Soccer

42 feliratkozó

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Salah a 11es párbaj során:

sportszerű
braxa88
és az egyiptomi kapus is kapta ugyanezt ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
Aludva egyet a tegnapi meccsre.

Adjanak az égnek hálát olyan játékosok, mint Bolla, Vécsei, Kecskés meg Nagy Zsolt, mert ezzel az erővel bárki lehet magyar válogatott.

Éppen volt edzőmmel beszéltem, aki kint volt pár UP-meccsen mostanság. Ilyen eredmények születtek:
20-0, 27-0, stb. Azt mondta, lassan játékos sem lesz. Mire edző kollégája csak annyit reflektált: majd honosítunk.

Technikailag vicc az egész, 27 ki nem kényszerített eladott labdát számoltam tegnap, egyetlen szerencsénk hogy védekező focit nyomunk, kellő durvasággal, ami nagyobb csapatoknak nem ízlik, a mögöttünk lévőkkel meg szenvedünk mint állat.

Úgy néz ki, vasárnap sem változik semmi, szóval tovább fog süllyedni a labdarúgásunk háttérországa.
#JC6
Ezeknek a sörmeccseknek amúgy mi értelme van?
Még mielőtt valaki azt írná,hogy új játékosokat kipróbálni,az szóljon akkor Rossinak is mert az alap kezdő játszott mindkét meccsen (-Styles tegnap+Orbán a szerbek ellen a foga miatt,Dibuszt nem számolom ide mert kapus poszton szerencsére kb.mindegy ki véd).Tegnap is berakja Ádám Martint 10 percre,hogy csatárként fejelgesse ki a szögleteket meg a nagy bedobásokat a saját 16-osán belülről,sok értelme volt...
JoeyPorter
Ádám Martinnak mondjuk 20 perc jutott, de értelek, mert tegnap én is azon dühöngtem, mikor mondja Hajdúbé, hogy a szünetben nem cserélünk. De mondom vazze 6 cserelehetőségünk van, akkor mire vár??? Aztán a 82. percben jön a 3-as csere, mondom nah ezektől mit vár??? Hát aztán végülis választ kaptunk, hogy miért nem cserélt. A 3 csere után konkrétan meghalt a focink, előre 0 veszély, 3 értelmes passz nem volt, tényleg csak Dibusznak köszönhető volt, hogy nem kaptunk ki. Mikor Bolla nem tudott bedobást elvégezni, az volt a csúcsok csúcsa.
NB2
Alapból szerintem azokkal kellett volna felállni kezdőként egy ilyen meccsen,akiket ki akarunk próbálni.Ezekből a 20 percekből semmit nem tudsz meg,max azt ha valaki nagyon alkalmatlan de még azt se biztos.Meg egyébként is,ránézésre tegnap kb.egy kezem meg tudtam volna számolni,hogy hány játékosnak volt kedve játszani.

több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 29 611 — nabege2@yahoo.com
Aludva egyet a tegnapi meccsre.

Adjanak az égnek hálát olyan játékosok, mint Bolla, Vécsei, Kecskés meg Nagy Zsolt, mert ezzel az erővel bárki lehet magyar válogatott.

Éppen volt edzőmmel beszéltem, aki kint volt pár UP-meccsen mostanság. Ilyen eredmények születtek:
20-0, 27-0, stb. Azt mondta, lassan játékos sem lesz. Mire edző kollégája csak annyit reflektált: majd honosítunk.

Technikailag vicc az egész, 27 ki nem kényszerített eladott labdát számoltam tegnap, egyetlen szerencsénk hogy védekező focit nyomunk, kellő durvasággal, ami nagyobb csapatoknak nem ízlik, a mögöttünk lévőkkel meg szenvedünk mint állat.

Úgy néz ki, vasárnap sem változik semmi, szóval tovább fog süllyedni a labdarúgásunk háttérországa.
#JC6
Ezeknek a sörmeccseknek amúgy mi értelme van?
Még mielőtt valaki azt írná,hogy új játékosokat kipróbálni,az szóljon akkor Rossinak is mert az alap kezdő játszott mindkét meccsen (-Styles tegnap+Orbán a szerbek ellen a foga miatt,Dibuszt nem számolom ide mert kapus poszton szerencsére kb.mindegy ki véd).Tegnap is berakja Ádám Martint 10 percre,hogy csatárként fejelgesse ki a szögleteket meg a nagy bedobásokat a saját 16-osán belülről,sok értelme volt...
JoeyPorter
Ádám Martinnak mondjuk 20 perc jutott, de értelek, mert tegnap én is azon dühöngtem, mikor mondja Hajdúbé, hogy a szünetben nem cserélünk. De mondom vazze 6 cserelehetőségünk van, akkor mire vár??? Aztán a 82. percben jön a 3-as csere, mondom nah ezektől mit vár??? Hát aztán végülis választ kaptunk, hogy miért nem cserélt. A 3 csere után konkrétan meghalt a focink, előre 0 veszély, 3 értelmes passz nem volt, tényleg csak Dibusznak köszönhető volt, hogy nem kaptunk ki. Mikor Bolla nem tudott bedobást elvégezni, az volt a csúcsok csúcsa.
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Ezeknek a sörmeccseknek amúgy mi értelme van?
Még mielőtt valaki azt írná,hogy új játékosokat kipróbálni,az szóljon akkor Rossinak is mert az alap kezdő játszott mindkét meccsen (-Styles tegnap+Orbán a szerbek ellen a foga miatt,Dibuszt nem számolom ide mert kapus poszton szerencsére kb.mindegy ki véd).Tegnap is berakja Ádám Martint 10 percre,hogy csatárként fejelgesse ki a szögleteket meg a nagy bedobásokat a saját 16-osán belülről,sok értelme volt...
JoeyPorter
Talán Pintér rövid ideig tartó kapitánykodása alatt láttam utoljára az utolsó 15 percre hasonlító produktumot, ami, elnézve az ellenfél “erejét”, elég sok kérdést vet fel a jövővel kapcsolatban..

Rossi biztonsági játékot űz, tanulván elődei hibáiból, ugyanis a magyar közeg hétfőn az egekig magasztal, de kedden már a pokolba taszít. Barátságos meccs ide vagy oda. De a kezdő 11 ezt nem sokáig fogja bírni.
több mint 4 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
Aludva egyet a tegnapi meccsre.

Adjanak az égnek hálát olyan játékosok, mint Bolla, Vécsei, Kecskés meg Nagy Zsolt, mert ezzel az erővel bárki lehet magyar válogatott.

Éppen volt edzőmmel beszéltem, aki kint volt pár UP-meccsen mostanság. Ilyen eredmények születtek:
20-0, 27-0, stb. Azt mondta, lassan játékos sem lesz. Mire edző kollégája csak annyit reflektált: majd honosítunk.

Technikailag vicc az egész, 27 ki nem kényszerített eladott labdát számoltam tegnap, egyetlen szerencsénk hogy védekező focit nyomunk, kellő durvasággal, ami nagyobb csapatoknak nem ízlik, a mögöttünk lévőkkel meg szenvedünk mint állat.

Úgy néz ki, vasárnap sem változik semmi, szóval tovább fog süllyedni a labdarúgásunk háttérországa.
#JC6
Ezeknek a sörmeccseknek amúgy mi értelme van?
Még mielőtt valaki azt írná,hogy új játékosokat kipróbálni,az szóljon akkor Rossinak is mert az alap kezdő játszott mindkét meccsen (-Styles tegnap+Orbán a szerbek ellen a foga miatt,Dibuszt nem számolom ide mert kapus poszton szerencsére kb.mindegy ki véd).Tegnap is berakja Ádám Martint 10 percre,hogy csatárként fejelgesse ki a szögleteket meg a nagy bedobásokat a saját 16-osán belülről,sok értelme volt...

több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Aludva egyet a tegnapi meccsre.

Adjanak az égnek hálát olyan játékosok, mint Bolla, Vécsei, Kecskés meg Nagy Zsolt, mert ezzel az erővel bárki lehet magyar válogatott.

Éppen volt edzőmmel beszéltem, aki kint volt pár UP-meccsen mostanság. Ilyen eredmények születtek:
20-0, 27-0, stb. Azt mondta, lassan játékos sem lesz. Mire edző kollégája csak annyit reflektált: majd honosítunk.

Technikailag vicc az egész, 27 ki nem kényszerített eladott labdát számoltam tegnap, egyetlen szerencsénk hogy védekező focit nyomunk, kellő durvasággal, ami nagyobb csapatoknak nem ízlik, a mögöttünk lévőkkel meg szenvedünk mint állat.

Úgy néz ki, vasárnap sem változik semmi, szóval tovább fog süllyedni a labdarúgásunk háttérországa.

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 4 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 564
Salah a 11es párbaj során:

sportszerű
több mint 4 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 405 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
45+13 perc játék után Marokkó 2-0-ra vezet ☹️
Jöhetne Mbokani, ég a ház!
warr_b
és mit szólsz, hogy kazahsztán csak tizikkel maradt bent a nemzetek ligája C divízióban? csóri moldávok 😀
Löfli
Ez van, egyikért sem kár 😊

Kolumbia hiába nyert, nyert Peru is, így ők pótselejteznek.

Kolumbia nem is érdemelt volta lófaszt se, hány meccsen nem voltak képesek zsinórban gólt lőni, 6, 7?
warr_b
viszont Gambia egy utolsó perces tizivel továbbjutott az ANK előselejtezőből, azért annak örülök 😀

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 210 — no es importante
A kevés ismert játékos egy dolog, a nézhetetlen és minősíthetetlen játék meg egy másik. De ebből a szempontból kb csak Algériáért kár

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 564
Top5 afrikai csapat közül sztem 4 nem lesz a VBn
Algéria, Nigéria, Elefántcsontpart, Egyiptom
braxa88
ők is kiestek volna a nyolcaddöntőben legkésőbb, kb mindegy melyik afrikai jut ki 😀
Löfli
nyílván..
de inkább nézem az elefántokat meg Nigériát akik televannak topligás játékosokkal, meg a világ top3 játékosát (Salaht) a csoportmeccseken mint Tunéziát vagy Ghánát ahol meg elég kevés az ismert játékos.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 30 862 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
45+13 perc játék után Marokkó 2-0-ra vezet ☹️
Jöhetne Mbokani, ég a ház!
warr_b
és mit szólsz, hogy kazahsztán csak tizikkel maradt bent a nemzetek ligája C divízióban? csóri moldávok 😀
Löfli
Ez van, egyikért sem kár 😊

Kolumbia hiába nyert, nyert Peru is, így ők pótselejteznek.

Kolumbia nem is érdemelt volta lófaszt se, hány meccsen nem voltak képesek zsinórban gólt lőni, 6, 7?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 405 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Top5 afrikai csapat közül sztem 4 nem lesz a VBn
Algéria, Nigéria, Elefántcsontpart, Egyiptom
braxa88
ők is kiestek volna a nyolcaddöntőben legkésőbb, kb mindegy melyik afrikai jut ki 😀

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Top5 afrikai csapat közül sztem 4 nem lesz a VBn
Algéria, Nigéria, Elefántcsontpart, Egyiptom
braxa88
Egyiptomon kivul ezekért mind kár 😕

Bár ez a vb sztem garantáltan a legrosszabb lesz a mi életünkben, szóval mind1 is talán.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 564
Top5 afrikai csapat közül sztem 4 nem lesz a VBn
Algéria, Nigéria, Elefántcsontpart, Egyiptom
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Beszarok öcsém, Dibusz ma eladta magát külföldre 😃😃😃
#JC6
31 és fél évesen mégis kinek kéne?
warr_b
Legjobb kor

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 394 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Már-már filmszerű, csodás sztori.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 249 — "Montoya por favor!"
Kamerun is tudja hogy kell kijutni drámaian, Toko Ekambi a 124.percben lőtt gólt

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 405 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
45+13 perc játék után Marokkó 2-0-ra vezet ☹️
Jöhetne Mbokani, ég a ház!
warr_b
és mit szólsz, hogy kazahsztán csak tizikkel maradt bent a nemzetek ligája C divízióban? csóri moldávok 😀

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 815 — The Mathematician
Mi a szent szar volt ez a fiúktól??? 2 ilyen bűngyenge csapatot! Komolyan ha a mieinknek lenne egy alap képzettsége, ezt a meccsen simán 3-0-val lehozzuk, ahelyett kb Dibusz megmentett bennünket egy csúnya 3-1-től! Komolyan technikailag olyan képzetlenek a játékosaink, hogy azt rossz nézni.
NB2
Majd jön a kormánymédia hogy mekkora császárok vagyunk 😀
#JC6
győzelmet nem kell magyarázni

én is elismerem, nyertünk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 249 — "Montoya por favor!"
Warr szomorúan sejti,
Marokkó-DR Congo három-semmi

Mire kitaláltam a rímet
Hakimi lőtt mégegyet
Heisman
Nembaj, hogy nem te frissítesz trackert 😉 😛
dande
Lehetett volna ezen még dolgozni
Nem hiába nem vagyok egy empty
😀 😉

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 629 — Így remélem megfelelek nektek.....
Warr szomorúan sejti,
Marokkó-DR Congo három-semmi

Mire kitaláltam a rímet
Hakimi lőtt mégegyet
Heisman
Nembaj, hogy nem te frissítesz trackert 😉 😛
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 249 — "Montoya por favor!"
Warr szomorúan sejti,
Marokkó-DR Congo három-semmi

Mire kitaláltam a rímet
Hakimi lőtt mégegyet

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Mi a szent szar volt ez a fiúktól??? 2 ilyen bűngyenge csapatot! Komolyan ha a mieinknek lenne egy alap képzettsége, ezt a meccsen simán 3-0-val lehozzuk, ahelyett kb Dibusz megmentett bennünket egy csúnya 3-1-től! Komolyan technikailag olyan képzetlenek a játékosaink, hogy azt rossz nézni.
NB2
Majd jön a kormánymédia hogy mekkora császárok vagyunk 😀
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Beszarok öcsém, Dibusz ma eladta magát külföldre 😃😃😃
#JC6
31 és fél évesen mégis kinek kéne?
warr_b
Pfff tesó
A magyar Vince Papale!