Politika

46 feliratkozó

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Tessék egy Alkotmány preambulum amiben benne van a kereszténység és Sobri sem utasítaná el zsigerből
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Én megértem egyébként amit mondasz, csak nevetséges dolognak tartom 2011-ben, hogy azoktól a dolgoktól várjuk, hogy előrevigyenek, amelyek már mögöttünk vannak.
(Mint egyes ember még hihetjük is ezt a butaságot, de egy ország vezetőinek több eszük lehetne, hogy ne örökké a múltban dagonyázzanak, hanem azon dolgozzanak, hogy a jövő fényesebb legyen.)
Sobri Jóska
Szerintem a legelfogultabb pártkatonákon kívül senki se várja az új alkotmány hosszú történelmünkön végigtekintő bevezetőjétől, hogy materiálisan érzékelhetően "előrevigyenek".
Viszont jobb helyeken szeretnek építkezni a közösségek történelmére, okkal.

nálam okosabb emberek mondták, hogy az egyik nagy problémája az országnak, hogy az elmúlt szűk száz év traumáit nem tudta megfelelően feldolgozni, mert se a Trianon utáni, se a 2.vhb. utáni, se az '56 utáni, de még a rendszerváltás utáni viszonyok se segítették ezt.

Abban egyetértünk, hogy ez nem feltétlenül a politikusok dolga lenne, de a feltételek megteremtése az ő feladatuk is kellene hogy legyen.atapapa
Ez tagadhatatlan. De én úgy gondolom akármit is írnak az alkotmányba, nem azon fog múlni. És túlságosan nagy a politikusok felé irányuló antipátiám ahhoz, hogy bármit is elhigyjek előre. Kb 15 éve úgy állok a dolgokhoz, hogy hiszem amit látok. és kb 15 éve politikusi részről csak szarháziságot láttam. Kivétel nélkül.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
Én megértem egyébként amit mondasz, csak nevetséges dolognak tartom 2011-ben, hogy azoktól a dolgoktól várjuk, hogy előrevigyenek, amelyek már mögöttünk vannak.
(Mint egyes ember még hihetjük is ezt a butaságot, de egy ország vezetőinek több eszük lehetne, hogy ne örökké a múltban dagonyázzanak, hanem azon dolgozzanak, hogy a jövő fényesebb legyen.)
Sobri Jóska
Szerintem a legelfogultabb pártkatonákon kívül senki se várja az új alkotmány hosszú történelmünkön végigtekintő bevezetőjétől, hogy materiálisan érzékelhetően "előrevigyenek".
Viszont jobb helyeken szeretnek építkezni a közösségek történelmére, okkal.

nálam okosabb emberek mondták, hogy az egyik nagy problémája az országnak, hogy az elmúlt szűk száz év traumáit nem tudta megfelelően feldolgozni, mert se a Trianon utáni, se a 2.vhb. utáni, se az '56 utáni, de még a rendszerváltás utáni viszonyok se segítették ezt.

Abban egyetértünk, hogy ez nem feltétlenül a politikusok dolga lenne, de a feltételek megteremtése az ő feladatuk is kellene hogy legyen.

több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Hidd el, az ország 90 százaléka magasról szarna a kereszténységre, ha jobban élhetne. Ha holnaptól mind muszlimok lennénk, és megkapnánk mondjuk Katar olajmezőit, még magasabb százalékban lennénk azok. Több értelme is lenne, mint avétos, ostoba tanokba (csak mert történelmileg így alakult alapon) kapaszkodni, hitetlenként.Sobri Jóska
Én ennél a pontnál kiszálltam.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át? Sobri Jóska
Igen. Mária országa. "Isten áld meg a magyart...." (könyörgök erre ne írj megalolt). Stb.diverdoc
Én megértem egyébként amit mondasz, csak nevetséges dolognak tartom 2011-ben, hogy azoktól a dolgoktól várjuk, hogy előrevigyenek, amelyek már mögöttünk vannak.
(Mint egyes ember még hihetjük is ezt a butaságot, de egy ország vezetőinek több eszük lehetne, hogy ne örökké a múltban dagonyázzanak, hanem azon dolgozzanak, hogy a jövő fényesebb legyen.)
Hidd el, az ország 90 százaléka magasról szarna a kereszténységre, ha jobban élhetne. Ha holnaptól mind muszlimok lennénk, és megkapnánk mondjuk Katar olajmezőit, még magasabb százalékban lennénk azok. Több értelme is lenne, mint avétos, ostoba tanokba (csak mert történelmileg így alakult alapon) kapaszkodni, hitetlenként.

több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át? Sobri Jóska
Igen. Mária országa. "Isten áld meg a magyart...." (könyörgök erre ne írj megalolt). Stb.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át?Sobri Jóska
igen, olyan jellemző volt. Attól mert az egyházat is emberek vezették, még az egész ország szigorúan vallásos volt minimum a felvilágosodásig.

Most arra ki sem térek, hogy mire vitte volna a magyar nép a középkori Európában, ha nem veszi fel a kereszténységet.atapapa
csak belgát tudok idézni

"felvesszük ezt a szeretetvallást, akinek ez nem tetszik azt felnégyeljük" 😛haromt
ahogy mondod 😊 úgy 8-900 éve senki se emlékezne a magyarokra, ha nem vesszük fel a kereszténységet

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
"Az alkotmány praeambuluma utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a
jogállamiság és az alkotmányosság értékeire. Méltassa ezeréves történelmi múltunkat, a
kereszténység szerepét történelmünkben, történeti alkotmányunk értékeit és szerepét"
atapapa
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át?Sobri Jóska
igen, olyan jellemző volt. Attól mert az egyházat is emberek vezették, még az egész ország szigorúan vallásos volt minimum a felvilágosodásig.

Most arra ki sem térek, hogy mire vitte volna a magyar nép a középkori Európában, ha nem veszi fel a kereszténységet.atapapa
csak belgát tudok idézni

"felvesszük ezt a szeretetvallást, akinek ez nem tetszik azt felnégyeljük" 😛
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
"Az alkotmány praeambuluma utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a
jogállamiság és az alkotmányosság értékeire. Méltassa ezeréves történelmi múltunkat, a
kereszténység szerepét történelmünkben, történeti alkotmányunk értékeit és szerepét"
atapapa
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át?Sobri Jóska
igen, olyan jellemző volt. Attól mert az egyházat is emberek vezették, még az egész ország szigorúan vallásos volt minimum a felvilágosodásig.

Most arra ki sem térek, hogy mire vitte volna a magyar nép a középkori Európában, ha nem veszi fel a kereszténységet.

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezniatapapa
Mondjuk a vallás az mi szerinted? Keresztény Magyarország... megalolSobri Jóska
Életidegen? kereszténység? megalol?
A kereszténység nem csak vallás a jelen kontextusban (meg úgy egyébként sehogy), hanem kulturális érték érték is! Európának és a világnak a fejlődését jelentősen meghatározó történelmi tény. Komolyan gondolod amiket írsz, vagy csak a vita élvezetéért írsz?diverdoc
Persze 😊
atapapa sem gondolja komolyan, csak azokra a vad és nonszensz dolgokra, amiket ír válaszolok hasonképpen.

több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.Sobri Jóska
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezniatapapa
Mondjuk a vallás az mi szerinted? Keresztény Magyarország... megalolSobri Jóska
Életidegen? kereszténység? megalol?
A kereszténység nem csak vallás a jelen kontextusban (meg úgy egyébként sehogy), hanem kulturális érték érték is! Európának és a világnak a fejlődését jelentősen meghatározó történelmi tény. Komolyan gondolod amiket írsz, vagy csak a vita élvezetéért írsz?


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
"Az alkotmány praeambuluma utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a
jogállamiság és az alkotmányosság értékeire. Méltassa ezeréves történelmi múltunkat, a
kereszténység szerepét történelmünkben, történeti alkotmányunk értékeit és szerepét"
atapapa
Miért pont a magyar ember vallásosságát kellene méltatni a történelemben? Olyan jellemző volt rá évszázadokon át? Pár kapzsi egyházi vezető, sok ostoba paraszt, ez a nagy vallásosság?
Ezzel az erővel lehetne méltatni a hősies helytállásainkat, a sok győztes csatát, emberséges kezdeményezéseket, kultúránkat, azt a sok jót, amit az emberiségért tettünk, stb.
Lehet én tényleg egy másik világban élek, de 2011-ben a kereszténységre apellálni eléggé gagyi és avétos.
"De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre" - Zak 1:15
"De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
" -Máté 12:36
Csak hogy stílszerű legyek.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.Sobri Jóska
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezniatapapa
Mondjuk a vallás az mi szerinted? Keresztény Magyarország... megalolSobri Jóska
Ha az évtizede készült új svájci alkotmány kezdőzhet úgy, hogy "a mindenható Isten nevében" akkor a magyar alkotmányban is meg lehet említeni, hogy úgy ezer éven keresztül a kommunizmusig meghatározta az országot a kereszténység.
A saját történelmünk nem életidegen.

Arról nincs szó, hogy deklarálva legyen a Magyar Köztársaság kereszténysége. Tudom, hogy erről is úgy nyilvánítasz véleményt, hogy nem olvastad el, ezért segítek.

"Az alkotmány praeambuluma utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a
jogállamiság és az alkotmányosság értékeire. Méltassa ezeréves történelmi múltunkat, a
kereszténység szerepét történelmünkben, történeti alkotmányunk értékeit és szerepét"


E bekezdésen kívül a kereszténységet és a vallást csak akkor említi az alkotmánykoncepció, amikor a diszkrimináció tilalmát és a vallásszabadságot vesézi ki.

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.Sobri Jóska
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezniatapapa
Mondjuk a vallás az mi szerinted? Keresztény Magyarország... megalol

több mint 13 éve
r.baggio Detroit Lions Wake Forest Demon Deacons 62 667 — no es importante
ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.Sobri Jóska
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezniatapapa
hagyjad, annyira parttalan a "vita", hogy már ott tartok, ezerszer inkább működjön a realitis topik, mint ez...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.Sobri Jóska
Őszintén érdekelne, hogy a kibocsátott alkotmánykoncepcióban milyen ósdi, életidegen dolgokat véltél felfedezni

több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Engem nem zavarna jobban Orbán mint Gyurcsány, egyik kutya, másik eb, mindkettőt rühellem, (és az összes többi egy tálból cseresznyéző hazug tolvajt), ha nem lenne kétharmad. Sobri Jóska
Teljesen egyetértek.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Csak azt nem értem, hogy mi korlátozza a cselekvésedet, mint magánember. Ha nem akarod, hogy a poronty nézzen vmi csatornát, kódold le. Ha nem akarod, hogy vmire keressen a google-ben, vagy vmit megnyisson a böngésző, akkor tiltsd le. Olvass/hallgass olyan híreket, amiket akarsz: hogy melyik szemetet hallgatod, szíved joga. toxique
Az én cselekvésemet semmi (jobban mondva a saját fiam, aki 10x többet ért a PC-hez mint én 😀 , de ez nem ide tartozik, nem saját családomról van szó). De azáltalam leírt kiragadott példámnál maradva: A nagypeterdi család földi adón fogott adását hogy kódolják le? Szerinted az tényleg elnyomás, ha a VV 10 után menne? Nekem szivem joga mit hallgatok, mert meg tudom ítélni mi a jó, mi nem. De ezt már leírtam parttalan a vita, és nem is kívántam visszatérni a személyeskedő hszs-ig.diverdoc
A tv-n lehet kódolni/jelszavazni a sávot, amin jön (pl.4 karakteres betűkód). Azt hiszem, az újabbakon gyerekzárnak hívják. Aki nem ismeri a kódot, az nem nézi az adót.
Szerintem pl. a tv nem elnyomás, mivel a tv műsort megválaszthatod, hogy nézed-e vagy sem. Amit a média minden szinten csinál, az sokkal inkább terelés, vagy befolyásolás. Pl.: idén decemberben, Angliáról az volt a hírek, hogy "the decreasing of sales is slowing down 'cause of xmas rush". A magyar sajtó azt mondta, hogy az angolok költekeznek, mivel "beleuntak a válságba" (nagyjából). Tény, hogy a magyar fogyasztói társadalom nagy része azzal befolyásolható, ha a másik vásárol (mivel ha a szomszéd költ, akkor mi se maradhatunk le, mert magyar virtus 😀 ). Rekordot döntöttünk. Sokkal inkább a személyi kölcsönök/áruhitelek kihelyezésének alakulására lennék kíváncsi. Ugye, ezek a hitelformák már átadhatók az APEH-nek, és köztartozás módjára behajthatók? Mert úgy tudom. Ez lényegi változás a 2009 decemberi hitelrohamhoz képest... mármint az utóhatását tekintve.
Nem akarok én sem személyeskedni. Annak nincs értelme. Maradok Tomista 😀 .
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Én azokra politikusokra, törvénycsinálókra, tisztviselőkre gondoltam, akik mindig a gyerekekre hivatkozva abuzálják a nekik nem tetszőket (lásd KDNP, MNHH, IceT-Tilos csörte, stb), miközben ők ugyanúgy járnak kuplerájba, félrekúrnak, lopnak, csalnak, hazudnak, vagyis álszentek. Ha mondjuk Teréz anya beszél a jótékonyságról, az nem álszent, ha Semjén az az.Sobri Jóska
Ez megnyugtat, és ezzel egyet is értek. De ha már álszent és Tilos rádió: Annak idején amikor Karácsonykor az összes keresztényt ki akarták írtani nem törődtek az ünnep hangulatával. Most ugyanők azt vetik az őket buzeráló hatóság szemére, hogy karácsonyi készülődés helyett kellett a fellebezéssel törödniük. Most akkor ünnep, vagy nem ünnep? Na ez is álszent dolog.
És az, hogy jelenleg I. (Kétharmados) Viktor uralkodását éljük az annak is nagyban köszönhető, hogy annak idején egy parlamenti küszöbön vegetáló liberalis párt irányította az országot, a liberalizmus álcájában ámokfutást rendezve az egészségügy, oktatás területén. És ez hozzájárult ahhoz, hogy most bármit megtehetnek törvényes keretek között, ami hidd el nekem is rendkivül unszimpatikus. Szóval ez is hosszútávúhatása lehet a rohadt nagy liberalizmusnak.diverdoc
Ez nem álszent dolog, mivel a tilososokat valóban nem érdekli karácsony - gondolom. De akik ilyen kicsinyes faszságokkal betalálják őket, azokat elvileg igen. Mégis mások értelmetlen csesztetésével foglalkoznak egy számukra elvileg fontos ünnep elött.
Az SZDSZ valóban a liberalizmus álcájában tevékenykedett csak, mivel az igazi liberalizmusohoz közük nem volt. És ami most van, az nem a rohadt nagy liberalizmusnak a hibája. De az tény, hogy az SZDSZ és az MSZP balfaszkodása igencsak nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most kétharmad lehessen. Engem nem zavarna jobban Orbán mint Gyurcsány, egyik kutya, másik eb, mindkettőt rühellem, (és az összes többi egy tálból cseresznyéző hazug tolvajt), ha nem lenne kétharmad. Akkor marakodnának tovább egymással, acsarkodnának (de persze csak módjával, hiszen igazi politikus itt 20 év alatt még nem került sittre) én is élném tovább életemet. De a kétharmaddal hozzányúlhatnak (és hozzá is nyúlnak) alapjogokhoz, használhatatlan, nevetséges, égő kétharmados törvényeket hozhatnak, ósdi, életidegen dolgokat tehetnek az alkotmányba, és egy igazi atokrata viccországgá degradálhatják Magyarországot. És neki is fogtak.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
a kereszténygyilkolászós egy tökrészeg műsorvezető volt... csak a rend kedvéért. Nem a rádió álláspontja.
több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Én azokra politikusokra, törvénycsinálókra, tisztviselőkre gondoltam, akik mindig a gyerekekre hivatkozva abuzálják a nekik nem tetszőket (lásd KDNP, MNHH, IceT-Tilos csörte, stb), miközben ők ugyanúgy járnak kuplerájba, félrekúrnak, lopnak, csalnak, hazudnak, vagyis álszentek. Ha mondjuk Teréz anya beszél a jótékonyságról, az nem álszent, ha Semjén az az.Sobri Jóska
Ez megnyugtat, és ezzel egyet is értek. De ha már álszent és Tilos rádió: Annak idején amikor Karácsonykor az összes keresztényt ki akarták írtani élő adásukban, nem törődtek az ünnep hangulatával. (Ez az az időszak volt amikor vki kiejtette a cigány szót, már rödtön kirekesztő, fasiszta volt.) Most ugyanők azt vetik az őket buzeráló hatóság szemére, hogy karácsonyi készülődés helyett kellett a fellebezéssel törödniük. Most akkor ünnep, vagy nem ünnep? Na ez is álszent dolog.
És az, hogy jelenleg I. (Kétharmados) Viktor uralkodását éljük az annak is nagyban köszönhető, hogy annak idején egy parlamenti küszöbön vegetáló liberalis párt irányította az országot, a liberalizmus álcájában ámokfutást rendezve az egészségügy, oktatás területén. És ez hozzájárult ahhoz, hogy ezzel a 2/3-addal most bármit megtehetnek törvényes keretek között, ami hidd el nekem is rendkivül unszimpatikus. Szóval ez is hosszútávúhatása lehet a rohadt nagy liberalizmusnak.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
És persze a legegyszerűbb mindig a gyerekekre hivatkozni, hiszen őket soha nem kérdezi senki, csak a nevükben veri a sok álszent a nyálát.
Sobri Jóska
Kedves Sóbri Jóska!
Végigolvastam most az egész üggyel kapcsolatos hsz lavinát. Gyerekeket én említettem és atapapa (komolyan értve, a köcsög Riverses poént nem számítom) tehát személyeskedő soraid magamra veszem....diverdoc
Én azokra politikusokra, törvénycsinálókra, tisztviselőkre gondoltam, akik mindig a gyerekekre hivatkozva abuzálják a nekik nem tetszőket (lásd KDNP, MNHH, IceT-Tilos csörte, stb), miközben ők ugyanúgy járnak kuplerájba, félrekúrnak, lopnak, csalnak, hazudnak, vagyis álszentek. Ha mondjuk Teréz anya beszél a jótékonyságról, az nem álszent, ha Semjén az az.
Például az álszent Philip lett az m1 intendánsa:
http://fedor.blog.hu/2011/01/02/a_megfelelo_ember_ix_a_legendas_musorvezeto
Érdemes megnézni a videókat, mennyire emberszámba vette névvel, címmel a saját nézőit, akik azzá tették ami.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 075 — #neverpunt
Csak azt nem értem, hogy mi korlátozza a cselekvésedet, mint magánember. Ha nem akarod, hogy a poronty nézzen vmi csatornát, kódold le.toxique
én jártam már úgy vacsora közben negyed nyolckor, hogy a háttérben működő kertévében a műsorelőzetes során 2 fejet levágtak az ovis lányom szeme láttára, mire megtaláltam a távirányítót 😊
Sajnos olyan világban élünk, ahol a japán játékgyár készletei már raktárakban állnak, és reklámfilmekkel csőre töltve várják a rajzfilm-sorozat megjelenését. Játékok, ruhák, gyereksztárok, kaja, divat... a kölykök már nem mások, mint apró utak a szülő pénztárcája felé.toxique
Sokan jogosan felhorkannak, hogy nem a tévé dolga a gyerek nevelése, de még a legtöbb felnőtt se veszi észre, hogy őt is "neveli" (nevelni próbálja) valamire a média. És itt elsősorban nem a közszolgálati tévé tevékenységére gondolok. Ezért is tekintem a médiát hatalmi ágnak.

több mint 13 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Csak azt nem értem, hogy mi korlátozza a cselekvésedet, mint magánember. Ha nem akarod, hogy a poronty nézzen vmi csatornát, kódold le. Ha nem akarod, hogy vmire keressen a google-ben, vagy vmit megnyisson a böngésző, akkor tiltsd le. Olvass/hallgass olyan híreket, amiket akarsz: hogy melyik szemetet hallgatod, szíved joga. toxique
Az én cselekvésemet semmi (jobban mondva a saját fiam, aki 10x többet ért a PC-hez mint én 😀 , de ez nem ide tartozik, nem saját családomról van szó). De azáltalam leírt kiragadott példámnál maradva: A nagypeterdi család földi adón fogott adását hogy kódolják le? Szerinted az tényleg elnyomás, ha a VV 10 után menne? Nekem szivem joga mit hallgatok, mert meg tudom ítélni mi a jó, mi nem. De ezt már leírtam parttalan a vita, és nem is kívántam visszatérni a személyeskedő hszs-ig.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
És persze a legegyszerűbb mindig a gyerekekre hivatkozni, hiszen őket soha nem kérdezi senki, csak a nevükben veri a sok álszent a nyálát.
Sobri Jóska
Kedves Sóbri Jóska!
Végigolvastam most az egész üggyel kapcsolatos hsz lavinát. Gyerekeket én említettem és atapapa (komolyan értve, a köcsög Riverses poént nem számítom) tehát személyeskedő soraid magamra veszem.
1. Miért vagyok álszent? Ismersz engem? Tudod, hogy élek, hogy dolgozom, hogy nevelem gyermekeim?
2. Hozzászólásaim, vagy atapapa hozzászólásai között melyeket tartottad Te, a magyar liberalizmus és szabadságjogok élharcosa, a magyar médiatudomány totumfaktuma nem kellően érvelőnek inteligensnek? Melyek azok a soraink melyek nyálverésnek minősülnek?
3. A gyerekeket tényleg nem kérdezik meg. Látod erre nem is gondoltam. Tényleg úgy lenne helyes, hogy Taszalytó Nagy Pistikét meg kéne kérdezni, hogy mondjuk délután 6 kor az Egri csillagok menjen, vagy esetleg a celebek nyíltszíni dugása, bazmegozása. És igazad van kedves Jóska: Valószínű nem az Egri csillagok nyerne. Persze mi elvakult álszent, antidemokratikus elemek arról mindig elfelejtkezünk, hogy a Sellyei kistérségi művházban este 6-ig a videokönyvtárban ezt megnézheti aki akarja.
Szerintem Te nem ebben a világban élsz, illetve a saját világodon kívüli világról nem vagy hajlandó tudomást venni. Ulpianus soraival "nem érdemes veled vitatkozni, mert demagóg vagy" és atapapa összes sorával egyetértek.
Most csak egy kragadott példa a magyar valóságból: Munkatársaim között nagyon sok tiszteséges ember él, aki egyedül neveli gyerekét. 3 műszakban dolgoznak, hogy meg tudjanak élni. a 12 éves "nagyfiú" viszi a két kicsit iskolába ha reggeles, és ő fekteti le, ha délutános az anyuka. Szerinted ezek a gyerekek is el fognak kapcsolni az általunk kritizált műsorokról, vagy leugranak a Tescoba (az említett példában szereplő család Nagypeterden, a legközelebbi Tescotól 20 km-re lakik) újságot olvasni. És tudod Te kedves Jóska hány gyerek van egyedül és bár tudomásul veszem, hogy antiliberálus vagyok, de nem nekik kellene azt eldölteni mit nézzenek.
A McDonaldsos hasonlatod (a Ferrarisról nem is beszélve) egyértelműen megmutatta, hogy tényleg nem érted a probléma lényegét. De legjobban azon derültem, hogy "1 ember érdeke miatt kell egy rossz törvényt 10 millióra erőltetni" (nem szószerinti idézet). Tisztelt liberális barátom! lehet, hogy szomorúságot okoz majd, de jobb ha tudod: az ország minden polgára nem úgy gondolkozik egységesen, ahogy Te. Tudod ez az uniformista gondolkodás ránk antiliberális, szabadságjogokat tipró, álszentekre jellemző. Szóval vigyázz, nehogy esetleg Te is ebbe a megítélésbe kerüljél!diverdoc
Csak azt nem értem, hogy mi korlátozza a cselekvésedet, mint magánember. Ha nem akarod, hogy a poronty nézzen vmi csatornát, kódold le. Ha nem akarod, hogy vmire keressen a google-ben, vagy vmit megnyisson a böngésző, akkor tiltsd le. Olvass/hallgass olyan híreket, amiket akarsz: hogy melyik szemetet hallgatod, szíved joga. De akár liberális, akár antiliberális vagy; akármilyen egy rendszer; az elnyom, befolyásol, és irányíthatóvá formál: ettől őrzi meg a dominanciáját a társadalom felett. Engem aztán nem izgat, hogy milyen izmusban élek, ha hagynak megélni. Ezt nevezzük Tomizmusnak 😀

Sajnos olyan világban élünk, ahol a japán játékgyár készletei már raktárakban állnak, és reklámfilmekkel csőre töltve várják a rajzfilm-sorozat megjelenését. Játékok, ruhák, gyereksztárok, kaja, divat... a kölykök már nem mások, mint apró utak a szülő pénztárcája felé. Szerinted, úgy istenigazából; érdekel vkit, hogy buta lesz a srác, mint a s.gg, ha veszi a "terméket"? Én sem vagyok liberális, utálom azokat is, akik nyilvánvalóan hasznot húznak pl.: a kölykökből, és minden másból, amiből kirekeszti a többséget. Egyébként; ahol a pénz, oda pucsit az erkölcs...