Kérdések bármiről
31 feliratkozó
több mint 6 éve
Azt én adom, hogy amit hallasz, azt szereted. Fater miatt én már tök kicsi koromban hallgattam zenét, ezáltal a 60-70-es évek zenéit is ismertem, majd jött a rádióból jövő 80-as évek. Ami jó volt, tetszett. Aztán tesóm révén jött a metal (kazettamásolás rulez), majd a 90-es években a videóklip korszak* meg a vivás német tucctucc. Ebből kifolyólag én nekem nincs is kedvenc zeném, hangulatfüggő vagyok. Igaz mivel a melóhelyen szól a rádió, este én soha nem kívánom a zenét, olyan, hogy teljes albumot meghallgassak már kizárt. Néha ha a főnönökék eltűnnek akkor előszedem a saját zenéimet és azokat hallgatom. Van, hogy Slayert, van hogy Offspringet, van hogy Pet Shop Boyst, van hogy Scootert vagy valami dallamosat a 2000-es évekből.Paff a bűvös sárkány szerintem egy gyereknek alapmű! Legalábbis nekem az volt😊
*Persze sok mindent nem jegyez meg az ember, de ezeket nagyon. Amik a 90-es években voltak klipek a MAI NAPIG! egy mp után lököm az előadót. Nyáron simán ment az, hogy mtv/viva/z+ kombó, retinámba égetve a klipeket.
több mint 6 éve
Nemtom, szerintem fura fonetikusan. Legalábbis én még nem láttam így. 😊Mi a baj a reppes kifejezessel?Reppes? Azosztigen!Szíves értedd répel, nah 😀
peach
---
Adhattok neki Firkint.
kishaszi
ZoliMP
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
YoungZeeZee
9 410
Mi a baj a reppes kifejezessel?Reppes? Azosztigen!Szíves értedd répel, nah 😀
peach
---
Adhattok neki Firkint.
kishaszi
több mint 6 éve
Reppes? Azosztigen!Szíves értedd répel, nah 😀
peach
---
Adhattok neki Firkint.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
LOLde azt hogy ne hallgathatna jó zenéket csak gyerekdalokat hát..és nem a Wellhellora gondoltam én sem igazán yookerZenével nem kell "vigyázni", mehet bármi, ha a szövege gyerek-kompatibilis. 😊 (vagy nem érti)
www.youtube.com/watch?v=q8DsivFJb_0
Legyél alapos, mert kb. most az egyszer az életben lesz esélyed "ízlést" formálni. 😊 Ahogy megtanulja kezelni a cuccot onnantól esélyed se lesz a barinőkkel, osztálytársakkal, stb. szemben. 😊
(Illetve egy taktika azért működik: ha Te hallgatod otthon, kocsiban, és ő veled együtt ott van és hallja. Úgy meg is szereti. Persze nem feltétlenül a VHK-t, 😀 )
peterk2005
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
de azt hogy ne hallgathatna jó zenéket csak gyerekdalokat hát..és nem a Wellhellora gondoltam én sem igazán yookerZenével nem kell "vigyázni", mehet bármi, ha a szövege gyerek-kompatibilis. 😊 (vagy nem érti)
www.youtube.com/watch?v=q8DsivFJb_0
Legyél alapos, mert kb. most az egyszer az életben lesz esélyed "ízlést" formálni. 😊 Ahogy megtanulja kezelni a cuccot onnantól esélyed se lesz a barinőkkel, osztálytársakkal, stb. szemben. 😊
(Illetve egy taktika azért működik: ha Te hallgatod otthon, kocsiban, és ő veled együtt ott van és hallja. Úgy meg is szereti. Persze nem feltétlenül a VHK-t, 😀 )
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Nekem sem volt gyerekként sem a környezetemben olyan, aki az én zenei ízlésemhez hasonlót hallgatott volna. S azóta sincs nagyon. 😀A Bengals/Ducks kombó után ez nem nagy meglepetés xD
Mikey

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
Nekem sem volt gyerekként sem a környezetemben olyan, aki az én zenei ízlésemhez hasonlót hallgatott volna. S azóta sincs nagyon. 😀
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Reppes? Azosztigen!
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
YoungZeeZee
9 410
jovok trollkodni en is:"wu tang is for the children"Sléjör, Venöm...Red Bull Pilvaker, Wellhello, Halott PénzZenei ízlésről volt szó, ezek hogy kapcsolódnak ahhoz? 😁
Matthew99
Mikey
sutianap
Amugy nem hiszem h ennyire masoktol fuggne az izlesunk.Apam imadja a zenet de nem egyezik az izlesvilagunk.persze vegigmentem az o zenein is.Iskolatarsak?Egyedul voltam reppes az altalanosban es a gimiben sem volt reppes ismerosom.Illetve engem a graffity/firkalas hozta magaval ezt...
szoval jol tetted h tettel ra mindenfelet.
több mint 6 éve
Ha nem lesz magántanuló, úgyis a padtársa, barátok stb zenéit lopja, ha tetszik, ha nem. (Max ha nem egyezik a szülők ízlésével, akkor egy darabig titokban fogja hallgatni) spongyát rá... 😉Már akinek 😊
ozibozi
Nálam például tőlem nyúlták a zenéket annó az osztálytársak 😛

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 6 éve
Sléjör, Venöm...Red Bull Pilvaker, Wellhello, Halott PénzZenei ízlésről volt szó, ezek hogy kapcsolódnak ahhoz? 😁
Matthew99
Mikey

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Red Bull Pilvaker, Wellhello, Halott PénzZenei ízlésről volt szó, ezek hogy kapcsolódnak ahhoz? 😁
Matthew99
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Végül fő a változatosság alapon ment rá a gyerekdaloktól meséken mesejátékokon mondókákon Disney zenéken át egészen Bagossy Ed Sheeran és Tupacen keresztül sok minden !Sobri klasszikusain sokat gondolkodtam de szerintem Kodállyal érdemes a komolyzenét kezdeni így azokat végül kihagytam ! 😉Köszi Mindenkinek!Az eagles indulót javaslom még, az elég dallamos. jutub videók alapján a fiatal 4-8 éves gyerekek előszeretettel énekelik is.
yooker
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
Adni kell neki Bohemian Betyars-t D:
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Ha nem lesz magántanuló, úgyis a padtársa, barátok stb zenéit lopja, ha tetszik, ha nem. (Max ha nem egyezik a szülők ízlésével, akkor egy darabig titokban fogja hallgatni) spongyát rá... 😉
több mint 6 éve
Végül fő a változatosság alapon ment rá a gyerekdaloktól meséken mesejátékokon mondókákon Disney zenéken át egészen Bagossy Ed Sheeran és Tupacen keresztül sok minden !Sobri klasszikusain sokat gondolkodtam de szerintem Kodállyal érdemes a komolyzenét kezdeni így azokat végül kihagytam ! 😉Köszi Mindenkinek!
több mint 6 éve
Ha túl tolom a napot mindig a klasszik magyar musicalokat tolom itthon a kölöknek, bár tény, hogy mind az én, mind az asszony zenei ízlése elég szegényes 😊Hát, szerintem 6 évesen még bőven: Padlás, Dzsungel könyve, Háry János, Disney betétek: pl Oroszlán király, Jégvarázs meg ilyenek.Bagossyt kb 5-70 éves korig mindenki meghallgat, kb. mint majkát (csak ők legalább földiek) vagy mint a margaret island-et, csak a csajszi orrhangjától engem pl. kiver a víz. (mondjuk a Matthew által leírtaktól is, de ez ízlés dolga)köszi !de nemcsak magyar jöhetne és lehet benne olyan is amit tinik vagy nagyobbak hallgatnak ..😉Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!hát így elsőre bagossy brothers company, kb ez az egyetlen magyar zenekar amit az általános iskolás alsósok hallgatnak és van is értelme 😀
yooker
eaglesmcnabb
yooker
Ha zenei ízlést akarsz formálni akkor szerintem a felkapott youtube-os sztárok kilőve, de ha kap egy zenelejátszót, egy idő után úgyis kb. csak azokat fogja csak hallgatni 😀
eaglesmcnabb
Értelmetlen még olyanokkal traktálni, amit nem is ért (Wellhello(!?!) HalottPénz??? c'mon man! Nem is kell hogy értse.
vpi
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!amit az oviban tanultunk meg a többiektől -
yooker
ocsomacso jónekem, folódafló nemtuggyasenki, deadmáni összes
amit tőlünk tanult mindenki -
punyanyi partizán, amivótazlesz, animalkabinálsz elöször, kvín vívörákkjú
ja és az überkarma napsütötterész, mikor ordít a hátsó üléssor MAJOM IGAZI FÉMBŐL ÁLLSZEMAJOM, megfizethetetlen...
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!Én 6-8 éves koromban ismerkedtem meg otthon faterom Queen meg ZZ Top lemezeivel, és egyből rommá hallgattam őket, és még a mai nap is ezeket hallgatom (meg még sok másik együttest, ebben, vagy ehhez hasonló műfajban), mert egyszerűen az elmúlt 10-15 évben nem találtam olyan új zenét, ami megütné a szintet.
yooker
Szal szerintem mehetnek nyugodtan a régiek, nem kell feltétlen ragaszkodni a mai zenéhez.
több mint 6 éve
Halász Judit Kalákában, bármilyen best of rajzfilm dalok válogatás./úgyis a barátai által hallgatott zenéket fogja hallgatni szeptembertől, szóval tökmindegy 😉 /
több mint 6 éve
ezt az ízlés formálást nyilván viccnek szántam (ott is a 😊 ) ..Hát, szerintem 6 évesen még bőven: Padlás, Dzsungel könyve, Háry János, Disney betétek: pl Oroszlán király, Jégvarázs meg ilyenek.Bagossyt kb 5-70 éves korig mindenki meghallgat, kb. mint majkát (csak ők legalább földiek) vagy mint a margaret island-et, csak a csajszi orrhangjától engem pl. kiver a víz. (mondjuk a Matthew által leírtaktól is, de ez ízlés dolga)köszi !de nemcsak magyar jöhetne és lehet benne olyan is amit tinik vagy nagyobbak hallgatnak ..😉Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!hát így elsőre bagossy brothers company, kb ez az egyetlen magyar zenekar amit az általános iskolás alsósok hallgatnak és van is értelme 😀
yooker
eaglesmcnabb
yooker
Ha zenei ízlést akarsz formálni akkor szerintem a felkapott youtube-os sztárok kilőve, de ha kap egy zenelejátszót, egy idő után úgyis kb. csak azokat fogja csak hallgatni 😀
eaglesmcnabb
Értelmetlen még olyanokkal traktálni, amit nem is ért (Wellhello(!?!) HalottPénz??? c'mon man! Nem is kell hogy értse.
vpi
de azt hogy ne hallgathatna jó zenéket csak gyerekdalokat hát..és nem a Wellhellora gondoltam én sem igazán
azért ez nem ugyanaz mintha jóféle felnőtteknek való horrorfilmeket akarnék nézetni vele!nem teszem tönkre vele ha hallgat egy kis kellemes hipp-hoppot vagy ilyesmit
de hát nem vagyunk egyformák
több mint 6 éve
Először mindig a könnyű klasszikus zene, Vivaldi, Bach, Mozart és Für Elise meg Hattyúk tava szerű slágerek.Dvorak Humoresque-jenel nincs jobb 😊
Különben Lil G lesz belőle.
Én szóltam. 😊
Sobri Jóska
Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!Coldplayt, Imagine Dragonst sztem siman lehet neki mutatni. Ed Sheeran aki meg eszembe jut napjainkbol.
yooker
De ha a 70es-80as evekbol kap elsonek izelitot akkor azzal o is meg te is jol jarsz 😊
A zene az egyik olyan dolog ami sztem nem a jo iranyba ment el azoktol az idoktol kezdve
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
Először mindig a könnyű klasszikus zene, Vivaldi, Bach, Mozart és Für Elise meg Hattyúk tava szerű slágerek.Különben Lil G lesz belőle.
Én szóltam. 😊
több mint 6 éve
Hát, szerintem 6 évesen még bőven: Padlás, Dzsungel könyve, Háry János, Disney betétek: pl Oroszlán király, Jégvarázs meg ilyenek.Bagossyt kb 5-70 éves korig mindenki meghallgat, kb. mint majkát (csak ők legalább földiek) vagy mint a margaret island-et, csak a csajszi orrhangjától engem pl. kiver a víz. (mondjuk a Matthew által leírtaktól is, de ez ízlés dolga)köszi !de nemcsak magyar jöhetne és lehet benne olyan is amit tinik vagy nagyobbak hallgatnak ..😉Kis segítséget szeretnék kérni!Kislányom kért zenelejátszót születésnapjára ( 6 éves) de nem igazán tudom milyen aktuális zenéket kellene rátölteni!Mivel most formálódik majd a zenei ízlése ez komoly felelősség 😊 szóval mondjatok már olyan napjaink zenekarait előadóit amiket érdemes lehet megpróbálni !mindenféle stílus jöhet ...A régebbi zenékkel boldogulok! Köszi!!hát így elsőre bagossy brothers company, kb ez az egyetlen magyar zenekar amit az általános iskolás alsósok hallgatnak és van is értelme 😀
yooker
eaglesmcnabb
yooker
Ha zenei ízlést akarsz formálni akkor szerintem a felkapott youtube-os sztárok kilőve, de ha kap egy zenelejátszót, egy idő után úgyis kb. csak azokat fogja csak hallgatni 😀
eaglesmcnabb
Értelmetlen még olyanokkal traktálni, amit nem is ért (Wellhello(!?!) HalottPénz??? c'mon man! Nem is kell hogy értse.
Szerkesztette: vpi