Politika
63 feliratkozó
3 hónapja
Ezt a kutatók is tudják, és a modellekben figyelembe is veszik. A kérdés valóban az, hogy a modellekben figyelembe vett mozgósításhoz képest a valóságban mennyire sikerül őket mozgósítani. Illetve, hogy a valóságban milyen irányú a szavazói preferenciájuk. Én is azt gondolom egyébként, hogy itt van / lehet egy olyan "rejtőzködő" szavazó réteg, amit a felmérések nem mutatnak ki, ugyanakkor azért elég régóta és elég sok válaztáson keresztül - ami konkrét tényadatokat szolgáltatott - vannak ismeretek ennek a rétegnek a hajlandóságáról és szimpátiáiról - azaz, hogy az átlag alatt vihetők el, de döntően mind fideszesek -, hogy azt egy mai modellben - szerintem - azért elég jó közelítéssel figyelembe lehessen venni. Tulajdonképpen szól amellett is érv, hogy akár nagyobb mozgást jelenthet az, ha az derül ki, hogy ennek a rétegnek (is) megváltoztak a szimpátiái, vagyis a tisza ebbe is beleharapott.Én amit hallottam és ha nem igaz, nem tőlem van, de ezeknél a méréseknél az alsó és a felső 10%-ot lehetetlen megmérni. Különböző okokból szinte elérhetetlenek a kutatók számára. És ebben az alsó/felső 10%-ban csak becsülni tudnak, nyilván abból a néhány elérésből, ami mégis jön, de pontos eredmény nincs. Ez kb 7-800ezer ember csak az alsó végén, ami hatalmas tábor és ebben a 10%-ban biztos, hogy nagyon erős a fidesz. A kérdés az szokott lenni, hogy ezen emberek közül mennyit tud elvinni a fidesz, krumplival vagy még inkább kemény készpénzzel. Mert erre biztosan nem fogják sajnálni a lóvét.Most akkor behozhatatlan az előny vagy kicsi a különbség? Én már nem értem TG-t.Ha a Medián mérése a valóságot mutatná és tényleg 800 000 lenne a különbség (20% körül) azt nem lehet behozni /megfordítani.
hvg.hu/itthon/20260317_torok-gabor-valoszinu-hogy-tisza-es-a-fidesz-kozti-kulonbseg-a-valosagban-szorosabb-annal-mint-amit-az-adatok-mutatnak
KB23
De ennél sokkal valószínűbb, hogy a Fidesz szavazóbázisa nem elérhető teljesen a felmérésekben (mert pl nem veszi fel a telefont) ergo a FIDESZt alulmérik a szavazóik bemérhetetlensége miatt.
Mivel a választási rendszer torzít, lehet hogy Budapestet agyonnyeri a TISZA, de a vidéket elviszi a Fidesz egy hangyafasznyival egyéni kerületenként, és ez elegendő lesz nekik.
bobi0092
Klaci79
Ettől függetlenül én óvatos vagyok, és a mért különbség csökkenésével számolok. (Szerintem egyébként nagyob bizonytalansági tényező, hogy a legfiatalabbak - 18-29 évesek - mennyire lesznek elvihetőek. Az utcán ők nagyon látszanak, de egy kellemes tavaszias vasárnapon ők azok akik a leghamarabb dönthetnek úgy, hogy inkább nem utazom haza, stb.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Nem kobozta el, csak le kellett venni a kerítésről.Ha jól emlékszem Újvidéken kobozta el tőlük a rendőrség jó 10 éve az 1888 feliratú zászlóikat, mondván hogy biztos náci szimbólum 😊Kedvencem, mikor az UEFA megbüntette az MTK-t szurkolóinak rasszista megnyilvánulásáért 🤣Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
gabokocka
Kampman
3 hónapja
Jó sokat ér egy negyven éve egy bácskai faluban élő 70 éves néni élettapasztalata 2026-ban.Én azt az egyet nem akarom megérni, hogy majd ha nyugger leszek, és másképp vélekedek a világról mint a leszármazottaim, akkor meg se kérdezzem őket, hogy "ugyan miért?" És azt sem, hogyha ez meg volt, akkor ne hallgassam meg őket.Igen, ez számomra is nagyon fura. Alapvetően szerintem az a probléma, hogy ők azt hiszik, hogy többet ér az élettapasztalatuk, mint a mi szélesebb látókörünk (amit persze nem is ismernek el, hogy van). Emiatt elkönyvelik magukban, hogy most sokkal jobb, mint 20 éve. Azt meg nem értik, hogy egy ilyen összehasonlításnak az ég világon semmi értelme.
Én rengeteg idős emberből ezt hiányolom. Nem tájékozódik, de jobban hisz annak a kurva tévének, mint a tulajdon gyerekének. Fel nem foghatom. Nagyanyám mondjuk elsőre megértette, hogy a mi jövőnk fontosabb, pedig nem egy könnyű eset, elhihetitek.
eaglesmcnabb
Azért ilyenkor én megkérdezem, hogy és 20 éve nem éltél jobban, mint 40 éve? Általában ezen el szoktak gondolkozni, de nem hiszem hogy ér bármit. Addig már nem szoktunk eljutni, hogy a jólétet relatívan nézzük a hasonló adottságokkal rendelkező országokhoz képest.
dugo93
3 hónapja
Lehet nem vagy hívő, de úgy skatújázod itt az embereket, mintha tudnál róluk bármit. Egy képet látsz, miközben lendítésről beszélsz. Előbbi egy pillanat, utóbbi mondjuk fél másodperc. Nem akarlak a világért se kizökkenteni, de a kettő között szerintem itt sok embernek van különbség. De akkor Karigeri is náci karlendített? Tényleg nem kellene átesni a lóvon.Köszi a további demonstrációt.
Klaci79
Természetesen ez számodra nem náci karlendítés, hiszen a Tisza Sajtó is megmondta, nem is akarnálak meggyőzni.
Ezért is jó ez a kép:

Ennek a posztmodern, magyar, aktualizalt változata:
3 hónapja
Ha jól emlékszem Újvidéken kobozta el tőlük a rendőrség jó 10 éve az 1888 feliratú zászlóikat, mondván hogy biztos náci szimbólum 😊Kedvencem, mikor az UEFA megbüntette az MTK-t szurkolóinak rasszista megnyilvánulásáért 🤣Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
gabokocka
3 hónapja
Nem csak a mozdulat sor. A náci karlendítés fontosabbik eleme maga a kontextus. Mikor, miért, kinek, milyen társaságban, mit üzenve, stb. Kontextus nélkül csak előre nyújtott kar.Lehet nem vagy hívő, de úgy skatújázod itt az embereket, mintha tudnál róluk bármit. Egy képet látsz, miközben lendítésről beszélsz. Előbbi egy pillanat, utóbbi mondjuk fél másodperc. Nem akarlak a világért se kizökkenteni, de a kettő között szerintem itt sok embernek van különbség. De akkor Karigeri is náci karlendített? Tényleg nem kellene átesni a lóvon.Pont erről beszélek.Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
Relativizálás, csúsztatás, magyarázás, átkeretezés - így működik egy hívő.
Én is MP-re szavazok majd áprilisban, de nem hívőként ez szerintem egy echte náci karlendítés, de ezt neked, egy hívő attitűddel elkötelezett embernek nem tudom elmagyarázni, nem tudlak meggyőzni az állítasom igaz voltáról egy ilyen triviális esetben sem, mitöbb, te akarsz engem meggyőzni arról, hogy nem azt látom, amit látok.
Ezért tartom tévedésnek csebi megközelítését a meggyőzésről.
Köszi a segítséget ennek demonstrálásához.
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
MTK Ultra...Azok elmennek a falig.
Az valami mosószer?
🙄
zemanla
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
3 hónapja
Lehet nem vagy hívő, de úgy skatújázod itt az embereket, mintha tudnál róluk bármit. Egy képet látsz, miközben lendítésről beszélsz. Előbbi egy pillanat, utóbbi mondjuk fél másodperc. Nem akarlak a világért se kizökkenteni, de a kettő között szerintem itt sok embernek van különbség. De akkor Karigeri is náci karlendített? Tényleg nem kellene átesni a lóvon.Pont erről beszélek.Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
Relativizálás, csúsztatás, magyarázás, átkeretezés - így működik egy hívő.
Én is MP-re szavazok majd áprilisban, de nem hívőként ez szerintem egy echte náci karlendítés, de ezt neked, egy hívő attitűddel elkötelezett embernek nem tudom elmagyarázni, nem tudlak meggyőzni az állítasom igaz voltáról egy ilyen triviális esetben sem, mitöbb, te akarsz engem meggyőzni arról, hogy nem azt látom, amit látok.
Ezért tartom tévedésnek csebi megközelítését a meggyőzésről.
Köszi a segítséget ennek demonstrálásához.
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Ez mondjuk nem is az.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Én ittam 2-3 éve MTK ultrákkal egy magyar kupa meccsen a helyi kocsmánkban. Amikor meglátták az itallapot felhívták a fővárosi haverokat, hogy itt milyen olcsó az Unicum. Meg is ijedtem volna, de szerencsére a hubira nem voltak megszomjazva.Más: ha félnek a népek az ukrán inváziótól ami orbán ellen megy, akkor váltsák le a dagit és lőn béke meg olaj.
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
3 hónapja
Amikor ugyanezt MTK-s szurkoló csinálja akkor is náci karlendítés?Igen.
gabokocka
És ha most felállok és én így csinálok, akkor az is az.
Ettől még nem leszek náci, vagy ultra, de ha lefotózom és berakom ide, akkor az, amit csináltam egy egyértelműen és felismerhetően náci karlendítes lesz.
Ahogy a hollywoodi filmekben az amerikai színészek se nácik, de a náci karlendítésük náci karlendítés. Ha nagyon csíped Tom Cruiset, akkor sem mondod, hogy "á, az nem az volt".
Kivéve persze a posztmodern, post-truth politikai kommunikációban, ahol simán elmegy, hogy ez "a kézmozdulat természetesen ... nem náci karlendítés". Hanem mi? A láthatatlan barátom buksiját simiző mozdulatsor kiragadott eleme?
Meggyőzne ha ezt mondanám?
Vagy a náci karlendítés attól még náci karlendítés lenne?
Mert a homofób törvény homofób, még ha gyermekvédelminek is mondják, nem?
Az MNB kirablása az egy kirablás, még ha minden törvényes is volt, nem?
Lázár cigányozása cigányozás, még ha "nem is úgy értette", nem?
Vagy a vonatok késnek, nem pedig megfontoltan haladnak, nem?
De egy hívő ezt nem így fogja látni.
És ahogy egy tiszas hívő se látja a náci karlendítést náci karlendítésnek, úgy egy fideszes se látja Orbánt hazugnak, tolvajnak, trógernek.
Ezért nem működik a meggyőzés hívők esetében.
3 hónapja
Szerencsére engem nem videóztak le az FSU Orange Bowlján 13 éve, mert soha nem lehetnék politikus...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Amikor ugyanezt MTK-s szurkoló csinálja akkor is náci karlendítés?Pont erről beszélek.Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
Relativizálás, csúsztatás, magyarázás, átkeretezés - így működik egy hívő.
Én is MP-re szavazok majd áprilisban, de nem hívőként ez szerintem egy echte náci karlendítés, de ezt neked, egy hívő attitűddel elkötelezett embernek nem tudom elmagyarázni, nem tudlak meggyőzni az állítasom igaz voltáról egy ilyen triviális esetben sem, mitöbb, te akarsz engem meggyőzni arról, hogy nem azt látom, amit látok.
Ezért tartom tévedésnek csebi megközelítését a meggyőzésről.
Köszi a segítséget ennek demonstrálásához.
Őszentsége Sobri Jóska
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
3 hónapja
Pont erről beszélek.Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
Relativizálás, csúsztatás, magyarázás, átkeretezés - így működik egy hívő.
Én is MP-re szavazok majd áprilisban, de nem hívőként ez szerintem egy echte náci karlendítés, de ezt neked, egy hívő attitűddel elkötelezett embernek nem tudom elmagyarázni, nem tudlak meggyőzni az állítasom igaz voltáról egy ilyen triviális esetben sem, mitöbb, te akarsz engem meggyőzni arról, hogy nem azt látom, amit látok.
Ezért tartom tévedésnek csebi megközelítését a meggyőzésről.
Köszi a segítséget ennek demonstrálásához.
3 hónapja
Kedvencem, mikor az UEFA megbüntette az MTK-t szurkolóinak rasszista megnyilvánulásáért 🤣Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
Klaci79
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
3 hónapja
Önélzetes a kis latolcsak én hiányolom MC12-t a topic-ból? még él, ma is be volt jelentkezve 😀Már írta hogy van jobb dolga is mint az itteni személyeskedésre reagálni
rva
Negritis, a vajda
Pedig engem rettentő mód érdekelne, hogy a visszamenőleges hatályú törvénymódosítás és két páncélautónyi készpénz zsarolási célból való ellopására mi is a racionális magyarázat.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Ja ez így jogos, nem volt meg az alapsztori. Én arra az esetre gondoltam ha csak annyi van, hogy lebeszélte a Fideszről, de nem tudta meggyőzni a Tisza-ról (se másról), így az egykori Fidesz szavazó rokon/ismerős nem megy el választani. Erre az esetre írtam, hogy ezzel nincs probléma.bocs, ez kimaradt.De akkor győzködni se lehet senkit, mert mindenki döntse el maga befolyásmentesen?az, hogy egy szabad valasztason azert buzditunk arra vkit, hogy tavol maradjon, mert nem a mi prefenciank szerint valasztana.mi ennek a pikantériája számodra?nyilvan ezzel itt most eleg nepszerutlen leszek, de azert annak van egy erdekes pikanteriaja, hogy arra buzditunk(?) fideszes rokonokat, hogy ne menjenek el szavazni.Lelki füleimmel hallom a kívülről bezárt ajtón a dörömbölést.győzelem!!!!!!!! elértem hogy fidesz törzsszavazó exmozgosító kampányoló anyám ne menjen el szavazni!!!Ezt èn csak akkor mertem volna leírni ha tènyleg nem ment el 😉😀
Josszi
dande2
Dzsokijuing
csebi
Josszi
ennyi erovel akkor minek szabad valasztas? majd paran elefantcsonttoronyban dontsek el, hogy ki legyen a gore.
csebi
Jughead
meggyozni igenis szabad. de ahogy tobb infot megtudtunk, ez kevesbe tunik meggyozesnek. itt valasztas ele allitottak, hogy vagy-vagy.
nem pedig meggyozes volt, hogy szavazz inkabb a Tiszara, mert blabla.
csebi
3 hónapja
MTK Ultra...Az valami mosószer?
🙄



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
3 hónapja
Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Neeeee 😀
Klaci79
somoskovig

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Neeeee 😀
Klaci79
3 hónapja
Fiatal koromban MTK ultra voltam, a rigmusokra emlékezve rólam is simán készülhetett ilyen pillanatfelvétel. Úgyhogy ennyi alapján nem ítéltek el senkit. És a világ legszomorúbb dolga (között van), ha ennyiből ítélkeznek emberek.Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Nézem ezt a Lézer Jankót, jönnek a kérdések, de állandóan csak a mellébeszélés. Fel órája beszél a semmiről…szörnyű! Edzett vagyok, de nem bírom tovább.
3 hónapja
Nagy a terület, meg van 2-3 kisebb utcám.😎Ejnye, mi ez a lazsa, mi már egy hete megkaptuk.Azért az állampárti aktivisták élete sem egyszerű, nálunk lehajtott fejjel rohant a srác az utcában és dobálta a szórólapokat,. pechjére a nejem pont ablakot tisztított és ott volt néhány nehéz perce.Épp most szórtam ki a TH8-at itt az utcákban, azért ha ezt egy aktivista csinálja és nem pénzért, nem egyszerű meló ez se...lejött a cipőm alja basszus...még jó hogy van másik már csak 26 nap 😊
Végül abban maradtak, hogy a szomszédban lakó kőfideszes öregnek dobja be a miénket is, neki már úgyis mindegy.
Dzsokijuing
Klaci79
😊
warr_b
3 hónapja
Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Nem tudnak támadni igazán, mert jelenleg a rövid magyar politikai emlékezet számára kétféle fideszes képviselő van csak (pár ritka kivételtől eltekintve)
warr_b
- Inkumbens, de 4 éve nem csinált lófaszt se, mivel az EU pénzek hiányában nem tudott avatni-átadni
- Pontt annyira új, mint a helyi tiszás
Szerk.: értsd, ha elkezded fikázni az új embert, azt csak akkor lehet rendesen, ha a sajátodat előre tudod tolni, csak hát nem lehet jelenleg igazán...
Szerkesztette: StormST
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Amúgy sokan ugye arra számítottak, hogy majd menni fog a sárdobálás meg a karaktergyilkolászás a Tiszás jelöltekkel szemben, de ehhez képest teljesen nyugi van ezen a fronton, legalábbis én nem láttam semmit hogy nekimentek volna valamelyikőjüknek...Mert egy hívőt (ezesetben Tisza-hívőt) nem lehet meggyőzni.
warr_b
Hiszen