Politika

66 feliratkozó

több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 929 — capitaine du château de Vienne 1487
 telex.hu/belfold/2022/11/26/ungar-peter-ellenzek-osszefogas-megszunt
Csak az a kérdés, hogy Petike ennek miért örül. Az LMP a 2 százalékot fogja ostromolni az EP-választáson, de az is lehet, hogy sokat mondtam.
nagylaza, főpohárnok
A belpesti romkocsmák félhomályában üldögélő és kézművessört (rummal) iszogató értelmiség körében erősen tartja magát a pletyi, hogy alakul itten az LMP-Momentum-Párbeszéd koala (mínusz Jobbik, tavasszal még úgy volt, hogy akár egy ilyen formációba bevennék őket is, de azóta sok sör lefolyt a torkokon és nem kellenek senkinek) a közös EP/Önkori választásokra. A vita megdöbbentő módon a befutó listás és a felosztható önkormányzati helyeken van. Minden jelenlegi számítás szerint a Fidesz elvisz 12-13 helyet, a DK 4-6-ot és azt hallani, hogy a Kutyák erős kampányra készülnek amivel Budapest miatt 1 helyre simán jók lehetnek. Szóval 2-5 helyért megy majd a chicken game a fentebbi hármas, a jobbik a maradék mszp meg isten tudja még, ki között (rád nézek MZP). Sajnos annál a résznél már nem voltam ott, hogy konkrétan pestet hogy akarják szétosztani és ki hol veszett össze kivel, de amikor legközelebb arra járok, beszámolok! Szórakoztató másfél évünk lesz, az már látszik (már akit szórakoztat ez a shit-show, engem igen ezt szeretném előre bocsájtani 😊 )
MC12
belevetted mára Főni asciteszét? meraz mindent boríthat
Gróf de sutianap
A főnök örök és megbonthatatlan. (Vagy megszúrhatatlan - ha már ascites)
MC12
ameddig a mája bírja, aztán gyön az VP ruptura, onnantól csak bomlik

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 630

Szerkesztette: MC12

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”

nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 151 — beers & Packers

warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2022/11/26/miniszteri-biztos-kinevezes-szasz-jeno-orosz-ukran-haboru-figyelemmel-kovetese

Problem solved 🤣
Amúgy 2024 októberig, wtf

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 587 — WHO DAT!!!!
Nah, ömv-nél nincs ez a hülye pénzlimit, ott 50 literig oké
warr_b
Én is ma voltam OMV nél, 50 literig nekem is engedte

több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nah, ömv-nél nincs ez a hülye pénzlimit, ott 50 literig oké

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.
warr_b
vajon mi miatt lehet ez? ironyoff
csebi
A ceges hivatalos levélben az volt, hogy a szerződött partner nem szolgálja ki őket a kívánt mennyiséggel (vagyis a MOL nem csak a kis kutaknak nem szállít).

több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 964
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.
warr_b
ekozben a megfagyott, amugy sem letezo Nemeteknel:  m.hvg.hu/cegauto/20221125_haboru_elotti_szinten_van_a_benzin_ara_a_nemeteknel
Zsellértelkes Vrij
2 hete szloveniaban olcsobb volt a benzin mint itthon a normal ar...hataratkelonel ahol lehetne boveb elkerni.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 423 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.
warr_b
ekozben a megfagyott, amugy sem letezo Nemeteknel:  m.hvg.hu/cegauto/20221125_haboru_elotti_szinten_van_a_benzin_ara_a_nemeteknel

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.
warr_b
vajon mi miatt lehet ez? ironyoff

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.
warr_b
Ráadásul a céges Shell kártyákat is érinti (kivéve pár kijelölt kút).

több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Baszki.
Kellett tankolni. Épp egy Shell kút volt kéznél. Nyomatom a benyát, erre (kútoszlop szerint, tehát puaci áron) 20ezernél kikattan (30,13 liter). Kérdezem a kutast, hogy wtf, ja, ez tegnap estétől mindenhol így van ( a pénztáros kiscsaj szerint ma reggeltől). Hát mondom csodálatos...
A pénztáros azt mondta benzinnél 20ezer, gázolajnál 50 a max.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 746 — Így remélem megfelelek nektek.....
Preferenciák (bocs Dande)...
warr_b
nincs miért 😛 Egyébként meg talán kb most éri el majd egy "normál tanári fizetés" szintjét, mert a hitoktatók nem voltak benne a tanári életpályamodellben kb a 2/3-dt keresték a tanári béreknek, csak ugye a kommunikáció, meg általában egy világi iskolákban tanító hitoktatónak, akinek nincs más szakja nem egy iskolából jön össze a teljes állása, hanem szaladgál mint az a bizonyos gólya származék a levegőbe 😀 ...szerintem egyébként ez is már a EU-s pénzekre megy, ha ezt mondják ha nem. Nyilván úgy rossz ahogy van, és különösen társadalmi csoportok, közösségek egymás ellen való kijátszása. A rezsitámogatást természetesen mindenkinek oda kellene adni, mindentől függetlenül, aki intézményt tart fent, illetve úgy kellett volna intézni amennyire csak lehet, hogy minél kevesebbre legyen szükség. De ez már egy másik téma

Szerkesztette: dande2
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 978
 24.hu/belfold/2022/11/25/volner-pal-allamtitkar-fia-porsche-lefoglalas-vagyonzar-vadirat-korrupcio-kenopenz-vegrehajto-schadl-gyorgy-borton/#

😊
warr_b
római jog szemináriumra bmw-vel érkezett az egyetem térre anno.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 24.hu/belfold/2022/11/25/volner-pal-allamtitkar-fia-porsche-lefoglalas-vagyonzar-vadirat-korrupcio-kenopenz-vegrehajto-schadl-gyorgy-borton/#

😊
warr_b
Feleségem mondta, hogy pont egy ilyen tűzpiros Porschét szokott látni száguldozni az Andrássy úton. Nem értette, ha neki feltűnik, a rendőröknek miért nem. Most már érti.
nagylaza, főpohárnok
Quod licet Jovi, non licet bovi.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 151 — beers & Packers
 24.hu/belfold/2022/11/25/volner-pal-allamtitkar-fia-porsche-lefoglalas-vagyonzar-vadirat-korrupcio-kenopenz-vegrehajto-schadl-gyorgy-borton/#

😊
warr_b
Feleségem mondta, hogy pont egy ilyen tűzpiros Porschét szokott látni száguldozni az Andrássy úton. Nem értette, ha neki feltűnik, a rendőröknek miért nem. Most már érti.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
 24.hu/kozelet/2022/11/25/kozlony-orban-hitoktatas-berfejlesztes/
 24.hu/kozelet/2022/11/25/rezsikompenzaciot-kapnak-az-egyhazi-intezmenyek/
Beki
akkor ugy szamoltak ki a megis nekunk jaro EUs penzeket, hogy eppen fedezi a hittanoktatok beremeleset. milyen rendes ez az Europai Bizottsag, megkoszonhetik nekik.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Preferenciák (bocs Dande)...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
 24.hu/kozelet/2022/11/25/kozlony-orban-hitoktatas-berfejlesztes/
 24.hu/kozelet/2022/11/25/rezsikompenzaciot-kapnak-az-egyhazi-intezmenyek/
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 081 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 24.hu/belfold/2022/11/25/volner-pal-allamtitkar-fia-porsche-lefoglalas-vagyonzar-vadirat-korrupcio-kenopenz-vegrehajto-schadl-gyorgy-borton/#

😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 168 — The Mathematician
Erre kíváncsi leszek úgy összességében:

 telex.hu/gazdasag/2022/11/23/telekom-negynapos-munkahet-4-napos-proba-pilot-projekt-munkaido-40-32-36-ora
dande2
ha végezni akarok a munkámmal 4 nap alatt, akkor 10 órát kell dolgozzak, köszi nem
NB2
Simán bevállalnám.
kittli
Vagy csak rosszul van elosztva a melo meg a feladatok.

Egyebkent sok helyen iszonyat sokat javitana, mert csokkentene az elkavezgatok, dumalgatok, gondolkodok dolgokat, ami sokszor elofordul bizonyos reszlegeken meg talan megszuntetne azt az allapotot h menedzserek meg vezetok bekeregetnek mindenfele riportokat mert epp nem tudnak a szabadidejukkel mit kezdeni.

Illetve a donteshozatali folyamatokat tudna felporgetni es nem az lenne h majd holnap vagy jovo heten egy meetingen megdumaljuk, stb.

En adnam amugy, mert sokszor azt erzem h mokuskerekezek es a het vege fele mar esek szet es hosszabb ido utan ez rohadtul visszaut, mert van h munkaido alatt probalom az energiam visszanyerni, ami kiesett munkaora.
Ha meg van energiam akkor a 8 ora alatt a legtobb dolgot vegig tudom tolni es beutemezni a tobbi teendot a hetre/ honapra.

En tenyleg folyamatosan azt erzem h 3 nap kell mar h kipihenjem magam es meg gyerekem sincs.
Lúdas Solymi
a productivitás brutálisan megnőtt az utóbbi 50 évben, és ez még tovább fog emelkedni az automatizációval
nem csak irodai munkákat nézve
a 4 napos munkahéttel ugye akár több álás is maradhatna és a tesztek alapján a productivitás sem csökken

 www.epi.org/blog/growing-inequalities-reflecting-growing-employer-power-have-generated-a-productivity-pay-gap-since-1979-productivity-has-grown-3-5-times-as-much-as-pay-for-the-typical-worker/

és ugye ha több a szabaidő akkor több időd is lenne költeni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 645
Erre kíváncsi leszek úgy összességében:

 telex.hu/gazdasag/2022/11/23/telekom-negynapos-munkahet-4-napos-proba-pilot-projekt-munkaido-40-32-36-ora
dande2
ha végezni akarok a munkámmal 4 nap alatt, akkor 10 órát kell dolgozzak, köszi nem
NB2
Simán bevállalnám.
kittli
Vagy csak rosszul van elosztva a melo meg a feladatok.

Egyebkent sok helyen iszonyat sokat javitana, mert csokkentene az elkavezgatok, dumalgatok, gondolkodok dolgokat, ami sokszor elofordul bizonyos reszlegeken meg talan megszuntetne azt az allapotot h menedzserek meg vezetok bekeregetnek mindenfele riportokat mert epp nem tudnak a szabadidejukkel mit kezdeni.

Illetve a donteshozatali folyamatokat tudna felporgetni es nem az lenne h majd holnap vagy jovo heten egy meetingen megdumaljuk, stb.

En adnam amugy, mert sokszor azt erzem h mokuskerekezek es a het vege fele mar esek szet es hosszabb ido utan ez rohadtul visszaut, mert van h munkaido alatt probalom az energiam visszanyerni, ami kiesett munkaora.
Ha meg van energiam akkor a 8 ora alatt a legtobb dolgot vegig tudom tolni es beutemezni a tobbi teendot a hetre/ honapra.

En tenyleg folyamatosan azt erzem h 3 nap kell mar h kipihenjem magam es meg gyerekem sincs.
több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 990 — Steelers fan
Erre kíváncsi leszek úgy összességében:

 telex.hu/gazdasag/2022/11/23/telekom-negynapos-munkahet-4-napos-proba-pilot-projekt-munkaido-40-32-36-ora
dande2
ha végezni akarok a munkámmal 4 nap alatt, akkor 10 órát kell dolgozzak, köszi nem
NB2
Simán bevállalnám.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.