Soccer
41 feliratkozó
több mint 7 éve
megfordítom. tehát ha te embert ölsz, majd elítélnek és halálra ítélnek, ami jogszerűtlen, de mivel embert öltél, büntetést kell kapnod, akkor szerinted ez így rendben van? miközben melletted egyszerre tárgyalnak ugyanúgy 10 másik ügyet, ahol szintén emberölést követett el a vádlott, de az eljárásukat megszüntetik azon az alapon, hogy nem gabokocka-nak hívják az elkövetőt, akkor ez is rendben van szerinted? vannak itt gondok ...Azt leírják hogy jogszerűtlen volt az eljárás, de azt sehol nem írják, hogy bármi köze is lett volna a csapatnak a licensz követelményekhez. Ergo nem csapatszimpátia alapján zárták ki a fradit, hanem mert nem felelt meg a követelményeknek, csak olyan gyökerek voltak, hogy nem tudták ezt normális eljárás keretein belül megvalósítani. Pont olyan, mint amikor a gyilkost eljárási hiba miatt felmentik. Nem azt mondják ki, hogy nem ölte meg az áldozatot, hanem hogy a jogszerűtlen eljárás miatt nem ítélhető el.Hát már megbocsáss, amikor egy fradi nem tud feljutni az nb2-ből, mert Szolnokok meg Kecskemétek jutnak fel helyettük, azon csak röhögni lehet. Amúgy ha jól emlékszem akkoriban a fradi semmiféle követelmények nem tudott megfelelni. Ha jogtalan kizárásról kell beszélni akkor a Nyíregyházáé lehet az, mindenhol máshol bőven volt alapja, és inkább a saját vezetőség tehet róla, mintsem az mlsz. Más kérdés, hogy még vagy 10 csapatot ki kellett volna zárni, csak akkor el sem tudták volna indítani a bajnokságot.kizárás volt a pokol, hogy ezt megmerték tenni csupán klubszimpátia alapján.
gabokocka
azt pedig, hogy jogtalan volt, nem én mondtam, hanem az Ítélőtábla.
index.hu/sport/futball/2006/12/07/ftcmlsz1207/
a feljutásra meg leírtam, hogy ez már nem is lehetett volna másképpen, magyar történet.
a 6. helyezett és a másodosztály keretét össze lehet hasonlítani mennyire egyezett meg. megsúgom: nem nagyon. market value-ban is majdnem felére esett le. ennek ellenére azonnal vissza kellett volna jutni.
csebi
gabokocka
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 7 éve
ügyes gyerek ez a hazard 😊Ez már szebb volt, mint a Puskás díjas 😀
twitter.com/footystreamerHD/status/1045050398292226048
Löfli
több mint 7 éve
Mázlink van, hogy úgy tűnik a Real idén sem akarja megnyerni a bajnokágot 😛
több mint 7 éve
ügyes gyerek ez a hazard 😊én azt nem értem, hogy egész meccsen mentek a taktikai faultok, erre ott az oldalvonal mellett nem képesek felrúgni.
twitter.com/footystreamerHD/status/1045050398292226048
Löfli
ha van a PL-ben valaki, akit ott nem szabad elengedni, az ő.
több mint 7 éve
a Sevilla az smafu?
több mint 7 éve
ügyes gyerek ez a hazard 😊twitter.com/footystreamerHD/status/1045050398292226048

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
ja. en felidoig meg mertem vna eskudni h 0-0 es tizik, aztan amikor elkezdtetek nyomni azt hittem ki is kapunk.Erdekes ez a Pool-Chelsea...egyik csapat se vette tul komolyan, meg volt kb 4-5 "tizigyanus" eset a Poolnal, egyet se kaptak meg. (mondjuk a kezezesek + az elso felidos Keita/Mane? homoritas, valamit Shaqiri esese sem volt az sztem. lehet haza huz a szivem 😀 ). Ja igen, az egyenlito golunkat meg talan les elozte meg, de "stands" maradt a VAR utan...szoval mondhatni velunk van a biroaz első 15 percet leszámítva egyáltalán nem volt benne a meccsben, hogy nyer a Dinamo, de aztán valahogy mégis sikerült.
Borbinho
nem baj, a szombati meccs sokkal fontosabb.
slowmotion
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Erdekes ez a Pool-Chelsea...egyik csapat se vette tul komolyan, meg volt kb 4-5 "tizigyanus" eset a Poolnal, egyet se kaptak meg. (mondjuk a kezezesek + az elso felidos Keita/Mane? homoritas, valamit Shaqiri esese sem volt az sztem. lehet haza huz a szivem 😀 ). Ja igen, az egyenlito golunkat meg talan les elozte meg, de "stands" maradt a VAR utan...szoval mondhatni velunk van a biroaz első 15 percet leszámítva egyáltalán nem volt benne a meccsben, hogy nyer a Dinamo, de aztán valahogy mégis sikerült.
Borbinho
nem baj, a szombati meccs sokkal fontosabb.
több mint 7 éve
Erdekes ez a Pool-Chelsea...egyik csapat se vette tul komolyan, meg volt kb 4-5 "tizigyanus" eset a Poolnal, egyet se kaptak meg. (mondjuk a kezezesek + az elso felidos Keita/Mane? homoritas, valamit Shaqiri esese sem volt az sztem. lehet haza huz a szivem 😀 ). Ja igen, az egyenlito golunkat meg talan les elozte meg, de "stands" maradt a VAR utan...szoval mondhatni velunk van a biro
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Akkor Fradi rinya után jöhet a Barcás hiszti?Vicces tavaly azt hittem utcahosszal nyer a Real most ugyanezt hittem a Barcarol aztán...
több mint 7 éve
hát bejöttHogy én milyen jókat kacagok azon, hogy a mennyein megy a vita 🤣Közben a Leganés kb. 30 percre a nagy meglepetéstől.
gdavid
Gergőbácsi
több mint 7 éve
Bakker a Villareal mekkorát akasztott, á la Zlatan, vagy még nagyobbat 😮
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 7 éve
Valverde is elmehet a búsba, kezd ez kicsit sok lenni a lazsálásból....
több mint 7 éve
Hogy én milyen jókat kacagok azon, hogy a mennyein megy a vita 🤣Közben a Leganés kb. 30 percre a nagy meglepetéstől.
gdavid
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 7 éve
Pont azert esett ki eloszor, mert szetvittek. Abban az idoben 16 csapatbol egyedul a honved kezdojeben nem volt legalabb egy sandor karolyos. Kiestunk, de utana egybol feljutottunk utcahosszal, nem fogott ki rajtunk holmi szolnok. Most meg hogy nem vagyunk tenyezok tized akkora koltsegvetessel azert meg nem fogok szegyenkezni.a te csapatodat nem vitték szét, a mienket igen.tényleg vicces, hogy egy teljesen jogtalan kizárás megtörténhetett csupán azért mert az MLSZ vezetése újpesti vonalon mozgott. remélem egyszer ugyanígy járnak el majd a Ti csapataitokkal és én is így fogok kárörvendeni rajta. kizárásnak nem lett volna szabad megtörténnie. ami utána történt az meg semmi újdonság a magyar fociban. inkompetens banda volt a fradi vezetése és a csapat is kezdve a játékosoktól bezárólag az edzőkkel.Az én csapatom önerőből esett ki kétszer csak az elmúlt 5 évben, és mindkétszer tükörsimán nyerve jutott fel.
csebi
Ez most nem a Fradi ellen van, mert tényleg jogtalanul zárták ki, ez kétségtelen...
De úgy gondolom, hogy amelyik csapatot kizárják úgy, hogy egy 16 csapatos bajnokságban 6., és a következő évben önerőből nem tud feljutni, az a csapat meg is érdemli.
eaglesmcnabb
Ti a pályán estetek ki, mi nem.Mi soha nem estünk ki NB1-ből a pályán.
Kenny
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Van baj, hogy ez a szabálytalanság Milnertől sárga lapot ért. Mondjuk látványosan esett a dinamós.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 7 éve
bocs, Te írtad, hogy még vagy tíz csapatot ki kellett volna zárni. innentől kezdve sérül mindenfajta szabályrendszerre való mutogatás, mert a szabályrendszereknek addig van értelmük, amíg mindenkire egyformán vonatkozik.Azt leírják hogy jogszerűtlen volt az eljárás, de azt sehol nem írják, hogy bármi köze is lett volna a csapatnak a licensz követelményekhez. Ergo nem csapatszimpátia alapján zárták ki a fradit, hanem mert nem felelt meg a követelményeknek, csak olyan gyökerek voltak, hogy nem tudták ezt normális eljárás keretein belül megvalósítani. Pont olyan, mint amikor a gyilkost eljárási hiba miatt felmentik. Nem azt mondják ki, hogy nem ölte meg az áldozatot, hanem hogy a jogszerűtlen eljárás miatt nem ítélhető el.Hát már megbocsáss, amikor egy fradi nem tud feljutni az nb2-ből, mert Szolnokok meg Kecskemétek jutnak fel helyettük, azon csak röhögni lehet. Amúgy ha jól emlékszem akkoriban a fradi semmiféle követelmények nem tudott megfelelni. Ha jogtalan kizárásról kell beszélni akkor a Nyíregyházáé lehet az, mindenhol máshol bőven volt alapja, és inkább a saját vezetőség tehet róla, mintsem az mlsz. Más kérdés, hogy még vagy 10 csapatot ki kellett volna zárni, csak akkor el sem tudták volna indítani a bajnokságot.kizárás volt a pokol, hogy ezt megmerték tenni csupán klubszimpátia alapján.
gabokocka
azt pedig, hogy jogtalan volt, nem én mondtam, hanem az Ítélőtábla.
index.hu/sport/futball/2006/12/07/ftcmlsz1207/
a feljutásra meg leírtam, hogy ez már nem is lehetett volna másképpen, magyar történet.
a 6. helyezett és a másodosztály keretét össze lehet hasonlítani mennyire egyezett meg. megsúgom: nem nagyon. market value-ban is majdnem felére esett le. ennek ellenére azonnal vissza kellett volna jutni.
csebi
gabokocka
és ezt úgy írom, hogy amúgy utálom a Fradit (is), de attól még nem kell átlépni fölötte.
több mint 7 éve
Ti a pályán estetek ki, mi nem.Mi soha nem estünk ki NB1-ből a pályán.Még.
Kenny

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Hogy én milyen jókat kacagok azon, hogy a mennyein megy a vita 🤣
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 7 éve
Azt leírják hogy jogszerűtlen volt az eljárás, de azt sehol nem írják, hogy bármi köze is lett volna a csapatnak a licensz követelményekhez. Ergo nem csapatszimpátia alapján zárták ki a fradit, hanem mert nem felelt meg a követelményeknek, csak olyan gyökerek voltak, hogy nem tudták ezt normális eljárás keretein belül megvalósítani. Pont olyan, mint amikor a gyilkost eljárási hiba miatt felmentik. Nem azt mondják ki, hogy nem ölte meg az áldozatot, hanem hogy a jogszerűtlen eljárás miatt nem ítélhető el.Hát már megbocsáss, amikor egy fradi nem tud feljutni az nb2-ből, mert Szolnokok meg Kecskemétek jutnak fel helyettük, azon csak röhögni lehet. Amúgy ha jól emlékszem akkoriban a fradi semmiféle követelmények nem tudott megfelelni. Ha jogtalan kizárásról kell beszélni akkor a Nyíregyházáé lehet az, mindenhol máshol bőven volt alapja, és inkább a saját vezetőség tehet róla, mintsem az mlsz. Más kérdés, hogy még vagy 10 csapatot ki kellett volna zárni, csak akkor el sem tudták volna indítani a bajnokságot.kizárás volt a pokol, hogy ezt megmerték tenni csupán klubszimpátia alapján.
gabokocka
azt pedig, hogy jogtalan volt, nem én mondtam, hanem az Ítélőtábla.
index.hu/sport/futball/2006/12/07/ftcmlsz1207/
a feljutásra meg leírtam, hogy ez már nem is lehetett volna másképpen, magyar történet.
a 6. helyezett és a másodosztály keretét össze lehet hasonlítani mennyire egyezett meg. megsúgom: nem nagyon. market value-ban is majdnem felére esett le. ennek ellenére azonnal vissza kellett volna jutni.
csebi
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
a te csapatodat nem vitték szét, a mienket igen.tényleg vicces, hogy egy teljesen jogtalan kizárás megtörténhetett csupán azért mert az MLSZ vezetése újpesti vonalon mozgott. remélem egyszer ugyanígy járnak el majd a Ti csapataitokkal és én is így fogok kárörvendeni rajta. kizárásnak nem lett volna szabad megtörténnie. ami utána történt az meg semmi újdonság a magyar fociban. inkompetens banda volt a fradi vezetése és a csapat is kezdve a játékosoktól bezárólag az edzőkkel.Az én csapatom önerőből esett ki kétszer csak az elmúlt 5 évben, és mindkétszer tükörsimán nyerve jutott fel.
csebi
Ez most nem a Fradi ellen van, mert tényleg jogtalanul zárták ki, ez kétségtelen...
De úgy gondolom, hogy amelyik csapatot kizárják úgy, hogy egy 16 csapatos bajnokságban 6., és a következő évben önerőből nem tud feljutni, az a csapat meg is érdemli.
eaglesmcnabb
Ti a pályán estetek ki, mi nem.Mi soha nem estünk ki NB1-ből a pályán.
Szerkesztette: Kenny
több mint 7 éve
Hát már megbocsáss, amikor egy fradi nem tud feljutni az nb2-ből, mert Szolnokok meg Kecskemétek jutnak fel helyettük, azon csak röhögni lehet. Amúgy ha jól emlékszem akkoriban a fradi semmiféle követelmények nem tudott megfelelni. Ha jogtalan kizárásról kell beszélni akkor a Nyíregyházáé lehet az, mindenhol máshol bőven volt alapja, és inkább a saját vezetőség tehet róla, mintsem az mlsz. Más kérdés, hogy még vagy 10 csapatot ki kellett volna zárni, csak akkor el sem tudták volna indítani a bajnokságot.kizárás volt a pokol, hogy ezt megmerték tenni csupán klubszimpátia alapján.
gabokocka
azt pedig, hogy jogtalan volt, nem én mondtam, hanem az Ítélőtábla.
index.hu/sport/futball/2006/12/07/ftcmlsz1207/
a feljutásra meg leírtam, hogy ez már nem is lehetett volna másképpen, magyar történet.
a 6. helyezett és a másodosztály keretét össze lehet hasonlítani mennyire egyezett meg. megsúgom: nem nagyon. market value-ban is majdnem felére esett le. ennek ellenére azonnal vissza kellett volna jutni.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 7 éve
Hát már megbocsáss, amikor egy fradi nem tud feljutni az nb2-ből, mert Szolnokok meg Kecskemétek jutnak fel helyettük, azon csak röhögni lehet. Amúgy ha jól emlékszem akkoriban a fradi semmiféle követelmények nem tudott megfelelni. Ha jogtalan kizárásról kell beszélni akkor a Nyíregyházáé lehet az, mindenhol máshol bőven volt alapja, és inkább a saját vezetőség tehet róla, mintsem az mlsz. Más kérdés, hogy még vagy 10 csapatot ki kellett volna zárni, csak akkor el sem tudták volna indítani a bajnokságot.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
tényleg vicces, hogy egy teljesen jogtalan kizárás megtörténhetett csupán azért mert az MLSZ vezetése újpesti vonalon mozgott. remélem egyszer ugyanígy járnak el majd a Ti csapataitokkal és én is így fogok kárörvendeni rajta. kizárásnak nem lett volna szabad megtörténnie. ami utána történt az meg semmi újdonság a magyar fociban. inkompetens banda volt a fradi vezetése és a csapat is kezdve a játékosoktól bezárólag az edzőkkel.1. Nyíregyházi vagyok, minket az nb3-ig zártak ki. Az se volt pokol, hanem hatalmas buli.
csebi
2. A kizárás módja volt jogtalan, nem a kizárás.
3. Szar, elkényeztetett szurkolói brigád, akinek az nb2 a pokol.
több mint 7 éve
Én mint bár magyar focit már nem néző, de Diósgyőri érzelmű drukker nagyon sajnálom szegény Fradi elmúlt éveit, óriási megpróbáltatásokat kellet megélniük.