Politika

65 feliratkozó

több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 554 — Patriot
Ez az sikerpropaganda nem nektek szól, ez azoknak szól, aki azt látják, hogy minden szar, de közben a kis Noel és Zsáklin majd jobban fog élni, hiszen mondta a Főnök, hogy milyen sok pénzt küldenek vissza.
Gyurma Pappa
Itt ülök az irodában és öt perce gondolkodom rajta, hogy vajon hány magyar családnak lehet komoly értékben állampapírja, aki óriási sikerként éli meg, hogy a kis Zsáklin és Noel most megkapja az elképesztő kamatokat, amit a főni intézett. Aztán leesett, hogy csak el kell olvasnom a kommented első részét, hogy ezzel is példálózhat majd marikanéni a piacon, hogy a menye kapott azorbánviktorminiszterelnökúrtól elkpéesztő mennyiségű forintot amiért még megdolgozni se kellett!!!
Hanni
Nekem a kedvencem, hogy a kapott pénzt bármire felhasználhatják a zemberek.
Köszi, nem semmi lehetőség főni veletek kötvénybizinszelni! A japcsiknál csak sushit vehetünk a kamatból meg pokemont. Nem is szeressük mi aztat errefelé.
több mint 1 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 657 — Poloska confirmed
Ez az sikerpropaganda nem nektek szól, ez azoknak szól, aki azt látják, hogy minden szar, de közben a kis Noel és Zsáklin majd jobban fog élni, hiszen mondta a Főnök, hogy milyen sok pénzt küldenek vissza.
Gyurma Pappa
Itt ülök az irodában és öt perce gondolkodom rajta, hogy vajon hány magyar családnak lehet komoly értékben állampapírja, aki óriási sikerként éli meg, hogy a kis Zsáklin és Noel most megkapja az elképesztő kamatokat, amit a főni intézett. Aztán leesett, hogy csak el kell olvasnom a kommented első részét, hogy ezzel is példálózhat majd marikanéni a piacon, hogy a menye kapott azorbánviktorminiszterelnökúrtól elkpéesztő mennyiségű forintot amiért még megdolgozni se kellett!!!
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 259 — nabege2@yahoo.com
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
Klaci79
Húúú ezek nagyon hülyék, de tényleg... ezeknél nincs egy épeszű, aki szólt volna a dagadtnak, hogy ne égesse magát?
Beki
olvassatok OV fb oldalát, le vannak hurrogva akik nem örülnek eléggé és kb elmondják, hogy a szerződésben megkötött dolgokat teljesítik
a felszopók oda meg vissza vannak, hogy milyen ügyes volt OV, hogy megtermelte a kamatnak a pénzt
iszonyat mennyi idióta fideszes van
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 618 — zászló zászló szív
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
Klaci79
Húúú ezek nagyon hülyék, de tényleg... ezeknél nincs egy épeszű, aki szólt volna a dagadtnak, hogy ne égesse magát?
Beki
Ezt már többször elmondtam: a legpozitívabb véleménnyel a CSOK-ról a 60 felettiek voltak, akik nem is jogosultak rá.

Ez az sikerpropaganda nem nektek szól, ez azoknak szól, aki azt látják, hogy minden szar, de közben a kis Noel és Zsáklin majd jobban fog élni, hiszen mondta a Főnök, hogy milyen sok pénzt küldenek vissza.

több mint 1 éve
Beki New York Jets 2 439
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
Klaci79
Húúú ezek nagyon hülyék, de tényleg... ezeknél nincs egy épeszű, aki szólt volna a dagadtnak, hogy ne égesse magát?
több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 452 — Ajmo Vatreni
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
Klaci79
Olvasva a kisegér dübörgését Zelenszkij ellen aztán ez. Már egyáltalán nem hallgat a tanácsadóira vagy azok ilyen hülyék?
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
Klaci79
igazabol komoly gondot jelent a magyar koltsegvetesben, ha ezt akarjak bemutatni osztogatasnak.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
NB2
Ez volt az:
 444.hu/2025/01/22/orban-viktor-jo-hirkent-talalta-hogy-az-emberek-megkapjak-a-sajat-penzuket

Köszönjük főni, hogy a befektetett pénzünk után kapunk kamatot és nem vettétek el egy részét, ahogy szoktátok.
Mondjuk általában az ember hozzá van szokva, hogy egy befektetés után kamatot kap, de mindezt sikerként tálalni, na ehhez pofa kell...
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 618 — zászló zászló szív
 hvg.hu/itthon/20250122_Toth-Jozsef-MSZP-s-polgarmester-fia-lesz-a-Tisza-Part-kampanyfonoke
Negritis, a vajda
Ő mondjuk tényleg nyert választásokat

Márki-Zay Péter egy szűkkörű bizalmas találkozón töltötte 2021. október 16. estéjét. Épp az addigi politikai pályafutásának csúcspontja előtt állt, másnap volt esedékes ugyanis az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményhirdetése. A szombat esti találkozó idején már világos volt, hogy ő lesz a győztes, ezért a megbeszélés témája is az volt, hogy milyen feladatok várnak rá a miniszterelnök-jelölti szerepben.

A találkozót a hódmezővásárhelyi polgármester régi szövetségese, Kész Zoltán korábbi parlamenti képviselő szervezte, aki előzőleg megkért két tapasztalt kampánytanácsadót, hogy állítsanak össze egy tervet Márki-Zaynak. Az egyikük Tóth Péter volt, aki korábban Kész kampányait is vezette, és irányított számos sikeres kampányt Budapest 13. kerületében (ahol az apja, Tóth József a polgármester), valamint az ország más pontjain. A másik meghívott tanácsadó az országos politikában szintén régóta jelenlévő Ruff Bálint volt, aki jelenleg többek között Botka László szegedi polgármester mellett dolgozik.

A találkozó egy újbudai lakásban volt, ahova Márki-Zay már láthatóan fáradtan érkezett. A négy férfi egy üveg borral és egy tál mogyoróval megterített asztal köré ült le, majd a tanácsadók elkezdték magyarázni, hogy szerintük milyen stratégiát kellene követnie a politikusnak. Tóth és Ruff elmondta neki, hogy a siker érdekében tovább kell haladnia azon az úton, amelyen az előválasztási küzdelem során elindult. Márki-Zay azzal tudott győzni, hogy kívülállóként, az ellenzéki pártoktól független szereplőként tűnt fel, és olyan embereket – köztük fiatalokat – is meg tudott szólítani, akik nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem általában a politikai rendszerrel voltak elégedetlenek.

A tanácsadók óva intették Márki-Zayt attól, hogy hatalmi alkudozásokba kezdjen az ellenzéki pártok vezetőivel, mert szerintük így le fogják őt darálni. Közölték vele azt is, hogy szerintük nagyjából egy hete van arra, hogy átvegye a kommunikációs és tartalmi irányítást az ellenzéki összefogás felett, és ha nem teszi meg, akkor meg fog bukni.

Azt javasolták neki, hogy a választási győzelem által adott felhatalmazással élve hívja őket össze már hétfőre, és nyilvánosan tegyen eléjük egy listát a feltételeiről, például arról, hogy kik azok a levitézlettnek számító politikusok, akik nem kaphatnak vezető szerepet a kampányban. A tanácsadók azzal érveltek, hogy az előválasztási eredmény olyan nagy legitimációt ad Márki-Zaynak, hogy lényegében bármilyen politikai kérést megfogalmazhat a pártvezetőknek, ők kénytelenek lesznek azt elfogadni.

A két szakember azt is javasolta Márki-Zaynak, hogy törekedjen az előválasztási kampányban megszerzett lendület megőrzésére. Felvetették neki például azt, hogy a következő pár napban tartson Budapesten egy nagy bulit, amelyre meghívja az előválasztás lebonyolításában részt vett több ezer aktivistát. Ez egyben rákészülés is lehetett volna október 23-ára, amely a választási években jellemzően egy nagy erődemonstráció a politikai szereplők számára (a kormányoldalról például már ekkor lehetett tudni, hogy nagy erőkkel készült a Békemenet megszervezésére).

Kész részben azzal a céllal szervezte a találkozót, hogy meggyőzze Márki-Zayt, bízza rá a kampányának irányítását a tanácsadókra. Tóth közölte, hogy ő ingyen vállalja a munkát, de az a feltétele, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot. Ezek között az ellenzéki pártok meghatározó szereplői is ott voltak, például a DK-elnök Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP egyik vezető politikusa, Molnár Zsolt. Tóth szerint róluk kiderült, hogy nincs mögöttük érdemi választói támogatás, és nem képesek a fideszes kétharmad lebontására.

Márki-Zay ugyanakkor nem kért a kampányszakemberek tanácsaiból. Az őt ismerők szerint rendkívül magabiztos, a saját képességeiben és tudásában a végletekig hívő politikus közölte, hogy ő fogja irányítani a kampányát a felesége segítségével, mert az üzleti életben is azt szokta meg, hogy a cégek élén álló ember hozza a döntéseket. Márki-Zay mindezt arrogáns hangon közölte a tanácsadókkal.direct36
 www.direkt36.hu/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa/

több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 281 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/gazdasag/2025/01/22/rakosrendezo-modell-420-meteres-epulet-mini-dubaj-ero-zoltan-foepitesz


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 963 — Kinek mit intézett a kormánya
 telex.hu/belfold/2025/01/22/atv-egyenes-beszed-transparency-international-nezopont-intezet-mraz-agoston-ligeti-miklos?fbclid=IwY2xjawH9rXdleHRuA2FlbQIxMQABHcnumOFnJ1FAyJqctwmv4prLn7pITqpd0hPQshy9bLh1sAI1_8t2f39Zcw_aem_7KrS8_CzCfwLS_yLykmb5g

Ez egy zseniális műsor lehetett.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 963 — Kinek mit intézett a kormánya
A DK tagjainak 97 százaléka arra szavazott, hogy Gyurcsány maradjon a párt elnöke, az ég pedig kék

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 259 — nabege2@yahoo.com
Főni valami jó hírt jelent be hamarosan!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 867 — The Mathematician
 hvg.hu/itthon/20250122_Toth-Jozsef-MSZP-s-polgarmester-fia-lesz-a-Tisza-Part-kampanyfonoke

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Orbán mióta ilyen erős?

 444.hu/2025/01/21/orban-ukrajnat-fenyegette-a-ficoval-tortent-talalkozojuk-utan
NB2
épp hangosan dübörög az elefánt mellett.

Ez egy óvodás gyerek konkrétan.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 259 — nabege2@yahoo.com
Orbán mióta ilyen erős?

 444.hu/2025/01/21/orban-ukrajnat-fenyegette-a-ficoval-tortent-talalkozojuk-utan
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 259 — nabege2@yahoo.com
 www.facebook.com/zalaihirlap.hu/videos/610715051553396/?ref=embed_video&t=0
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
A Majka témához (bár nem érdekel az ember):



😊
Gyurma Pappa
Még van valaki, aki középen áll.
Dzsokijuing
a kozos nemzeti minimumban 😉

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 362 — Saturday Night Lights
Rendszerkritikus zenészek témakör: adott egy vidéki, közepesen befutott punk zenekar. Értelmiségi tagok, jó zene, egészen modern témák. Felfigyeltek rájuk, nyertek pl. NKA pénzt is. Megkérdezték a programmenedzsert, hogy ők nyomják a rendszerkritikát, nem baj-e. Azt választ kapták, hogy PEEERSZE, hogy belefér.

A pénz egy részét klipforgatásra kellett elkölteni. Csináltak egy olyan klippet, hogy stilizálták Orbán Nagy Imre újratemetéses beszédét. Volt benne egy kicsattintott műfasz, unatkozó sírásó, vicces mellékszereplők és egy feltámadó Nagy Imre verekedés a végén stb.

Na, hát ezt a klippet letiltotta, az NKA-tól független öreg rocker. Nem tiltotta le, csak jelezte, hogy ez sok. És hogy NKA logoval nem mehet ki. De anélkül sem. Szóval most akkor össze kellett dobni, forgatni még egy klippet (ugye alapesetben a vidéki kis zenekarok haverok iPhone-jaival, haver mellékszereplőkkel, 0 Ft-ból forgatnak klippet, itt meg számlaképes csapat kellett stb. Kétszer).

Szóval, ha van egyetlen apró kérdés, hogy a klip premier előtti napon Majka még One márkanagykövete, majd másnap RENDSZERKRITIKUS lesz, az pontosan mit is takar.

Hagyjuk már ezt.
Gyurma Pappa
édesfaszom
márha felveszem a családi adőkedvezményt, akkor tartozom a fidesznek, rájuk kell szavazni?

vagy csak eteszem a pénzt, azt szarok rájuk, hogy mifaszomm ideológiát tudnak gyártani a köré, hogy kinek minek adtak pénzt, azt "vették" meg őket
mit vettek még. A lelküket, az ideológiai elköteleződésüket
faszt

pont fordítva a politika próbál úgy venni produkciókat, hogy plussz nézőt vonzzon be a szaros ideológiai rendezvényére, holott nagyrésze csak bebaszcsizik, meg mulatni akar - de ez is eltolódik lehet mongyuk mikor a káspárgyé meg littlekrofó vonalban mozog a pénzosztás, kicsit aszgondolod eszmá ne, mer akkor vonulni kell atissa meg ferkával

FOGDAPÉNZTÉSFUSS

de még egyáltalán mèr nem lehet mongyuk egy rohadt irodalomórán elmondani, hogy Tüdőfű Sándor ez a verse propaganda vers, Golden Johnny ezt ennyi pénzért köhögte ki - ideológiai szarhalmaz, Joseph Etele ezen műve program vers
éstovábbb nem a köttő őszinte makulátlan lekéből kipattant elfvarázslat, hanem mer egyhétig még akart kávézni, azt ezért fizettek, puff

mivan ha mogyoróspeti indított egy kis lovettátt?! másnak nem lehet pénze, aki vehet füleket meg közönséget?

TUOD, ALÉ MEGA LOLA
asszámït

írom ezt azÚR 2024. évében, mikor egy féléleten keresztül a usákos filmekben mindenki kurvára nagy erkörcsi fertőbe leledz, aki egyszer is hazudott, mer annál húde húdébb nincs, erre megválasztanek ezen filmeken trenírozott népek egy megrögzött hazudozót
sutianap
Nem minden gondolati egység jön át pontosan ebből a "igazam van, de úgyse érti senki" díjnyertes esszéből, pláne ha ezt még tavaly írtad, de jó a szöveg vibeja, ment a like.
Őszentsége Sobri Jóska
Tod mit írtam tavaly?
A "let it be" befordítva reggibe, arra sikerült ráénekelnem a "kell egy ház az óceán partyánt", de annyira disszonáns vót sexárdon a bottyán-hegyen egy tanyán berumozva, hogy inkább a "sárbogárd az óceán partyán, ekk toportyán lesza aaa torgyán lankán tordán" verzében óbégattam, a zöldségklub annyira röhögött, hogy kiestek az ablakon...

vilákkslákerek mogyorú: by napsüttés! NemMindenkiNő
sutianap
50-60 év múlva szerintem elfoglalod majd méltó helyedet Tersánszky Józsi Jenő mellett a magyar irodalmi kánonban.
Kampman
Az a Sobri Józsi lesz, Süti a Török Szultán.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 362 — Saturday Night Lights
A Majka témához (bár nem érdekel az ember):



😊
Gyurma Pappa
Még van valaki, aki középen áll.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 064
snoop az elso trump eranal kiadott egy notat ahol kb lelovi trumpot most meg supportalja
YoungZeeZee
Így már teljesen érthető pityinger úr viselkedése is✌️😎
több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 520
snoop az elso trump eranal kiadott egy notat ahol kb lelovi trumpot most meg supportalja
több mint 1 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Inkább ne csináljon senki semmit, maradjon minden ahogy van, csak Ákos es Győzike koncert legyen és filip Petőfi mindennap.
Abból baj nem lehet, ott nem kell a kisujjat eltartania a szadesz árváknak sem,
Mi meg simán csak hányunk egy jót, és maradjon minden ahogy van.
Itt sajnos nem csak Kádár népének kell kihalnia, hanem a gyerekeiknek is ahhoz, hogy valami végre történjen.
ozibozi
Mivel a politika és annak a színvonala alapvetően a nép kulturális szintjebol következik itt sajnos nagyobb a baj, mint hogy néhány nyuggernek a torkán akad a farhát.

A művészet általában aktuális dolgokra rezonál vagy reflektál, így én abban olyan túl nagy konteót nem látok hogy a Tisza jelenseggel párhuzamosan itt is megjelennek a NER-rel szembeni performanszok. Krubi, Dé:Nash prolitriggerelőzenéjét is kihordták lábon, ezt is kifogják

több mint 1 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Rendszerkritikus zenészek témakör: adott egy vidéki, közepesen befutott punk zenekar. Értelmiségi tagok, jó zene, egészen modern témák. Felfigyeltek rájuk, nyertek pl. NKA pénzt is. Megkérdezték a programmenedzsert, hogy ők nyomják a rendszerkritikát, nem baj-e. Azt választ kapták, hogy PEEERSZE, hogy belefér.

A pénz egy részét klipforgatásra kellett elkölteni. Csináltak egy olyan klippet, hogy stilizálták Orbán Nagy Imre újratemetéses beszédét. Volt benne egy kicsattintott műfasz, unatkozó sírásó, vicces mellékszereplők és egy feltámadó Nagy Imre verekedés a végén stb.

Na, hát ezt a klippet letiltotta, az NKA-tól független öreg rocker. Nem tiltotta le, csak jelezte, hogy ez sok. És hogy NKA logoval nem mehet ki. De anélkül sem. Szóval most akkor össze kellett dobni, forgatni még egy klippet (ugye alapesetben a vidéki kis zenekarok haverok iPhone-jaival, haver mellékszereplőkkel, 0 Ft-ból forgatnak klippet, itt meg számlaképes csapat kellett stb. Kétszer).

Szóval, ha van egyetlen apró kérdés, hogy a klip premier előtti napon Majka még One márkanagykövete, majd másnap RENDSZERKRITIKUS lesz, az pontosan mit is takar.

Hagyjuk már ezt.
Gyurma Pappa
édesfaszom
márha felveszem a családi adőkedvezményt, akkor tartozom a fidesznek, rájuk kell szavazni?

vagy csak eteszem a pénzt, azt szarok rájuk, hogy mifaszomm ideológiát tudnak gyártani a köré, hogy kinek minek adtak pénzt, azt "vették" meg őket
mit vettek még. A lelküket, az ideológiai elköteleződésüket
faszt

pont fordítva a politika próbál úgy venni produkciókat, hogy plussz nézőt vonzzon be a szaros ideológiai rendezvényére, holott nagyrésze csak bebaszcsizik, meg mulatni akar - de ez is eltolódik lehet mongyuk mikor a káspárgyé meg littlekrofó vonalban mozog a pénzosztás, kicsit aszgondolod eszmá ne, mer akkor vonulni kell atissa meg ferkával

FOGDAPÉNZTÉSFUSS

de még egyáltalán mèr nem lehet mongyuk egy rohadt irodalomórán elmondani, hogy Tüdőfű Sándor ez a verse propaganda vers, Golden Johnny ezt ennyi pénzért köhögte ki - ideológiai szarhalmaz, Joseph Etele ezen műve program vers
éstovábbb nem a köttő őszinte makulátlan lekéből kipattant elfvarázslat, hanem mer egyhétig még akart kávézni, azt ezért fizettek, puff

mivan ha mogyoróspeti indított egy kis lovettátt?! másnak nem lehet pénze, aki vehet füleket meg közönséget?

TUOD, ALÉ MEGA LOLA
asszámït

írom ezt azÚR 2024. évében, mikor egy féléleten keresztül a usákos filmekben mindenki kurvára nagy erkörcsi fertőbe leledz, aki egyszer is hazudott, mer annál húde húdébb nincs, erre megválasztanek ezen filmeken trenírozott népek egy megrögzött hazudozót
sutianap
Nem minden gondolati egység jön át pontosan ebből a "igazam van, de úgyse érti senki" díjnyertes esszéből, pláne ha ezt még tavaly írtad, de jó a szöveg vibeja, ment a like.
Őszentsége Sobri Jóska
Tod mit írtam tavaly?
A "let it be" befordítva reggibe, arra sikerült ráénekelnem a "kell egy ház az óceán partyánt", de annyira disszonáns vót sexárdon a bottyán-hegyen egy tanyán berumozva, hogy inkább a "sárbogárd az óceán partyán, ekk toportyán lesza aaa torgyán lankán tordán" verzében óbégattam, a zöldségklub annyira röhögött, hogy kiestek az ablakon...

vilákkslákerek mogyorú: by napsüttés! NemMindenkiNő
sutianap
50-60 év múlva szerintem elfoglalod majd méltó helyedet Tersánszky Józsi Jenő mellett a magyar irodalmi kánonban.
Kampman
Áá
áá ahaverom Nat Roid vót, a Battyányi örökmécsené galambászott, néha begyött mer ha fáradt voltam versben beszéltem a patikába

dráka Tandori


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 064
Lástszik már sokan elfelejtették, amikor majka beült a Heti Hetesbe, csak a kis-újeltartásos belpesti’ értelmiség kivágta/kiröhögte, mint macskát szarni, kb úgy, mint azorbánt annak idején amikor vidékiként liberálist akart játszani itt Pesten a Pozsonyi úton 88-93-ig.
Ezzel A prolival is pont így bántak anno.
-csak a meggyőződéséről és a sérelmekről.

Szerkesztette: ozibozi