Politika
65 feliratkozó
több mint 10 éve
rtl.hu/rtlklub/hirek/kedvezmenyt-igert-a-maszek-munkaertPersze. Az összes Fideszes ismerősöm is utálja, nem is értem, hogy miként lehet eleve még közélet közelében.
Gyurma, te vágod ezt a nőt?Amadeus91

több mint 10 éve
rtl.hu/rtlklub/hirek/kedvezmenyt-igert-a-maszek-munkaertGyurma, te vágod ezt a nőt?
több mint 10 éve
minél többet foglalkozom szervezetfejlesztéssel, annál kevésbé hiszem, hogy bármely változás, melyet a "vezetőség" nem akar ténylegesen hatni fog a szervezeti kultúrára.Gyurma PappaLehet hogy a "vezetőség" nem akarja, de az éppen hatalmon lévő képviselő ellen fellépő minden más erő igen. Az szerintem éppen elég (lenne). Ahogy egy adott változtatásra a választók reagálnak, úgy a politikai erők is.
Lásd az egyfordulós választásra való áttéréssel az elaprózott politikai erők rögtön szövetségbe voltak kénytelenek tömörülni, nem tudták az első körben felmutatni a mögöttük lévő valódi támogatottságot.
Erre pont én válaszoltam az előző hsz-ben és most is: éretlenség. Egyszerűen a választói kultúra sem érett meg arra, hogy ennyire direkt találkozzon a demokráciával, sokkal egyszerűbb a "képviselő urat" távolinak látni.Gyurma PappaEz is egy érv, de szerintem ez akkor igaz, amikor mindent átfogó politikai apátia van, de ha van valós alternatíva, tényleges választási lehetőség és nem csak domináns párt és körülötte lúzerek szövetsége, akkor az emberek is másképpen állnak a politikához és a politikusokhoz.
Meg a jelenlegi magyar politikafelfogás - köszönhetően nagyrészt a 7 ilyen rendszerben rendezett országgyűlési választás okozta politikai szocializációs hatásnak is - abszolút pártalapú. Ha 25 éve csak egyéniben választanánk, egészen biztos másképpen nézne ki az itthoniak hozzáállása a választásokhoz, a képviselőkhöz és a pártokhoz.
több mint 10 éve
És a világ forgása megáll, mi pedig csinálunk róla egy pillanatfelvételt és felnyomjuk selfie-ként az égi facebookra, megörökítve az örökkévalóságot az örökkévalóságnak.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Mindegy, alapvetően egyetértünk, egyetlen dologban kételkedem: hogy a választási rendszert nem elegendő megváltoztatni ahhoz, hogy alapvetően megváltozzon egy ország politikai kultúrája, és egészséges esetben a politikai kultúra szüli meg a választási rendszert.Gyurma PappaÉs van ugye az emberi attitűd, mégpedig az, hogy az embereknek nincs is belső szükségletük politikai kultúrára.
Pénzre, egészségre, ételre, italra, szexre, szórakozásra, autóra, iPhone-ra, Tesco-ra, egyebekre van, politikai kultúrára nincs.
Persze mi tudjuk, hogy ezen valós szükségletek előfeltétele lenne egy komfortosan berendezkedett ország, de a hétköznapok szintjén nagyon kevés fejben áll direktbe' össze a konkrét összefüggés a politikai kultúra és a fent leírtak között.
És ezt nem Magyarországra értem, hanem globálisan az egész világra.
Mert az "átlagember" szereti ha neki jó, tesz is érte a mikrokörnyezetében ha szükséges, de nagy, "világmegváltó" változások indukálásához, se nem ért, se nincs kedve, és úgy véli lehetősége sem.
Ezért ahol a vezetői réteg egy többévszázados, működő rendszerbe szocializálódik, nem fogja azt szétbarmolni, de ahol csak beesik, mint traktoros a bálba (és ez szeretett hazánk), ott összevissza fog csörtetni, és fröcsköli a szart mindenfelé, és tulajdonképpen számára ez megfelel, és ő se érdekelt abban, hogy változtasson a helyzeten.
Ezért van az, hogy ahol már megfelelő a politikai kultúra sem változtatnak ezen, és ahol még nem megfelelő, ott sem. (Csak nagyon ritkán, kivételes esetekben.)
több mint 10 éve
Egyik pillanatról a másikra biztosan nem, de már 1-2 ciklus alatt lenne hatása. Hozzáteszem nem hiszem, hogy amúgy ez a legjobb választási rendszer lenne, de abban biztos vagyok, hogy hatna a politikusokra. atapapaSokra tartom a véleményed, de minél többet foglalkozom szervezetfejlesztéssel, annál kevésbé hiszem, hogy bármely változás, melyet a "vezetőség" nem akar ténylegesen hatni fog a szervezeti kultúrára. És itt 100-500 fős szervezetekről beszélek nem 8 millió szavazóról. (Nyilván oldalakat írni, hogy a hatékony propaganda, a kommunikációs stb. mennyire más egy ilyen helyzetben, tisztában vagyok ezzel is, mindössze úgy gondolom, hogy rendszerelméleti szempontból egy ország nem sokban különbözik bármilyen más rendszertől.)
És mit gondolsz, ennek mi lehet az oka? És miért van olyan régóta fennálló demokráciákban többségi rendszer, mint az USA, francia vagy brit?atapapaErre pont én válaszoltam az előző hsz-ben és most is: éretlenség. Egyszerűen a választói kultúra sem érett meg arra, hogy ennyire direkt találkozzon a demokráciával, sokkal egyszerűbb a "képviselő urat" távolinak látni.
Mindegy, alapvetően egyetértünk, egyetlen dologban kételkedem: hogy a választási rendszert nem elegendő megváltoztatni ahhoz, hogy alapvetően megváltozzon egy ország politikai kultúrája, és egészséges esetben a politikai kultúra szüli meg a választási rendszert.

több mint 10 éve
Őrült beszéd, és legalább nincs benne rendszer (se)
éljen soká a vezér.
(szerintem iszik)Amadeus91
több mint 10 éve
hvg.hu/itthon/20150510_Lemondatna_a_botranyba_keveredett_paralimMindig van lejjebb.
több mint 10 éve
Fel van adva a lecke a magyar külpolitikának, hogy erre mit lépjen:Nem jelent meg végül se Orbán, se Áder (megy a hintapolitika továbbra is keményen 😊)
444.hu/2015/04/09/szegeny-ader-janos-most-jelentsen-beteget/
A május 9.-i moszkvai katonai parádéra nyugatról lényegében mindenki visszautasította a meghívást. Kivéve a görögöket (nem meglepő) és a cseh elnököt. Ez utóbbi elég nagy meglepetés, ki is robbant egy komolyabb botrány miatta Csehországban. Ott az elnök balos, a kormány viszont jobbközép, így a miniszterelnök be is jelentette, hogy megakadályozni nem tudják, hogy menjen, de ha megy akkor nem közpénzen. Fizesse zsebből a költségeit.
Nálunk viszont ugyanaz a párt adja az elnököt és a kormányt. Úgyhogy mi nem tudunk "elmenni is meg nem is". Érdekes lesz, hogy így vajon el lehet-e járni a híres pávatáncot, hogy Ádernek valahová le kell majd tennie a voksát, vagy ide, vagy oda.peterk2005

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
de sajnos nem a választási rendszer határozza meg, hogy milyenek lesznek a választókGyurma PappaItt a "milyenek" elég tág meghatározásnak tűnik. Szerintem nem lehet kétségbe vonni, hogy a választási rendszer már önmagában befolyásolja a választói magatartást.
Kezdve azzal, hogy sokan azért kerülik a kis pártokat, mert félnek attól, hogy a viszonylag magas bejutási küszöb miatt elveszik a szavazatuk. Folytatva azzal, hogy bizonyos tudatosabb választói réteg megosztja a szavazatát jelölt és párt között. Vagy a legtudatosabbak a "szétaprózott pártrendszerekben" már előre kimatekoznak néhány koalíciós lehetőséget és a számukra elfogadható forgatókönyv irányába szavaznak.
De nem csak közvetlenül van ilyen hatás, ha a képviselő személye nem oldódik fel a pártban, szerintem hatásosabb a rivális jelölteknek konkrét, az adott település(eke)t közvetlenül érintő parlamenti szavazásokkal kampányolni.
Alapvetően nem hiszem, hogy rendszer teljes megváltoztatása megoldaná, hogy így legyenGyurma PappaEgyik pillanatról a másikra biztosan nem, de már 1-2 ciklus alatt lenne hatása. Hozzáteszem nem hiszem, hogy amúgy ez a legjobb választási rendszer lenne, de abban biztos vagyok, hogy hatna a politikusokra.
Nem vagyok vele tisztában, de az exkommunista országok között van valahol tiszta egyéni körzetes rendszer? Szerintem nem tévedek sokat, ha úgy gondolom hogy nincs.Gyurma PappaÉs mit gondolsz, ennek mi lehet az oka? És miért van olyan régóta fennálló demokráciákban többségi rendszer, mint az USA, francia vagy brit?
Az ex-szoci országokban azért nem jöttek létre többségi rendszerek, mert anno a döntéshozók fontosabbnak tartották az arányosabb végeredményt, mint a többségi rendszer előnyeit.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy nem voltak évszázados hagyományai a szabad politizálásnak, nem forrhatták ki magukat területi szinten olyan arcok, akik 150-200 körzetben saját erőből valami színvonalat fel tudtak volna mutatni.
A pártok arányos rendszerben erőteljesebben áttörő politikai tudatformáló erejére baromi nagy szükség volt egy olyan időszakban, amikor még a képviselő-jelöltek zöme se volt tisztában olyan fogalmakkal, mint pl. frakció.
több mint 10 éve
Nem csípjük a pirézeket, na. A szemük sem áll jól.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
www.atv.hu/videok/video-20150508-kreko-magyarorszagon-idegenellenesseg-van-idegenek-nelkul-istengernagy tenger nélkül
királyság király nélkül
Idegenellenesség idegenek nélkül
....
több mint 10 éve
Mit gondolsz, a kettő nem függ össze?Egyetértünk, hogy ennek így kellene működnie, és ha tényleg ebbe az irányba mennénk, akkor nem lennék szomorú, de sajnos nem a választási rendszer határozza meg, hogy milyenek lesznek a választók, hanem szvsz a választási rendszert kell a szavazókhoz igazítani. Ha Mo-n tisztán egyéni körzetes rendszer lenne, akkor 4 évente az aktuális "sztárcsapat" 98%-ot szerezne, mert nincs sem a választókban, sem a képviselőjelöltekben elegendő politikai érettség, hogy ez így működjön.
Minél jobban perszonalizálható egy döntés, annál inkább kérhető az számon a képviselőn.
Amikor anno arról beszéltünk, hogy miért jó, ha eltolódik a több egyéni képviselő irányába a parlament összetétele, akkor pont erről beszéltem: ha a képviselő pozíciója jobban függ a helyiek róla alkotott konkrét véleményétől, mint a párt kegyétől, akkor kénytelen lesz jobban a helyiek kedvében járva politizálni, és nem minden pártutasításra rábólintani.
atapapa
Sokat emlegettük 2006-ot már, akkor több helyen kellett buknia az egyébként sikeres baloldali jelöltnek, mert baloldaliak voltak (kedvenc példám Várpalota, ahol az MSZP polgármester által az önkormányzat kasszájában összespórolt 300 milliót ellőtte az új polgi egy 3 napos győzelmi fesztiválra).
Alapvetően nem hiszem, hogy rendszer teljes megváltoztatása megoldaná, hogy így legyen, szóval egyelőre szvsz maradjon ez a vegyes rendszer. Nem vagyok vele tisztában, de az exkommunista országok között van valahol tiszta egyéni körzetes rendszer? Szerintem nem tévedek sokat, ha úgy gondolom hogy nincs.

több mint 10 éve
A brit választási rendszer azért lehet olyan, amilyen, mert a helyi képviselő dolgozik is a körzetéért. Itthon azért megtörtént olyan, hogy a helyi képviselő, volt alpolgármester simán leszavazta a várost elkerülő autópálya elkészítését, amit egyébként korábban már megszavazott a parlament.Gyurma PappaMit gondolsz, a kettő nem függ össze?
Minél jobban perszonalizálható egy döntés, annál inkább kérhető az számon a képviselőn.
Amikor anno arról beszéltünk, hogy miért jó, ha eltolódik a több egyéni képviselő irányába a parlament összetétele, akkor pont erről beszéltem: ha a képviselő pozíciója jobban függ a helyiek róla alkotott konkrét véleményétől, mint a párt kegyétől, akkor kénytelen lesz jobban a helyiek kedvében járva politizálni, és nem minden pártutasításra rábólintani.
Az USA-ban szintén ezért nincs akkora pártfegyelem, mert ott nem elég felkerülni egy listára és evezni a párt hajójában, mert szerethet a pártod, nem tud pártlistán becipelni a Kongresszusba. A helyi választok óhaja az első.
több mint 10 éve
Azt hiszem először elfogadták, majd újra szavaztak valamiről ami visszacsinálta, de lehet hogy rosszul emlékszem, és csak a bizottság fogadta el. De alapvetően a lényegen nem sokat változtat...index.hu/mindekozben/poszt/2015/05/08/igy_ert_veget_13_ev_az_uj_kozmediaban/Készült törvény is az elkerülőről a parlamentben?Amadeus91
Nem akarok Németh Balázsról beszélni, teljesen lényegtelen túl ecsetelni őt. A brit választási rendszer azért lehet olyan, amilyen, mert a helyi képviselő dolgozik is a körzetéért. Itthon azért megtörtént olyan, hogy a helyi képviselő, volt alpolgármester simán leszavazta a várost elkerülő autópálya elkészítését, amit egyébként korábban már megszavazott a parlament. Ugye Nagy Csaba? Ugye Csizi Péter?Gyurma Pappa

több mint 10 éve
index.hu/mindekozben/poszt/2015/05/08/igy_ert_veget_13_ev_az_uj_kozmediaban/Készült törvény is az elkerülőről a parlamentben?
Nem akarok Németh Balázsról beszélni, teljesen lényegtelen túl ecsetelni őt. A brit választási rendszer azért lehet olyan, amilyen, mert a helyi képviselő dolgozik is a körzetéért. Itthon azért megtörtént olyan, hogy a helyi képviselő, volt alpolgármester simán leszavazta a várost elkerülő autópálya elkészítését, amit egyébként korábban már megszavazott a parlament. Ugye Nagy Csaba? Ugye Csizi Péter?Gyurma Pappa
több mint 10 éve
index.hu/mindekozben/poszt/2015/05/08/igy_ert_veget_13_ev_az_uj_kozmediaban/Nem akarok Németh Balázsról beszélni, teljesen lényegtelen túl ecsetelni őt. A brit választási rendszer azért lehet olyan, amilyen, mert a helyi képviselő dolgozik is a körzetéért. Itthon azért megtörtént olyan, hogy a helyi képviselő, volt alpolgármester simán leszavazta a várost elkerülő autópálya elkészítését, amit egyébként korábban már megszavazott a parlament. Ugye Nagy Csaba? Ugye Csizi Péter?

több mint 10 éve
Erről mindig az a bizonyos Family Guy rész ugrik be:I am conservative.
I support the death penalty
to show people that killing is wrong.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
"Szerinte az erről vitázóknak bele kell gondolniuk, hogy mi van, ha az ő családtagjukat ölik meg."Rém primitív érvelés. Akitől ennyi telik, azt végleg eltiltanám a politikától.
több mint 10 éve
Bela hianyzott azert az adasbol 😕Elképesztő, hogy egyeseknek a 10%-os kamatra adott hitel azt jelenti, hogy felvesz 10 millát, és 10 év alatt 11-et kell majd letörlesztenie.cartman023Semmi elképesztő nincs ebben. Láttad a köz tv matek megoldó showját? 😊Gyurma Pappa
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 10 éve
Az EU-ban? Ez a világon már lassan mindenütt vérciki. A világ kétszázvalahány országából már több, mint 150 országban eltörölték a halálbüntetést. Afrika, Ázsia, Antillák meg hasonló helyeken levő országok többségében is. Szerintem a legcikibb az USA-nak, de Orbán nagyon igyekszik, hogy ne maradjon le tőlük...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nem a belföldi hatásra gondoltam, az eldőlt, neki vége van, ez már csak lejtmenet. Az EU-ban viszont ez kényelmetlen téma.m.hvg.hu/itthon/20150508_Orban_ViktorSmokescreen... Csak már senkit nem érdekel, közel nem hoz ez annyit, mint reméliGyurma Pappa
Nem normális. Ha smokescreen, akkor nem méri fel a realitásokat, ha komoly, akkor meg tényleg elmebeteg.Amadeus91
több mint 10 éve
m.hvg.hu/itthon/20150508_Orban_ViktorSmokescreen... Csak már senkit nem érdekel, közel nem hoz ez annyit, mint reméli
Nem normális. Ha smokescreen, akkor nem méri fel a realitásokat, ha komoly, akkor meg tényleg elmebeteg.Amadeus91
