondom, nagyon jo, ha minden meg van orokitve. Kivanom, hogy hosszu- boldog hazassagotok lesz es akkor majd kesobbiekben szamtalan szep, neha keseredes, neha feltotlenul boldog pillanatot fog okozni az a film.
Ha rovid a hazassagotok, akkor pedig lesznek nagyobb gondjaitok is mint a kidobott eskuvoi video penz.
Az eskuvo elviekben rolatok kettotokrol kell hogy szoljon. De altalaban arrol szol, hogy a nasznepnek mit viritsunk, illetve az mit virit nekunk. En a film arat mindenkeppen a kulcsin, a masok altal “ertekelt” viritas osszegen ( olcsobb torta, kevesebb lufi..... stb) hoznam vissza, ha az anyagiak a korlatok.
Szoval legyen jo videotok, es kivanom hogy majd a felesegeddel, gyerekeiddel, unokaiddal sok-sok ev mulva is egyutt tudjatok nezni

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 6 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 9 356 — Packers Suicide Squad
Köszi a véleményeket, 25k lesz az

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 181 — #NoStress
Normál esetben az esküvő egy jogi aktus, ami arról szól, hogy lesz két embernek boldog x éve. Aztán persze lehet családdal, barátokkal ünnepelni, bulizni, jól érezni magát az embernek.
De persze mindig van olyan, akinek a "nagy nap" a fontos, nem az, amit valójában jelent, vagy amit hivatott jelenteni.
Ismerős ismerőse srác mennyasszonya 4 milliós esküvőben gondolkodik, mikor ez kábé egyévi fizuja a srácnak, és nem a lány papája fizeti. Ilyet hallva persze röhögne az ember, hogy amelyik pasi ilyen madár, az meg is érdemli, fizessen, hogy szokja, de ez is egyfajta fogyasztói társadalmi spirál, amibe a nők húzzák bele magukat, teljesen haszontalanul, így egyértelműen őket hibáztatni botorság, hiszen egy ilyen gigafaszsághoz, mint a többmilliós esküvő, két ember kell.
A környezetemben sok esküvő volt az elmúlt évtizedekben, de soha nem volt releváns kapcsolat az esküvő nagysága, bekerülési értéke, és a késöbbi boldog évek száma tekintetében. Legjobb barátaim esküvője teljesen egyszerű, normális volt (normális, személyes ajándékokkal, nem kötelezően átadott borítékokkal), és van akinek ez 20 éve történt, illetve voltam megapuccos esküvői parádén is, ami után 5 évvel már nem voltak együtt.
Szóval summázva nem ismerek egy nőt sem, akinek a szuper esküvője garancia lett volna a késöbbi harmóniára és boldogságra. (Főként, hogy sokukat eleve azért ismerhettem meg közelebbről, mert a boldogságukba hiba csúszott, és legalábbis egy részét másutt kívánták meglelni.)

több mint 6 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 184 — Bears & Illinois fan
Ha már itt tartunk: mostanság mennyi a "bevett" nászajándék összeg?
Gergőbácsi
Ahogy itt többen is írták, a kajádat "illik" kifizetni, így én a 15e Ft-ot mondanám alapból/fő. Függ a rokoni, baráti kapcsolat erősségétől, közelségétől.
Haveroknál, ha volt korábban valakinek az elmúlt pár évben, esetleg nála érdeklődhetsz. Rokonok esetében a saját szülő, estleg nagyszülő tud komoly segítséget adni. Régebben, de talán ma is sokan még felírják, ki mit vitt. Pl a Lojzikáék 1971-ben 4 tyúkot, meg 500 Ft-ot adtak, tehát, ha az ő gyerekeik nősülnek/férjhez mennek, akkor az inflációt 10 másodperc alatt hozzászámolva megmondják mennyit kell adni.....😊
Az sem mindegy, hogy pl fejlesztő mérnöki fizud van vagy minimálbér (mármint amiről ők is tudnak).......😊
Más az elvárás.....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 6 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 498
Ha már itt tartunk: mostanság mennyi a "bevett" nászajándék összeg?
Gergőbácsi
Ez sok mindentől függ. Alap szerintem 10e, aztán onnan feljebb határ a csillagos ég.
NB2
Mai rendezvényházas HUF/fő árak mellett, szerintem 15-ről indul a buli. (Ha már 13.000/főt találsz étel+ital+helyszín, és igényes is, akkor egy zseni vagy) Legalábbis az idei 4 esküvői meghívásra egyszer sem mentem ez alá, még ha nem is az én oldalamról voltunk ott. Ha pedig elszállásolnak és élsz vele stb. akkor NB2 tökéletesen mondja.
Mi ceremóniamester árajánlatokat kérünk éppen be, hát egy-kettő után tátva maradt a szám. De nem az önfényezés jelenségtől....
gamerkr
Épp most találtál egyet 😛 😀
dugo93
Egyik legnehezebb kérdés. Talán a zenekarnál is keményebb dió.
kristóf17
Akkor nyugodtan eszetekbe juthatok. Egyébként tényleg nyomom pár éve a vőfény/ceremóniamester témát
dugo93
hogy mit?
eaglesmcnabb
Az a vicces, hogy vőfénynek is rengetegen hívják, de én nem szoktam. Simán csak elírtam a másik, ugyancsak elterjedt alternatívájára 😀

több mint 6 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 672 — je suis poloska
Ha már itt tartunk: mostanság mennyi a "bevett" nászajándék összeg?
Gergőbácsi
Ez sok mindentől függ. Alap szerintem 10e, aztán onnan feljebb határ a csillagos ég.
NB2
Mai rendezvényházas HUF/fő árak mellett, szerintem 15-ről indul a buli. (Ha már 13.000/főt találsz étel+ital+helyszín, és igényes is, akkor egy zseni vagy) Legalábbis az idei 4 esküvői meghívásra egyszer sem mentem ez alá, még ha nem is az én oldalamról voltunk ott. Ha pedig elszállásolnak és élsz vele stb. akkor NB2 tökéletesen mondja.
Mi ceremóniamester árajánlatokat kérünk éppen be, hát egy-kettő után tátva maradt a szám. De nem az önfényezés jelenségtől....
gamerkr
Épp most találtál egyet 😛 😀
dugo93
Egyik legnehezebb kérdés. Talán a zenekarnál is keményebb dió.
kristóf17
Akkor nyugodtan eszetekbe juthatok. Egyébként tényleg nyomom pár éve a vőfény/ceremóniamester témát
dugo93
hogy mit?

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 498
Ha már itt tartunk: mostanság mennyi a "bevett" nászajándék összeg?
Gergőbácsi
Ez sok mindentől függ. Alap szerintem 10e, aztán onnan feljebb határ a csillagos ég.
NB2
Mai rendezvényházas HUF/fő árak mellett, szerintem 15-ről indul a buli. (Ha már 13.000/főt találsz étel+ital+helyszín, és igényes is, akkor egy zseni vagy) Legalábbis az idei 4 esküvői meghívásra egyszer sem mentem ez alá, még ha nem is az én oldalamról voltunk ott. Ha pedig elszállásolnak és élsz vele stb. akkor NB2 tökéletesen mondja.
Mi ceremóniamester árajánlatokat kérünk éppen be, hát egy-kettő után tátva maradt a szám. De nem az önfényezés jelenségtől....
gamerkr
Épp most találtál egyet 😛 😀
dugo93
Egyik legnehezebb kérdés. Talán a zenekarnál is keményebb dió.
kristóf17
Akkor nyugodtan eszetekbe juthatok. Egyébként tényleg nyomom pár éve a vőfély/ceremóniamester témát

Szerkesztette: dugo93