Soccer

41 feliratkozó

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
valóban engedik ezt bárkinek kivéve a Fradi-Újpestnek, mert ott sanszos hogy egymásra lőnék a rakétákat 😛

viszont nem olcsó egy ilyen cucc így kevésszer engedhetik meg maguknak az ultrák

Emiatt nem Fideszotonozok, de minden másért megérdemlik 😛
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Az RBD pedig most volt 18 éves, ennek alkalmából volt a pirotechnikai show, amire engedélyt kértek, és mivel fideszoton, néhány vandál állat petárdázhatott egyet. Jah mégsem, bocsánat a showt pirotechnikai szakemberek csinálták 😉 fetomy
pirotechnikai segédnek ejtik, egy két hétvége alatt megszerezhető okj-s papírról beszélünk, szóval ettől nem leszel szakember, de legalább tarthatsz a kezedben ilyet, szilveszteren kívül is.

azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy bárkinek amúgy megadták volna az engedélyt, hogy segédként tömegrendezvényen ezt használja. szóval jó duma ez h volt engedélyünk, de megnézném h ezt ki másnak adták volna meg.gabtsi
"tavaly és tavalyelőtt is volt a Haladásnak 1-1 engedélyezett pirotechnikai bemutatója."

Többször nem írom le. Ha most sem akarod látni, hogy tovább jöhess a fideszotonnal, akkor hajrá 😉
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Az RBD pedig most volt 18 éves, ennek alkalmából volt a pirotechnikai show, amire engedélyt kértek, és mivel fideszoton, néhány vandál állat petárdázhatott egyet. Jah mégsem, bocsánat a showt pirotechnikai szakemberek csinálták 😉 fetomy
pirotechnikai segédnek ejtik, egy két hétvége alatt megszerezhető okj-s papírról beszélünk, szóval ettől nem leszel szakember, de legalább tarthatsz a kezedben ilyet, szilveszteren kívül is.

azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy bárkinek amúgy megadták volna az engedélyt, hogy segédként tömegrendezvényen ezt használja. szóval jó duma ez h volt engedélyünk, de megnézném h ezt ki másnak adták volna meg.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
jelentkezésnél biztos 1. kérdés, h: Ön kapcsolatban áll vmely zöld v lila szurkolói táborral? 😊

miről beszélsz??? tudjuk nagyon jól h nincsen kettős mérce... 😀

szerk: a legjobbat még nem is írtam:

Mezey György az Újpest elleni találkozó előtt:

"- Kisujjamban van az edzői szakma, így az edzőképzést csak koordinálnom kell."

Mexikó hősének nyilatkozata a meccs után, arra a kérdésre, hogy az Újpest a tavaszi utolsó fordulóban is kemény ellenfél lesz-e és megakadályozhatja a Vidi esetleges ünneplését.

"- Jól néznénk ki ha addig kellene várni a bajnokság ünneplésével."

gyuri bácsi már biztos tud vmit...Divat
Természetesen minden bunda ami vidi, azért hozzászólnék 😊

Lemerem fogadni sok pénzbe, hogy egy bajnokesélyes csapat edzőjét ha megkérdezel, hogy a bajnokság utolsó fordulójában majd az akkori csapat megállíthatja-e, akkor szerintem a legtöbben azt mondják, hogy addigra már bajnokok lesznek 😉 Mellesleg meglehetősen idióta dolognak tartom a bajnokság felénél megkérdezni, hogy X csapat kemény ellenfél lesz-e majd a fél év múlva esedékes meccsen... De lényeg, hogy ha bunda, ha nem, szerintem egy élen álló, komoly esélyes csapat nem azt fogja nyilatkozni, hogy az utolsó fordulóban még majd ki kell izzadni a győzelmet 😉

Az RBD pedig most volt 18 éves, ennek alkalmából volt a pirotechnikai show, amire engedélyt kértek, és mivel fideszoton, néhány vandál állat petárdázhatott egyet. Jah mégsem, bocsánat a showt pirotechnikai szekemberek csinálták 😉 Egyébként pedig a kettős mércébe akkor a haladás is beletartozik, mert - ha a google át nem basz - tavaly és tavalyelőtt is volt a Haladásnak 1-1 engedélyezett pirotechnikai bemutatója. 😉 Más kérdés, hogy tényleg, számomra is érthetetlen, hogy a rendes, abszolút büntetlen újpesti és fradi tábor miért nem kap engedélyt rá... 😊 (ha egyáltalán volt már, hogy kértek)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
A kisujjamban van a dióstészta.
több mint 13 éve
Divat Minnesota Vikings 4 193 — Vikes fan
én úgy tudom, h nemrég Fradisták is kérték, de kb kiröhögték őket.Divat
jó hát gondolom nézik hogy melyik csapat szurkolóinak mi van a rovásán 😊
arról még nem hallottam pl hogy a brutál Vasas tábor ledöntötte a kerítést és a pályára szaladt

de a Vidi megítélése természetesen más, ezt gondolom megérted. ha ők csinálnak bármit akkor az forradalmi 😊haromt
jelentkezésnél biztos 1. kérdés, h: Ön kapcsolatban áll vmely zöld v lila szurkolói táborral? 😊

miről beszélsz??? tudjuk nagyon jól h nincsen kettős mérce... 😀

szerk: a legjobbat még nem is írtam:

Mezey György az Újpest elleni találkozó előtt:

"- Kisujjamban van az edzői szakma, így az edzőképzést csak koordinálnom kell."

Mexikó hősének nyilatkozata a meccs után, arra a kérdésre, hogy az Újpest a tavaszi utolsó fordulóban is kemény ellenfél lesz-e és megakadályozhatja a Vidi esetleges ünneplését.

"- Jól néznénk ki ha addig kellene várni a bajnokság ünneplésével."

gyuri bácsi már biztos tud vmit...

|
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
én úgy tudom, h nemrég Fradisták is kérték, de kb kiröhögték őket.Divat
jó hát gondolom nézik hogy melyik csapat szurkolóinak mi van a rovásán 😊
arról még nem hallottam pl hogy a brutál Vasas tábor ledöntötte a kerítést és a pályára szaladt

de a Vidi megítélése természetesen más, ezt gondolom megérted. ha ők csinálnak bármit akkor az forradalmi 😊
több mint 13 éve
Divat Minnesota Vikings 4 193 — Vikes fan
amúgy erre visszatérve, tényleg engedélyezve volt a pirozás az RBD-nek... 😛Divat
azért ez vulkánforró. a steelersnél nincs ilyen kettős mérce...

de fehérváron lehet, engedélyt is adnak rá, és most riporternek is nagyon tetszik.

persze ezt valamely fővárosi csapat próbálná meg, abban a pillanatban pálya és stadionbezárás, behintés sóval, oszt jónapot.gabtsi
fideszoton 😂

de egyébként más is kérheti. csak akkor fizetni kell a tűzoltói biztositás meg ilyenek. Anno a Vasas fanok is nyomták onnan tudomharomt
én úgy tudom, h nemrég Fradisták is kérték, de kb kiröhögték őket.

|
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
amúgy erre visszatérve, tényleg engedélyezve volt a pirozás az RBD-nek... 😛Divat
azért ez vulkánforró. a steelersnél nincs ilyen kettős mérce...

de fehérváron lehet, engedélyt is adnak rá, és most riporternek is nagyon tetszik.

persze ezt valamely fővárosi csapat próbálná meg, abban a pillanatban pálya és stadionbezárás, behintés sóval, oszt jónapot.gabtsi
fideszoton 😂

de egyébként más is kérheti. csak akkor fizetni kell a tűzoltói biztositás meg ilyenek. Anno a Vasas fanok is nyomták onnan tudom
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
amúgy erre visszatérve, tényleg engedélyezve volt a pirozás az RBD-nek... 😛Divat
azért ez vulkánforró. a steelersnél nincs ilyen kettős mérce...

de fehérváron lehet, engedélyt is adnak rá, és most riporternek is nagyon tetszik.

persze ezt valamely fővárosi csapat próbálná meg, abban a pillanatban pálya és stadionbezárás, behintés sóval, oszt jónapot.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
TheMileHighCity 1 906 — Colorado Governor
Gratulálok a Rapids-nakHöri
Köszönjük! :cool:TheMileHighCity
Azért nem semmi két ilyen góllal fordítani 😊

Azt jól láttam az összefoglalóban, hogy a hosszabbításban már igencsak foghíjasak voltak a lelátók? 😐Bálesz
Az elejétől kezdve nem voltak túl sokan. Nem tudom mi értelme volt Kanadába elvinni ameccset, ahol kurva hideg van, és amúgysem nagy soccerpiac. Vagy legalább adtak volna nekünk több jegyet, a mieink bírják a hideget, és a múltkori meccsen is teltház volt a majdnem fagyban. 😀


Denver Sports Blog
Denver Sports Blog twitter
Get In The Ring
több mint 13 éve
Divat Minnesota Vikings 4 193 — Vikes fan
milyen szép kis köd szállt le RBD-nél...gondolom kolompár orbán engedélyezhette nekik. 😀Divat
jah, vagy megoldották úgy, ahogyan az összes többi magyar csapat szurkolói szokták 😉😛fetomy
amúgy erre visszatérve, tényleg engedélyezve volt a pirozás az RBD-nek... 😛

|
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Casey = Torghelle.
Eddig csak alkatra tűnt úgy, de gólt is hasonlóan rúgnak 😊
Természetesen csodás győzelem még ilyen vicces gólokkal is.

Nem csodálom hogy ürültek a lelátók Már a meccs elején is 4-5 fok volt erős széllel, tehát olyan -6 körül. Későbbre már minusz tíz alatt lehetett
Egy focimeccsen még elviselik de socceren már nem. Főleg nem azok akik csak a döntő miatt mentek ki nem a két csapat szurkolói
több mint 13 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 2 874 — Illegális gyakorló
Gratulálok a Rapids-nakHöri
Köszönjük! :cool:TheMileHighCity
Azért nem semmi két ilyen góllal fordítani 😊

Azt jól láttam az összefoglalóban, hogy a hosszabbításban már igencsak foghíjasak voltak a lelátók? 😐

több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 43 245 — Whoops, looks like something went wrong.
http://www.nemzetisport.hu/sportnaptar/nemet-klasszis-futballista-a-pszichiatrian-2053586/

Durva, sajnálom szerencsétlent, őt még bírom is annak ellenére, hogy német.
Emlékszem Deislerre, hogy mekkora reménység volt, simán lenyomta a mostani Müllert, de végül a sok sérülés a karrierjébe kerül majd.. :/ Reméljük csak a karrierjébe.

több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Durva, hogy az agyonhypeolt csapatok helyett végül a Rapids lett a bajnok. Még nso címlapotok is van. 😊 Gratulálok én is!

több mint 13 éve
TheMileHighCity 1 906 — Colorado Governor
Gratulálok a Rapids-nakHöri
Köszönjük! :cool:


Denver Sports Blog
Denver Sports Blog twitter
Get In The Ring
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Gratulálok a Rapids-nak

több mint 13 éve
TheMileHighCity 1 906 — Colorado Governor
Megnyertük hosszabbításban! 😀
Elképesztő háború volt, nem volt szép meccs, de a küzdelem kegyetlen volt. Az elején nem adtak meg egy egyértelmű penalty+red card szitut, mert Casey ellen fúj az egész világ, aztán ők szerezték meg vezetést. A második elején Casey kiegyenlített a földön fekve. 1-1 lett, és a hosszabbításban Kandji kiharcolt egy öngólt, közben felrúgták, megsérüt, és tíz emberrel játszottunk onnantól. Ezek a buzik meg a sérült játékost (aki egyébként a gólt megünnepelni se tudott felállni) rángatták le a pályáról, hogy ott ápolják. De ezeknek mindent lehetett, Mullan egyszer meg is kérdezte a bírót, hogy "how do you score their goal?". 😀 Igazságos volt, hogy beszopták ezek a ripacs buzik, és mindenki a seggébe dughatja a Best XI-t meg az MVP-címet, mert mi vagyunk a BAJNOKOK!!!!! 😀


Denver Sports Blog
Denver Sports Blog twitter
Get In The Ring
több mint 13 éve
TheMileHighCity 1 906 — Colorado Governor
Lassan kezdődik az MLS-döntő, aki esetleg nézi, jöhet szurkolni, káromkodni a denveri chat-re. 😀

http://www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=28931264


Denver Sports Blog
Denver Sports Blog twitter
Get In The Ring
több mint 13 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 388 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
egyébként Futsal NB2:
Kartal SE- Salgótarjáni VSC 6-2 😛

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 100 — 28-14
ja, még visszatérve a pápai meccshez 😊 azért az is mutatja, hogy Schembri milyen jól játszott, hogy amikor lecséréltéék, még a teljes pápai közönség is megtapsolta..Hurka
mi lesz bicebóca vébergyurival?Joci
úgyis marad, egyszerűen nem szabadna ilyeneket nyilatkozni felindultságból
több mint 13 éve
Joci 2 599 — The Georgia Peach
ja, még visszatérve a pápai meccshez 😊 azért az is mutatja, hogy Schembri milyen jól játszott, hogy amikor lecséréltéék, még a teljes pápai közönség is megtapsolta..Hurka
mi lesz bicebóca vébergyurival?


http://imsomeanimakemedicinesick.tumblr.com/
több mint 13 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 100 — 28-14
ja, még visszatérve a pápai meccshez 😊 azért az is mutatja, hogy Schembri milyen jól játszott, hogy amikor lecséréltéék, még a teljes pápai közönség is megtapsolta..
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
ennyit nem lehet rábízni a lilákokra, h legalább egy X-et összehozzanak... 😊Divat
nem is tudom hogy reménykedhettem abban hogy nyernekJoci
mert Michigan szurkoló vagy, Fradi szurkoló vagy, Pats szurkoló vagy.... összefoglalva: hülye vagy ^^