Politika

64 feliratkozó

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 921
 hang.hu/belfold/a-gvh-elnoke-szerint-a-spar-itelettel-megalaztak-a-magyar-fogyasztokat-167869
NB2
Van baj
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 080 — beers & Packers
De valami nagy csoda kellene, hogy legyen itt kormányváltás, mert addig fogják az elkövetkezendő 2 évben csűrni-csavarni a választási törvényeket, a felállásokat amíg csak lehet és még azon is túl.
(...) Nyugi, csak elragadott a fantázia
Lúdas Solymi
Szükségtelen szabadjára engedned a fantáziádat, elég sorra venni, hányszor piszkált bele a Fidesz a választási rendszerbe: a két forduló eltörlése, az ún. győzteskompenzáció bevezetése, a határon túli magyaroknak adott szavazati jog + a számukra (és csakis számukra) biztosított levélszavazás lehetősége, a választókerületek átrajzolása, az ajánlási szabályok megváltoztatásával és anyagi ösztönzőkkel kamupártok segítése, az országos listaállítás szabályainak átírása.
Ide vehetjük, hogy az önkormányzati választáson Budapesten előbb eltörölték, majd újból bevezették a listás választást (mindkettőt a Fidesz politikai érdeke diktálta). Vagy például azt, hogy önkényesen egy napra tették az önkormányzati és az EP-választást. Biztosan kifelejtettem valamit…
Az már nem elsősorban jogszabályi, hanem jogalkalmazási kérdés: korábban előfordult, hogy még az ügyészség is megállapította, választási csalás történt, amikor egy ingatlanba több mint száz kettős állampolgárt jelentettek be. Csak éppen az eredmény szempontjából ennek nem lett semmilyen következménye.
nagylaza, főpohárnok
A győzteskompenzáció kétélű fegyver, ha a Tisza nyerne sok egyéni vk-t, akkor neki dobná meg az eredményét.
Assurbanapli
Ez így van.
több mint 1 éve
Assurbanapli Denver Broncos 2 028

NB2 New England Patriots 29 617 — nabege2@yahoo.com
 hang.hu/belfold/a-gvh-elnoke-szerint-a-spar-itelettel-megalaztak-a-magyar-fogyasztokat-167869
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 846 — The Mathematician
Mondjuk visszatérve a győri esethez (vagy a XII.), annyira kódolva volt ez, hogy full hivatalban marad egy bukott testület…
Talán még most érdemes utánanézni a gránitszilárd alkotmány hogyan rendelkezik az átmeneti kormányzásról. Nehogy kitalálják, hogy csak az új kormány megalakulásakor lesz vége a rendeleti kormányzásnak.
Régen ezt nem néztem ki belőlük, most már meglepne, ha nem így történne.
vpi
majd ha nem tetszik a választás akkor a veszélyhelyzetre hivatkozva marad a rendeleti kormányzás

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 580
 telex.hu/belfold/2024/09/24/gyor-dezsi-csaba-andras-pinter-bence-polgarmester-valasztas-1

Bele sem merek gondolni, hogy ha a kormánynak kell majd mennie, akkor mit visznek magukkal. Mondjuk sokminden lassan nem marad.
cartman023
Mindent is.
De valami nagy csoda kellene, hogy legyen itt kormányváltás, mert addig fogják az elkövetkezendő 2 évben csűrni-csavarni a választási törvényeket, a felállásokat amíg csak lehet és még azon is túl.
"A haza nem lehet ellenzékben".

- Meg lehet áramszünet is, bár elég lesz az, hogy a már előre bekészített adatbázisból mutatják a választási eredményeket, mellé az előre elkészített és aláírt választási dokumentumokkal.

De amennyi birka ember van, nekik csak mozgósítani kell meg pénzt szórni, sokat.
Lúdas Solymi
Ez akkora marhaság, hogy te se gondolhatod komolyan.
MC12
Persze, hogy nem, itthon ilyet nem kell csinálni.
Más diktatúrákban persze simán megtörténik, hogy 105%-os részvételi arány van.

Itthon megoldják úgy, hogy visszamenőleg X generáció a föld alól is leszavaz a levélszavazatokban (igen tudom, nem sok helyet jelent, de a módszer tesztelve lett).
Lúdas Solymi
Húha, oké 😀😀 ilyet még nem olvastam de fun.
MC12
Nyugi, csak elragadott a fantázia, kicsit tovább toltam azokat a híreket, amik anno a levélszavazatokkal kapcsolatban jöttek.

De majd holnap megkapjuk a nagy Omár Abszolút Igazságának C változatát és akkor lehet gyűlölni a sötétben bújkáló thoemista szemétládákat.
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 718 — Patriot
 telex.hu/belfold/2024/09/24/gyor-dezsi-csaba-andras-pinter-bence-polgarmester-valasztas-1

Bele sem merek gondolni, hogy ha a kormánynak kell majd mennie, akkor mit visznek magukkal. Mondjuk sokminden lassan nem marad.
cartman023
Mindent is.
De valami nagy csoda kellene, hogy legyen itt kormányváltás, mert addig fogják az elkövetkezendő 2 évben csűrni-csavarni a választási törvényeket, a felállásokat amíg csak lehet és még azon is túl.
"A haza nem lehet ellenzékben".

- Meg lehet áramszünet is, bár elég lesz az, hogy a már előre bekészített adatbázisból mutatják a választási eredményeket, mellé az előre elkészített és aláírt választási dokumentumokkal.

De amennyi birka ember van, nekik csak mozgósítani kell meg pénzt szórni, sokat.
Lúdas Solymi
Ez akkora marhaság, hogy te se gondolhatod komolyan.
MC12
Persze, hogy nem, itthon ilyet nem kell csinálni.
Más diktatúrákban persze simán megtörténik, hogy 105%-os részvételi arány van.

Itthon megoldják úgy, hogy visszamenőleg X generáció a föld alól is leszavaz a levélszavazatokban (igen tudom, nem sok helyet jelent, de a módszer tesztelve lett).
Lúdas Solymi
Húha, oké 😀😀 ilyet még nem olvastam de fun.
MC12
Mondjuk visszatérve a győri esethez (vagy a XII.), annyira kódolva volt ez, hogy full hivatalban marad egy bukott testület…
Talán még most érdemes utánanézni a gránitszilárd alkotmány hogyan rendelkezik az átmeneti kormányzásról. Nehogy kitalálják, hogy csak az új kormány megalakulásakor lesz vége a rendeleti kormányzásnak.
Régen ezt nem néztem ki belőlük, most már meglepne, ha nem így történne.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 602
 telex.hu/belfold/2024/09/24/gyor-dezsi-csaba-andras-pinter-bence-polgarmester-valasztas-1

Bele sem merek gondolni, hogy ha a kormánynak kell majd mennie, akkor mit visznek magukkal. Mondjuk sokminden lassan nem marad.
cartman023
Mindent is.
De valami nagy csoda kellene, hogy legyen itt kormányváltás, mert addig fogják az elkövetkezendő 2 évben csűrni-csavarni a választási törvényeket, a felállásokat amíg csak lehet és még azon is túl.
"A haza nem lehet ellenzékben".

- Meg lehet áramszünet is, bár elég lesz az, hogy a már előre bekészített adatbázisból mutatják a választási eredményeket, mellé az előre elkészített és aláírt választási dokumentumokkal.

De amennyi birka ember van, nekik csak mozgósítani kell meg pénzt szórni, sokat.
Lúdas Solymi
Ez akkora marhaság, hogy te se gondolhatod komolyan.
MC12
Persze, hogy nem, itthon ilyet nem kell csinálni.
Más diktatúrákban persze simán megtörténik, hogy 105%-os részvételi arány van.

Itthon megoldják úgy, hogy visszamenőleg X generáció a föld alól is leszavaz a levélszavazatokban (igen tudom, nem sok helyet jelent, de a módszer tesztelve lett).
Lúdas Solymi
Húha, oké 😀😀 ilyet még nem olvastam de fun.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”

és az ellenzéki bizottsági tagokat bezárják a terembe összekötözve telefon nélkül, hogy ne tudják a saját pártjuk központjának elmondani az eredményt, ahol egyébként sem nem tudnak összeadni egész számoka számológéppel, igaz?
slowmotion
az hazugság, csalás, libsi ármány, minden is.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 457 — Cowboys fan

cartman023 Indianapolis Colts 1 021
 telex.hu/belfold/2024/09/24/gyor-dezsi-csaba-andras-pinter-bence-polgarmester-valasztas-1

Bele sem merek gondolni, hogy ha a kormánynak kell majd mennie, akkor mit visznek magukkal. Mondjuk sokminden lassan nem marad.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 142 — zászló zászló szív
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
“3) Természetesen az ellenzéki egység megteremtésére is egy koncepció, hogy mindenki mást lenyomunk erőből, ahogyan a Fidesz is tette eddig. Elméletileg még az sem zárható ki, hogy rövid távon ez működni tud, sőt. Előbb-utóbb azonban Magyar Péternek szövetségesekre is lesz szüksége, nemcsak rajongókra. Neki is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az az ajánlat, amit a rendszerváltást akaró, de vele nem mindenben egyetértő embereknek nyújtani tud. És előbb-utóbb ki is kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz.”

Nem Ákos, nincs szüksége szövetségesekre. Főleg nem a tiétekre. A választóid majd elmorzsolnak egy könnycseppet, elmormogják, hogy kár ezért a Hadházyért, aztán behúzzák az X-et MP jelöltjére, hiszen az lesz a legesélyesebb jelölt - 10+ éve kondícionáljátok arra az ellenzéki szavazókat, hogy így kell eljárnia. És hamarosan ennek kifizetitek az árát.
MC12
Ja éppen ő írja ezt, aki majd ki lesz akadva h miért nem választják meg újra egyéniben miközben a választás óta nem járt Zuglóban …
csebi
Nehéz nem a keserűséget és dühöt érezni Hádházyn.

Van a nernek 120 körüli háttérintézete (magyarságkutató stb.) van 50-60 állami vállalat (mint a diákhitel központ, MVM stb.) tehát van uszkve szűk 200 kifizetőhely, tízezres nagyságrendű eltartott klientúrával, túlárazott tanácsadói szerződésekkel stb. erre fogja ezt az egy nyamvadt diákhitel központot és komoly arccal már hónapok óta baszogatja vele MP-t, hogy mik ezek a 11-12-13 milliós éves szerződések? Ákos, ez jobb helyeken havi elszámolás nem éves 😀 én aztán nem kedvelem Mp-t, de ezzel támadni egyrészt faszság, másrészt kontraproduktív.
MC12
Persze, hogy keserű. Ő volt az eredeti OG Kiábrándult Fideszes, csak más kérdés, hogy annyira karizmája van, mint egy zsák tőzegnek.

Az ellenzék régóta vágyik egy saját centrális erőtérre. Most megjött, de nem olyan, ahogy elképzelték. Várt mindenki egy Ideális Jelöltre. Aki egyszerre Gandhi és John Wick, de okos mint Hawking (- Epstein sziget), és lehetőleg cigány, leszbikus, elsőgenerációs értelmiség nő. De ez nem létezik.

Magyar Péter viszont igen. A legkisebb szimpátiát sem érzek iránta.

Facts over feelings snowflakes
Gyurma Pappa
Nem csak úgy van, ahogy a Széchenyi-idézetté avanzsálódott Surányi mondat tartja, hogy "minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel", hanem az is van ám, hogy minden nemzetnek olyan ellenzéke van, aminőt megérdemel. Ez a magyar ellenzék, a maga ezernyi-féle eredőből származó, kizárólag közéleti impotenciára képes identitásával, fotelbölcsességet puffogtató ötletszerű gondolkodásával, konstans társadalmi szolidaritás-hiányos mentalitással nem érdemel mást, mint egy fidesz-akolból előálló Magyar Pétert. Szerintem kár ezen szimpátia-szinten lamentálni, hűvös tárgyilagossággal kell csak viszonyulni hozzá, mint egy szükséges rosszhoz. Nem ideális jelölt, de nem is érdemel a magyar ellenzék ideális jelöltet. Őt kapta az ellenzék, döntse el, hogy kér-e belőle vagy Orbán.
FuckYoElonMusk
Nagyjából hasonlóan érzek.

Meg nem is létezik ilyen, sehol. Lapozzuk körbe a világot, milyen emberek állították meg a populista hullámokat:
- Sir Keir Starmer - egy volt ügyész, aki annyira izgalmas, mint a soron következő Metallica album, de a célnak megfelel, mint a WD40
- Joe Biden - az amerikai politikus mintapéldánya, a demokrata pártot megtestesítő langymeleg korrupció lélegző prototípusa, de legalább senki nem utálta különösebben, meg a St. Obama mellett volt VP
- egyelőre ennyit 😀

Lényeg, hogy nem nagyon lehet válogatni. Olyan jelöltekkel kell legyőzni az ellenfeleket, amilyen van. Senki nem érdekel, hogy MP mit hoz vagy mit sem. Majd ha Tóni börtönben/külföldön lesz, a Mediaworks felszámolás alatt és Bayer Zsolt közepesen olvasott blogger lesz, akkor beszélgethetünk majd arról, hogy mikor jön el az JFK vagy Mandela, kinek mi tetszik.

több mint 1 éve
FuckYoElonMusk New England Patriots 421
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
“3) Természetesen az ellenzéki egység megteremtésére is egy koncepció, hogy mindenki mást lenyomunk erőből, ahogyan a Fidesz is tette eddig. Elméletileg még az sem zárható ki, hogy rövid távon ez működni tud, sőt. Előbb-utóbb azonban Magyar Péternek szövetségesekre is lesz szüksége, nemcsak rajongókra. Neki is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az az ajánlat, amit a rendszerváltást akaró, de vele nem mindenben egyetértő embereknek nyújtani tud. És előbb-utóbb ki is kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz.”

Nem Ákos, nincs szüksége szövetségesekre. Főleg nem a tiétekre. A választóid majd elmorzsolnak egy könnycseppet, elmormogják, hogy kár ezért a Hadházyért, aztán behúzzák az X-et MP jelöltjére, hiszen az lesz a legesélyesebb jelölt - 10+ éve kondícionáljátok arra az ellenzéki szavazókat, hogy így kell eljárnia. És hamarosan ennek kifizetitek az árát.
MC12
Ja éppen ő írja ezt, aki majd ki lesz akadva h miért nem választják meg újra egyéniben miközben a választás óta nem járt Zuglóban …
csebi
Nehéz nem a keserűséget és dühöt érezni Hádházyn.

Van a nernek 120 körüli háttérintézete (magyarságkutató stb.) van 50-60 állami vállalat (mint a diákhitel központ, MVM stb.) tehát van uszkve szűk 200 kifizetőhely, tízezres nagyságrendű eltartott klientúrával, túlárazott tanácsadói szerződésekkel stb. erre fogja ezt az egy nyamvadt diákhitel központot és komoly arccal már hónapok óta baszogatja vele MP-t, hogy mik ezek a 11-12-13 milliós éves szerződések? Ákos, ez jobb helyeken havi elszámolás nem éves 😀 én aztán nem kedvelem Mp-t, de ezzel támadni egyrészt faszság, másrészt kontraproduktív.
MC12
Persze, hogy keserű. Ő volt az eredeti OG Kiábrándult Fideszes, csak más kérdés, hogy annyira karizmája van, mint egy zsák tőzegnek.

Az ellenzék régóta vágyik egy saját centrális erőtérre. Most megjött, de nem olyan, ahogy elképzelték. Várt mindenki egy Ideális Jelöltre. Aki egyszerre Gandhi és John Wick, de okos mint Hawking (- Epstein sziget), és lehetőleg cigány, leszbikus, elsőgenerációs értelmiség nő. De ez nem létezik.

Magyar Péter viszont igen. A legkisebb szimpátiát sem érzek iránta.

Facts over feelings snowflakes
Gyurma Pappa
Nem csak úgy van, ahogy a Széchenyi-idézetté avanzsálódott Surányi mondat tartja, hogy "minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel", hanem az is van ám, hogy minden nemzetnek olyan ellenzéke van, aminőt megérdemel. Ez a magyar ellenzék, a maga ezernyi-féle eredőből származó, kizárólag közéleti impotenciára képes identitásával, fotelbölcsességet puffogtató ötletszerű gondolkodásával, konstans társadalmi szolidaritás-hiányos mentalitással nem érdemel mást, mint egy fidesz-akolból előálló Magyar Pétert. Szerintem kár ezen szimpátia-szinten lamentálni, hűvös tárgyilagossággal kell csak viszonyulni hozzá, mint egy szükséges rosszhoz. Nem ideális jelölt, de nem is érdemel a magyar ellenzék ideális jelöltet. Őt kapta az ellenzék, döntse el, hogy kér-e belőle vagy Orbán.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 292 — Saturday Night Lights
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
“3) Természetesen az ellenzéki egység megteremtésére is egy koncepció, hogy mindenki mást lenyomunk erőből, ahogyan a Fidesz is tette eddig. Elméletileg még az sem zárható ki, hogy rövid távon ez működni tud, sőt. Előbb-utóbb azonban Magyar Péternek szövetségesekre is lesz szüksége, nemcsak rajongókra. Neki is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az az ajánlat, amit a rendszerváltást akaró, de vele nem mindenben egyetértő embereknek nyújtani tud. És előbb-utóbb ki is kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz.”

Nem Ákos, nincs szüksége szövetségesekre. Főleg nem a tiétekre. A választóid majd elmorzsolnak egy könnycseppet, elmormogják, hogy kár ezért a Hadházyért, aztán behúzzák az X-et MP jelöltjére, hiszen az lesz a legesélyesebb jelölt - 10+ éve kondícionáljátok arra az ellenzéki szavazókat, hogy így kell eljárnia. És hamarosan ennek kifizetitek az árát.
MC12
Ja éppen ő írja ezt, aki majd ki lesz akadva h miért nem választják meg újra egyéniben miközben a választás óta nem járt Zuglóban …
csebi
Nehéz nem a keserűséget és dühöt érezni Hádházyn.

Van a nernek 120 körüli háttérintézete (magyarságkutató stb.) van 50-60 állami vállalat (mint a diákhitel központ, MVM stb.) tehát van uszkve szűk 200 kifizetőhely, tízezres nagyságrendű eltartott klientúrával, túlárazott tanácsadói szerződésekkel stb. erre fogja ezt az egy nyamvadt diákhitel központot és komoly arccal már hónapok óta baszogatja vele MP-t, hogy mik ezek a 11-12-13 milliós éves szerződések? Ákos, ez jobb helyeken havi elszámolás nem éves 😀 én aztán nem kedvelem Mp-t, de ezzel támadni egyrészt faszság, másrészt kontraproduktív.
MC12
Persze, hogy keserű. Ő volt az eredeti OG Kiábrándult Fideszes, csak más kérdés, hogy annyira karizmája van, mint egy zsák tőzegnek.

Az ellenzék régóta vágyik egy saját centrális erőtérre. Most megjött, de nem olyan, ahogy elképzelték. Várt mindenki egy Ideális Jelöltre. Aki egyszerre Gandhi és John Wick, de okos mint Hawking (- Epstein sziget), és lehetőleg cigány, leszbikus, elsőgenerációs értelmiség nő. De ez nem létezik.

Magyar Péter viszont igen. A legkisebb szimpátiát sem érzek iránta.

Facts over feelings snowflakes
Gyurma Pappa
Mármint Hadházy iránt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)

Ahogy a régi poén szólt:

- Mikor lesz a fidesznek normális ellenzéke?
- Ha csinál magának.

Itt tartunk.

dawyd728 4 293
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
MC12 leírta, sok okosságot nem tudok hozzátenni. Inkább csak beleolvastam a kommentekbe. Én is napi szinten olvasok sok subredditet, r/hungary-t is. Eddig is tudtam, h egyedi szubkultúra jellemzi. Ettől még mai napig meg tudok lepődni, h mennyire el vannak rugaszkodva például ez a poszt alatti kommentelők is a magyar valóságtól..
Talán Peterk írt itt erről először 6-7 éve. Először OV-t kell leváltani és utána lehet ráfordulni minden olyanra, amitől élhetetlen a rendszer. Nem finnyáskodni kell. Ha aki jön a helyére az alatt nem jó irányba fordul az ország azt is leváltani, és mindig leváltani.. Nem jön ide soha makulátlan szőke herceg fehér lovon és visz el minket a Kánaánba, annál sokkal mélyebb szarban van az ország. Ezek a poszt alatti felpontozott hsz-ek mutatják, h itt magukat ellenzékinek, értelmesnek, gondolkodónak tartó, középosztály vagy feletti emberek se veszik észre miben élnek és abból milyen kiút van csak..
Tetejében Hadházynál kevés bosszantóbb szereptévesztett politikus van. Saját baráti körömben sem megy át, h összességében káros a szerepe az ellenzéki térfélen.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 602
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
“3) Természetesen az ellenzéki egység megteremtésére is egy koncepció, hogy mindenki mást lenyomunk erőből, ahogyan a Fidesz is tette eddig. Elméletileg még az sem zárható ki, hogy rövid távon ez működni tud, sőt. Előbb-utóbb azonban Magyar Péternek szövetségesekre is lesz szüksége, nemcsak rajongókra. Neki is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az az ajánlat, amit a rendszerváltást akaró, de vele nem mindenben egyetértő embereknek nyújtani tud. És előbb-utóbb ki is kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz.”

Nem Ákos, nincs szüksége szövetségesekre. Főleg nem a tiétekre. A választóid majd elmorzsolnak egy könnycseppet, elmormogják, hogy kár ezért a Hadházyért, aztán behúzzák az X-et MP jelöltjére, hiszen az lesz a legesélyesebb jelölt - 10+ éve kondícionáljátok arra az ellenzéki szavazókat, hogy így kell eljárnia. És hamarosan ennek kifizetitek az árát.
MC12
Ja éppen ő írja ezt, aki majd ki lesz akadva h miért nem választják meg újra egyéniben miközben a választás óta nem járt Zuglóban …
csebi
Nehéz nem a keserűséget és dühöt érezni Hádházyn.

Van a nernek 120 körüli háttérintézete (magyarságkutató stb.) van 50-60 állami vállalat (mint a diákhitel központ, MVM stb.) tehát van uszkve szűk 200 kifizetőhely, tízezres nagyságrendű eltartott klientúrával, túlárazott tanácsadói szerződésekkel stb. erre fogja ezt az egy nyamvadt diákhitel központot és komoly arccal már hónapok óta baszogatja vele MP-t, hogy mik ezek a 11-12-13 milliós éves szerződések? Ákos, ez jobb helyeken havi elszámolás nem éves 😀 én aztán nem kedvelem Mp-t, de ezzel támadni egyrészt faszság, másrészt kontraproduktív.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
És ezredszerre is bejelentették a gyorsforgalmi bővítését! Már most kínos a külföldiek előtt, de 2030-ra el is készülhet!
 m.hvg.hu/gazdasag/20240923_Felujitjak-es-kibovitik-a-ferihegyi-repterre-vezeto-utat-mert-annyira-rossz-az-allapota-hogy-kinos-az-ide-erkezo-kulfoldiek-elott

Persze nyilván megint kell egy hosszú előkészítő fázis, hogy mire annak a végére érjenek, már mindenki elfelejtse magát a bejelentést. Annyira gáz ez az ország, elmondhatatlan.
r.baggio
Jól gondolom, ha egyszer valaha talán elkezdik akkor vagy az M0-n kerülsz ki, vagy repülsz Debrecenből?
zacknorb
Az m0-ás felé már most sincs sok értelme kerülni, onnantól marad a vonat+kerékpár kombó
r.baggio
Üllői út vagy Gyál felől Vecses. Ez marad. Kemény lesz. De nem kell aggódni, idő van kitalálni.
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 718 — Patriot
És ezredszerre is bejelentették a gyorsforgalmi bővítését! Már most kínos a külföldiek előtt, de 2030-ra el is készülhet!
 m.hvg.hu/gazdasag/20240923_Felujitjak-es-kibovitik-a-ferihegyi-repterre-vezeto-utat-mert-annyira-rossz-az-allapota-hogy-kinos-az-ide-erkezo-kulfoldiek-elott

Persze nyilván megint kell egy hosszú előkészítő fázis, hogy mire annak a végére érjenek, már mindenki elfelejtse magát a bejelentést. Annyira gáz ez az ország, elmondhatatlan.
r.baggio
Jól gondolom, ha egyszer valaha talán elkezdik akkor vagy az M0-n kerülsz ki, vagy repülsz Debrecenből?
zacknorb
Az m0-ás felé már most sincs sok értelme kerülni, onnantól marad a vonat+kerékpár kombó
r.baggio
De vajon mi készül el előbb a vasút vagy a gyorsforgalmi?
Tippem: egyik se
#operettkormanyzas

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Hadházy vs MP

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1fned4d/hadh%C3%A1zy_%C3%A1kos_magyar_p%C3%A9terr%C5%91l/
Negritis, a vajda
“3) Természetesen az ellenzéki egység megteremtésére is egy koncepció, hogy mindenki mást lenyomunk erőből, ahogyan a Fidesz is tette eddig. Elméletileg még az sem zárható ki, hogy rövid távon ez működni tud, sőt. Előbb-utóbb azonban Magyar Péternek szövetségesekre is lesz szüksége, nemcsak rajongókra. Neki is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az az ajánlat, amit a rendszerváltást akaró, de vele nem mindenben egyetértő embereknek nyújtani tud. És előbb-utóbb ki is kell majd fizetnie azt a morális árat, amit a vele együttműködni akaró, de vele nem mindenben egyetértő szereplők automatikus leárulózása okoz.”

Nem Ákos, nincs szüksége szövetségesekre. Főleg nem a tiétekre. A választóid majd elmorzsolnak egy könnycseppet, elmormogják, hogy kár ezért a Hadházyért, aztán behúzzák az X-et MP jelöltjére, hiszen az lesz a legesélyesebb jelölt - 10+ éve kondícionáljátok arra az ellenzéki szavazókat, hogy így kell eljárnia. És hamarosan ennek kifizetitek az árát.
MC12
Ja éppen ő írja ezt, aki majd ki lesz akadva h miért nem választják meg újra egyéniben miközben a választás óta nem járt Zuglóban …

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.