Kerékpár

23 feliratkozó

több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 236
 eurosport.hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/vaughters-armstrong-dopping-tourdefrance

Sokan mondják, hogy Lance dopping nélkül is 7 Tourt nyert volna...
Ezzel nem értek egyet, mivel nem tudhatjuk, és már soha nem is tudjuk meg. Mindenki szedett valamit akkoriban? Igen! De nem mindenkire vannak ugyanolyan hatással a szerek. Egy berúgás után neked 1 aszpirin kell másnap, majd mész a dolgodra, nekem 3, de egész nap fekszem az ágyban. Az EPO-val ugyanez a helyzet. Lance, Ullrich vagy Pantani elképesztően erős versenyző volt, de nem tudjuk mire mentek volna tisztán. Lehet Armstrongra jobb hatással volt a szer, mint másokra. Még az is elképzelhető, hogy a 18 éves Moncutié lett volna a legerősebb.

Örülök, hogy nem csak én látom ezt így. Remélem eljön az idő, amikor ez nem csak egy kisebbségi vélemény lesz. Az egész interjút is érdemes elolvasni.
dawyd728
Szerintem ez a maskeppen hatnak a drogok mindenkire az teljesen egyertelmu es ezzel sosem leszel kisebbsegben.

A lenyeges elem hogy mindenki tolta es ennyi. Abbol az idoszakbol ki hogy ment volna tisztan eleg nehez kerdes.

szamomra ez a kire hogy hat a dopping kisebb problema volt, mint hogy utana evekben mi tortent mert nalam az inkabb a sotet korszak. Funyiro elv. Contador koszonte szepen.
no
Csak ennek a mindenkire másként hát dolognak pont következménye, h nem jelenthető ki biztos semmi, ha nem ilyenek az akkori körülmények. A másik meg, h te mindent megtehetsz, a látszatra se kell ügyelni addig a többi élmenő a doppingot is sokkal kevésbé professzionálisan nyomta. A hálózat, ami körülötte volt, akik nem engedték, h bukjon, az is csak neki állt rendelkezésére. Ez az Armstrong dopping ide vagy oda akkor is a királya kell maradjon a sportnak nekem nem gyere be. Oké a felszínén az egésznek sportnak nem maradt királya, ott üldözik. Viszont a közepesen hozzáértők (kb olyan kateg, mint mi, akik évi kb 100 napot töltünk képernyő előtt, akiknek nem csak a TDF a kerékpár. Szóval közöttünk alig-alig rengett meg a csávó nimbusza. Mindenki doppingolt érvvel akarják lesöpörni minden lehetséges érvet. Kb mint a magyar politika, mindenki lop és nem lehet mást mondani, mert végén kiderülne, h nem úgy van az. Mintha azt a 10-15 év kerékpár követését ezek tudatában ne lehessen "feleslegesen" az ablakon kidobott időnek tartani. Mert akkor a korábbi döntésem válik hirtelen megalapozatlanná, tévedéssé.
Mindegy. Armstrongot akkor sem szerettem, most sem szeretem. Van rengeteg tudás a fejében, amiért érdemes a podcastjeit hallgatni, de ennyi.
dawyd728
A dopping egyutt jar a kerekparral ( elsporttal ). Mindenki kb ugyanazt szedte ami az adott kor felkapottja volt. Es mindegyiknek volt "extra nyertese" es ugyanezen az elven nem Merckx lenne a kora legjobbja hanem Gimondi vagy egy fiatal olasz aki 2 ev utan feladta es inkabb pizzat sutott.
LA elso volt az egyenlok kozott es ezert nagyobbat is bukott, de azt nem jelenti hogy neki szervezett volt a tobbiek nem ertek el a portekat.
Szerintem vagy elfogadod a korszakot ilyen allapotaban adott korulmenyekkel vagy bizony kuka. Aki a szurkoloja volt az elsore szavaz. Arra az esetre keves embert talalsz akit meggyozol hogy a tisztak mit ertek volna el, az olyan mikor egy echolon-os napon osszeszedett hatranyt levonnak a vegen es mondjak hogy ugy nyerhetett volna.
En kulonben Basso-nak drukkoltam.

A kerdesem milyennek iteled meg az utana jovo korszakot?
2006 Puerto-eltiltva emberek/ csapatok. Kesobb a 90% felmentve es mostanra eltusolva?! TDF Landis helyett megnyerte a "spanyol muki". 2007 Rasmussen esete, Astana, Vinokourov. Megint eltusolva. De itt mar legalabb a baj | nok | Contador. 2008 el sem indulhatott cserebe megnyert minden GT amin elindult amig 2010-ben lebukott. Utana egy volt a jok kozott de a 2 korszak kozott naggggyyyyooooon nagy az elteres.
2008 tdf egy Kohl 3. lett. A Giro-Vuelta hasonloan tele doppingugyekkel es nevekkel akik kesobb buktak. A kedvencem a Schleck penzutalas Fuentesnek es az eredmenyek is ideesnek persze. Mi lett belole ejnye bejnye.

Nalam ennel jobb volt a LA korszak ahol egyenlobb volt a helyzet a hasznalattal bar az egyenlok kozott volt egy kiraly.

2008 Biologiai utlevel az egyik legjobb lepes volt.
no
Én az elmúlt 22-3 évben a legkevésbé a 2000-es évek második felében követtem a bringát. Kb Landis szökése volt az utolsó szög. Az ott élő egyenesben is sok volt nekem. 10-es évek elején kezdtem visszaszivárogni a tv elé.
dawyd728
Hat ahogy irtam nekem az a legsotetebb korszak. Contador cserebe egy nagy bajnok, szoval nalam LA nem kovetendo de nem is tragedia.

Hansen cikket tudom idehozni. Sella-val kuzdott egy szakaszgyozelemert es "mondta"hogy nem kaphat ki tole, mivel a 2008 Giro-n a limitidon belul kuszkodes volt beerniuk mert ment mint az agyugolyo. Sella 6.lett osszetettben es a hegyitriko boldog tulajdonosa. Ricco 2. + legjobb fiatal triko Contador mogott majd 3 honap mulva megbuktak a TDF-on, persze megtarthattak az eredmenyeiket mert a tdf-on kezdtek es el akartak hinni nekik. A cikk persze nem a doppingra volt kihegyezve, de abbol a korszakbol nehez nem talalkozni vele.
no
Azaz ugyanúgy doppinggal megbukott kerékpáros.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700

dawyd728 4 129

Jézusom. Hát nyilván mindenkire másként hat a dopping. Nem is értem.

3 dologra leszek kivancsi iden.

1.) Bora pazarol-e energiat Sagan zold trikojaert vagy hagyjak egyedul es bizhatnak benne hogy nem lesz kihivo erte es egyedul is tud nyerni. Caleb-Lotto siman elverheti ha nem lesz segitsege es naluk fontosnak erzik elegge.
2.) A Jumbo taktikaja ( + a fel sky ), szerintem naluk van a legerosebb bicajos most es mi lesz ra a reakcio.
3.) Yates tesok leosztasa
+1 Froome tud-e csucsatleta lenni vagy Beloki lesz a dologbol.
no
Én csak egyre.
Ha nyáron megindulnak a turisták Európán kívülre is, majd visszatérnek, illetve jönnek Európába azokból az országokból, ahol még tart a járvány, akkor vajon már augusztusra újrafertőzik e a kontinenst, újra bezárnak az országok, és elmarad minden GT vagy csak októberre és akkor nem?
Mert elvileg pont az országúti kerékpárversenyek lehetnének azok a sportrendezvények, amik nézők nélkül, vagy nézői távolságtartás megvalósításával is működhetnének, napi 3-4-5 óra heteken át, jól behelyezhető reklámok, és nem hiszem, hogy sok kerekesnek hiányozna az arcába lihegő, beleakadó agyhalott amikor épp hegyet támad.
Az MMA meg a gurulós foci nagyon ergya nézők nélkül.
Sobri Jóska
itt 14 napos karanten lesz es be se engednek jopar orszagba. Lehetne ezt kezelni.

A sport viszont hulyen-furcsan all a dologhoz. Gyakorlatilag a helyi szervezokre toltak a dolgot akik meg az emberek erettsegere fognak hagyatkozni. Az meg hatareset
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
3 dologra leszek kivancsi iden.

1.) Bora pazarol-e energiat Sagan zold trikojaert vagy hagyjak egyedul es bizhatnak benne hogy nem lesz kihivo erte es egyedul is tud nyerni. Caleb-Lotto siman elverheti ha nem lesz segitsege es naluk fontosnak erzik elegge.
2.) A Jumbo taktikaja ( + a fel sky ), szerintem naluk van a legerosebb bicajos most es mi lesz ra a reakcio.
3.) Yates tesok leosztasa
+1 Froome tud-e csucsatleta lenni vagy Beloki lesz a dologbol.
no
Én csak egyre.
Ha nyáron megindulnak a turisták Európán kívülre is, majd visszatérnek, illetve jönnek Európába azokból az országokból, ahol még tart a járvány, akkor vajon már augusztusra újrafertőzik e a kontinenst, újra bezárnak az országok, és elmarad minden GT vagy csak októberre és akkor nem?
Mert elvileg pont az országúti kerékpárversenyek lehetnének azok a sportrendezvények, amik nézők nélkül, vagy nézői távolságtartás megvalósításával is működhetnének, napi 3-4-5 óra heteken át, jól behelyezhető reklámok, és nem hiszem, hogy sok kerekesnek hiányozna az arcába lihegő, beleakadó agyhalott amikor épp hegyet támad.
Az MMA meg a gurulós foci nagyon ergya nézők nélkül.

több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
3 dologra leszek kivancsi iden.

1.) Bora pazarol-e energiat Sagan zold trikojaert vagy hagyjak egyedul es bizhatnak benne hogy nem lesz kihivo erte es egyedul is tud nyerni. Caleb-Lotto siman elverheti ha nem lesz segitsege es naluk fontosnak erzik elegge.
2.) A Jumbo taktikaja ( + a fel sky ), szerintem naluk van a legerosebb bicajos most es mi lesz ra a reakcio.
3.) Yates tesok leosztasa
+1 Froome tud-e csucsatleta lenni vagy Beloki lesz a dologbol.
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
 eurosport.hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/vaughters-armstrong-dopping-tourdefrance

Sokan mondják, hogy Lance dopping nélkül is 7 Tourt nyert volna...
Ezzel nem értek egyet, mivel nem tudhatjuk, és már soha nem is tudjuk meg. Mindenki szedett valamit akkoriban? Igen! De nem mindenkire vannak ugyanolyan hatással a szerek. Egy berúgás után neked 1 aszpirin kell másnap, majd mész a dolgodra, nekem 3, de egész nap fekszem az ágyban. Az EPO-val ugyanez a helyzet. Lance, Ullrich vagy Pantani elképesztően erős versenyző volt, de nem tudjuk mire mentek volna tisztán. Lehet Armstrongra jobb hatással volt a szer, mint másokra. Még az is elképzelhető, hogy a 18 éves Moncutié lett volna a legerősebb.

Örülök, hogy nem csak én látom ezt így. Remélem eljön az idő, amikor ez nem csak egy kisebbségi vélemény lesz. Az egész interjút is érdemes elolvasni.
dawyd728
Szerintem ez a maskeppen hatnak a drogok mindenkire az teljesen egyertelmu es ezzel sosem leszel kisebbsegben.

A lenyeges elem hogy mindenki tolta es ennyi. Abbol az idoszakbol ki hogy ment volna tisztan eleg nehez kerdes.

szamomra ez a kire hogy hat a dopping kisebb problema volt, mint hogy utana evekben mi tortent mert nalam az inkabb a sotet korszak. Funyiro elv. Contador koszonte szepen.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 830 — Lucas Scott
 eurosport.hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/vaughters-armstrong-dopping-tourdefrance

Sokan mondják, hogy Lance dopping nélkül is 7 Tourt nyert volna...
Ezzel nem értek egyet, mivel nem tudhatjuk, és már soha nem is tudjuk meg. Mindenki szedett valamit akkoriban? Igen! De nem mindenkire vannak ugyanolyan hatással a szerek. Egy berúgás után neked 1 aszpirin kell másnap, majd mész a dolgodra, nekem 3, de egész nap fekszem az ágyban. Az EPO-val ugyanez a helyzet. Lance, Ullrich vagy Pantani elképesztően erős versenyző volt, de nem tudjuk mire mentek volna tisztán. Lehet Armstrongra jobb hatással volt a szer, mint másokra. Még az is elképzelhető, hogy a 18 éves Moncutié lett volna a legerősebb.

Örülök, hogy nem csak én látom ezt így. Remélem eljön az idő, amikor ez nem csak egy kisebbségi vélemény lesz. Az egész interjút is érdemes elolvasni.
dawyd728
hát ja. amúgy számomra éppen ezek a tourok maradtak meg a legjobban a 90-es évek közepéről, végéről. egész nyáron alapoztunk, délelőtt edzés, délután edzés, általában lent maradtam az uszodában a kettő között kivéve a tour idején, tekertem haza bicóval, hogy nézzem a szakaszokat. imádtam Sipit meg az egész felvezetést, hogy nem csupán kerékpár volt, hanem kulturális és történelmi élmény is a sok helyi ismerettel, amit meséltek az útban lévő városokról, nevezetességekről. aztán az elképesztő csalódás évek múlva, hogy lényegében mki tolta a doppingot olyan szinten szomorúvá tett, hogy el sem lehet mondani.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
dawyd728 4 129
 eurosport.hosszabbitas.hu/kerekpar/es-bringa/vaughters-armstrong-dopping-tourdefrance

Sokan mondják, hogy Lance dopping nélkül is 7 Tourt nyert volna...
Ezzel nem értek egyet, mivel nem tudhatjuk, és már soha nem is tudjuk meg. Mindenki szedett valamit akkoriban? Igen! De nem mindenkire vannak ugyanolyan hatással a szerek. Egy berúgás után neked 1 aszpirin kell másnap, majd mész a dolgodra, nekem 3, de egész nap fekszem az ágyban. Az EPO-val ugyanez a helyzet. Lance, Ullrich vagy Pantani elképesztően erős versenyző volt, de nem tudjuk mire mentek volna tisztán. Lehet Armstrongra jobb hatással volt a szer, mint másokra. Még az is elképzelhető, hogy a 18 éves Moncutié lett volna a legerősebb.

Örülök, hogy nem csak én látom ezt így. Remélem eljön az idő, amikor ez nem csak egy kisebbségi vélemény lesz. Az egész interjút is érdemes elolvasni.
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Ha lesz Tour!
Nagyobb nevek közül kik indulnak?
steelwolf
Majdnem mindenki, konnyebb felsorolni hogy ki nem.
no
Szerintem simán elosztjak majd a nagyok, túl közel lesznek egymáshoz a GT-k hogy duplázni lehessen
FLZOLI
A Giro es a Vuelta kevesbbe szol bele inkabb a VB es az azota elmaradt olimpia mozgatta a szalakat. Azok miatt lehetett a Giro-t valasztani. Most viszont nagy kerdes hogy svajci vagy sivatagi vb lesz. A kulonbseg eg es fold hogy kinek kedvez.

Mindenkinek a TDF a legfontosabb. A Jumbo mar pandemic elott kijelentette hogy mindharom kapitanya megy a TDF-ra es gyakorlatilag szarik a masik kettore, persze a tobbiek kapnak lehetoseget kontosben. Bahrain TDF jelszoval kezdte ujraepiteni az uj sky-t es Landa mint elso es legjobb megy oda. A sky a 3 TDF gyoztessel tamad, de Carapaz megy Giro-t vedeni. EF1 az ifju remenyseg is megy tarskapitanynak Uran melle, pedig a Giro jo lehetoseg lenne neki. Pinot kapott egy jo hegyes kiirast magaslati levego nelkul. A giro inkabb gyenge lesz nevek alapjan, Nibali talan a legnagyobb nev lesz, de a verseny parades lesz pont ezert. A vuelta-ra szerintem elmennek mert sok csalodott lesz, de ero az keves lesz, de ha nem sokan keszulnek csak oda akkor jo lehet, mint a 2015-s a TDF faradtabb sztarjai a fiatal frissebb erok ellen.
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 700 — "Montoya por favor!"
Jó lenne ha lennének már a Grand Tourok, és ki is lehetne menni, mondjuk idén a Touron gondolkodom, a Vuelta nem arra megy ahol lakom sajna, az tavaly nagy szerencse volt hogy az első héten itt volt, mind a 4 szakasz amire kijutottam nagy élmény volt a maga formájában. Szóval aki gondolkodnak rajta amúgy is hogy ki akar menni versenyre véletlenül, ajánlom nagyon.

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ha lesz Tour!
Nagyobb nevek közül kik indulnak?
steelwolf
Majdnem mindenki, konnyebb felsorolni hogy ki nem.
no
Szerintem simán elosztjak majd a nagyok, túl közel lesznek egymáshoz a GT-k hogy duplázni lehessen

több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Ha lesz Tour!
Nagyobb nevek közül kik indulnak?
steelwolf
Majdnem mindenki, konnyebb felsorolni hogy ki nem.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 633 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Ha lesz Tour!
Nagyobb nevek közül kik indulnak?
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Tom Dumoulin erdekes nyilatkozat a 3 kapitanyrol. Komazom, mert nyiltabb mint a tobbiek altalanossagban, de szerintem ezt a problemat rosszul latja ( komunikalja ). Ha valaki gyenge lesz az a legegyszerubb eset es valoszinuleg nem ez lesz a kerdes. Az meglepett hogy nagy volt neki a nyomas hogy neki kellett hozni az eredmenyt a Sunweb-nel.
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Hansen cikkje nagyon jo. Benne a 2008-as Giro emlegetesevel. Az egy piszok idoszak volt. 😕
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Alapvetoen Froome nyilatkozattal kezdodott, aki elmondta hogy felepult es oriasi dolog lenne ha tudna nyerni, sot a celja hogy 5 sot 6 is legyen belole. De ez nem a bringasoknak szolt hanem a szerzodese idei lejarta miatt az Ineosnak es a tobbi lehetseges keronek. Ezutan jott Bernal-e es eppen elenkezoleg jott az info--megerti Froome es Thomas szeretne megnyerni, de ha 100%-osnak erzi magat o nem aldozza fel magat ahogy senki sem. Az elso hegyen majd eldol.

Senki nem tiltja neki hogy tamadjon. Sot. Az jo mindenkinek. G-ek ulhetnek az ellenfeleken es megprobalnak majd frissen athidalni es erre Bernal se szolhatna ha nem viszik magukkal az ellenfeleket. Eldontene az ut.

Erthetetlen Bernal nyilatkozata mert o a jovo es ha ezt nem latja akkor baj van. Neki van szuksege inkabb G-ekre, mint forditva. Raadasul ha mindenki megy a feje utan akkor G-eknek a Jumbo-s trio termeszetes szovetseges. Ha erosebb lesz akkor ugyis segiteni fogjak, ok mar bebizonyitottak. Bernal nem tudom mit fel, tavaly ha akarta volna az Ineos akkor megnyereti G-vel, de erosebb volt es megerdemelten hazavitte.

Viszont ez nem errol a TDF-rol szol hanem Froome jovojerol az Ineosnal. Ezert kell ezt Sir B-nek rendezni mert Bernal a jovo, tehat vagy be tudja szoritani az ambiciokat vagy elengedi Froome-t. Ennyi. Viszont Bernal nyilatkozata teljesen felesleges volt de ha mar megszolalt akkor ertelmesen, mert "amig van eselyem addig nem adom fel" elter az edigi ethos-tol es nem lesz hatasa a dontesre Froome jovojere de a versenyre lehet kihatasa es foleg rossz peldat mutat a jovore tekintve.

Erdekes lesz nezni, bar en a Jumbo-t varom mert ott hasonlo bringasokrol van szo, mig a skynal egyszerubb mert Bernal-nak menni kell es itt tobb is a taktikai variacio.
több mint 5 éve
dawyd728 4 129
Szerintem akkor is vihar egy kanál vízben. Froome és Thomas kell Bernalnak a Jumbo ellen ez tény. Viszont csak azért ne támadhasson, mert Froome vagy Thomas feltehetően előtte lesz az ITT miatt, az mint TDF címvédő elég kemény. Jelezte, h srácok én akkor támadni fogok az első 19 szakaszon, mert nekem kell az előny. Nyilván, ha lemarad és hátrányt szed össze az első hegyi szakaszokon, plusz még az utolsó előtti szakaszon is valószínű kapni fog, akkor nem pattoghat. Ha egálban vannak mindhárman, de tudható, h neki kell az előny akkor nem játszani arra, h címvédőként, a következő 10 év egyik domináns bringásaként előnyt szerezhessen és megtíltsák neki, mert Froomenak és a brit kerékpárnak kell az 5, az no bueno. Ezt jelezte. Legalábbis ilyen és ehhez hasonló szituációkra jelezte mi a helyzet. Szerintem nem azt mondta, h elvárja, h elejétől kezdve minden rá épüljön. Neki az kell, h ne a britekre épüljön. Aztán eldől ki az erősebb.
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Nem tudom mit lehet ezen kezelni. Bernal az arany tojást tojó tyúkja Sir B-nek. Szerintem annyit tett, amit az ő helyzetében meg lehet tenni. Thomas 1 évvel ezelőtt nem nyilatkozhatott ilyet. Mivel fiatal és övé a jövő, hiába van idén még talán Froome felé billenve az esélyek, tudja jól, h Thomas és Froome pályafutása nem tart sokáig. Nyilván Ineos a brit piac miatt jobban örülne egy Froome győzelemnek, de hosszútávon sem akarnak a két szék közül a földre esni, és ideje korán elüldözni a legnagyobb tehetségüket.
Szurkolói szemmel lehet mondani nem szimpatikus az ilyen. Csak valahol az is egy sportolói skill, h hogyan tudod elérni a saját helyzeted minél jobb legyen, míg ellenfeledé minél rosszabb. Legnagyobb sportolók kíméletlenül betettek az ellenfeleknek pályán és azon kívül egyaránt. Lehet kis plusz pénzzel, vagy különböző szerződésben lévő megkötések enyhítésével be tudják majd fogni a száját, de végül is azzal is nyert valahol.
dawyd728
Ez nem csak kettejukrol szol. Az Ineos jovoje Bernal es nem Froome vagy Thomas. De Sivakov-Carapaz egy ev mulva azt mondja majd neki hogy ertem es megertem de ha 100%-nak erzem magam akkor nem aldozom fel magam.

Nincs itt szurkoloi szem, ha elindulnak tobb kapitannyal akkor ha nem segitik egymast ahogy eddig, az nem lesz jo senkinek sem. Ennyi. En nem latom hogy lehet jo Bernal-nak ha betesz Thomas-nak vagy Froome-nak. Lasd Movistar, rohejes/ szanalmas / szerencsetlen volt ahogy a Movistar naponta cserelgetve gyilkolta Landa-t es Nairo-t. Ellenben Landa beallt Carapaz moge, csak hogy latszodjon ki a nem csapatjatekos 😊
no
Azért Bernal magasabb polcon van, mint Sivakov és Carapaz. Majd, ha ők lesznek a "világ tetején", mint most Bernal. Ellenük, mint TDF címvédő övé a kedvezmény. A britek felé ez nem feltétlen áll. Carapaz hiába erősködne, neki először segítőként kell bizonyítani Bernal mellett és ha olyan lesz, mint Froome Wiggins mellett, utána kezdhet esetleg ilyet nyilatkozni. Sivakovra hatványozottan igaz.
dawyd728
Nalam egyik sem nyilatkozhatna ilyet, meg Froome sem. Most sem, 3 es 5 eve sem. 2018-ban eroskodhetett volna mint fonok-mint cimvedo-mint Giro gyoztes- Thomas nem bizonyitott meg, de a csapat szempontjabol hibatlan. Ahogy Thomas eseteben is beallt Bernal moge. Akkor csak egy remenyseg volt, igaz azon a "polcon" magasan volt. A csapat szempontjabol mindegy hogy Carapaz-Bernal-Sivakov nyerne, a lenyeg hogy nyerjen valamelyik. De ha a versenyzo donti el ki az erosebb az marhara nem jo es eddig a csapat dontotte el es tiszteletbe tartottak a fiuk. Bernal erre mondott fityiszt. Raadasul meg csak erosebbrol sem beszelt csak hogyha 100%-an erzi magat ( BTW ha nem akkor kb nem is menne mint csapatkapitany ). Ha ezt nem kezeli a csapat a Froome-Thomas-Carapaz-jovobeni egyeb kerekesek fele akkor majd ok is igy jarhatnak el.

Nem kell nekik majd nyilatkozni, Carapaz csak a jovo evi TDF majd csak nem all be a sorba. Vuelta Wilco-Barguil. Movistar.

Bernal nyert egyet ( igaz kettobol, egyen elindulni se birt ), ahol a kiiras borzasztoan segitette, de a fo fegyveruk a Thomas-Bernal kettos fenyegetettseg volt. Oszinten nem latom hogy fog Bernal megkuzdeni a Jumbo 3feju sarkanyaval, ha nem fog fejlodni az ITT-je drasztikusan, mert a Jumbo lenne a vonat es Bernal tamadhatna a hegyeken. De ha van egy Thomas-Froome akkor maris keverednek a lapok. De az pikans lenne ha G-Froome beallna a Jumbo vonat vegen es a elfogyatkozasukkor "besegitenenek" Roglic-Tom-Kruiswijk-nek zarni a gap-et. PR szempontbol Jumbo vonat lenne az ellensegt. Ha Bernal tud ellenuk akkora elonyt szerezni amivel ledolgozza a ITT hatranyt akkor kiraly, ha nem akkor is Froome/G a Mapei agyonszopkodott taktikajat kovetve "frissen" tamadhatna meg a Jumbo-sokat a hegyek vegen. Bernal pisloghatna a vegen es kezdhetne a Quintana-sodast. Megha nyerne is az Ineos ( mondjuk Thomas ) akkor is ok lennenek a vesztesek ( a jovoben ).
A sajat nyelven nyilatkozott, de osszesegeben nem lesz belole semmi mert biztos az angolra forditasnal "veszett el" valami csak egyszerubb lett volna hazon belul gyorsan elintezni.
több mint 5 éve
dawyd728 4 129
Nem tudom mit lehet ezen kezelni. Bernal az arany tojást tojó tyúkja Sir B-nek. Szerintem annyit tett, amit az ő helyzetében meg lehet tenni. Thomas 1 évvel ezelőtt nem nyilatkozhatott ilyet. Mivel fiatal és övé a jövő, hiába van idén még talán Froome felé billenve az esélyek, tudja jól, h Thomas és Froome pályafutása nem tart sokáig. Nyilván Ineos a brit piac miatt jobban örülne egy Froome győzelemnek, de hosszútávon sem akarnak a két szék közül a földre esni, és ideje korán elüldözni a legnagyobb tehetségüket.
Szurkolói szemmel lehet mondani nem szimpatikus az ilyen. Csak valahol az is egy sportolói skill, h hogyan tudod elérni a saját helyzeted minél jobb legyen, míg ellenfeledé minél rosszabb. Legnagyobb sportolók kíméletlenül betettek az ellenfeleknek pályán és azon kívül egyaránt. Lehet kis plusz pénzzel, vagy különböző szerződésben lévő megkötések enyhítésével be tudják majd fogni a száját, de végül is azzal is nyert valahol.
dawyd728
Ez nem csak kettejukrol szol. Az Ineos jovoje Bernal es nem Froome vagy Thomas. De Sivakov-Carapaz egy ev mulva azt mondja majd neki hogy ertem es megertem de ha 100%-nak erzem magam akkor nem aldozom fel magam.

Nincs itt szurkoloi szem, ha elindulnak tobb kapitannyal akkor ha nem segitik egymast ahogy eddig, az nem lesz jo senkinek sem. Ennyi. En nem latom hogy lehet jo Bernal-nak ha betesz Thomas-nak vagy Froome-nak. Lasd Movistar, rohejes/ szanalmas / szerencsetlen volt ahogy a Movistar naponta cserelgetve gyilkolta Landa-t es Nairo-t. Ellenben Landa beallt Carapaz moge, csak hogy latszodjon ki a nem csapatjatekos 😊
no
Azért Bernal magasabb polcon van, mint Sivakov és Carapaz. Majd, ha ők lesznek a "világ tetején", mint most Bernal. Ellenük, mint TDF címvédő övé a kedvezmény. A britek felé ez nem feltétlen áll. Carapaz hiába erősködne, neki először segítőként kell bizonyítani Bernal mellett és ha olyan lesz, mint Froome Wiggins mellett, utána kezdhet esetleg ilyet nyilatkozni. Sivakovra hatványozottan igaz.
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Nem tudom mit lehet ezen kezelni. Bernal az arany tojást tojó tyúkja Sir B-nek. Szerintem annyit tett, amit az ő helyzetében meg lehet tenni. Thomas 1 évvel ezelőtt nem nyilatkozhatott ilyet. Mivel fiatal és övé a jövő, hiába van idén még talán Froome felé billenve az esélyek, tudja jól, h Thomas és Froome pályafutása nem tart sokáig. Nyilván Ineos a brit piac miatt jobban örülne egy Froome győzelemnek, de hosszútávon sem akarnak a két szék közül a földre esni, és ideje korán elüldözni a legnagyobb tehetségüket.
Szurkolói szemmel lehet mondani nem szimpatikus az ilyen. Csak valahol az is egy sportolói skill, h hogyan tudod elérni a saját helyzeted minél jobb legyen, míg ellenfeledé minél rosszabb. Legnagyobb sportolók kíméletlenül betettek az ellenfeleknek pályán és azon kívül egyaránt. Lehet kis plusz pénzzel, vagy különböző szerződésben lévő megkötések enyhítésével be tudják majd fogni a száját, de végül is azzal is nyert valahol.
dawyd728
Ez nem csak kettejukrol szol. Az Ineos jovoje Bernal es nem Froome vagy Thomas. De Sivakov-Carapaz egy ev mulva azt mondja majd neki hogy ertem es megertem de ha 100%-nak erzem magam akkor nem aldozom fel magam.

Nincs itt szurkoloi szem, ha elindulnak tobb kapitannyal akkor ha nem segitik egymast ahogy eddig, az nem lesz jo senkinek sem. Ennyi. En nem latom hogy lehet jo Bernal-nak ha betesz Thomas-nak vagy Froome-nak. Lasd Movistar, rohejes/ szanalmas / szerencsetlen volt ahogy a Movistar naponta cserelgetve gyilkolta Landa-t es Nairo-t. Ellenben Landa beallt Carapaz moge, csak hogy latszodjon ki a nem csapatjatekos 😊
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 8 700
iden lejar a szerzodese es ott valosabb hogy eligazol.
Froome szempontjabol: a TDF elotti valtasnal 3 csapat tudna penzt elovenni ra. Ebbol a legjobb lehetoseg a Movistar lenne, ahol a csapat qva jo es van tapasztalat is.
A csapatok szempontjabol erthetetlen lenne mert a riziko hogy nem lesz mar elatleta az tul nagy, de az ha lesz ideny, de legkesobb a telen kiderulne a keroknek is.

Ez csak piac felmeres, bar Bernal nyilatkozata nem sikerult fenyesre es ezt kezelnie kell Sir B-nak mert akar Movistar-ba is atcsaphat ahol a "3 ember-6 part" alakult ki.
no
A Movi egy csóró csapat már évek óta. Ezért volt hogy inkább nevelték mint vették a spilereket.
FLZOLI
Nem csorok. Van penz boven, az hogy a vallalat miatt a spanyol-Del-Amerika fiataljat felkarolni akaro erogepet akartak csinalni az nem gond mivel szerencsejukre tehetseg boven. Jonnek UK-be szoval Froome pont jol is jonne nekik. Nairo-Landa fizetesebol boven kijonne Froome meg egy ITT erogep.