Politika
69 feliratkozó
10 hónapja
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.Országos szinten kizárt.
Lúdas Solymi
Kampman
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
10 hónapja
Az Origo meg a KESMA majd azért megpróbálja, erről ne legyenek kétségeink.Ugyanmár, teljesen egyértelmű volt, hogy ez lesz.Azért kíváncsi lennék szerinted ezzel a fidesz, hogy járt jól? Ekkora politikai arcvesztésnek nem tudom voltunk-e már tanui itthon. OV konkrétan kijelentette, hogy nincs többé pride. Azt hiszem elég csattanós választ kapott. Ezt nehéz eladni győzelemként.
Orbán mindig is egy ugató, de nem harapó kutya volt.
A híveinek is így jobb, főleg a Kádár-nosztalgiás részének, mert a betiltásoknál már csak megbotránkozni szeretnek jobban.
Mindenki jól járt.
Kampman
Tarsi
10 hónapja
ezt a novákot valaki bassza már pofán úgy istenigazábólmelyiket?
Negritis, a vajda
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
10 hónapja
Akkor azok kivételek. Itt ny-mo-i városkában kb kiröhögték az igazgatót az ajánlatokkal.Dehogynem. 2-3 éve a két éve ott lévő pályakezdő kiscsaj simán átment az oviból a szonszéd kerületben egy másikba pont kb plusz húszért. És nem egy ilyenröl tudok. Óvónők, tanárok. Mivel nagy létszámhiány van, kb válogathatnak, hova akarnak menni, mert biztosan fel fogják őket venni.Nejem egy kisvárosi gimiben tanìt, 24-es osztályban volt neki mozgáskorlátozottja, aki egyben agysérült; volt vakok iskolájából helybe átirányított srác, akit nem tudtak utaztatni; volt több súlyos autista, kettő nem kommunikál, egyikük igazolt mutista; volt Aspergeres; volt köztük süketnéma, volt egy magyarul nem beszélő ukrán-orosz kettősállampolgár, meg van hét elit gyerek, akik OKTV-ket nyernek. Van több lecsúszott szoc helyzetű vidéki-falusi diákja, akiknek meg pénze nincs semmire kb. Vannak olyanok, akik kibuktak máshonnan, mert túl erős v a suli, itt meg tudnak haladni és 3-4-esek töriből.Kemény.. gyere le abba a full elmaradottakat foglakoztató iskolába ahol a feleségem tanít és keresd meg a normális eloszlásodat. Fogalmad sincs milyen körülmények/gyerekek vannak egy ilyen helyen ahol ugyanazokat a szempontokat akarják alkalmazni, mint az általad példaként felhozott "normális eloszlást követő" intézményekben.Nem az. A teljesítmények egy bizonyos létszám fölött, mondjuk 30nàl már biztosan, szükségszerűen haranggörbe vagy normális eloszlás-szerűen alakulnak. Van pár szarul dolgozó, pár kurvajó a legtöbb meg átlagos. Ezt a multik pontosan tudják, ezért van vagy kimondva vagy kimondatlanul megadva egy létszám, hogy melyik sávba hányan lehetnek. Ha egy vezető nem tudja eldönteni, hogy hány kurvajó embere van, akkor rossz a kritérium rendszer, amiben dolgoznak.Pont jövő héten készítek teljesítményértékelést egy multinál. Adhatok kettő kiemelkedő értékelést, négy nagyon jót, a többiek meg lehetnek jók egy harminc fős csapatban, ahol igazából mindenki fasza. legalább a rossz értékelés nem kötelező...ráadásul a fizetésemelések, előlléptetések is ezekhez a számokhoz kötöttek. Utálom! Szar szemét rendszer, és egyszerűen nem lehet objektívan dönteni. Vezető kérdése hogy bratyira megy, vagy próbál egy több éves projektet felállítani ahol az igazán fontos embereket priorizálja.Akkor ez egy hülye multi vagy pocsék rendszer, amit használnak.
Kizárólag annyit akartam jelezni, hogy ez nem újkeletű sablon, csak most emelte át az állam.
Nem tanáros, de remélem jó példa volt 😉
clbass
somoskovig
Pl. egy random raktárban átlagosan 30 gumikacsát kell óránként bedobozolni, az az átlagos teljesítmény. Aki 38at csinál meg az nagyon jó, aki 26ot az
Meg nem jó. És akkor már tudod is, hogy kinek kell kiemelkedőt adni és kivel kell beszélgetni.
És ez megcsinálható tanárokra is, az se bonyolult. A gyerekek tipikusan normális eloszlást követnek. Van pár okoska, pár gyengébb meg az átlag. Annak a tanárnak kellene jutalmat adni, aki hozza ezt. De nyilván nem így van.
MC12
Szesze
A telj értékelés nem mér minőséget, nem mér (nem is tud mérni, m idealizált modellre alapul) színvonalat, de mér mennyiséget.
Ha leadod az óráidat - valahogy, csak túlleszel rajta- összabaszod az admint, az az alap.
Ha rendezvényeket szervezel, színházba utaztatsz, menedzserként vagy PR-osként működsz pedagógus helyett, az pluszpont. Ami ugye ált külön-és szabadidőben zajlik (mondjuk egy 5 órakor kezdődő városi rendezvény, egy egésznapos bpi színház etc), és nem fizetnek érte neked a túlórákért.
Namost egy kisgyermekes anyuka pl ezeket nem tudja állandó jelleggel megoldani, egy nyugdíjközeli meg nem képes egy számtech-es, látványos, eladható projektet, pályázatot megszerkeszteni.
A fiatalok terepe, ha lennének, ha nem éhbér lenne a kezdőbér. Bruttó 20-30 pluszért egy 24 éves nem fog neked lehajolni.
Willie Parker
warr_b
Waldorf, magánovi, osztrák bölcsi kb 7-10-szeres fizut ad.
10 hónapja
Egyébként nagyobb összegben mernék fogadni, hogy most készülnek a vágóképek a ritkásan vonuló tömegrő a hídonl, amik majd mennek ki az Origo-ra meg az M1-re, "alig volt pár ember a betiltott Pride-on" jelszóval...origo, m1. kb annyian nézik mint ahányan a 64 megyés hídfoglalók vannak most kint
StormST
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
10 hónapja
Ahh ahogy a szopornyicás állkapcsával belemar a viktoriánus éxerekbe az minden pénzt megérne, de mivel a viktátor is tuggya kivel nem kell újjathúznia...És holnap Döbrögi büszke lesz a magyarokra, "szabadság elvtársak, szabadság"És már ma este kirúgja Pintért... Ja, bocs, nem ide...
gyurczi
StormST
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
10 hónapja
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.Országos szinten kizárt.
Lúdas Solymi
Kampman
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
10 hónapja
Ez szerintem pont nem az ellenzék győzelme, mert igazából mindegyik gyáva volt mellé állni. Ez az ellenzéki gondolkodású emberek győzelme és a fidesz veresége, de ez választási szempontból nem jelent sokat, főleg mert azért ennek a tömegnek a nagy része tippre budapesti és/vagy ellenzéki szavazó volt eddig is...Valóban ostoba kijelentés volt Orbántól, mert nyilvánvaló volt már akkor is, hogy ezt nem tudja betartatni. Ez így arcvesztés kétségtelenül.Azért kíváncsi lennék szerinted ezzel a fidesz, hogy járt jól? Ekkora politikai arcvesztésnek nem tudom voltunk-e már tanui itthon. OV konkrétan kijelentette, hogy nincs többé pride. Azt hiszem elég csattanós választ kapott. Ezt nehéz eladni győzelemként.Ugyanmár, teljesen egyértelmű volt, hogy ez lesz.nagyobb a gond ennél: elvesztette a békés kontrollt belföldön.De mennyi ember lehet kinn, ha a tömeg eleje már Budán, a vége még mindig a Deák téren?Sok, 50-100-150ezer, de ennek mar nincs jelentősége. Ha feleennyi vagy kétszerennyi lenne, akkor se lenne nagyobb vagy kisebb súlya annak, hogy a Fidesz ismét egy olyan helyzetbe lavírozta magát amit se megoldani nem tud, se tudomásul venni.
gabokocka
Ez a Prideba beleállás nem találkozik tömegigénnyel, teljesen felesleges, haszontalan, ráadásul töketlen és puhapöcs a cselekvés, és teljesen ellentmond a kommunikációnak, szóval tök értelmetlen vergődés. Ciki.
Őszentsége Sobri Jóska
50-150k ember masírozik át a fővároson ismeretlen irányba úgy, hogy állítólag törvény szerint tilos. Ezt sem megakadályozni, sem megfékezni nem tudták. Gyengék.
Egyértelműen eljutott oda a magyar társadalom, hogy most már nyíltan, dafke jelleggel szembe megy a végrehajtó hatalommal.
El lehet dönteni a fideszben, hogy meglépik a radikalizálódás utolsó lépcsőjét vagy lelépnek.
89’ Mszmp, avagy jön-e a fehér terror.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbán mindig is egy ugató, de nem harapó kutya volt.
A híveinek is így jobb, főleg a Kádár-nosztalgiás részének, mert a betiltásoknál már csak megbotránkozni szeretnek jobban.
Mindenki jól járt.
Kampman
Tarsi
Az ellenzéknek ez egyfajta eufórikus győzelem, de azért tét nélküli csatában, mert egyértelmű volt, hogy meglesz a vonulás és a rendőrség védeni fogja őket.
A Fidesz pedig esetleg elbukhatott most 1-2%-ot a Mihazánk felé, de van még majdnem egy év a választásokig, ahol szerintem továbbra is ők az esélyesek.
Kampman
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
10 hónapja
Szerintem nem az ellenzék nyert ezzel, mert MP nem tud ebben részt venni, ha nem akar túl sokat veszteni...Most a nép mondja ki, hogy sok mindent engedtünk de mindent nem lehet, még a Döbröginek sem...
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
10 hónapja
Ez a fidesz waterloo-jaVége van, dagadt.
gabokocka
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
10 hónapja
Valóban ostoba kijelentés volt Orbántól, mert nyilvánvaló volt már akkor is, hogy ezt nem tudja betartatni. Ez így arcvesztés kétségtelenül.Azért kíváncsi lennék szerinted ezzel a fidesz, hogy járt jól? Ekkora politikai arcvesztésnek nem tudom voltunk-e már tanui itthon. OV konkrétan kijelentette, hogy nincs többé pride. Azt hiszem elég csattanós választ kapott. Ezt nehéz eladni győzelemként.Ugyanmár, teljesen egyértelmű volt, hogy ez lesz.nagyobb a gond ennél: elvesztette a békés kontrollt belföldön.De mennyi ember lehet kinn, ha a tömeg eleje már Budán, a vége még mindig a Deák téren?Sok, 50-100-150ezer, de ennek mar nincs jelentősége. Ha feleennyi vagy kétszerennyi lenne, akkor se lenne nagyobb vagy kisebb súlya annak, hogy a Fidesz ismét egy olyan helyzetbe lavírozta magát amit se megoldani nem tud, se tudomásul venni.
gabokocka
Ez a Prideba beleállás nem találkozik tömegigénnyel, teljesen felesleges, haszontalan, ráadásul töketlen és puhapöcs a cselekvés, és teljesen ellentmond a kommunikációnak, szóval tök értelmetlen vergődés. Ciki.
Őszentsége Sobri Jóska
50-150k ember masírozik át a fővároson ismeretlen irányba úgy, hogy állítólag törvény szerint tilos. Ezt sem megakadályozni, sem megfékezni nem tudták. Gyengék.
Egyértelműen eljutott oda a magyar társadalom, hogy most már nyíltan, dafke jelleggel szembe megy a végrehajtó hatalommal.
El lehet dönteni a fideszben, hogy meglépik a radikalizálódás utolsó lépcsőjét vagy lelépnek.
89’ Mszmp, avagy jön-e a fehér terror.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbán mindig is egy ugató, de nem harapó kutya volt.
A híveinek is így jobb, főleg a Kádár-nosztalgiás részének, mert a betiltásoknál már csak megbotránkozni szeretnek jobban.
Mindenki jól járt.
Kampman
Tarsi
Az ellenzéknek ez egyfajta eufórikus győzelem, de azért tét nélküli csatában, mert egyértelmű volt, hogy meglesz a vonulás és a rendőrség védeni fogja őket.
A Fidesz pedig esetleg elbukhatott most 1-2%-ot a Mihazánk felé, de van még majdnem egy év a választásokig, ahol szerintem továbbra is ők az esélyesek.
10 hónapja
Szerintem KG még egyszer abba a faszerdőbe nem megy be, ami neki az országos politika...Annyira ez nekik se probléma most szerintem, meg úgy összességében se.CruyffistaHalkan kérdezem csak, hogy vajon a Tisza frakció még most is úgy gondolja, hogy ha ma lennének a főpolgármester választások, akkor ők nyernének? Szerintem ezzel a maival KG azért elég komoly politikai erőt gyűjt, ami kitarthat neki pár évig simán...
StormST
Vigye el KG ezeket a dolgokat most is meg a jövőben is, aztán ha a közgyűlésben többségben lesz a Tisza, akkor majd megoldják.
De ha van esze MP-nek, akkor az ilyen embereket, amíg együttműködőek vagy legalábbis lehet velük kompromisszumot kötni, nem baszogatja, mert az csak neki hoz hasznot végső soron.
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
10 hónapja
A posztmodern populista politikai kommunikációban minden el lehet adni győzelemként. Legfeljebb nem mindenki lesz rá vevő.Azért kíváncsi lennék szerinted ezzel a fidesz, hogy járt jól? Ekkora politikai arcvesztésnek nem tudom voltunk-e már tanui itthon. OV konkrétan kijelentette, hogy nincs többé pride. Azt hiszem elég csattanós választ kapott. Ezt nehéz eladni győzelemként.Ugyanmár, teljesen egyértelmű volt, hogy ez lesz.nagyobb a gond ennél: elvesztette a békés kontrollt belföldön.De mennyi ember lehet kinn, ha a tömeg eleje már Budán, a vége még mindig a Deák téren?Sok, 50-100-150ezer, de ennek mar nincs jelentősége. Ha feleennyi vagy kétszerennyi lenne, akkor se lenne nagyobb vagy kisebb súlya annak, hogy a Fidesz ismét egy olyan helyzetbe lavírozta magát amit se megoldani nem tud, se tudomásul venni.
gabokocka
Ez a Prideba beleállás nem találkozik tömegigénnyel, teljesen felesleges, haszontalan, ráadásul töketlen és puhapöcs a cselekvés, és teljesen ellentmond a kommunikációnak, szóval tök értelmetlen vergődés. Ciki.
Őszentsége Sobri Jóska
50-150k ember masírozik át a fővároson ismeretlen irányba úgy, hogy állítólag törvény szerint tilos. Ezt sem megakadályozni, sem megfékezni nem tudták. Gyengék.
Egyértelműen eljutott oda a magyar társadalom, hogy most már nyíltan, dafke jelleggel szembe megy a végrehajtó hatalommal.
El lehet dönteni a fideszben, hogy meglépik a radikalizálódás utolsó lépcsőjét vagy lelépnek.
89’ Mszmp, avagy jön-e a fehér terror.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbán mindig is egy ugató, de nem harapó kutya volt.
A híveinek is így jobb, főleg a Kádár-nosztalgiás részének, mert a betiltásoknál már csak megbotránkozni szeretnek jobban.
Mindenki jól járt.
Kampman
Tarsi
10 hónapja
Igazából a végére kiderül, hogy a mihasznák csak jót tettek a Pride-nak, a Szabadság hídon holnap estig vonulnának, meg a képek így látványosabbak az Erzsébet híddal... 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
10 hónapja
Azért kíváncsi lennék szerinted ezzel a fidesz, hogy járt jól? Ekkora politikai arcvesztésnek nem tudom voltunk-e már tanui itthon. OV konkrétan kijelentette, hogy nincs többé pride. Azt hiszem elég csattanós választ kapott. Ezt nehéz eladni győzelemként.Ugyanmár, teljesen egyértelmű volt, hogy ez lesz.nagyobb a gond ennél: elvesztette a békés kontrollt belföldön.De mennyi ember lehet kinn, ha a tömeg eleje már Budán, a vége még mindig a Deák téren?Sok, 50-100-150ezer, de ennek mar nincs jelentősége. Ha feleennyi vagy kétszerennyi lenne, akkor se lenne nagyobb vagy kisebb súlya annak, hogy a Fidesz ismét egy olyan helyzetbe lavírozta magát amit se megoldani nem tud, se tudomásul venni.
gabokocka
Ez a Prideba beleállás nem találkozik tömegigénnyel, teljesen felesleges, haszontalan, ráadásul töketlen és puhapöcs a cselekvés, és teljesen ellentmond a kommunikációnak, szóval tök értelmetlen vergődés. Ciki.
Őszentsége Sobri Jóska
50-150k ember masírozik át a fővároson ismeretlen irányba úgy, hogy állítólag törvény szerint tilos. Ezt sem megakadályozni, sem megfékezni nem tudták. Gyengék.
Egyértelműen eljutott oda a magyar társadalom, hogy most már nyíltan, dafke jelleggel szembe megy a végrehajtó hatalommal.
El lehet dönteni a fideszben, hogy meglépik a radikalizálódás utolsó lépcsőjét vagy lelépnek.
89’ Mszmp, avagy jön-e a fehér terror.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbán mindig is egy ugató, de nem harapó kutya volt.
A híveinek is így jobb, főleg a Kádár-nosztalgiás részének, mert a betiltásoknál már csak megbotránkozni szeretnek jobban.
Mindenki jól járt.
Kampman
10 hónapja
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.Országos szinten kizárt.
Lúdas Solymi
10 hónapja
És holnap Döbrögi büszke lesz a magyarokra, "szabadság elvtársak, szabadság"Illetve "több, mint 8 millió honfitásrunk távolmaradásával tette le voksát a normalitás mellett, Ukrajna meg addadaddadddaa".
gyurczi
10 hónapja
És holnap Döbrögi büszke lesz a magyarokra, "szabadság elvtársak, szabadság"És már ma este kirúgja Pintért... Ja, bocs, nem ide...
gyurczi
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
10 hónapja
A hídon melegebb van, mint a rakparton árnyékban 😊Komoly szagok lehetnek abban a mihazánkos, fradi ultrás fekete pólós csürhében, vannak vagy 50-en. Szerencsére néhánynál látom ott a tablettás, örömmel tölt el hogy ennyire nyomorultak. Gyerektartás ki van-e fizetve?Milyen szagok lehetnek a pride-on?
Cruyffista
Kampman
10 hónapja
Annyira ez nekik se probléma most szerintem, meg úgy összességében se.CruyffistaHalkan kérdezem csak, hogy vajon a Tisza frakció még most is úgy gondolja, hogy ha ma lennének a főpolgármester választások, akkor ők nyernének? Szerintem ezzel a maival KG azért elég komoly politikai erőt gyűjt, ami kitarthat neki pár évig simán...
StormST
Vigye el KG ezeket a dolgokat most is meg a jövőben is, aztán ha a közgyűlésben többségben lesz a Tisza, akkor majd megoldják.
De ha van esze MP-nek, akkor az ilyen embereket, amíg együttműködőek vagy legalábbis lehet velük kompromisszumot kötni, nem baszogatja, mert az csak neki hoz hasznot végső soron.
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
10 hónapja
És holnap Döbrögi büszke lesz a magyarokra, "szabadság elvtársak, szabadság"
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
10 hónapja
Bombardino Crocodilo.Vanília, tutti-frutti, karamell, rumos dió és kávé. A pisztácia kifogyott.Komoly szagok lehetnek abban a mihazánkos, fradi ultrás fekete pólós csürhében, vannak vagy 50-en. Szerencsére néhánynál látom ott a tablettás, örömmel tölt el hogy ennyire nyomorultak. Gyerektartás ki van-e fizetve?Milyen szagok lehetnek a pride-on?
Cruyffista
Kampman
iktriad
10 hónapja
Vanília, tutti-frutti, karamell, rumos dió és kávé. A pisztácia kifogyott.Komoly szagok lehetnek abban a mihazánkos, fradi ultrás fekete pólós csürhében, vannak vagy 50-en. Szerencsére néhánynál látom ott a tablettás, örömmel tölt el hogy ennyire nyomorultak. Gyerektartás ki van-e fizetve?Milyen szagok lehetnek a pride-on?
Cruyffista
Kampman
10 hónapja
Lehet a Fideszben is vannak olyan belső erők, amik beépülve a rendszerbe végeznek titkos aknamunkát.Ilyen szempontból a kedvenc fideszes politikusom Ughy Attila volt, egy meleg, zsidó faszi, aki volt még régen ogy-i képviselő, majd kerületi polgármester, és ő találta ki a Fideszben az Ughy-adót, ami 30 éve egy kevésbé oligarchikus, plutokrata, nem elNEResedett világban arról szólt, hogy minden fideszes aki a fidesznek köszönheti a pozícióját, státuszát, az a fizuja asszem 10 százalékat be kell fizesse a pártkasszába. Megadóztatott minden fideszest.
Lelki szemeimmel látok egy lapuló huncut Szájerszerű fickót, aki úgy döntött, hogy csak meg kéne csinálni minden idők legnagyobb Prideját, és úgy súgott ennek-annak, amiből ki is jött, sikerült is megvalósítani, és most valahol a yt előtt magában kuncog.
10 hónapja
Tom Ford neroli portofino.Komoly szagok lehetnek abban a mihazánkos, fradi ultrás fekete pólós csürhében, vannak vagy 50-en. Szerencsére néhánynál látom ott a tablettás, örömmel tölt el hogy ennyire nyomorultak. Gyerektartás ki van-e fizetve?Milyen szagok lehetnek a pride-on?
Cruyffista
Kampman
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain