TV, rádió
18 feliratkozó
több mint 14 éve
Elmondom szívesen még egyszer, mert itt sokan azt hiszik, hogy ami nem fehér, az fekete, és ami nem fekete, az már rögtön fehér, holott árnyaltabba kép.Tehát: a VV esetében túl nagy pénzekről van szó ahhoz, hogy az RTL a húzóműsorát tizeniksz agyhalott hülyére bízza. Vagyis nem lehet gyenge a nézettség. Ehhez pedig az kell, hogy legyen olyan történés, ami másnap is odaülteti azt, aki ma látta. Majd megint. És megint. És így tovább a végéig.
Azért vannak a műsornak szerkesztői, hogy biztosítsák a fő, állandó storyline-okat, valamint időről időre mellékszálakat vigyenek a történetbe.
Ez nem azt jelenti, hogy a szereplők, mint egy filmben, szó szerinti szövegeket mondanak fel, de azt sem, hogy azt csinálnak mindig, minden körülmények között, amit akarnak.
Vannak szereplők, pl. Alekosz, akit finoman irányítgatnak (kérdésekkel mondjuk: - szerinted miért tetszel valakinek? - miért, tetszem valakinek? és már el is van hintve az infó, vagy ahogy Oli manipulálgatja, stb), de alapvetően, mivel főszereplő, azt csinál, amit akar, mert ilyen a karaktere, persze bizonyos határig. ha azt túllépné, az nem kerülne adásba. (Mint például Éva cigányozása.)
Aztán van olyan szereplő, aki direktbe együttműködik a műsor készítőivel, a műsor érdekében, ő pl. Oivér.
Aztán vannak olyanok is, mint pl. Laci, Jerzy vagy Gigi, akik szívesen együttműködnek a műsorkészítőkkel, vagy régi ismerettség okán, vagy remélt jövőbeni lehetőségek miatt.
Egy ilyen együttműködésre bizonyíték a linkelt video. Hogy ugyebár a történések nem spontán történtek, hanem itt két profi felnőttfilmes tapasztalatokkal rendelkező ember, előre megkoreografált együttlétéről volt szó.
A VV egy tévéműsor, ezt nem szabad elfelejteni. Csakúgy, mint mondjuk Bear Grylls világvégi túlélőkalandjai, ahol bár azt látjuk, hogy ő egyedül túlél a tundrán, dzsungelben, sivatagban, ott van körötte a stáb, hiszen ettől lesz tévéműsor. Vagy amikor Győzike annak idején spontán meglátogatta xy-t, és xy-nál ott volt a kamera, és vette ahogy nyílik az ajtó, bejön Győzike, és xy jajjde meglepődik.
több mint 14 éve
hasonlóképp reagáltam a tévé előtt Jerzy házi barkács movejait látva, mint Balázs a tévébenelsőre azt a fehér izét látva fel se fogtam, mi is az 😊 grat Jerzy
az is figyelemreméltó, hogy milyen finom utalásokat helyezett el az RTL, hogy "dugjatok má, gyerekek"
több mint 14 éve
Balázs 😀😀😀😀
több mint 14 éve
Balázst elvesztettük.... 😀😀😀
több mint 14 éve
bazzeg Balázs 😀 😀
több mint 14 éve
j. erzsi ennyire nem lehet puhapöcs...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 14 éve
Hát ha még itt se lesz kefélés, akkor nem tudom mit tehetne még az rtl 😀
több mint 14 éve
ezek nem is szeretik egymast. nem is smarolnak...
több mint 14 éve
sejtettem, hogy ez lesz a bünti
több mint 14 éve
ez igy má nem is valovilag, h folyton bejönnek hozzájuk, meg mindig kimennek: hajas szalon, disznovagas, most meg ez...Duffkell nekik a motiváció 😛
több mint 14 éve
Béci erről az egészről: Pont amikor megvan neki? 😀 😀
több mint 14 éve
ez igy má nem is valovilag, h folyton bejönnek hozzájuk, meg mindig kimennek: hajas szalon, disznovagas, most meg ez...
több mint 14 éve
"ezt a tóóótát mamááá sose vágjuk fel?" - anikó 😂 😂
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 14 éve
Mikor lehet neten nézni? Korábban már írta valaki de nem találom..Hall Of Green17-19 és 0-10 ha jól tudom
több mint 14 éve
Mikor lehet neten nézni? Korábban már írta valaki de nem találom..Hall Of Green0-10, 17-19 óra között
több mint 14 éve
Mikor lehet neten nézni? Korábban már írta valaki de nem találom..
több mint 14 éve
Nekedvalóba durva Ildi savazás folyik épp 😀
több mint 14 éve
Am sztem a köv 3 kieső: Zsofi, Laci, Gombi
több mint 14 éve
Kösz, deacon csinálta, és posztolta a Steelers topicba (belinkelem, mert azt a topicot a Steelers fanokon és az aktuális ellenfélen kívül úgyse olvassa senki 😀 http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=182090#p182090 )OFF: jó az új avatarodkonquerorNe mond már nekem hogy megrendezettek a benti dolgok... Mint mondtam biztos kapnak ötleteket, utasításokat de ettől még nem megrendezett.JayBMajd jön Sobri és sok 😊 😉 kíséretében elmondja, hogy naiv vagy (már fetomy is az ő mondatait használja 😀)tenorx
több mint 14 éve
OFF: jó az új avatarodMajd jön Sobri és sok 😊 😉 kíséretében elmondja, hogy naiv vagy (már fetomy is az ő mondatait használja 😀)tenorxMindenkinek szíve joga naivnak lenni 😊fetomyNe mond már nekem hogy megrendezettek a benti dolgok... Mint mondtam biztos kapnak ötleteket, utasításokat de ettől még nem megrendezett.JayB
több mint 14 éve
Nem Sobri mondatait használom, hanem a sajátjaimat. Személy szerint Sobri belső infói sem érdekelnek túl magas szinten. elolvasom, meg minden, de nem ismerem őt, ezért nem veszem készpénznek amit ír, és kicsit sem az ő hozzászólásai alapján gondolom azt, amit. Ellenben van logikám(ami éppenséggel e témában még nem hagyott cserben..) és érdekel is a média témája, nem véletlen, hogy ezt tanulom, így vannak elképzeléseim.OFF: nézz pm-et.
Egyébként nyilván nem azt mondom, hogy minden kimondott szó betanult szöveg, de a műsor spontaneitása, véletlenszerűsége nem valami nagy.fetomy
több mint 14 éve
Nem Sobri mondatait használom, hanem a sajátjaimat. Személy szerint Sobri belső infói sem érdekelnek túl magas szinten. elolvasom, meg minden, de nem ismerem őt, ezért nem veszem készpénznek amit ír, és kicsit sem az ő hozzászólásai alapján gondolom azt, amit. Ellenben van logikám(ami éppenséggel e témában még nem hagyott cserben..) és érdekel is a média témája, nem véletlen, hogy ezt tanulom, így vannak elképzeléseim.Egyébként nyilván nem azt mondom, hogy minden kimondott szó betanult szöveg, de a műsor spontaneitása, véletlenszerűsége nem valami nagy.
|
