Politika

52 feliratkozó

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Ha most kirúgnak valakit így, akkor azt mindenki a diktatúra újabb jeleként könyvelné el.
Szerintem nem volt akkora balfék, hogy - ha jól emlékszem - 1 évvel a megbízatásának lejárta előtt így kelljen kirúgni. De én köztudottan hívő vagyok, meg a fél család a KSH-ban dogozik.atapapa
Mellár nem hülye, ezt bizonyította többször is, és pontosan ezt bizonyította amikor ott volt, akkor is. Az más kérdés, hogy miután jó szolgálat után lenyomták egy vidéki városba "tengődni", elvesztette a hitét. Megértem. Nem szeretem a Mellárt, attól függetlenül, hogy hiszem, az adatokat nem másították meg, csak a módszertant variálták. Ezzel játszott a MSZP is, meg szerintem az összes létező kormánypárt, nem véletlen, hogy pl. az EU az államháztartási hiány számítására egységes elvárásokat támaszt.

Szentül hiszem, hogy a KSH nem hazudik.

Ha te hívő vagy, akkor én zsidó, volt SZDSZ törzsszavazóként. (Pedig hithű katolikus vagyok.)
Gyurma Pappa
Erre gondoltam, bár nem szerettem volna én kimondani: módszertanilag szórakozott ott mindegyik garnitúra, bár erre az EU-csatlakozási tárgyalások lezárása óta kifejezetten szűk mezsgyén volt/van lehetőség. Pontosan ezért szakmai szempontból nem tartottam indokoltnak a kirúgását. Nem is szakmai, hanem politikai döntés volt, elment volna vele a szekér arra a kevés időre. Érdekes, hogy előtte is egy politikusabb alkat volt az elnök Katona személyében, de mióta az EU-s módszertan irányadóbb, ez nem jellemző (még ha mindegyik kinevezett már a kinevezése előtt is a hatalmon lévővel rokonszenvezett)

többször olvasom el, és nem találom, hogy azt mondtam volna, hogy te védted Mellárt.
Gyurma Pappa
Szó szerint nem is, de összességében így jött le.
Mindegy, lényegtelen.

több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Ha most kirúgnak valakit így, akkor azt mindenki a diktatúra újabb jeleként könyvelné el.
Szerintem nem volt akkora balfék, hogy - ha jól emlékszem - 1 évvel a megbízatásának lejárta előtt így kelljen kirúgni. De én köztudottan hívő vagyok, meg a fél család a KSH-ban dogozik.atapapa
Mellár nem hülye, ezt bizonyította többször is, és pontosan ezt bizonyította amikor ott volt, akkor is. Az más kérdés, hogy miután jó szolgálat után lenyomták egy vidéki városba "tengődni", elvesztette a hitét. Megértem. Nem szeretem a Mellárt, attól függetlenül, hogy hiszem, az adatokat nem másították meg, csak a módszertant variálták. Ezzel játszott a MSZP is, meg szerintem az összes létező kormánypárt, nem véletlen, hogy pl. az EU az államháztartási hiány számítására egységes elvárásokat támaszt.

Szentül hiszem, hogy a KSH nem hazudik.

Ha te hívő vagy, akkor én zsidó, volt SZDSZ törzsszavazóként. (Pedig hithű katolikus vagyok.)

Én sem mondtam sehol, hogy védeni akarod 😊Gyurma Pappa
öhöh 😀 atapapa
többször olvasom el, és nem találom, hogy azt mondtam volna, hogy te védted Mellárt.

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Én sem mondtam sehol, hogy védeni akarod 😊Gyurma Pappa
öhöh 😀
Megérte azonnal kirúgni, még akkor is, ha munkaügyileg ez nem volt helyes.Gyurma Pappa
Ha most kirúgnak valakit így, akkor azt mindenki a diktatúra újabb jeleként könyvelné el.
Szerintem nem volt akkora balfék, hogy - ha jól emlékszem - 1 évvel a megbízatásának lejárta előtt így kelljen kirúgni. De én köztudottan hívő vagyok, meg a fél család a KSH-ban dogozik.

több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Jól van, akkor most már én is tudom, hogy Mellárt akartam védeni 😊
atapapa
Én sem mondtam sehol, hogy védeni akarod 😊, de akkor sem egy védhető figura 😊 Megérte azonnal kirúgni, még akkor is, ha munkaügyileg ez nem volt helyes.

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Úgy hallottam elkezdik (kezdték) szépen kinyírni a KSH-t isKori
Mi az hogy elkezdik? Ez egy folyamatosan visszatérő történet 😛
http://www.origo.hu/itthon/20040707jogellenesen.html

atapapa
Mellár T.-t nem egy igazán védhető figura, mint KSH elnök... Azért buzerálták ők eleget a módszertant, hogy szebbek legyenek a számok. Azért is vicces, ahogy most kritizálja a kormányt...Gyurma Pappa
Jól van, akkor most már én is tudom, hogy Mellárt akartam védeni 😊
Nem, ez eszembe se jutott, hacsak az a példám szempontjából mellékes körülmény nem számít annak, hogy a kirúgása teljesen törvénytelen volt.
Csupán arra próbáltam célozgatni, hogy mindig is voltak a KSH-val kapcsolatban megkérdőjelezhető lépések, melyek után mindig felreppent az aktuális kormány kritikájaként az vád, miszerint hirtelen a számokat a minisztériumok politikai részlegeiből diktálják majd.

Ahogy Mellár kirúgásakor is ugyanezt mantrázta ellenzékből a Fidesz.

több mint 14 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 600 — Ajmo Vatreni
„A kormány mást sem tud, csak adókat emelni! Mást sem csinál nyolc éve, csak az emberekkel fizetteti meg a hazugsága árát! Elég volt! Mi megmutatjuk :lehet ezt másképp csinálni.Nem kérünk mást, csak minél nagyobb felhatalmazást! Ismétlem: minél nagyobb a felhatalmazás, amit kapunk, annál gyorsabban rendet teszünk és csökkentjük az adókat, az emberek terheit. A gazdaságot növekedő pályára állítjuk. "

http://tenytar.hu/hantameter/fidesz_csokkenti_az_adokat_es_az_emberek_terheit

Csak azt szeretném egyszer hallani tőle, hogy ez nem jött be.
több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
http://hvg.hu/gazdasag/20120514_Matelcsy_elkepedtek_a_cegek_a_torvenyterv

több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Úgy hallottam elkezdik (kezdték) szépen kinyírni a KSH-t isKori
Mi az hogy elkezdik? Ez egy folyamatosan visszatérő történet 😛
http://www.origo.hu/itthon/20040707jogellenesen.html

atapapa
Mellár T.-t nem egy igazán védhető figura, mint KSH elnök... Azért buzerálták ők eleget a módszertant, hogy szebbek legyenek a számok. Azért is vicces, ahogy most kritizálja a kormányt...

több mint 14 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Eltelt a hétvége és semmi sem változott.

http://mandiner.blog.hu/2012/05/13/evtizedekre_konszolidalt_allamhaztartas_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxxiv

"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el”zinedine5
Úgy hallottam elkezdik (kezdték) szépen kinyírni a KSH-t is, hogy utána Matolcsyék szolgáltathassák a GDP adatokat. Meg persze ettől majd gondolom javul majd minden egyéb mutató is, szóval az elképzelhetetlen növekedés meg fog valósulni elvtársak, csak ki ne nézzetek az ablakon.Kori
Majd a kínai típusú internettel, illetve az internetadóval azt is elintézik, hogy ne nagyon nézelődjél...
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 546 — #neverpunt
Úgy hallottam elkezdik (kezdték) szépen kinyírni a KSH-t isKori
Mi az hogy elkezdik? Ez egy folyamatosan visszatérő történet 😛
http://www.origo.hu/itthon/20040707jogellenesen.html

Kicsit más, de nekem nagyon tetszik!
http://dotoho.blog.hu/2012/05/14/bolondot_csinalt_a_csehekbol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_14&utm_campaign=indexvadibandi
Óriási fazon 😀

több mint 14 éve
vadibandi 1 438 — Giants fan
Kicsit más, de nekem nagyon tetszik!
http://dotoho.blog.hu/2012/05/14/bolondot_csinalt_a_csehekbol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_14&utm_campaign=index




több mint 14 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Eltelt a hétvége és semmi sem változott.

http://mandiner.blog.hu/2012/05/13/evtizedekre_konszolidalt_allamhaztartas_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxxiv

"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el”zinedine5
Úgy hallottam elkezdik (kezdték) szépen kinyírni a KSH-t is, hogy utána Matolcsyék szolgáltathassák a GDP adatokat. Meg persze ettől majd gondolom javul majd minden egyéb mutató is, szóval az elképzelhetetlen növekedés meg fog valósulni elvtársak, csak ki ne nézzetek az ablakon.


több mint 14 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 600 — Ajmo Vatreni
Ha nem az egyetlen vonalkódmentes gatyám lenne rajtam, most lef*snám a bokámat. Veres János színvonal volt ehhez a gekkóhoz képest.füligjimmy
Nálam a "nem a fogyasztók fogják megfizetni az adót" mondata (amely ugye minden új adónemre igaz) is sírós/mosolygós volt, na de ez...
Ez az ember (?) egyszerűen fogyatékos.Bazzani
Eltelt a hétvége és semmi sem változott.

http://mandiner.blog.hu/2012/05/13/evtizedekre_konszolidalt_allamhaztartas_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxxiv

"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el”
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 322 — Axel Foley
Egyébként: "Sorozatosan keresnek minket különböző uniós tagállamokból, hogy az izgalmas új megoldásaink felől érdeklődjenek. Az új adókkal Magyarország megtalálta a megoldást arra, miként lehet a deficitet megszorítások helyett más módon növelni." - Matolcsy György, ma délután.
Azon kívül, hogy hazugság minden bizonnyal, javaslom megkeresni a hibát 😀Gyurma Pappa
Ha nem az egyetlen vonalkódmentes gatyám lenne rajtam, most lef*snám a bokámat. Veres János színvonal volt ehhez a gekkóhoz képest.füligjimmy
Nálam a "nem a fogyasztók fogják megfizetni az adót" mondata (amely ugye minden új adónemre igaz) is sírós/mosolygós volt, na de ez...
Ez az ember (?) egyszerűen fogyatékos.

több mint 14 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Egyébként: "Sorozatosan keresnek minket különböző uniós tagállamokból, hogy az izgalmas új megoldásaink felől érdeklődjenek. Az új adókkal Magyarország megtalálta a megoldást arra, miként lehet a deficitet megszorítások helyett más módon növelni." - Matolcsy György, ma délután.
Azon kívül, hogy hazugság minden bizonnyal, javaslom megkeresni a hibát 😀Gyurma Pappa
Ha nem az egyetlen vonalkódmentes gatyám lenne rajtam, most lef*snám a bokámat. Veres János színvonal volt ehhez a gekkóhoz képest.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 702 — Saturday Night Lights
http://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Megvan_ki_dont_arrol_hogy_kozvetett_ado_les_X6P12K.aspx#rss

ajánlom, tényleg jó összefoglaló most a telekom adóról, kb. ezeket elmondtam korábban, de itt bővebben ki van fejtve mindenGyurma Pappa
Az ilyen adófajták valódi szánalomfaktorát jól mutatja pl. ez: http://kiszamolo.postr.hu/telefonado-2-resz-vegyel-elofizetest-ausztriaban

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
http://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Megvan_ki_dont_arrol_hogy_kozvetett_ado_les_X6P12K.aspx#rss

ajánlom, tényleg jó összefoglaló most a telekom adóról, kb. ezeket elmondtam korábban, de itt bővebben ki van fejtve minden

több mint 14 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/vegrehajtast_kert_magara_az_adohivatal/

hatalmasGyurma Pappa
Vajon mennyi idő után dobják a saját számlájukra az inkasszót?


több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/vegrehajtast_kert_magara_az_adohivatal/

hatalmasGyurma Pappa
burleszkzinedine5
legjobb: "Vámosi Nagy Szabolcs adószakértő szerint elszomorító, hogy az adóhatóság is tartozik saját magának; másfelől pozitív üzenete van annak, hogy ezt nem titkolja el, írja a Figyelő."

Mindig érdekesek Vámosi megszólalásai, ő ugye APEH vezér volt, mielőtt adótanácsadó lett, szóval kicsit skizofrénnek érzem a megnyilatkozásait. Ebben is látszik.

több mint 14 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 600 — Ajmo Vatreni
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/vegrehajtast_kert_magara_az_adohivatal/

hatalmasGyurma Pappa
burleszk
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 702 — Saturday Night Lights
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/vegrehajtast_kert_magara_az_adohivatal/

hatalmasGyurma Pappa
Az 1 %-ot nem ajánlhatom fel nekik?

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
A többi tagállam nem érti, hogy lehet ennyire rossz gazdaságpolitikát vinni, és ide jönnek álmélkodni. :/

Matolcsi hangneméből meg az világlik ki nekem, hogy neki ez a miniszterség egy izgalmas nagy kaland, már-már nem is munka, hanem egy élvezetes hobbi.

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 14 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/vegrehajtast_kert_magara_az_adohivatal/

hatalmas

több mint 14 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 807 — Lucas Scott
úristen mikor először olvastam fel sem tűnt... akkor az a cél, hogy a deficitet növeljük a háború ellenére?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 14 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Egyébként: "Sorozatosan keresnek minket különböző uniós tagállamokból, hogy az izgalmas új megoldásaink felől érdeklődjenek. Az új adókkal Magyarország megtalálta a megoldást arra, miként lehet a deficitet megszorítások helyett más módon növelni." - Matolcsy György, ma délután.
Azon kívül, hogy hazugság minden bizonnyal, javaslom megkeresni a hibát 😀Gyurma Pappa
A freudi elszólás gyöngyszeme! 😀 😂 Eddig tényleg azt látjuk, hogy valóban megtalálták a hiány növelésének megoldását, más módját. Hibátlan!

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)