Politika

52 feliratkozó

3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Pont azért kell kilökni őket, mert az elmúlt 26 év megmutatta, hogy nem működik ez a rendszer. Nézd meg mennyi megélhetési politikust neveltünk ki ezen idő alatt. Aki soha életében nem dolgozott az állami szférán kívül. De hozhatnám még azt is hogy hány volt MSZMP-s éldegélt még a parlamentben a rendszerváltás után amíg nyugdíjba nem ment.

16 év Fidesz uralom megmutatta hogy az emberek úgy kezelik a politikát mint a vallást. Ha valaki egyszer híve lett valamelyik "egyháznak" az nem vált. Ha ott van az opció hogy 12 év után új messiás után kell nézni, akkor kicsit talán a kultúra is megváltozna. Nem azért szavazok x-re mert 25 évre arra szavazok.

Számomra ez nem a politikusokról szól, sokkal inkább az emberekről.
Nomac
De pont az emberektől veszel el egy jogot, azt, hogy ha valakivel elégedettek, akkor azt 16-20-24 év után is beszavazhassák. Én inkább azt változtatnám meg, hogy az emberek jobban és könnyebben elszámoltathassák a helyi politikusaikat. Kötelező fogadóórákkal, lakossági fórumokkal, ilyesmi, az demokratikusabb lenne, mint ez...
StormST
Ezért is nem fogok ebben egyetérteni, mert szerintem ezzel nem jogot veszel el tőle, hanem megvéded az olyan rendszerek kialakulástól mint az elmúlt 16 év.

Mondok egy példát ami szerintem teljesen elfogadható. Kezdje valaki a pályáját helyi politikusként, majd polgármester. Legyen ez 8 év. Utána kipróbálja magát 12 évig az országos politikában. Utána még bármikor visszamehet képviselni az embereket helyi szinten a városába/körzetébe.
Nomac
Hát, akkor gondolom az USA-ban is olyan rendszer van, amitől meg kéne védeni az embereket, mert ott úgy tudom 100 évig is lehetsz szenátor vagy képviselő... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
Amúgy MP állandó belepofázása is kezd már nagyon sok lenni.
szaba
szokatlan nekünk, de angol parlamenti videókon kb standard

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 770 — Chiefs GM
Pont azért kell kilökni őket, mert az elmúlt 26 év megmutatta, hogy nem működik ez a rendszer. Nézd meg mennyi megélhetési politikust neveltünk ki ezen idő alatt. Aki soha életében nem dolgozott az állami szférán kívül. De hozhatnám még azt is hogy hány volt MSZMP-s éldegélt még a parlamentben a rendszerváltás után amíg nyugdíjba nem ment.

16 év Fidesz uralom megmutatta hogy az emberek úgy kezelik a politikát mint a vallást. Ha valaki egyszer híve lett valamelyik "egyháznak" az nem vált. Ha ott van az opció hogy 12 év után új messiás után kell nézni, akkor kicsit talán a kultúra is megváltozna. Nem azért szavazok x-re mert 25 évre arra szavazok.

Számomra ez nem a politikusokról szól, sokkal inkább az emberekről.
Nomac
De pont az emberektől veszel el egy jogot, azt, hogy ha valakivel elégedettek, akkor azt 16-20-24 év után is beszavazhassák. Én inkább azt változtatnám meg, hogy az emberek jobban és könnyebben elszámoltathassák a helyi politikusaikat. Kötelező fogadóórákkal, lakossági fórumokkal, ilyesmi, az demokratikusabb lenne, mint ez...
StormST
Ezért is nem fogok ebben egyetérteni, mert szerintem ezzel nem jogot veszel el tőle, hanem megvéded az olyan rendszerek kialakulástól mint az elmúlt 16 év.

Mondok egy példát ami szerintem teljesen elfogadható. Kezdje valaki a pályáját helyi politikusként, majd polgármester. Legyen ez 8 év. Utána kipróbálja magát 12 évig az országos politikában. Utána még bármikor visszamehet képviselni az embereket helyi szinten a városába/körzetébe.
Nomac
Vagy lehet nagykövet, államtitkár, minisztériumi főosztályvezető, bármilyen háttérhivatal vezetője, bármi. Persze ha Németh Bazsi meg Pöcs János szintje a kiindulás, akkor nem, de ők ne is legyenek 12 évnél tovább sehol szem előtt. 😊
3 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
Amúgy MP állandó belepofázása is kezd már nagyon sok lenni.
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
Pont azért kell kilökni őket, mert az elmúlt 26 év megmutatta, hogy nem működik ez a rendszer. Nézd meg mennyi megélhetési politikust neveltünk ki ezen idő alatt. Aki soha életében nem dolgozott az állami szférán kívül. De hozhatnám még azt is hogy hány volt MSZMP-s éldegélt még a parlamentben a rendszerváltás után amíg nyugdíjba nem ment.

16 év Fidesz uralom megmutatta hogy az emberek úgy kezelik a politikát mint a vallást. Ha valaki egyszer híve lett valamelyik "egyháznak" az nem vált. Ha ott van az opció hogy 12 év után új messiás után kell nézni, akkor kicsit talán a kultúra is megváltozna. Nem azért szavazok x-re mert 25 évre arra szavazok.

Számomra ez nem a politikusokról szól, sokkal inkább az emberekről.
Nomac
De pont az emberektől veszel el egy jogot, azt, hogy ha valakivel elégedettek, akkor azt 16-20-24 év után is beszavazhassák. Én inkább azt változtatnám meg, hogy az emberek jobban és könnyebben elszámoltathassák a helyi politikusaikat. Kötelező fogadóórákkal, lakossági fórumokkal, ilyesmi, az demokratikusabb lenne, mint ez...
StormST
Ezért is nem fogok ebben egyetérteni, mert szerintem ezzel nem jogot veszel el tőle, hanem megvéded az olyan rendszerek kialakulástól mint az elmúlt 16 év.

Mondok egy példát ami szerintem teljesen elfogadható. Kezdje valaki a pályáját helyi politikusként, majd polgármester. Legyen ez 8 év. Utána kipróbálja magát 12 évig az országos politikában. Utána még bármikor visszamehet képviselni az embereket helyi szinten a városába/körzetébe.
Nomac
aki hackelni akarja a rendszert az ezután is fogja tudni
ez azokkal kibaszás aki kispártnál van vagy ténylegesen tenni akar

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Nomac New England Patriots 4 698 — balazs.t85@gmail.com

toró után pöcs is mp-vel akar aludni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
KIS CSACSI
Negritis, a vajda
Nagyfiam - kb. kettő éve olvastam el neki a Micimackót - ma teszteltem (7 éves), pontosan emlékezett hol találták meg Füles farkát. 😃
3 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
Németh Balázs humora továbbra is zseniális, már-már Monty Python szint.
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
KIS CSACSI

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Pont azért kell kilökni őket, mert az elmúlt 26 év megmutatta, hogy nem működik ez a rendszer. Nézd meg mennyi megélhetési politikust neveltünk ki ezen idő alatt. Aki soha életében nem dolgozott az állami szférán kívül. De hozhatnám még azt is hogy hány volt MSZMP-s éldegélt még a parlamentben a rendszerváltás után amíg nyugdíjba nem ment.

16 év Fidesz uralom megmutatta hogy az emberek úgy kezelik a politikát mint a vallást. Ha valaki egyszer híve lett valamelyik "egyháznak" az nem vált. Ha ott van az opció hogy 12 év után új messiás után kell nézni, akkor kicsit talán a kultúra is megváltozna. Nem azért szavazok x-re mert 25 évre arra szavazok.

Számomra ez nem a politikusokról szól, sokkal inkább az emberekről.
Nomac
De pont az emberektől veszel el egy jogot, azt, hogy ha valakivel elégedettek, akkor azt 16-20-24 év után is beszavazhassák. Én inkább azt változtatnám meg, hogy az emberek jobban és könnyebben elszámoltathassák a helyi politikusaikat. Kötelező fogadóórákkal, lakossági fórumokkal, ilyesmi, az demokratikusabb lenne, mint ez...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 699 — Saturday Night Lights
A Tisztítótűz egy Steven Seagal akciófilm.
#abszolút filmszínház

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Nomac New England Patriots 4 698 — balazs.t85@gmail.com
Miért kellene kinevelni? Ez egy 12 éves karrier, de inkább 14+ Szerintem ritka az olyan ember a mai világban aki ennyi időt eltölt egy helyen. Ez pont a mai világ trendjébe illeszkedik. Kezdhet valaki multinál, dolgozik ott 15 évet, és 40 évesen beáll politikusnak, vagy 30 évet, és a nyugdíj előtt teszi.
Nomac
oké hogy munkahelyet váltasz, de itt konkrétan karriert kell változtatni
Negritis, a vajda
Szerinted a mai világban nem reális hogy legalább egyszer karriert váltasz életed során?
Nomac
de ezt miért tesszük kötelezővé?

nem azt mondom, hogy jó az hogy listán beülnek életük végéig a semjén félék
de bőven szükség lenne itt nüanszokra
pl az egyéni választókerületi győzelmet máshogy kezelni mint a listát
ha 12 év után "kiül" 4 évet akkor mehessen még 1-2 ciklust

mit kezdünk az önkormányzati/megyei szinten lévő képviselettel?
Negritis, a vajda
Miért lenne kötelező? Senkit nem kényszerítenek arra hogy politikus legyen országos szinten. Ez egy lehetőség, van 12 éved, ha nem akarsz, akkor maradsz, orvos, ügyvéd, pék, vagy bármi más.
A helyi politika teljesen más, és egy országgyűlési politikus nem helyi ..
Nomac
mert valakinek lesz egy tudása amit nem azért kell kidobnia mert úgy dönt hogy nem akarja továbbcsinálni vagy nem elég jó benne, hanem azért mert valaki úgy döntött hogy nem

miért lenne más a helyi politika? mikor az egyéni képviselőkről beszélünk az ugyanúgy a helyi politika része csak máshova fut ki
és ha azt valaki szarul csinálja akkor nem fogják megválasztani
én ezért választanám el a kettőt
Negritis, a vajda
Ha valakinek jogi tudása van nem lehet gyárigazgatója? Egy mérnök pénzügyi vezető? Ezek mind valós példák az én életemből. Ne csinálj már úgy mintha a politika egy olyan speciális tudást adna amit utána máshol nem tudsz felhasználni. Ha ennek nálunk lenne kultúrája, simán kapkodnának a multik olyan emberek után akik 12 évet lehúztak a politikában. Nem egy fogorvosi szakma, ahol eléggé kötött vagy.
Nomac
Szerintem itt az a baj, hogy te fordítva ülsz a lovon, mint mi. Mi nem azt mondjuk, hogy nem lehet vele máshol elhelyezkedni, simán lehet. Mi azt mondjuk, hogy aki nem akar, hanem szeretne továbbra is politikus lenni és még esetleg a választói is megválasztanák, azért miért akarjuk kilökni?

A két álláspont szerintem totál egymás ellentéte...
StormST
Pont azért kell kilökni őket, mert az elmúlt 26 év megmutatta, hogy nem működik ez a rendszer. Nézd meg mennyi megélhetési politikust neveltünk ki ezen idő alatt. Aki soha életében nem dolgozott az állami szférán kívül. De hozhatnám még azt is hogy hány volt MSZMP-s éldegélt még a parlamentben a rendszerváltás után amíg nyugdíjba nem ment.

16 év Fidesz uralom megmutatta hogy az emberek úgy kezelik a politikát mint a vallást. Ha valaki egyszer híve lett valamelyik "egyháznak" az nem vált. Ha ott van az opció hogy 12 év után új messiás után kell nézni, akkor kicsit talán a kultúra is megváltozna. Nem azért szavazok x-re mert 25 évre arra szavazok.

Számomra ez nem a politikusokról szól, sokkal inkább az emberekről.
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 804 — Lucas Scott
Ez a Juhász Hajnalka vajon azt gondolka, hogy a kereszténységet azzal kell mutatnia, hogy 1900-as évek elejét idéző frizurával és ruhákban jelenik meg? Közben meg kiabál, mint egy idióta...
StormST
ahelyett, hogy bekussolna és visszamenne a helyére a konyhába.

gyengébbek kedvéért: /s
resistance is futile
az a problema, hogy nem tudom hol van kimerve, hogy ez a no hoz plusz szavazatot a felszolasaival. vmi elkepeszto szar dolgokat hoz fel.
de az egesz KDNP mukodes el van hibazva. ertem, hogy kormanyon jol jott ez a magyarGilead egyesulet, de ellenzekben minek felvallalni olyan temakat, amiket a magyar tarsadalom 10%-a tamogat, es azok fele is a mihazankra szavaz.
csebi
KDNP mikor kapott saját jogon szavazatot legutóbb? 😀 Abból elvenni ez a némber se fog...
somoskovig
ok, de a helyeben nem az lenne, hogy plusz szavazatot hozzon? mert ezzel nem hoz, ezert nem ertem ezt.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 770 — Chiefs GM
Ez a Juhász Hajnalka vajon azt gondolka, hogy a kereszténységet azzal kell mutatnia, hogy 1900-as évek elejét idéző frizurával és ruhákban jelenik meg? Közben meg kiabál, mint egy idióta...
StormST
ahelyett, hogy bekussolna és visszamenne a helyére a konyhába.

gyengébbek kedvéért: /s
resistance is futile
az a problema, hogy nem tudom hol van kimerve, hogy ez a no hoz plusz szavazatot a felszolasaival. vmi elkepeszto szar dolgokat hoz fel.
de az egesz KDNP mukodes el van hibazva. ertem, hogy kormanyon jol jott ez a magyarGilead egyesulet, de ellenzekben minek felvallalni olyan temakat, amiket a magyar tarsadalom 10%-a tamogat, es azok fele is a mihazankra szavaz.
csebi
KDNP mikor kapott saját jogon szavazatot legutóbb? 😀 Abból elvenni ez a némber se fog...
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 804 — Lucas Scott
Ez a Juhász Hajnalka vajon azt gondolka, hogy a kereszténységet azzal kell mutatnia, hogy 1900-as évek elejét idéző frizurával és ruhákban jelenik meg? Közben meg kiabál, mint egy idióta...
StormST
ahelyett, hogy bekussolna és visszamenne a helyére a konyhába.

gyengébbek kedvéért: /s
resistance is futile
az a problema, hogy nem tudom hol van kimerve, hogy ez a no hoz plusz szavazatot a felszolasaival. vmi elkepeszto szar dolgokat hoz fel.
de az egesz KDNP mukodes el van hibazva. ertem, hogy kormanyon jol jott ez a magyarGilead egyesulet, de ellenzekben minek felvallalni olyan temakat, amiket a magyar tarsadalom 10%-a tamogat, es azok fele is a mihazankra szavaz.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Miért kellene kinevelni? Ez egy 12 éves karrier, de inkább 14+ Szerintem ritka az olyan ember a mai világban aki ennyi időt eltölt egy helyen. Ez pont a mai világ trendjébe illeszkedik. Kezdhet valaki multinál, dolgozik ott 15 évet, és 40 évesen beáll politikusnak, vagy 30 évet, és a nyugdíj előtt teszi.
Nomac
oké hogy munkahelyet váltasz, de itt konkrétan karriert kell változtatni
Negritis, a vajda
Szerinted a mai világban nem reális hogy legalább egyszer karriert váltasz életed során?
Nomac
de ezt miért tesszük kötelezővé?

nem azt mondom, hogy jó az hogy listán beülnek életük végéig a semjén félék
de bőven szükség lenne itt nüanszokra
pl az egyéni választókerületi győzelmet máshogy kezelni mint a listát
ha 12 év után "kiül" 4 évet akkor mehessen még 1-2 ciklust

mit kezdünk az önkormányzati/megyei szinten lévő képviselettel?
Negritis, a vajda
Miért lenne kötelező? Senkit nem kényszerítenek arra hogy politikus legyen országos szinten. Ez egy lehetőség, van 12 éved, ha nem akarsz, akkor maradsz, orvos, ügyvéd, pék, vagy bármi más.
A helyi politika teljesen más, és egy országgyűlési politikus nem helyi ..
Nomac
mert valakinek lesz egy tudása amit nem azért kell kidobnia mert úgy dönt hogy nem akarja továbbcsinálni vagy nem elég jó benne, hanem azért mert valaki úgy döntött hogy nem

miért lenne más a helyi politika? mikor az egyéni képviselőkről beszélünk az ugyanúgy a helyi politika része csak máshova fut ki
és ha azt valaki szarul csinálja akkor nem fogják megválasztani
én ezért választanám el a kettőt
Negritis, a vajda
Ha valakinek jogi tudása van nem lehet gyárigazgatója? Egy mérnök pénzügyi vezető? Ezek mind valós példák az én életemből. Ne csinálj már úgy mintha a politika egy olyan speciális tudást adna amit utána máshol nem tudsz felhasználni. Ha ennek nálunk lenne kultúrája, simán kapkodnának a multik olyan emberek után akik 12 évet lehúztak a politikában. Nem egy fogorvosi szakma, ahol eléggé kötött vagy.
Nomac
Szerintem itt az a baj, hogy te fordítva ülsz a lovon, mint mi. Mi nem azt mondjuk, hogy nem lehet vele máshol elhelyezkedni, simán lehet. Mi azt mondjuk, hogy aki nem akar, hanem szeretne továbbra is politikus lenni és még esetleg a választói is megválasztanák, azért miért akarjuk kilökni?

A két álláspont szerintem totál egymás ellentéte...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Ez a Juhász Hajnalka vajon azt gondolka, hogy a kereszténységet azzal kell mutatnia, hogy 1900-as évek elejét idéző frizurával és ruhákban jelenik meg? Közben meg kiabál, mint egy idióta...
StormST
ahelyett, hogy bekussolna és visszamenne a helyére a konyhába.

gyengébbek kedvéért: /s

Szerkesztette: resistance is futile
3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ez a Juhász Hajnalka vajon azt gondolka, hogy a kereszténységet azzal kell mutatnia, hogy 1900-as évek elejét idéző frizurával és ruhákban jelenik meg? Közben meg kiabál, mint egy idióta...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Nomac New England Patriots 4 698 — balazs.t85@gmail.com
Miért kellene kinevelni? Ez egy 12 éves karrier, de inkább 14+ Szerintem ritka az olyan ember a mai világban aki ennyi időt eltölt egy helyen. Ez pont a mai világ trendjébe illeszkedik. Kezdhet valaki multinál, dolgozik ott 15 évet, és 40 évesen beáll politikusnak, vagy 30 évet, és a nyugdíj előtt teszi.
Nomac
oké hogy munkahelyet váltasz, de itt konkrétan karriert kell változtatni
Negritis, a vajda
Szerinted a mai világban nem reális hogy legalább egyszer karriert váltasz életed során?
Nomac
de ezt miért tesszük kötelezővé?

nem azt mondom, hogy jó az hogy listán beülnek életük végéig a semjén félék
de bőven szükség lenne itt nüanszokra
pl az egyéni választókerületi győzelmet máshogy kezelni mint a listát
ha 12 év után "kiül" 4 évet akkor mehessen még 1-2 ciklust

mit kezdünk az önkormányzati/megyei szinten lévő képviselettel?
Negritis, a vajda
Miért lenne kötelező? Senkit nem kényszerítenek arra hogy politikus legyen országos szinten. Ez egy lehetőség, van 12 éved, ha nem akarsz, akkor maradsz, orvos, ügyvéd, pék, vagy bármi más.
A helyi politika teljesen más, és egy országgyűlési politikus nem helyi ..
Nomac
mert valakinek lesz egy tudása amit nem azért kell kidobnia mert úgy dönt hogy nem akarja továbbcsinálni vagy nem elég jó benne, hanem azért mert valaki úgy döntött hogy nem

miért lenne más a helyi politika? mikor az egyéni képviselőkről beszélünk az ugyanúgy a helyi politika része csak máshova fut ki
és ha azt valaki szarul csinálja akkor nem fogják megválasztani
én ezért választanám el a kettőt
Negritis, a vajda
Ha valakinek jogi tudása van nem lehet gyárigazgatója? Egy mérnök pénzügyi vezető? Ezek mind valós példák az én életemből. Ne csinálj már úgy mintha a politika egy olyan speciális tudást adna amit utána máshol nem tudsz felhasználni. Ha ennek nálunk lenne kultúrája, simán kapkodnának a multik olyan emberek után akik 12 évet lehúztak a politikában. Nem egy fogorvosi szakma, ahol eléggé kötött vagy.
3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
 www.youtube.com/watch?v=3strFkmcGbo&t=10s

régóta sejtem, hogy a kezelőirodás nénik őszintesége miatt fog bukni itt mindenki.

Szerkesztette: resistance is futile
3 hónapja
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 808 — Poloska confirmed
Amúgy nem lehetne ezt úgy finomhangolni, hogy listáról ne kerülhessen be 12 év fölött? Ha a körzetét nyeri évtizedeken keresztül, akkor menjen, bánja a franc, de ez így ebben a formában szerintem is faszság... Bármennyire is megnézném túrótortát meg a fideszes gyerekbaszókat a munkanélküliben.

szerk: ok látom ezt már bedobták előttem, scuuzi most olvastam vissza

Szerkesztette: Hanni
3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Vajon Forsthoffer nekiáll az ilyen videózásokat és hasonlókat büntetni? Én kiosztanék pár Kövér-szintű büntit, aztán kalapozzák össze ők is, mind Hadházy...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 804 — Lucas Scott
Onok kiket kepviselnek itt?

hatalmas 😀
csebi
Ez ki volt?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Magyar kerdezte Retvaritol, mint KDNP frakciovezetotol.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Onok kiket kepviselnek itt?

hatalmas 😀
csebi
Ez ki volt?