Soccer

42 feliratkozó

több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 375 — NFL bracket champion '26
Alessandro Florenzit, a Milan jobbhátvédjét gyanúsítottként kihallgatták Torinóban az illegális szerencsejátékban illetve sportfogadásban való részvétel gyanúja miatt.

Nicolo Fagioli, Sandro Tonali és Nicolo Zaniolo után újabb játékos ellen indult nyomozás, miután felmerült annak a gyanúja, hogy Florenzi is szabálysértést követett el azáltal, hogy futballmérkőzésekre fogadott. A Sky Sport Italia tájékoztatása szerint Florenzit csütörtökön 1 órán át kihallgatták a torinói ügyészségen Manuela Pedrotta ügyésznő és a nyomozók jelenlétében.

Az ANSA hírügynökség beszámolója szerint az Európa-bajnok jobbhátvéd a kihallgatáson kijelentette, hogy soha nem fogadott futballmérkőzésekre, viszont elismerte, hogy játszott szerencsejátékot, például rulettezett.

Florenzi érdekeit Conte és Tognozzi ügyvéd képviseli, akik néhány hete Zaniolót védték. Az Aston Villa támadója szintén szerencsejátékban vett részt (póker és blackjack), azonban nem fogadott mérkőzésekre. Amennyiben a nyomozás során bebizonyosodik, hogy Florenzi igazat mondott és nem fogadott meccsekre, akkor nem indokolt az eltiltás még akkor sem, ha szerencsejátékozott, ami pénzbüntetést vonhat maga után.

A játékos ügyvédjeinek szavai: „Florenzi tisztázta az álláspontját és megismételte, hogy egyáltalán nem fogadott semmilyen labdarúgó meccsre, továbbá semmilyen bizonyíték nem merült fel ellene ebben az értelemben. Ugyanakkor elismerte, hogy illegális platformokon játszott szerencsejátékot és az ügyész minden kérdésére válaszolt, hogy tisztázza az ügyet.”

A La Gazzetta dello Sport szerint Florenzi még a kihallgatása előtt tájékoztatta a Milant és az ügynökét, Alessandro Luccit arról, hogy soha nem fogadott futballmeccsekre. A játékos nyugodt és csütörtökön reggel a megszokott módon a csapattal edzett Milanellóban, mielőtt Torinóba utazott a kihallgatásra.

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke: „Alessandro Florenzi egyike azoknak, akiknek az ügyéről a sajtóban olvastam, de nem érzem, hogy a körülmények aggodalomra adnának okot. Jelenleg nem kaptunk semmilyen negatív állásfoglalást.”


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 412 — Keep pounding
A mákfaktor nem csak ma volt meg, hanem Szerbiában, Montenegróban és Litvániában is, szerencsére. Nagyon kiváncsi vagyok majd, milyen VB-selejtező csoportunk lesz.
EB-jegyekről mit tudni? Állítólag az első körös sorsolás már meg is volt, több mint 1 millió jelentkező, én miért nem tudtam róla? 😃
JC6 - a zsidó
Ma milyen mákfaktorrol beszelsz, a meccs kepe alapjan kb 2 gollal kellett volna nyerjunk.
Illetve neked minek jegy, legutobb kozolted nem akarsz kimenni mert szar elmeny volt.
Inkabb olyan menjen aki elvezi.
gabokocka
Nézd én makrol az egész selejtező sorozatról beszéltem, a két szerb meg a Montenegro meccsből h hoztunk 7 pontot nulla helyett az volt.

Ma alapvetően mi dominaltunk, megérdemelt lett volna a győzelmünk
DE egy 98. Perces ongollal ikszelni az mégis valahol szerencse kérdése már nalam.
csebi
Ez azért brutális túlzás
davemayer
miert is brutalis tulzas? nezd meg a meccsek jatekkepet vagy az xg-ket:
0.81 v 0.21; 2.13 vs 1.48; 0.86 vs 1.29. mindharom meccsen alarendelt szerepet jatszottunk, kevesbe voltunk veszelyesek a kapura, nem egy kapufat rugtak ellenunk, ehhez kepest, nem hogy nem kaptunk ki egyik meccsen sem, hanem kettot nyertunk is.
mutass meg egy csoportelso csapatot is, ami a ket kozvetlen vetelytarsa ellen nem kapott ki egyszer mikozben ilyen szinten alarendelt szerepet jatszott. a szamok nem hazudnak. erre mondom azt, hogy ilyen selejtezo sorozatunk meg biztosan nem lesz. alapvetoen ebbol a 3 meccsbol maximum 2 de inkabb 1 pontot kellett volna hoznunk a jatek kepe alapjan, csak ezt kb mki elfelejti mar.
csebi
Mindhárom meccsen kb minusz fel volt az xg.
Tegnap es Litvaniaban nekunk plusz masfel ha jol emlekszem.
Most akkor hogy van, hogy mindket esetben nekunk van makunk?

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 412 — Keep pounding
Rossi a sok hulyeseg mellett (Aranycsapat fentrol nezte a meccset, OMG) mondott egy tok erdekes dolgot is:
'Itt példaként Kerkezt hozta fel, akinek szóltak is, hogy le akarják cserélni, úgyhogy tizenöt percig maradjon nyugton, de mint mondta, ő tíz percnél tovább nem tud nyugton lenni, ebből lett a baj.'

azert ekkora hulyeseget csinalni, mint amit Kerkez tett. elkepeszto.
csebi
Nem mondani kell, hogy ne csinaljon hulyeseget, hanem cserelje le. Ez az o sara.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
Rossi a sok hulyeseg mellett (Aranycsapat fentrol nezte a meccset, OMG) mondott egy tok erdekes dolgot is:
'Itt példaként Kerkezt hozta fel, akinek szóltak is, hogy le akarják cserélni, úgyhogy tizenöt percig maradjon nyugton, de mint mondta, ő tíz percnél tovább nem tud nyugton lenni, ebből lett a baj.'

azert ekkora hulyeseget csinalni, mint amit Kerkez tett. elkepeszto.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 151 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Mondjuk hogy mi alapján lesznek a vb selejtező kalapok még nem tudni, lehet a következő Nemzetek Ligája alapján

EB-re meg az első kalapunk már a litvánok elleni X-el kb elment
több mint 2 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 988 — Pfizer & Moderna fan
Jól sejtem, hogy egy itthoni X a Montik ellen bebiztosítja a csoportgyőzelmet?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Jól
gabokocka
nagyon kell ez az első hely a vb selejtezős első kalaphoz.
Kenny
De az X keves az elso kalaphoz.
Sot meg a gyozelem sem lesz eleg.

Ezert rossz ez a bulgar X.

több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
A mákfaktor nem csak ma volt meg, hanem Szerbiában, Montenegróban és Litvániában is, szerencsére. Nagyon kiváncsi vagyok majd, milyen VB-selejtező csoportunk lesz.
EB-jegyekről mit tudni? Állítólag az első körös sorsolás már meg is volt, több mint 1 millió jelentkező, én miért nem tudtam róla? 😃
JC6 - a zsidó
Ma milyen mákfaktorrol beszelsz, a meccs kepe alapjan kb 2 gollal kellett volna nyerjunk.
Illetve neked minek jegy, legutobb kozolted nem akarsz kimenni mert szar elmeny volt.
Inkabb olyan menjen aki elvezi.
gabokocka
Nézd én makrol az egész selejtező sorozatról beszéltem, a két szerb meg a Montenegro meccsből h hoztunk 7 pontot nulla helyett az volt.

Ma alapvetően mi dominaltunk, megérdemelt lett volna a győzelmünk
DE egy 98. Perces ongollal ikszelni az mégis valahol szerencse kérdése már nalam.
csebi
Ez azért brutális túlzás
davemayer
miert is brutalis tulzas? nezd meg a meccsek jatekkepet vagy az xg-ket:
0.81 v 0.21; 2.13 vs 1.48; 0.86 vs 1.29. mindharom meccsen alarendelt szerepet jatszottunk, kevesbe voltunk veszelyesek a kapura, nem egy kapufat rugtak ellenunk, ehhez kepest, nem hogy nem kaptunk ki egyik meccsen sem, hanem kettot nyertunk is.
mutass meg egy csoportelso csapatot is, ami a ket kozvetlen vetelytarsa ellen nem kapott ki egyszer mikozben ilyen szinten alarendelt szerepet jatszott. a szamok nem hazudnak. erre mondom azt, hogy ilyen selejtezo sorozatunk meg biztosan nem lesz. alapvetoen ebbol a 3 meccsbol maximum 2 de inkabb 1 pontot kellett volna hoznunk a jatek kepe alapjan, csak ezt kb mki elfelejti mar.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 834 — Omar's Coming Yo!
Jól sejtem, hogy egy itthoni X a Montik ellen bebiztosítja a csoportgyőzelmet?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Jól
gabokocka
nagyon kell ez az első hely a vb selejtezős első kalaphoz.

több mint 2 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 231 — no es importante
Csak ugyanaz a történet milliomodik alkalommal is, ezek sosem az országegyesítésben, hanem az árokásásban érdekeltek, nem megosztják a sikert, hanem csupán fürdőzni akarnak benne. Rettentő nagy csalódás, hogy itt van megint valaki, aki kívülállóként felülemelkedhetne az acsarkodó politikán, de persze hogy behúzza őt is a mocsár


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 360
@petey
Mit mondott Rossoneri a kamerák előtt? Mert az NSO-n csupa szépet és jót mond.
JC6 - a zsidó
Ejnye! Nem olvasol Origót?
Már, akik szeretik a magyar válogatottat. Mert sokan vannak, akik nálam sokkal kevésbé szeretik a csapatot. Szégyellhetik is magukat.
 www.origo.hu/sport/futball/20231116-labdarugas-marco-rossi-eb-selejtezo-bulgaria-magyarorszag-nyilatkozat.html
nagylaza, főpohárnok
Ez hülye 🤣
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 21 977
Jól felfrejkolhatták’ ezt a Rossi edzőt a háttérben, hogy így bele állították a politikába.
Szerintem lövése sincs milyen rossz ez az irány amit most képviseltetnek vele.
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 150 — beers & Packers
@petey
Mit mondott Rossoneri a kamerák előtt? Mert az NSO-n csupa szépet és jót mond.
JC6 - a zsidó
Ejnye! Nem olvasol Origót?
Már, akik szeretik a magyar válogatottat. Mert sokan vannak, akik nálam sokkal kevésbé szeretik a csapatot. Szégyellhetik is magukat.
 www.origo.hu/sport/futball/20231116-labdarugas-marco-rossi-eb-selejtezo-bulgaria-magyarorszag-nyilatkozat.html
több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 360
@petey
Mit mondott Rossoneri a kamerák előtt? Mert az NSO-n csupa szépet és jót mond.
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Luxemburg lőtt valaha tétmeccsen négy gólt? 😳
warr_b
Kikeresték helyettem:

2018 NL-ben a moldávok ellen 4:1
1962 VB kvali Portugália ellen 4:2 😳
1948 olimpia Afganisztán ellen 6:0

Meg pár barátságos:
1945 a belgák ellen 4:1
1940 Hollandia ellen idegenben 5:4-es győzelem
1914 a franciák ellen 5:4


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 844 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Dikk itt sztem kb senki nem elt at ilyen eredmenyes valogatottat...es csak a vita megy.

Az elmult par ev igy vagy ugy baszott jo elmeny.
sokakat visszakuldenek a finn magyar 1-1-ig h jojjon szerbia.
YoungZeeZee
Azt megéltem a TV előtt....faterral úgy még nem anyáztunk mint akkor

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Dominika hozta a meccsét és ezzel feljutott a B ligába (ez a D. Közösség, nem összekeverendő a D. Köztársasággal).


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Bolívia-Peru 2-0, Peru ezzel tökutolsó, egyetlen csapatként győzelem nélkül Dél-Amerikàban, 5 meccsből egyetlen ponttal. Mikor lettek ilyen szarok? A 2018-as vb-n még kint voltak.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
A szlovákok is kijutottak ezzel.

Luxemburg lőtt valaha tétmeccsen négy gólt? 😳


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
YoungZeeZee 9 964
Dikk itt sztem kb senki nem elt at ilyen eredmenyes valogatottat...es csak a vita megy.

Az elmult par ev igy vagy ugy baszott jo elmeny.
sokakat visszakuldenek a finn magyar 1-1-ig h jojjon szerbia.
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 412 — Keep pounding
Jól sejtem, hogy egy itthoni X a Montik ellen bebiztosítja a csoportgyőzelmet?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Jól

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 581 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Jól sejtem, hogy egy itthoni X a Montik ellen bebiztosítja a csoportgyőzelmet?

több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 704 — "Grammar maci"
A mákfaktor nem csak ma volt meg, hanem Szerbiában, Montenegróban és Litvániában is, szerencsére. Nagyon kiváncsi vagyok majd, milyen VB-selejtező csoportunk lesz.
EB-jegyekről mit tudni? Állítólag az első körös sorsolás már meg is volt, több mint 1 millió jelentkező, én miért nem tudtam róla? 😃
JC6 - a zsidó
Ma milyen mákfaktorrol beszelsz, a meccs kepe alapjan kb 2 gollal kellett volna nyerjunk.
Illetve neked minek jegy, legutobb kozolted nem akarsz kimenni mert szar elmeny volt.
Inkabb olyan menjen aki elvezi.
gabokocka
Nézd én makrol az egész selejtező sorozatról beszéltem, a két szerb meg a Montenegro meccsből h hoztunk 7 pontot nulla helyett az volt.

Ma alapvetően mi dominaltunk, megérdemelt lett volna a győzelmünk
DE egy 98. Perces ongollal ikszelni az mégis valahol szerencse kérdése már nalam.
csebi
Ez azért brutális túlzás

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 521 — Cowboys fan
Luxemburg is vezet a bosnyáok ellen, mekkora lenne ha kijutnának...
warr_b
A tótok ellen elbaszták, de pótselejteznek még.
gabokocka
Izland vezet, de a szlovákoknak egy iksz is elég lenne Boszniában
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Luxemburg is vezet a bosnyáok ellen, mekkora lenne ha kijutnának...
warr_b
A tótok ellen elbaszták, de pótselejteznek még.
gabokocka
Még egyenes ágon is kijuthatnak, nem? Verik a bosnyákokat meg Lichtensteint, a tótok meg kikapnak Izlandtól és a bosnyákoktól 😊


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 521 — Cowboys fan
portugálok két szinttel jobbak mindenkinél a csoportban, Liechtensteinben bevállaltak egy zárkózott figurát.
3-4-3, középpályáról Ruben Neves a legvédekezőbb ember.