Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 5 éve
De.Szerintem az nem bulvár, hogy megosztanak emberek személyes történeteket.Vagy annyi, hogy ez semmi más, mint esszenciális bulvár. És ennyi.Mi következik ebből? Szerinted nem kellene ezeket a történeteket nyilvánosságra hozni (akár csak a bowl.hu-n)? Vagy kontextusba kellene helyezni megfelelő narratíva kíséretében interdiszciplinárisan, hogy kialakuljon a megfelelő diskurzus?Nem az hogy kamu.Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska
warr_b
Bizonyára van millió és egy történet, ami igaz.
Csak nem szólnak semmiről.
Tartalmatlanok, súlytalanok, se nem állítanak, se nem cáfolnak, se nem igazolnak semmi érdemit, csak felszínesen bekukkanthatunk a függöny mögé, lehet "húházni", "amindenitezni", "mikvannakozni", de ennyi.
Mint a búlvár.
Egy újabb érdekes, de értelmetlen történet valaki valakijéről.
Covid témában.
Sobri Jóska
nagylaza
Sobri Jóska
nagylaza
Populáris, felszínes, súlytalan tartalom, nulla tanulság, gondolat helyett érzelmekre hatás, bekukkantás mások privát szférájába, egyedi sztorik általános köntösbe bújtatása, stb.
Klasszikus bulvár.
több mint 5 éve
Szerintem az nem bulvár, hogy megosztanak emberek személyes történeteket.Vagy annyi, hogy ez semmi más, mint esszenciális bulvár. És ennyi.Mi következik ebből? Szerinted nem kellene ezeket a történeteket nyilvánosságra hozni (akár csak a bowl.hu-n)? Vagy kontextusba kellene helyezni megfelelő narratíva kíséretében interdiszciplinárisan, hogy kialakuljon a megfelelő diskurzus?Nem az hogy kamu.Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska
warr_b
Bizonyára van millió és egy történet, ami igaz.
Csak nem szólnak semmiről.
Tartalmatlanok, súlytalanok, se nem állítanak, se nem cáfolnak, se nem igazolnak semmi érdemit, csak felszínesen bekukkanthatunk a függöny mögé, lehet "húházni", "amindenitezni", "mikvannakozni", de ennyi.
Mint a búlvár.
Egy újabb érdekes, de értelmetlen történet valaki valakijéről.
Covid témában.
Sobri Jóska
nagylaza
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Vagy annyi, hogy ez semmi más, mint esszenciális bulvár. És ennyi.Mi következik ebből? Szerinted nem kellene ezeket a történeteket nyilvánosságra hozni (akár csak a bowl.hu-n)? Vagy kontextusba kellene helyezni megfelelő narratíva kíséretében interdiszciplinárisan, hogy kialakuljon a megfelelő diskurzus?Nem az hogy kamu.Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska
warr_b
Bizonyára van millió és egy történet, ami igaz.
Csak nem szólnak semmiről.
Tartalmatlanok, súlytalanok, se nem állítanak, se nem cáfolnak, se nem igazolnak semmi érdemit, csak felszínesen bekukkanthatunk a függöny mögé, lehet "húházni", "amindenitezni", "mikvannakozni", de ennyi.
Mint a búlvár.
Egy újabb érdekes, de értelmetlen történet valaki valakijéről.
Covid témában.
Sobri Jóska
nagylaza
több mint 5 éve
Mi következik ebből? Szerinted nem kellene ezeket a történeteket nyilvánosságra hozni (akár csak a bowl.hu-n)? Vagy kontextusba kellene helyezni megfelelő narratíva kíséretében interdiszciplinárisan, hogy kialakuljon a megfelelő diskurzus?Nem az hogy kamu.Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska
warr_b
Bizonyára van millió és egy történet, ami igaz.
Csak nem szólnak semmiről.
Tartalmatlanok, súlytalanok, se nem állítanak, se nem cáfolnak, se nem igazolnak semmi érdemit, csak felszínesen bekukkanthatunk a függöny mögé, lehet "húházni", "amindenitezni", "mikvannakozni", de ennyi.
Mint a búlvár.
Egy újabb érdekes, de értelmetlen történet valaki valakijéről.
Covid témában.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Nem az hogy kamu.Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska
warr_b
Bizonyára van millió és egy történet, ami igaz.
Csak nem szólnak semmiről.
Tartalmatlanok, súlytalanok, se nem állítanak, se nem cáfolnak, se nem igazolnak semmi érdemit, csak felszínesen bekukkanthatunk a függöny mögé, lehet "húházni", "amindenitezni", "mikvannakozni", de ennyi.
Mint a búlvár.
Egy újabb érdekes, de értelmetlen történet valaki valakijéről.
Covid témában.
több mint 5 éve
Az ember maga írta ki fészbúkra, meg asszem panel volt... persze attól még lehet kamu 😊Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...Covidbulvár.
warr_b
Közterületen kötelező a maszkviselés, nem a saját házában.
Bár azért illet volna maszkot húznia.
több mint 5 éve
Nálunk három karantén volt már a gyerekeknek. Egyszer sem jöttek ki. Az elsőnél meg októberben csak azért, mert pár gyerek nem volt rajta a listajukon, így lejárt a 10 nap. Múlt vasárnap este kaptuk egy e mailt, hogy a nagyobbik lányom karantenban van. Ezt kedden egy újabb e mail én feloldották. Ja, a tanárnőtől jött mindkét e mail. Szerdától jár iskolába újra tehát. Kisebbik lányom hétfő este kapott emailt, ő ma éjfélig van kariban. Jó mi? Ne őrülj meg! 😁De ti bejelentett koronások voltak.Nálunk ugye mind a négyen karanténban voltunk. Az asszony és én letöltöttük az applikációt amivel naponta 1x kellett igazolni az itthonlétet, a gyereknek nem töltöttük le, mondván azokat csak nem csesztetik ilyennel, erre szinte minden nap jöttek a zsaruk hozzánk, hogy ellenőrizzék őket, hogy itthon vannak-e.Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
Bazzani
Szesze
Az teljesen más amikor az osztályt rakják járványügyi megfigyelés alá.
Bazzani
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Asszony táppénzen a gyerekkel!Ti mehettek bárhová ilyenkor.Szuper kilátások 😀Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Jelen!
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Igazgatótól kaptunk levelet h a gyerek kontakt, így 10nap karantèn!
Màsnap jött a rendőr h napi szinten ellenőrzik, Viberen 😀
steelwolf
És csak a gyereket nézik hogy itthon van-e, vagy a két szülőt is?
Mert akkor mondjuk kenyérért se ugorhatok le a sarki pékségbe, hátha akkor jönnek?
Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...
warr_b
Kontakt-kontaktja vagytok.
Bazzani
Én mindenhova mehetek!
Kontak kontakja vagyok!
Közben bezárták a helyi pékséget, mert a 100 évesnek tűnő papa 65 alatti volt!
több mint 5 éve
Világos (bár nyilván egyszerre csak egyikünk mehet, másik itthon marad a 7 évessel), csak mi azt hittük, hogy ez a határozat a rendkívüli iskolaszünetről fog szólni, hoigy meddig tart, nem karanténról... 😀Ti mehettek bárhová ilyenkor.Szuper kilátások 😀Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Jelen!
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Igazgatótól kaptunk levelet h a gyerek kontakt, így 10nap karantèn!
Màsnap jött a rendőr h napi szinten ellenőrzik, Viberen 😀
steelwolf
És csak a gyereket nézik hogy itthon van-e, vagy a két szülőt is?
Mert akkor mondjuk kenyérért se ugorhatok le a sarki pékségbe, hátha akkor jönnek?
Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...
warr_b
Kontakt-kontaktja vagytok.
Bazzani
Mondjuk jó lesz akkor legalább még 5 napig a lakásban aszalni, meg fogunk zavarodni.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Ti mehettek bárhová ilyenkor.Szuper kilátások 😀Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Jelen!
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Igazgatótól kaptunk levelet h a gyerek kontakt, így 10nap karantèn!
Màsnap jött a rendőr h napi szinten ellenőrzik, Viberen 😀
steelwolf
És csak a gyereket nézik hogy itthon van-e, vagy a két szülőt is?
Mert akkor mondjuk kenyérért se ugorhatok le a sarki pékségbe, hátha akkor jönnek?
Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...
warr_b
Kontakt-kontaktja vagytok.
több mint 5 éve
Karigeri megint nem bír magával:www.origo.hu/itthon/20201127-jarvany-villamos-budapest.html
több mint 5 éve
Jah, de mondjuk engem még így is meglepett, h volt erre kapacitás.De ti bejelentett koronások voltak.Nálunk ugye mind a négyen karanténban voltunk. Az asszony és én letöltöttük az applikációt amivel naponta 1x kellett igazolni az itthonlétet, a gyereknek nem töltöttük le, mondván azokat csak nem csesztetik ilyennel, erre szinte minden nap jöttek a zsaruk hozzánk, hogy ellenőrizzék őket, hogy itthon vannak-e.Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
Bazzani
Szesze
Az teljesen más amikor az osztályt rakják járványügyi megfigyelés alá.
Bazzani
több mint 5 éve
Szuper kilátások 😀Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Jelen!
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Igazgatótól kaptunk levelet h a gyerek kontakt, így 10nap karantèn!
Màsnap jött a rendőr h napi szinten ellenőrzik, Viberen 😀
steelwolf
És csak a gyereket nézik hogy itthon van-e, vagy a két szülőt is?
Mert akkor mondjuk kenyérért se ugorhatok le a sarki pékségbe, hátha akkor jönnek?
Egyébként olvastunk olyan sztorit, hogy az embernek hozott valamit a postás, papucsban leszaladt az ajtóhoz átvenni, elfelejtett maszkot húzni, pont ott volt a rendőr, villantott egy 50ezres csekket, pedig a házból se tette ki a lábát...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Jelen!
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Igazgatótól kaptunk levelet h a gyerek kontakt, így 10nap karantèn!
Màsnap jött a rendőr h napi szinten ellenőrzik, Viberen 😀
több mint 5 éve
De ti bejelentett koronások voltak.Nálunk ugye mind a négyen karanténban voltunk. Az asszony és én letöltöttük az applikációt amivel naponta 1x kellett igazolni az itthonlétet, a gyereknek nem töltöttük le, mondván azokat csak nem csesztetik ilyennel, erre szinte minden nap jöttek a zsaruk hozzánk, hogy ellenőrizzék őket, hogy itthon vannak-e.Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
Bazzani
Szesze
Az teljesen más amikor az osztályt rakják járványügyi megfigyelés alá.
több mint 5 éve
és otthon voltak? 😀Nálunk ugye mind a négyen karanténban voltunk. Az asszony és én letöltöttük az applikációt amivel naponta 1x kellett igazolni az itthonlétet, a gyereknek nem töltöttük le, mondván azokat csak nem csesztetik ilyennel, erre szinte minden nap jöttek a zsaruk hozzánk, hogy ellenőrizzék őket, hogy itthon vannak-e.Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
Bazzani
Szesze
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nálunk ugye mind a négyen karanténban voltunk. Az asszony és én letöltöttük az applikációt amivel naponta 1x kellett igazolni az itthonlétet, a gyereknek nem töltöttük le, mondván azokat csak nem csesztetik ilyennel, erre szinte minden nap jöttek a zsaruk hozzánk, hogy ellenőrizzék őket, hogy itthon vannak-e.Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
Bazzani
több mint 5 éve
Depresszió-kezelésre megvettem az (akciós) új Maddent 3 év után!itt próbálkozz, hátha
Van itt rá valami naprakész fúrum, hogy ne egy redneck-kel kelljen játszanom az este?
Kb este kilenc környékén vagyok "képben"...
clbass

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
amúgy ha már szenvedéspornóakkor tegnapi info ismerőstől
másik kolléganőnek meg a két lánya nővér
mondták h Cegléden amint meghal egy beteg, máris tolják be a következőt a helyére
napi 2-3 meghal amikor ők ügyelnek
már nézni sem bírják
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Depresszió-kezelésre megvettem az (akciós) új Maddent 3 év után!Van itt rá valami naprakész fúrum, hogy ne egy redneck-kel kelljen játszanom az este?
Kb este kilenc környékén vagyok "képben"...
több mint 5 éve
Az már igaz. 😊nem azt mondtam hogy írja be, csak hogy érdekel 😀És vigye el a TEK?!nem csak tégedHa leírnám, amit lányom mond a 2. nap kórházi kirendelése után...engem attól még érdekel 😊
Elvinne a TEK!
😫
zemanla
Teabee
Negritis
Sobri Jóska
Negritis
több mint 5 éve
nem azt mondtam hogy írja be, csak hogy érdekel 😀És vigye el a TEK?!nem csak tégedHa leírnám, amit lányom mond a 2. nap kórházi kirendelése után...engem attól még érdekel 😊
Elvinne a TEK!
😫
zemanla
Teabee
Negritis
Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
És vigye el a TEK?!nem csak tégedHa leírnám, amit lányom mond a 2. nap kórházi kirendelése után...engem attól még érdekel 😊
Elvinne a TEK!
😫
zemanla
Teabee
Negritis
több mint 5 éve
Megjött a gyereknek a krétába a határozat, kontaktszemély, lakhelyet nem hagyhatja el, vendéget nem fogadhat, stb 😀Hozzánk nem jöttek.
Elsős 😊
Ilyenkor is jöhetnek ellenőrizni, van valakinek tapasztalat?
warr_b
Meg az osztályból senkihez.
De nem is nagyon ment sehová.
