Politika
67 feliratkozó
több mint 3 éve
tessék egy 6 éves történet akkorEbben egyébként van valami, ma semmi izgi nem volt a piacokon.Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
Lúdas Solymi
MC12
www.youtube.com/watch?v=IXo289VgG5o
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Gondolom mindenkiről van listád itt a fórumon, de kérlek frissítsd, hogy én ide tartozom:Mi az hogy, nagyon is. Nézd úgy, hogy van egy szűrő ahol egy oszlopba kerültünk, ritka ez mint a fehér holló 😊 (én se vettem fel)
Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették felMC12Szóval jah, mocskosorbán, 637576. lecke arról, hogy ebben az országban bármilyen szinten bármiben is tudatosnak lenni nem éri meg
r.baggio
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Ebben egyébként van valami, ma semmi izgi nem volt a piacokon.Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
Lúdas Solymi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.* a magyar családok egy részét. Amúgy is ez neki semmibe sem kerül, simán megteheti.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Nincs ebben semmi meglepő, Orbán eddig is leszarta a pénzügyileg tudatos embereket, mivel nem több mint egy érdekember, és a pénzügyileg tudatosak pedig küztudottan jóval kevesebben vannak, mint a felelőtlenek.
Szobrot azé' ne emeljünk már neki, ha lehet 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
több mint 3 éve
Gondolom mindenkiről van listád itt a fórumon, de kérlek frissítsd, hogy én ide tartozom:Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették felMC12Szóval jah, mocskosorbán, 637576. lecke arról, hogy ebben az országban bármilyen szinten bármiben is tudatosnak lenni nem éri meg

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Nem is azzal a részével van bajom, én személy szerint ezt már régóta hibának tartom, hogy az EU vezető politikusai itt ellébecoltak és a nagy jóságban hagyták, hogy a cégek vegyék át az irányítást és engedték, hogy a fejükre nőjenek az olyan kis akarnokok mint OV.444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakEttől még a cikk elejében tökéletesen igaza van. Európa világgazdasági értelemben elbaszta az elmúlt 10-15 évet de nagyon. Későn kezdte a 2008ból kilábalást - ez EKB hiba -, eladta magát az olcsó orosz energiának - ez német hiba - , képtelen volt Európát mint egységes tényezőt felléptetni a világban - ez magyar/lengyel felelősség amit hagytak a nagyok-, hagyták hogy az angolok kilépjenek, nem bírták megoldani a migrációs kérdést és még sorolhatnánk. Európa tényleg olyan mint egy csatahajó, lassan fordul, megfontoltan lő ès nagyot - ha tud. De a csatahajók sem véletlenül mentek ki a divatból.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
MC12
A probléma az erős csúsztatásokkal van, hogy a kínai fizetési rendszert, bár fejlett úgy állítja be, mintha az egy sikersztori lenne, nem pedig egy kényszerszülte helyzet ami mint irány végülis sikeres lett.
Ettől függetlenül a jelenlegi fizetési rendszerekkel nincsen probléma, bár lehet nem annyira fenszi, de ugyanúgy müködik.
Btw, lehet QR kóddal fizetni, csak minek, hogyha ugyanúgy lecsippanthatod a kártyád, órád, telefonod.
A gazdasági lózungok is kicsit erősek, a legrosszabb forgatókönyveket dobálja be és erősíti azt a narratívát miszerint az EU egy elbaszott intézmény, vezető pedig alkalmatlanok, a magyar kormány pedig próbál mindent jól csinálni, de folyamatosan elgáncsolják.
Erről szól az egész előadás pár csipetnyi igazsággal megfűszerezve.
Arról mondjuk egy szó se esik, hogy pont a versenyképességet, stabilitást, energiahatékonyságot, stb. támogató EUs pénzek lettek lenyúlva, dehát az most lényegtelen.
Megérdemelné ez az ország, hogy kibasszák az EU-ból és rábasszák az ajtót, csak ugye akkor meg a kínaiaknak dobnának minket oda, hosszú távon meg az senkinek se jó, szóval így vagy úgy, de az EU - mint mindig - segíteni fog. Kérdés, hogy tanulunk-e belőle (nem).
Simán lehetnénk ugyanazon a szinten mint a csehek, akik számokban nem igazán előznek meg minket, viszont a mindennapi életérzés teljesen más, sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb, ezáltal boldogabb.
countryeconomy.com/countries/compare/czech-republic/hungary
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán. Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakHát, vicces, mert tök igaza van sok mindenben, de nem tudom mikor fogják megérteni, hogy a Google fordító tök jól lefordítja angolra/németre/franciára a leiratot.
szerk.: És azért azt hozzátehette volna, hogy erről az egészről jó nagy részben a főnöke tehet, mert az elmúlt 12 évben ő volt a az egyik motorja annak, hogy összeszerelő üzem legyünk
Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 3 éve
444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakEttől még a cikk elejében tökéletesen igaza van. Európa világgazdasági értelemben elbaszta az elmúlt 10-15 évet de nagyon. Későn kezdte a 2008ból kilábalást - ez EKB hiba -, eladta magát az olcsó orosz energiának - ez német hiba - , képtelen volt Európát mint egységes tényezőt felléptetni a világban - ez magyar/lengyel felelősség amit hagytak a nagyok-, hagyták hogy az angolok kilépjenek, nem bírták megoldani a migrációs kérdést és még sorolhatnánk. Európa tényleg olyan mint egy csatahajó, lassan fordul, megfontoltan lő ès nagyot - ha tud. De a csatahajók sem véletlenül mentek ki a divatból.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Semmi különös szerintem.444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakkifejezetten undorito europai szolidaritasrol beszelni mikozben forditott helyzetben mi 7 eve szarunk az europai szolidaritasra. ez mar nem is hipokratizmus.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
csebi
Lehet, hogy most az a terv, hogy mégse lesz kínai hitel, OV hagyja, hogy elszaródjon a helyzet, hergeli a népet Brüsszel ellen és ha már nagyon szarul állunk, akkor az EU úgyis dob mentőövet, mert ezek nem fognak aláírni semmit se.
több mint 3 éve
444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakAzért az is valahol ironikus és egyben szomorú, hogy a háború kirobbanása óta megy a durva agitálás az amerikaiak ellen, de a fórum fideszpárti szócsöve is tőlük várja a megváltást.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
Mintha 56-ban a szabad európa rádión oroszul könyörögtünk volna a jenkiknek, hogy szabadítsanak már fel minket

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakkifejezetten undorito europai szolidaritasrol beszelni mikozben forditott helyzetben mi 7 eve szarunk az europai szolidaritasra. ez mar nem is hipokratizmus.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakHát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
több mint 3 éve
demokrata.hu/magyarorszag/budapesti-postahivatalok-bezarasarol-dontott-a-magyar-posta-587219/Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – írta a Magyar Posta
😊😊



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
Egyrészt sok mindenben egyetértek, mert pont azért utálom ezt a nemzeti szuverenitás mantrát, mert jól látható, hogy egy kis ország főleg ebben a régióban, ha épp elutasítja a nyugati hatásokat azonnal keletre veszi az irányt. Elég megnézni a Mihazánkat, akik nyomatják a szuverén nyugat gyűlölő dumát, de nincs olyan gyűlésük ahol ne mélytorkoznák Putyint és kilométerekről is látszik, azonnal befeküdnek az orosz csizma alá, ha bármi hatalmat kapnak. A Fidesz is azonnal Oroszország és Kína érdekeihez közelít, mikor épp be akar tartani az EU-nak vagy az USA-nak. Sajnos ebben régióban ez a realitás.Ebben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
MC12
Viktornak nehéz volt eddig a kezére csapni, mert brutálisan erős felhatalmazással játszott. Nehéz volt neki ártani, mert itt lényegében királlyá koronázzák 4 évente, a norvég milliárdokat is inkább tűzre dobta, hogy jelezze neki baromi mindegy Mo-n mi van, ő azt csinál amit akar. Most először van olyan helyzetben, hogy baromira kéne neki az ami az EU-nál van, és próbálják is kihasználni a helyzetet, de a magyar népet ők se cserélhetik le. Ha nekik-nekünk ez kell, és simán lenyeljük Kínát(lefogjuk), akkor sztem el kell fogadniuk, hogy Mo nem javítható. Az hogy ezzel a felismeréssel mit kezdenek azt nem tudom.
több mint 3 éve
Nem lenne hülyeség egy ilyen tengely egyébként, a lengyelek látványosan bejelentkeztek erre a pozícióra, de egyedül azért kevesek. Én viszont Ukrajnából nem nézem ki, hogy a következő 10-15 évben erre legyen ideje és energiája, egyszerűen infrastrukturálisan, gazdaságilag, népességileg legalább ennyi idő kell az újjáépítéshez, erősödéshez, hogy egyáltalán egy ilyen pozícióra be tudjon jelentkezni. Plusz kell az EU tagság ugye. De 20-30 éves távlatban kifejezetten vonzó és érdekes gondolat.mondok én neked olyan súlyú játékostEbben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
MC12
Polski broda+Jukraine
a kettő együtt már biztosíthatja egymást némecki meg ruszicki felől is..
aztán majd lehet nézni hogy húz el az orkok nélküli pánszlávizmus
Gróf de sutianap
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
hvg.hu/eurologus/20220930_Brusszel_penzt_szerzett_a_rezsiszamlak_kifizetesere
több mint 3 éve
vannak ilyen emberek is 😊Jajj, ő egy Megafonos TikTokker. Igazi szégyen a nő 😀
www.tiktok.com/@jankasebestyen?referer_url=https%3A%2F%2Fwww.napiszar.com%2F&referer_video_id=7137571041160858886&refer=embed&referer_url=https://www.napiszar.com/mi-szarunk/
NB2

több mint 3 éve
a 10 evet picit soknak talalom, hiszen COM 2018 majusában adta be a javaslatot a kondicionalasi eljarasrol, ami azt jelenti, hogy also hangon mar fel eve dolgoztak rajta, de inkabb tobb lehetett, ez meg a Junckeri Bizottsag. csakhat a kva lassu EUs jogalkotas miatt fogadtak el 2020 decembereben. ergo zavarta ez az EUt mar korabban is (COM azert szokott OLAF jelenteseket olvasni, hidd el olyanokat is, amik nem kerulnek ki a sajtoba, vagy nyilvanossagra).Ebben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
MC12
ahogy Gyurma is irta, nemeteknel felcserelodtek a szerepek foleg Merkel alatt, es a gazdasagi szereplok vittek a puskat. emiatt nyilvan BMW nalunk is nyitott gyarat, ha mar a szakembereik reszt vettek az uj magyar Mt. megfogalmazasaban is, nem dolgoztak hiaba azon is. ez amugy a merkeli politika masik hatalmas hibaja.
igen, tudom, hogy mki vkinek az erdekszferaja. nalunk eddig a kerdes az volt, hogy bizonyos kerdesekben EU, masokban Oroszok. ez jo volt, mert egyik se volt eleg eros, hogy a masikat legyurje (marmint OV szempojtabol). viszont, ha komolyan belekerulunk Kinahoz, az rohadtul nem lesz jo nekunk, mert ott mar az EU mas kavehaz. nyilvan, a kesztyut nem fogja felvenni az EU, csak mostantol nem hiv meg minket a szokasos farsangi balra. arra a balra, ahol mki tudja, hogy legfinomabb kajat szolgaljak fel, es a legfontosabb uzletek kottetnek, meg a legjobb ajandekokat sorsoljak ki tombolan. de azt azert ne vitassuk el OVtol, hogy ha vegul nem hivnak meg minket erre a balra, az az o sara/erdeme lesz, ki hogyan iteli ezt meg.
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
mondok én neked olyan súlyú játékostEbben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
MC12
Polski broda+Jukraine
a kettő együtt már biztosíthatja egymást némecki meg ruszicki felől is..
aztán majd lehet nézni hogy húz el az orkok nélküli pánszlávizmus

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
De eddig nem az volt a mantra, hogy az OV zsenije, hogy a változó viszonyok között jól lavírozik, most meg amikor kellene, akkor áll és bámul, mint borjú az új kapura, hogy most akkor miafaszvan?Ebben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
MC12
Tessék már eldönteni, hogy akkor most mi van...
Amúgy de, kibaszottul az ő sara, mert pont neki, a hazaáruló oroszbérencnek kellett volna mindennél hamarabb tudnia, hogy itt bezony változások lesznek és alkalmazkodnia hozzá.
Na most két dolog lehetséges:
- Annyira súlytalan senki, hogy Putyin átbaszta rendesen
- Beszopta ő is az orosz narratívát és most isszuk a levét, de!
- Ott lett volna a kiugrási lehetőség, az elhatárolódás, amit Erdogan is levág, de a mi kis vezérünk köti az ebet a karóhoz is maradt ugyanaz a putyincsicska.
És emiatt hiszem el azt, hogy itt ő elmegy a falig és azon túl, mert amíg ezen a kis szemétdombon ő az úr, addig nem fogja érdekelni, hogy az ő gazdája orosz vagy kínai, esetleg mindkettő.
Szóval ne állítsuk már be úgy a posztmodern zsenikét mint egy elsőéves szerencsétlent aki csak sodródik az árral.
Persze, keresi a kiutat és még mindig feszíti a húrokat, mert érzi, hogy lehet, csak azok a húrok egyszer elpattannak.
És attól, hogy az EU felébredt vagy kezd felébredni, ezt is le kell tudni reagálni.
Ha erre nem képes, akkor viszont menjen a süllyesztőbe.
több mint 3 éve
Ebben nem értünk egyet. Jó 10 évig az EP-n kívül a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy lesz Mo - Ner zrt. Főleg a német politikát és gazdaságot nem, sőt lelkes haszonélvezői és támogatói voltak - és egyébként kisebb lendülettel, de ma is azok - a hazai folyamatoknak.nem osszefugges van, hanem konkretan az egesz alapja ennek. mikor azt irod, hogy nem az o sara az eloallt helyzet akkor igen, ezt irod.Írtam ilyet vagy csak elszabadult a fantáziád? 😊 a külpollal kapcsolatban írtam amit írtam. Nyilván van összefüggés azzal is amit írsz, nem vitatom, csak szerintem mások a hangsúlyok.Másrészt én értem, hogy ov a patás ördög és külpolitikai zseni (nagyon nem az) de az, hogy ez a helyzet előállt nagyrészt nem az ő sara.naaa azert alljunk mar meg. az nem az o sara, hogy rendszerszinten ellopjak a penzt Magyarorszagon? nem az o sara, amilyen helyzetben all a mostani magyar gazdasag?
MC12
marpedig ezek fontos elemei az eloallt jelenlegi helyzetnek.
megkerdeznem toled, hogy mikor lesz akkor ez OV sara?
csebi
MC12
vajon pl mas tagallamnal miert nem merul fel a kinai hitel felvetele a kulpolitikai helyzet ellenere?
azt elfogadom, ha egy random fb hsz ilyen magas szinten mentegeti OVt, de azert toled nem ezt varnam, te ennel sokkal melyebben szoktad latni a helyzetet, mint egy random nemzetikonzultacioskerdesvalasz.
csebi
Meggyőződésem, hogy OV emiatt hitte el, hogy a bab is hús, húzhatott bármekkora szemétséget, Lőrinc lehet a világ 2000 leggazdagabb emberéből az egyik ésatöbbi, a németek fintorogtak egyet ezeken aztán küldtek egy BMW gyárat. És most néz egymásra a két fél, hogy mi a fasz legyen? 😊 Az egyik elmondja, hogy haho, eddig ezzel nem volt bajod, sőt, busásan jól jártál. A másik meg azt mondja, hogy ez már túl sok. Na ennek a metszetét keresik most - ha van.
Alapvető probléma az, hogy Európában nincs egy regionális nagyhatalom, aki úgy is viselkedne, ahogy annak kell.
Akinek a dolga lenne kezelni ezeket az ügyeket, koppintani egyet Viktor fejére amikor kell, és nem most kell hanem kb 8 éve kellett volna. Külügyes voltál, pontosan tudod, hogy mindneki valakinek az érdekszférája. Eddig én is azt hittem, hogy kke-észak Balkán az német szféra, de egyre inkább úgy érzem, látva a lengyel mozgásokat, a magyar - szerb - román - cseh mozgásokat, hogy ez nincs így, és ez egy hatalom-nélküli zóna, ahol az USA az oroszok jelentősebb de legalább olyan súlyú játékosok mint a németek ( mondjuk az oroszok ma éppen nem, de az elmúlt pár évben meg igen), Kína meg jön ezerrel és tölti, töltené be az orosz űrt. És ez baj. Kellenek a regionális rendrakók különben jön Kína, jön az USA és Európa megint lehet másodhegedűs valaki mögött.
Ha szerencsénk van az USA megràzza magát és helyreteszi a dolgokat, ha nincs, hát, az nem lenne jó hír.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Egy kinai hitel az olyan spiralba viszi az országot hogy az nem par hónap.. es a kinai hitel utan plane nem lesz unios moneygunÍgy-így...Ne ez a fórum legyen a kiindulási pontod. A fidesz médiában kis túlzással meg se említették.Pont ez az, a Fudan is például már kiverte a biztit sokaknál.A Kínához dörgölőzés szerinted "új nóvum" lenne a híveknek? Bp-Belgrád vasút, Fudan. Az nincs meg, amikor Orbán a Tienanmen téren koszorúzott?Azért arra kiváncsi lesnnék, hogy ha ezt tényleg meglépné a dagadt, ahhoz mit szólnának a holdudvar meg a hívek... Az oroszokhoz dörgölőzést már szépen bekondicionálták (bár fel nem foghatom magyarként hogy lehet képes bárki bármi pozitívat látni a ruszkikkal kapcsolatban, de ez legyen az én korlátom), az közel is van, ismerik is, na de Kína... az azért már más szint lenne.Azt gondolni, hogy a kínai feltételek jobbak lesznek, mint az EU feltételei, igen naív elképzelés. Kínának nincsenek barátai, csak érdekei. Többször kifejtettem: egyelőre nem érdekeljük annyira az amerikaiakat, hogy közvetlenül beavatkozzanak bármibe (GDP arányosan alacsonyak a Mo-i usáiai befektetések, cég szinten az állam részéről a ne-basztassuk-egymást status quo teljesen jó), de ha egy NATO és EU tagország elmegy Kínába pénzért, azt közvetlenül az ő érdekszférájukba történő beavatkozásként fogják értelmezni.nepszava.hu/3170752_magyarorszag-europai-unio-tamogatas-kina-panda-kotvenyNos, ez illetve ennek az egyre komolyabb eshetősége veszélyesebb, mint bármi, ami ma történt. 10-12 milliárd euró nem tétel Kínának és OV gondolkodás nélkül felveszi, ha az EU visszatart pénzeket.
Izé.
warr_b
Ahogy hallottam, most éppen azt akarja elérni, hogy 0 euró legyen amennyit visszatart Brüsszel, vagy felvesszük a kínaikatól - de ezt meg az EU (közvetetten a NATO) nagyon nem akarja és nem akarjàk elhinni, hogy tényleg elmegy a kínaikhoz. Ha eddig azt hittük, hogy az elmúlt hónapok szóltál a “ki rántja el előbb a kormányt”-ról, akkor nézzük csak meg a következő heteket.
MC12
Magyarország nem Törökország. A törökök a NATO második legnagyobb hadserege, ráadásul kvázi a legfontosabb ellenpólusa Közel-Keleten az orosz/iráni nyomulásnak. Ha ők izmoznak, ott az USA is elgondolkodik, hogy mit lehet és mit nem. Ha a németek üzletelnek a kínaiakkal, amíg azt az amerikaiak gondos elkerülésével teszik, nincs gond. De Magyarország csak egy idegesítő kullancs, aki egyre rosszabb helyeken mászkál.
Nem csoda, hogy nem hiszi el senki, hogy elmegy a kínaiakhoz OV. Az már nem a fal. Az azon túl van. Korábban írtad, hogy ez presztízs veszteség lenne az EU-nak stb., ez nem így látom. Miért lenne az? A Bizottság, az EP stb. nagyon világosan beszél jó ideje. Ha OV elmegyek a kínaiakhoz, azt simán árulásnak fogják tekinteni.
Mindenben van első. A 7-es cikkely végrehajtásában is. Tök jó házakat néztem Eszéken.
Gyurma Pappa
warr_b
index.hu/kulfold/2017/05/13/orban_viktor_megkoszoruzta_a_tienanmen_teri_kommunista_emlekmuvet/
Na, igen. Hol van már a Free Tibet?
nagylaza, főpohárnok
Heh, erre a koszorúzásra nem is emlékeztem. Nojsz.
warr_b
NB2
Ebben igaza van Jóskának, lófasz lesz itt, nem felháborodás.
Megy majd szépen minden tovább, a hívek majd igazodnak az új helyzethez, narratívához, mert erre lettek az átkosban és utána kondicionálva.
Ma Eurázsiával harcolunk, holnap Óceániával, nincs ezzel semmi probléma.
Néha olyanok vagytok mint a nyugat európai politikusok, hogy képtelenek vagytok elhinni dolgokat, mert számotokra az vmiért elképzelhetetlen.
Menjetek el egyszer egy kínai céghez, pl. Huaweihez dolgozni vagy esetleg egy NER-es céghez, egyből más elképzelésetek lesz arról, hogy mi az amihez az emberek idomulni tudnak pikkpakk.
Nem is kell tömködni 8 évig a lukakat, elég csak ezt a pár hónapot átvészelni, utána már mehet megint a brüsszelezés és addigra a megfelelő narratíva és be lesz magoltatva.8 évig nem lehet tömködni a lukakat....Nem lesz legjobb forgatokonyv.Most ezeket a megnyilvánulásokat én nem értem. Jelen pillanatban a legrosszabb lenne őket elzavarni a hatalomból, amikor a tél meg (bár ne így legyen), az igazán szar elkezdődik.Amíg nem mennek ki az emberek az utcára ès csak csendben morogva tűrik az újabb ès újabb hülyesèget ès vagy mantrázzák velük együtt hogy az USA a hibás (a CIA robbantotta fel az Èszaki áramlatot, tudtátok...😁), ès nem söpri el őket a nèpharag...addig csak a szokásos 🤨😔Hát nem tudom, szerintem kicsit erős ez egy szokásos hétköznapnak még itthon is, de lehet csak nem figyeltem eléggé mostanában.Mi történt, amíg dolgoztam délelőtt, hogy így elkezdett zuhanni a forint a dollárhoz és az euróhoz képest? Akárhogy keresem, nem találom hogy Orbán mondott volna valamit, a négy ukrán megye orosz annektálását is elítéltük hivatalosan és én sem basztam el ennyire semmit melóban, szóval what the hell happened?szokásos hétköznap itthon
Mikey
Amadeus von Dollárbaloldal
Mikey
dande2
Szerinted, ha holnap jönne bárki más, lenne gáz, vagy +25 fok januárban? Ezen a télen csak bukni lehet poiltikailag, ráadásul nem látom, ki tudná egyáltalán átvenni a stafétát, kormányzati tapasztalata az ellenzéki oldalon jóformán csak a Gyurcsánynak és pár emberének van.
Csinálják végig, mi pedig reménykedjünk a legjobb forgatókönyvben (enyhe tél, ne legyen ellátási probléma, megzabolázott árak és infláció stb.)
csi77
Penzt szerezni fognak, ha nem az EU-tol, akkor Kinatol es majd utik tovabb a brusszelitakat es minden problemank forrasa ok lesznek.
Nem lesz itt semmifele valtozas, ennel csak rosszabb lesz.
En azt is el tusom kepzelni, h 2030-ban valoban kileptetik az orszagot az EU-bol, ha OV igy tudja csak megorizni a hatalmat meg ha ez kell neki ahhoz h azt csinaljon amit akar.
Az osszes tobbi fidesznyik meg majd lapatolja maganak a penzt amig lehet.
Lúdas Solymi
Janek
Lúdas Solymi