NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Green Bay Packers - Atlanta Falcons
30
9
2:15, ARENA4
Politika
52 feliratkozó
1 hónapja
Semmi gond, ezt a társadalmi egyeztetést befejezettnek nyilvánítom. 😊Azzal meg végképp nem tudok mit kezdeni, ha valaki el sem olvassa, mit válaszoltak neki.Nem írtad le, hoztál elrugaszkodott példákat, hogy mi lenne, ha arra is felhatalmazást adnának a választók. Nem adtak, így ez fikció. A NER lebontásának akarata meg tény.Nem, és azért nem olvastam, mert ilyen nem volt. Egyébként azt is leírtam, hogy miért nem lehet úgy értelmezni, hogy az volt.Igen, de őszintén, szívből nem érdekel, hogy ez a gerinctelen Fideszes kesztyűbáb úgy lett-e el zavarva, hogy az kielégítse finnyás jogállamisági ízlésedet. Nekem az is OK lett volna, ha azt írják bele az egyébként sziklaszilárd, de amúgy is kidobásra ítélt Alaptörvénybe, hogy “Takarodj, te csicska!”.Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
Assurbanapli
És Te olvastad, hogy minden idők legnagyobb választói felhatalmazása van arra, hogy ez így legyen? 😊
somoskovig
Assurbanapli
somoskovig
Assurbanapli
1 hónapja
Az itteni - és általában ahol beszélgetek - probléma alfája és omegája, hogy mi volt április 12. rendszerváltás vagy kormányváltás. Ez ugyanis teljesen más mindset. Aki szerint ez kormányváltás volt, annak ami történik nem jogállami, nem is jogszerű, diktatorikus, ugyanúgy működnek mint a Fidesz, és bezzeg most senkinek nincs baja a nem jogállami működéssel. És aki így gondolja annak ebben a keretben amúgy teljesen igaza van mind jogi mind erkölcsi alapon.
Aki szerint rendszerváltás, annak ez nemhogy belefér, hanem a minimum, a kezdőlépések, tulajdonképpen semmi durva nem történt. És ebben a keretben amúgy teljesen igaza van mind jogi mind erkölcsi alapon.
Csakhát a Tisza és MP nem döntötte el, hogy ez micsoda. A szavak szintjén persze, rendszerváltás level 1000. csak a valóság meg ezzel nem mindig találkozik.
Merthogy ha rendszerváltás, akkor nem szemezgetek a közjogi méltóságok között, és nem biztosítom elsőként Vargát, hogy maradhat MNB elnök, mert “úristen mit szól az eu vagy a piacok” ugyanis Varga minden mocskos törvényt megszavazott, képviselőként és miniszterként 10 évig (!!) nem volt baja az MNB költésekkel stb. nem is beszélve arról, hogy a többiről (ász, GVH stb.) egy ideje szó sincs. Akkor bizony egy törvénnyel elcsapom mindet, mert rendszerváltás van. Ez olyan mintha 90 után Bartha Ferenc maradhatott volna MNB elnök, mert remek szakember, most hogy az MSZMP kb tagja, na bumm. Azért nehéz elképzelni ugye? Ha rendszerváltás akkor Lölő akkor se nyer már közpénzt, ha ő az egyetlen akinek kalapácsa van Magyarországon. Akkor elvesszük tőle, mert rendszerváltás van, nem hivatkozunk jogállamra. Egy mondattal lemondatjuk a köztársasági elnököt, de 300 milliót oda kell adnunk Lölőnek HÁT JOGÁLLAM VAN 😃 a nyomorult megafonos hülyéért kimennek a rendőrök, Matolcsy Ádi meg két hete a Félixben csuma készen verette az F1 after partyn? És nem úgy tűnt, mint aki marhára meg van szeppenve és a 100 év börire készül.
A Tisza és MP ha jóindulatú vagyok és optimista akkor óvatosan lépdel a kettő között, igyekszik “finoman” rendszert váltani, ha meg rosszindulatú vagyok és realista, akkor felülök a Török-Sobri vonatra és végignézem, nézzük, ahogy MP belakja OV rendszerét, Fidesz-light, vagy konszolidàlt Fidesz és ami ezzel jár.
Ennek az első és egyetlen próbája nem az új legfőbb ügyész lesz vagy az, mit csinál a vavihiv vagy akár az új alkotmány, hanem a választási törvény. Minden más köd, füst, szemkápráztatás és mellébeszélés, a választási törvény és hogy mikor fogadják el. Ez a lényeg.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
1 hónapja
1 hónapja
Ha szerinted nem, akkor tényleg nem. Vagy miért is kéne végrehajtani a programot, ha nem nyertek vele? 😀ha valakinek benne van a programjában, hogy a kisebbségek karóba kell húzni, attól még nem szabad végrehajtani, magyarul szerinted azzal lehetne itthon választást nyerniHa ez szerinted ugyanazt jelenti, akkor nem érdemes beszélgetnünk.
StormST
Assurbanapli
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 hónapja
Azzal meg végképp nem tudok mit kezdeni, ha valaki el sem olvassa, mit válaszoltak neki.Nem írtad le, hoztál elrugaszkodott példákat, hogy mi lenne, ha arra is felhatalmazást adnának a választók. Nem adtak, így ez fikció. A NER lebontásának akarata meg tény.Nem, és azért nem olvastam, mert ilyen nem volt. Egyébként azt is leírtam, hogy miért nem lehet úgy értelmezni, hogy az volt.Igen, de őszintén, szívből nem érdekel, hogy ez a gerinctelen Fideszes kesztyűbáb úgy lett-e el zavarva, hogy az kielégítse finnyás jogállamisági ízlésedet. Nekem az is OK lett volna, ha azt írják bele az egyébként sziklaszilárd, de amúgy is kidobásra ítélt Alaptörvénybe, hogy “Takarodj, te csicska!”.Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
Assurbanapli
És Te olvastad, hogy minden idők legnagyobb választói felhatalmazása van arra, hogy ez így legyen? 😊
somoskovig
Assurbanapli
somoskovig
1 hónapja
ha valakinek benne van a programjában, hogy a kisebbségek karóba kell húzni, attól még nem szabad végrehajtani, magyarul szerinted azzal lehetne itthon választást nyerniHa ez szerinted ugyanazt jelenti, akkor nem érdemes beszélgetnünk.
StormST
1 hónapja
Nem írtad le, hoztál elrugaszkodott példákat, hogy mi lenne, ha arra is felhatalmazást adnának a választók. Nem adtak, így ez fikció. A NER lebontásának akarata meg tény.Nem, és azért nem olvastam, mert ilyen nem volt. Egyébként azt is leírtam, hogy miért nem lehet úgy értelmezni, hogy az volt.Igen, de őszintén, szívből nem érdekel, hogy ez a gerinctelen Fideszes kesztyűbáb úgy lett-e el zavarva, hogy az kielégítse finnyás jogállamisági ízlésedet. Nekem az is OK lett volna, ha azt írják bele az egyébként sziklaszilárd, de amúgy is kidobásra ítélt Alaptörvénybe, hogy “Takarodj, te csicska!”.Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
Assurbanapli
És Te olvastad, hogy minden idők legnagyobb választói felhatalmazása van arra, hogy ez így legyen? 😊
somoskovig
Assurbanapli
1 hónapja
Figyelj, én arra reagáltam, hogy szerinted ha valakinek benne van a programjában, hogy a kisebbségek karóba kell húzni, attól még nem szabad végrehajtani, magyarul szerinted azzal lehetne itthon választást nyerni. Ennyi, engem nem érdekel mi volt korábban, mert ez, amit írtál ami ebből lejön, ez szerintem elfogadhatatlan érvelés és a komplett országot és benne engem is iszonyatosan lenézel vele...De itt nem pusztán erről volt szó. Ha megnézed, itt egy elméleti fejtegetésre válaszoltál. A konkrét ügyben is leírtam Jugheadnek a véleményemet, jó hosszan. Azt a hsz-t nézd meg, arra reagálj, ha csak konkrétan Sulyok érdekel.Na, most kezdesz komolytalanul félremagyarázni. Hogy jön a nemzetiségek karóba húzása ahhoz, hogy előre megmondták, hogy leváltják a KE-t és utána megcsinálják? Azért ne akarjuk már egy szintre hozni a pártkinevezettek elmozdítását (nem megölését, csak leváltását) a halálbüntetéssel, meg a karóban húzással...Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Te azt nem veszed figyelembe, hogy óriási különbség van aközött, hogy "nyertem és azt csinálok, amit akarok" és a "nyertem és azt csinálom, amit előre mondtam, hogy csinálni fogok". Előbbi a fidesz, utóbbi a Tisza, legalábbis ebben az ügyben...Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
Assurbanapli
StormST
Assurbanapli
Te képes vagy a saját narratívád erőltetését addig vinni, hogy szerinted Magyarországon a kisebbségek karóba húzásával a programjában választást tudna nyerni egy párt? Azért ennél komolyabbnak gondoltalak, eddig...
StormST
Assurbanapli
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 hónapja
Nem, és azért nem olvastam, mert ilyen nem volt. Egyébként azt is leírtam, hogy miért nem lehet úgy értelmezni, hogy az volt.Igen, de őszintén, szívből nem érdekel, hogy ez a gerinctelen Fideszes kesztyűbáb úgy lett-e el zavarva, hogy az kielégítse finnyás jogállamisági ízlésedet. Nekem az is OK lett volna, ha azt írják bele az egyébként sziklaszilárd, de amúgy is kidobásra ítélt Alaptörvénybe, hogy “Takarodj, te csicska!”.Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
Assurbanapli
És Te olvastad, hogy minden idők legnagyobb választói felhatalmazása van arra, hogy ez így legyen? 😊
somoskovig
1 hónapja
De itt nem pusztán erről volt szó. Ha megnézed, itt egy elméleti fejtegetésre válaszoltál. A konkrét ügyben is leírtam Jugheadnek a véleményemet, jó hosszan. Azt a hsz-t nézd meg, arra reagálj, ha csak konkrétan Sulyok érdekel.Na, most kezdesz komolytalanul félremagyarázni. Hogy jön a nemzetiségek karóba húzása ahhoz, hogy előre megmondták, hogy leváltják a KE-t és utána megcsinálják? Azért ne akarjuk már egy szintre hozni a pártkinevezettek elmozdítását (nem megölését, csak leváltását) a halálbüntetéssel, meg a karóban húzással...Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Te azt nem veszed figyelembe, hogy óriási különbség van aközött, hogy "nyertem és azt csinálok, amit akarok" és a "nyertem és azt csinálom, amit előre mondtam, hogy csinálni fogok". Előbbi a fidesz, utóbbi a Tisza, legalábbis ebben az ügyben...Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
Assurbanapli
StormST
Assurbanapli
Te képes vagy a saját narratívád erőltetését addig vinni, hogy szerinted Magyarországon a kisebbségek karóba húzásával a programjában választást tudna nyerni egy párt? Azért ennél komolyabbnak gondoltalak, eddig...
StormST
1 hónapja
Igen, de őszintén, szívből nem érdekel, hogy ez a gerinctelen Fideszes kesztyűbáb úgy lett-e el zavarva, hogy az kielégítse finnyás jogállamisági ízlésedet. Nekem az is OK lett volna, ha azt írják bele az egyébként sziklaszilárd, de amúgy is kidobásra ítélt Alaptörvénybe, hogy “Takarodj, te csicska!”.Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
Assurbanapli
És Te olvastad, hogy minden idők legnagyobb választói felhatalmazása van arra, hogy ez így legyen? 😊
1 hónapja
Hagyjuk már ezeket a keveréseket. Azt nem arra írtam. Hogy hogyan váltanám le Sulyokot, azt részletesen leírtam. Olvastad?Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
somoskovig
1 hónapja
Na, most kezdesz komolytalanul félremagyarázni. Hogy jön a nemzetiségek karóba húzása ahhoz, hogy előre megmondták, hogy leváltják a KE-t és utána megcsinálják? Azért ne akarjuk már egy szintre hozni a pártkinevezettek elmozdítását (nem megölését, csak leváltását) a halálbüntetéssel, meg a karóban húzással...Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Te azt nem veszed figyelembe, hogy óriási különbség van aközött, hogy "nyertem és azt csinálok, amit akarok" és a "nyertem és azt csinálom, amit előre mondtam, hogy csinálni fogok". Előbbi a fidesz, utóbbi a Tisza, legalábbis ebben az ügyben...Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
Assurbanapli
StormST
Assurbanapli
Te képes vagy a saját narratívád erőltetését addig vinni, hogy szerinted Magyarországon a kisebbségek karóba húzásával a programjában választást tudna nyerni egy párt? Azért ennél komolyabbnak gondoltalak, eddig...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 hónapja
Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Hagyjuk már ezeket a hülye szélsőséges példákat. Ez egy alapvetően haladó szellemiségű ország, lásd melegek örökbefogadásának 70% körüli támogatása, senki nem beszél halálbüntetésről, kisebbségi pogromokrol, stb.
Assurbanapli
Ettől még a NER lebontása kifejezett választói akarat. Ezt szerinted hogy lehetne megtenni, ha az olyan fostartályok, mint Sulyok, maradnának? A csávó 10 évig volt az AB elnöke és KE, hány olyan mondata volt az alkotmányosság kiüresítése kapcsán, mint az a szép hangzatos nyilatkozat, mellyel elbúcsúzott? Segítek, nulla. Hány beadványa volt a Velencei Bizottsághoz? Segítek, szintén nulla. Ha ennek kisebb hatása volt szerinted itthon a jogállamiságra, mint annak, hogy így zavarták el, akkor el vagy tévedve teljesen.
1 hónapja
Itt Nem tudsz olyat csinálni amiről egy percen belül be ne bizonyítaná az ellenség/nem ellenfél/ által fizetett jogász, hogy jogszerűtlen. Itt cselekedni kell, utána majd a jogászok eljogászkodnak-amúgy is sokszor elhangzott ez.Ott meg csak a pénz számít hogy nálad legyenek a jobb képességűek és hitelesebben kommunikálók.
Kb ennyi ami az egyszeri választót érdekli, de valójában még ennyi sem.
Cselekedni kell amíg van mérhető társadalmi támogatás/erről a kérdésről meg majd az új M1-en elvitatkozik éjjel 11-kor pár Hackpéter meg hasonlók, oszt’ jónapot!
Szerkesztette: ozibozi
1 hónapja
Így van, vagy átfogóan csinálni (persze átláthatóan, a választóknak alaposan megindokolva, hogy mit miért), vagy pedig óhatatlanul farigcsálás lesz belőle.Így már értem, Te teljes lefejezést szerettél volna, de valóban ehhez nem volt meg a bátorságuk és az AB-n így csak konszolidálnak, míg Varga Mihályhoz nem nyúlnak hozzá.De hát te nem tudod elolvasni? Idézzem be ide bekezdésenként?De éppen Sulyok esetén mi az, ami nem aszerint történt?Milyen emberek? Bakáé gáz. Polgár Judité nem.Oké, szerinted gáz ezen emberek álláspontja, értem. Te hogy váltottad volna le Sulyokot és a többieket?A többi részre: Baka már azelőtt egyetértett azzal, hogy a jogállam első lépése a közjogi méltóságok eltávolítása mielőtt köztársasági elnökként a neve felmerült és akkor is egyetértene ezzel, ha nem sül be a Polgár Judit terv. Szóval az egy téves értelmezés, hogy csak azért ért egyet, mert kinevezték (közelebb áll a valósághoz az, hogy azért nevezték ki, mert egyetért).Ezt a védelmében akartad mondani? De hát ez is gáz.
Jughead
Assurbanapli
Jughead
Én nagyjából azzal értettem egyet, ami abban a nyilatkozatban van, amit belinkeltél. Vagy úgy, vagy inkább neki se kezdjünk.
Assurbanapli
Jughead
"A közjogi tisztségviselők a köztársasági elnöktől az alkotmánybírákig és a legfőbb ügyésztől a Kúria elnökéig lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában. Döntéseik és mulasztásaik miatt osztoznak a felelősségben a kirekesztett egyéneket és csoportokat ért tömeges jogsérelmekért, valamint a rendszerszintű vagyoni visszaélésekért, a közjavak magánkézbe való átjátszásáért és az így előidézett szociális igazságtalanságokért. Mivel a közjogi tisztségviselők a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, ezért helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak. Akármilyen döntéseket hoznának a jövőben, ők hatalomfüggő és részrehajló döntéshozóknak bizonyultak, akik nem a törvény szelleme és betűje alapján járnak el. Megbízatásuk fenntartása meggátolná a demokratikus jogállam helyreállítását. Hiteles működés csak új vezetőkkel lehetséges."
Ez a teljes garnitúra lecseréléséről szól. Nem szemezgetünk, hanem kompletten cserélünk, nemcsak azért mert kompletten bűnösök, hanem azért is, mert a társadalom is könnyebben megérti, hogy mitől különleges ez a mostani helyzet. Ehhez képest a KE, és véletlenszerűen néhány alkotmánybíró sikerült, a többivel nem tudjuk mi van, illetve dehogynem, van akiről tudjuk, hogy biztosan marad (Varga Misi).
"A kétharmados többség önkorlátozó jogi eszközökkel érheti el, hogy a kívánt személycserék a demokratikus jogállam helyreállítását segítsék elő. Egyrészt indokolt elkerülni az olyan színlelt, „trükkös” megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei."
Ehhez képest nem sikerült elkerülni a trükkös megoldásokat. Alkotmánybírók jogi értelemben azért vesztették el a megbízatásukat, mert betöltöttek bizonyos kort, Hende meg véletlenül. Ez a valódi célt elrejtő átalakítás tipikus esete.
Másrészt célszerű törekedni arra, hogy a halaszthatatlan személycserék ne járjanak együtt az államszerkezet és a hatáskörök végiggondolatlan megváltoztatásával. Stabil konstrukciót átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal.
Átfogó alkotmányozás hol volt? Igaz, a hatásköröket nem alakították át, erre csak minimális mértékben kerül sor. (Legalábbis eddig így tudjuk.) De a személyek tekintetében egyáltalán csak átfogóan átgondolta valaki, hogy kik lehetnek az a kör, aki érintett, és azokat hogyan lehet valami értelmes módon felmenteni? Tipikus rendkívüli, esetleges, teljességgel átgondolatlan volt az egész.
"Harmadrészt, az önkorlátozó személycserék akkor lehetnek a fékek és ellensúlyok helyreállításához vezető első lépések, ha az új közjogi vezetők kiválasztására nyilvános eljárásban, szakmailag elismert testületek bevonásával és etikai szempontok figyelembevételével kerül sor. A kivételes, átmeneti helyzetben ez garantálhatja, hogy az Országgyűlés hiteles, pártatlan és alkalmas személyeket választ meg az autokrácia közjogi tisztségviselői helyett."
Nem volt semmiféle egyeztetés, nem volt nyilvános eljárás, semmi nem volt azon kívül, hogy a miniszterelnök össze-vissza írogatott a facebookra, aztán meggondolta magát. Szakmailag elismert testületek hol voltak? Bakát pl. az országgyűlési szavazás előtt mennyivel jelentették be? Hol volt egyáltalán idő arra, hogy bárki utánanézhessen, ki is ez és miért lenne jó elnöknek? Sonnevendnél kb ugyanannyi idő volt, mondjuk az ő esetében szakmai kifogásom nekem nincs, de hátha másnak lett volna.
Assurbanapli
Ha tippelnem kéne, akkor ennek az oka szimplán annyi, hogy a VB és az EU ennyit engedett nekik, de valóban ez már a poltikai alkudozás.
A többinél: én Sulyokról beszéltem (mivel én külön-külön néztem, de ha a fentieket elfogadjuk, hogy csak egyben lehet, akkor megértem az ellenvetéseidet), ott nem volt trükközés, az államszerkezet és a hatáskörök végiggondolatlan megváltoztatására se került sor, míg a KE esetén a szakmai testületek bevonása nem értelmezhető (ellentétben az AB, a Kúria elnöke, Legfőbb Ügyész stb. esetén) az én meglátásom szerint.
Jughead
A KE-nél szakmai testületek valóban nem jönnek szóba, de egy csomó egyéb társadalmi szervezet igen, meg mindenféle fórumok, ahol érdemben lehet megvitatni stb. De itt az volt, hogy először kirúgjuk Sulyokot, aztán kezdünk gondolkodni azon, hogy milyen helyzetbe is kormányoztuk magunkat. És aztán jönnek az antidemokratikus facebook-megoldások, mert már kapkodunk is.
1 hónapja
Mert nincs jelentősége. Akkor sem húzhatjuk karóba a nemzetiségeket, ha ezzel kampányolt a nyertes párt.Te azt nem veszed figyelembe, hogy óriási különbség van aközött, hogy "nyertem és azt csinálok, amit akarok" és a "nyertem és azt csinálom, amit előre mondtam, hogy csinálni fogok". Előbbi a fidesz, utóbbi a Tisza, legalábbis ebben az ügyben...Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
Assurbanapli
StormST
1 hónapja
Te azt nem veszed figyelembe, hogy óriási különbség van aközött, hogy "nyertem és azt csinálok, amit akarok" és a "nyertem és azt csinálom, amit előre mondtam, hogy csinálni fogok". Előbbi a fidesz, utóbbi a Tisza, legalábbis ebben az ügyben...Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
Assurbanapli
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 hónapja
Engem igazából az érdekelne, hogy miért nem volt erre rendes casting már előre, vagy ha volt, akkor miért tűnik mégis kapkodásnak az egész?Mármint, a Tisza előre mondta, hogy le akarják váltani Sulyokot, ha nyernek, akkor miért nem kezdtek el már a választások előtt, de legalább az után, hogy meglett a 2/3 a háttérben castingolni? Vagy lehet Polgár Judit volt annak az eredménye és nem volt rendes B-terv?
Bármilyen komolyabb cégnél egy recruiter könnyen repülhet, ha az A-terv visszamondja és nincs B-terv egy fontos pozíciónál, főleg ha van időbeli korlát is...
Én nem mondok Bakáról semmit, mert nem tudok róla semmit, én személy szerint nem vártam, hogy a következő Sólyom vagy Göncz most fog beesni az ajtón, főleg mert senki nem tudott olyat megnevezni, akire ez ráillene és nincs semmilyen múltja az elmúlt 16 évből. Annak örülök, hogy nem lett egy tiszás arcra (Rost, Forsthoffer, stb.) rádobva a kabát, annak még ennél is szarabb lett volna az optikája, azt meg már korábban megírtam, hogy szerintem full mindegy, hogy ért-e a KE a joghoz vagy nem, abból a szempontból a mögötte lévő csapat számít, Bakáról meg legalább el lehet mondani, hogy kb. az elsőként ment el a végsőkig azért, hogy külföldön is lássák és papírja is legyen róla, hogy mekkora egy ocsmány szarhalom volt a fidesz...
Lépjünk már túl ezen a jogállami fanyalgáson, ez nem az elegáns megoldások időszaka, ebben az egész ügyben csak Sulyok tudott volna elegánsat lépni, ha magától eltűnik...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 hónapja
Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.Már ez is sokkal bonyolultabb kérdés, mint elsőre látszik.
somoskovig
A modern liberális demokráciában attól még, hogy sokan akarnak valamit, nem biztos, hogy meg is kell csinálni. Itt volt csebi példája, a halálbüntetés, de lehetne iszonyú sok példát mondani a kínzás, embertelen büntetések alkalmazásának tilalmától, a kisebbségek jogain át a szociális érzékenységig. Ezek nem népszerűek, ha szavazást tartanál róla, akkor esélyes, hogy nem mindet tartaná meg a nép az ő bölcsességében. Tehát a puszta többségi demokrácia idejétmúlt, ma kulturáltabb helyeken az kevés.
(Ráadásul, csak hogy szörnyülködhess, hadd tegyem hozzá, hogy a NER alapvetően ezt a logikát követte. Ez az illiberális demokrácia hívószava is. Hiszen nyertek a valasztáson, nem? Kétharmaddal. Hát akkor működik a demokrácia, ha ők teljesítik a saját szavazóiknak az elvárását, hiszen ők voltak többségben.)
Modern (nem illiberális, hanem liberális) demokráciában igenis figyelembe veszünk mást is, nemcsak, hogy hányan szavaztak ránk.
Arról nem is beszélve, hogy akik egy helyre szavaztak, azok sem monolit tömb. Az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindennel tökéletesen egyetértenek, amit az a kormány csinál, akire szavaztak. Bizonyos részekkel egyetértenek, mással meg nem.
(Ez a szólam egyébként szintén ismerős, a fidesz hivatkozott mindig arra, hogy a kétharmad mindent betakar, az úgy ahogy van tetszik a választóknak, amit ők csinálnak.)
1 hónapja
Így már értem, Te teljes lefejezést szerettél volna, de valóban ehhez nem volt meg a bátorságuk és az AB-n így csak konszolidálnak, míg Varga Mihályhoz nem nyúlnak hozzá.De hát te nem tudod elolvasni? Idézzem be ide bekezdésenként?De éppen Sulyok esetén mi az, ami nem aszerint történt?Milyen emberek? Bakáé gáz. Polgár Judité nem.Oké, szerinted gáz ezen emberek álláspontja, értem. Te hogy váltottad volna le Sulyokot és a többieket?A többi részre: Baka már azelőtt egyetértett azzal, hogy a jogállam első lépése a közjogi méltóságok eltávolítása mielőtt köztársasági elnökként a neve felmerült és akkor is egyetértene ezzel, ha nem sül be a Polgár Judit terv. Szóval az egy téves értelmezés, hogy csak azért ért egyet, mert kinevezték (közelebb áll a valósághoz az, hogy azért nevezték ki, mert egyetért).Ezt a védelmében akartad mondani? De hát ez is gáz.
Jughead
Assurbanapli
Jughead
Én nagyjából azzal értettem egyet, ami abban a nyilatkozatban van, amit belinkeltél. Vagy úgy, vagy inkább neki se kezdjünk.
Assurbanapli
Jughead
"A közjogi tisztségviselők a köztársasági elnöktől az alkotmánybírákig és a legfőbb ügyésztől a Kúria elnökéig lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában. Döntéseik és mulasztásaik miatt osztoznak a felelősségben a kirekesztett egyéneket és csoportokat ért tömeges jogsérelmekért, valamint a rendszerszintű vagyoni visszaélésekért, a közjavak magánkézbe való átjátszásáért és az így előidézett szociális igazságtalanságokért. Mivel a közjogi tisztségviselők a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, ezért helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak. Akármilyen döntéseket hoznának a jövőben, ők hatalomfüggő és részrehajló döntéshozóknak bizonyultak, akik nem a törvény szelleme és betűje alapján járnak el. Megbízatásuk fenntartása meggátolná a demokratikus jogállam helyreállítását. Hiteles működés csak új vezetőkkel lehetséges."
Ez a teljes garnitúra lecseréléséről szól. Nem szemezgetünk, hanem kompletten cserélünk, nemcsak azért mert kompletten bűnösök, hanem azért is, mert a társadalom is könnyebben megérti, hogy mitől különleges ez a mostani helyzet. Ehhez képest a KE, és véletlenszerűen néhány alkotmánybíró sikerült, a többivel nem tudjuk mi van, illetve dehogynem, van akiről tudjuk, hogy biztosan marad (Varga Misi).
"A kétharmados többség önkorlátozó jogi eszközökkel érheti el, hogy a kívánt személycserék a demokratikus jogállam helyreállítását segítsék elő. Egyrészt indokolt elkerülni az olyan színlelt, „trükkös” megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei."
Ehhez képest nem sikerült elkerülni a trükkös megoldásokat. Alkotmánybírók jogi értelemben azért vesztették el a megbízatásukat, mert betöltöttek bizonyos kort, Hende meg véletlenül. Ez a valódi célt elrejtő átalakítás tipikus esete.
Másrészt célszerű törekedni arra, hogy a halaszthatatlan személycserék ne járjanak együtt az államszerkezet és a hatáskörök végiggondolatlan megváltoztatásával. Stabil konstrukciót átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal.
Átfogó alkotmányozás hol volt? Igaz, a hatásköröket nem alakították át, erre csak minimális mértékben kerül sor. (Legalábbis eddig így tudjuk.) De a személyek tekintetében egyáltalán csak átfogóan átgondolta valaki, hogy kik lehetnek az a kör, aki érintett, és azokat hogyan lehet valami értelmes módon felmenteni? Tipikus rendkívüli, esetleges, teljességgel átgondolatlan volt az egész.
"Harmadrészt, az önkorlátozó személycserék akkor lehetnek a fékek és ellensúlyok helyreállításához vezető első lépések, ha az új közjogi vezetők kiválasztására nyilvános eljárásban, szakmailag elismert testületek bevonásával és etikai szempontok figyelembevételével kerül sor. A kivételes, átmeneti helyzetben ez garantálhatja, hogy az Országgyűlés hiteles, pártatlan és alkalmas személyeket választ meg az autokrácia közjogi tisztségviselői helyett."
Nem volt semmiféle egyeztetés, nem volt nyilvános eljárás, semmi nem volt azon kívül, hogy a miniszterelnök össze-vissza írogatott a facebookra, aztán meggondolta magát. Szakmailag elismert testületek hol voltak? Bakát pl. az országgyűlési szavazás előtt mennyivel jelentették be? Hol volt egyáltalán idő arra, hogy bárki utánanézhessen, ki is ez és miért lenne jó elnöknek? Sonnevendnél kb ugyanannyi idő volt, mondjuk az ő esetében szakmai kifogásom nekem nincs, de hátha másnak lett volna.
Assurbanapli
Ha tippelnem kéne, akkor ennek az oka szimplán annyi, hogy a VB és az EU ennyit engedett nekik, de valóban ez már a poltikai alkudozás.
A többinél: én Sulyokról beszéltem (mivel én külön-külön néztem, de ha a fentieket elfogadjuk, hogy csak egyben lehet, akkor megértem az ellenvetéseidet), ott nem volt trükközés, az államszerkezet és a hatáskörök végiggondolatlan megváltoztatására se került sor, míg a KE esetén a szakmai testületek bevonása nem értelmezhető (ellentétben az AB, a Kúria elnöke, Legfőbb Ügyész stb. esetén) az én meglátásom szerint.
1 hónapja
Szerintem egyelőre bontanak. Persze lehet kiskalapáccsal meg precíz vésővel is játszadozni, vagy fel is lehet robbantani az egészet a p*csába, a maradékot ledózerolni, hogy legyen egy üres telek az építkezéshez. Én mindenesetre az elkészült épületet nem az alapján fogom megítélni, hogy hogyan zajlik a bontás. És maradva a hasonlatnál, Baka nem az új épület egyik szintje, hanem az a mobil konténer, amit odaraktak az éjjeliőrnek a bejárathoz, hogy felügyelje a területet.Ennyikehhh...
Ami meg az előző rendszert kiszolgáló sameszokat és csinyovnyikokat illeti, eddig ugye repült a KE, a legfőbb ügyész, a teljes NMHH vezérkar, a NAV elnök, jópár rendőrkapitány, meg szegény Hende Csaba, a jogtudós és államférfi, az alkotmányosság legfőbb őre, a talár legméltóbb viselője.
Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.
somoskovig
Csak még annyit hozzá, hogy alig telt el négy hónap... várjunk már egy kicsit...
A korábbi hasonlathoz visszatérve a wc kefe súrolja, próbálja minél gyorsabban eltüntetni a sz@rt... büdös és mocskos meló....
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
1 hónapja
Szerintem egyelőre bontanak. Persze lehet kiskalapáccsal meg precíz vésővel is játszadozni, vagy fel is lehet robbantani az egészet a p*csába, a maradékot ledózerolni, hogy legyen egy üres telek az építkezéshez. Én mindenesetre az elkészült épületet nem az alapján fogom megítélni, hogy hogyan zajlik a bontás. És maradva a hasonlatnál, Baka nem az új épület egyik szintje, hanem az a mobil konténer, amit odaraktak az éjjeliőrnek a bejárathoz, hogy felügyelje a területet. Ami meg az előző rendszert kiszolgáló sameszokat és csinyovnyikokat illeti, eddig ugye repült a KE, a legfőbb ügyész, a teljes NMHH vezérkar, a NAV elnök, jópár rendőrkapitány, meg szegény Hende Csaba, a jogtudós és államférfi, az alkotmányosság legfőbb őre, a talár legméltóbb viselője.
Őszintén nem értem ezt az eltartott kisujjal fintorgó jogállamisági sipákolást. Soha semmikor nem szavaztak ennyien szabad választáson arra, hogy pont ez történjen. Működik a demokrácia.
1 hónapja
De hát te nem tudod elolvasni? Idézzem be ide bekezdésenként?De éppen Sulyok esetén mi az, ami nem aszerint történt?Milyen emberek? Bakáé gáz. Polgár Judité nem.Oké, szerinted gáz ezen emberek álláspontja, értem. Te hogy váltottad volna le Sulyokot és a többieket?A többi részre: Baka már azelőtt egyetértett azzal, hogy a jogállam első lépése a közjogi méltóságok eltávolítása mielőtt köztársasági elnökként a neve felmerült és akkor is egyetértene ezzel, ha nem sül be a Polgár Judit terv. Szóval az egy téves értelmezés, hogy csak azért ért egyet, mert kinevezték (közelebb áll a valósághoz az, hogy azért nevezték ki, mert egyetért).Ezt a védelmében akartad mondani? De hát ez is gáz.
Jughead
Assurbanapli
Jughead
Én nagyjából azzal értettem egyet, ami abban a nyilatkozatban van, amit belinkeltél. Vagy úgy, vagy inkább neki se kezdjünk.
Assurbanapli
Jughead
"A közjogi tisztségviselők a köztársasági elnöktől az alkotmánybírákig és a legfőbb ügyésztől a Kúria elnökéig lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában. Döntéseik és mulasztásaik miatt osztoznak a felelősségben a kirekesztett egyéneket és csoportokat ért tömeges jogsérelmekért, valamint a rendszerszintű vagyoni visszaélésekért, a közjavak magánkézbe való átjátszásáért és az így előidézett szociális igazságtalanságokért. Mivel a közjogi tisztségviselők a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, ezért helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak. Akármilyen döntéseket hoznának a jövőben, ők hatalomfüggő és részrehajló döntéshozóknak bizonyultak, akik nem a törvény szelleme és betűje alapján járnak el. Megbízatásuk fenntartása meggátolná a demokratikus jogállam helyreállítását. Hiteles működés csak új vezetőkkel lehetséges."
Ez a teljes garnitúra lecseréléséről szól. Nem szemezgetünk, hanem kompletten cserélünk, nemcsak azért mert kompletten bűnösök, hanem azért is, mert a társadalom is könnyebben megérti, hogy mitől különleges ez a mostani helyzet. Ehhez képest a KE, és véletlenszerűen néhány alkotmánybíró sikerült, a többivel nem tudjuk mi van, illetve dehogynem, van akiről tudjuk, hogy biztosan marad (Varga Misi).
"A kétharmados többség önkorlátozó jogi eszközökkel érheti el, hogy a kívánt személycserék a demokratikus jogállam helyreállítását segítsék elő. Egyrészt indokolt elkerülni az olyan színlelt, „trükkös” megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei."
Ehhez képest nem sikerült elkerülni a trükkös megoldásokat. Alkotmánybírók jogi értelemben azért vesztették el a megbízatásukat, mert betöltöttek bizonyos kort, Hende meg véletlenül. Ez a valódi célt elrejtő átalakítás tipikus esete.
Másrészt célszerű törekedni arra, hogy a halaszthatatlan személycserék ne járjanak együtt az államszerkezet és a hatáskörök végiggondolatlan megváltoztatásával. Stabil konstrukciót átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal.
Átfogó alkotmányozás hol volt? Igaz, a hatásköröket nem alakították át, erre csak minimális mértékben kerül sor. (Legalábbis eddig így tudjuk.) De a személyek tekintetében egyáltalán csak átfogóan átgondolta valaki, hogy kik lehetnek az a kör, aki érintett, és azokat hogyan lehet valami értelmes módon felmenteni? Tipikus rendkívüli, esetleges, teljességgel átgondolatlan volt az egész.
"Harmadrészt, az önkorlátozó személycserék akkor lehetnek a fékek és ellensúlyok helyreállításához vezető első lépések, ha az új közjogi vezetők kiválasztására nyilvános eljárásban, szakmailag elismert testületek bevonásával és etikai szempontok figyelembevételével kerül sor. A kivételes, átmeneti helyzetben ez garantálhatja, hogy az Országgyűlés hiteles, pártatlan és alkalmas személyeket választ meg az autokrácia közjogi tisztségviselői helyett."
Nem volt semmiféle egyeztetés, nem volt nyilvános eljárás, semmi nem volt azon kívül, hogy a miniszterelnök össze-vissza írogatott a facebookra, aztán meggondolta magát. Szakmailag elismert testületek hol voltak? Bakát pl. az országgyűlési szavazás előtt mennyivel jelentették be? Hol volt egyáltalán idő arra, hogy bárki utánanézhessen, ki is ez és miért lenne jó elnöknek? Sonnevendnél kb ugyanannyi idő volt, mondjuk az ő esetében szakmai kifogásom nekem nincs, de hátha másnak lett volna.
1 hónapja
Oké, lehet, hogy ők nem mondták, hanem csak a saját pozíciójukat próbálták védeni ezzel a mozdulattal.Az alkotmánybírák többsége is azt mondta, hogy menjen, már ha a Sulyok által benyújtott ügy nem tárgyalását annak vesszük.Nem ezt mondtak. Ebből is látszik hogy teljesen rosszul értelmezed.
Vagy innentől kezdve ők is alkalmatlanok lettek a pozícióra?
Lúdas Solymi
csebi
De ettől függetlenül a kérdésem többi része még valid.
Tehát az, aki kikelt a döntés ellen, majd most elfogadja a felkérést, az nem tekinthető a jogállamiság betartójának.
De az aki nem szólt az eddigiek ellen semmit az igen? Vagy az sem?