Politika

52 feliratkozó

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Érdekes, az én összes olyan ismerősöm, aki vagy közgazdász, vagy cégvezető, mind első pillanattól kezdve mondta, hogy nem fogja beindîtani a keresletet az egykulcsos, főleg az adójóváírás kivezetésével együtt nem, a családi adózás pedig az alacsony keresetűek bérén csak keveset lökött fel, az államkasszán meg többet le...StormST
Jó, a te haverjaid ezt mondják, az amerikai közgazdászok és politikusok egy jelentős része meg mást. Engem utóbbi jobban érdekel (btw nekem vannak olyan közgazdász haverjaim, akik az egykulcsos adó mellett vannak, bár kisebbségben). Amúgy én is az egykulcsos adó ellen vagyok, de nem gondolom, hogy 1: csakis az lehet a helyes 2: rengeteg dolgot megoldana.

Ja, és amit mondtam, az arra vonatkozott, hogy a magas keresetűek komolyabb adóztatása nem lassítja a gazdaságot.Rajna
Az én ismerőseim (nem haver, szakember, magyar viszonyok között) nem az amerikai helyzetről beszéltek, nem összehasonlítható a két ország gazdasága (más felépítésű belső piac pl.). Meg itt nem MEGadóztatásról volt szó, hanem adó ELENGEDÉS-ről, eléggé más helyzet szerintem...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Tudom, hogy így kezdte.

De a MANYUP pénzek lenyúlásával több forráshoz jutott, mint amit ez a +3-4% hiány jelentett volna. Mire is költötte? Beindult tőle a gazdaság?somoskovig
Na, akkor Orbán mégsem annyira az államadósság ellen harcol?
Nem.

A MANYUP-pénzből ment a MÁV és a BKV adósságaira (amit szintén nem Orbán kezdtek el termelni, és amit ha nem ebből fizetnek ki, akkor lehetett volna megszorítani ezen kiadások fedezésére), meg ment valami százmilliárd az EU-előtt elbukott áfa-per miatti kifizetésre, továbbá a híres szoci PPP-k kiváltására ment belőle valamennyi, utóbbi konstrukciók hosszabb távon biztosan többe kerültek volna, ha maradnak.
atapapa
MOL-csomag 500 milliárd? És egyébként fizettek belőle államadósságra is, meg persze folyó kiadásokra is bőven, mert enélkül közünk nem lett volna a 3% alatti hiányhoz.somoskovig
a MOL-csomag nem a MANUYPból ment, hanem az IMF-től korábban lehívott pénzből.

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Tényleg, tud valaki olyan nagy rendszert mondani, amihez komolyabban hozzányúltak és jobb lett? Ezt most komolyan kérdezem, nekem egy se jut eszembe... 😊StormST
Nekem az adórendszer családi adózással jobban tetszik, kiegészítve azzal, hogy a kedvezmény felső határát lejjebb kéne vinni és az átlagbér alatt nagyobb összeget kéne hozzáférhetővé tenni.
Szóval szerinted se jó, csak jobb? Szerintem gáz, én csak szívtam vele, meg elég sokan, 2 éve a minimálbér nettója stagnál X% infláció mellett, a cégek az adójóváírás kivezetése miatti kompenzálást nyögik és még a belső piacot se indította be...
parlament felezése, önkoris képviselők harmadával csökkentés oké volt.
ez valóban ok, bár a hozzá tartozó választási törvény és körzethatár módosítások árnyalják kicsit a képet nálam...
Korkedvezményes nyugdíjas baromságok letörése, meg az első Széll Kálmán-terv nálam rendben volt teljesen.
Melyik korkedvezmények? A tűzoltóké és rendőröké? Ezzel várnék pár évet.
Nekem a tandíj is tetszik az előbb tett kiegészítéssel, a tanároknak beígért életpályamodell is oké lett volna, ha az erre szánt pénzt nem fúrják meg az első adandó alkalommal.
Az életpályamodell halva született, pedig rendesen átgondolva és megvalósítva jó is lehetett volna. A tandíjról meg már írtam.atapapa

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
Tudom, hogy így kezdte.

De a MANYUP pénzek lenyúlásával több forráshoz jutott, mint amit ez a +3-4% hiány jelentett volna. Mire is költötte? Beindult tőle a gazdaság?somoskovig
Na, akkor Orbán mégsem annyira az államadósság ellen harcol?
Nem.

A MANYUP-pénzből ment a MÁV és a BKV adósságaira (amit szintén nem Orbán kezdtek el termelni, és amit ha nem ebből fizetnek ki, akkor lehetett volna megszorítani ezen kiadások fedezésére), meg ment valami százmilliárd az EU-előtt elbukott áfa-per miatti kifizetésre, továbbá a híres szoci PPP-k kiváltására ment belőle valamennyi, utóbbi konstrukciók hosszabb távon biztosan többe kerültek volna, ha maradnak.
atapapa
MOL-csomag 500 milliárd? És egyébként fizettek belőle államadósságra is, meg persze folyó kiadásokra is bőven, mert enélkül közünk nem lett volna a 3% alatti hiányhoz.
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Tudom, hogy így kezdte.

De a MANYUP pénzek lenyúlásával több forráshoz jutott, mint amit ez a +3-4% hiány jelentett volna. Mire is költötte? Beindult tőle a gazdaság?somoskovig
Na, akkor Orbán mégsem annyira az államadósság ellen harcol?
Nem.

A MANYUP-pénzből ment a MÁV és a BKV adósságaira (amit szintén nem Orbánék kezdtek el termelni, és amit ha nem ebből fizetnek ki, akkor lehetett volna megszorítani ezen kiadások fedezésére), meg ment valami százmilliárd az EU-előtt elbukott áfa-per miatti kifizetésre, továbbá a híres szoci PPP-k kiváltására ment belőle valamennyi, utóbbi konstrukciók hosszabb távon biztosan többe kerültek volna, ha maradnak.

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Érdekes, az én összes olyan ismerősöm, aki vagy közgazdász, vagy cégvezető, mind első pillanattól kezdve mondta, hogy nem fogja beindîtani a keresletet az egykulcsos, főleg az adójóváírás kivezetésével együtt nem, a családi adózás pedig az alacsony keresetűek bérén csak keveset lökött fel, az államkasszán meg többet le...StormST
Jó, a te haverjaid ezt mondják, az amerikai közgazdászok és politikusok egy jelentős része meg mást. Engem utóbbi jobban érdekel (btw nekem vannak olyan közgazdász haverjaim, akik az egykulcsos adó mellett vannak, bár kisebbségben). Amúgy én is az egykulcsos adó ellen vagyok, de nem gondolom, hogy 1: csakis az lehet a helyes 2: rengeteg dolgot megoldana.

Ja, és amit mondtam, az arra vonatkozott, hogy a magas keresetűek komolyabb adóztatása nem lassítja a gazdaságot.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
Tényleg, tud valaki olyan nagy rendszert mondani, amihez komolyabban hozzányúltak és jobb lett? Ezt most komolyan kérdezem, nekem egy se jut eszembe... 😊StormST
Nekem az adórendszer családi adózással jobban tetszik, kiegészítve azzal, hogy a kedvezmény felső határát lejjebb kéne vinni és az átlagbér alatt nagyobb összeget kéne hozzáférhetővé tenni.
parlament felezése, önkoris képviselők harmadával csökkentés oké volt.
Korkedvezményes nyugdíjas baromságok letörése, meg az első Széll Kálmán-terv nálam rendben volt teljesen.
Nekem a tandíj is tetszik az előbb tett kiegészítéssel, a tanároknak beígért életpályamodell is oké lett volna, ha az erre szánt pénzt nem fúrják meg az első adandó alkalommal.

Na most kicsit eltérek a tárgytól, de úgy a hazai költségvetés hányadát teszi ki annak a 300 valahány képviselőnek a fizetése?
Mert itt Tarjánban a PM asszony 2 helyről is kapja a lét. Képviselői juttatás meg PM tisztség is, ami havonta cirka 2 millió. Nem beszélve a szolgálati autókról, parkolásról, benzinről és a többi kiadásról.
És ő csak egy.
JC6
Azt is Orbánéknak köszönhetjük, hogy 2014-től ezeknek választaniuk kell és csak egy helyen dolgozhatnak.


Ennél szarabb? Nehezen hiszem, jelenleg kb. 4%-os reálbér-csökkenés van, és minél kevesebbet keres valaki, annál durvább ez a szám.

Ja, csak közben körülöttünk azért akadt némi gazdasági növekedés is, illetve én továbbra is azt vitatom, hogy az államadósság csökkentése mint fő cél egy gazdaságpolitikában nettó faszság.somoskovig
Bizony, ennél szarabb. Emeld ki a rendszerből az IMF által utált különadókat, tedd hozzá a majd újra bevezetett kétkulcsossal nyert ennél kevesebb milliárdot, és a különbözetet valahonnan majd be kell rántani.


Ezt a kört már Gyurmával is lezavartam, kár hogy nem olvastad: Orbán úgy kezdte a kormányzást, hogy kérte az EU-t és az IMF-t: adjanak némi mozgásteret államháztartási hiányban hogy beindulhasson a gazdaság. Nem adtak. Onnantól Orbán az adósság ellen küzd, de azért, mást nem is tud tenni, ezért még piárolja is a sztorit, miközben valójában pont a "gyarmattartóknak" ugrál.
A többi államban azért tud nőni az adósság, mert nincs még ellenük ilyen szigorú szankció, itt nincs más választás. atapapa
Tudom, hogy így kezdte.

De a MANYUP pénzek lenyúlásával több forráshoz jutott, mint amit ez a +3-4% hiány jelentett volna. Mire is költötte? Beindult tőle a gazdaság?
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
És azt az 500-600 milliárdot azóta próbálják valahogy visszapumpálni a költségvetésbe, amit ezzel az egykulcsos sztorival teljesen feleslegesen kivettek belőle.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
...Rajna
Értelek Rajna, csak tudod, vannak városok, falvak, amiket például családok vezetnek. PM az apuka, iskolaigazgató az anyuka, a felnőtt gyerek meg a VGÜ vezérigazgatója...iszonyat sokat kaszálnak évente, legyen bárki a hatalmon.

Eszméletlen nagy a kiadás ilyen téren...JC6
Persze, nem szép ez, de ha abba gondolsz bele, hogy a Bush-klán irányítja/írányította Amerika jelentős részét elég hosszú ideje, akkor nem meglepő. Lehet ezen keseregni, de én nem bánnám, ha a gazdasági/társadalmi próblémákra viszonylag értelmes megoldásokat találnának.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Tényleg, tud valaki olyan nagy rendszert mondani, amihez komolyabban hozzányúltak és jobb lett? Ezt most komolyan kérdezem, nekem egy se jut eszembe... 😊StormST
Nekem az adórendszer családi adózással jobban tetszik, kiegészítve azzal, hogy a kedvezmény felső határát lejjebb kéne vinni és az átlagbér alatt nagyobb összeget kéne hozzáférhetővé tenni.
parlament felezése, önkoris képviselők harmadával csökkentés oké volt.
Korkedvezményes nyugdíjas baromságok letörése, meg az első Széll Kálmán-terv nálam rendben volt teljesen.
Nekem a tandíj is tetszik az előbb tett kiegészítéssel, a tanároknak beígért életpályamodell is oké lett volna, ha az erre szánt pénzt nem fúrják meg az első adandó alkalommal.

Na most kicsit eltérek a tárgytól, de úgy a hazai költségvetés hányadát teszi ki annak a 300 valahány képviselőnek a fizetése?
Mert itt Tarjánban a PM asszony 2 helyről is kapja a lét. Képviselői juttatás meg PM tisztség is, ami havonta cirka 2 millió. Nem beszélve a szolgálati autókról, parkolásról, benzinről és a többi kiadásról.
És ő csak egy.
JC6
Azt is Orbánéknak köszönhetjük, hogy 2014-től ezeknek választaniuk kell és csak egy helyen dolgozhatnak.


Ennél szarabb? Nehezen hiszem, jelenleg kb. 4%-os reálbér-csökkenés van, és minél kevesebbet keres valaki, annál durvább ez a szám.

Ja, csak közben körülöttünk azért akadt némi gazdasági növekedés is, illetve én továbbra is azt vitatom, hogy az államadósság csökkentése mint fő cél egy gazdaságpolitikában nettó faszság.somoskovig
Bizony, ennél szarabb. Emeld ki a rendszerből az IMF által utált különadókat, tedd hozzá a majd újra bevezetett kétkulcsossal nyert ennél kevesebb milliárdot, és a különbözetet valahonnan majd be kell rántani.


Ezt a kört már Gyurmával is lezavartam, kár hogy nem olvastad: Orbán úgy kezdte a kormányzást, hogy kérte az EU-t és az IMF-t: adjanak némi mozgásteret államháztartási hiányban hogy beindulhasson a gazdaság. Nem adtak. Onnantól Orbán az adósság ellen küzd, de azért, mást nem is tud tenni, ezért még piárolja is a sztorit, miközben valójában pont a "gyarmattartóknak" ugrál.
A többi államban azért tud nőni az adósság, mert nincs még ellenük ilyen szigorú szankció, itt nincs más választás.

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Az adócsökkentésnél a hiba valóban náluk volt, pedig egy alap közgázos is megmondhatta volna, hogy nem a nagy keresetűek pörgetik fel a keresletet, ha náluk hagynak több pénzt, talán 1-2 ilyet kellett volna Matolcsy helyett megkérdezni...
StormST
Mielőtt úgy tennénk, hogy ez akkora evidencia, hogy csupán a csökevényes Matolcsy nem ismerte fel ezt a tényt, érdemes megnézni, miről szól a választások óta az egész amerikai politika. A 250,000 dollár felett kereső 2% adójának emeléséről, érdemes elolvasni az érveket mindkét oldalról, abból azért látszik, hogy egy többkulcsos adórendszer sem oldja meg az államháztartási problémákat.

A kiadási oldal annál inkább, csak ugye ott az első tétel, amivel kezdeni kéne valamit, az a nyugdíjellátás, az meg mint tudjuk, szent tehén. Mondjuk a nyugdíjak megtartásával is lehetne okosabb faragásokat csinálni, de az egész szerkezet javítása elképzelhetetlen úgy, hogy nem nyúlunk hozzájuk.Rajna
Érdekes, az én összes olyan ismerősöm, aki vagy közgazdász, vagy cégvezető, mind első pillanattól kezdve mondta, hogy nem fogja beindîtani a keresletet az egykulcsos, főleg az adójóváírás kivezetésével együtt nem, a családi adózás pedig az alacsony keresetűek bérén csak keveset lökött fel, az államkasszán meg többet le...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
...Rajna
Értelek Rajna, csak tudod, vannak városok, falvak, amiket például családok vezetnek. PM az apuka, iskolaigazgató az anyuka, a felnőtt gyerek meg a VGÜ vezérigazgatója...iszonyat sokat kaszálnak évente, legyen bárki a hatalmon.

Eszméletlen nagy a kiadás ilyen téren...
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Ja, csak közben körülöttünk azért akadt némi gazdasági növekedés is, illetve én továbbra is azt vitatom, hogy az államadósság csökkentése mint fő cél egy gazdaságpolitikában nettó faszság.somoskovig
Nagyon hosszú távon szerintem azért csak ez éri meg, mert az államadósság növekedése csak addig tartható, amíg a gazdasági növekedés magasabb nála, márpedig beüt egy válság és para van, lásd USA most. Eddig nem volt gondjuk az adósságukból, most van.

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Arra mondjuk nagyon kíváncsi leszek, hogy ki és mikor fogja visszatenni a nyugdíjrendszerbe azt a 3.000 milliárdot, amit most sikerült kivenni belőle.

Nem lennék most olyan 40-45 éves, aki visszalépett az állami rendszerbe.somoskovig
Nyilván össze fog omlani ez az egész nemsokára, ezzel az egésszel talán nyertek 4-5 évet az egészre.

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Na most kicsit eltérek a tárgytól, de úgy a hazai költségvetés hányadát teszi ki annak a 300 valahány képviselőnek a fizetése?
Mert itt Tarjánban a PM asszony 2 helyről is kapja a lét. Képviselői juttatás meg PM tisztség is, ami havonta cirka 2 millió. Nem beszélve a szolgálati autókról, parkolásról, benzinről és a többi kiadásról.
És ő csak egy.

Én szívesen kezdeném itt az államadósság csökkentést itt, megfelezve mondjuk mindegyik honatya fizuját.JC6
0%, szorozd be a 2 millának a felét, amit elvennél, azaz 1 millát, 400-al és megkapod a havi 400 millát, azaz évente 5 milliárd alatt van az egész. Ez az államadósság 4 ezreléke, de ahogy a MANYUPoknál láttuk, nem lehet ezt egy az egyben beváltani törlesztésre, szóval még ennyit sem lehetne vele törleszteni.

A kedvedért amúgy fele ennyi képviselő lesz 2 év múlva, és nem lehet valaki önkormányzati képviselő/polgármester és OGY képviselő egyszerre, de ez sajna nem oldja meg az államadósságot.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
Az adócsökkentésnél a hiba valóban náluk volt, pedig egy alap közgázos is megmondhatta volna, hogy nem a nagy keresetűek pörgetik fel a keresletet, ha náluk hagynak több pénzt, talán 1-2 ilyet kellett volna Matolcsy helyett megkérdezni...
StormST
Mielőtt úgy tennénk, hogy ez akkora evidencia, hogy csupán a csökevényes Matolcsy nem ismerte fel ezt a tényt, érdemes megnézni, miről szól a választások óta az egész amerikai politika. A 250,000 dollár felett kereső 2% adójának emeléséről, érdemes elolvasni az érveket mindkét oldalról, abból azért látszik, hogy egy többkulcsos adórendszer sem oldja meg az államháztartási problémákat.

A kiadási oldal annál inkább, csak ugye ott az első tétel, amivel kezdeni kéne valamit, az a nyugdíjellátás, az meg mint tudjuk, szent tehén. Mondjuk a nyugdíjak megtartásával is lehetne okosabb faragásokat csinálni, de az egész szerkezet javítása elképzelhetetlen úgy, hogy nem nyúlunk hozzájuk.Rajna
Arra mondjuk nagyon kíváncsi leszek, hogy ki és mikor fogja visszatenni a nyugdíjrendszerbe azt a 3.000 milliárdot, amit most sikerült kivenni belőle.

Nem lennék most olyan 40-45 éves, aki visszalépett az állami rendszerbe.
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
Nem vitatom, hogy nagyon szar szituációt örököltek. A legnagyobb baj, hogy kiadási oldalon komolyan semmihez sem nyúltak hozzá, márpedig anélkül ez az egész unorthodox idiotizmus szart sem ér (az ortodox is pont ennyit érne kb.).

Az IMF érkezésével lenne pont ugyanolyan 3-4 nagyon szar évünk, mint most van, csak a végére, ha végigcsináljuk a kiadáscsökkentő/strukturális reformokat, akkor lenne remény egy normális gazdasági növekedésre és fenntartható államháztartásra. Most mindkettőtől olyan kibaszott messze vagyunk, hogy az borzasztó.

A nagy harc az államadósság ellen pedig oda vezetett, hogy 2 és fél év alatt 80-ról 77%-ra sikerült csökkenteni az adósságot. Bravo. Kicsit sok minden veszett el a harcban a másik oldalon, de ezért a 3%-ért simán megérte szerintem... Ja, nem.

Pl. ez egy tök jó ötlet lenne a tandíjra, leírható az adóból. Csak az államnak mostanában nem tetszenek azok a megoldások, ahol nem megy át rajtuk a pénz.somoskovig
Hidd el, az IMF-fel nem ugyanolyan 3-4 szar évünk lenne, hanem nagyon szar néhány év következne.
De lassan nincs más út Orbánék ördögi körén kívül, én ezért is vagyok kíváncsi a balos pártok konkrét gazdpol elképzeléseire, vélhetően kurvára népszerűtlen dolgokat lesznek kénytelenek ígérni, már ha nem akarják rögtön hitelességi deficittel indítani a kormányzást.


Valóban, csökkenhetett volna jobban is a GDP-arányos államadósság, ám nem árt figyelembe venni a körülményeket, tavaly az EU-ban átlag bő két százalékos növekedés volt ebben a számban... atapapa
Ennél szarabb? Nehezen hiszem, jelenleg kb. 4%-os reálbér-csökkenés van, és minél kevesebbet keres valaki, annál durvább ez a szám.

Ja, csak közben körülöttünk azért akadt némi gazdasági növekedés is, illetve én továbbra is azt vitatom, hogy az államadósság csökkentése mint fő cél egy gazdaságpolitikában nettó faszság.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Az adócsökkentésnél a hiba valóban náluk volt, pedig egy alap közgázos is megmondhatta volna, hogy nem a nagy keresetűek pörgetik fel a keresletet, ha náluk hagynak több pénzt, talán 1-2 ilyet kellett volna Matolcsy helyett megkérdezni...
StormST
Mielőtt úgy tennénk, hogy ez akkora evidencia, hogy csupán a csökevényes Matolcsy nem ismerte fel ezt a tényt, érdemes megnézni, miről szól a választások óta az egész amerikai politika. A 250,000 dollár felett kereső 2% adójának emeléséről, érdemes elolvasni az érveket mindkét oldalról, abból azért látszik, hogy egy többkulcsos adórendszer sem oldja meg az államháztartási problémákat.

A kiadási oldal annál inkább, csak ugye ott az első tétel, amivel kezdeni kéne valamit, az a nyugdíjellátás, az meg mint tudjuk, szent tehén. Mondjuk a nyugdíjak megtartásával is lehetne okosabb faragásokat csinálni, de az egész szerkezet javítása elképzelhetetlen úgy, hogy nem nyúlunk hozzájuk.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Na most kicsit eltérek a tárgytól, de úgy a hazai költségvetés hányadát teszi ki annak a 300 valahány képviselőnek a fizetése?
Mert itt Tarjánban a PM asszony 2 helyről is kapja a lét. Képviselői juttatás meg PM tisztség is, ami havonta cirka 2 millió. Nem beszélve a szolgálati autókról, parkolásról, benzinről és a többi kiadásról.
És ő csak egy.

Én szívesen kezdeném itt az államadósság csökkentést itt, megfelezve mondjuk mindegyik honatya fizuját.
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Az a baj, hogy nem csak a világgazdaságban kellene bízni, hanem belül kéne rendet tenni. Illetve lehetne bízni a külső tényezőkben, csak akkor nem kéne szembemenni velük (EU-val "naponta" összerúgni a port, IMF-et kidobni, multikat, bankokat baszogatni), ha már tőlük várjuk a felemelkedést...

Megvolt a felhatalmazás, a támogatottság, de semmit nem tettek, hogy javuljon a helyzet. Ahogy somos is írta, nem nyúltak a kiadási oldalhoz komolyabban...

Az adócsökkentésnél a hiba valóban náluk volt, pedig egy alap közgázos is megmondhatta volna, hogy nem a nagy keresetűek pörgetik fel a keresletet, ha náluk hagynak több pénzt, talán 1-2 ilyet kellett volna Matolcsy helyett megkérdezni...

Jah, meg nem alkotmányt kellett volna tákolni, az ráért volna az utolsó 1-2 évben is... 😛

Tényleg, tud valaki olyan nagy rendszert mondani, amihez komolyabban hozzányúltak és jobb lett? Ezt most komolyan kérdezem, nekem egy se jut eszembe... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Nem vitatom, hogy nagyon szar szituációt örököltek. A legnagyobb baj, hogy kiadási oldalon komolyan semmihez sem nyúltak hozzá, márpedig anélkül ez az egész unorthodox idiotizmus szart sem ér (az ortodox is pont ennyit érne kb.).

Az IMF érkezésével lenne pont ugyanolyan 3-4 nagyon szar évünk, mint most van, csak a végére, ha végigcsináljuk a kiadáscsökkentő/strukturális reformokat, akkor lenne remény egy normális gazdasági növekedésre és fenntartható államháztartásra. Most mindkettőtől olyan kibaszott messze vagyunk, hogy az borzasztó.

A nagy harc az államadósság ellen pedig oda vezetett, hogy 2 és fél év alatt 80-ról 77%-ra sikerült csökkenteni az adósságot. Bravo. Kicsit sok minden veszett el a harcban a másik oldalon, de ezért a 3%-ért simán megérte szerintem... Ja, nem.

Pl. ez egy tök jó ötlet lenne a tandíjra, leírható az adóból. Csak az államnak mostanában nem tetszenek azok a megoldások, ahol nem megy át rajtuk a pénz.somoskovig
Hidd el, az IMF-fel nem ugyanolyan 3-4 szar évünk lenne, hanem nagyon szar néhány év következne.
De lassan nincs más út Orbánék ördögi körén kívül, én ezért is vagyok kíváncsi a balos pártok konkrét gazdpol elképzeléseire, vélhetően kurvára népszerűtlen dolgokat lesznek kénytelenek ígérni, már ha nem akarják rögtön hitelességi deficittel indítani a kormányzást.


Valóban, csökkenhetett volna jobban is a GDP-arányos államadósság, ám nem árt figyelembe venni a körülményeket, tavaly az EU-ban átlag bő két százalékos növekedés volt ebben a számban...

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
Svédeknél 36 százalékos a GDP-arányos államadósság, nálunk 76.
Az első Orbán-kormány 53 százalékkal adta át, átvette 80 felett.


Az IMF-recepttel még soha nem nőttek ki államadósságot, csak keserves szenvedések és áldozatok árán visszaszenvedték.
Orbánék pont azért léptek az unortodoxia útjára, hogy kinőjék: bankadó, egyéb különadó, abból fedezzük az adócsökkentéseket, így nő a háztartásoknál maradt pénz, ez pedig pörgeti végre a belső fogyasztást és a gazdaságot.
Hiba a képletben: a világgazdaság nem nagyon akart konjunktúrába átcsapni, az adócsökkentés érdemben nem azoknál jelentkezett, akik azt el is költötték volna, hanem azoknál, akik inkább megtakarították (ami nem rossz dolog különben, csak itt most nem arra volt szükség).
Végül a kormány minden egyes hülye ötletének megvalósításához a multikat sarcolta, ami aláásta a befektetői bizalmat, majd az ennek hatására is csökkenő gazdaság miatti hiányt újabb ilyen jellegű sarcokkal próbálta pótolni, újabb bizalomvesztés, a kör bezárult.


Orbán nem az államadósság ellen harcol, hanem azért, hogy az államháztartás hiánya ne legyen nagyobb az EU által megengedettnél. Ennek pedig egyik eszköze, hogy nem nő a felvett hitel, illetve annak a költségvetésben (hiányban) jelentkező kamatterhe.
Itt nincs sok választása Orbánnak, hát inkább a dolgok élére áll és egyenesen küzd az államadósság ellen.
A MANYUP-pénz pont hogy nem az államadósság elleni harc volt, azaz csak részben, egyéb tekintetben pedig többszázmilliárdos lazítást jelentett abban az évben.


Én azért vagyok tandíjpárti, hogy azzal párhuzamosabban kevesebbet vonjon el az állam adó formájában az emberektől. De ha az abból megtakarított pénz nem kiadáscsökkentésre megy, nem hagyjuk ott az embereknél, hogy eldöntsék szabadon, mire is költsék, akkor nincs semmi értelme. atapapa
Nem vitatom, hogy nagyon szar szituációt örököltek. A legnagyobb baj, hogy kiadási oldalon komolyan semmihez sem nyúltak hozzá, márpedig anélkül ez az egész unorthodox idiotizmus szart sem ér (az ortodox is pont ennyit érne kb.).

Az IMF érkezésével lenne pont ugyanolyan 3-4 nagyon szar évünk, mint most van, csak a végére, ha végigcsináljuk a kiadáscsökkentő/strukturális reformokat, akkor lenne remény egy normális gazdasági növekedésre és fenntartható államháztartásra. Most mindkettőtől olyan kibaszott messze vagyunk, hogy az borzasztó.

A nagy harc az államadósság ellen pedig oda vezetett, hogy 2 és fél év alatt 80-ról 77%-ra sikerült csökkenteni az adósságot. Bravo. Kicsit sok minden veszett el a harcban a másik oldalon, de ezért a 3%-ért simán megérte szerintem... Ja, nem.

Pl. ez egy tök jó ötlet lenne a tandíjra, leírható az adóból. Csak az államnak mostanában nem tetszenek azok a megoldások, ahol nem megy át rajtuk a pénz.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Az államadósság önmagában nem ördögtől való rossz dolog akármennyire is szeretné annak láttatni a mostani banda. A probléma akkor van, ha egy rossz szerkezetű államháztartásra/gazdaságra nehezedik rá. És itt visszatérhetünk a pár hsz-szel korábbi hasonlatsorhoz, amit Sobrinak írtam válaszként. A lényeg, hoyg történelmi felhatalmazás és történelmi mennyiségű pénz allt rendelkezésre ahhoz, hogy az állam felépítését és a gazdaságot átalakítsák ahhoz, hogy simán kinőjük az adósságot. Ezt a lehetőséget nem csak sikerült eljátszani, de konkrétan mindezt a következő 10-20 év összes kilátásának béka segge alá rángatásával is súlyosbították. Most még lesz egy einstand a jegybanki tartalékból, egy fasza választási költségvetés, rosszabb esetben még 4 év szabad fosztogatás, és aztán a Jóisten irgalmazzon a következő generációnak.somoskovig
Azt egy pillanatig nem vitattam, hogy általában a szűkös lehetőségeiket borzalmasan használják ki. Csak azt mondtam, hogy a szar szerkezetű gazdaságot örökölték, az államadósságot dettó, ennek megváltoztatására pedig nincs sok lehetőségük, mert törleszteni márpedig kell. Nem kell ecsetelned a hibáikat, de az az állításom, hogy ha nem követnék ezeket el (egy részét mondjuk "kötelességük" volt elkövetni a választások érdekében, azaz a klientúra kifizetései és a nyugdíjak miatt), akkor sem tudnának sokat javítani, egy felvett IMF-hitel nem nyújt komoly megoldásokat, a görögöknél sem lett jobb a szitu a tőle. De lehetne sokkal jobb a kormány teljesítménye persze, meg most további évekre veszik el a reményt is, de a remény megtartása sem lenne egyszerű feladat most senkinek.


(Sosem hittem volna, hogy én a kormányt fogom "védeni")

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Svédeknél 36 százalékos a GDP-arányos államadósság, nálunk 76.
Az első Orbán-kormány 53 százalékkal adta át, átvette 80 felett.


Az IMF-recepttel még soha nem nőttek ki államadósságot, csak keserves szenvedések és áldozatok árán visszaszenvedték.
Orbánék pont azért léptek az unortodoxia útjára, hogy kinőjék: bankadó, egyéb különadó, abból fedezzük az adócsökkentéseket, így nő a háztartásoknál maradt pénz, ez pedig pörgeti végre a belső fogyasztást és a gazdaságot.
Hiba a képletben: a világgazdaság nem nagyon akart konjunktúrába átcsapni, az adócsökkentés érdemben nem azoknál jelentkezett, akik azt el is költötték volna, hanem azoknál, akik inkább megtakarították (ami nem rossz dolog különben, csak itt most nem arra volt szükség).
Végül a kormány minden egyes hülye ötletének megvalósításához a multikat sarcolta, ami aláásta a befektetői bizalmat, majd az ennek hatására is csökkenő gazdaság miatti hiányt újabb ilyen jellegű sarcokkal próbálta pótolni, újabb bizalomvesztés, a kör bezárult.


Orbán nem az államadósság ellen harcol, hanem azért, hogy az államháztartás hiánya ne legyen nagyobb az EU által megengedettnél. Ennek pedig egyik eszköze, hogy nem nő a felvett hitel, illetve annak a költségvetésben (hiányban) jelentkező kamatterhe.
Itt nincs sok választása Orbánnak, hát inkább a dolgok élére áll és egyenesen küzd az államadósság ellen.
A MANYUP-pénz pont hogy nem az államadósság elleni harc volt, azaz csak részben, egyéb tekintetben pedig többszázmilliárdos lazítást jelentett abban az évben.


Én azért vagyok tandíjpárti, hogy azzal párhuzamosabban kevesebbet vonjon el az állam adó formájában az emberektől. De ha az abból megtakarított pénz nem kiadáscsökkentésre megy, nem hagyjuk ott az embereknél, hogy eldöntsék szabadon, mire is költsék, akkor nincs semmi értelme.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
A legnagyobb hiba, hogy 10 évre kinyírták és feláldozták a gazdasági növekedést az államadósság törlesztésének teljesen felesleges oltárán. A lenyúlt 3.000 milliárd nyugdíjvagyonból plusz egy, a jelenlegi piaci kamatszinteknél jelentősebb kedvezőbb IMF-hitelből simán lehetett volna olyan növekedési pályát összerakni, amivel ki tudtuk volna nőni az államadósságot. Ehelyett elment a pénz, az államadósság nem csökkent szinte semmit, és jelenleg inkább az uzsorakölcsönt keressük, mert ott csak vissza kell fizetni, egyébként azt csinálunk, amit akarunk. Ja, csak ha mégse megy a fizetés, akkor nagyon csúnyán beverik a pofánkat.

Cserébe van extra magas infláció, recesszió, nulla működőtőke-beáramlás, rekord munkanélküliség (a közmunkásokat hadd ne számoljam bele a munkavállalásba, gereblyézésből még sose lett GDP). Ez pedig nem az államadósság hibája, hanem az elbaszott válaszoké, amit Kusza Szem tábornok a gazdasági problémákra adott. Lehet, hogy nem látta rendesen a gondokat? 😀somoskovig
Az államadósság jelenlegi kezelése a Fidesz hibája, és eléggé el is cseszik, ebben nem is vitatkoztam veled (bár az IMF-hitelt én nem látom ilyen rózsásan. Az viszont kétségtelen, hogy az elmúttnyócév termelte ki ezt a gigantikus adósságot, amivel mint mondtam, egy nagyon jó kormány sem tudna egyhamar mit kezdeni.Rajna
Az államadósság önmagában nem ördögtől való rossz dolog akármennyire is szeretné annak láttatni a mostani banda. A probléma akkor van, ha egy rossz szerkezetű államháztartásra/gazdaságra nehezedik rá. És itt visszatérhetünk a pár hsz-szel korábbi hasonlatsorhoz, amit Sobrinak írtam válaszként. A lényeg, hoyg történelmi felhatalmazás és történelmi mennyiségű pénz allt rendelkezésre ahhoz, hogy az állam felépítését és a gazdaságot átalakítsák ahhoz, hogy simán kinőjük az adósságot. Ezt a lehetőséget nem csak sikerült eljátszani, de konkrétan mindezt a következő 10-20 év összes kilátásának béka segge alá rángatásával is súlyosbították. Most még lesz egy einstand a jegybanki tartalékból, egy fasza választási költségvetés, rosszabb esetben még 4 év szabad fosztogatás, és aztán a Jóisten irgalmazzon a következő generációnak.