Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
Engem inkább az nyugtat meg, hogy Semjén urunknak a nemváltoztatás problematikájának megoldására is jutott energiája.Hál isten a Belgrád-vasútvonal titkosítását volt idő megtervezni, meg azt is, hogy az igazságügyi miniszter anyósa legyen az OBH alelnöke. First things first.azert ne varjuk mar, hogy egy este alatt megszuljenek egy ilyen akciotervet. Nem vedeni akarom oket de ido is kell ehhez, eloszor volt egy atfogo intezkedes a moratoriumrol ami gondolom majdnem az egesz lakossagot erintette, aztan KATA ami mar egy kissebb reteget erintett de meg mindig egy eleg nagy szelet.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Ne az eüseket bántsuk, hanem a fasz kormányt, aki nem képes egyszerre és legfőképpen gyorsan egy gazdasági akciótervet készíteni, mert miközben ők tökölnek a cégek ezrével rúgják ki az embereket és a vállalkozások ezrei adják vissza a vállalkozásukat vagy szüneteltetik. Mert nincs infójuk a jövővel kapcsolatban!
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
NB2
Nem velemenyeznem mennyire hatasosak ezek, csak maga a menete szerintem jo, hogy elkezdik feladatonkent es nem mindent egyszerre. Ido kell latni a hatasokat, ilyen meg nem volt - oke a turizmus + vendeglatas az elore lathato volt.
rokaur
basszák meg az anyjukat
Amadeus
több mint 4 éve
VanillaSky
1 516
10 éves bérletet a felcsúti Pancho Arénába.Ők most megkaptàk."Remélem" a kereskedelmi dolgozók le lesznek szarva a gazdasági csomagban.Teljesen jogos az igény, nem hiszem hogy lenne bárki aki vitatná ezt. Ettől még én is szkeptikus vagyok, bár őszintén szólva egyelőre én az egészségügyi dolgozók kapcsán is..
Megérdemlik az egészségügyi dolgozók a juttatást (nehogy valaki ezt egy ellenük szóló posztnak vegye!!!) de abban kb biztos vagyok hogy itt nálunk például többet találkozik egy boltoslány koronavírusos beteggel mint egy kórházi alkalmazott.
Haverom benn dolgozik a kórházban és mondta, hogy kibaszott nagy csend van.
Minden vizsgálatot/műtétet visszamondtak, koronavírusos beteg meg nincs.
Bazzani
Szesze
Bár kíváncsi vagyok, hogy mit jelent az 500000ft juttatás.
Bazzani
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
amúgy végre ma egy jó hír: lehet lesz közös v4 repatriálás a szigetről, most hívott a konzul, hogy össze kell írnia, hányan élnének ezzel.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Józsi az ugye tudod nem megy, hogy én elfogadom a feltételezésed (svédek nem mehetnek máshova csak az idősek otthonába) viszont te az én feltételezésemet átfordítod (te nem tudsz máshova menni, mert sem az anyagi sem a családi, ismerősi helyzeted nem engedi meg).Ezek igazából csak a te kérdéseid antagonistái voltak. 😊svédekkel kapcsolatos döbbeneted teljes mértékben osztom, hihetetlenül sokat zuhantak a szememben.nem vagyok büntetőjogász, de azért lenne pár kérdésem:Semmilyen jogász nem vagyok, de viszakérdeznék:
svéd kormány terjeszti a koronavírust? svéd kormány kötelezi az időseket, hogy idősek otthonában éljenek vagy ugyanúgy joguk lenne elhagyni ezeket az otthonokat? hol van az átfogó vagy módszeres támadás, mint eszköz?
svéd kormány olyan intézkedései, mint a látogatási tilalom bevezetése eddig hogy-hogy nem került megemlítésre illetve emiatt a szándék hogyan igazolható?
amúgy a csoport meghatározása pl a saját szakterületemben is az egyik legkeményebb dió hiszen nálunk van egy olyan fogalom, hogy "meghatározott társadalmi csoport". Idén készül ebben egy elég komoly szakmai anyagunk, ha megjelenik szívesen megosztom veletek. Az, hogy a 65 év felettiek csoport-e az jó kérdés vagy az hogy idősek az-e szintén. Nincs erre egzakt válasz.
csebi
Ha a svéd állam (és nem kormány) dolga az állampolgárai védelme, akkor elégséges, hogy nem terjeszti, csak a védekezést nem támogatja, nem ösztönzi mindenféleképpen? A svéd állam biztosít az intézkedései által okozott veszélyessé váló idősotthonokhoz képest biztonságosabb alternatívát? Csak átfogó és módszeres támadás lehet eszköz? Tudatos nonaktivitás, nemtörődömség, passzivitás, gondatlanság, felelőtlen magatartás és annak propagálása nem? (A látogatási tilalmat most vezették be, a vírus ignorálásának 4. hetében.)
Nem kötözködés, csak döbbenetesnek tartom, hogy a svédek, akik a világ egyik top állama úgy viselkednek, mint a türkmének vagy az agyhalottak. Tőlük nem vártam volna.
(Tudom, hogy a jog sok esetben ott bicsaklik meg, ahol nem lehet egzaktul definiálni valamit.
Erre egy példa: amikor bevzették a kötezeő sisakviselést robogón, és megállított a rendőr, és kereste a sisakomat, mutattam neki a baseballsapkát. Szerinte az baseballsapka, szerintem bukósisak. De mondtam semmi gond, mutassa, ahova le van nekik írva, hogy mi számít bukósisaknak, és akkor hamar kiderül, hogy ez most akkor mi. Most már tudom, hogy van egzakt definíciója, akkor és ott a rendőrnél nem volt. Mondtam semmi baj, akkor mutasson valami törvényhelyet, vagy rendeletet, vagy bármit, hogy mi a baseballsapka, és ha arra ráillik, akkor lehet tényleg nem bukósisak. Ugye ilyen eleve nem létezik. Így annyiban maradtunk, hogy úgyis pár saroknyira mentem, és húzzak a kurva anyámba.)
Sobri Jóska
kérdésedre válaszaim:
1. nem igaz, vannak bizonyos intézkedések még ha nem is olyan drasztikus mértékben, mint más országokban.
2: magyar állam biztosít olyan ember számára más lakhatást, aki a kötelező két hetes karanténját csupán 65 éves emberrel közösen tudná eltölteni? kétlem, de eddig nem merült fel benned, hogy emiatt Orbán népirtást követne el. pl. ha te is most térnél haza külföldről, nem tesztelnének, kötelező két hetes karantén, és az idős édesapáddal tudnád ezt a két hetes karantént eltölteni egy 40 m2 panelben, ahol egy fürdőszoba van. majd szegény ősöd elkapja tőled, és belehal. ebben az esetben a magyar állam emberölést/halált okozó testi sértést követett el? perelhetnéd a magyar államot polgári kártérítésért? kötve hiszem.
3: törvény szövege alapján igen, csak átfogó és módszeres támadás lehet. gondolom bizonyos országok ragaszkodtak egy ilyen megfogalmazáshoz, mikor a nemzetközi szerződést szövegezték, nem lepődnék meg ha SZU és USA kéz a kézben.
4: tudatos nonaktivitás: erre a svédek tudnak könnyű bizonyítékot hozni, hogy valamilyen szintű intézkedéseket már hoztak korábban is.
csebi
De ez érdekes visszakérdezés:
magyar állam biztosít olyan ember számára más lakhatást, aki a kötelező két hetes karanténját csupán 65 éves emberrel közösen tudná eltölteni? kétlem, de eddig nem merült fel benned, hogy emiatt Orbán népirtást követne el. pl. ha te is most térnél haza külföldről, nem tesztelnének, kötelező két hetes karantén, és az idős édesapáddal tudnád ezt a két hetes karantént eltölteni egy 40 m2 panelben, ahol egy fürdőszoba van. majd szegény ősöd elkapja tőled, és belehal. ebben az esetben a magyar állam emberölést/halált okozó testi sértést követett el? perelhetnéd a magyar államot polgári kártérítésért? kötve hiszem.
Szerintem perelhetném az államot, csak én se hiszem, hogy nyernék.
Valamint azt nem érzem népirtásnak amit írsz, de egyfajta gondatlan emberölésnek mindenképp. Illetve nem lennék köteles oda menni, és nem is mennék, máshol is tölthetem a karantént, barátnő, nyaraló, szálloda, van ezer kiadó lakás, vagy basszák meg és csukjanak le, de nem kockáztatnék. De az idősotthonok lakói sokszor eladják a lakásaikat (svédeknél lakásszövetkezeti lakáshasználati jogukat) így nekik sok opciójuk nincs, ott vannak egymás hegyén hátán, nem tudnak sok helyre menni már. És a svéd állam hozzáállása számomra továbbra is döbbenetes.
Pláne, hogy a primér fertőzés-halál metodikán kívül ki tudja még, hogy mi van a vírusban, mit okozhat hosszabb távon, milyen szövődménye lehet, stb.
A nyájimmunitást egy teljesen ismert vírus esetén el tudom képzelni, de a koronavírusnál kurva rizikósnak érzem.
Sobri Jóska
attól függetlenül abban egyetértünk, hogy megdöbbentő, ahogy a svédek ezt csinálják bár ahogy kivettem nagyon a kormányzatot nem engedik a döntések közelébe, hanem az ottani Cecilia tényleg saját hatáskörben dönt ezekről.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Szerintem kb hasonló lesz mint amit decemberben kaptak a rendvédelmi hivatásos dolgozók. Ők számlára kapták az összeget.Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán ez a juttatás mind kp lesz, de majd meglátjuk.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....De gondolom bruttó, amiből megkap 332 ezret, csak így nyilván jobban hangzik.
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
kapitnono
Szesze
több mint 4 éve
Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán ez a juttatás mind kp lesz, de majd meglátjuk.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....De gondolom bruttó, amiből megkap 332 ezret, csak így nyilván jobban hangzik.
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
kapitnono
több mint 4 éve
Én sem szeretem ha ok nélkül beleállunk Orbánba, mert egy idő után már hiteltelen lesz a dolog. De ha emlékem nem csal március 13-án lettek "megcsinálva" az akciócsoportok. Most április 3 van. Igen több réteget érintett, de megint sokakat nem. És mondom a vállalkozó nem várt!azert ne varjuk mar, hogy egy este alatt megszuljenek egy ilyen akciotervet. Nem vedeni akarom oket de ido is kell ehhez, eloszor volt egy atfogo intezkedes a moratoriumrol ami gondolom majdnem az egesz lakossagot erintette, aztan KATA ami mar egy kissebb reteget erintett de meg mindig egy eleg nagy szelet.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Ne az eüseket bántsuk, hanem a fasz kormányt, aki nem képes egyszerre és legfőképpen gyorsan egy gazdasági akciótervet készíteni, mert miközben ők tökölnek a cégek ezrével rúgják ki az embereket és a vállalkozások ezrei adják vissza a vállalkozásukat vagy szüneteltetik. Mert nincs infójuk a jövővel kapcsolatban!
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
NB2
Nem velemenyeznem mennyire hatasosak ezek, csak maga a menete szerintem jo, hogy elkezdik feladatonkent es nem mindent egyszerre. Ido kell latni a hatasokat, ilyen meg nem volt - oke a turizmus + vendeglatas az elore lathato volt.
rokaur
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 680
Hál isten a Belgrád-vasútvonal titkosítását volt idő megtervezni, meg azt is, hogy az igazságügyi miniszter anyósa legyen az OBH alelnöke. First things first.azert ne varjuk mar, hogy egy este alatt megszuljenek egy ilyen akciotervet. Nem vedeni akarom oket de ido is kell ehhez, eloszor volt egy atfogo intezkedes a moratoriumrol ami gondolom majdnem az egesz lakossagot erintette, aztan KATA ami mar egy kissebb reteget erintett de meg mindig egy eleg nagy szelet.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Ne az eüseket bántsuk, hanem a fasz kormányt, aki nem képes egyszerre és legfőképpen gyorsan egy gazdasági akciótervet készíteni, mert miközben ők tökölnek a cégek ezrével rúgják ki az embereket és a vállalkozások ezrei adják vissza a vállalkozásukat vagy szüneteltetik. Mert nincs infójuk a jövővel kapcsolatban!
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
NB2
Nem velemenyeznem mennyire hatasosak ezek, csak maga a menete szerintem jo, hogy elkezdik feladatonkent es nem mindent egyszerre. Ido kell latni a hatasokat, ilyen meg nem volt - oke a turizmus + vendeglatas az elore lathato volt.
rokaur
basszák meg az anyjukat
Szerkesztette: Amadeus the Young
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....De gondolom bruttó, amiből megkap 332 ezret, csak így nyilván jobban hangzik.
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
több mint 4 éve
rokaur
869
azert ne varjuk mar, hogy egy este alatt megszuljenek egy ilyen akciotervet. Nem vedeni akarom oket de ido is kell ehhez, eloszor volt egy atfogo intezkedes a moratoriumrol ami gondolom majdnem az egesz lakossagot erintette, aztan KATA ami mar egy kissebb reteget erintett de meg mindig egy eleg nagy szelet.Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Ne az eüseket bántsuk, hanem a fasz kormányt, aki nem képes egyszerre és legfőképpen gyorsan egy gazdasági akciótervet készíteni, mert miközben ők tökölnek a cégek ezrével rúgják ki az embereket és a vállalkozások ezrei adják vissza a vállalkozásukat vagy szüneteltetik. Mert nincs infójuk a jövővel kapcsolatban!
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
NB2
Nem velemenyeznem mennyire hatasosak ezek, csak maga a menete szerintem jo, hogy elkezdik feladatonkent es nem mindent egyszerre. Ido kell latni a hatasokat, ilyen meg nem volt - oke a turizmus + vendeglatas az elore lathato volt.
Szerkesztette: rokaur
több mint 4 éve
Hát szegény Zorbán semmi jót nem tud csinálni, higgadjatok mán le 😉
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 680
Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....az az 500 rugó 2 héten belül elinflálódik, ha így folytatjuk.
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Ne az eüseket bántsuk, hanem a fasz kormányt, aki nem képes egyszerre és legfőképpen gyorsan egy gazdasági akciótervet készíteni, mert miközben ők tökölnek a cégek ezrével rúgják ki az embereket és a vállalkozások ezrei adják vissza a vállalkozásukat vagy szüneteltetik. Mert nincs infójuk a jövővel kapcsolatban!
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
több mint 4 éve
Hogy valami pozitív is legyen: van arról valami kimutatás, hogy a levegő mennyivel lett tisztább a járvány hatására? Mert érezhetően az lett. Vagy bármilyen előnyös környezeti hatásról írhatna valaki. Legalább ennyi.Én konkrétan ezzel foglalkozom, többek között jelenleg is pont ennek elemzését végzem (Baranya megye tekintetében).
bcsarli
Nagy általánosságban az egyértelműen látszik, hogy a közlekedésből eredő szennyezés jóval alacsonyabb lett, a szálló por jelenleg az évszakhoz és az időjárási viszonyokhoz képest elég magas (országos szinten is általában), de ez valószínű még mindig a múlt héten posztolt Aral tavi szennyeződés utóhatása lehet.
Világ szinten is készültek már kimutatások ami egyértelműen javuló tendenciákat mutat, de ez nem túl meglepő persze.
Szerkesztette: Szesze
több mint 4 éve
Az orszagban atlagosan minden 5. embernek van valamilyen szinten asthmaja.szintén zenész...www.facebook.com/CowbellsFootball/photos/a.869074176508707/2882980375118067/?type=3&eid=ARAFowPCU8pxW6TDtOOgkT4XaGT_4KmzNHot8BQQxhIRfTCyN3xrdV5vSOyRXqmeNN4rvxsSvraS5RuP&__xts__%5B0%5D=68.ARBQYjGt4AM5ErhS4sch59TXo_v5Ai4pnuvUwy-3757PeTyI89SCQG_5e_v5mkLWZSARaKGtwRnj60NfNCxp147Z2RrrTvwxVGY0fS5Epq6swKI9Jrh27CrQSHllD0NZlFmCramc23WF6tZxhnfyk4UCYn2Oj5PXKOb1l2iyH5GUBsOuGFCjTOLxvlo6j3MKQeXPyWgcydDOkayZZWzM16pqbeydjSJljX9VRGI5-ZmXPNJxoXcdkflRR_aZY_RHjsXV-NBbXLMAia5Ozy1q9MFHAwie3BmdPyyhNgIDX-h7Lo6MytluOOBo3JXPPgcFocj3c5Q0Fo26kPQNee4cGzFc_YTpLmfwlRUHZ9q2CrOCxRPql_BPrPE&__tn__=EEHH-RNagyon rossz hír 😕
sutianap
Most az jutott eszembe, hogy kiskoromba mintha én is lettem volna asztmás, de valahol Parád-on kikezeltek elég hamar. Féljek?
bcsarli
én is jártam tüdődokihoz, 2x feküdtem Mosdóson, de kb 25 éve panaszmentes vagyok...
NB2
több mint 4 éve
Hogy valami pozitív is legyen: van arról valami kimutatás, hogy a levegő mennyivel lett tisztább a járvány hatására? Mert érezhetően az lett. Vagy bármilyen előnyös környezeti hatásról írhatna valaki. Legalább ennyi.
több mint 4 éve
500000 Ft majd valamikor szép.De azért egy jó Brüsszelezés és Sorosozás belefért.
Szegény nem tud elszakadni.
több mint 4 éve
Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....mondjuk az egészségügyiseknek nem elsősorban emiatt a helyzet miatt járna a plusz lóvé.. láttad te mennyit keresnek például az ápolók?
Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
Klaci79
egyébként meg nagyon nagy eséllyel vihar előtti csend van..
Szerkesztette: Szesze
több mint 4 éve
Klaci79
21 865
Orbán 500ezret ad minden egészségügyi dolgozónak....Tehát nem azoknak, akiknek most megnövekedett a munkája, vagy amúgy is túlterhelt volt, hanem mindenki. Az is aki nap mint nap posztol otthonról, hogy a gyerekeivel miket játszik éppen, mert otthon van szabadságon, annyira nincs munkája éppen. Nálunk ugyanis lényegében minden egészségügyi szolgáltatás megszűnt, így a helyi eü dolgozók, asszisztensek, irodai dolgozók, mind unatkoznak...jár a taps...
több mint 4 éve
szintén zenész...www.facebook.com/CowbellsFootball/photos/a.869074176508707/2882980375118067/?type=3&eid=ARAFowPCU8pxW6TDtOOgkT4XaGT_4KmzNHot8BQQxhIRfTCyN3xrdV5vSOyRXqmeNN4rvxsSvraS5RuP&__xts__%5B0%5D=68.ARBQYjGt4AM5ErhS4sch59TXo_v5Ai4pnuvUwy-3757PeTyI89SCQG_5e_v5mkLWZSARaKGtwRnj60NfNCxp147Z2RrrTvwxVGY0fS5Epq6swKI9Jrh27CrQSHllD0NZlFmCramc23WF6tZxhnfyk4UCYn2Oj5PXKOb1l2iyH5GUBsOuGFCjTOLxvlo6j3MKQeXPyWgcydDOkayZZWzM16pqbeydjSJljX9VRGI5-ZmXPNJxoXcdkflRR_aZY_RHjsXV-NBbXLMAia5Ozy1q9MFHAwie3BmdPyyhNgIDX-h7Lo6MytluOOBo3JXPPgcFocj3c5Q0Fo26kPQNee4cGzFc_YTpLmfwlRUHZ9q2CrOCxRPql_BPrPE&__tn__=EEHH-RNagyon rossz hír 😕
sutianap
Most az jutott eszembe, hogy kiskoromba mintha én is lettem volna asztmás, de valahol Parád-on kikezeltek elég hamar. Féljek?
bcsarli
én is jártam tüdődokihoz, 2x feküdtem Mosdóson, de kb 25 éve panaszmentes vagyok...
több mint 4 éve
www.facebook.com/CowbellsFootball/photos/a.869074176508707/2882980375118067/?type=3&eid=ARAFowPCU8pxW6TDtOOgkT4XaGT_4KmzNHot8BQQxhIRfTCyN3xrdV5vSOyRXqmeNN4rvxsSvraS5RuP&__xts__%5B0%5D=68.ARBQYjGt4AM5ErhS4sch59TXo_v5Ai4pnuvUwy-3757PeTyI89SCQG_5e_v5mkLWZSARaKGtwRnj60NfNCxp147Z2RrrTvwxVGY0fS5Epq6swKI9Jrh27CrQSHllD0NZlFmCramc23WF6tZxhnfyk4UCYn2Oj5PXKOb1l2iyH5GUBsOuGFCjTOLxvlo6j3MKQeXPyWgcydDOkayZZWzM16pqbeydjSJljX9VRGI5-ZmXPNJxoXcdkflRR_aZY_RHjsXV-NBbXLMAia5Ozy1q9MFHAwie3BmdPyyhNgIDX-h7Lo6MytluOOBo3JXPPgcFocj3c5Q0Fo26kPQNee4cGzFc_YTpLmfwlRUHZ9q2CrOCxRPql_BPrPE&__tn__=EEHH-RNagyon rossz hír 😕
sutianap
Most az jutott eszembe, hogy kiskoromba mintha én is lettem volna asztmás, de valahol Parád-on kikezeltek elég hamar. Féljek?
több mint 4 éve
igen-igen most nézem, lemaradtam rólaŐk most megkaptàk."Remélem" a kereskedelmi dolgozók le lesznek szarva a gazdasági csomagban.Teljesen jogos az igény, nem hiszem hogy lenne bárki aki vitatná ezt. Ettől még én is szkeptikus vagyok, bár őszintén szólva egyelőre én az egészségügyi dolgozók kapcsán is..
Megérdemlik az egészségügyi dolgozók a juttatást (nehogy valaki ezt egy ellenük szóló posztnak vegye!!!) de abban kb biztos vagyok hogy itt nálunk például többet találkozik egy boltoslány koronavírusos beteggel mint egy kórházi alkalmazott.
Haverom benn dolgozik a kórházban és mondta, hogy kibaszott nagy csend van.
Minden vizsgálatot/műtétet visszamondtak, koronavírusos beteg meg nincs.
Bazzani
Szesze
Bár kíváncsi vagyok, hogy mit jelent az 500000ft juttatás.
Bazzani
több mint 4 éve
Ők most megkaptàk."Remélem" a kereskedelmi dolgozók le lesznek szarva a gazdasági csomagban.Teljesen jogos az igény, nem hiszem hogy lenne bárki aki vitatná ezt. Ettől még én is szkeptikus vagyok, bár őszintén szólva egyelőre én az egészségügyi dolgozók kapcsán is..
Megérdemlik az egészségügyi dolgozók a juttatást (nehogy valaki ezt egy ellenük szóló posztnak vegye!!!) de abban kb biztos vagyok hogy itt nálunk például többet találkozik egy boltoslány koronavírusos beteggel mint egy kórházi alkalmazott.
Haverom benn dolgozik a kórházban és mondta, hogy kibaszott nagy csend van.
Minden vizsgálatot/műtétet visszamondtak, koronavírusos beteg meg nincs.
Bazzani
Szesze
Bár kíváncsi vagyok, hogy mit jelent az 500000ft juttatás.
több mint 4 éve
index.hu/techtud/2020/04/03/tizszer_annyi_magyar_fertozott_van_mint_a_nyilvantartasban/
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Én már rajzoltam is nájkipipát a maszkomra alkoholos filccel. Az alkohol úgyis fertőtlenít 😊En azt varom a vilagtol hogy mikor jelennek meg a ruhamarkak maszkjai es statuszszimbolumot krealunk vmibol amin vagy egy jel.szoval varom a prada, nike, quechua ( vagy h irjak), wink maszkokat es lehet menozni h dikk nekem prada maszkom vanAmúgy kíváncsi lennék, mikor jön el a napja, hogy szájmaszkban látjuk drága jó min.elnökünket. (Tudom, az nem annyira fotogén.)Szerintem a maszk csak javítana a megjelenésén. Én például ezért szeretem hordani 😊
nagylaza
bcsarli
ZoliMP