Politika
63 feliratkozó
3 hónapja
vagy hogy azt kellene támogatnod, hogy azt a fasz románt támogatja Viktor?Megkérdeztem, hogy mégis ki a faszommal kellett volna menetelnem Győzikével meg Kis Grofóval?Mondanom se kell, ma estére már ketten is betámadtak székely barátaink, hogy meggyaláztuk a szülőfalunkat 😀a menet majdnem végével az oktogon előtt, a Liszt Ferenc térig jutotttunkMi októberrel ellentétbennem a hősök terére mentünk, hanem a Deákra kb 13:15-re, tehát kezdés előtt jóval. csak az negyed óra volt míg kiértünk a metreókocsiból a mozgólépcsőkig. Végül az oktogonig jutottunk, hiába tartoztunk szerintünk az első felébe a tömegnek. Onnan nem tudtunk továbbmenni. Székelyzászlóval mentünk, emiatt rengetegen kiabáltak oda nekünk, és szólítottak le minket, egytől-egyig pozitív hangvétellel. Nagy élmény volt a menet, nem is tudnám mihez hasonlítani, amikor csak szimplán a Hősök terén vártuk a tömeget, akkor negyed ennyi inger sem ért minket.
Gorro
szerk.: Ja és plusz pont Csinszka miatt, amióta felfedeztük tesómmal kb. 1 éve, azóta a kedvenc énekesnőnk. (igaz, az egyetlen akit hallgatunk 😀)
eaglesmcnabb
eaglesmcnabb
Na erre már nem jött válasz🤣
eaglesmcnabb
3 hónapja
Megkérdeztem, hogy mégis ki a faszommal kellett volna menetelnem Győzikével meg Kis Grofóval?Mondanom se kell, ma estére már ketten is betámadtak székely barátaink, hogy meggyaláztuk a szülőfalunkat 😀a menet majdnem végével az oktogon előtt, a Liszt Ferenc térig jutotttunkMi októberrel ellentétbennem a hősök terére mentünk, hanem a Deákra kb 13:15-re, tehát kezdés előtt jóval. csak az negyed óra volt míg kiértünk a metreókocsiból a mozgólépcsőkig. Végül az oktogonig jutottunk, hiába tartoztunk szerintünk az első felébe a tömegnek. Onnan nem tudtunk továbbmenni. Székelyzászlóval mentünk, emiatt rengetegen kiabáltak oda nekünk, és szólítottak le minket, egytől-egyig pozitív hangvétellel. Nagy élmény volt a menet, nem is tudnám mihez hasonlítani, amikor csak szimplán a Hősök terén vártuk a tömeget, akkor negyed ennyi inger sem ért minket.
Gorro
szerk.: Ja és plusz pont Csinszka miatt, amióta felfedeztük tesómmal kb. 1 éve, azóta a kedvenc énekesnőnk. (igaz, az egyetlen akit hallgatunk 😀)
eaglesmcnabb
eaglesmcnabb
Na erre már nem jött válasz🤣
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
3 hónapja
www.facebook.com/csakazertismerovera/posts/pfbid02pJDbToPm4QHj3T1uctUWStzmQp8r59igWrNfp6JnxdArjAevZs7KpGhuXPbqDyqulelég gáz ez a kutyapárt és főleg Kovács Gergely, Nagy Dávid. szépen beleállnak a földbe így a választásra, ha így folytatódik a 2% is necces lesz.
Löfli
built for this shit
3 hónapja
Átlagkeresetben meg a felét se érjük el az EU-átlagnak, világrekorder áfa, stb stb.Uhh, megnyugodtan, Petikém, hogy nem lesznek hirtelen hátomszor akkora számláim, ez eddig teljesen reális veszély volt!Mondjuk ez önmagában igaz, a lakossági áramár tényleg a legolcsóbb nálunk az EU-ban, és uszkve harmadannyi, mint az EU átlag. (Persze megfizetjük máshol, de attól még lehetnének a számláid háromszor akkorák.)
Jézusom 😊
warr_b
(Újabbat így gyorsban nem találtam, de nagyjából ez van most is.)
Őszentsége Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
www.facebook.com/csakazertismerovera/posts/pfbid02pJDbToPm4QHj3T1uctUWStzmQp8r59igWrNfp6JnxdArjAevZs7KpGhuXPbqDyqul

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
3 hónapja
Uhh, megnyugodtan, Petikém, hogy nem lesznek hirtelen hátomszor akkora számláim, ez eddig teljesen reális veszély volt!Mondjuk ez önmagában igaz, a lakossági áramár tényleg a legolcsóbb nálunk az EU-ban, és uszkve harmadannyi, mint az EU átlag. (Persze megfizetjük máshol, de attól még lehetnének a számláid háromszor akkorák.)
Jézusom 😊
warr_b

(Újabbat így gyorsban nem találtam, de nagyjából ez van most is.)
3 hónapja
Vótmá? 😀 24.hu/belfold/2026/03/16/szijjarto-fenyegetes-nemetorszag-ukrajna/
Szijjártó szerint „világos az, hogy a Brüsszel–Berlin–Kijev-tengely Magyarországon kormányváltást akar, ugyanis háborúba akarja vinni Európát, és ebben a szuverén nemzeti kormány Magyarországon akadályozza a Brüsszel–Berlin–Kijev-tengelyt.”
😀 😀 😀 MINDENKI azon ügyködik, hogy globális háború legyen, ezt EGYEDÜL a magyar kormény akadályozza. Hát mekkora világhatalom vagyunk már, gecc!
"Mi nem tűrjük, hogy Ukrajna egy olajblokáddal veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását, és nem tűrjük, hogy az ukránok az olajblokáddal háromszorosára növeljék a magyar családok rezsiköltségeit. Megvédjük a magyar családokat, megvédjük az alacsony rezsiárakat, megvédjük Magyarországot” – szögezte le.
Uhh, megnyugodtan, Petikém, hogy nem lesznek hirtelen hátomszor akkora számláim, ez eddig teljesen reális veszély volt!
"Ennek az olajblokádnak kizárólag politikai oka van. A politikai ok pedig az, hogy Magyarországon is Zelenszkij akar kormányt alakítani. A politikai ok az, hogy megpróbálnak beavatkozni a magyarországi parlamenti választásba, és olajellátási válsággal benzinellátási válságot akarnak előállítani, ezer forintos benzinárat akarnak létrehozni, így segítve a Tisza Pártot a választás megnyerésében” – figyelmeztetett.
Na most akkor a Tisza párt nyeri a magyar választást, és Zelenszkik alakít kormányt Mo-n? Mi van? 😀
Jézusom 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
Basszus én teljesen elfelejtettem hogy ma a főnök ország járásban kezdett. Pedig még akartam nézni, mennyit ver rá MP-re tömegben. De a visszajátszás alapján majd em egal, bár nem tudom ebből mennyit hozták busszal a közeli öregek otthonából.Nem nagyon láttam létszámot, MP meg Orosházán van, abból se láttam semmit, de azt a 2-3 riportot, amit a partizánon hallottam mind olyannal készítették, aki nem kaposvári volt. Azért Orbánnak van vonzása (már csak a tömege miatt is ugyebár) úgyhogy sokan jönnek 50-60 km-ről is.
KB23
3 hónapja
Mondanom se kell, ma estére már ketten is betámadtak székely barátaink, hogy meggyaláztuk a szülőfalunkat 😀a menet majdnem végével az oktogon előtt, a Liszt Ferenc térig jutotttunkMi októberrel ellentétbennem a hősök terére mentünk, hanem a Deákra kb 13:15-re, tehát kezdés előtt jóval. csak az negyed óra volt míg kiértünk a metreókocsiból a mozgólépcsőkig. Végül az oktogonig jutottunk, hiába tartoztunk szerintünk az első felébe a tömegnek. Onnan nem tudtunk továbbmenni. Székelyzászlóval mentünk, emiatt rengetegen kiabáltak oda nekünk, és szólítottak le minket, egytől-egyig pozitív hangvétellel. Nagy élmény volt a menet, nem is tudnám mihez hasonlítani, amikor csak szimplán a Hősök terén vártuk a tömeget, akkor negyed ennyi inger sem ért minket.
Gorro
szerk.: Ja és plusz pont Csinszka miatt, amióta felfedeztük tesómmal kb. 1 éve, azóta a kedvenc énekesnőnk. (igaz, az egyetlen akit hallgatunk 😀)
eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
3 hónapja
Pontos. Nekem is ez jött le, igaz, csak egy óráig bírtam.Ez a Nagy Dávidos Partizán interjú rém kellemetlen.Inkább semmilyen.
ervinator
Mint amikor 25 éve egy random romkocsmában összejött egy asztaltársaság, és huszonévesen ismerős ismerősével azon ment a disputa, hogy hogy lenne jobb a "világ", de aztán 10 perc múlva inkabb elengedtem, mert se agyilag, se érzelmileg nem mozgatott meg, mert az idealizmusa, a tájékozatlansága és az életszerűtlensége se szórakoztató-, se humor-, se újdonságfaktort nem tartalmazott, és hasznosabbnak éreztem egy random nagymellű csajra fókuszálni.
Nem önmagaban gáz amiket mond, hanem a jelenlegi valóság, közélet, rendszer, politika kontextusában, ráadasul unalmas és súlytalan.
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Hát, ha sakkozni akarsz, akkor megtanulod az alapelveket, stratégiát választasz, számolsz, tervezel, racionálisan megvalósítható terveket készítesz, felismered a motívumokat, taktikázol, aztán vagy nyersz, vagy tanulsz belőle, vagy mindkettőt egyszerre, ilyesmi.új korok,új kihívások, mit csinálnának?itt a mesterterv:Inkább egylépéses tisztelnézés.
60% Fidesz, 30% Tisza---> Polgárháború
és amikor mindkét oldal legyengül, Bűnvadászok kommandóscsapat puccs --- > 100% Mi Hazánk.
sakk-matt.
petey
Az EU sosem ismerne el egy puccsot.
Se MP-ét, se Orbánét, se másét.
Őszentsége Sobri Jóska
Josszi
3 hónapja
Ez a Nagy Dávidos Partizán interjú rém kellemetlen.Inkább semmilyen.
ervinator
Mint amikor 25 éve egy random romkocsmában összejött egy asztaltársaság, és huszonévesen ismerős ismerősével azon ment a disputa, hogy hogy lenne jobb a "világ", de aztán 10 perc múlva inkabb elengedtem, mert se agyilag, se érzelmileg nem mozgatott meg, mert az idealizmusa, a tájékozatlansága és az életszerűtlensége se szórakoztató-, se humor-, se újdonságfaktort nem tartalmazott, és hasznosabbnak éreztem egy random nagymellű csajra fókuszálni.
Nem önmagaban gáz amiket mond, hanem a jelenlegi valóság, közélet, rendszer, politika kontextusában, ráadasul unalmas és súlytalan.
3 hónapja
új korok,új kihívások, mit csinálnának?itt a mesterterv:Inkább egylépéses tisztelnézés.
60% Fidesz, 30% Tisza---> Polgárháború
és amikor mindkét oldal legyengül, Bűnvadászok kommandóscsapat puccs --- > 100% Mi Hazánk.
sakk-matt.
petey
Az EU sosem ismerne el egy puccsot.
Se MP-ét, se Orbánét, se másét.
Őszentsége Sobri Jóska
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
itt a mesterterv:Inkább egylépéses tisztelnézés.
60% Fidesz, 30% Tisza---> Polgárháború
és amikor mindkét oldal legyengül, Bűnvadászok kommandóscsapat puccs --- > 100% Mi Hazánk.
sakk-matt.
petey
Az EU sosem ismerne el egy puccsot.
Se MP-ét, se Orbánét, se másét.
3 hónapja
Hát behúzta végül az L-t. Kár, mert rohadt szórakoztató volt az ámokfutása...Shitington? nekem nem ír vissza a nyomorultŐszintén szólva volt egy erős tippem erre egy ideje. Phaszfej Phillel hogy megy a beef? 😀lehet mi írogatunk egymásnak az X-en illegalításban, csak nem tudjuk a fedőneveinket? 😀Ja vágom. Noéla felhomályosított róla. 😊ezt a patkányt már tiltottam. amúgy ez a csávó valami NB3-as fodbalista kapusDeákról indulva csoszogtunk el taktikusan az Oktogonig, hogy legyen hamar lelépési opció a végén. Nagyon jó volt a vibe, jól éreztük magunkat és a legnagyobb ujjongást az Andrássyn az ablakban sírva integető néni kapta, ilyen pillanatokért éri meg kimenni ezekre a rendezvényekre.Hozzátenném, hogy ez a gerinctelen féreg Jeszy nem a híresebb gerinctelen féreg Jeszy. Nem lenne szabad közösségi médiáznom, mert egyre inkább afelé hajlok, hogy ha élőben le merészelne hazaárulózni egy futóbolond azt felpofozom.
Csézi kurva cringe haknizós előadása szar volt, illetve mindenki őszintén dögöljön meg, aki nem bír ki 3-4 órát anélkül, hogy rágyújtana egy ilyen tömegben. Ennyi negativumot tudok mondani.
Hanni
⚠️rettegnek az időskorúak a Rákosi-féle személyi kultuszt építő agresszív
— Jeszy (@Jeszy661937) March 16, 2026
Magyar🇺🇦Pétertől!😱 pic.twitter.com/xCRGcGCb72
gyeek
petey
gyeek
petey
gyeek
petey
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
3 hónapja
ez komoly gecc...https://kontroll.hu/cikk/belfold/2026/03/16/rakay-philip-ezoteriaval-foglalkozo-felesege-is-allami-kituentetest-kapott
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Lehet. De ezt a hsz-t most törölje az admin, hátha a mama is olvassa fórumot!Jogsival vagy ,útlevéllel is lehet nem ?😀 Óbudai református templomMelyik templom? 1% miatt kérdem.nem teljesen, megegyezés született, én elkisérem a tepmlomba és végigülöm vele az istentiszteletet, ő meg nálam felejti a személyijét egész napraEldugta a személyiét.győzelem!!!!!!!! elértem hogy fidesz törzsszavazó exmozgosító kampányoló anyám ne menjen el szavazni!!!Börtönbe mész a cselekedetért vagy azért életben hagytad?
Josszi
topin
SBL
Josszi
szaba
Josszi
Dagobert bácsi
3 hónapja
Shitington? nekem nem ír vissza a nyomorultŐszintén szólva volt egy erős tippem erre egy ideje. Phaszfej Phillel hogy megy a beef? 😀lehet mi írogatunk egymásnak az X-en illegalításban, csak nem tudjuk a fedőneveinket? 😀Ja vágom. Noéla felhomályosított róla. 😊ezt a patkányt már tiltottam. amúgy ez a csávó valami NB3-as fodbalista kapusDeákról indulva csoszogtunk el taktikusan az Oktogonig, hogy legyen hamar lelépési opció a végén. Nagyon jó volt a vibe, jól éreztük magunkat és a legnagyobb ujjongást az Andrássyn az ablakban sírva integető néni kapta, ilyen pillanatokért éri meg kimenni ezekre a rendezvényekre.Hozzátenném, hogy ez a gerinctelen féreg Jeszy nem a híresebb gerinctelen féreg Jeszy. Nem lenne szabad közösségi médiáznom, mert egyre inkább afelé hajlok, hogy ha élőben le merészelne hazaárulózni egy futóbolond azt felpofozom.
Csézi kurva cringe haknizós előadása szar volt, illetve mindenki őszintén dögöljön meg, aki nem bír ki 3-4 órát anélkül, hogy rágyújtana egy ilyen tömegben. Ennyi negativumot tudok mondani.
Hanni
⚠️rettegnek az időskorúak a Rákosi-féle személyi kultuszt építő agresszív
— Jeszy (@Jeszy661937) March 16, 2026
Magyar🇺🇦Pétertől!😱 pic.twitter.com/xCRGcGCb72
gyeek
petey
gyeek
petey
gyeek
3 hónapja
A Békemenetet elsőre 40-50 ezerre mondtam, aztán hajlottam rá, hogy valószínűleg többen voltak (de a 100 ezret egész biztosan nem érték el). Az MP-féle rendezvényt én is pont 150 ezer körülire tippeltem.Tegnap már említettem Baranyi Imrét, aki hobbiból, de profi módon létszámbecslésekkel foglalkozik. Nemrég kijött a március 15-ei adataival. Hosszas felvezetés (módszertan stb.) után erre jutott: "A BÉKEMENETEN 50 EZER (+/- 15 %), A NEMZETI MENETEN 150 EZER (+/- 15 %) EMBER HALLGATTA A FŐSZÓNOKOT A BESZÉDE 10. PERCÉBEN."én a BM-t saccra 50-re lőttem be+Kossuth téri várakozók mondjuk 10
nagylaza, főpohárnok
a NM-t 200-re saccoltam. az 500 azért röhejes na.
petey
3 hónapja
egyik sincs már nekiJogsival vagy ,útlevéllel is lehet nem ?😀 Óbudai református templomMelyik templom? 1% miatt kérdem.nem teljesen, megegyezés született, én elkisérem a tepmlomba és végigülöm vele az istentiszteletet, ő meg nálam felejti a személyijét egész napraEldugta a személyiét.győzelem!!!!!!!! elértem hogy fidesz törzsszavazó exmozgosító kampányoló anyám ne menjen el szavazni!!!Börtönbe mész a cselekedetért vagy azért életben hagytad?
Josszi
topin
SBL
Josszi
szaba
Josszi
Dagobert bácsi
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Őszintén szólva volt egy erős tippem erre egy ideje. Phaszfej Phillel hogy megy a beef? 😀lehet mi írogatunk egymásnak az X-en illegalításban, csak nem tudjuk a fedőneveinket? 😀Ja vágom. Noéla felhomályosított róla. 😊ezt a patkányt már tiltottam. amúgy ez a csávó valami NB3-as fodbalista kapusDeákról indulva csoszogtunk el taktikusan az Oktogonig, hogy legyen hamar lelépési opció a végén. Nagyon jó volt a vibe, jól éreztük magunkat és a legnagyobb ujjongást az Andrássyn az ablakban sírva integető néni kapta, ilyen pillanatokért éri meg kimenni ezekre a rendezvényekre.Hozzátenném, hogy ez a gerinctelen féreg Jeszy nem a híresebb gerinctelen féreg Jeszy. Nem lenne szabad közösségi médiáznom, mert egyre inkább afelé hajlok, hogy ha élőben le merészelne hazaárulózni egy futóbolond azt felpofozom.
Csézi kurva cringe haknizós előadása szar volt, illetve mindenki őszintén dögöljön meg, aki nem bír ki 3-4 órát anélkül, hogy rágyújtana egy ilyen tömegben. Ennyi negativumot tudok mondani.
Hanni
⚠️rettegnek az időskorúak a Rákosi-féle személyi kultuszt építő agresszív
— Jeszy (@Jeszy661937) March 16, 2026
Magyar🇺🇦Pétertől!😱 pic.twitter.com/xCRGcGCb72
gyeek
petey
gyeek
petey
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
3 hónapja
itt a mesterterv:60% Fidesz, 30% Tisza---> Polgárháború
és amikor mindkét oldal legyengül, Bűnvadászok kommandóscsapat puccs --- > 100% Mi Hazánk.
sakk-matt.
amúgy azt mondja a Fradi C-közép oldalon egy hsz, hogy az egyik ukrán zászlós gyerek a Fradi táborban nyomja. milyen meglepő ez is.
3 hónapja
Tegnap már említettem Baranyi Imrét, aki hobbiból, de profi módon létszámbecslésekkel foglalkozik. Nemrég kijött a március 15-ei adataival. Hosszas felvezetés (módszertan stb.) után erre jutott: "A BÉKEMENETEN 50 EZER (+/- 15 %), A NEMZETI MENETEN 150 EZER (+/- 15 %) EMBER HALLGATTA A FŐSZÓNOKOT A BESZÉDE 10. PERCÉBEN."én a BM-t saccra 50-re lőttem be+Kossuth téri várakozók mondjuk 10
nagylaza, főpohárnok
a NM-t 200-re saccoltam. az 500 azért röhejes na.
3 hónapja
Dagobert bácsi
333
Jogsival vagy ,útlevéllel is lehet nem ?😀 Óbudai református templomMelyik templom? 1% miatt kérdem.nem teljesen, megegyezés született, én elkisérem a tepmlomba és végigülöm vele az istentiszteletet, ő meg nálam felejti a személyijét egész napraEldugta a személyiét.győzelem!!!!!!!! elértem hogy fidesz törzsszavazó exmozgosító kampányoló anyám ne menjen el szavazni!!!Börtönbe mész a cselekedetért vagy azért életben hagytad?
Josszi
topin
SBL
Josszi
szaba
Josszi
3 hónapja
lehet mi írogatunk egymásnak az X-en illegalításban, csak nem tudjuk a fedőneveinket? 😀Ja vágom. Noéla felhomályosított róla. 😊ezt a patkányt már tiltottam. amúgy ez a csávó valami NB3-as fodbalista kapusDeákról indulva csoszogtunk el taktikusan az Oktogonig, hogy legyen hamar lelépési opció a végén. Nagyon jó volt a vibe, jól éreztük magunkat és a legnagyobb ujjongást az Andrássyn az ablakban sírva integető néni kapta, ilyen pillanatokért éri meg kimenni ezekre a rendezvényekre.Hozzátenném, hogy ez a gerinctelen féreg Jeszy nem a híresebb gerinctelen féreg Jeszy. Nem lenne szabad közösségi médiáznom, mert egyre inkább afelé hajlok, hogy ha élőben le merészelne hazaárulózni egy futóbolond azt felpofozom.
Csézi kurva cringe haknizós előadása szar volt, illetve mindenki őszintén dögöljön meg, aki nem bír ki 3-4 órát anélkül, hogy rágyújtana egy ilyen tömegben. Ennyi negativumot tudok mondani.
Hanni
⚠️rettegnek az időskorúak a Rákosi-féle személyi kultuszt építő agresszív
— Jeszy (@Jeszy661937) March 16, 2026
Magyar🇺🇦Pétertől!😱 pic.twitter.com/xCRGcGCb72
gyeek
petey
gyeek