Kérdések bármiről
31 feliratkozó
több mint 6 éve
Nem is erről van szó. Nem gyógyúlt az meg, hanem gondolom a szakadt szalag "elhalt" és az "szívódhatott" fel. Nálam úgy volt, hogy ficam után egy hónappal mentem el dokihoz és már 2 műtét kellett emiatt, mert először csak kipucolták az elhalt szöveteket.ACL felszivodas? Na, errol sem hallottam meg. Olyan 4-5 eve szakadt el a terdszalagom, de nem jutottam el odaig, hogy operaltassam, viszont valahogy nem tudom elhinni, hogy ha felmennek a palyara, akkor ne billegne oda-vissza a terdem.Nope. Ha kiszakad, attól még lehet élni. 😀 Ismerős ACL felszívódás, és kiszakadt sérv után kezdett el országútizni. Lement 130 kilóról 80+-ra, 250km-eket tekert, hegyre fel stb.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Ha kiszakad azt only műttét, tehát mielőbb szerezz egy rheumatológiai beutalót
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
Amit most tudsz csinálni, ibuprofen 800mg napi 2x 5 napig, b12 vitamin 1000 mikrog éhgyomorra reggel 2 minima két hét, és helyileg valami hűtő kenőcs deep relief vagy valami vadabb kék lóbalzsam, és tornát nem kezdünk el doktor nélkül se masszírozgatást, alvás a padlón ohne párna, pár napig szép egyenesbe.
sutianap
Van élet a sérv után is. 😀 Tudnék mesélni.
kishaszi
Stez
több mint 6 éve
ACL felszivodas? Na, errol sem hallottam meg. Olyan 4-5 eve szakadt el a terdszalagom, de nem jutottam el odaig, hogy operaltassam, viszont valahogy nem tudom elhinni, hogy ha felmennek a palyara, akkor ne billegne oda-vissza a terdem.Nope. Ha kiszakad, attól még lehet élni. 😀 Ismerős ACL felszívódás, és kiszakadt sérv után kezdett el országútizni. Lement 130 kilóról 80+-ra, 250km-eket tekert, hegyre fel stb.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Ha kiszakad azt only műttét, tehát mielőbb szerezz egy rheumatológiai beutalót
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
Amit most tudsz csinálni, ibuprofen 800mg napi 2x 5 napig, b12 vitamin 1000 mikrog éhgyomorra reggel 2 minima két hét, és helyileg valami hűtő kenőcs deep relief vagy valami vadabb kék lóbalzsam, és tornát nem kezdünk el doktor nélkül se masszírozgatást, alvás a padlón ohne párna, pár napig szép egyenesbe.
sutianap
Van élet a sérv után is. 😀 Tudnék mesélni.
kishaszi
több mint 6 éve
Ecsém, neked van olyan testrészed, ami nem romos? 😀 😉Nope. Ha kiszakad, attól még lehet élni. 😀 Ismerős ACL felszívódás, és kiszakadt sérv után kezdett el országútizni. Lement 130 kilóról 80+-ra, 250km-eket tekert, hegyre fel stb.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Ha kiszakad azt only műttét, tehát mielőbb szerezz egy rheumatológiai beutalót
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
Amit most tudsz csinálni, ibuprofen 800mg napi 2x 5 napig, b12 vitamin 1000 mikrog éhgyomorra reggel 2 minima két hét, és helyileg valami hűtő kenőcs deep relief vagy valami vadabb kék lóbalzsam, és tornát nem kezdünk el doktor nélkül se masszírozgatást, alvás a padlón ohne párna, pár napig szép egyenesbe.
sutianap
Van élet a sérv után is. 😀 Tudnék mesélni.
kishaszi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Nope. Ha kiszakad, attól még lehet élni. 😀 Ismerős ACL felszívódás, és kiszakadt sérv után kezdett el országútizni. Lement 130 kilóról 80+-ra, 250km-eket tekert, hegyre fel stb.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Ha kiszakad azt only műttét, tehát mielőbb szerezz egy rheumatológiai beutalót
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
Amit most tudsz csinálni, ibuprofen 800mg napi 2x 5 napig, b12 vitamin 1000 mikrog éhgyomorra reggel 2 minima két hét, és helyileg valami hűtő kenőcs deep relief vagy valami vadabb kék lóbalzsam, és tornát nem kezdünk el doktor nélkül se masszírozgatást, alvás a padlón ohne párna, pár napig szép egyenesbe.
sutianap
Van élet a sérv után is. 😀 Tudnék mesélni.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Van itt orvos aki tudna segíteni ?Ha kiszakad azt only műttét, tehát mielőbb szerezz egy rheumatológiai beutalót
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
Amit most tudsz csinálni, ibuprofen 800mg napi 2x 5 napig, b12 vitamin 1000 mikrog éhgyomorra reggel 2 minima két hét, és helyileg valami hűtő kenőcs deep relief vagy valami vadabb kék lóbalzsam, és tornát nem kezdünk el doktor nélkül se masszírozgatást, alvás a padlón ohne párna, pár napig szép egyenesbe.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=sérvKösz a konstruktiv válaszokat.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Most kajak itt akarod diagnosztizáltatni magadat? 😄
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
peach
Nem azt akarom,a kérdésem arra irányult ha sérvem van és kB 2 hónapig még nincs időm elmenni dokihoz vele akkor mi a fasz történhet velem legrosszabb esetben.
De különben ha nem tudsz a kérdésemre válaszolni akkor nem muszáj okosságot írnod ide köszönöm
Rózsa Sándor (betyár)
több mint 6 éve
medve nem játék, asszony nem ember, porckorongsérvvel nem várakozunkKösz a konstruktiv válaszokat.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Most kajak itt akarod diagnosztizáltatni magadat? 😄
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
peach
Nem azt akarom,a kérdésem arra irányult ha sérvem van és kB 2 hónapig még nincs időm elmenni dokihoz vele akkor mi a fasz történhet velem legrosszabb esetben.
De különben ha nem tudsz a kérdésemre válaszolni akkor nem muszáj okosságot írnod ide köszönöm
Rózsa Sándor (betyár)
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Kösz a konstruktiv válaszokat.Van itt orvos aki tudna segíteni ?Most kajak itt akarod diagnosztizáltatni magadat? 😄
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
peach
Nem azt akarom,a kérdésem arra irányult ha sérvem van és kB 2 hónapig még nincs időm elmenni dokihoz vele akkor mi a fasz történhet velem legrosszabb esetben.
De különben ha nem tudsz a kérdésemre válaszolni akkor nem muszáj okosságot írnod ide köszönöm
több mint 6 éve
Vannak itt dokik pl diverdoc?Van itt orvos aki tudna segíteni ?Most kajak itt akarod diagnosztizáltatni magadat? 😄
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
peach
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Van itt orvos aki tudna segíteni ?Most kajak itt akarod diagnosztizáltatni magadat? 😄
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 6 éve
Van itt orvos aki tudna segíteni ?gyakorikerdesek.hu
A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
Rózsa Sándor (betyár)
több mint 6 éve
Kevesebb pálinka?
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Van itt orvos aki tudna segíteni ?A problémám a következő:
KB egy hete zsibbad a bal lábam boka környéke (zsibbadás alatt azt értem mint mikor lidokaint kapok a fogorvosnal)
Na már most kB két napja a derekam is elkezdett fájni.Nagyon úgy érzem hogy a pockorongok környékén.Ezenkívül zsibbadást is érzek olykor a kezembe de az elmúlik.
A kérdésem az lenne.Mivel sajna most nincs időm elmenni orvoshoz sajnos,meddig tudom ezt húzni és mi lehet a legrosszabb eshetőség?
Kicsit parázok hogy maradando karosodasom lesz.
Ja és szerintem porckorong sérvem van.
több mint 6 éve
Azért 25 éve már nem lyukkartyák voltak 😀Milyen adathordozón? Kockás füzetlapon?Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni?A szememmel.
Jan
empty taxi
Jan
Kb. kis kereséssel te is futatsz dos-os játékot a gépeden nem hogy doksit.
Amúgy a 25 inkább 20 akkor indult be a Google és ő lett ennek az úttörője.
Igazán könnyű a Chrome óta lett.
több mint 6 éve
25 év az 94, az jó eséllyel egy írógéppel írt papír, esetleg win 3.1-hez tartozó Wordben írd doc-fájl, egyik sem mission impossible.Milyen adathordozón? Kockás füzetlapon?Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni?A szememmel.
Jan
empty taxi
Jan

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Azért nem ugyanazon a 80 megás vinyón tárolják őket a 386DX-en 😅Milyen adathordozón? Kockás füzetlapon?Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni?A szememmel.
Jan
empty taxi
Jan

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Milyen adathordozón? Kockás füzetlapon?Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni?A szememmel.
Jan
empty taxi
több mint 6 éve
Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni?A szememmel.
Jan

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Nem tudom, én egy időben többet használtam a yahoo keresőt mint a többit, de valszeg ott is ugyanaz lehet a helyzet.index.hu/belfold/2019/09/25/novozanszki_fanni_feltetelezett_gyilkosanak_netes_keresese_is_bizonyitek/Nem ezért nevezték bigbrádör díjra a gugolót? Hogy 20 v 30 évre rögzíti a kereséseket ip szerint?
Az nem semmi, hogy két évvel korábbi netes keresési előzmények megvannak valahol, és visszakereshetők. Tekintve hogy a keresés időpontjában az ember még nem volt gyanúsított, meg semmi, csak sima felhasználó.
Akkor gondolom mindegyikünknek a keresési előzményei megvannak. És vajon mennyi ideig őrzik meg ezeket, és mekkora azoknak a köre, akik hozzáférnek?
Jan
--- nemtom mi lett a sztoriból...
kishaszi
20-30 évre hogy rögzítik?
Mondjuk egy 25 éve rögzített adatot ma mivel tudsz elolvasni? Teljesen más minden.
több mint 6 éve
Tud valaki egy olyan weboldalt, ahol végig lehetne nézni a csapatok aktuális mezeit, logóit? Esetlegesen a történelmüket, hogy miként változtak az idők folyamán, illetve miként alakultak ki?angol csapatokról láttam ilyet, valami historicalkits.com néven fut, vagy ehhez elég hasonló
fariggo
szerk: majdnem, www.historicalkits.co.uk/
Szerkesztette: slowmotion
több mint 6 éve
És a free wifivel micsinyálnak? 😁index.hu/belfold/2019/09/25/novozanszki_fanni_feltetelezett_gyilkosanak_netes_keresese_is_bizonyitek/Nem ezért nevezték bigbrádör díjra a gugolót? Hogy 20 v 30 évre rögzíti a kereséseket ip szerint?
Az nem semmi, hogy két évvel korábbi netes keresési előzmények megvannak valahol, és visszakereshetők. Tekintve hogy a keresés időpontjában az ember még nem volt gyanúsított, meg semmi, csak sima felhasználó.
Akkor gondolom mindegyikünknek a keresési előzményei megvannak. És vajon mennyi ideig őrzik meg ezeket, és mekkora azoknak a köre, akik hozzáférnek?
Jan
--- nemtom mi lett a sztoriból...
kishaszi
Meg a vpn-nel.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
index.hu/belfold/2019/09/25/novozanszki_fanni_feltetelezett_gyilkosanak_netes_keresese_is_bizonyitek/Nem ezért nevezték bigbrádör díjra a gugolót? Hogy 20 v 30 évre rögzíti a kereséseket ip szerint?
Az nem semmi, hogy két évvel korábbi netes keresési előzmények megvannak valahol, és visszakereshetők. Tekintve hogy a keresés időpontjában az ember még nem volt gyanúsított, meg semmi, csak sima felhasználó.
Akkor gondolom mindegyikünknek a keresési előzményei megvannak. És vajon mennyi ideig őrzik meg ezeket, és mekkora azoknak a köre, akik hozzáférnek?
Jan
--- nemtom mi lett a sztoriból...
Szerkesztette: kishaszi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
fariggo
1
Tud valaki egy olyan weboldalt, ahol végig lehetne nézni a csapatok aktuális mezeit, logóit? Esetlegesen a történelmüket, hogy miként változtak az idők folyamán, illetve miként alakultak ki?
több mint 6 éve
index.hu/belfold/2019/09/25/novozanszki_fanni_feltetelezett_gyilkosanak_netes_keresese_is_bizonyitek/Ajjajj, a végén Jóska bajban lesz a polipszex miatt.
Az nem semmi, hogy két évvel korábbi netes keresési előzmények megvannak valahol, és visszakereshetők. Tekintve hogy a keresés időpontjában az ember még nem volt gyanúsított, meg semmi, csak sima felhasználó.
Akkor gondolom mindegyikünknek a keresési előzményei megvannak. És vajon mennyi ideig őrzik meg ezeket, és mekkora azoknak a köre, akik hozzáférnek?
Jan

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
index.hu/belfold/2019/09/25/novozanszki_fanni_feltetelezett_gyilkosanak_netes_keresese_is_bizonyitek/Az nem semmi, hogy két évvel korábbi netes keresési előzmények megvannak valahol, és visszakereshetők. Tekintve hogy a keresés időpontjában az ember még nem volt gyanúsított, meg semmi, csak sima felhasználó.