NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Soccer

41 feliratkozó

9 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Amúgy én már lenyugodtam, mind1, ez van, mivel volt már ilyen erre is kell protokoll meg képzés is UEFA, meg bírói testületek.
Hogyan kommunikálj, meddig álljon a játék meg ilyenek.

Poloska vagyok.
9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 173 — #NoStress
Persze, csak nem azért ülök le meccset nézni hogy sírjon a labda.
eaglesmcnabb
Akkor meg ne szurkolj, hanem keress szép meccseket.
Mondom: mindent nem lehet.
Én nagyon kevés példát tudok arra, hogy a szépen focizó csapat valami nagyot nyert volna, sokkal több az ellenpélda.

1982-ben német-olasz döntő volt.🙂 (Csodálkoznék, ha a német-francia elődöntő után a németeknek drukkoltál volna.)
nagylaza, főpohárnok
Kisgyerekként ennek a két csapatnak drukkoltam végig, a döntőben meg csak néztem ki a fejemből, és örültem. Ha fordított eredmény születik se bántam volna.
Pláne, hogy 4 gombfocicsapatom volt, és ez a kettő köztük volt. És nagyokat vívtak a Komjáthi, Váradi, Zombori, Izsó, Kiss Laci féle Vasassal. (A negyedik kakukktojás, egy Cubillasos Peru volt.)

9 hónapja
ozibozi New York Giants 20 243
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...
eaglesmcnabb
Ne legyél sznob, én a 82-es VB óta nézek soccert, és igen ritka, hogy a szép és sikeres játék kéz a kézben jár. Zico, Socrates, Falcao vs. Gentile, Scirea, Bergomi. És így tovább azóta is.
Őszentsége Sobri Jóska
Persze, csak nem azért ülök le meccset nézni hogy sírjon a labda. Ahhoz elég ha lemegyek terembe focizni, sír ott eleget.

Összességében két pozitívuma volt a mai meccsnek: Camavinga tanár volt, és Vinit lecserélte. Mondjuk hogy miért a 115. percben az rejtély.

Jöhetsz keyg bírózni... Szégyen ekkora kamuszarral továbbmenni, ekkora kamuszar játék után főleg...
Ha hozzá is ért, elég hülye szabály hogy újra se lőheti. Ha a madrid esett volna ki egy ilyen miatt, baromira felkúrt volna. Főleg hogy sokkal jobb volt az Atleti, úgy, hogy a Madrid keret még Ceballos nélkül is jóval erősebb szvsz.
Kár érte mert jól vezette a meccset, és szerintem itt se nézte meg a vidit, csak a fülére szólt valaki, hogy érvénytelen.
eaglesmcnabb
A 2 meccs alapján egyenes kieséses rendszerben nincs szégyen továbbjutás ezen a szinten, max szégyen kiesés van.

Szerkesztette: ozibozi
9 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 720 — beers & Packers
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...
eaglesmcnabb
Ne legyél sznob, én a 82-es VB óta nézek soccert, és igen ritka, hogy a szép és sikeres játék kéz a kézben jár. Zico, Socrates, Falcao vs. Gentile, Scirea, Bergomi. És így tovább azóta is.
Őszentsége Sobri Jóska
Rossi pl. gondolom nem véletlenül maradt ki a felsorolásból. Az egy baromi jó olasz csapat volt. A csoportkörben szenvedtek, de aztán...
nagylaza, főpohárnok
Jó volt, de nem a szép játék apostolai voltak. Pláne amit a védőik bemutattak.
De engem nem kell meggyőzz én mindig a németeknek, olaszoknak drukkoltam, pedig soha nem emlékszem, hogy a szép játék lett volna a fő erényük. És 90-ben, amikor hatékonyan nyertek két elvesztett döntő után, egy picit sem zavart, hogy fos volt a játék, a lényeg, hogy meneteltek. Mindent azért nem lehet.
Őszentsége Sobri Jóska
1982-ben német-olasz döntő volt.🙂 (Csodálkoznék, ha a német-francia elődöntő után a németeknek drukkoltál volna.)
9 hónapja
Stez SMU Mustangs 46 840 — Whoops, looks like something went wrong.
Amúgy ilyenkor nincs ugyanaz az érzékelő amit kéznél mutatnak h hozzaert-e. Mint a szeizmikus akármi mutatja h tényleg.
csebi
az csak az EB-n volt 😀
zacknorb
Gyönyörű.

Amúgy itt a lassított:

 x.com/nocontextfooty/status/1899956876592246953?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Hat ez alapján fene sem tudja
csebi
Dehogynem. Elcsuszik a tamasztolaba, emiatt jobbal meg csuszas kozben nekiert a labda a bal labanak, ami a csuszas miatt ugymond a loves palyajaba belecsuszott. Szemet dolog, meg irto nagy pech, de szerintem siman latszik, hogy a labda erinti.

9 hónapja
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 670 — je suis poloska
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...
eaglesmcnabb
Ne legyél sznob, én a 82-es VB óta nézek soccert, és igen ritka, hogy a szép és sikeres játék kéz a kézben jár. Zico, Socrates, Falcao vs. Gentile, Scirea, Bergomi. És így tovább azóta is.
Őszentsége Sobri Jóska
Persze, csak nem azért ülök le meccset nézni hogy sírjon a labda. Ahhoz elég ha lemegyek terembe focizni, sír ott eleget.

Összességében két pozitívuma volt a mai meccsnek: Camavinga tanár volt, és Vinit lecserélte. Mondjuk hogy miért a 115. percben az rejtély.

Jöhetsz keyg bírózni... Szégyen ekkora kamuszarral továbbmenni, ekkora kamuszar játék után főleg...
Ha hozzá is ért, elég hülye szabály hogy újra se lőheti. Ha a madrid esett volna ki egy ilyen miatt, baromira felkúrt volna. Főleg hogy sokkal jobb volt az Atleti, úgy, hogy a Madrid keret még Ceballos nélkül is jóval erősebb szvsz.
Kár érte mert jól vezette a meccset, és szerintem itt se nézte meg a vidit, csak a fülére szólt valaki, hogy érvénytelen.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 173 — #NoStress
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...
eaglesmcnabb
Ne legyél sznob, én a 82-es VB óta nézek soccert, és igen ritka, hogy a szép és sikeres játék kéz a kézben jár. Zico, Socrates, Falcao vs. Gentile, Scirea, Bergomi. És így tovább azóta is.
Őszentsége Sobri Jóska
Rossi pl. gondolom nem véletlenül maradt ki a felsorolásból. Az egy baromi jó olasz csapat volt. A csoportkörben szenvedtek, de aztán...
nagylaza, főpohárnok
Jó volt, de nem a szép játék apostolai voltak. Pláne amit a védőik bemutattak.
De engem nem kell meggyőzz én mindig a németeknek, olaszoknak drukkoltam, pedig soha nem emlékszem, hogy a szép játék lett volna a fő erényük. És 90-ben, amikor hatékonyan nyertek két elvesztett döntő után, egy picit sem zavart, hogy fos volt a játék, a lényeg, hogy meneteltek. Mindent azért nem lehet.

9 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 720 — beers & Packers
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...
eaglesmcnabb
Ne legyél sznob, én a 82-es VB óta nézek soccert, és igen ritka, hogy a szép és sikeres játék kéz a kézben jár. Zico, Socrates, Falcao vs. Gentile, Scirea, Bergomi. És így tovább azóta is.
Őszentsége Sobri Jóska
Rossi pl. gondolom nem véletlenül maradt ki a felsorolásból. Az egy baromi jó olasz csapat volt. A csoportkörben szenvedtek, de aztán...
nagylaza, főpohárnok
Csak az a Brazil csapat ott van minden idők legjobb és legszebben játszó, VB-t nem nyert csapatai között a Magyar és a Holland válogatott mellett.
ozibozi
Ezzel nem vitatkozom.

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 941 — Lucas Scott
Amúgy ilyenkor nincs ugyanaz az érzékelő amit kéznél mutatnak h hozzaert-e. Mint a szeizmikus akármi mutatja h tényleg.
csebi
az csak az EB-n volt 😀
zacknorb
Gyönyörű.

Amúgy itt a lassított:

 x.com/nocontextfooty/status/1899956876592246953?s=46&t=3aIOvrqln7-m2yfTbyp-3g

Hat ez alapján fene sem tudja

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.

Azt az eles szemu kocsogot aki ezt kiszurta biztos megdicserik hogy szep volt haver nagyon eles vagy.
JéBé
pittyent Perez utalása (irony)

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
9 hónapja
gamerkr Green Bay Packers 11 539 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
pénteken sorsolás ahol eldől hogy 98,5% vagy 99% az esélye, hogy a reál nyeri ezt is?
gamerkr
van még sorsolás? nekem itt fixen ágakat ír ki
Sixo
és tényleg. Hát Arseanal szurkolók van egy rossz hírem...

9 hónapja
JéBé Green Bay Packers 7 726
Azt az eles szemu kocsogot aki ezt kiszurta biztos megdicserik hogy szep volt haver nagyon eles vagy.
9 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 826 — Kinek mit intézett a kormánya
Egy képi bizonyíték nincs a tizenegyes érvénytelenségére

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
9 hónapja
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 40 429 — LIGHTS OUT!
pénteken sorsolás ahol eldől hogy 98,5% vagy 99% az esélye, hogy a reál nyeri ezt is?
gamerkr
van még sorsolás? nekem itt fixen ágakat ír ki

9 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 075 — "Montoya por favor!"

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
9 hónapja
gamerkr Green Bay Packers 11 539 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
pénteken sorsolás ahol eldől hogy 98,5% vagy 99% az esélye, hogy a reál nyeri ezt is?

9 hónapja
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 670 — je suis poloska
Baszottul unom azokat a meccseket, amikor nem jobb a RM, valahogy mégis sikerül kiszenvednie a következő kört, hogy aztán megnyerje a BL-t. Idén, ugye, nem ez lesz?
nagylaza, főpohárnok
Sobri szerint de, és ha nem, akkor is
zacknorb
Naugye.
Szépen, simán menetelnek, nincs oka Csabinak aggodalomra.
Őszentsége Sobri Jóska
leszarom a menetelést, ha ilyen fos a játék

Ráadásul egy ilyen kamu kihagyott tizivel... akkor rugassa újra, ha a kapus kivédte volna hogy kimozog a vonalról, akkor sem automatikus gól, hanem újralövés...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
9 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 941 — Lucas Scott
Legalább jo lett volna látni az egyértelmű bizonyítékot h tényleg dupla erintes volt

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 079 — The Mathematician
és ilyen meccsek/párharcok mellett sírnak a realosok a bírókra, beszédes

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Kenny Atlanta Falcons 11 363 — Omar's Coming Yo!
Csak behuzta a Real rossz jatekkal is. Szoki
Stez
*biro