Könyvek, színház
20 feliratkozó
több mint 4 éve
Én gimiben olvastam a Gyűrűk Urát, akkor fantasy csak ad&d szerepjátékok formájában volt jelen az országban, meg néhány Livingstone lapozgatós könyv, meg szinte nem is volt más fantasynak nevezhető könyv kiadva (pár Nemes István féle Cherubionos agymenésen és Ursula K. Le Guin-on kívül, mondjuk a Szigetvilág ciklus kurva jó), így amikor meg tudtam bolhapiacon szerezni az első, keményborítós Gyűrűk Urát, az valami más minőség, mélység volt.Igen, itt van meg köztük a korkülönbség, én ugye 1998-tól voltam gimis és a Gyűrűk Úrát már azután olvastam, hogy túl voltam 6-7 évnyi tablettop szerepjátékon, egy csomó M.A.G.U.S. könyvön, H.P. Lovecraft sztorikon, Vampire: The Masquarade könyveken, meg pl. a korábban említett Fekete seregen. Sőt, az első Harry Potter könyvet is előbb olvastam szerintem. És így, tizenévesen már nem értékeltem annyira a "mélységét".
Kamaszként olvasva az volt "A" fantasy.
Ez a 3 könyv 1990 környékén került 1500 forintba, antikváriumban, bolhapiacon, amikor egy új könyv 80 vagy 120 forint volt, és 19 forintba került egy sajtburger a mekiben.
Sobri Jóska
Eredeti nyelven van meg e-book formában, egyre több kedvem van nekiesni, úgyis szeretem ha mindig van folyamatban egy hosszú olvasmány, több rövidebb mellett.
Ha már itt tartunk, ti mit preferáltok: egyszerre, egy könyvet olvasni, amíg nem végeztek vele, vagy párhuzamosan akár többet is. Én az utóbbi vagyok, mindig fut egy non-fiction üzleti könyv, egy hosszabb sorozat aktuális része meg egy vagy kettő eleve rövidebb könyv. Az egyik barátom szerint ez teljesen élvezhetetlen, én jól el vagyok így, és mindenből meg is marad a lényeg szerintem 😊
több mint 4 éve
Nekem a LotR és a HP sorozat különböző okokból nincs ott a top5-ben: a LotR túl korán olvastam, a HP-t túl későn. Gyerek fejjel Tolkien, túl egy csomó RPG játékon (tabletop, számítógépes, kaland-játék-kockázat), ponyván, nem volt túl érdekes, már-már unalmas. HP-t pedig felnőtt fejjel olvastam, és úgy meg azért eléggé könnyen elgondolkoztam a logikai döccenőkről, amik a könyvben vannak. A LotR-t újra akarom olvasni, de valahogy mindig van fontosabb, szóval marad a e-bookon a backlogban 😊Én gimiben olvastam a Gyűrűk Urát, akkor fantasy csak ad&d szerepjátékok formájában volt jelen az országban, meg néhány Livingstone lapozgatós könyv, meg szinte nem is volt más fantasynak nevezhető könyv kiadva (pár Nemes István féle Cherubionos agymenésen és Ursula K. Le Guin-on kívül, mondjuk a Szigetvilág ciklus kurva jó), így amikor meg tudtam bolhapiacon szerezni az első, keményborítós Gyűrűk Urát, az valami más minőség, mélység volt.
Gyurma Pappa
Kamaszként olvasva az volt "A" fantasy.
Ez a 3 könyv 1990 környékén került 1500 forintba, antikváriumban, bolhapiacon, amikor egy új könyv 80 vagy 120 forint volt, és 19 forintba került egy sajtburger a mekiben.
több mint 4 éve
Nekem a LotR és a HP sorozat különböző okokból nincs ott a top5-ben: a LotR túl korán olvastam, a HP-t túl későn. Gyerek fejjel Tolkien, túl egy csomó RPG játékon (tabletop, számítógépes, kaland-játék-kockázat), ponyván, nem volt túl érdekes, már-már unalmas. HP-t pedig felnőtt fejjel olvastam, és úgy meg azért eléggé könnyen elgondolkoztam a logikai döccenőkről, amik a könyvben vannak. A LotR-t újra akarom olvasni, de valahogy mindig van fontosabb, szóval marad a e-bookon a backlogban 😊
több mint 4 éve
az ötödik pecsét ennyire jó??? eddig csak mindig el-elkaptam a tvben de hamar feladtam, sosem néztem végig.Szerintem: igen! A könyv és a film is.
csebi
több mint 4 éve
az ötödik pecsét ennyire jó??? eddig csak mindig el-elkaptam a tvben de hamar feladtam, sosem néztem végig.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Tartottam magam ahhoz, hogy „Top 10 regény, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rád”:Borbély Szilárd: Nincstelenek
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
Arthur Koestler: Sötétség délben
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (csereszabatos a másik három regénye bármelyikével: Édes Anna, Néró, Pacsirta)
Molnár Ferenc: A Pál utca fiúk
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
George Orwell: Állatfarm
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Stefan Zweig: Nyugtalan szív
A keretszűkítés után a személyes kedvencek közül olyan szerzők estek ki, mint Gogol, Kuprin, Hrabal, Boris Vian, J. D. Salinger, Dickens, Fekete István, Tamási Áron. A nagy magyar klasszikusokról (Jókai, Mikszáth, Móricz, Gárdonyi) nem is szólva. Vagy akár: Verne, akitől anno gyakorlatilag mindent elolvastam.
Aztán Hasek: Svejk, Franz Kafka: A per, Boleslaw Prus: A fáraó, Konrád György: A látogató, Ottlik Géza: Iskola a határon, Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét, Mészöly Miklós: Az atléta halála. Mondok még kettőt, ami nem közismert, de nekem fontos: Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles, Marcel Pagnol: Dombok vize. Ha belegondolok, rengeteg lenne még. Golding: A legyek ura, Kardos G. Györgytől az Avraham Bogatir hét napja. Rejtő, Csukás István, Durrell, Wodehouse stb. De itt befejezem.
több mint 4 éve
Elbizonytalanodtam. Most akkor jöhetnek a regények, vagy még a fantasy vonal megy? (Utóbbi esetben kivárok...)Olyan listát írsz amihez kedved van. 😀
nagylaza
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Elbizonytalanodtam. Most akkor jöhetnek a regények, vagy még a fantasy vonal megy? (Utóbbi esetben kivárok...)
több mint 4 éve
1. Darren Shan: Vámpír könyvek sorozat2. Stephen King: A setét-torony sorozat
3. J.K.Rowling - Harry Potter sorozat
4. G.R.R.Martin - Trónok harca 1-5
5. Még nincs
Nem vagyok egy nagy fantasys. 😀
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Top5 fantasy sorozat, ez megy, tessék:1. O.S.Card - Teremtő Alvin sorozat
2. Mark Lawrence - Tövisek hercege trilógia
3. J.K.Rowling - Harry Potterek
4. J.R.R.Tolkien - A Gyűrűk Ura trilógia
5. G.R.R.Martin - Trónok harca 1-5
Bonus: Skandar Graun és Leon Silver kalandjai a kamaszkoromból 😊
több mint 4 éve
Tessék.Top 5 fantasy sorozat, amit befejeztem (még ha az iró nem is 😊 ):
5. A vaják
Mindenképp itt a helye. Nagyon nehezen kezdtem el, nem vagyok egy nagy novellás, és az első két kötet gyakorlatilag novellák sora. Aztán a második könyvben található történetekkel belendült, majd kisebb-nagyobb lendülettel, de a végéig fenntartotta az érdeklődésemet. Nagyon jó az az igazi K-Európai hangulat, még ha vannak benne érdekes dolgok is, pl. hogy genetikáról meg közgazdaságtanról beszélgetnek, de hogy ez mennyire szándékos vagy mennyire "figyelmetlenség", nem tudtam eldönteni.
4. A Song of Ice and Fire
Igen, csak a 4. (5-nél több szériát fejeztem be 😊 ). Bármennyire is lebilincselő a sorozat, és tényleg az egyik legjobb "modern" fantasy, amíg nem lesz befejezve, talán a top5-ből is ki fog csúszni. A meglepetések, megdöbbentő fordulatok (amik ugye már a popkultúra szerves részei lettek), amikor olvastam még nagyot ütöttek. Nem véletlen, hogy azóta nem tudnak a "fordulatok" sem könyvben, sem tv-ben meghatni annyira (ez alól az egyik üdítő kivétel az Expanse sorozat, ahol a fordulatok még mindig meg tudnak fogni). Volt ez a sorozat a top1 is, de azóta pótoltam sorozatokat, amik sokkal jobban ültek.
3. The Broken Earth Trilogy
N.K. Jemisin nem mindenkinek való, ezt tudom. Az Inheritance nekem nem is tetszett annyira (egy könyvet olvastam csak ugyan), de ez a trilógiája lenyűgöző. Szeretem az erős női főszereplőket, nagyon szeretem a nem klasszikus történetvezetést és a coming of age sztorikat. Na, az első két kötet ezt mind megadja. A harmadik könyv inkább klasszikus fantasy regény, némi sci-fi beütéssel, a világépítés szerintem fantasztikus. Ami a sorozat hátránya, hogy viszonylag rövid, és így sok mindennek nem marad hely és idő, amit szívesen olvastam volna (világépítés, több szereplőnek a hosszabb hátterét), de nem véletlen a sok díj, amit a sorozat összeszedett.
2. The Dark Tower
Igen, ezt nem régen fejeztem be, és gyakorlatilag faltam a könyveket. Nagyon kár, hogy nem az eredeti koncepció került képernyőre, amiről szó volt (tv, sorozat, sok rész + filmek), de szerintem a könyvet akkor sem tudta volna visszaadni. Tudom, hogy King stílusgyakorlatnak szánta a sorozatot, és nem is tipikus King könyv - talán annyiban, hogy a karakterek jobban kidolgozottak, mint egy átlagos fantasyben.
1. Chronicles of the Black Company
Hát, mit mondjak, talán nem a legismertebb sorozat, de nekem hatalmas kedvencem. 15 évesen olvastam magyarul az első könyvet (A Fekete Sereg), és sokáig nem is jelent meg magyarul a folytatás, aztán le is tettem róla. Aztán három éve megláttam egy fantasy ajánló oldalon, és azonnal beszereztem, és rekord idő alatt olvastam el az első három könyvet, azóta kicsit lassabban a maradékot, de tavaly befejeztem az utolsó. Glen Cook ezzel a sorozattal megírta a műfaj talán első olyan könyvét, ahol a főhősök nagyon sok dimenziósok, és közben pedig olyanok mint mi: esendőek, könnyen bűnbe és kísértésbe esnek, és persze mivel alapvetően zsoldosok, annak dolgoznak, aki többet fizet 😊
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti nem szokványos zsánerkönyveket.
Rövidebben: top 5 amit nem fejeztem be.
5. Mistborn sorozat
4. The Stormlight Archive
3. The First Law
2. Malazan Book of the Fallen
1. The Wheel of Time
Top 5 amit nagyon nem szerettem, és ezért be sem fejezek valószínűleg:
5. The Dark Elf Trilogy
4. The Earthsea Cycle
3. The Dresden Files
2. Eragon
1. His Dark Material
több mint 4 éve
Nekem az is jo ha akit erdekel, ir egy barmilyen listat,ami eppen erdekli es motoszkal a fejeben.😀Ööö, ez könnyebb: csöcs, p*na, sör, csöcs, foci, csöcs így elsőre 😊
Vrij6
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Nekem az is jo ha akit erdekel, ir egy barmilyen listat,ami eppen erdekli es motoszkal a fejeben.😀
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Sokszor próbálkoztam már ilyen top írásokkal, de arra jutottam, hogy nekem pl. az olyanok jönnek be, hogy top 5 fantasy főhős vagy top 5 könyv középkori angliai könyv. Ami ennél tágabb, azt én már képtelen vagyok összeírni, pl.: top5 fantasy lehetetlen, hogy leírja, mert a magyar "ponyva" irodalmat, a korai M.A.G.U.S. könyveket vagy a Novák Csanád féle copyright nélkül írt Doom/Star Wars könyveket nem lehet összehasonlítani az angolszász, rendelésre írt ponyvával, de akkor még nem is beszéltem az irodalmi minőségű fantasyről, mint pl. a Törött föld trilógia. A top 5 AC krimi pl. egy megfogható lista lenne, ha egyet is olvastam volna.A top 10 hatásgyakorló regénnyel is bajba vagyok, mert elolvasok évente 20-30 könyvet (ami nem is kimondottan sok), azokat már eleve úgy válogatom össze, hogy várakozásom van feléjük, és így akár évente van 5-6 olyan könyv, ami abban az évben jelentős hatást gyakorol rám.
De ez erősen szubjektív vélemény, nem azt jelenti, hogy másnak nem sikerülhet így összeírni, de nekem tuti nem menne. De szívesen írok pl. top 5 űrhajós jelenet sci-fi könyvben listákat, ilyenekkel szoktak magam szórakoztatni, jó memória játék 😊
több mint 4 éve
Jogos. Top 10 regeny, ami a legnagyobb hatast gyakorolta rad? Erre gondoltam volna.Egy all time top 10et szivesen vennek. 😊 Csakhogy lássam miket kell meg felirnom a vegtelen hosszusagu listamra. A sajatomon is elkezdek gondolkozni es beirom majd a napokban. 😊 Volt mar ilyen de pl nalam azert valtozott.😀 egy adott helyen lehet konyvsorozat is, trilogia pl.Ez hülyeség.
Vrij6
Írtunk korábban top5-ket, scifi, háborús, stb. de globálisan hogy veted össze a 40 prédikátort a Bajnokok reggelijével, vagy a Mi a címe ennek a könyvnek-et a kedvenc Kingeddel?
Túl tág. Persze írok én neked top1-t, 3-t, 5-t is akár, csak nagyon esetleges lesz, mint a mindenidők 10 legjobb sportolója összevetések.
Sobri Jóska
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Egy all time top 10et szivesen vennek. 😊 Csakhogy lássam miket kell meg felirnom a vegtelen hosszusagu listamra. A sajatomon is elkezdek gondolkozni es beirom majd a napokban. 😊 Volt mar ilyen de pl nalam azert valtozott.😀 egy adott helyen lehet konyvsorozat is, trilogia pl.Ez hülyeség.
Vrij6
Írtunk korábban top5-ket, scifi, háborús, stb. de globálisan hogy veted össze a 40 prédikátort a Bajnokok reggelijével, vagy a Mi a címe ennek a könyvnek-et a kedvenc Kingeddel?
Túl tág. Persze írok én neked top1-t, 3-t, 5-t is akár, csak nagyon esetleges lesz, mint a mindenidők 10 legjobb sportolója összevetések.
több mint 4 éve
Egy all time top 10et szivesen vennek. 😊 Csakhogy lássam miket kell meg felirnom a vegtelen hosszusagu listamra. A sajatomon is elkezdek gondolkozni es beirom majd a napokban. 😊 Volt mar ilyen de pl nalam azert valtozott.😀 egy adott helyen lehet konyvsorozat is, trilogia pl.Hogyan szól a versenykiírás: nov.kötet, szociográfia, monográfia is lehet? Vagy csak szigorúan regény?
Vrij6
több mint 4 éve
Egy all time top 10et szivesen vennek. 😊 Csakhogy lássam miket kell meg felirnom a vegtelen hosszusagu listamra. A sajatomon is elkezdek gondolkozni es beirom majd a napokban. 😊 Volt mar ilyen de pl nalam azert valtozott.😀 egy adott helyen lehet konyvsorozat is, trilogia pl.All time top10? Huh... Ez már olyan, mint egy tétel a záróvizsgán.
Vrij6
több mint 4 éve
Ha valaki másik könyvet szeretne:"Az Európa Kiadó webshopjában május 11-ig 40% kedvezménnyel vásárolhattok az EUROPA40EZER kóddal.
A Facebook-oldalukon írják:
«A kuponkódot a könyvek kosárba rakása után, a rendelés véglegesítésekor tudjátok megadni. A kedvezmény minden, készleten levő kötetünkre érvényes, kivéve az e-könyveket.»
Az 1500 Ft-os akcióval viszont úgy látom, nem vonható össze."
több mint 4 éve
Egy all time top 10et szivesen vennek. 😊 Csakhogy lássam miket kell meg felirnom a vegtelen hosszusagu listamra. A sajatomon is elkezdek gondolkozni es beirom majd a napokban. 😊 Volt mar ilyen de pl nalam azert valtozott.😀 egy adott helyen lehet konyvsorozat is, trilogia pl.
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Ja, és persze a Gyilkosság az Orient expresszen.
több mint 4 éve
Rég vót lista 😊N vagy M!
Kedvenc Agatha Christie könyvek? Mondjuk Top 5.
Nálam:
Az Ackroyd-gyilkosság
Tíz kicsi néger
Halál a Níluson
Öt kismalac
Nyaraló gyilkosok/Gyilkosság meghirdetve/Rejtély az Antillákon 😊
Leggyengébb 3:
A Bertram szálló
Holttest a könyvtárszobában
Frankfurti utas/Az elefántok nem felejtenek
warr_b
(Rengeteg Agatha C-t olvastam, de ez a frankfurti/elefánt nekem új. A Bertram az elsők között volt, bennem sem hagyott maradandó emlékeket. Szerencse, hogy akkor nem hagytam abba.)
több mint 4 éve
ozibozi
17 433
A vád tanúja, Az egérfogó is befér az elejére.
több mint 4 éve
Rég vót lista 😊 Kedvenc Agatha Christie könyvek? Mondjuk Top 5.
Nálam:
Az Ackroyd-gyilkosság
Tíz kicsi néger
Halál a Níluson
Öt kismalac
Nyaraló gyilkosok/Gyilkosság meghirdetve/Rejtély az Antillákon 😊
Leggyengébb 3:
A Bertram szálló
Holttest a könyvtárszobában
Frankfurti utas/Az elefántok nem felejtenek
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
444.hu/2020/05/05/houellebecq-a-vilag-ugyanolyan-lesz-csak-rosszabbEz miért hír, ha Houellebcq azt mondta volna, hogy minden jobb lesz, az hír lett volna 😀