Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 645
FELHÍVÁS!Mekkora barom
Aki találkozott hódmezővásárhelyi betegként a Szegedi Tudományegyetem rektorával, Prof. Dr. Rovó Lászlóval az elmúlt két hétben, az jelentkezzen haladéktalanul háziorvosánál! Holnap (hétfőn) is maradjon otthon, ne menjen sehova, csak telefonáljon orvosának.
Nekem két betegemet (egy testvérpárt) műtött a sielésből hazatérve, és azóta kontroll vizsgálaton is jártak nála Szegeden... Nincs panaszuk, de szüleikkel együtt házi karanténban vannak. A gyerekektől vesznek vérmintát koronavírus vizsgálatra...
Egy másik vásárhelyi betegről is tudok, akit szintén az elmúlt héten vizsgált Szegeden - ő is karanténban van otthonában, és ő is jól van.
A kiváló fül-orr-gégész kolléga Hódmezővásárhelyen is rendel évek óta magánorvosi rendelőintézetben, de amióta hazatért Ausztriából, azóta nem járt városunkban, nem találkozott itt Hódmezővásárhelyen beteggel és kollégával sem (a közös rendelőben).
Bazzani
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
FELHÍVÁS!Aki találkozott hódmezővásárhelyi betegként a Szegedi Tudományegyetem rektorával, Prof. Dr. Rovó Lászlóval az elmúlt két hétben, az jelentkezzen haladéktalanul háziorvosánál! Holnap (hétfőn) is maradjon otthon, ne menjen sehova, csak telefonáljon orvosának.
Nekem két betegemet (egy testvérpárt) műtött a sielésből hazatérve, és azóta kontroll vizsgálaton is jártak nála Szegeden... Nincs panaszuk, de szüleikkel együtt házi karanténban vannak. A gyerekektől vesznek vérmintát koronavírus vizsgálatra...
Egy másik vásárhelyi betegről is tudok, akit szintén az elmúlt héten vizsgált Szegeden - ő is karanténban van otthonában, és ő is jól van.
A kiváló fül-orr-gégész kolléga Hódmezővásárhelyen is rendel évek óta magánorvosi rendelőintézetben, de amióta hazatért Ausztriából, azóta nem járt városunkban, nem találkozott itt Hódmezővásárhelyen beteggel és kollégával sem (a közös rendelőben).
több mint 4 éve
www.youtube.com/watch?v=M_ylhuF7oPs
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Unokatesóm Svédországban él, ott van iskola, annyit mondtak neki (ő tanít egyébként) , hogy betegen ne menjenek be. Most pedzegetik a digitélis oktatásra átállást. Kolleganője most ment síelni egyébként.Másik unokatesóm Németországban van/volt, azt mondta Stuttgart szinte szellemvárossá vált, nincs ember az utcákon.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
nácilibsikommancsok,Gondolom az sem a bajra utal hogy a szomszédos városkák önkormányzatai nyomják ki a figyelmeztető üzenetet ezügyben.Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.azakurvalappangási idő
Ilyet ki mert mondani a szájával.
Bazzani
sutianap
"Aki járt az elmúlt két hétben a gégészeti osztályon az jelentkezzen XY-nál telefonon."
Szerinte nem fertőzött meg senkit.
Mások szerint igen.
Bazzani
...s a holtágakban feltünnek a imperialista békaemberek ürgebőrbevarrt utasításokkal...
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Gondolom az sem a bajra utal hogy a szomszédos városkák önkormányzatai nyomják ki a figyelmeztető üzenetet ezügyben.Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.azakurvalappangási idő
Ilyet ki mert mondani a szájával.
Bazzani
sutianap
"Aki járt az elmúlt két hétben a gégészeti osztályon az jelentkezzen XY-nál telefonon."
Szerinte nem fertőzött meg senkit.
Mások szerint igen.
több mint 4 éve
Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.azakurvalappangási idő
Ilyet ki mert mondani a szájával.
Bazzani
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.Ilyet ki mert mondani a szájával.
több mint 4 éve
www.portfolio.hu/gazdasag/20200322/aramszunet-jon-tobb-ezer-haztartasban-biztos-hogy-koronavirus-jarvany-idejen-van-erre-szukseg-421152A legjobbkor!!! 😉
Hofi:"...mikor nincs áram? Hát éjjel, hogy lásd, hogy nincs!" 😀
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 4 éve
VanillaSky
1 516
Hat en ataludtam ezt a sajttajt. Volt lenyeges kerdesre valasz?Nekem az is eleg, ha azt mondjak minden fasza.minden fasza
Vrij6
briareos
Úgy-úgy.
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
Minden is!Hat en ataludtam ezt a sajttajt. Volt lenyeges kerdesre valasz?Nekem az is eleg, ha azt mondjak minden fasza.minden fasza
Vrij6
briareos
több mint 4 éve
Hat en ataludtam ezt a sajttajt. Volt lenyeges kerdesre valasz?Nekem az is eleg, ha azt mondjak minden fasza.minden fasza
Vrij6
több mint 4 éve
Hat en ataludtam ezt a sajttajt. Volt lenyeges kerdesre valasz?Nekem az is eleg, ha azt mondjak minden fasza. Kininrol mondtak valamit? Vagy itták demonstrative 2 kerdes kozott?
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Ilyenkor szerintem helyesebb azt mondani, hogy bocs, benéztem. Persze, te tudod.Ezt tuti csak úgy mondta, gondolom nem műtött 40 fokos lázzal.olvasás 1, írd be a classromba!www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/rovo-laszlo-hivatalos-kozlemenyt-juttatott-el-szerkesztosegunknek-a-rola-megjelent-hirek-kapcsan-5557830/Egy nyilvánvaló pozitívuma van az agyhalott levelének: 55 éves férfi, és lehozta tünetmentesen. Ez mindnyájunknak bíztató.
Bazzani
Sobri Jóska
"Végül: miután észleltem magamon a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtettem a szükséges óvintézkedéseket."
sutianap
De a #NoStress szellemében igyekszem a pozitívumokra fókuszálni, nem stresszelni a számokon meg nyomasztani magam mások agyfelbaszó veszélyes hülyeségein.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Ezt tuti csak úgy mondta, gondolom nem műtött 40 fokos lázzal.olvasás 1, írd be a classromba!www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/rovo-laszlo-hivatalos-kozlemenyt-juttatott-el-szerkesztosegunknek-a-rola-megjelent-hirek-kapcsan-5557830/Egy nyilvánvaló pozitívuma van az agyhalott levelének: 55 éves férfi, és lehozta tünetmentesen. Ez mindnyájunknak bíztató.
Bazzani
Sobri Jóska
"Végül: miután észleltem magamon a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtettem a szükséges óvintézkedéseket."
sutianap
De a #NoStress szellemében igyekszem a pozitívumokra fókuszálni, nem stresszelni a számokon meg nyomasztani magam mások agyfelbaszó veszélyes hülyeségein.
több mint 4 éve
olvasás 1, írd be a classromba!www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/rovo-laszlo-hivatalos-kozlemenyt-juttatott-el-szerkesztosegunknek-a-rola-megjelent-hirek-kapcsan-5557830/Egy nyilvánvaló pozitívuma van az agyhalott levelének: 55 éves férfi, és lehozta tünetmentesen. Ez mindnyájunknak bíztató.
Bazzani
Sobri Jóska
"Végül: miután észleltem magamon a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtettem a szükséges óvintézkedéseket."
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Na de ki gondol a kurvákra.Az is egy teljesen földbe álló szektor.
Amadeus
Szopnak, de nem ahogy kéne.
A forgalmuk kb. nullára esett vissza, senki se mer menni. Egyedülálló se, családos pláne nem.
A Puncs teljesen kihalt támogatói oldalon, szinte nulla érdeklődő a Rosszlányokon a hirdetési pénzt nem tudják visszahozni a hirdetők.
Egy kis részük bezárt, és elkezdi élni a tartalékait, de nagyrészük agyhalott, napról napra él, költ, és rászakadt a kétségbeesés. Első körben áremeléssel próbálták a bevételcsökkenést konszolidálni, de már a nagyrészük akciózik, árleszállít, szolgáltatástöbbletet kínál, de eredménytelenül.
Ráadásul hazaérkeztek a német, svájci, osztrák, olasz, benelux területekről a magyar lányok, ami még inkább növeli a kínálatot, valamint elkezdtek megjelenni azok a nők, lányok, akik egy másik szolgáltató szektorban éltek eddig napról-napra (vendéglátás, pillások, körmösok, fodrászok, hostessek de egyetemisták, alkalmi munkákat végző egyedülálló anyukák is), és próbálkoznak a szexmunkával.
Ez van most, ha lecseng a járvány egészségügyi része, és jön a gazdasági válság, akkor csökkent árakon, nagyobb kínálat várja a szolgáltatást igénybevevőket. Mint a 2008-2013 időszakban, a hitelválság után.
Röviden ennyit róluk.
Éld túl a következő hónapokat, aztán beköszönt számodra a kurvázós aranykor.
több mint 4 éve
karantént helyi polgármester is elrendelhet?ha polgi nem is képviselőtestület megyek kat védelemmel igen,nem?
úgy értem egész városra
NB2
több mint 4 éve
karantént helyi polgármester is elrendelhet?úgy értem egész városra
több mint 4 éve
A sok hírtől már kezd túlcsordulni az agyam de nekem úgy rémlik, hogy azért nem mondták el a fertőzöttek területi eloszlását az elején, mert az nem releváns információ.Netán ellentmondást vélsz felfedezni az operatív kommunikációban? Kizárt!
A mai sajtótájékoztatón az index cikke alapján elhangzott az alábbi mondat "Nem a fertőzöttek száma, hanem a bekövetkezett fertőzések területi elosztása befolyásolja azt, hogy elrendelik-e a kijárási tilalmat."
Na most akkor releváns vagy sem, és ha már szerintük is az akkor mi miért nem tudhatjuk?
Vagy már tudjuk, csak lemaradtam róla?
Gorcsev
több mint 4 éve
Gorcsev
495
A sok hírtől már kezd túlcsordulni az agyam de nekem úgy rémlik, hogy azért nem mondták el a fertőzöttek területi eloszlását az elején, mert az nem releváns információ.A mai sajtótájékoztatón az index cikke alapján elhangzott az alábbi mondat "Nem a fertőzöttek száma, hanem a bekövetkezett fertőzések területi elosztása befolyásolja azt, hogy elrendelik-e a kijárási tilalmat."
Na most akkor releváns vagy sem, és ha már szerintük is az akkor mi miért nem tudhatjuk?
Vagy már tudjuk, csak lemaradtam róla?
"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 4 éve
www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/rovo-laszlo-hivatalos-kozlemenyt-juttatott-el-szerkesztosegunknek-a-rola-megjelent-hirek-kapcsan-5557830/Egy nyilvánvaló pozitívuma van az agyhalott levelének: 55 éves férfi, és lehozta tünetmentesen. Ez mindnyájunknak bíztató.
Bazzani
több mint 4 éve
az orgazmatronAki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
svepsz a derék katona, a bitter lemon ízbül a legjobbJo de mégis melyik lenne a legjobb választás ?Na szóval kis segitség fiuk 😃 nekem .amijet kapsz, kezdik lefosztani a készleteket...
Milyen tonikot vegyek ?
(Az érdekelne melyikbe van a legtöbb kinin)
Ki melyiket javasolja? Persze ár/mérték arány is fontos !
Rózsa Sándor (betyár)
sutianap
Rózsa Sándor (betyár)
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Szintén zenész 😊 Fullvédelmi beöltözés, el a lerakatba és vettem 24db-ot!Bazz Süti, csak miattad most iszom a tonikot, de ez kurvaszar...az elején kell elkapni, így nem árt ha köszönéskor találkozik kininnelDe ha a tüneteket csökkenti akkor miért előre kell inni?Elnézést a láma kérdésért, de a kinin, így ezáltal a tonic tényleg segíthet?Igen, nyilván nem főként a megelőzésben hanem a tünetek kezelésébe, mivel láz és fájdalomcsillapító ill. gyulladáscsökkentő hatása is van
Preventív, vagy tünetkönnyítő hatása lehet?
clbass
kapitnono
Ez olyan mintha mindennap bevennék egy Algoflexet hátha fájni fog a fogam.
Hú de kikapok ezért sutianaptól.
Bazzani
preventív kezelés
egyszerűbb, mint a már bekapott kétoldali tüdőgyulladást jajmostmilesz
sutianap
Nincs valami finomabb megelőző szer? Mondjuk a Pina Colada 😀
Klaci79
8-at kivittem édesapáméknak, 16-ot haza (8-at anyósomnak, 8-at magunknak). Apu azért még a vásárlás előtt szólt, hogy pakoljak mellé még egy kis gin-t is...
Így is szar, de legalább van értelme XD