Kerékpár

24 feliratkozó

több mint 10 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 243 — E/1
Volt már valaha valakinek egy hét alatt két defektje(leső+hátsó) ???😓 😒
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Amúgy bevallom, én is többet vártam mára Urantól, de valóban jót fog tenni ez a Gironak. Végre feléledt Quintana, Pozzovivo is erős és a csapata is rendben van, lesz itt akció rendesen. És hajrá Nairo persze!Schleck
Uran nekem nagy csalódás volt, szóval én holnapra tippelek is egy Majka rózsaszín trikót, egyébként is neki szurkolok (meg Arunak), remélem megnyeri a fehér trikót (az meg szerintem rózsaszínt is jelent idén). 😀 Igazából lehet tennék is egy keveset Majkára, csak nem igazából találom az oddsokat (eddig egy 19-eset találtam összvisz), szóval lehet kihagyom, pedig úgy érzem, hogy a hegyi időfutamon elverheti Quintanát és Pozzovivót a hegyeken pedig tudja tartani a mostani és az akkori előnyét. 😉Jughead
Az időfutam az teljesen hegyi lesz. Ott szerintem nem lesz esélyes sem Quintanaval, sem Pozzovivoval szemben sem.

több mint 10 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 934
Amúgy bevallom, én is többet vártam mára Urantól, de valóban jót fog tenni ez a Gironak. Végre feléledt Quintana, Pozzovivo is erős és a csapata is rendben van, lesz itt akció rendesen. És hajrá Nairo persze!Schleck
Uran nekem nagy csalódás volt, szóval én holnapra tippelek is egy Majka rózsaszín trikót, egyébként is neki szurkolok (meg Arunak), remélem megnyeri a fehér trikót (az meg szerintem rózsaszínt is jelent idén). 😀 Igazából lehet tennék is egy keveset Majkára, csak nem igazából találom az oddsokat (eddig egy 19-eset találtam összvisz), szóval lehet kihagyom, pedig úgy érzem, hogy a hegyi időfutamon elverheti Quintanát és Pozzovivót a hegyeken pedig tudja tartani a mostani és az akkori előnyét. 😉
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.Jakehomer
Én a jelenlegi állapotukat látva egyszerűen nem tudom elképzelni ezt. Persze, éhezhet el Uran vagy történhet bármi váratlan, de engem meglepne ha bármelyik hegyi szakaszon is tudna Cadel verni rá.Schleck
Nos, akkor ezt is letudtuk 😊 Tényleg nem értem, mire alapoztad, az ég világon semmit nem mutatott Uran eddig a hegyeken...Jakehomer
Itt a sprintben vert rá, nem a hegyen. 😊Schleck
Lehet szemantikázni, de hegyi szakaszon külön idővel jött be :p Nem mintha Evans olyan meggyőző lett volna, de ez az ő stílusa, mindig megérkezik, neki a hegyi időfutam lesz a kritikus, ott nem fogja tudni tenni a kereket.

Uran a holnapi hosszú hegyen mit fog szenvedni, ha ma is megrogyott a végére... A csapata se tűnt igazán erősnek. Jó ez a GiroJakehomer
Jogos, nem voltam elég alapos. Szignifikáns különbségre gondoltam az Evans-Uran viszonylatban. Amúgy bevallom, én is többet vártam mára Urantól, de valóban jót fog tenni ez a Gironak. Végre feléledt Quintana, Pozzovivo is erős és a csapata is rendben van, lesz itt akció rendesen. És hajrá Nairo persze!

több mint 10 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 583 — Panthers fan
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.Jakehomer
Én a jelenlegi állapotukat látva egyszerűen nem tudom elképzelni ezt. Persze, éhezhet el Uran vagy történhet bármi váratlan, de engem meglepne ha bármelyik hegyi szakaszon is tudna Cadel verni rá.Schleck
Nos, akkor ezt is letudtuk 😊 Tényleg nem értem, mire alapoztad, az ég világon semmit nem mutatott Uran eddig a hegyeken...Jakehomer
Itt a sprintben vert rá, nem a hegyen. 😊Schleck
Lehet szemantikázni, de hegyi szakaszon külön idővel jött be :p Nem mintha Evans olyan meggyőző lett volna, de ez az ő stílusa, mindig megérkezik, neki a hegyi időfutam lesz a kritikus, ott nem fogja tudni tenni a kereket.

Uran a holnapi hosszú hegyen mit fog szenvedni, ha ma is megrogyott a végére... A csapata se tűnt igazán erősnek. Jó ez a Giro

Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.Jakehomer
Én a jelenlegi állapotukat látva egyszerűen nem tudom elképzelni ezt. Persze, éhezhet el Uran vagy történhet bármi váratlan, de engem meglepne ha bármelyik hegyi szakaszon is tudna Cadel verni rá.Schleck
Nos, akkor ezt is letudtuk 😊 Tényleg nem értem, mire alapoztad, az ég világon semmit nem mutatott Uran eddig a hegyeken...Jakehomer
Itt a sprintben vert rá, nem a hegyen. 😊

több mint 10 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 583 — Panthers fan
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.Jakehomer
Én a jelenlegi állapotukat látva egyszerűen nem tudom elképzelni ezt. Persze, éhezhet el Uran vagy történhet bármi váratlan, de engem meglepne ha bármelyik hegyi szakaszon is tudna Cadel verni rá.Schleck
Nos, akkor ezt is letudtuk 😊 Tényleg nem értem, mire alapoztad, az ég világon semmit nem mutatott Uran eddig a hegyeken...

Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
A Giro egy dologban évek óta nem képes felérni a Tour közelébe, normális honlapot nem képes összehozni soha. Tudja valaki, hogy a korábbi hegyeken mi volt a sorrend ma?

több mint 10 éve
gdavid New England Patriots 3 894 — Patriots fan
Idén is van hó, vagy jég 😀

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 10 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Kurvanagy😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 289 — Cowboys fan
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran?Jakehomer
| mert Evans nem atommeghajtású. |
(bocs.)
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.Jakehomer
Én a jelenlegi állapotukat látva egyszerűen nem tudom elképzelni ezt. Persze, éhezhet el Uran vagy történhet bármi váratlan, de engem meglepne ha bármelyik hegyi szakaszon is tudna Cadel verni rá.

több mint 10 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 583 — Panthers fan
Miért ne mehetne Evans jobban a hegyen, mint Uran? Azért volt már rá példa.

Aztán persze ha annyival erősebb mindenkinél, mint azt tegnap bizonyította, akkor tényleg eldőlt, de meglepő volna, ha ilyen simán zajlana minden.

Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Első nyolcból négy Omegàs.
Én is Malorira gondoltam, de végül De Gendt mellett döntöttem. Jól tettem.
Ulissi meg az idei Giro meglepetése (kb. mint tavaly Betancur). Kívàncs leszek rà a nagy hegyeken.
És remélem Majka is rendben lesz. Nagyon szurkolok neki.danyly
Malori tegnap összetörte magát, így várható volt sajnos ez a mai nap. Az összetettben pedig nagyon komoly meglepetést hozott ez a nap, Cadel lényegében a rózsaszínről most már letehet, nem látom azt a forgatókönyvet, ami alapján Urannál jobban menne hegyen. Uran pedig masszív esélyes lett. Ha Quintana nem szedi össze magát/gyógyul meg, akkor ezt szerintem behúzza.

több mint 10 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Első nyolcból négy Omegàs.
Én is Malorira gondoltam, de végül De Gendt mellett döntöttem. Jól tettem.
Ulissi meg az idei Giro meglepetése (kb. mint tavaly Betancur). Kívàncs leszek rà a nagy hegyeken.
És remélem Majka is rendben lesz. Nagyon szurkolok neki.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 583 — Panthers fan
Ulissi mit tolt! Ez most meglepett. 😊

Mondjuk megérdemli a fantasy csapatom azután, hogy mekkorát szívtam Malorival.Schleck
A végeredmény viszont még jobban. 😀
Megfordult a szél, vagy mi történt, hogy itt a végén mindenki nagyot ment?Schleck
Felszáradt a pálya. De nem mindenki, Pozzovivo pl elég szarul osztotta be az erejét.

Evans nagyon szenvedett ma, de végül is nem biztos, hogy olyan rossz neki, hogy most lekerült róla a maglia rosa, nem őt fogj szívatni mindenki 😊

Tepper takarodj!
több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Ulissi mit tolt! Ez most meglepett. 😊

Mondjuk megérdemli a fantasy csapatom azután, hogy mekkorát szívtam Malorival.Schleck
A végeredmény viszont még jobban. 😀
Megfordult a szél, vagy mi történt, hogy itt a végén mindenki nagyot ment?

több mint 10 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Ulissi mit tolt! Ez most meglepett. 😊

Mondjuk megérdemli a fantasy csapatom azután, hogy mekkorát szívtam Malorival.

több mint 10 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Elég vicces szakasz volt ez, nem tűntek lassúnak de mégsem volt gyilkos a tempó, mindenféle jöttment ott tudott maradni a végéig. Persze a BMC-nek ez pont jó és a hírek szerint Quintana is csak túlélni akar ezen a hétvégén, de mondjuk Urán szempontjából ez elég gáz. Arról nem is beszélve, hogy az AG2R megint feleslegesen melózott Pozzovivónak.

Arredondo megérdemelte volna viszont, szépen ment egész nap, a Carpegna közepétől pedig egyedül. Ha a síkon nem megy komolyan a mezőny (gondolom Finetto miatt, vagy nagyon akarták a szakaszt), akkor simán behúzhatta volna, de 4 percen belül volt az előnye a hegyek kezdetén és igazából nem volt társa (Pirazzi azért ehhez kevés), így pedig pont elfogyott. Holnap sem hiszem, hogy sokkal több dolog történik, de jövő szombattól nagyon jó kis hét jön.

több mint 10 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Érdemes kipróbálni:
 tv.eurosport.hu/eurosport/storynews_sto4229769.shtml

Nemcsak kerékpár van, hanem autósport és tenisz is.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Bouhanni-ra v. Viviani-ra gondoltam a mai napra (mily meglepő 😀 ).
Evans tetzseik eddig. Purito meg megint elszállt. Sajnálom a kis spanyolt.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 392 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
Nacer-Giacomo 1-2 😛 érik a sprinter trikó
mostmár a treknek is összejöhetne a szakaszgyőzelem 😊

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Lecsó Denver Broncos 3 077
Phinney nem viccelt a AToC-on..... 8-)
Megmondta hogy szökni fog, és szökött. Két komplett vonat nem érte utol...
több mint 10 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 439 — Dolphins fan
Ulissi szépen odatette magát. De többé-kevésbé feküdt neki ez a pálya. Purito kicsit fásultam ment fel és még Matthews is lehagyta. Tudom, hogy az elején járunk de én nem sok jót sejtetek ebből a mozgásból kiindulva. Sok versenyt láttam már így azt is mondhatom, hogy jó hogy most jön ki ez a rosszabb forma, meg rossz is, mert innen csak nehezebb lesz a verseny.

Evans meg meglepően jól teljesített, örülnék neki ha sokáig kitartani a jó formája. A Trentino-n már bizonyított idén.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 392 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
Kik voltak? 😊kishaszi
A szokásos páros (Rév-Lantos).danyly
Nem Székely Dávid és Rév a most ott az 1. számú duó keró közvetítéseknél?iktriad
Szokták váltásba nyomni, mostanában többet volt Lantossal Rév.kishaszi
giron lantos van, touron székely. Ez tuti. vueltára nem emlékszek, hogy szokott lenni