USA és a világ
31 feliratkozó
12 hónapja
Jughead
4 942
A miértek megértése fontos az esetek feltárásához, akkor is ha azzal a relativizáljuk az adott esetet. Nekem ennyi volt az állításom. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy az a tény, hogy az okok boncolgatásának eredményeként látszólag relativizálásra kerül egy - az okokat boncolgató személy szerint is - elítélendő tett szerintem nem problémás (persze ne az áldozat családja előtt tegye ezt az, aki teszi).Az, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Őszentsége Sobri Jóska
A második kérdésedre pedig egyértelműen az a válasz, hogy az okok ismerete nélkül semmilyen konfliktus nem oldható meg.
A suhancos példádra: az elkövetők testi, lelki (pszichés) állapota vagy a sértettnek az elkövetőknek szemben korábbi magatartása enyhítő körülmény lehet, éppen ezért releváns az általad említett tényezők feltárása is az esetről való végleges döntés előtt (egyébként ha nem tévedek nagyot [nem büntetőzök] az általad hozott példák közül max a gyerekkori bántalmazás miatti pszichés hátrányokat lehet ekként figyelembe venni, a csoportos elkövetés és az idős kor meg súlyósító).
12 hónapja
likud != izraelEzt tényleg magyarázni kell? Izraelben vannak választások, Gázában - azóta, hogy a Hamász nyert, majd katonai erővel átvette a teljes hatalmat - nincsenek.
de
hamas = palesztina
meg minek is nekik bármilyen önállósághoz való jog
maradjank ott a táborban éljenek mint az alja kutyák aminek valók
asszem itt be is lehet fejezni
Negritis, a vajda
Sajnos: tényleg úgy gondolom, hogy az arab világnak nem egy önálló palesztin állam létrehozása az érdeke, hanem annak az állandó feszültségforrásnak a fenntartása, amit Gáza jelent. Ebből nem következik, hogy a Gázában élők megérdemlik a sorsukat. Ezt egyáltalán nem gondolom. Ha megkérhetlek, ne forgasd ki a szavaimat.
12 hónapja
A rubiconban ujraolvastam az arab-izraeli haborukrol szolo irast, csak a veget idezem: "A kozel-keleti kerdes alighanem azon konfliktusok koze tartozik, amelyek eseteben hiabavalo igazsagrol beszelni, amelyek kialakulasaert es sajatossagaiert nem teheto felelosse egyetlen allam, nepcsoport sem, hanem szamos, egymasra hato es ujabb okokat generalo tenyezo az oka. Teny ugyanakkor, hogy sem a kozvetlenul erintett feleknek, sem a nemzetkozi kozossegnek nem sikerult olyan erdemi megoldast talalnia, amely ha reszlegesen is, de elfogadhato lenne a felek szamara."
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
12 hónapja
esanders10
510
(Mint amikor 911 után voltak agyhalottak, akik jöttek az USA nemzetközi politikájának bűneivel, legitim okokat találtak a vietnámi, latin-amerikai, iraki, stb. beavatkozásokban, és arra jutottak, hogy egyik kutya, másik eb. Ez 911 után relativizálás. Előtte pár héttel, vagy akár most lehet ezen moralizálni, lehet elemezni az USA kicsit sem makulátlan külpolitikáját, lehet kritizálni, sőt, kell is. De szeptember 15-én? Felesleges, ártalmas, kulturálatlan relativizálás.)Én általában jót mulatok az alu sapkásokon, de nemrég a fentebbi kapcsán "megtudtam" hogy egész egy media hoax, és valójában nem is voltak áldozatok. Na ott keményen felbasztam magam, ökölbe szorult a kéz és egyúttal komolyan elgondolkodtatott, hogy hogy lehetnek emberek ilyen szinten közönyösek csak azért mert ennyire vágyják az általuk kigondolt "igazságot".
Őszentsége Sobri Jóska
12 hónapja
likud != izraelde
hamas = palesztina
meg minek is nekik bármilyen önállósághoz való jog
maradjank ott a táborban éljenek mint az alja kutyák aminek valók
asszem itt be is lehet fejezni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Pont azt kezdtem el írni, hogy a Likud nem egyenlő Izraellel. Ismétlem magam: tőlem ne várja senki, hogy Netanjahut dicsérni fogom. Egyébként pedig nem hiszem, hogy lenne olyan pontja a Likud programjának, amely az arabok (palesztinok) elpusztításáról szól.És miért nincs feloldva, amikor olyan az izraeli politika (ott se állandóan jobbos koalíció van hatalmon ám), hogy tudna a másikon segíteni (pláne, hogy neki is ez az elemi érdeke), de a másik agyhalottjai, a másikra rátelepedő terroristák, sőt, más államok! ezt egyértelműen megakadályozzák?Mondtál te mást is.mondtam olyat hogy megérdemli bárki? kétlem
nagylaza, főpohárnok
azt mondom hogy ez a konfliktus nem lesz feloldva addig amíg mind2 oldal azt nézi hogyan tudja a másikat leginkább tönkretenni
Negritis, a vajda
Akkor ki a felelős?
Akkor is a zsidók?
Mert zsidók?
majd ide idézd be a likud programjat PalesztinárólA Likuddal azonosítani Izraelt kb. ugyanaz, mint Palesztinát a Hamasszal, az USA-t Trumppal, vagy Magyarországot a Mi Hazánkkal.
....
köszi
Gróf de sutianap
Egy zsidó is lehet agyhalott, szarházi, geci vagy gonosz, mint ahogy egy palesztin, egy magyar, egy cigány, stb., a szarháziság nem nemzetiségfüggő.
Őszentsége Sobri Jóska
A Likudtól függetlenül külön kérdés, kinek lenne jó, ha a palesztinok létrehoznának egy saját, önmagában életképtelen, ám iszlamista államot. Amennyire meg tudom ítélni, az arab világnak is jobb úgy, ahogyan most van. Javaslom, ezt a topikot ne nyissuk meg.
12 hónapja
Amadeus the Young
32 706
Na jó, most fejeztem be ezt a témát.“- olyan szomorú, hogy vagonokban Dachauba viszik a zsidókat kivégeznihallucinalsz is?
- igen, DE korábban ők voltak mind a bankárok, jogászok, orvosok, mi meg nyomorogtunk, mert elvették tőlünk a lehetőséget a karvalyorrúak.”
2.0
Történelmet szerető emberként alapvetően érdekesnek tartom újraélni a történelmi folyamatokat, mivel sok mindent meg lehet érteni belőlük a világ és az ember működésének tekintetében. Most még mégis piszkosul fájdalmas és megdöbbentő. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a fenti, szándékoltan a sztereotípiák mentén karikírozott párbeszédhez hasonlókat fogok olvasni és hallani. Még itt is.
Bocs, hogy ezt mondom, de hatalmas csalódás.
Amadeus von Dollárbaloldal
Gróf de sutianap
Meg veled úgy mindent.
criminal lawyer or criminal lawyer?
12 hónapja
én tudjam miért nem oldják fel?És miért nincs feloldva, amikor olyan az izraeli politika (ott se állandóan jobbos koalíció van hatalmon ám), hogy tudna a másikon segíteni (pláne, hogy neki is ez az elemi érdeke), de a másik agyhalottjai, a másikra rátelepedő terroristák, sőt, más államok! ezt egyértelműen megakadályozzák?Mondtál te mást is.mondtam olyat hogy megérdemli bárki? kétlem
nagylaza, főpohárnok
azt mondom hogy ez a konfliktus nem lesz feloldva addig amíg mind2 oldal azt nézi hogyan tudja a másikat leginkább tönkretenni
Negritis, a vajda
Akkor ki a felelős?
Akkor is a zsidók?
Mert zsidók?
Őszentsége Sobri Jóska
volt valaha olyan kormány ott?
az biztos hogy 450 halott gázai gyerek nem visz előrébb a megoldáshoz
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
És miért nincs feloldva, amikor olyan az izraeli politika (ott se állandóan jobbos koalíció van hatalmon ám), hogy tudna a másikon segíteni (pláne, hogy neki is ez az elemi érdeke), de a másik agyhalottjai, a másikra rátelepedő terroristák, sőt, más államok! ezt egyértelműen megakadályozzák?Mondtál te mást is.mondtam olyat hogy megérdemli bárki? kétlem
nagylaza, főpohárnok
azt mondom hogy ez a konfliktus nem lesz feloldva addig amíg mind2 oldal azt nézi hogyan tudja a másikat leginkább tönkretenni
Negritis, a vajda
Akkor ki a felelős?
Akkor is a zsidók?
Mert zsidók?
majd ide idézd be a likud programjat PalesztinárólA Likuddal azonosítani Izraelt kb. ugyanaz, mint Palesztinát a Hamasszal, az USA-t Trumppal, vagy Magyarországot a Mi Hazánkkal.
....
köszi
Gróf de sutianap
Egy zsidó is lehet agyhalott, szarházi, geci vagy gonosz, mint ahogy egy palesztin, egy magyar, egy cigány, stb., a szarháziság nem nemzetiségfüggő.
12 hónapja
Mondtál te mást is.mondtam olyat hogy megérdemli bárki? kétlem
nagylaza, főpohárnok
azt mondom hogy ez a konfliktus nem lesz feloldva addig amíg mind2 oldal azt nézi hogyan tudja a másikat leginkább tönkretenni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Mondtál te mást is.“- olyan szomorú, hogy vagonokban Dachauba viszik a zsidókat kivégeznimilyen múlt?
- igen, DE korábban ők voltak mind a bankárok, jogászok, orvosok, mi meg nyomorogtunk, mert elvették tőlünk a lehetőséget a karvalyorrúak.”
2.0
Történelmet szerető emberként alapvetően érdekesnek tartom újraélni a történelmi folyamatokat, mivel sok mindent meg lehet érteni belőlük a világ és az ember működésének tekintetében. Most még mégis piszkosul fájdalmas és megdöbbentő. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a fenti, szándékoltan a sztereotípiák mentén karikírozott párbeszédhez hasonlókat fogok olvasni és hallani. Még itt is.
Bocs, hogy ezt mondom, de hatalmas csalódás.
Amadeus von Dollárbaloldal
azt mondom hogy terror cselekményre a háborús bűn elfogadhatatlan
akkor is ez volt amikor az usa csinálta 9.11 után
most is az
Negritis, a vajda
12 hónapja
te hozod a szar példát amit kiegészítek, erre én egyszerűsítekDe nem az van, mert a zsidók nem járnak át random baszakodni, csak néha ha velük baszakodnak kiosztanak pár pofont, miközben le is lőhetnék az egész szomszédságot, és erre hajlik is néhány radikális családtag, de alapvetően igyekeznek kulturált módon kezelni a helyzetet. De a palesztin szomszédhoz beköltözött néhány szaházi bajkeverő, akik tüzelik, terrorizálják, befolyásolják, basztatják a velük együttélőket is, mert nekik "semmi se drága".a példád szarAz, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Minden szerb-bosnyák, magyar-román, zsidó-palesztin, orosz-ukrán, egykori gyarmattartó-gyarmatosított, elnyomó-elnyomott konfliktus tele van túlkapással, igazsággal, félreértelmezéssel, szubjektivitással, stb.
Nincsenek vegytiszta helyzetek többévszázados történelmi közös múltokban.
És ha egy 75 éves öregasszonyhoz bezúdul három suhanc, agyonveri, megerőszakolja és kirabolja, akkor mi a relevanciája a felderített oknak, miszerint a srácokat verte az apjuk, traumatizálta az iskolarendszer, az öregasszony fiatalon lopta a cérnát a szövetkezetből, vagy három hete megdobálta almával a kesőbbi elkövetőket.
És ha egy párhónapos csecsemőhöz zúdul be?
Őszentsége Sobri Jóska
mert itt az van hogy 2 szomszéd folyamatosan átjár a másikhoz és szétveri egymást, lefojtja a macskát, megmérgezi a kutyát ...
amíg nem fogja fel mind2 fél hogy ez így nem mehet tovább addig nem lesz feloldása a dolgoknak
Negritis, a vajda
Az átlag palesztin csak normális életet akar, de a palesztin politika, a terroristáik, a rájuk telepedő nem is palesztin "tesók", ebben nem partnerek.
Az átlag zsidó is normális életet akar, de az izraeli politika nem kap érdemi segítséget a palesztin politikától (amelyik nyilvánvalóan nem a palesztin nép érdekeit képviseli) valamiféle előremutató konszolidációhoz, így ők sem tudnak (és egy részük nem is akar) partner lenni.
Túlságosan általánosítasz és egyszerűsítesz, ami emberileg érthető, de ez sem fekete-fehér történet.
És a rosszkor előadott általánosítás hamar relativizálásba torkolhat.
(Mint amikor 911 után voltak agyhalottak, akik jöttek az USA nemzetközi politikájának bűneivel, legitim okokat találtak a vietnámi, latin-amerikai, iraki, stb. beavatkozásokban, és arra jutottak, hogy egyik kutya, másik eb. Ez 911 után relativizálás. Előtte pár héttel, vagy akár most lehet ezen moralizálni, lehet elemezni az USA kicsit sem makulátlan külpolitikáját, lehet kritizálni, sőt, kell is. De szeptember 15-én? Felesleges, ártalmas, kulturálatlan relativizálás.)
Őszentsége Sobri Jóska
rendben ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
“- olyan szomorú, hogy vagonokban Dachauba viszik a zsidókat kivégeznimilyen múlt?
- igen, DE korábban ők voltak mind a bankárok, jogászok, orvosok, mi meg nyomorogtunk, mert elvették tőlünk a lehetőséget a karvalyorrúak.”
2.0
Történelmet szerető emberként alapvetően érdekesnek tartom újraélni a történelmi folyamatokat, mivel sok mindent meg lehet érteni belőlük a világ és az ember működésének tekintetében. Most még mégis piszkosul fájdalmas és megdöbbentő. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a fenti, szándékoltan a sztereotípiák mentén karikírozott párbeszédhez hasonlókat fogok olvasni és hallani. Még itt is.
Bocs, hogy ezt mondom, de hatalmas csalódás.
Amadeus von Dollárbaloldal
azt mondom hogy terror cselekményre a háborús bűn elfogadhatatlan
akkor is ez volt amikor az usa csinálta 9.11 után
most is az
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
majd ide idézd be a likud programjat PalesztinárólMindkét fél... És mi van akkor, ha az egyik fél felfogja, a másik fél viszont nem hajlandó? Ha kell, még ezerszer leírom: a Hamász egy aljadék terrorszervezet, amely (miközben a saját népét is terrorizálja és túszként tartja fogva) Izraelre elpusztítandó ellenségként tekint, olyan államra, amit el akar törölni a föld színéről. A mostani vadállati támadás célja pontosan az volt, hogy a megbékélés esélyét minél inkább közelítse a nullához.a példád szarAz, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Minden szerb-bosnyák, magyar-román, zsidó-palesztin, orosz-ukrán, egykori gyarmattartó-gyarmatosított, elnyomó-elnyomott konfliktus tele van túlkapással, igazsággal, félreértelmezéssel, szubjektivitással, stb.
Nincsenek vegytiszta helyzetek többévszázados történelmi közös múltokban.
És ha egy 75 éves öregasszonyhoz bezúdul három suhanc, agyonveri, megerőszakolja és kirabolja, akkor mi a relevanciája a felderített oknak, miszerint a srácokat verte az apjuk, traumatizálta az iskolarendszer, az öregasszony fiatalon lopta a cérnát a szövetkezetből, vagy három hete megdobálta almával a kesőbbi elkövetőket.
És ha egy párhónapos csecsemőhöz zúdul be?
Őszentsége Sobri Jóska
mert itt az van hogy 2 szomszéd folyamatosan átjár a másikhoz és szétveri egymást, lefojtja a macskát, megmérgezi a kutyát ...
amíg nem fogja fel mind2 fél hogy ez így nem mehet tovább addig nem lesz feloldása a dolgoknak
Negritis, a vajda
nagylaza, főpohárnok
....
köszi
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
12 hónapja
“- olyan szomorú, hogy vagonokban Dachauba viszik a zsidókat kivégeznihallucinalsz is?
- igen, DE korábban ők voltak mind a bankárok, jogászok, orvosok, mi meg nyomorogtunk, mert elvették tőlünk a lehetőséget a karvalyorrúak.”
2.0
Történelmet szerető emberként alapvetően érdekesnek tartom újraélni a történelmi folyamatokat, mivel sok mindent meg lehet érteni belőlük a világ és az ember működésének tekintetében. Most még mégis piszkosul fájdalmas és megdöbbentő. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a fenti, szándékoltan a sztereotípiák mentén karikírozott párbeszédhez hasonlókat fogok olvasni és hallani. Még itt is.
Bocs, hogy ezt mondom, de hatalmas csalódás.
Amadeus von Dollárbaloldal
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
12 hónapja
Amadeus the Young
32 706
“- olyan szomorú, hogy vagonokban Dachauba viszik a zsidókat kivégezni- igen, DE korábban ők voltak mind a bankárok, jogászok, orvosok, mi meg nyomorogtunk, mert elvették tőlünk a lehetőséget a karvalyorrúak.”
2.0
Történelmet szerető emberként alapvetően érdekesnek tartom újraélni a történelmi folyamatokat, mivel sok mindent meg lehet érteni belőlük a világ és az ember működésének tekintetében. Most még mégis piszkosul fájdalmas és megdöbbentő. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a fenti, szándékoltan a sztereotípiák mentén karikírozott párbeszédhez hasonlókat fogok olvasni és hallani. Még itt is.
Bocs, hogy ezt mondom, de hatalmas csalódás.
criminal lawyer or criminal lawyer?
12 hónapja
De nem az van, mert a zsidók nem járnak át random baszakodni, csak néha ha velük baszakodnak kiosztanak pár pofont, miközben le is lőhetnék az egész szomszédságot, és erre hajlik is néhány radikális családtag, de alapvetően igyekeznek kulturált módon kezelni a helyzetet. De a palesztin szomszédhoz beköltözött néhány szaházi bajkeverő, akik tüzelik, terrorizálják, befolyásolják, basztatják a velük együttélőket is, mert nekik "semmi se drága".a példád szarAz, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Minden szerb-bosnyák, magyar-román, zsidó-palesztin, orosz-ukrán, egykori gyarmattartó-gyarmatosított, elnyomó-elnyomott konfliktus tele van túlkapással, igazsággal, félreértelmezéssel, szubjektivitással, stb.
Nincsenek vegytiszta helyzetek többévszázados történelmi közös múltokban.
És ha egy 75 éves öregasszonyhoz bezúdul három suhanc, agyonveri, megerőszakolja és kirabolja, akkor mi a relevanciája a felderített oknak, miszerint a srácokat verte az apjuk, traumatizálta az iskolarendszer, az öregasszony fiatalon lopta a cérnát a szövetkezetből, vagy három hete megdobálta almával a kesőbbi elkövetőket.
És ha egy párhónapos csecsemőhöz zúdul be?
Őszentsége Sobri Jóska
mert itt az van hogy 2 szomszéd folyamatosan átjár a másikhoz és szétveri egymást, lefojtja a macskát, megmérgezi a kutyát ...
amíg nem fogja fel mind2 fél hogy ez így nem mehet tovább addig nem lesz feloldása a dolgoknak
Negritis, a vajda
Az átlag palesztin csak normális életet akar, de a palesztin politika, a terroristáik, a rájuk telepedő nem is palesztin "tesók", ebben nem partnerek.
Az átlag zsidó is normális életet akar, de az izraeli politika nem kap érdemi segítséget a palesztin politikától (amelyik nyilvánvalóan nem a palesztin nép érdekeit képviseli) valamiféle előremutató konszolidációhoz, így ők sem tudnak (és egy részük nem is akar) partner lenni.
Túlságosan általánosítasz és egyszerűsítesz, ami emberileg érthető, de ez sem fekete-fehér történet.
És a rosszkor előadott általánosítás hamar relativizálásba torkolhat.
(Mint amikor 911 után voltak agyhalottak, akik jöttek az USA nemzetközi politikájának bűneivel, legitim okokat találtak a vietnámi, latin-amerikai, iraki, stb. beavatkozásokban, és arra jutottak, hogy egyik kutya, másik eb. Ez 911 után relativizálás. Előtte pár héttel, vagy akár most lehet ezen moralizálni, lehet elemezni az USA kicsit sem makulátlan külpolitikáját, lehet kritizálni, sőt, kell is. De szeptember 15-én? Felesleges, ártalmas, kulturálatlan relativizálás.)
12 hónapja
Mindkét fél... És mi van akkor, ha az egyik fél felfogja, a másik fél viszont nem hajlandó? Ha kell, még ezerszer leírom: a Hamász egy aljadék terrorszervezet, amely (miközben a saját népét is terrorizálja és túszként tartja fogva) Izraelre elpusztítandó ellenségként tekint, olyan államra, amit el akar törölni a föld színéről. A mostani vadállati támadás célja pontosan az volt, hogy a megbékélés esélyét minél inkább közelítse a nullához.a hamas egy terrorszervezet és fel kell számolni
nagylaza, főpohárnok
úgy viszont nem fog menni hogy a célod precízió helyett max dmg
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Mindkét fél... És mi van akkor, ha az egyik fél felfogja, a másik fél viszont nem hajlandó? Ha kell, még ezerszer leírom: a Hamász egy aljadék terrorszervezet, amely (miközben a saját népét is terrorizálja és túszként tartja fogva) Izraelre elpusztítandó ellenségként tekint, olyan államra, amit el akar törölni a föld színéről. A mostani vadállati támadás célja pontosan az volt, hogy a megbékélés esélyét minél inkább közelítse a nullához.a példád szarAz, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Minden szerb-bosnyák, magyar-román, zsidó-palesztin, orosz-ukrán, egykori gyarmattartó-gyarmatosított, elnyomó-elnyomott konfliktus tele van túlkapással, igazsággal, félreértelmezéssel, szubjektivitással, stb.
Nincsenek vegytiszta helyzetek többévszázados történelmi közös múltokban.
És ha egy 75 éves öregasszonyhoz bezúdul három suhanc, agyonveri, megerőszakolja és kirabolja, akkor mi a relevanciája a felderített oknak, miszerint a srácokat verte az apjuk, traumatizálta az iskolarendszer, az öregasszony fiatalon lopta a cérnát a szövetkezetből, vagy három hete megdobálta almával a kesőbbi elkövetőket.
És ha egy párhónapos csecsemőhöz zúdul be?
Őszentsége Sobri Jóska
mert itt az van hogy 2 szomszéd folyamatosan átjár a másikhoz és szétveri egymást, lefojtja a macskát, megmérgezi a kutyát ...
amíg nem fogja fel mind2 fél hogy ez így nem mehet tovább addig nem lesz feloldása a dolgoknak
Negritis, a vajda
12 hónapja
Lúdas Solymi
7 936
Itt a segély:A few years ago, Gaza received new water pipelines thanks to foreign aid.
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 12, 2023
Hamas dug up the pipelines and turned them into rockets that they later fired at Israel pic.twitter.com/AC1bYOPQBg
12 hónapja
2(+1) amerikai balos véleménye amúgy:www.youtube.com/watch?v=YJJW7DSLrPs
www.youtube.com/watch?v=o_8J_On8SMo
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
a példád szarAz, de a végtelenbe nyúló valid okok felderítése az adott helyzetben mennyire releváns?Egyébként érdekes kérdés, hogy az okok felderítése mennyiben nevezhető relativizálásnak, mert részben nevezhető annak, de közben mégis szükséges egy-egy eset megítélésekor.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.
csebi
Mint az orosz-ukrán háborúban az, amiket ozibozi írt, hogy milyen attrocitások történtek oroszokkal. Történtek. Irreleváns.
Izrael nem szent, ez is irreleváns.
Ahogy az is, hogyha agyonvernek valakit, az áldozat egyébként drogos, tolvaj, neadjisten gyilkos.
Ezeket az adott szituban -ami az agyonverés- előhozni pedig áldozathibáztatás.
Vagyis relativizálás.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt relativizaltam amit a Hamász csinált.
Ha a kettő közötti különbséget felnőtt emberek nem értik akkor azzal nem tudok mit kezdeni.
csebi
Jughead
Mennyire segít bármiféle megoldást?
Minden szerb-bosnyák, magyar-román, zsidó-palesztin, orosz-ukrán, egykori gyarmattartó-gyarmatosított, elnyomó-elnyomott konfliktus tele van túlkapással, igazsággal, félreértelmezéssel, szubjektivitással, stb.
Nincsenek vegytiszta helyzetek többévszázados történelmi közös múltokban.
És ha egy 75 éves öregasszonyhoz bezúdul három suhanc, agyonveri, megerőszakolja és kirabolja, akkor mi a relevanciája a felderített oknak, miszerint a srácokat verte az apjuk, traumatizálta az iskolarendszer, az öregasszony fiatalon lopta a cérnát a szövetkezetből, vagy három hete megdobálta almával a kesőbbi elkövetőket.
És ha egy párhónapos csecsemőhöz zúdul be?
Őszentsége Sobri Jóska
mert itt az van hogy 2 szomszéd folyamatosan átjár a másikhoz és szétveri egymást, lefojtja a macskát, megmérgezi a kutyát ...
amíg nem fogja fel mind2 fél hogy ez így nem mehet tovább addig nem lesz feloldása a dolgoknak
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Ebben a helyzetben - amikor a Hamász előre kitervelt módon, elképesztő brutalitással mészárol le ártatlanokat, közöttük fiatal lányokat, anyákat és csecsemőket - kegyeletsértő relativizálás az, amit művelsz. (Nem szeretnék durvább kifejezéseket használni.) Ha nem érted meg, hogy miért, azzal nem tudok mit kezdeni.és az a megoldás hogy az inkubátorban lévő csecsemők pusztuljanak?
nagylaza, főpohárnok
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Az a durva, hogy az elmúlt napokban egyszer sem olvastam senkitől itt olyat, hogy azt írták volna: a palesztin civilek megérdemlik, sőt… nem is értem miért írsz ilyetNyilvánvalóan nem terrorista minden palesztin, viszont azt se állítsuk, hogy van a Hamas, ami - nem tudom - kb. 1 % és az összes többi a "belső ellenzék".a "normális" viselkedésnek nincs értelme mert minden relatív, nekik lehet ez normális
Mert ebben a helyzetben engem az is rettentően zavar, felháborít, frusztrál, hogy nyugati nagyvárosok sokaságában, meg kimennek a menekültek őrjöngve tüntetni, hogy milyen fasza, hogy halnak a zsidók. Azok akik eljöttek onnan egy jobb világ reményében, képtelenek normálisan viselkedni. Természetesen itt sem mindenkiről van szó.
zinedine5
de az aki civilek halála miatt örömködik az akkor és ott egy fasz, és mind1 hogy palesztin, izraeli, ukrán, orosz, argentín, koszovói, szerb ...
az viszont sajnálatos hogy itt sokan úgy vannak vele hogy a palesztin civilek megérdemlik amit kapnak
hogy ez düh, rasszizmus vagy faszság miatt azt nemtom
Negritis, a vajda
JC6 - a zsidó
Szerintem ezt aki így leírja, gondolja az nagyon elenyésző szám lehet.mikor azért basztatnak mert leírom hogy terrortámadásra morálisan elfogadhatatlan a háborús bűn
zinedine5
meg azt hogy hát kellett volna leváltani a hamast (minek ment oda)
akkor márpedig az van normalizálva hogy a civil lakosság megérdemli
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Ebben a helyzetben - amikor a Hamász előre kitervelt módon, elképesztő brutalitással mészárol le ártatlanokat, közöttük fiatal lányokat, anyákat és csecsemőket - kegyeletsértő relativizálás az, amit művelsz. (Nem szeretnék durvább kifejezéseket használni.) Ha nem érted meg, hogy miért, azzal nem tudok mit kezdeni.Azt tagitottam h Izrael is követett el civilek ellen cselekményeket ergo ok sem angyalok.nem relativiziltam, csak tagitottam, hogy Izrael sem szent a tortenetben.Ez pont a relativizálás az adott helyzetben.