Politika
67 feliratkozó
több mint 3 éve
(Toroczkai) A roma támogatási programok leállítását is javasolta, mert azoknak amúgy sincs semmi értelmük.444.hu
idióta fasz. Aztán meg megy hüppögve, hogy cigánybűnözés.
több mint 3 éve
Végülis...most már fullba kell tolni a kretént, kiadta a gazdi a parancsot.Nem csodálkoznék, hogyha a kezdeti Fideszt pénzzel támogató orosz kapcsolat igaz lenne és OV-t szépen beszervezték volna, de legalábbis eddig hosszú pórázon tartották.
több mint 3 éve
aha, többezer év alatt nem érte el a pesti ár a bécsit, de mi még megérjük hogy ugyanannyi lesz. Nem túl valószínű😀Ezt mondom, pont mint a gyémánt.Kurvajó példát hoztál fel megint. A gyémánt és az arany ára kb. ugyanannyi Burkina Fasoban is mint Magyarországon, a lakások ára meg pont nem.Irreleváns.A fizetések is be fognak állni a bécsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
A régiósközpontok ingatlanállománya/beépíthető földterülete véges, ez számít.
Mint ahogy nem függ a fizetésektől a gyémánt vagy az arany ára sem amíg szabadon adható/vehető.
Őszentsége Sobri Jóska
Még mindig nem válaszoltál, azt mondod, hogy ugyanannyi lesz a magyar négyzetméterár mint az osztrák vagy a cseh. Na de mikor?
Mert az elméleted szerint már most ugyanannyinak kéne lennie, hiszen már évszázadok óta egy régióban van Bécs és Budapest. Valahogy nekem nem passzol, hogy 2022-ben egy régióban vagyunk velük, mondjuk 2012-ben meg nem? Mert 2012-ben úgy csökkentek a magyar árak, hogy ugyanúgy 1 régióban voltunk az osztrákokkal, és ugyanúgy sokkal drágábbak voltak az ingatlanjaik.
Ha csak és kizárólag az ország elhelyezkedése döntene az ingatlanárakról, nem nőne nagyobb mértékben a luxemburgi lakások négyzetméterára mint a környező országoké, mikor ott eleve drágábbak a négyzetméterárak. És ezen az alapon az olasz ingatlanáraknak is durván növekedniük kellene, hiszen a környék francia/osztrák/svájci (eleve drágább) ingatlanjai évről-évre egyre drágábbak. Aztán valahogy mégis kb. ott a legkisebb a lakásárak inflációja egész Európában.
Az EUR/HUF árfolyamnak is nagyobb beleszólása van az ingatlanárakba, mint a régiós elhelyezkedésnek. A külföldieknek kb. ugyanannyit kell befektetniük EUR-ban mint 2-3 évvel ezelőtt, csak több profitot tudnak realizálni még. De előbb-utóbb elérik a kifizethető plafont a bérleti díjak, aztán hülyék lesznek ingatlanba fektetni, ilyen kamatkörnyezetben. Szerintem.
eaglesmcnabb
Az ingatlan ára is ugyanannyi lesz Pesten, Bécsben, Prágában.
Nem fizetésfüggő, mert nem csak az ott kereső vásárolhat.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem csak az itt kereső vásárolhat ez tiszta sor, de nem értem miért vásárolna Pesten a külföldi ha nem tudja majd kiadni, és nincs belőle egy forint profitja se. Ha a bérek nem nőnek ugyanúgy (márpedig nem fognak), akkor nem lesz aki kifizesse neki a bérleti díjat, és így az életben nem fog belőle profitot realizálni.
Teszem azt egy átlag pesti egy/másfélszobás lakás ára felmegy majd 80 millióra 40-ről, akkor minimum 400 ezerért ki kellene majd adnia, hogy a profitja a kockázatmentes kamattal versenyezni tudjon. Ez alatt a külföldi befektetőnek nem éri meg majd kiadni, csak ekkora bérleti díjat meg nem lesz aki kifizessen 500 ezres bruttóból.
Ha nem nőnek a bérek hasonló ütemben, akkor az árak sem fognak míg a világ nőni, mert nem csak az alapterület, hanem a magyar emberek pénze is véges. Tippre az utóbbi hamarabb el fog fogyni.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ezt mondom, pont mint a gyémánt.Kurvajó példát hoztál fel megint. A gyémánt és az arany ára kb. ugyanannyi Burkina Fasoban is mint Magyarországon, a lakások ára meg pont nem.Irreleváns.A fizetések is be fognak állni a bécsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
A régiósközpontok ingatlanállománya/beépíthető földterülete véges, ez számít.
Mint ahogy nem függ a fizetésektől a gyémánt vagy az arany ára sem amíg szabadon adható/vehető.
Őszentsége Sobri Jóska
Még mindig nem válaszoltál, azt mondod, hogy ugyanannyi lesz a magyar négyzetméterár mint az osztrák vagy a cseh. Na de mikor?
Mert az elméleted szerint már most ugyanannyinak kéne lennie, hiszen már évszázadok óta egy régióban van Bécs és Budapest. Valahogy nekem nem passzol, hogy 2022-ben egy régióban vagyunk velük, mondjuk 2012-ben meg nem? Mert 2012-ben úgy csökkentek a magyar árak, hogy ugyanúgy 1 régióban voltunk az osztrákokkal, és ugyanúgy sokkal drágábbak voltak az ingatlanjaik.
Ha csak és kizárólag az ország elhelyezkedése döntene az ingatlanárakról, nem nőne nagyobb mértékben a luxemburgi lakások négyzetméterára mint a környező országoké, mikor ott eleve drágábbak a négyzetméterárak. És ezen az alapon az olasz ingatlanáraknak is durván növekedniük kellene, hiszen a környék francia/osztrák/svájci (eleve drágább) ingatlanjai évről-évre egyre drágábbak. Aztán valahogy mégis kb. ott a legkisebb a lakásárak inflációja egész Európában.
Az EUR/HUF árfolyamnak is nagyobb beleszólása van az ingatlanárakba, mint a régiós elhelyezkedésnek. A külföldieknek kb. ugyanannyit kell befektetniük EUR-ban mint 2-3 évvel ezelőtt, csak több profitot tudnak realizálni még. De előbb-utóbb elérik a kifizethető plafont a bérleti díjak, aztán hülyék lesznek ingatlanba fektetni, ilyen kamatkörnyezetben. Szerintem.
eaglesmcnabb
Az ingatlan ára is ugyanannyi lesz Pesten, Bécsben, Prágában.
Nem fizetésfüggő, mert nem csak az ott kereső vásárolhat.
(Pesten, nem egész Magyarországon, te az országokat összemosod, de én régióközpontokról írok. 10ezer euróért találsz ingatlant bármelyik ország eldugott szegletében Olaszországtól Magyarországig.)
(És nem tudom mikor lesz egálban, gondolom pár év, évtized. Mi még megérjük.)
Pl. A londoni ingatlanok sokkal drágábbak, mint az exeteriek, miközben az exeteri átlagkeresetek meg nagyobbak.
Csak London ugye London.
több mint 3 éve
Majd ha a fizetések ott lesznek mint az osztrák meg a cseh, akkor legyen ott a nm2 ár is.Kurvajó példát hoztál fel megint. A gyémánt és az arany ára kb. ugyanannyi Burkina Fasoban is mint Magyarországon, a lakások ára meg pont nem.Irreleváns.A fizetések is be fognak állni a bécsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
A régiósközpontok ingatlanállománya/beépíthető földterülete véges, ez számít.
Mint ahogy nem függ a fizetésektől a gyémánt vagy az arany ára sem amíg szabadon adható/vehető.
Őszentsége Sobri Jóska
Még mindig nem válaszoltál, azt mondod, hogy ugyanannyi lesz a magyar négyzetméterár mint az osztrák vagy a cseh. Na de mikor?
Mert az elméleted szerint már most ugyanannyinak kéne lennie, hiszen már évszázadok óta egy régióban van Bécs és Budapest. Valahogy nekem nem passzol, hogy 2022-ben egy régióban vagyunk velük, mondjuk 2012-ben meg nem? Mert 2012-ben úgy csökkentek a magyar árak, hogy ugyanúgy 1 régióban voltunk az osztrákokkal, és ugyanúgy sokkal drágábbak voltak az ingatlanjaik.
Ha csak és kizárólag az ország elhelyezkedése döntene az ingatlanárakról, nem nőne nagyobb mértékben a luxemburgi lakások négyzetméterára mint a környező országoké, mikor ott eleve drágábbak a négyzetméterárak. És ezen az alapon az olasz ingatlanáraknak is durván növekedniük kellene, hiszen a környék francia/osztrák/svájci (eleve drágább) ingatlanjai évről-évre egyre drágábbak. Aztán valahogy mégis kb. ott a legkisebb a lakásárak inflációja egész Európában.
Az EUR/HUF árfolyamnak is nagyobb beleszólása van az ingatlanárakba, mint a régiós elhelyezkedésnek. A külföldieknek kb. ugyanannyit kell befektetniük EUR-ban mint 2-3 évvel ezelőtt, csak több profitot tudnak realizálni még. De előbb-utóbb elérik a kifizethető plafont a bérleti díjak, aztán hülyék lesznek ingatlanba fektetni, ilyen kamatkörnyezetben. Szerintem.
eaglesmcnabb
Csehországban is igen nagy szórás van mind fizetésben, mind lakásárban a prágai és a többi régió között, de már Prágában is jelzik, hogy irreálisan magasak a lakás és albérletárak és ezt látja a kormány is, lehet hamarosan tesznek ellene.
Lehet nézegetni lakásokat, de itt az átlag nm2 ár forintra átszámolva kb. 2 millió, mert Prága az kicsi, így majdnem minden a központnak számít, szóval ha értelmes áron akarsz lakni akkor kiköltözöl a városon kívülre és még akkor is ilyen 1 órás utazáson belül vagy a munkahelyre.
www.sreality.cz/en/search/for-sale/apartments/praha#z=11
Nekem most emeltek albérletárat, ezelőtt se volt kevés, szóval jövőre valszeg költözök, mert elég sok.
Ismerősök is mindennel együtt kb. 22-24k czk-t (350k huf) fizetnek 50 nm2-ért, persze viszonylag közel a munkahelyhez.
Szóval én nem feltétlenül mérném Prágát Budapesthez, mert kiterjedésben is más.
több mint 3 éve
Kurvajó példát hoztál fel megint. A gyémánt és az arany ára kb. ugyanannyi Burkina Fasoban is mint Magyarországon, a lakások ára meg pont nem.Irreleváns.A fizetések is be fognak állni a bécsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
A régiósközpontok ingatlanállománya/beépíthető földterülete véges, ez számít.
Mint ahogy nem függ a fizetésektől a gyémánt vagy az arany ára sem amíg szabadon adható/vehető.
Őszentsége Sobri Jóska
Még mindig nem válaszoltál, azt mondod, hogy ugyanannyi lesz a magyar négyzetméterár mint az osztrák vagy a cseh. Na de mikor?
Mert az elméleted szerint már most ugyanannyinak kéne lennie, hiszen már évszázadok óta egy régióban van Bécs és Budapest. Valahogy nekem nem passzol, hogy 2022-ben egy régióban vagyunk velük, mondjuk 2012-ben meg nem? Mert 2012-ben úgy csökkentek a magyar árak, hogy ugyanúgy 1 régióban voltunk az osztrákokkal, és ugyanúgy sokkal drágábbak voltak az ingatlanjaik.
Ha csak és kizárólag az ország elhelyezkedése döntene az ingatlanárakról, nem nőne nagyobb mértékben a luxemburgi lakások négyzetméterára mint a környező országoké, mikor ott eleve drágábbak a négyzetméterárak. És ezen az alapon az olasz ingatlanáraknak is durván növekedniük kellene, hiszen a környék francia/osztrák/svájci (eleve drágább) ingatlanjai évről-évre egyre drágábbak. Aztán valahogy mégis kb. ott a legkisebb a lakásárak inflációja egész Európában.
Az EUR/HUF árfolyamnak is nagyobb beleszólása van az ingatlanárakba, mint a régiós elhelyezkedésnek. A külföldieknek kb. ugyanannyit kell befektetniük EUR-ban mint 2-3 évvel ezelőtt, csak több profitot tudnak realizálni még. De előbb-utóbb elérik a kifizethető plafont a bérleti díjak, aztán hülyék lesznek ingatlanba fektetni, ilyen kamatkörnyezetben. Szerintem.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
10 es ut says hello.Egyrészt egekben vannak, másrészt katasztrofális a közlekedés. Egy Ráckeve/Szigetszentmiklós/Tököl felér egy tarkón lövéssel közlekedés terén.Az agglomeráció, sőt a közeli megyék is elérhetőek, bár az árak ott is az egekben vannak.persze, hogyne. Költözz a magyar vidékre. Tisztelet a kivételnek, de zömében 0 perspektíva van jelenleg vidéken (se lehetőség, se fizetőképes kereslet). Fejnehéz az ország és ezen nem változtat a HO sem alapvetően.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Amadeus
csi77
Amadeus
Dugo vagy mav ami kesik de nem mulik
több mint 3 éve
Irreleváns.A fizetések is be fognak állni a bécvsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
A régiósközpontok ingatlanállománya/beépíthető földterülete véges, ez számít.
Mint ahogy nem függ a fizetésektől a gyémánt vagy az arany ára sem amíg szabadon adható/vehető.
több mint 3 éve
kizárt, akkor nem érné meg ide fektetni pénzt Pozsony, Bécs helyett.A fizetések is be fognak állni a bécvsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
A fizetések is be fognak állni a bécvsi/pozsonyi/prágaira, vagy csak a négyzetméterárak? És ha igen akkor mikorra?Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv.
Őszentsége Sobri Jóska
Érdekelne, hogy hogy gondoltad.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Nagyobb is lesz, de ez se számít.Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
csi77
Amikor a pesti ingatlanpiac konszolidálódik, beáll, akkor bécsi, pozsonyi, prágai négyzetméterárak lesznek, ez bizonyos.
Semmi ok vagy logika nincs arra nézve, hogy ne így legyen, se az olcsóbb, se a drágább négyzetmeterárak mellett nem szól semmi valószínű érv. (Most az olyan 1 ezrelék alatti dolgoktól eltekintve, hogy felrobban Paks, kilépünk az EU-ból, stb.)
több mint 3 éve
Egyrészt egekben vannak, másrészt katasztrofális a közlekedés. Egy Ráckeve/Szigetszentmiklós/Tököl felér egy tarkón lövéssel közlekedés terén.Az agglomeráció, sőt a közeli megyék is elérhetőek, bár az árak ott is az egekben vannak.persze, hogyne. Költözz a magyar vidékre. Tisztelet a kivételnek, de zömében 0 perspektíva van jelenleg vidéken (se lehetőség, se fizetőképes kereslet). Fejnehéz az ország és ezen nem változtat a HO sem alapvetően.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Amadeus
csi77
több mint 3 éve
Ok, ráadásul a rezsi is a lakások felé tereli a piacot, de ne felejtsük el, hogy a 2008-asnál is nagyobb lehet a szar, aminek még csak az előszelét érezzük. Meglátjuk, nem bánnám, ha nem így lenne.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
Az agglomeráció, sőt a közeli megyék is elérhetőek, bár az árak ott is az egekben vannak.persze, hogyne. Költözz a magyar vidékre. Tisztelet a kivételnek, de zömében 0 perspektíva van jelenleg vidéken (se lehetőség, se fizetőképes kereslet). Fejnehéz az ország és ezen nem változtat a HO sem alapvetően.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Amadeus
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
egyébként meg.De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
Citáltam már 100, citálom 101. alkalommal is, meg lehet keresni a DH egyik vezető elemzője mondta 14-15' tájékán, hogy ez lesz a trend, valahol Pozsonynál fog megállni az emelkedés az általad említett okokból adódóan.
több mint 3 éve
De nem függ össze.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
Az áremelkedés fő oka egyszerűen még mindig annyi, hogy a budapesti ingatlanok olcsóak a hasonló régiósközpontok áraihoz (Bécs, Prága, Pozsony, Ljubjana) képest, és szépen, lassan be fogják érni azokat. Ennyi.
több mint 3 éve
persze, hogyne. Költözz a magyar vidékre. Tisztelet a kivételnek, de zömében 0 perspektíva van jelenleg vidéken (se lehetőség, se fizetőképes kereslet). Fejnehéz az ország és ezen nem változtat a HO sem alapvetően.Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
csi77
több mint 3 éve
Már megbocsáss, de az összefüggések, jövedelmi viszonyok és egyéb tényezők nélkül bedobott cikkhez ilyen hozzászólás dukál........😊😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
Amadeus
Amúgy, ha kicsit komolyabban vesszük, pont a covid mutatta meg, hogy egyre több (persze messze nem minden) szakmánál a HO miatt mindegy, fizikailag hol laksz. Remélem, ez a tendencia folytatódik (csak most a rezsidémon miatt), amely talán mérsékelheti az áremelkedést.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
😀😀😀DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDhvg.hu/gazdasag/20220925_Mar_millios_negyzetmeterara_van_a_hasznalt_budapesti_garzonoknakNyilván muszáj Bp-n élni
Az a baj, hogy beengeditek az életetekbe.
Posztmodern.
Amadeus
csi77
több mint 3 éve
Illetve hogy a választások között a mindenkori hatalmat ellenőrizni és számonkérni hivatott független intézmények mennyire tudják ellátni a feladatukat.Egyszer már beraktam ide egy táblázatot, hogy mi a különbség demokrácia, autokrácia és diktatúra között, berakhatom újra.Nem attól lesz demokrácia egy ország, hogy mennyire lehet szidni a rendszert, hanem leginkább attól, hogy milyen simán le leváltani választásokon. Mo. nem demokrácia többé.kádár alatt is megtűrt volt a rendszer szidása, mégse mondanám demokráciánakHát nyilvánosan nem fejezhetted volna ki a Kádár és az oroszok iránti ellenszenvedet retorziók nélkül.
Negritis, a vajda
Kampman
ender1112
Nálunk semennyire. Innentől nincs miről beszélni.
Az végtelen leegyszerűsítés, hogy van a körömletépős diktatúra, meg van a mindenben szabad demokrácia, és ha mi nem az egyik vagyunk, akkor nyilván a másik.
Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
Olyan vicces mikor azzal takaróztok, hogy leírhatod a véleményed, és ha nem visznek el a gulágra akkor ez demokrácia.kádár alatt is megtűrt volt a rendszer szidása, mégse mondanám demokráciánakHát nyilvánosan nem fejezhetted volna ki a Kádár és az oroszok iránti ellenszenvedet retorziók nélkül.
Negritis, a vajda
Kampman
Igen, valóban nem visz el a tek egy kommentért, de ha olyan kedvük van akkor ez is megtörténhet. Covid idején volt rá nem 1 példa, hogy fb kommentekért fogdán kötött ki 1-1 ember.
Amennyiben nagy nyilvánosságot kapsz, akkor pedig kicsinálnak, össze berkiznek stb. De igazad van, tarkón nem lőnek. Tényleg mi vagyunk a demokrácia csúcsa. grat
Szerkesztette: thebeke
több mint 3 éve
Egyszer már beraktam ide egy táblázatot, hogy mi a különbség demokrácia, autokrácia és diktatúra között, berakhatom újra.Nem attól lesz demokrácia egy ország, hogy mennyire lehet szidni a rendszert, hanem leginkább attól, hogy milyen simán le leváltani választásokon. Mo. nem demokrácia többé.kádár alatt is megtűrt volt a rendszer szidása, mégse mondanám demokráciánakHát nyilvánosan nem fejezhetted volna ki a Kádár és az oroszok iránti ellenszenvedet retorziók nélkül.
Negritis, a vajda
Kampman
több mint 3 éve
kádár alatt is megtűrt volt a rendszer szidása, mégse mondanám demokráciánakHát nyilvánosan nem fejezhetted volna ki a Kádár és az oroszok iránti ellenszenvedet retorziók nélkül.
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
kádár alatt is megtűrt volt a rendszer szidása, mégse mondanám demokráciánakjóval kevésbé szerintem mint ittkínában és oroszországban is tudod szidni a kormányt random fórumokonattól még igazEz elég kétbites érvelés.Nem demokráciában ezen a fórumon nem lehetne a kormányt szidni.Demokrácia.Melyik?Demokrácia, kulturált közösség van ma Mo-n? 😀Kettőből egy.
ender1112
Kampman
empty taxi
Kampman
empty taxi
Kampman
Lecsó
Kampman
Negritis, a vajda
Szerintem én itt probléma nélkül leírhatnám, ha pl. egy fasiszta/kommunista/corporate diktatúrát látnék legszívesebben Magyarországon, az általad említett helyeken ez már büntetési tétel lenne.
Kampman
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Ahogy vesszük...attól még igazEz elég kétbites érvelés.Nem demokráciában ezen a fórumon nem lehetne a kormányt szidni.Demokrácia.Melyik?Demokrácia, kulturált közösség van ma Mo-n? 😀Kettőből egy.
ender1112
Kampman
empty taxi
Kampman
empty taxi
Kampman
Lecsó
Kampman
A demokrácia nyilván nem egy digitális van vagy nincs dolog, hanem egy analóg valami. Fokozatai léteznek, ahogy minőségi különbségek is. De semmiképpen nem az a definíciója, hogy ahol lehet szidni a kormányt nyilvános fórumon, az demokrácia, ahol meg nem az nem az.
